Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-28 / 255. szám

1967. OKTOBER 28., SZOMBAT rtn Mtcrr t Kzf&rlap 5 Huszonötöt fialt egy anyakoca A somogyapáti Aranykalász Termelőszövetkezet egyik anyakocája 25 kismalacot fialt a napokban. A malacok átlagosan 120 dekásak, vagy­is alig maradnak el a nor­mális testsúlytól és vala­mennyien egészségesek, vir­goncok. Tízet az anyjuk mel­lett hagytak, a többit két másik koca „dajkálására” bízták. A koca egyébként eddig három alkalommal el­lett és összesen 53 egészsé­ges utódot hozott a világra. Finisnél" a szüret Kezdődik az őszi telepítés Befejezés előtt a szüret, már . csak a későbbi érésű szőlőfaj­ták szedéséből van hátra né­hány száz hold. Amint Pon- csovai Nándor, a megyei tanács mezőgazdasági és élelemezés- ügyi osztályának csoportveze­tője elmondotta: általában kedvezőek a tapasztalatok. Ed­dig az állami pincegazdaság pincészetei, a leszerződött mennyiség 80,7 százalékát, ÁLLÁS KELL? HA FIZET... Elítélték a korrupt MESZÖV-tisztviselőket A Ráckevei Járásbíróság tegnap hirdetett ítéletet Kecs­kés Gyula gyömrói lakos, a MÉSZÖV volt főelőadója, Gö­rög István budapesti lakos, a MÉSZÖV volt előadója, vala­mint társaik bűnügyében. Mint lapunkban annak ide­jén megírtuk, Kecskés és Görög — helyzetükkel, hiva­tali hatalmukkal visszaélve — pénzért árusították a gebines üzleteket. Csak annak szerez­tek gebines állást, aki 2—3— 5000 forintot lefizetett. Ké­sőbb a MÉSZÖV cukrászdái­ban, kisvendéglőiben fellépő művészeket is megsarcolták: csak azzal kötöttek szerződést, aki az esténkénti gázsiból 30— 50—30 forint „jutalékot” fi­zetett. Ezen kívül egyéb vesz­tegetési ügyeik is voltak. A legutolsó ügylet Tökölön játszódott le. Kecskés az ot­tani fmsz-szik. vízüzem veze­tőjének és szi kvíztöltőjének ígéretet tett különböző dol­gok elintézésére. (Ezeket el­intézni munkaköri kötelessége lett volna.) Ennek fejében a két ember 3000 forintot kül­dött Kecskés gyömrői laká­sára. Amikor az ügyben meg­kezdődött a vizsgálat, Kecs­kés feleségével Töködre uta­zott, s a két embert hamis ta­núvallomásra próbálták rábír­ni. Kecskés és Görög ezen­kívül a megsarcolt művésze­ket is igyekeztek lebeszélni a tanúskodásról. A Ráckevei Járásbíróság Kecs­kés Gyulát 3 évi, Görög Ist­vánt 2 év és négy hónapi iaa- badságvesztésre ítélte 25, illet­ve 27 rendbeli vesztegetésért és hamis tanúzásra való rábí­rás, illetőleg felbujtás miatt Kötelezték őket a befolyt vesz­tegetési összeg megtérítésére. Együttesen 39 ezer forintot kell megfizetniök, ezenkívül Kecskésnek 6 ezret Görög­nek pedig 10 ezret A tököli szikvízüzem vezetőjét és szi kvíztől tőjét javító-nevelő munkára ítélték. Kecskés fe­leségére bűnpártolásért ezer forint pénzbüntetést szabtak ki. Az ítélet nem jogerős. m. j. Postabontás Labdajáték ? 45 aláírással érkezett a le­vél: Áldatlan állapot volt az Ta- társzentgyörgyön évekkel ez­előtt, amikor a művelődés és szórakozás legelemibb és leg­hatásosabb műfajától, a film­től is elzárt az adottságszab­ta kényszer. Sokáig nem te­hettünk ellene. Aztán jött a művelődési autó. Soha na­gyobb sikere még nem volt falun, ennek az örömet hozó kocsinak. Az iskola két ter­mét egybenyitottuk, ott zsú­folódott a közönség. Minden hétvégén kétszáz ember. Nem sokáig csurrant a méz­ből, mert januárban minden megszűnt. A hivatalsegéd, aki­nek ez a vetítés munkaidőn túl még sok gondot okozott, beleunt a nagylelkű társa­dalmi munkába. Ennyi em­ber után van mit takaríta­ni! ígéretek hangzottak in­nen-onnan, majd egy fél éven keresztül, de ma már ezt sem hallunk. Csekély takarítási díjról van szó csupán. Öröm­mel vennénk a községi ta­nács. a művelődési autó vagy a Pest megyei Moziüzemi Vállalat segítségét. Kihez forduljunk? | Tanó Ferenc, Vb-eSnök: Az iskola Igazgatója nem nézi jó szemmel ezeket a ve­títéseket. A felnőttek alig fér­nek a kis padokba és tőnkre teszik azokat. Ügy tudom, ta­karítási díjat senki nem fize­tett. A Pest megyei Moziüze­mi Vállalatnak kellene bizto­sítania ezt a csekély össze­get. A megyei könyvtár bővebb felvilágosítást tud adni. Dabas, járási könyvtár, Pál László igazgató: A Pest megyei Moziüzemi V. ígéretet tett, hogy az össze­get vállalja. Nagyon sze­retnénk T atárszentgy örgyön vetíteni, mert igénylik az emberek. Pest megyei Moziüzemi Vál­lalat, Ujszászi Gyula, igaz­gató: A 175/1966. MM utasítás szerint nekünk 2 alkalma­zottat kell fizetnünk az autó­nál. Nem tudunk alkalmazni még egy takarítót. Ha az em­berek ennyire ragaszkodnak hozzá, miért nem fizeti a ta­nács? Ügy láttuk, ezt a labdát nem érdemes tovább passzol gat­in', mért eredménytelen a já­ték. Ön is megnyerheti a szerencsesorsj áték főnyereményeit Kétszobás öröklakás, gépkocsival, vagy családi ház, garázzsal, gépkocsival Kétszemélyes, kéthetes utazás Olasz- és Franciaország legszebb tájain Százezer forintos és egyéb szabadválasztású vasalási utalványok S zemély gépko esi — húzás után azonnali- szállítással Négy forintért — Szerencse-sorsjeggyel! Kapható az újságárusoknál, trafikokban, boltokban, postahivatalokban és a levélkézbesítöknél 108 042 hektoliter bort és mustot vásároltak fel a termelőszövetkezetektől. Ez a mennyiség az elmúlt év I hasonló időszakának a három­szorosa. A szüret befejezése után rö­videsen megkezdődik Pest megyében is az őszi telepítés. Több mint 1000 hold szőlő- és gyümölcsültetvényt hoznak létre a közös gazdaságok. Első­sorban a börzsönyi málnás­kertek gyarapszanak: újabb 255 hold szamócát, 196 hold málnát, valamint 50 hold fekete- és pirosri- bizllt telepítenek a szobi járásban. A csonthéjas ! gyümölcsökből együttesen 347 holddal növelik a területet. Három közös gazdaságban 180 holdas törzstelepet alakítanak , ki, ahol a legjobb csemegesző- ; lőfajták szaporítóanyagát ne- j vélik. mai nap 1967. október 28., szombat, Simon napja. A nap kél: 6.21 órakor, nyugszik: 16.34 órakor. A hold nyugszik: 14.45 óra­kor. Var ható írójára* — Tápiószecsőn falumú­zeumot hoznak létre a közel- j jövőben a Tápió-völgye nép- j rajzi hagyományainak, érté- i keinek összegyűjtése és meg- - örökítése céljából. < Nyilvános pályázat külföldi ösztöndíjakra Az 1968—09-es* tanévben a Szov­jetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia, Len­gyelország és Románia egyete­mein és főiskoláin, továbbá az NDK szakiskoláin tanulhatnak magyar ösztöndíjasok. A Művelődésügyi Minisztérium nyilvános pályázatot hirdet a he­lyek betöltésére. A feltételeket, a jelentkezés rendiéről, határidejé­ről, helyéről a felvételi vizsgák­kal és az ösztöndíj odaítélésével kapcsolatos tudnivalókról a kö­zép- és felsőfokú intézményekben: a fővárosban a kerületi, vidéken a megyei, illetve a megyei jogú városi tanácsok művelődési osztá­lyain kaphatnak tájékoztatást az érdekeltek. A nagyobb ipari üze­meket .szintén ellátják az ösztön­díjakkal kapcsolatos tájékoztatók­kal. A pályázóknak 1968. február első felében á választott szaknak meg- i felelő hazai egyetemen felvételi i vizsgát kell tenniük­KINCSESKULCS KÉP REJTVE NY V. Keresni vasárnap reggel 9-től lehet A rádió és a televízió nmi műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Christel Goltz és Gottlob Frick éuekel. 9.17: A zongoránál: Kő- rössy János. 10.10: Népdalok. 10.28: Orvosok a mikrofon előtt, 10.33: Mozart: D-dur „Prágai’* szimfó­nia K. 504. 10.59: Alkhimon almá­ja. 12.15: Mindenki kedvére. 13.03: A rossz asszony. 13.50: Hirdető oszlop. 14.06: Néhány perc tudo­mány. 14.11: A Bajor Rádió felvé­teleiből. 14.45: Hétvégi külpoliti­kai figyelő. 15.10: Csak fiatalok­nak. 15.55: Hétvége. 17.35: „A mai Bulgária” c. folyóirat versenypá­lyázat. 17.55: Enescu Fesztivál. 1967. 18.50: Zentai Anna magyar nótá- j kát énekel. 19.30: Bécsi vér. Rész- j letek. 19.55: A felső tízezer — Sza- t tirikus zenés összeállítás. 21.05: Arckép és önarckép. 22.15: Hang- j képek a Magyar Nemzetközi Asz- j talitenisz bajnokságról. 22.30: Tán­coljunk. PETŐFI RADIO 10.00: A hót könnyű- és táncze­nei műsoraiból. 12.00; Híres zon- goraművészek Chopin—Liszt hang­versenye. 13.00: Lili bárónő. 13.20: Kórusok, hangszerszólók. 14.08 ' „Még egyszer . . .** Az Ifjúsági Rá- : dió műsora Ady Endréről. 14.41: Gyurkovics Mária énekel, Cyril Stapleton zenekara játszik. 15.07: Orvosok a mikrofon előtt. 15.12: Rameau: Pygmalion. 16.05; Sze- csődy Irén magyar nótákat éne­kel, Lakatos Lajos cimbalmozik. 16.20: Brahms: Esz-dur trió. 16.50: Külföldi tudósoké a szó. 17.05: Szovjet zeneszerzők portréi. 17.45: A dzsessz kedvelőinek: a McCoy ■ Tyner trió játszik. 18.05: Miniszter * kerestetik. 18.50: Hangversenyköz­vetítés Luganóból. 31.10: Mesterek — mesterművek. Ambrus Tibor riportja. 21.25: Muzsikaszó. 22.20: Ja nine Micheau és Josef Metter- nic énekel. 22.56: Ugetőverseny- erdemények. URH 18.00: Hírek. 18.05: Hanglemez­parádé. 19.00: Händel: Cecilia, vess rám egy pillantást olasz kan­táta, 19.35: Budapesti Zenei Hetek 1967. kb. 20.20: Szép beszélgetések, kb. 21.25: Francia áriák. 21.54: Bruckner: II. szimfónia. TELEVÍZIÓ 15.15: A Magyar Hirdető műso­ra. 15.25: Tudósítás a „Zöld po­kol” -bői. Dr. Balogh János egye­temi tanár brazíliai beszámolója. 15.40: Újdonságok, érdekességek, a mezőgazdaságban. 15.55: Ki mi­nek mestere? A fiatal géplakato­sok versenyének döntője II. rész. 16.35: Radar. Ifjú riporterek mű­sora. 17.00: Ki minek mestere? A fiatal géplakatosok versenyének folytatása. 18.00: Hirek. 18.05: Ha­ladás. Az intervíziós országok tu­dományos magazinja. 18.40: Don Quijote. Magyarul beszélő francia kisfilmsorozat (III. rész). 19.05: A Tv jelenti. Aktuális riportmüsor. 19.50: Cicavízió... 20.00: Tv-hir- adó. 20.20: Mindenből a legjobbat. Magyarul beszélő angol film (14 éven felülieknek!). 21.55: Gálaest Helsinkiből. Az UNICEF gyermek- élelmezési csoportja műsora fel­vételről. 22.55: Tv-hiradó — 2. kiadás. 23,15: Jó éjszakát, felnőt­tek! A Flinstone-család. Lokál- voká! kan-durban. „ÜNNEPI” JEGYVÁLTÁS A MÁV Vezérigazgatóság közli, hogy a november 7-i kettős ünne­pekkel kapcsolatban, a jegyváltás megkönnyítése érdekében vala­mennyi budapesti pályaudvaron a jegypénztárak október 30-tól egész napon át adnak ki elővételben menetjegyeket. A nagyobb vidé­ki állomásokon és a vidéki IBUSZ menet jegy irodákban ugyancsak \ráltható elővételben menetjegy. A MÁV kéri az utazóközönséget, hogy menetjegyét lehetőleg elővé­telben váltsa meg, mert így elke­rülhető a torlódás. Az elővételért különdíjat nem kell fizetni. A lottó nyerőszámai: 23,37,63,81,85 Az október 30-án, a Lőtté Igazgatóság székházában meg­tartandó nyilvános havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 43. játékhét szelvényei vesznek részt Reggel sokfele köd, helyen­ként ködszitálás. Napközben kevés felhő, megélénkülő dél­nyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart A legmagasabb nappali hő­mérséklet 13—18 fok között. — Megyei tanácstag foga­dóórája. Nagy János ma a pilisszántói tanácsházán fo­gad. — Filmvetítést tartanak ma délután 13 órakor a penci általános iskolában „A világ Kolumbusza” címmel. — Tegnap aláírták a szo­cialista együttműködési szer­ződést a Pest megyei KISZ- bizottság és az angyalföldi József Attila Színház között — A domonyi Dózsa Ter­melőszövetkezet őszi vetés­tervét október 25-ére teljesí­tette. — A Budapesti Orvostu­dományi Egyetem felvételi vizsgára előkészítő tanfolya­mára november 11-ig lehet jelentkezni. A tanfolyam de­cember 4-én kezdődik. A je­lentkezéshez szükséges nyomtatvány az egyetem portáján (Bp. Vili,, Üllői út 26.) kapható. — A Pest-Bács-Nógrád megyei MÉK Vállalat, a me­gyei KISZ-bizottsággal kar­öltve október 30-án délelőtt 10 órakor hulladékgyűjtési ankétot rendez. — Forradalmi köszöntő címmel ifjúsági klubvetélke­dőt tartanak ma este 7 óra­kor az isaszegi művelődési otthonban, melyet bál követ. — Aszódon ma este 6 óra­kor megkoszorúzzák a Pe­tőfi emlékhelyeket, s a he­lyi KISZ-esek és úttörők fáklyás felvonulást tartanak. — A tervezettnél öt héttel hamarabb elkészült Székes­fehérvárig az M 7-es autóút betonburkolata. — Egy 12 éves gyermek dohányzott és tűz keletkezett szerdán délután Gödöllőn, a Máriabesnyő, Fenyveshegy út 1. szám alatt. Három négyzetméternyi tető- és fő* démszerkezet, valamint az épületben berendezés és ru­hanemű égett el. A gödöllői tűzoltók gyors közbelépésé­nek köszönhető, hogy csupán 700 forint kár keletkezett, a megmentett érték 150 ezer forint, ; A vonat a várakozók közé dobta Halálos vasúti szerencsétlenség Már leeresztettek a vasúti sorompót Monori -erdőnél, amikor egy 27 éves férfi, Gsiló János, nyáregyháza lakos át akart menni a síneken. Át­bújt a sorompó alatt és ek­kor a Budapest—Szolnok kö­zött közlekedő személyvonat elütötte. A mozdony - Csiló Jánost ki dobta a várakozó í tömeg közé. A figyelmet!«* ember a helyszínen meghalt, '■ s rajta kívül két várakozó. | Surmán Ferencné és Bálin» ; Imréné, nyáregyházi lakosok I is súlyosan megsebesültek. fssssssssssssssArjrssssssssssrsssMrsssssfr* ■ Irtották az erdőt - lebuktak Háfra István 36 éves és Iva- nics László, 41 éves tápió- szentmártani lakosok a men- dei erdőgazdaság akácoséiból ki-kivágtak egyet-egyet A jogtalanul eltulajdonított akácfák száma már 107-re emelkedett, amikor rajtakap­ták őket. A becslések szerint mintegy két és fél ezer fo­rint kárt okoztak a társadalmi tulajdonban. Bíróság elé' ke­rüli! eik. I Alikor I kell születni? \ x > ^ Egyre nagyobb gond csecse- ^ § mének lenni. Eddig egy előre- J v látó kisdednek csak arra kel- s X lett figyelmeznie, hogy hová s S szülessék. Nyilvánvaló, hogy s $ az okos kisded egy maszek ^ 5j zöldséges családjába születik, ^ nempedig egy tanáréba. Ez ^ § eddig rendben is lenne, meg- J g szoktuk már, beletörődtünk. Be § X azt már sokaliom, hogy most s § már az sem mindegy, hogy mi- S ^ kor születik az a csecsemő. § ^ Tudvalevő ugyanis, hogy az ^ Állami Biztosító többezer ío- ^ x rint értékű életbiztosítási köt- § s vénnyel ajándékozza meg azt x N a gyermeket, aki január else- s § jén, elsőnek látja meg a nap- § ^ világot. Illetve dehogyis a nap- világot. Nem várnak ezek haj- § S nalig, hanem a szilveszteri mu- * x rik kellős közepén zargatják x S az orvost, ápolónőt és nem x § utolsósorban a mamájukat, AS tavalyi győztes éjiéi után egy ^ X perccel született, nyilván csak ^ § néhány fejhosszal előzve meg ^ x a második helyezettet. Szc- s X gény gyerek. Ennek is jól kéz- x Í> tíödöu ez az év, meg az élet S § is. Mindjárt azzal kezdi, hogy S ^ egy fürgébb, egy törtetőbb le- § § körözi. Az első viszont boldog x lehet, mert alig született meg, x s biztosították a halál esetére is. s 5 Es ez nagyon felemelő lehet. x ^ Most olvasom, bogy októbe. ÍJ ^ 31-én, a v iiágtakarékossag ^ J napon is minden megyében ^ megajándékozzák az elsőnek ^ § befutó csecsemőket. Nosza. Ez s n aztán szép dolog. Most va- X $ gyünk a nagy verseny finisé- S § ben. Irigylem azokat a bolt - ^ ^ papákat és mamákat, akik ^ 6 olyan pontosan kiszámították x a tennivalókat, hogy es&écse- s x mőjük indulhat ebben a ne- x $ mes versenyben. A dolog, a x S papírforma szerint egyszerű- X ^ nek látszik. Az előkészületeket ^ január 31-én kel! megtenni, ^ X egy hónappal az előző verseny X lezárása után. A január kelle- $ ^ mes hónap, az éjszakák hide- $>. $ gek és remélhetőleg a televi- >. ^ zióban sincs jó műsor. Ezután if nem kell mást tenni, mint £ X várni az október 3l-et és úgy ^ x programozni a dolgot, hogy a £ X bébi pontban éjfélkor jelent- & S k ezzék. x ^ Elhatároztam, hogy jövőre § én is megkísérlem. Bár ami- X lyén peches vagyok, az a nyo- J; X morult kölyök éjfél előtt két J x perccel futna be, és ebben az x S esetben a szigorú célbírák v ^ diszkvalifikálnák. Odaveszne ^ a fáradság, az igyekezet és az $■ x OTP által felajánlott díszbetét- $ X könyvet valaki más kapná. En S pedig ott állok egy gyerekkel, 5 § aki épp olyan mamlasz, mint § ^ az apja: azt sem tudja, hogy $ jfc hová és azt sem, hogy mikor? S kell születni. ^ ö. F. « //'//S/S/SSSJJ^SS/ÁS<4f4 — Gyufával játszottak a gyerekek s kigyulladt Váceg- resen, a Szabadság út 52. szám alatt pénteken kora délután egy nádtetős, félig földbe épített jégverem. A gödöllői tűzoltók gyors köz­belépésének köszönhető, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos lakóházra. Mini a divaf (Kertész László karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom