Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-31 / 257. szám

1967. OKTOBER 31., KEDD "^K'/Ciriap 5 Félbeszakadt az Erd—Vecsés mérkőzés A sereghajtók közül csak Uudaörs szerzett pontot Ismét Fehérvár vezet A labdarúgó NB I B 30. for­dulójában a feljutásra esé­lyes két fővárosi csapat, a tabella élén álló Egyetértés és a BVSC rangadója állt az érdeklődés középpontjá­ban. Meglepetésre a BVSC 4:l-re legyőzte a bajnokja- löltet. A forduló isimét helycse­rét hozott az élen. A Székes- fehérvár a kiesés ellen küz­dő Dorog otthonából is el­hozta a két pontot, vissza­szerezte első helyét, s egy ponttal vezet az Egyetértés, hárommal a BVSC és Orosz­lány előtt. Az NB II Nyugati csoport­jában a Győri Dózsa 7 pont­tal vezet, s már bajnok. Telitalálat nélkül A vasárnapi totófordulóban a maximumot a 12 találat jelentette, amelyet hét pályázó ért el egyen­ként 102 986 forint nyereménnyel. 11-es 131, 10-es 1394 darab akadt. Nyeremények egyenként 2021, il­letve 310 forint. Totóeredmények: 1, 2, 1, x, 2, 1, 2, 1, 1, 1, 1, x, 2, x. Foghíjas volt a megyei lab­darúgó-bajnokság 27. forduló­ja, ugyanis félbeszakadt az el­sőség szempontjából nagy je­lentőségű Erd—Vecsés mérkő­zés. A Biksza SE győzelmével három pontos előnyre tett szert a négy kiesőjelölttel szemben, akik közül csak Bu­daörs szerzett pontot. Érd—Vecsés 1:0. Félbeszakadt. Érd, 400 néző. V: Halász. Az érdi támadások idegessé tették a tul- keményen játszó' bajnokjelöltet. Minden lefújt szabálytalanság után a bírónál reklamáltak. A 22. percben a kitörő Vitkó elöl a bün­tetőterületen belül a vecsési bal­hátvéd kézzel mentett és a meg­ítélt 11-est Bognár értékesítette. A 27. percben a vecsési Tóth fel­vágta az érdi Jehodát, majd a földön fekvő játékosba rúgott, ezért kiállították. Tóth azonban nem akarta elhagyni a pályát, vitába szállt, majd bántalmazta Halász játékvezetőt — s a bíró segítségére siető partjelzőt —, aki lefújta a mérkőzést, amelyet tu- multuózis jelenetek követtek. Naményi Béla Nagykőrösi Kinizsi—Csepel Autó 3:1 (i:l). Nagykörös, 300 néző. V: Sándor. A hazai támadások a 12. percben gólt hoztak, majd több kimaradt körösi helyzet után az Autó a 43. percben egyenlített, s szünet után egy ideig többet is támadott. Később a Kinizsi vette át az irányítást, de sorra kihagy­ták a helyzeteket, s csupán a 80. percben jutottak ismét vezetéshez, 3 perccel később pedig növelték előnyüket. G: Kálmán (2), Far- kasinszki, ill. Halász. Jó: Gömöri, Szomolányi, Lányi, Kálmán, ill. Fodor (a mezőny legjobbja), Pál- fi, Gremen, Katona. Pécsi Sándor Üllő—Budaörs 2:2 (1:1). Üllő, 200 néző. V: Petró. A közepes iramú első félidőben Üllő 11. percben szerzett vezetését 10 perc múlva kiegyenlítették a vendégek. Bár szünet után Üllő rohamozott töb­bet, mégis a 80. percben Budaörs szerzett újabb gólt Már-Már úgy látszott, hogy mindkét pontot el­viszik a vendégek, amikor a 88. percben, a szögletnél beívelt lab­dát saját hálójába ütött a buda­örsi kapus. G: Holló, Törzsök (öngól), ill. Kósziba, Tóth. Jó: Zu- bor, Boda, Hang, ill. Mezei, Ta­kács, Kosziba. Varga János Biksza SE—Szigetújfalu 1:0 (0:0). Örkény, 200 néző. V: Horányi. A csapkodó mérkőzés második fél­j idejében a Biksza SE kezdemé­nyezett többet, de csak egyszer, a 87. percben tudta áttörni a ke­mény vendégvédelmet. A 65. perc­ben a szigetúj falusi Vigh Tibort sportszerűtlenségért kiállították. G: Bírta. Jó: Fekete, Berger, Jó­nás, Bilik, ill. a védelem. Pécel—Dunaharaszti MTK 4:2 (2:1). Pécel, 700 néző. V: Tabányi. A nagyiramú, változatos mérkő­zésen a lelkes Dunaharaszti két­szer is egyenlített, de a hajrában a jobb összjátékot nyújtó hazai csapat kerekedett felül. A 80. perc­ben a péceli Moldovánt kiállítot­ták. G: Gechtner (2), Csóka, Mol- dován, ill. Will, Bogdán. Jó: Ko­vács, Csóka, Katona, Gechtner, Lipták. Váci Vasutas—Abony 3:2. Abony. V: Gombás. Mezőkovács- háza, 200 né­ző. V : Ungi. Cegléd: Ham­za — Cseh, Oláh, Záto­nyi, Kábák, Halmi, Csurgai, Csontos, Kö­kény, Liptai, Papadimitriusz. Az első félidőben a védel­miek sokat bizonytalankodtak, s ennek alapján Cegléd 2:0- ás előnyét növelhette is vol­na. 2:l-re, 3:l-re, majd a fél­időben 3:2-re alakult az ered­mény. Szünet után a helyiek szerezték meg a vezetést, s ez­után alakult ki a 4:4-es dön­tetlen. A Cegléd legjobb csapatré­szének bizonyuló véd ős or ez­úttal csődöt mondott a rossz talajú pályán, a keményen játszó helyiek ellenében. A döntetlen ellenére egy hely- lyel előbbre rukkolt a Pest Törökbálint—Monor 2:1. Török­bálint. V: Károlyi. Bem SE—Kartal 5:1. Cegléd. V: Schuck. 1. Vecsés 26 18 5 3 43:10 41 2. Nagykőrös 27 17 6 4 71:25 40 3. Váci VSE 27 13 8 6 50:32 34 4. Törökbálint 27 12 8 7 51:40 32 5. Érd 26 12 7 7 44:39 31 6. Sz.-újfalu 27 13 3 11 44:40 29 7. Üllő 27 11 6 10 ZŐ :31 28 8. Csepel Autó 27 10 7 10 33:39 27 9. Pécel 27 9 8 10 37:33 26 10. Bem SE 27 10 5 12 39 :ii 25 11. Monor 27 8 7 12 42:53 23 12. Biksza SE 27 9 4 14 39:60 22 13. DMTK 27 8 3 16 49:51 19 14. Budaörs 27 6 7 14 28:51 19 15: Abony 27 7 3 17 31:56 17 16. Kartal 27 7 3 17 28:61 17 A félbeszakadt érdi mérkőzést nem számítottuk be. megyei gárda, s most a negye­dik helyen áll. G: Csurgai (2), Csontos, Liptai. Jó: Kökény, Kábák, Papadimitriusz. 1. SZMTE 27 19 5 3 60:21 43 2. SZVSE 27 14 9 4 57:38 37 3. Budai Sp. 27 13 5 9 48:31 31 4. Cegléd 27 12 5 10 55:34 29 5. Kecskemét 27 10 9 8 25:23 29 6. Jászberény 27 11 7 9 41:41 29 7. KISTEXT 27 11 5 11 47:33 27 8. Sz. MÁV 27 9 9 9 45:36 27 9. MGM Debr. 27 9 8 10 35:41 ?6 10. Gyula 27 11 4 12 33:52 26 11. Pénzügyőr 27 11 3 13 51:50 25 12. Goldberger 27 10 4 13 40:52 24 13. Békéscsaba 27 9 6 12 26:37 24 14. K.-egyháza 27 9 5 13 32:52 23 15. M.-kovácsh. 27 7 3 17 22:52 17 16. Martfű 27 6 3 18 27:56 15 A Keleti csoport további eredményei: Martfű—Kecske­méti TE 0:2, Gyula—Pénzügy­őr 4:1, K1STEXT—Szolnoki MTE 3:0, Budai Spartacus— K. Goldberger 1:2, Szolnoki MÁV—Jászberény 2:1, Kis­kunfélegyháza—Békéscsaba 0:0, Szegedi VSE—MGM Deb­recen 0:0. Az x ellenére a negyedik helyen Ceglédi VSE—■ Mezőkovácsháza 4:4 (3:2) Bag nyerte a rangadót Vácott: gólzápor esőben A labdarúgó NB III. Észak- közép csoport­jának megyei rangadóját a kieses ellen küzdő Bag nyerte Gödöllő ellenében. Az döntetlenül ját­szott, s Gödöllő veresége réven négy pontra növelte előnyét. Aszód nagyarányú vereséget szen­vedett Mátyásföldön. Duna men­tén a Váci SE gólzáporral diadal­maskodott. A második helyezett Traktorgyár kikapott, s Vác jött fel a második helyre, a döntet­lené miatt egy ponttal vezető Gázművek mögé. Tököl alulma­radt idegenben, akárcsak a Pilisi Bányász, amely már szombaton lejátszotta mérkőzését, s 3:2-re kikapott a XV. kér. Vasastól. Északközép csoport Bag—Gödöllői Vasas 2:1 (1:0). Bag, 1000 néző. V: Potocsnyi dr. B. TSZ SK: Karácsondi — Derne n, Katona I, Katona II, Derne I, Aszódi, Katona III, Kékesi, Var­ga, Nagy S., Nagy J. G. Vasas: Dudás — Laukó, Pin­tér, Nagy K., Nagy Gy., Jávorsz- ki, Szabó, Füzesi, Göncz, Kaiser, Kassai. Az első félidőben sok helyzetet teremtett a hazai csapat, mégis csak egy gólt szerzett, a 44. perc­ben ll-esböl. Szünet után lanyhult az iram, s a 60. percben kapu előtti kavarodásból egyenlített Gö­döllő. Pár perccel később szerez­te győztes gólját a helyi együttes. Bag a helyzetek alapján na­gyobb arányban is győzhetett volna. G: Kékesi (2, egyet 11-esből), ill. Füzesi. Jó: Aszódi (a mezőny legjobbja), Kékesi, Karácsondi, ill. Pintér, Göncz, Kassai. Ikarus—Aszód 5:1 (1:0). Mátyásföld, 200 néző. V: Boron- kai. A. Vasas: Karlovics — Bures, Hasznosi, Katonás, Füzér, Truzsi, Tukora, Stefkó, Kovács, Karácson­di, Gergely. Az élénk iramú, sportszerű mér­kőzés első félidejét némi hazai fö­lény jellemezte. Szünet után, 1:0 állásnál Katonás 11-est hibázott. Ebben a játékrészben a lendüle­tesebb hazai együttes irányított és biztosan nyert az idegesen küz­dő Aszód ellen. 3:l-nél Karácsondi gólját les címén nem adta meg a bíró. G: Karécsdndi. Duna menti csoport Váci SE—Z. Danuvia 7:2 (3:1). Vác. 300 néző. V: Unyi. VSE: Jakus — Heincz, Katona, Kávai, Pindes, Jágerszki, Kiss, Tóth, Pintér, Mojs, Pálinkás II. Az első percben a Danuvia sze­rezte meg a vezetést, s ez meg­zavarta a helyieket. Közel 30 per­cig a Danuvia volt fölényben, ez­után fokozatosan magáratalált Vác, s 3:l-re elhúzott. A második félidőben az esőtől csúszós tala­jon kidomborodott a hazaiak na­gyobb tudása, s egyre-másra sze­rezték góljaikat. G: Mojs (3), Pálinkás II (2) Tóth, Qüintz (öngól), ill. Gelen­csér, Kubát. Jó: Kávai, Pindes* Jágerszki, Tóth, Pálinkás II. Aluminium—Tököl 4:1 (2:1). öv utca, 200 néző. V: Turcsáriyi. Tököl: Rogics II — Marczinka, Joszkin, Barkóczi, Baller, Nagy­váradi, Jónás, Halász, Dragovics, Tima. Agics. A tökölieknél zavart okozott, hogy Márton és Kotász dr. nem érkezett meg, s emiatt Agics ka­pusnak a balszélen kellett játsza­ni. A 13. percben szerzett hazai vezetést a 16. percben még ki­egyenlítette Tököl. Nem sokkal később Barkóczi lyukat rúgott, s a labdát megszerezve a hálóba találtak a hazaiak. Szünet után Tököl rohamait túl kemény Játék­kal igyekezett az Alumínium fel­tartóztatni. Az utolsó 20 percben felülkerekedett a hazai csapat. Alacsony színvonalú mérkőzésen a szerencse a hazaiaknak kedve­zett. G: Dragovics. Jó: Joszkin, Nagy­váradi. Bundies Péter 166 aranyérem Kéthetes küzdelemsorozat után befejeződtek a mexi­kói nemzetközi sportjátékok küzdelmei. Az AFP közli a játékok éremtáblázatát és a nem hivatalos pontversenyt. Eszerint 166 aranyérmet osz­tottak ki. Ezt 35 ország spor­tolói nyerték el. Az első he­lyen a Szovjetunió áll 44 aranyéremmel, Magyarország a negyedik, 10 arany-, 18 ezüst- és 12 bronzérmet szer­zett. A sakkvllágbajnoki zónakázi döntőben a „Fishcr”-ügyben újabb fordulat történt. Az amerikai sak­kozó bejelentette, hogy mégis haj­landó tovább játszani. Természe­tesen a 10. fordulóban játék nél­kül feladott pontját nem kaphatja meg. A 11. fordulóban Portiseb el­szenvedte első vereségét: a Ju­goszláv Maíuloviccsal szemben maradt aiul 24 lépésben. éllovas Volán ■//////z////////////////////////z////z///z/////zyz///zz////z///////z/z/zv////////////////z////z///z/zzz/z////////////////////////////////^^^ hg, 7 981 813 kmv. GtOKSLISTÄ az 1967. október 30-án megtartott 43. heti jutalomsorsolásról. A gyorslistában az alábbi rövidítése­ket használtuk: bu — bynda, but — bú­torutalvány, éut — éléskamra-utalv., fg — fényképezőgép, fip — filmgép, hg — háztartási kisgépek, htg — hű­tőgép, íg — írógép, kmv — ki mit vá­laszt, lemj — lemezjátszó, ltex — la­kástextil, mag — magnó, máru — mé­teráru, ó — óra, ofut — Ofotért-utal- vány, r — rádió, ruh — ruházati cik­kek, tv — televízió, ut — vásárlási utalvány, vg — varrógép, zg — zene­gépek. 000 120 éut. 009 971 htg, 028 192 ruh, 029 358 hg, 045 111 ruh, 049 281 ig, 031 467 éut, 056 845 htg, 064 228 fip, 076 150 ut, 092 387 ofut, 107 240 hg, 109 318 éut, 118 432 kmv. 120 090 ruh, 134 079 ut, 134 893 hg, 137 451 fg 144 536 fg, 157 808 fg, 163 220 krnv, 186 274 Zg, 171 907 ut, : 185 749 htg, 196 297 r, 202 271 vg. 224 507 éut, 252 599 mag, 255 963 Ó, 256 064 htg, , 270 331 máru, 272 352 ut, 277 971 ut, 279 411 tv, 288 028 máru, 289 681 ut, 291 729 ruh, 294 159 hg, 296 550 tv, 296 934 ó, 301 458 ofut, 308 147 zg, 32ő 429 mag, 338 505 tv, 344 134 tv, 349 913 máru, 351 705 máru, 361 749 ut, 370 619 éut, 377 407 kmv, 384 524 r, 390 920 fip, 394 560 Ofut, 398 970 Ut, 404 002 . Ofut, 423 1 709 ruh, 430 232 ut, 442 522 ruh, 442 808 r, 464 139 fip. 469 739 ruh, 471 273 r , 475 551 ig, 492 026 ut, 492 : 193 mag, 511 033 fg, 524 393 tv, 532 181 éut, 535 441 r , 542 305 ig, 542 420 máru, 542 648 tv, 543 493 éut, 561 476 tv, 561 956 r. 562 367 ó, 564 307 fg. 569 315 htg [, 571 085 éut, 574 393 ruh, 584 800 tv, 606 476 éut, 621 629 mag, 633 479 ruh, 635 285 hg, 635 774 htg, 651 612 kmv. 688 794 ut, 709 904 mag, 713 939 éut, 716 078 éut , 723 471 Vg, 728 628 ruh, 738 657 tv, 741417 ig, 741' 502 tv. 743 017 hg, 755 089 Ut, 778 150 Ut, 785 799 hg, 791 297 Vg, 801 323 htg, 803 766 tv. 814 420 Ut, 823 620 ntg, 832 164 Ut, 840 542 ó, 841 696 tv, 854 336 tv, 864 006 r, 869 062 éut, 870 786 hg, 871 614 ruh. 873 756 zg, 878 013 ofut, 883 188 fip, 893 820 htg, 897 830 hg, »01 319 ut, 906 720 ruh, 949 392 mkr, 950 822 máru, 958 636 éut, 970 939 fg, 971 991 ut. 973 346 htg. 976 464 ig, 979 347 éut, 979 415 tv, 989 765 Ut. 1 000 324 hg, 1 001 838 Ut, 1 004 078 ruh, 1 006 628 tv, 1 008 681 htg, 1 011 017 tv, 1 020 716 Zg, 1 042 174 hg, 1 047 464 hg, 1 051 914 htg, 1 053 393 ruh, 1 053 940 htg, 1 055 567 hg, 1 062 865 r, 1 067 038 ruh, 1 096 626 ruh, 1 096 794 ruh, 1 110 738 ruh, 1 112 902 éut, 1 113 596 htg, 1 113 948 ut, 1 114 353 tv, 1 133 446 htg, 1 165 499 ut. 1 180 729 hg, 1 185 985 r, 1 193 138 ut, 1 200 782 r. 1 200 897 r. 1 203 090 r, 1 210 278 but, 1 215 337 kmv, 1 220 416 hg, 1 225 899 ruh, 1 227 431 ruh, 1 229 306 Ut, 1 232 152 tv, 1 242 156 htg, 1 246 089 ut, 1 246 996 ó, 1 257 670 hg, 1 259 418 ruh, 1 263 044 hg, 1 266 901 ofut, 1 269 342 fip, 1 270 143 zg, 1 274 434 ut, 1 276 629 ig, 1 510 253 ut, 1 520 949 hg, 1 522 367 hg, 1 539 750 ruh, 1 540 171 ut, 1 545 375 vg, 1 560 112 htg, 1 564 713 ó, 1 563 663 fg, 1 576 950 htg. 1 578 203 htg, 1 578 450 ruh, 1 579 837 tv, 3 581 479 ut, 1 590 479 máru, 1 602 343 vg, 1 619 810 híg. 1 620 338 kmv. 1 620 518 hg, 1 629 349 ruh, 1 654 217 r, 1 657 087 kmv, 1 657 817 ruh, 1 670 203 ofut, 1 673 641 ut, 1 685 689 but, 1 693 290 htg, 1 711 500 éut, 1 718 305 r, 1 730 532 éut, , 1 743 472 ut, 1 743 625 hg, 1 753 419 hg, 1 754 144 ruh, 1 774 981 fg. 1 786 030 ut, , 1 793 412 ó, 1 801 367 ut, 1 805 935 ut, 1 806 450 éut, 1 807 213 fip, 1 814 698 mag, 1 813 542 ruh, 1 834 622 r, 1 838 950 ó, 1 852 711 ut, 1 856 828 éut, , 1 857 507 hg, , 1 866 054 ó, 1 866 349 éut, 1 881 828 zg, 1 883 275 éut, 1 899 032 ruh, , 1 911 501 fip, 1 912 203 t ut, 1 915 652 máru, 1 925 836 jg, 1 926 897 éut, 1 928 379 vg, 1 940 226 éut, 1 960 241 r, 1 972 699 ruh. 2 014 091 tv, 2 207 822 ruh, 2 212 999 éut, 2 228 215 éut. 2 249 195 tv, 2 ; 230 026 kmv. 2 253 279 zg, 2 267 841 r, 2 276 448 ruh, 2 285 574 fip. 2 286 001 fip. 2 290 930 i vg, 2 299 757 ZASTRAVA személygépkocsi­utalvány, 2 301 939 ut, 2 303 354 tv, 2 312 785 éut, 2 313 236 máru, 2 313 636 hg. 2 313 744 ruh, 2 321 819 íg, 2 323 839 htg, 2 332 611 íg, 2 344 243 TUh, 2 346 879 Ut, 2 377 920 fip, 2 378 631 ut, 2 387 473 hg, 2 389 932 éut, 2 400 304 hg. 2 401 360 kmv, 2 409 529 fip, 2 411 30« tv. 2 416 965 éut, 2 421 108 fg, 2 456 250 Zg, 2 459 256 ruh, 2 477 132 mag, 2 484 407 ofut, 2 485 390 éut, 2 485 943 kmv, 2 509 646 tv, 2 513 33^ Ut. 2 521 622 tv, 2 536 856 hg, 2 541 023 ó, 2 547 654 ruh, 2 557 022 ruh, 2 588 226 éut, 2 601 753 htg, 2 614 227 mkr, 2 619 040 tv, 2 619 842 ruh, 2 625 876 máru, 2 631 546 ut, 2 635 610 ut, 2 640 406 kmv, 2 648 318 ofut, 2 660 559 ruh, 2 666 534 hg, 2 668 326 fg, 2 668 718 htg, 2 678 609 ruh, 2 680 034 mag, 2 681 249 máru, 2 700 380 r, 2 703 137 ruh, 2 708 597 htg, 2 714 304 hg, 3 004 010 mag, 3 020 364 hg. 3 021 400 tv, 3 027 374 r, 3 031 144 r, 3 037 023 r, 3 040 319 but, 3 057 802 tv, 3 080 121 kmv, 3 095 312 htg, 3 095 990 htg, 3 096 335 tv, 3 099 849 ruh. 3 102 082 éut, 3 108 284 fg, 2 113 604/ hg, 3 139 814 ruh, 3 142 067 tg, 3 146 540N hg, 3 163 312 mag, 3 165 698 Ofut, 3 192 142 tv, 3 195 537 ruh, 3 199 799 htg, 3 209 239 bu, 3 214 538 Zg, 3 228 333 ruh, 3 239 720 ut, 3 249 578 Ó, 3 251 842 ó, 3 264 643 ut, 3 270 300 Ó, 3 272 775 Ut. 3 291 262 Ó, 3 294 144 htg, 3 294 308 Ut, 3 328 605 kmv, 3 338 680 hg. 3 341 705 éut, 3 368 021 ruh, 3 381 401 hg. 3 382 310 ut, 3 382 398 éut, 3 396 044 hg, 3 401 925 éut, 3 404 282 hg, 3 406 648 máru, 3 415 454 éut, 3 415 484 Ut, 3 416 047 ruh, 3 435 811 ig, 3 440 343 kmv, 3 440 621 tv. 3 441 751 Zg, 3 442 481 mag, 3 465 91Ó éut, 3 621 453 hg, 3 638 066 hg, 3 641 460 hg, 3 656 909 Ofut, 3 664 692 r, 3 664 693 r, 3 669 647 Ut. 3 674 898 htg, 3 679 807 éut, 3 683 349 htg, 3 685 904 hg, 3 686 753 ofut, 3 687 170 ó, 3 691 270 zg, 3 696 359 hg, 3 697 899 éut. 3 700 057 mag, 3 705 910 vg, 3 718 872 tv, 3 725 622 o, 3 7 39 072 ruh, 3 739 533 éut, ? 745 824 htg, 3 772 048 r, 3 776 242 éut, 3 778 969 tv, 3 785 686 éut, 3 804 689 éut, £ 822 292 éut, 3 823 880 TRABANT LI- MUSINE személygépkocsira utalv., 3 826 553 ruh, 3 833 227 hg, 3 839 821 htg, 3 848 350 ruh? 3 8ol 338 tv, 2 852 Oil kmv, 3 852 634 tv, 3 854 697 tv, 3 862 004 ruh, 3 868 232 híg. 3 871 002 ruh, 3 872 922 lemj, 3 901 173 ruh, 3 902 977 hg, 3 920 962 r, 3 932 101 ut, 3 935 382 ruh, 3 937 512 ut, 3 941 592 ut, 3 949 794 ut, 3 962 169 óra, 3 966 066 máru. 3 987 916 éut, 3 988 103 íg, 3 994 255 tv, 3 996 913 ruh. 4 009 600 hg, 4 010 770 tv, 4 022 044 Ofut, 4 209 536 Ut, 4 231 634 Ut, 4 243 935 Ut, 4 285 246 vg. 4 287 058 htg, 4 300 459 Ut, 4 300 518 Ut, 4 304 398 hg, 4 317 551 but, 4 328 473 hg, 4 328 947 r, 4 332 057 r, 4 337 250 máru, 4 340 219 r, 4 341 496 zg, 4 3*12 489 ut, 4 347 755 r, 4 351 052 but, 4 358 919 ruh, 4 363 784 ut, 4 368 940 tv, 4 376 489 ut, 4 381 125 htg, 4 382 205 éut, 4 386 936 ut, 4 391 047 Ut, 4 391 406 éut, 4 392 137 bu, 4 396 817 htg, 4 416 856 Ofut, 4 417 931 ofut, 4 432 232 éut, 4 436 358 ruh, 4 444 462 tv, 4 447 085 éut, 4 451 657 ut, 4 465 351 ó, 4 465 787 r, 4 474 424 tv, 4 488 571 but, 4 531 180 but, 4 536 278 Zg, 4 550 754 htg 4 557 817 but, 4 560 304 ruh, 4 573 519 hg, 4 573 741 tv, 4 577 642 htg, 4 594 065 éut, 4 601 524 htg, 4 603 027 tv, 4 604 814 ut, 4 612 787 Ut, 4 620 233 ó, 4 635 636 hg, 4 638 213 fg, 4 643 537 ruh, 4 644 858 éut, 4 645 661 r, 4 652 266 hg, 4 652 528 hg, 4 657 733 ó, 4 667 005 r, 4 667 373 ig, 4 672 509 Vg, 4 681 654 ut, 4 683 079 ruh, 4 693 408 mag, 4 699 965 ut, 4 699 969 Ut, 4 702 437 ig, 4 703 419 mag. 5 007 168 hg, 5 007 771 ruh, 5 012 245 éut, 5 016 024 máru, 5 026 397 fg, 5 032 169 fg, 5 037 200 Ut, 5 045 142 tv, 5 046 697 ut, 5 050 516 zg, 5 060 523 ruh, 5 062 394 tv, 5 072 089 fip, 5 083 897 fip, 5 089 164 máru, 5 095 090 fg, 5 097 796, ó, 5 099 497 ig, 5 103 144 ofut, 5 109 232 ruh, 5 123 351 htg, 5 158 476 htg, 5 160 798 hg, 5 165 446 ó, 5 165 863 éut, 5 105 716 ut, 5 186 654 but, 5 187 895 htg. 5 190 837 fip, 5 194 892 zg, 5 209 128 Ut, 5 217 484 htg, 5 233 946 but, 5 236 586 tv, 5 236 879 tv, 5 237 021 but, 5 247 490 kmv, 5 255 361 fip, 5 256 740 ut, 5 257 380 fip, 5 274 462 ut, 5 275 862 ruh, 5 277 811 máru, 5 279 744 but, 5 281 626 ut, 5 293 078 Ut, 5 294 572 Ut, 5 294 957 tv, 5 297 407 kmv, 5 316 988 hg, 5 318 194 r, 5 318 726 éut, 5 321 257 kmv, 5 340 098 r, 5 341 511 htg, 5 342 816 tv, 5 345 397 Ut, 5 353 248 hg. 5 356 582 r, 5 3G4 879 Ut, 5 370 100 éut, 5 37? 361 Ut, 5 387 459 Ut, 5 391 536 ut, 5 401 235 but, 5 417 484 máru, 5 420 863 ruh, 5 430 472 ruh, 5 434 510 tv, 5 451 732 r, 5 452 450 htg, 5 616 290 ut, 5 620 518 r. 5 627 341 ut, 5 631 037 r. 5 632 755 but, 5 633 230 ut, 5 648 247 fip, 5 649 071 htg. 5 653 865 éut, 5 655 315 but, 5 659 390 éut, 5 661 485 ut, 5 605 658 zg, 5 674 941 Ut, 5 676 656 éut, 5 684 752 éut. 5 694 962 ofut. 5 C95 559 hg. 5 695 708 htg, 5 696 167 hg, 5 705 115 éut, 5 705 241 tv, 5 721 501 Zg, 5 728 754 éut, 5 732 443 mag, 5 737 994 Ut, 5 740 569 hg, 5 748 205 ruh, 5 750 571 éut, 5 752 255 ut, 5 765 127 ut, 5 775 185 hg, 5 775 646 r. 5 778 206 ofut, 5 782 861 fip. 5 788 064 éut, 5 788 650 ruh, 5 792 804 ó, 5 801 163 tv, 5 807 112 ig, 5 803 429 ruh, 5 813 784 htg, 5 841 727 tv, 5 851 131 zg, 5 362 195 ofut. 5 864 040 ruh, 5 874 723 mag, 5 833 350 máru, 5 88G 084 ut, 5 387 215 ruh, 5 892 879 fip, 5 895 161 ig, 5 904 333 tv, 5 905 895 ó, 5 912 682 mag, 5 913 079 ut; 5 939 805 lemj, 5 941 «45 but, 5 949 589 Ut, 5 951 411 ut, 5 962 277 r, 5 968 287 éut, 5 971 844 r, 5 977 3ÖÍ Ut, 5 977 389 hg, 5 981 069 máru, '5 997 044 but. C 007 752 Ofut, 6 011 596 hg, 6 012 195 vg. 6 018 997 éut, 6 021 905 éut, 6 041 584 éut, 6 032 252 mag, 6 056 031 ó, 6 302 117 ó, 6 305 240 ruh, 6 310 849 r, 6 312 700 Ut, 6 315 201 ruh, 6 326 6«4 ó, 6 327 590 r, 6 328 614 r, 6 353 821 Ut, 6 360 652 éut, 6 382 930 ofut, 6 390 084 ut, 6 390 085 ut, 6 '403 270 ruh, 6 411 606 ruh, 6 411 792 r, 6 437 705 fg, 6 449 726 bu, 6 453 118 but, 6 454 075 hg, 6 464 006 tv, 6 472 181 kmv, 6 472 499 éut, 6 478 486 hg, 6 495 563 tv, 6 541 843 ofut, 6 560 343 ut, 6 569 453 hg, 6 570 030 máru, 6 570 556 tv, 6 574 791 r, hg, 6 537 927 mag, 6 592 966 ut, hg, 6 610 900 éut, 6 617 401 htg, Ut, 6 622 274 ig, 6 630 709 éut, ruh, 6 G50 100 éut, 6 663 243 htg, ruh, 6 671 360 hg, 6 674 954 ut, htg, 6 686 450 kmv, 6 695 517 6 710 246 mag, 6 710 534 6 731 113 Ut, 6 731 907 6 742 775 fg, 6 781 467 tv, 6 813 538 zg, 7 979 271 7 996 646 r, 7 980 599 bu. 6 744 877 6 782 627 6 827 252 kmv, 6 884 874 6 583 047 6 597 385 6 621 438 6 637 931 6 670 653 6 679 755 fip, 6 696 850 htg, tv, 6 724 741 éut, hg, 6 732 412 Ut, hg, 6 777 670 Ut, éut, 6 797 148 éut, hg, 6 831 161 htg, 6 837 095 6 848 268 Ut, 6 855 969 máru, máru, 6 887 267 ruh, 6 903 265 ut, 6 911 343 but, 6 922 882 hg, 6 927 381 kmv, 6 943 269 ut, 6 957 050 r, 6 958 441 htg, 6 959 566 mag, 6 969 370 kmv, 6 976 651 tv, 6 978 110 r, 6 979 152 éut. 6 993 998 tv, 6 999 868 lemj. 7 012 663 kmv, 7 023 4B7 ig, 7 037 433 éut, 7 044 062 Budapest, I., Mészáros u. 60/c. sz. alatt felépülő társasház­ban, az I. em. 3. sz. alatti három­szobás (egyik kisméretű), hallos, er- kélyes öröklakás, 7 048 603 hg, 7 066 080 fg, 7 072 895 r, 7 073 599 ruh, 7 074 208 ruh, 7 082 997 éut, 7 089 737 fip, 7 097 987 ruh, 7 098 809 zg, 7 123 621 ruh, 7 131 808 Zg, 7 142 669 htg, 7 148 072 r, 7 148 706 tv, 7 149 491 éut, 7 153 554 htg, 7 166 293 mag, 7 167 378 fg, 7 175 705 hg, 7 181 908 tv, 7 207 885 ut, 7 209 492 r, 7 223 084 hg, 7 235 365 ruh, 7 244 326 tv 7 250 330 r, 7 251 002 tv, 7 278 209 éut, 7 289 940 ó, 7 295 544 r, 7 299 761 éut, 7 303 424 Ut, 7 323 217 ruh, 7 346 608 fip, 7 352 478 kmv, 7 358 138 htg, 7 364 155 ó, 7 369 859 but, 7 370 670 Ut, 7 374 603 tv, 7 377 598 hg, 7 379 734 máru, 7 390 539 fip, 7 397 343 htg, 7 398 568 ut, 7 398 386 mag, 7 401 854 fip, 7 421 623 mkr, 7 434 138 éut, 7 442 068 tv, 7 455 469 fg, 7 473 635 Ut, 7 497 597 hg, 7 501 955 Ut, 7 509 345 ut, 7 516 419 hg, 7 535 501 r, 7 550 120 r, 7 558 099 hg, 7 563 332 r, 7 564 775 Ut, 7 572 266 ó, 7 610 272 mag, 7 621 287 éut, 7 643 497 hg. 7 658 568 ut, 7 668 649 Ut, 7 670 034 r, 7 671 506 hg, 7 672 998 htg, 7 679 293 ruh, 7 683 428 htg, 7 683 6G2 ruh, 7 685 939 ut, 7 705 600 ofut, 7 724 522 Ut, 7 735 391 ut, 7 737 609 htg. 7 738 273 but, 7 749 124 ó, 7 750 540 zg, 7 758 875 tv, 7 767 773 but, 7 767 787 tv. 7 769 601 máru, 7 777 146 ruh, 7 777 760 ruh, 7 778 066 máru, 7 778 584 ofut, 7 790 336 mag, 7 797 298 r, 7 802 013 ó, 7 809 044 kmv, 7 835 170 éut, 7 839 572 fip, 7 864 169 ó, 7 871 831 ruh, 7 872 174 ut, 7 876 490 ut, 7 890 123 ut, 7 910 043 hg, 7 912 597 r, 7 913 814 fip. 7 913 901 ' r. 7 940 183 vg, 7 944 319 7 950 804 ruh, 7 953 665 7 968 991 éut, 7 973 299 8 005 692 tv, 8 008 351 htg/ 8 023 819 éut, 8 024 10« htg, 8 024 150 tv, 8 033 539 htg, 8 034 640 fg, 8 042 934 htg. 8 047 933 ut, 8 053 843 r, 8 056 584 ofut, 8 067 178 Zg, 8 067 473 tv, 8 070 556 htg, 8 076 124 ó, 8 097 764 fip, 8 090 620 zg, 8 102 369 Ut, 8 123 009 lemj, 8 134 232 ofut, 8 142 442 Ofut, 8 144 876 ofut, 8 155 087 tv. 8 163 648 éut, 8 175 800 ruh, 8 176 349 ruh, 8 189 959 éut, 8 194 617 kmv, 8 201 244 ruh, 8 207 533 ó, 8 209 476 Vg, 8 212 212 fip. 8 214 443 r, 8 225 9^6 kmv, 8 233 85« Ut, 8 234 805 zg, 8 237 070 Ut, 8 248 379 Ut, 8 249 017 htg, 8 256 -463 íg, 8 259 201 hg, 8 264 296 fg, 8 272 680 éut, 8 276 532 ruh, 8 276 574 mag, 8 277 990 hg. 8 278 818 htg, 8 297 805 ó, 8 307 890 htg. 8 308 782 Ut, 8 312 225 htg, 8 319 552 mag, 8 322 003 éut, 8 324 900 Ut, 8 330 207 éut, 8 344 627 Vg, 8 346 981 tv, 8 349 425 mag. 8 350 157 hg, 8 351 687 tv, 8 372 481 máru, 8 37 5 943 éut, 8 386 024 Ut, 8 388 351 kmv, 8 388 356 éut, 8 393 784 ruh. 8 394 336 Ut, 8 399 213 éut, 8 401 909 Ut, 8 407 892 íg, 8 410 747 Ut, 8 414 922 Ut, 8 420 485 tv, 8 425 465 bút, 8 426 209 fg, 8 428 016 Zg, 8 428 871 máru, 8 432 991 íg, 8 442 378 ó, 8 44(6 330 htg, 8 453 056 tv, 8 468 235 htg. 8 472 411 htg, 8 478 441 htg, 8 481 574 O, 8 434 127 htg, 8 486 317 ruh, 8 487 366 hg, 8 480 006 tv, 8 496 255 zg. 8 497 372 tv, 8 502 668 Ut. 8 504 798 hg, 8 505 1 84 r, 8 538 243 Ut, 8 543 439 tv. 8 545 552 fg, 8 547 680 pó, 8 550 931 fip, 8 553 763 ruh, 8 558 429 Ut, 8 559 079 bút, 8 562 092 bút, 8 573 949 mag, 8 586 462 Ut, 8 591 018 éut 8 593 946 Ut, 8 594 150 éut, 8 596 052 íg, 8 605 757 tv, 8 610 105 ó. 8 613 006 ut, 8 613 233 tv, 8 614 508 Ó, 8 616 317 tv, 8 618 170 tv, 8 619 5S6 Budapest, II., Ganz u. 5—7. sz. alatt felépülő társasházban a III. em. 21. sz. alatti kettőszobás (egyik kisméretű), garderobos öröklakás, 8 620 218 hg, 8 626 837 fip, 8 631 428 lemj, 8 633 782 ut, 8 640 854 r. 8 641 247 óra, Ut, 8 644 352 Ut, 8 648 014 r, 8 642 148 8 655 942 8 673 110 8 684 067 8 694 617 8 709 849 8 716 292 8 657 327 hg, 8 668 137 8 674 685 ut, 8 675 783 íg» r, íg, éut, ut. ut, zg. bu, tv, Ut, 7 94G 275 hg, r, 7 964 423 mag, Ut, 7 977 279 htg, htg, htg, htg, 8 691 814 r. 8 693 085 Ut, 8 695 328 fip, 8 706 349 éut, 8 711 692 zg, 8 714 124 r, 8 720 247 bút, 8 727 790 8 729 357 ruh, 8 731 753 ut. 8 733 823 8 740 131 hg, 8 746 348 zg, 8 750 735 8 753 650 éut, 8 759 723 r. 8 759 811 8 792 536 máru, 8 795 738 ut, 8 797 '/00 htg, 8 804 219 iltg 8 804 451 éut, 8 812 3G2 ofut, 8 821 980 máru 8 826 767 ruh, 8 828 763 htg, 8 830 450 tv, 8 837 587 ó, 8 848 136 éut, 8 851 292 r, 8 856 759 ruh, 8 857 166 r, 8 873 451 ruh, 8 837 927 mag, 8 889 579 ofut. A nyertes szelvényeket 1967. novem­ber 20-ig kell eljuttatni a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Nádor u. 15.). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért fe­lelősséget nem vállalunk. $!///////,w////////////////Ayv////////////////////////^^ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom