Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-25 / 252. szám
4 1961. OKTOBER 35 SZERDA Színjátszás Az elmúlt esztendőkben sok vita volt arról, hogy a televízió jelentős térhódítása mellett szükség van-e még az öntevékeny színjátszó mozgalomra? A vitatkozók többsége arra a véleményre jutott, hogy a színjátszás elavult, senkinek nincs többé szüksége rá. Ezeket a véleményeket erősítette az irodalmi színpadok országos térhódítása. A viták eredménye számokban is lemérhető. Hat esztendővel ezelőtt még megyénkben — eltekintve a kulturális szemléken szereplő alkalmi csoportoktól — negyvenhárom rendszeresen működő színjátszó együttest tartottak számon. Négy esztendeje már csak húsz olyan öntevékeny színjátszó csoport működött a megyében, amely bármikor — nemcsak a közönség, hanem szakmai mércével mérve is — elfogadható színvonalon volt képes bemutatni háromfel- vonásos műveket. Ma mindössze két, rendszeresen és színvonalasan dolgozó színjátszó csoporttal számolhatunk, az egyik a vecsési, a másik pedig a tápiószecsői együttes. A megszűnt színjátszó csoportokból mindössze egy irodalmi színpad alakult, a nagy sikereket aratott ceglédi, munkássága azonban már szintén a múlté. Igaz ugyan, hogy két- három esztendővel ezelőtt szinte gombamódra nőttek ki az irodalmi színpadok, közel hatvan kezdte meg működését, ezek többsége azonban érdeklődő és értő részvevők, illetve megfelelő vezetők hiányában meg is szűnt. Jelenleg talán, ha tizenöt, állandó jelleggel működő irodalmi színpad tevékenykedik Pest megyében. Ezek nagy része is csak középiskolai irodalmi szakkör, mint például a váci, a manori és a nagykőrösi gimnázium együttese. E szakkörök elsősorban versmondásban jeleskednek, egész estét betöltő irodalmi összeállításokat azonban csak alkalomszerűen produkálnak. Népművelésünknek vesztesége, hogy az öntevékeny színjátszó csoportok többsége megszűnt az elmúlt esztendőkben. És ennél is nagyobb hiba, hogy ugyanakkor nincs helyettük más. Az öntevékeny művészeti csoportok feladata ugyanis nem az, hogy a televízióval, a színházakkal vegyék fel a versenyt. Célkitűzésük kettős. Az egyik: a csoport tagjai megtalálják saját kedvtelésük kiélési formáját, eközben ízlésük és világnézetük fejlődjön és ugyanakkor elsajátítsák az adott művészeti ág mesterségének alapvető ismereteit. A másik: a közönség érdeklődési körének és igényeinek figyelembevételével szórakoztassák és neveljék nézőiket, helyes műsorpolitikájukkal megkedveltessék a közönséggel a művészetet. A néhány éve hangoztatott helytelen nézet — miszerint csak irodalmi színpadokra van szükségünk és nem színjátszó csoportokra —, ha lassan is, de elveszti bázisát. Mi adott tápot e helytelen állásfoglalás kialakulására? Az a szűk látókörű szemlélet, miszerint az irodalmi színpadi tevékenység demokratikusabb, mert nincs az elmúlt társadalmi rendszerbe nyúló hagyománya, mint a színjátszó mozgalomnak. Az igazság az, hogy ettől még nem lesz demokratikusabb egyetlen mozgalom sem. Egyre inkább az a helyes szemlélet van kialakulóban, amely szerint az irodalmi színpadi tevékenység nem önálló mozgalom, hanem csak egyik ága a színjátszó mozgalomnak. A kettő megtermékenyítő kölcsönhatása az, ami előbbre visz. A cél az kell, hogy legyen: az irodalmi színpad nyújtotta irodalmi értékeket és forrnávagy irodalmi színpad? kát felhasználják a színjátszó munka művészeti színvonalának emelésére. Csak így érhető el, hogy együtteseink előadásaira az érzelmi hatás mellett egyre inkább az értelemre hatás is legyen jellemző. A közönség érzelmére hatni egy gyengén előadott, szirupos operettel is lehet, az értelemre hatás azonban témaválasztásban és előadásmódban egyaránt többet, tartalmasabbat követel. Ilyen értelemben jelenleg csak két együttes munkájáról beszélhetünk. Az egyik a vecsési Jókai-csoport, amely két- évtizedes munkája eredményeként a napokban veszi át a kiváló együttes kitüntetést. Érdemes alaposabban megvizsgálni a vecsésiek sikereinek titkát. A színjátszó csoport negyvenkét, az irodalmi színpad tizenkilenc taggal működik. Az elmúlt népművelési évadban harminchét alkalommal léptek színpadra. Három, egész estét betöltő irodalmi műsort és két színdarabot mutattak be nemcsak községükben, hanem az országban, különböző fesztiválokon. Különösen nagy sikert arattak a szarvasi országos fesztiválon Hámori Ottó: Megmérettél cimű egyfelvoná- sos drámájával. A csoportot egyben klubjuknak is tekintik. mivel a próbákon túl is gyakran együtt töltik szabad idejüket, politikai és művészeti kérdésekről vitatkoznak. Hatásukra — mely jó példája az irodalom népszerűsítésének — a községben megrendezett szavalóversenyre hetvenkilenc fiatal jelentkezett. Hasonlóképpen eredményes munkát végez a tápiószecsői együttes is, amely a népi együttessel együtt több mint százhúsz tagot számlál. Évente mintegy harmincöt-negyven előadást rendeznek falujukban és a környező községekben. Háromfelvonásos művek és irodalmi műsorok bemutatásával egyaránt foglalkoznak. Természetesen nemcsak ez a két együttes végzett jó munkát az elmúlt időszakban. Néhány más csoport is derekasan helytállt — az adott lehetőségek között, elsősorban a dunakeszi Radnóti Miklós irodalmi színpad, de jól szerepelt az esztendeje alakult abonyi irodalmi színpad csakúgy, mint a ceglédberceli művelődési ház csoportja, amely irodalmi műsorai mellett fiatal magyar szerző színművének bemutatására is vállalkozott. Sikereik titka: egyre inkább tért hódít az a helyes törekvés, hogy mindegyik csoport a saját érdeklődésének, a saját közönsége igényeinek és a tagok képességeinek megfelelően alakítja ki műsorait. A továbblépés lehetőségei adottak. A megyében már negyvenegy, működési engedéllyel rendelkező színjátszó- rendezőt tartanak számon, -s rajtuk kívül jelenleg is tizenheten végzik a rendezői tanfolyam második évfolyamát. Más megyékben fele ennyi szakképzett vezető sincs. A feladat most már csak az, hogy a művelődésiház-igazga- tók az irodalmat és a színjátszást kedvelő fiatalokat maguk köré gyűjtsék és lehetőséget biztosítsanak eredményes munkájukhoz. Prukner Pál Többet kap... Hárommilliós jutalomnyeremény Végre a mi propagandistáink, reklámembereink is rájöttek arra, hogy az igazi reklám közvetett, rejtett. Ebből a felismerésből született meg az a több mint 60 oldalas rejtvényfüzet, amelynek kiadásában 15 vállalat, intézmény vett részt. A színházaktól az Utasellátó Vállalatig jelentkeztek a szerkesztőnél, hogy a sok szórakoztató fejtörő közben elérjék céljukat is: önmaguk, vagy termékük népszerűsítését. A rejtvényfüzetecske címe — Többet kap, mint értem ad! S nem kevesebb, mint három- milliós jutalmat, illetve nyereményt helyez kilátásba a sikeres megfejtőknek. A szerkesztők vigyáztak arra, hogy az ismertetett cél ellenére „ne lógjon ki a lóláb”, ne rontsa el a rejtvényfejtés örömét valamilyen rossz ízű reklámtörekvés. CSÜTÖRTÖKÖN NYÍLIK \ MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZEK KLUBJA Esztendeje adtunk először hírt arról, hogy Gödöllőn megnyílt az agrár szakemberek klubja. Ezúttal pedig már arról tudósíthatunk, hogy az agrár szakemberek klubja mellett új klub kezdi meg működését október 26-án, csütörtökön, a mezőgazdasági gépészek járási klubja. Hogy mi a célja? Olyan fórumot teremteni a gödöllői járás mezőgazdaságában dolgozó gépészeti szakembereknek, ahol megbeszélhetik a gépjavítással és üzemeltetéssel kapcsolatos technológiai, gazdaságossági, szervezési kérdéseket, kicserélhetik tapasztalataikat és a szakmai kérdéseken túl foglalkozhatnak napjaink egyéb — sokakat érdeklő — társadalmi és művészeti kérdésekkel is. A csütörtökön délután két órakor sorra kerülő első összejövetelen nemcsak a klub programját dolgozzák ki a résztvevők, hanem megrendezik első vitaindító előadásukat is. Témája: hogyan lehetne a termelőszövetkezeti gépjavító műhelyek között létrehozni egy olyan javítási-felújítási- alkatrészgyártási kooperációt, amelyben minden műhely az adottságainak legmegfelelőbb típus, fődarab vagy alkatrész felújítását, javítását szaliositva végezné? A klub első programpontja nemcsak újszerűségével, hanem hasznosságával is felhívja magára a figyelmet. Ha ezt a helyes kezdeményezést a gyakorlatban is sikerűi realizálniuk, igen fontos kérdésberi léphetnek előre a járás mező- gazdasági üzemei. BAJA POLYPHON Ritka érdekességű, régi zenegépet, polyphont ajándékozott a bajai Türr István Múzeumnak Pump Károly helybeli lakos. A múlt századbeli „Wurlitzer” egy krajcár bedobására szólal meg. Kellékei a mai hanglemezeket helyettesítő, lyuggatott fémkorongok. A zenegép-matuzsálem most is hibátlanul működik, bár egykor gazdag „repertoárjának” már csak egy kis része van meg. A múzeum új szerzeményeinek kiállításán szereplő polyphont a látogatók kérésére meg is szólaltatják. 'SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSfSSSSSS/S' 'ssssssssssssssssssssssssssyssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/. Automata téglagyár Most építik, két év múlva kész lesz a törökbálinti téglagyár új részlege. Az ország egyik legmodernebb gyárát varázsolják ide; két alagút-kemencévcl, automatizált téglapréssel és égetővel működik majd. A téglához sem nyers, sem kész állapotban nem nyúl emberi kéz. Az álló, egyhelyben lobogó tűzhöz szállítják az égetendő téglát, s lassan továbbhaladva fokozatosan hűl le, míg útja végéhez nem ér. Harmincnégy-harmincnyolcmillió kistéglacgy- séget állítanak elő avatás után. ötszörösét a régi produkciónak Nyolc Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vállalatainak dolgoz« 112 népagzda- ságilag fontos, a kormány által kiemelt beruházást építenek az idén. A vállalatok az idei befeje- zésű kiemelt beruházásokból eddig nyolcat adtak át. Így többek között megkezdte a munkát az új alföldi porcé-! lángyár egészségügyi porcelán-! gyár üzeme, a dunaújvárosi s fésűsfonoda, a váci kötöttáru- i gyár műbőrgyártó üzeme, a > csepeli forresőívgyár, a szőnyi < kőolajfinomító kénmentesitő i kazánja, a mosonmagyaróvári i paradicsomfeldolgozó üzem. < M ondják minden könyvnek megvan a maga sorsa, gondolom talán a kéziratoknak is. Ott, abban a városban, abban a szerkesztőségben, ahol egykoron rontottam a levegőt az idők folyamán, különös helyzet alakult. Sanda szemekkel nézték az én grafomániámat és valljuk meg utólag: volt is valami igazuk. Nekem akkoriban az a kényszerképzetem támadt, ha már ide küldtek, az újsághoz főnöknek, akkor írnom is kell. írtam is. Hogy mit?, ki tudja már. össze-vissza, ami jött, riportot, tárcát, publicisztikát, verset, szerelmesei és politikait. Lehet, hogy ettől ment el a kollégák kedve. Mindenesetre rosszkedvűket és rosszindulatukat nem rejtették véka alá. Rendszerint a folyosón tárgyalták meg az ügyeket, itt csontozták ki az én újságírói képességeimet is. A szépséghibája ennek a suttogásnak mindössze az volt, hogy a leghangosabban azok a kollégák suttogtak, akik viszont nem szenvedtek ebben az írásmániában. Ma sem tudom eldönteni mi volt ennek az oka. Kihalt, vagy nem is volt bennük közlési vágy? Kihalt, vagy nem is volt bennük becsvágy? Ami a becsvágyat illeti, azért az volt. Keresztúri arra volt büszke, hogy ő a legjobb kártyás a városban, Brunner arra, hogy övé a legértékesebb bélyegalbum, az egész vatikáni sorozattal, Pangó, hogy jó focista, Csala, hogy úgy tud inni a pohárból, mint Tenkes kapitány. És Szász a nőkre ... Illetve valamennyien a nőkre is. De írni valamennyien, csak, ha muszáj. N sm írtak, de tulajdonképpen a lappal nem volt baj. Az újság azért mindennap összeállt, csak úgy, magától. Akkoriban történt, hogy jöttek a szerkesztőségbe a jobbnál jobí> cikkek és szerzőik és küldőik egyszerű munkás-paraszt levelezők voltak. Egészen precízen: az aláírás tanúsága szerint munkásparaszt származású nők. És csodálatos írások voltak ezek. Az emberekről szóltak, az üzemekről meséltek, az életről adtak szép körképet. Vezércikk, riport, minden. Sohasem volt olyan dolgom, dúskáltam a jobbnál jobb kéziratban, élvezettel olvastam a kezembe kerülő írásokat. Főnökeim dicsértek, az olvasók megállítottak az utcán, és gratuláltak. És egyfolytában nőtt a lap példányszáma. Ne vessenek meg hát, ha bevallom, hogy titokban hálás is voltam tekergő kollégáimnak. Sőt, bár nagyon ravaszul, de arra bíztattam őket, hogy ha nem muszáj, ne is nagyon írjanak. „Egy felnőtt, gondolkodó, írni tudó várossal van dolgunk, elvtikéim” — mondtam boldogan a szerkesztőségi értekezleteken, miután megdicsértem minden kollégát, hogyha nem is írnak, de azért mindennap pontosan bejárnak a szerkesztőségbe. „És ők segítenek nekünk, és ez így van jól. Igaz, nagyobb részük nő, de ez semmit sem von le az ügy, a cikkek értékéből. Különösen dicsérendők” — itt négy elvtársnő nevét'em- lítettem, és sehogysem értettem a derültség okát. A kollégák mosolyogtak, egymásra néztek, kacsingattak és oldalba bökdösték egymást. Folytattam, de a derültség szöget ütött a fejembe. Megkérdezni viszont szégyeltem. A szerkesztőségi élet folydogált a maga kis medrében. Lapzárta, nyomda, veszekedés, idegbaj. A gépírónőnk aki perfekt volt, azonkívül öreg és csúnya, szegény, megbetegedett. Ezután nem volt aki kávét főzzön, kisebb kölcsönöket adjon az újságíróknak és gépírjon a szerkesztőnek. Hirdetés útján harmadnap felvettünk egy kislányt. Szép, vörös lány volt, 17 éves, butuska, rosszul gépelt, tetűlassan, és teljesen botfülű volt a helyesíráshoz. A hirdetésre 16 lány jelentkezett, különös művészi érzék kellett ezt kiválasztani a 16 közül. Kérdeztem is a helyettesem, hogy sikerült ez neki. A fickó vigyorgott, és azt mondta, nem volt jobb ennél, különben is a lány édesapja párttag. Míg ezt mondta a szemembe nézett. — Igazán? — kérdeztem, pedig tulajdonképpen azt akartam mondani, marha vagy, pajtás. Mert a helyettesem pártonkívüli volt és éppen neki kellett volna tudni a legjobban ... A lány bevonult a szerkesztőségbe, és mondhatom két nap alatt „hazaérkezett”. Ott tolongtak körülötte a kollégák, de a helyettesem mindenkit elmart mellőle. Hét végén a gépírónő illedelmesen bekopogott az irodámba, nyögött egy kicsit, talán pirult is, mindenesetre túlon-túl magabiztosan letett az asztalomra egy kéziratot. — Én írtam. Nem szeretnék egész életemben gépírónő maradni. Akik ismernek, akik ezt olvasták, azt mondják, van vénám. Mindég ez volt a vágyam: Írni! Amíg beszélt, megnéztem a kéziratot. Kilenc és fél oldal volt. Na lám... „Bezzeg rosszul áll az imperializmus szénája ...” olvasom az első sorokat. Megnézem a lányt, tényleg csinos. És a pulóvere, na igen, jól feszül és a szine jól megy a vörös hajához. És az imperializmus szénája! — Jól van, lányom, izé, elvtársnő. Elolvasom majd — mondom néki és bámulom, egyfolytában bámulom a lábikráját, ahogy bizonytalanul megy az ajtó felé. A kéziratot átfutom. Ravasz kislány, nagyon ravasz kislány. A kézirat tele van helyesírási hibákkal. Amúgy az egészet a helyettesem írta, azonnal felismertem a stílusát az imperializmus szénájáról. „Csáki szalmája, imperalizmus szénája” — jó kis drámai fordulatok. H ívatom, belép és sunyin vigyorog. Elé rakom-a kéziratot, azt mondja a gazember, ő is olvasta és jó írásnak tartja. A lány pedig tehetséges, nevelhetnénk belőle egy jó kis kádert a lap számára. — Ez annyira pocsék, ez egy för- medvény, ez annyira pocsék, hogy ezt csak te írhattad — mondom a dühtől alig találva szavakat. — Innét, N-ből rugjuk fenékbe az imperializmust! Ezt már ismerem, ez a te asztalod, ezt mindennap leírod százszor, mert ehhez nem kell bátorság. Mert az imperializmus nem indít sajtópert ellened, viszont egy bíráló sort a város életéről le nem mersz írni, mert gyáva vagy. És akkor jön ez a kislány, akit becsapsz. És engem is becsapsz. És milyen bután csinálod, milyen ízléstelenül. — Dühös voltam, vagy talán inkább szomorú, mindenesetre halkan beszéltem, ami meglephette a velem szembenállót. — A többiek is ezt csinálják —. védekezett a helyettesem. — Miért csapsz ilyen nagy patáliát? És az a sok jó külső cikk a nőktől, azokról mi a véleményed? Azt is a kollégái: írják a lányoknak, a saját ismerőseiknek. És ez a kislány, ne értsd félre, de ártatlan! — hebegte még. — Tudom, hiszen még gyerek. Éppen ezért hagyd békén. Igazad van, beszélek a kollégák fejével. Azért előre is tudok számukra egy mentséget. Azok fiatalok, és nőtlenek ... A helyettes egyszerre tíz évet öregedett, összeroskadt és szótlanul kiment a szobából. A következő héten még öt kéziratot kaptam az új gépírónőtől, mind az öt írás más és más stílus jegyeit hordozta homlokán. Némelyik kolléga nagyon szépen írt, megihlette őket, a fiatalság, a szép vörös haj. S zerencsére az idős gépírónő hamarosan felépült, és ő, lévén csúnya nő egy sort sem írt, csak gépelt, de azt kitűnően. Suha Andor
