Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

IffflT OKTÓBER VAS4RNAP "k/£ír!ap Megnyugtató intézkedés Nem számlázzák a locsolás! díjat Annak idején. Ütköző érde­kek című cikkünkben, a rác­keveiek esetét hozva tel pél­daként, jeleztük, milyen nyug­talanságot keltett a megye víz­művel rendelkező, de egész nyáron vízhiánnyal küzdő vá­rosaiban, községeiben a locso­lás! díjat beharangozó nyom­beszerzésére és beszerelésére évente 1 millió forintot for­díthat a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Ahhoz azonban, hogy minden fo­gyasztót mérővel láthasson el, nyolcmillió forintra és a je­lenleginél jóval több munka­erőre lenne szüksége. A követ­tatvány, melyet augusztus má- j kcző év májusáig tehát nem tudja a kérdést végleg meg­oldani. Épp ezért minden se­gítséget örömmel fogad. Ha valaki- saját maga vásárol víz­mérőt, melynek az ára körül­belül 500 forint, a beszerelé­sét soron kívül elvégzi a vál­lalat Türelmetlenség Idézek Szentpéteri László vb-einök leveléből: „A vecsési vízmű tervét, társulati alapon, 1960-ban kezdtük el megvalósítani. 1966. december 31-ig 72 ki­lométer hosszúságú vezeték- hálózat, 121 közkút, vízműte­lep, víztorony s több más, szükségkívánta tartozék épült, 2000 házba bevezettük a vi­zet A lakosság 5 millió 867 ezer forint érdekeltségi hoz­zájárulással és 1 millió 128 ezer forint társadalmi mun­kával támogatta e jelentős lé­tesítmény tető alá hozását, Az ivóvíztársulat szervezése ide­jén, az összes vízügyi irá­nyító szerv véleménye és szaktanácsa alapján, azt ígér­tük a lakosságnak, hogy a vízmű teljes felépítéséig, vagyis tíz évig, az ivóvízszol- gáltatással kapcsolatban az érdekeltségi hozzájáruláson kívül más teher nem merül fel. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat meg­alakulásával azonban most már másodízben teszik pró­bára a lakosság és a helyi ve­zetők türelmét. Első ízben 1904-ben, amikor egy összeg­ben vetetlek ki. visszame­nőlég, másfél évi vizdíjat. És most. amikor áz eddigit 300— 1000 százalékkal felemelték... Súlyos kihatással van ez a további öntevékeny kezdemé­nyezésre, mert azok a köz­ségek, amelyek saját erejük­ből próbálkoznának megol­dani hasonló problémáikat, mint például a szomszédos Üllő, Gyömrő és Monor, sor­ra visszariadnak. De mi is v//w/wy///w/.'Mttmwwwiw////^/’. elálltunk emiatt a gázvezeték | megépítésének gondolatától, $ mely iránt egyébként igen 5 nagy érdeklődés mutatkozott... ^ A PVCS jóvoltából a vízmű- | vei rendelkező községekben 8 az ivóvíz luxuscikké lépett I elő.. Válasz a levélre sodik felében, a Pest megyei Víz-, és Csatornamű Vállalat juttatott el a lakossághoz. Az­óta, sok-sok aláírással, szám­talan panaszos, orvoslást és i. zságtevést sürgető levél ér­kezett a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztá­lyára. s természetesen, szer­kesztőségünkbe is. Magunkhoz véve ez utóbbiak közül egyet, azt, amelyiket a vecsési ta­nácselnök, Szentpéteri László irt, személyesen néztünk utá­na, vajon lehetséges-e lesimí­tani a „felborzolt kedélyeket"7 S örömmel állapítottuk meg, hogy ?lehet. A megyei ta­nács gyorsan, megnyugtatóan Intézkedett. Tárgyalások kezdődtek — Az idén, tekintettel arra. kogy a községekben, a nagy szárazság miatt, általában csak az ivó- és a háztartási víz­mennyiséget lehetett biztosí­tani, locsolási díjat egyetlen fogv isztonak sem kell fizetni, nem számlázzák az összegeket — újságolja Vasvári József vízügyi előadó. — Ettől füget- lenül, Pest megye Tanácsának a közműves vízellátásról szó­ló 3/1966. (XII. 16.) TÜ. szá­mú rendelete továbbra is ér­vényben van, ellene senki nem fellebbezhet. A locsolási díjak rendezésével kapcsolatban azonban tárgyalások kezdőd­tek. Persze, ha az Országos Vízügyi Főigazgatóság más döntést nem hoz, 1968-ban, <* május elsejétől szeptember 30- «£7 terjedő időszakban, á lőcsó- lati díjat már meg kell fi­zetni. Megjegyzésemre, hogy a köz­vélemény szerint a kérdés vég­leges megoldását a vízmérő felszerelése jelentené, Így vá­laszol : — Ez igaz. Ahol mérő van, * ténylegesen felhasznált mennyiség után fizeti a viz­ái jat a fogyasztó. Vízmérők SZALAGON Foto: KotroczÁ ^ — Nemcsak Vecsésen, de ^ szinte a megye minden helysé- í gében összetévesztik a társu- § lati hozzájárulási költséget a s vízdíjjal — reflektál a levél | mondataira a vízügyi előadó. ^ — Az előbbit mindenki, aki ^ az ivóvíztársulat erdekeltségi | körébe tartozik, a helyi dön- S tés alapján, a vízmű létesité- ^ séért f izeti, ez utóbbi viszont j‘|az Országos Vízügyi Főigaz- - | gatóság árrendezési munká- ^ latai során kialakított fogyasz- > tási mennyiségi átalány sze- J rint fizetendő, s tulajdonkép- $ pen nem más, mint Jenntartá- $ si és üzemeltetési költség. § Ilyen teher később sem hárul | majd a lakosságra, holott, ha vízmű községi kezelésben § marad, a fenntartási költsé- § get is a lakosságnak kellett | volna fedeznie. $ — A vízdíjat sem Vecsé­^ sen, sem másutt senki nem § emelte fel: az átalánymeny- ^ nyiségeket, mint említettem, ^ az Országos Vízügyi Főigaz- $ gatóság állapította meg. At- $ tói függően, hogy csak ker- $ ti csap van-e, vagy a lakás- ^ ba is bevezették a vizet, az i átalányt, egy napra, szemé­lyenként 50, illetve 70 liter § mennyiségre vetik ki. 1967. $ július elseje előtt, függetlenül | a létszámtól, családonként ál- $ lapították meg a vízdíjat. Az § új, személy szerinti átalány $ igazságosabb: a nagyobb csa­ládok most többet fizetnek, ^ mint például a nyugdíjas, idős $ házaspárok. S * ;— A törpe vízműveket ren­delet alapján vette át a PVCS, mert korszerűbben és meg­bízhatóbban tudja azokat üze­meltetni. E vállalat egyébként, hogy fontos feladatát zavar­talanabbik láthassa el, a me­gyei tanácstól jelentős álla­mi dotációban részesül. Meg­értjük Szentpéteri László vb- elnököt, a vecsési ek panasza hasonlóképpen érthető, mert az ivó- és háztartási víz mennyiségi átalánya még min­dig elég magas. Reméljük, hogy tárgyalásaink e kér­désben is majd megnyugta­tó megoldást eredményeznek. — A másfél évre visszame­nőleg kivetett vízdíj körül­ményeit kivizsgáljuk, a leg­közelebbi községi tanácsülésre elmegyünk, és a vizsgálat eredményéről tájékoztatást adunk, egyúttal a tanácstagok esetleges észrevételeit is meg­válaszoljuk. — Arról, hogy a megyében bárki is visszariadt volna az öntevékeny kezdeményezések­től, nincs tudomásunk. Sőt! Monoron és Üllőn például javában folynak a társulat- szervezés előkészítő munká­latai. Méghozzá aggodalom nélkül, mert aggodalomra nincs okúk: a vízmérők fel­szerelésével minden ilyes­féle panasz megszűnik. Űj tár­sulatok vízmüveinek már most is csak vízmérő felsze­relésével engedélyez házi be­kötéseket az üzemeltető válla­lat — mondotta befejezésüL Polgár István llku Pál Angliába utazott llku Pál művelődésügyi mi­niszter — Patrick Gordon Walkernak, az angol közokta­tási és tudományos ügyek mi­niszterének meghívására — szombaton reggel néhány na­pos látogatásra Londonba uta­zott. A jubileum tiszteletére Kitüntetések A Népköztársaság Elnök! Tanácsa az önkéntes ifjúság, építőtáborok fennállásának 10. évfordulója alkalmából, az építőtáborok megszervezése és eredményes működése terén kifejtett munkássága elisme­réséül Szalai Katalinnak, a monori József Attila gimnázi­um tanárának a Munka Ér­demrend bronz fokozatát ado­mányozta. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány életmen­tés során tanúsított önfeláldo­zó magatartása elismeréséül Szabó Sándor és Papp László gyömrői lakosoknak az Élet­mentő Emlékérem kitüntetést adományozta. SZÓFIA Búzarekord Bulgária idei búzatermése rekordnak számít A hektá­ronkénti átlagos termés har­minc mázsa volt. A Bolgár Népköztársaság harmincmá­zsás búzatermésével utolérte Franciaországot és Ausztriát. Pályázat, dijak, gyerekek Felszabadult berregés vág a csend arcába. Sustorgó zaj, hirtelen robbanással kivágódó ajtók, rohanó cipők csattogá­sa. Hangos zsivaj, szótöredé­kek, elkapott szemvillanás, sodródó öröm. Szünet, Az óra után fellélegző gyere­kek vidám tülekedése. Pilla­natok alatt kialakuló csopor­tosulások, fogócska, barátságos egymástpüfölés. Kint a nap utolsó erejének megfeszítésé­vel melegíti a homokot, az új iskola homlokzatán hosszasan megpihen. A csábítás nagy: sokan igyekeznek az őszi nap­fényben fürdő udvarra. Mégis megtorpannak, a fali­újság előtt álldogálókba üt­köznek. PÁLYÁZAT! ÉRTÉ­KES DtJAK! A nagybetűs fel­irat húzza a tekintetüket. A kisebbek lassan betűzik, de a felsorolt díjak olvasásakor megcsillan a szemük. — Jó volna egy diavetítő — mondja egy szemüveges, fé­lénk kislány. — Már minden­kinek van. a szomszédban is, de ha átmegyek, nem engedik, hogy én vetítsek. Egy sajátot szeretnék! — Kérted már anyukádtól? — Még soha! Nem mertem — összeszaladó, gondolkozó arcvonások. — így más lenne. Igazi! Lélektan a gyárban Miért borul fel a targonca ? — „Lereszelt“ vagontető A dicséret gazdasági tényező A pszicholwgn« a munkahelyi nlkaima««ágról, a pihenésről Igler György, a Nagykőrösi gebbi munkahelyemen, a tisztességes ember, és jól akar Konzervgyár néhány hónapja Ganz-MAVAG-ban alkalmat- dolgozni. Egyszer aztán kikap- alkalmazott pszichológusa fia- lannak mutatkozott beosztása- csői, hirtelen elveszti döntési tál ember. Három esztendővel ra egy darukezelőnő. Az illető képességeit, a dolgokon nem ezelőtt végezte az egyetemet. már évekig azon a területen tud többé uralkodni. A pszi- Amikor eddigi, és tervezett dolgozott. Kifogástalanul vé- chológus szerint ez törvény- gyár beli munkájáról kérde- gezte a feladatát, és ezért si- szerű. icm, válaszaiból általánosság- került elintéznie a szakszerve- _ ___. . b an is értesülök arról, mi a zetnel, s a felettesemel, hogy xett és végez majd a konzerv- munkalélektan szerepe a mo a lélektani véleményezés eile- gyárban? dem nagyiparban? nére régi munkáját végezze — Színdinamika és világítási — Munkám legfontosabb ré- mindaddig, amíg a saját hibá- vizsgalatokat, de erről ne be- szét az alkalmassági vizsgála- iából, figyelmetlenség miatt szeljünk többet, meg a szóban tok jelenük. Nálunk, szezon le nem ..reszelte” egy új vagon benne van a lényeg, és a mun- elején, évente sok száz új tetejét. Hatalmas kart okozott, kaiélektannak ez a területe munkás kerül a gyárba. Kü- dolog humora, hogy a fe- amúgy is eléggé isírért.. Az lönböző területekre osztják be letteseinek, akikkel előzőleg már viszonylag új, hogy ná- őket anélkül, hogy ismernék nézeteltérésem tamadt az ügy lünk a gyár egyes üzemeiben képességeiket hogy tudnák, mindez a prémiumukba néhányperces pihenőket iktat­miiyen munkára alkalmasak, derült... Az asszonyt a bíró- nak a műszakba. Ilyen pihe­vagy alkalmatlanok. Persze, ^ tárgyaláson felmentették nőkel általában a munkások évek múlva, esetleg többszörös a kártérítés alól, mert megmu- eddig is tartottak (tízórai, ciga- helyváltoztatás után, leggyak- tatta az igazolást pszichológiai rettaszünetet stb.). Most üze- rabban mindenki a megfelelő alkalmatlanságáról. Így utó- ménként megállapítjuk a fára- területre kerül: „megragad” lag arT°l is meggyőződött dékonysági görbét, és a pihe- valahol, ahol ő is jól érzi ma- hogF a lélektani vizsgálat, és nőt a legalkalmasabb időre gát és ahol megfelel. Nos, a annak negatív megállapítása, tesszük. pszichológus dolga, hogy kikü­szöbölje azt a hosszú időt amíg a gyár és dolgozói meg­lelik a mindenkinek alkalmas munkaterületet. — Szeretnék egy példát hal­lani arra, hogyan, miből de­rül ki, ha valaki nem alkal­mas mondjuk egyfajta segéd­vagy betanított munkára? az ő érdeket szolgálta volna, ha — meghallgatják ... — Azt mondta, hogy e* m asszony évekig jól dolgozott; nem lehetett véletlen hsl egy­szeri figyelmetlensége? — Milyen személyesebb, az érzelmi motívumokat különö­sen figyelembe vevő területei vannak az üzemi pszichológiá­nak? — Elégedettségi fokokat ku- - Törvényszerű volt Ha tetó felméréseket >s végzek. — Ml ezeknek a leglényege­sebb eddigi tanulságai? — Hogy az embereket nem­valaki olyan munkára kerül, amire alkalmatlan, akkor há­romféleképpen viselkedhet — Itt vannak a nagy gyű- Vagy nem látja el rendesen csak a torint érdekli, hanem mölcsiömeget szállító targon- a dolgát, és akkor előbb-utóbb munkájuk erkölcsi elismerése cások. Ez a munka látszólag áthelyezik. Ha cinikus ember, Is- Elégedetlenek azzal a gya- nem nagyon nehéz: eddig a akkor ügyei arra, hogy 1 á t- korlattal, hogy csak akkor konzervgyárban is könnyen s z ó 1 a g mindent elvégezzen, szólnak nekik, ha valamit bekerülhetett valaki az ilyen De ha becsületes és lelkiisme- rosszul csinálnak. Igénylik a brigádokba, legfeljebb akkor retes az illető, akkor megteszi- dicséretet Lehet, hogy köz­helyezték el, ha már nagyon ti magát képességein felül Sazdász szempontból ez érthe- sok gyümölcsöt borított ki. cselekszik, es mindenképpen teüenül hangzik, mert sokan Valójában kitűnő látás, jó teljesíti azt, amit elvárnak gondolhatják, hogy az embere- egyensúly- és térérzék, kifo- tőle. S munka után háromszor két a jó munkáért fizetik, gástalan reflexek, megfelelő olyan fáradtan megy haza. Szólni csak rendkívüli esetben idegállapot keil hozzá. Ha mint az, aki alkalmas beasz- kell, a rendkívüli eset pedig mindez, vagy csak egy is tására. Például van, aki bol- a termelésben elsősorban a hiányzik e tulajdonságok kő- dog, ha monoton ülőmunkát hiba... De az én felméréseim zül, az illető alkalmatlan erre végezhet. Mást ugyanez sokkal sokaságában az emberek igé- a feladatra. Hallottam, hogy inkább kifáraszt, mintha moz- n>’e eléggé egyöntetűen hang- az egyik gyárban halálos bal- gékonyabb munkakörben dől- ^k, s ez a sok igény összesítve, esetet okozott egy targoncás, gozna. Mindannyian ismerünk ha úgy tetszik, gazdasági té- Persze, ez végletes eset, de a olyan embereket, akik idege- nyezőként is szerepelhet. Alap­kisebb baleseteket, károkat is sen, fontoskodva, verejtékezve vet* emberi tulajdonság szó­éi lehet kerülni a lélektani, végzik ugyanazt a munkát, 'al a megkérdezett embe- alkalmassági vizsgálattaL amit mások látszólag félkézzeí elégedetlenségében és vá­— A szakképzettségen kívül teljesítenek. Az előző személy tokozásában: hogy az egyén a nagyjából azonos feltételek tulajdonképpen alkalmatlan munkájában is fontosnak kellenek ahhoz, hogy valaki- arra a beosztásra, amit csak akarja tudni magát... bői jó darukezelő legyen. Ré- túlmunkával képes ellátni, de Padányi Anna Nem pénzért kapnám, lök­ném ... Egyszerre túlfűtött lel­kesedéssel : — Verset is írok, rajzolok is! Már nincs időm megkérdez­ni a pályázat témájáról, mert fut a többiek után. — Na, te hős, ehhez mit szólsz! Most légy okos, kéne mi, az a fényképezőgép! — Ügy csinálsz, mintha te nem lennél odáig érte. Né en­gem biztass, lássuk, te milyen nagy legény vagy! Ugratás, évődó lökdösődés/ Két hetedikes fiú. — Mindjárt az első díjra pé-; ly áztok? — Ha már indulunk,;; mondják szinte pórusban. Az ácsorgó beszélgetőket mindig újak váltják fel. Veszekedés csat­tan, két láthatóan elütő ter­mészetű kislány vitatkozik. — Ugyan te nagyképű! Ne akard nekem bemesélni, hogy téged nem a dijak, a dicsőség érdekel! Mindenki azárt je­lentkezik. — Én akkor sem! És tény­leg nem az érdekel! — Még ha lenne táskará­diód, meg a többi, akkor ér­teném! — Nincs, na és! Neked is csak a szád jár, csak azért hangoskod«:, hogy produkáld magad! Nem tűr kőzbevágást, most már folyamatosan, dühtől pi­rulva beszél. — Apu sokat mesélt nekem a Szovjetunióról, mert járt ott többször is, elmondta, hogy milyenek ott az emberek Be­szélt a felszabadulásról is, ar­ról, hogy azok, akik most a gyárakat, a lakásokat építik, meg az űrrakétákat lövik fel, hogyan harcoltak itt! Én erről fogok írni! — Igaza van — szólnak köz­be többen. Tüskehajú, nyugha­tatlan fiú kontrázd. — Eleinte én sem akartam pályázni, de az én apám a finomítóban dol­gozik — a tiéd is — szól az előbb még oly nagyhangú kis­lányhoz, — és még tg beszélsz így? És ő mondta, hogy ott a szovjet szerelők meg mérnö­kök mennyit segítenek, mi­lyen barátságosak, és hogy nél­külük nem menne olyan gyor­san a munka. — Ügy van, mi is tulajdon­képpen azért járhatunk ebbé az iskolába ... magas rövid­látó fiú hirtelen elhallgatással végződő közbeszólása. Tovább vitatkoznak, egyre több gye­rek kapcsolódik a beszélgetés­be. Szőke kislány kucorog a lépcsőn, csak mess- sziröl hallgatja a „nagyokat". Kérdésemre szaggatott, hüp- pögő sírással válaszok — Én is ... úgy szeretnék csinálni valamit, írni, vagy mást, de... én olyan ügyetlen vagyok! Szégyenkezve szalad el. Még tart a szünet Az iskola előtt is futkároznak, játsza­nak a gyerekek. A háttérben az épülő házak, falakat húzó munkások. Nemsokára visszaülnek a padokba tanulni. Együtt nő­nek Százhalombattával Kicsit talán egymásért vannak, lesz­nek. Ezt ezek a félénk, vagy lelkesedő gyerekek is érzik, de még megfogalmazatlanúl. Nem tudják, hogy ezért is fognak benevezni erre a pályázatra, igyekszenek, dolgoznak majd. Ahogy magam mögött hagyom őket. még fülembe ér a csen­gő visszahívó hangja. . ★ A Szovjetunióról szóló pá­lyázatot a Dunai Kőolajipari Vállalat és a Dunamenti Hő­erőmű igazgatósága hirdette meg a százhalombattai gyere­kek számára. A pályázat első díjat nyert művét lapunk is közli. Varga Ve*a

Next

/
Oldalképek
Tartalom