Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-11 / 267. szám

JÜGVEi KJiirim» 1961. NOVEMBER 11., SZOMBAT Hajrá és rajta labdarúgóknál A területi labdarúgó-csapatok befejezték bajnoki küzdel­müket, a többi osztályban az utolsó előtti forduló következik. Az NB IU-asok közül csak Gödöllő és Bag szerepel hazai pá­lyán. Igen jelentős a Pilisi Bányász aquincumi szereplése, ha ugyanis pontot szerez a listavezető Gázmüvektől a Váci SE pedig győz, jobb gólarányával Vác kerül az élre. A megyebajnokságban a legnagyobb érdeklődés a két ve- télytárs Vecsés és Nagykőrös szereplését kíséri. Mindkettő ide­genben lép pályára. Az utolsó két helyezett sorsa megpecséte­lődött, de még most sem végleges, hogy kik esnek ki a megye­bajnokságból. Megkezdődnek az MNK és ezzel párhuzamosan az ifjúsági egyesületi kupa selejtezői, amelybe felsőbb osztályú csapa­taink a bajnokság befejezése után kapcsolódnak be. A tél kö­zeledtével egyre gyérül az események száma, ezért a hétvégi műsor oroszlánrészét a labdarúgó-mérkőzések teszik ki. bérc, Kiss dr., Tóth L., Károlyi), Biksza SE—Nagykőrösi Kinizsi (Örkény, Tabányi, Horányi, Jó­MOZAIK Megtalálták a vasárnapi Auszt­ria—Görögország Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzés egyik „bot­rányhősét”. A 38 esztendős Gusz­táv Kretschmar volt az, a'Ki be­rohant a Práter Stadion gyepsző­nyegére és megtámadta az egyik görög játékost. Kretschmart 28 na­pi börtönre ítélték. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részletes jelentést kért a skót labdarúgó-szövetség két veze­tő funkcionáriusától a Racing— Celtic Világkupa döntő mérkőzé­seiről. Az elnök, Tom Reid és a titkár, Willy Allan tekintette meg a Buenos Aires-i és montevideói Világkupa döntőt. Willy Allan már elkészítette jelentését, ezt elküldte Hans Bangertemek, az UEFA tit­kárának. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei baj­nokság. Férfiak: Pécel—Kiskunlac- háza, Tápiószele—Nagykőrös, Váci Kötött II—Dunakeszi Kinizsi, Isa- szeg—Ceglédi VSE II, Abony—Ve­csés, GEAC—Dunakeszi Mechani­kai Labor. Nők: Pécel—Vecsés, Gödöllői Vasas—Abony II, Gödöl­lői Vasas—Abony L GYEPLABDA. NB L Gödöllői Vasas—Bp. Építők (9.30, Budai). LABDARÚGÁS. NB II. Keleti csoport: Ceglédi Vasutas—Gyula (Építők-pálya, 13.30, Nyeste). NB m. Északközép csoport: Bag—Jászberényi Vasas (13.30, Bé­kési, Szabó II, Maszlag), Gödöllői Vasas—Bp. Postás (14, Bures, Sán­dor, V. Oszáczki), Pásztó—Aszódi Vasas (14, Horváth J.). Dunamentl csoport: Gázművek—Pilisi Bá­nyász (Aquincum, 11, Kádár), K. Tűzálló—Váci SE (Gergely utca, 11, Mohácsi), K. Húsos—Tököl (Vágóhíd utca, 11, Kürti). Megyei bajnokság. A mérkőzé­sek az elölállők otthonában 13.30- kor kezdődnek. Abony—Sziget- szentmiklósi Csepel Autó (Cegléd­Jól jár a jé cipőben, ha KTSZ-iink ALSÓNÉMEDI, ÓCSAI, GYÓNI, ÖRKÉNYI, TATARSZENTGYÖRGY1 részlegeiben javíttat Dabasi Járási Javító és Szolgáltató KTSZ IRODAGÉPTECHNIKA VÁLLALAT Központ: Budapest V., Bécsi u. 8. Telefon: 182—980 Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy nagykőrösi üzemegységünk ŰJ CÍME: NAGYKŐRÖS, Örkényi út 44-46. Irodagépeiket új üzemegységünkben is készséggel, kifogástalanul megjavítjuk. TARIFA SZOLGÁLAT Tarifaszolgálatunk a feladóállomási áron vásárolt faanyagok fuvardíját fizető vállalatok megbízása alapján a fuvarleveleket felülvizsgálja, a fuvardíj-különbözetek visszatérítését lebonyolítja, a megbízónak a vissszatérífett fuvardíjat átutalja, szállítási szaktanácsokkal szolgál. Az ÉRDÉRT TARIFASZOLGÁLAT az 1963. január 1-től érvényes vasúti árdíjszabás alapján előnyös fizetési feltételekkel, készséggel áll megbízói rendelkezésére. Levélcím: ÉRDÉRT Tarifaszolgálat Bpest V., Akadémia u. 3. zsa), Törökbálint—Pécel (Darula, Gombás, Badacsonyi), Érd—Üllő (Vasas, Szendrő, Horváth dr.), Szigetújfalu—Vecsés (Szécsényi, Bernáth, Tóbiás), Váci Vasutas— Budaörs (Petró, Tód A., Kalotai), Bem SE—Dunaharaszti (Afoertirsa, Szórádi, Pusztaszeri, Antal dr.), Monor—Kartal (Tihanyi, Császár, ifjú Faragó). MNK selejtező mérkőzések. Tör­tei—Nagykőrösi Építők (Balogh, Csányi, C. Bállá), Albertirsa— Ceglédbercel (10, Boröcz, Varga- Tóth, Mészáros), Bugyi Vasas— Öcsa (Boltos, Bot, Töreki), Dabas I. kér.—Fürst SE (Hídvégi Cs., Horváth J., Fiegler), Kistarcsa— Fóti SE (Endes P., T. Ender, Pab- lényi), Halásztelek—Isaszeg (10, Leilei, Góró, Ali), Ráckeve—Po- máz (Lauber, Fercsik, Surmann). Járási válogatottak mérkőzés: Buda—Dabas (Pilisvörösvár, 13.30, Potocsnyi dr., Pintér, Opálszki). Rangadó a Népstadionban A labdarúgó NB I 28. fordulójá- | mérkőzésen 13.45-kor a Bp. Hon­nak valamennyi mérkőzését vasár­nap bonyolítják le. Kiemelkedik a műsorból a Népstadionban 15.30- kor kezdődő Ferencváros—Újpesti Dózsa rangadó. Az FTC már baj­nok, így a találkozó elsősorban presztízskérdésnek számít. Az elő­véd a Vasassal találkozik. A további párosítás, valameny- nyi összecsapás 13.30-kor kezdő­dik: Szombathely—Csepel, Duna­újváros—Tatabánya, Komló—Győr, Eger—Salgótarján, Szeged—Pécs, MTK—Diósgyőr. Az Autó az NB I-ben EREDMÉNYEK INNEN-ONNAN GYEPLABDA Az NB I legutóbbi fordulójában az éllovas Bp. Postás pontot vesz­tett Gödöllőn. A találkozó l:l-es döntetlent hozott. A Pest megyei együttes négy ponttal az utolsó előtti helyen áll. JÁRÁSRÓL JÁRÁSRA Szentendrei Érdekes statisztika, néhány beszédes számadat a szent­endrei járás sportjáról. Míg 1963-ban 19 klub tevékeny­kedett, jelenleg 23 egyesület működik 2054 aktív verseny­zővel. A tömegversenyek rész­vevőit is beszámítva, mintegy 3500-an hódolnak a testedzés­nek. Gyarapodtak a létesítmé­nyek is. Tizenegy kézilabda, ki­lenc röplabda és két te­kepálya épült, ezenkívül Visegrádon egy csó­nakház. A Szentendrei Városi Tanács 400 ezer forinttal já­rult hozzá a pályák fejleszté­séhez, a társadalmi mun ka ér­téke 100 ezer forint volt. Ter­mészetesen a követelmények újabb beruházásokat kíván­nak. A pomázi közgyűlésen 100 ezer forintos társadalmi munkát vállalt a tagság, s máshol is segítik az öltöző­építést és az egyéb munkála­tokat. Az elmúlt négy év alatt 739- en vettek részt sportvezető- képző tanfolyamon. Nemcsak szentendrei példa, hogy a ki­képzettek egy része elvesz a sport számára. Munkahely­változtatás, sértődöttség és egyéb okok miatt 30 százalék lemorzsolódott. Előfordult az is, hogy nem igényelték a tan­folyamot végzettek munkáját, nem kapcsolták be őket a sportvezetésibe. A szervezeti élet egyik hi­bája, hogy jónéhány egyesület veze­tősége nem tartotta meg rendszeresen összejövete­leit Igaz, a szövetségek nem se­gítették, ellenőrizték a klubo­kat. Tevékenységük, a lab­darúgó kivételével, a verse­nyek szervezésében, verseny­bírók küldésében merült ki. A szentendrei járás tájjel­legének megfelelően idén ala­kult a természetbarát szövet­ség Eddigi munkáját jól vé­gezte, többek között túravezető tanfolyamot szervezett 22 részvevővel. A Dunakanyar nyári programjába kapcsolód­va több sportágban tartottak Dunakanyar Kupa viadalt. Emellett az üdülők részére házi­versenyeket írt ki a TS és ehhez megfelelő felszere­lést is biztosított. A munkahelyi testnevelés csak a Pomázi Posztógyárban hódított teret. Annál népsze­rűbb a munkahelyi spartakiád. A vállalatoknál 3—4 sport­ágban folyik üzemrészek kö­zötti bajnokság Kiemelkedő PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIH., Somogyi Béla u. 6. U. em Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hivható központi telelőn: 343—100, 143—230 Gépíró szoba 10 óráról 18 óráig 140—443 18 órától 21 óráig 140—44Í Titkárság: 131—348. Egyéb számok: 141—462, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 23 om Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Híriap Irodánál (Bp. V., József nádor vér l. sz.). Előfizetési dij I hónapra U forint. eredményt ért el a Szentend­rei Kocsigyár, ahol egy-egy sportágban 8—10 csapat in­dult. Az utánpótlás verseny« — az úttörőoldmpia kiválasztó­versenyek, az ifjúsági sereg­szemle — együttesen évente 1500 fiatalt mozgósítottak. Mint ismeretes, Visegrádon rendezték az úttörőolimpia megyei sí- és szánkódöntőjét. A járás nagyon alkalmas a téli, valamint a vízispor­tokra s így fokozott gondot fordíta­nak ezek fejlesztésére. A Szentendréd JTS konfe­renciáján ismertetett számada­tok, de az egyéb tények is bi­zonyítják, hogy az elmúlt négy év alatt sokat lépett előre a járás. Az összejövetel záró­akkordjaként megválasztották a járási sport tanácsot és el­nökséget, amelynek élére is­mét Tompach Jakab került KOSÁRLABDA A férfi NB II Középcsoportjá­ban utolsó előtti mérkőzését a Csepel Autó 87:32-re nyerte Szi­getvár ellen, s ezzel vsszajutott az NB I-be. A hátralevő fordulótól függetlenül az utolsó három he­lyezett már kiesett. 1. Csepel Autó 21 20 1 1077:1144 41 2. Szí. Építők 21 18 3 1520:1245 39 3. Táncsics SE 21 18 3 1581:1256 39 4. Szeged 21 13 8 1593:1462 34 5. P. Postás 21 11 10 1406:1341 32 6. PEAC 21 11 10 1471:1470 32 7. Baja 21 10 11 1326:1462 31 8. Csőszerelő 21 10 11 1234:1302 31 9. Agrárgépész 21 9 12 1294:1374 30 10. Pécsi TK 21 3 18 1201:1535 24 11. Szigetvár 21 2 19 1201:1575 23 12. Dunaújváros 21 1 20 1276:1614 22 A női Keleti csoportban a Nagy­kőrösi Kinizsi 45:34 ahányban dia­dalmaskodott Tatabánya felett és ezzel biztosította bennmaradását. A listavezető Bp. Spartacus vísz- szajutott az NB I-be. 1. Bp. Spart. 2. Szolnok 3. DASE 4. Duna Cipő 5. DVSC 6. Bp. HSC 7. Tatabánya 8. Salgótarján 9. Nagykőrös 10. TV 11. Békés 12. Betonút 21 19 2 1128: 706 40 20 17 3 1106: 875 37 21 13 8 917: 848 34 21 13 8 780: 756 34 21 11 10 1031:1058 32 21 11 10 813: 863 32 921: 894 32 902: 945 29 823: 952 28 761: 949 26 867:1038 28 762: 927 25 21 11 10 20 9 11 21 7 14 21 5 16 21 5 16 21 4 17 LABDARÚGÁS Az NB II Keleti csoportjában a góllöVo-listán továbbra is Sülé, a Pénzügyőr játékosa vezet. Két góllal előzi meg a 19 gólos ceg­lédi Liptai t. TEKE A férfi NB II Keleti csoportjá­ban a Ceglédi Építők idegenben győzött, 5:3 (2531:2529) arányban nyert a K. Petőfi ellen. Tanácsülés - kitüntetésekkel A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Pest megyei Ta­nácsa megvitatta, majd elfogadta a november 19-én sorra ke­rülő megyei konferencia beszámolóját. Az összejövetel kere­tében kitüntetéseket adtak át. Az MTS „Testnevelés és sport kiváló dolgozója” kitüntetést kapta: Berta Sándor, a megyei igazolóbizottság elnöke, Gáti Károly, a megyei úszószövetség titkára, Simon Tibor, a PTS szervezési főelőadója, Szabó Fe­renc, a Budai JTS elnöke. A „Testnevelés és sport érdemes dolgozója” kitüntetést a következőknek adták át: Antal Anna, a Ceglédi Vasutas elnök­ségi tagja, Borsai György, a ceglédi járási sporttanács tagja. Dankó József, a megyei asztalitenisz szövetség elnöke, Gádor Lajos, a Váci Járási Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, Ka­puvári Károly, a megyei labdarúgó szövetség titkára, Kún Im­re, a Gödöllői Vasutas volt elnöke, Mlatilik György, a PTS munkatársa, Plasz Vince, a megyei labdarúgó szövetség fe­gyelmi bizottságának tagja, Sárik Ede, a Ceglédi Építők el­nökségi tagja, Soós Béla a megyei labdarúgó szövetség főtit­kára. APRŐHIRDETESEK Az ÉM Betonelemgyár- tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz magas nyomású kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozókat, valamint segédiütőket. Munkásszálló és üze­mi étkezés van. Felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Szent­endre, Dózsa György út 34. szám alatt a gyáregység munkaügyi osztályán Az EM Betonelemgyár- tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára — váci telepére — azon­nali belépésre felvesz magas nyomású kazán­fűtő vizsgával rendel­kező dolgozókat, vala­mint segédfűtőket. Munkásszállás és üze­mi étkezés van. felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Vác, KIS- RÉT dűlő 1. szám alatt. (A Forte-gyár és Váci kisállomás mei­letu __________________ F ényező, villanyszere­lő szakmunkásokat, gyakorlott motorteker­cselőt, marósokat, ma­gas nyomású kazánhoz fűtőt. kazánfűtő és anyagmozgató segéd­munkásokat keres azonnali felvételre a Mechanikai Laborató­rium dunakeszi tele­pe. Jelentkezés: Du­nakeszi. repülőtér munkaügy. ______ E ladó azonnal beköl­tözhető ház. Nagykő- rös. Tormás u. 1/a. Bejárómunkát vállal­nék. Cím a nagykő­rösi hirdetőirodában. Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár sürgősen felvesz férfi vegyipari szakmunkásokat, se­gédmunkásokat, 40 órás munkahéten dol­gozókat kémiai üzem­be. Továbbá lakatoso­kat, hegesztőket, gép­kezelőket, hűtőgépsze­relőket, bádogosokat. exportcsomagoló- kat. anyagmozgatókat, takarítónőket, portá­sokat és őröket. Je­lentkezés: személye­sen a munkaügyi osz­tályon, Bp. X., Ke­resztúri út 30—38. Meg­közelíthető 67-es autó­busszal. Cipész szakmunkást és fiatal betanított se­gédmunkást, valamint férfifodrászt felve­szünk. Péceli Vegyes Ktsz. Pécel, Maglódi út 3. szám alatt. Vegyipari munkára férfi vegyésztechniku­sokat, gyógyszergyár­tó szakmunkásokat, férfi segédmunkáso­kat felveszünk. Je­lentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár, Bu­dapest X., Gyömrői út 19—21. Tel.: 477—330/193 mellék Príma állapotban le­vő Volkswagen kis- ablakos eladó. Tel.: 120—672, Budapest. Bádogosmunkákat vidéken is vállalok, rendeléseket már most felveszek, pon­tos szakszerű munka. V., Hunyadi tér 10. Telefon: 410—387, 383 —134. Rövid határidőre mel­lékfoglalkozásban vál­laljuk villámvédelem, kisfeszültségű elosz­tó-berendezések, gazdasági és lakóépü­letek energiaellátásá­nak tervezését. Aján­latokat, „Energia 233 340” jeligére kér­jük a Felszabadulás téri hirdetőbe. .Kisképernyős televí­zió eladó. Bemutatás­ra vidékre házhoz vi­szem. Danicz, Bp., I., Alagút u. 1. Tel.: 156— 090 reggelenként 9-ig. SÜRGŐSEN FELVESZÜNK: gép- és csőszerelő lakatosokat, villanyszerelőket, valamint hűtőgép- és kompresszor- kezelőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár Budapest, X.. Gyömrői út 19—21. Telefon: 477—330/193. Olcsón eladóki Hof- herr gumikerekű traktor, MIA motor, 12 és 2.4 kalapácsos da­ráló, 140 méter kútfú- rócső. Vitéz. Monor. Modern vaskapu (kis- szárny, nagyszárny) kovácsoltvas előszo­baberendezés eladó. Szentendre, Barackos út 3. Turcsányi. Az ÉM. Betonelem- gyártó Vállalat Szent­endrei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz férfi segédmun­kásokat, betonelem- gyártó munkakörbe. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán Szentendre, Dózsa György út 34. szám. Rózsaszükségietét mielőtt beszerezné, kérje díjtalan árjegy­zékemet, több mint 300 fajta bokor, futó és baba nemzetközi ró- zsakülönlegessé- geimről. Szálkái, ró­zsakertészet, Puszta- szabolcs. ______________ U zembehelyezés alatt álló rugóüzemünk ré­szére keresünk fel­vételre rugókovács és lakatos szakmunká­sokat. Bérezés kol­lektív szerint. Jelent­kezés: Állami Mező- gazdasági Gépjavító Állomás, Cegléd. Mun­kaügy ________________ E ladó Monoron a Schölmann (volt mozi utcája) utca 18. szám alatt szoba, konyha, kamra, fürdőszobás ház. Azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni lehet: Ady E. út 31. szám alatt. Motorkerékpárok kö­telező műszaki vizsgá­ra való előkészítését soron kívül vállal­juk. Vállaljuk továb­bá mindenféle típu­sú motorkerékpár és Moped javítását, fejújítását a lakosság és közületek részére, rövid határidővel. Mo- torkerékpárj avító Ktsz. Budapest, XIV., Gizella út 20. Telefon: 296—265, 297—697. Az Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KERES: esztergályos, maros szakmunkásokat, betanult esztergályos és marós munkásokat JELENTKEZES: *—14 óráig a munkásfelvételi irodán CÍM: Budapest IV., Szilágyi u. 26. Rpa lota-Újpest vasútállomástól 3 perc Megközelíthető 12-es villamossal, 43-as, 47-es, 84-es, 96-os autóbusszal Wartburg De Luxe garanciális, eladó. Nagykőrös, Kecske­méti út 50. Patkányirtás idomí­tott vadászgörények­kel, kutyákkal, lyuk­gázosítással, gyorsan­ölő méreggel. Közü- leteknek. Magánosok­nak. Kiskunsági Me­zőgazdasági Szövetke­zet, Budapest XX. kerület Előd u. 48. Fucskár István üzem­egységvezető. Tele- fon: 478—032. ________ H ízó eladó. Nagykő­rös, Zrínyi u. 118. sz. Rózsavásár! 200 fajta legújabb bokor-, fu­tó-, babarózsa nem­zetközi újdonságok­ból, postán szállít 8— 10 forintos áron. Díj­talan árjegyzéket küld Szálkái Béla ró­zsakertészete, Pusz- taszabolcs Karambolozott gép­járművek javítását, gépkocsik fényezését, új műanyagfestésű el­járással rövid határ­időre vállaljuk, csak a lakosság részére. Olcsó, tartós fényű. Minden javítás garan­ciával. Kizárólag: Mo­torkerékpár javító Ktsz-nél Budapest, XIV.. Gizella út 29. Telefon: 296—265, 297 —697. __________________ A Váci Löwy Sándor Gépipari Technikum­ban folyamatosan lánghegesztő. ívhe­gesztő, kazánkezelői és műszaki rajz tan­folyamok indulnak. Jelentkezés az intézet portáján.______________ F igyelem! Az idősza­kos felülvizsgálatra előkészítem, elviszem gépkocsiját. Teljes ge­nerált is vállalok, nagy gyakorlattal. Hahn János, autósze­relő Pilisvörösvár. Fogsorjavítás megvár­ható. Lenin krt. 51., és postafordultával.______ E ladó 402-es Moszk­vics személygépkocsi. Nagykőrös. VII., Mi­kes K. u. 1. (disznó- piac).________________ V ennék sürgősen kész­pénzért 70 000 forintig. Szentendre belterüle­tén házrészt, vag^ kis családi háza:. Szabó András, Buda­kalász, Dózsa György út 40. szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom