Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-15 / 244. szám
1967. OKTOBER 15., VASÁRNAP rt,aw attctn t^rfap 9 SZORMÚNIRSIN DASDÓROV: Bíborszínű égbolt Szépségterjesztés Elfáradtam. Az útra dőlök. A nap is elfáradt, ledőlt. Maga után oly pulykagőgöt, vörös izzást hagyott a föld arcán, hogy remegni látszik a fák üszkös körvonala, amíg a földteke másik felén vörösréz harsona fénye lobban s izzó szemekbe világít .1', angelótól Picassóig, Giottótól Barcsay Jenőig. Éppen a napokban jelent meg új, korszerű formában, változatlan elvekkel a Műemlékeink sorozat, amely legszebb építészeti alkotásaink történetét, művészeti értékeit kínálja a fertödi Eszterházy-kastélytól a budavári palotáig, Pécs törökkori műemlékeitől a sárvári várig, s a kirándulónak nem kell mást tennie, mint a legközelebbi könyvtárból kikölcsönözni, vagy könyvkereskedésből elhozni a könnyen kezelhető, képes, változatos idegenvezetőt. A régi művészettel, a festészet, a szobrászat, az építészet történetével egyébként a sorozatokon kívül sok kézikönyv, ismeretterjesztő munka foglalkozik, s a kiadóknak, a szerzőknek gondjuk van rá, hogy minden olvasórétegnek, érettségizett tájékozottaknak és általános iskolát végzett most tájékozódóknak, felkészült értelmiséginek és a betűk világában járatlanabb olvasóknak egyaránt alkalmuk legyen „szót érteni” a könyvekkel, a művészettörténettel. Egy-egy összefoglaló művön kívül, Lyka Károly már-már klaszszikusnak számító könyvein, mai magyar és kitűnő külföldi szerzők alkotásain kívül a műfajokról, művészeti ágakról tájékoztató kötetek sem ismeretlenek. Rajtuk, olvasókon a sor. Mert mindezt talán azért kellett főképp emlékezetbe idézni, mert a legjobb könyv, a legnépszerűbb ismeretterjesztés is hiábavaló, ha nincs közönsége, olvasója. Vannak ugyanis, akik azt vallják, nem érdemes külön művészettel foglalkozni, hiszen amit tanulni kell, már nem is művészet. Egyéb érvek, logikus okfejtések mellett elég talán válasznak két példa: a betűket ismerő embernek is külön hozzá keil szoknia az irodalomhoz; 8 nemcsak az új művészetet, az új divatot is meg kell szoknia, meg kell ismernie a szemünknek. S ha a ruha vonalának változásáról elolvasunk egy-egy részletes tudósítást, nem szükséges-e néha néhány sort olvasnunk a napról napra változó, gazdagodó művészetről is? Ehhez segít hozzá a képzőművészeti ismeretterjesztés, a könyvbeli szépségterjesztés. R. Gy. ZLOTNY1KOV: Új sportágat űzök SZERELŐK (Foto: Kairo ezó) Hajdan én igen jól verekedtem, és nagyon bátor voltam. Hajdan. De persze, ez már a múlté... — Tanulj meg bokszolni! — biztattak a barátaim, s tulajdonképpen ezzel kezdődött el a dolog. Hát, igen, akit az istenek el akarnak, tenni láb alól, annak legelőször is az eszét veszik éL Így lettem ökölvívó. Másfél esztendő telt el. Késő este volt már, amikor egyszer edzésről bandukoltam hazafelé. Ahogy így an- dalgok, nótaszó üti meg a fülem, egészen közelről. De nem vidám, hanem inkább igen-igen bánatos, s nem is külföldi, hanem valódi hazai tennék: „Ztigj, zúgj, te nádszál... S meg is jelent előttem ez a „zúgó nádszál”. Természetesen dülöngélve. Hozzám lépett és megszólított: — Cigarettád van? — Nincs. — Hazudsz! — Nemén. — En meg mégis tudom, hogy hazudsz! — Dehogy hazudott. No, ennyi volt csak, a dolog szóbeli része, s ezek után mindketten felkészültünk a támadásra. Az első pofonra a bal kezem őszt önszerű en ökölbeszorult. Még egy mozdulat és bumm, beledurrantok a májába. Ez holtbiztos kiütéses győzelem lesz, már csak azért is, mert az ilyen részeg paliknak jóval nagyobb a májuk, s egyszerűbb, beletalálni. Hanem én még jókor rájöttem, hogy én sportember vagyok, ökölvívó, és ném püf ölhetek agyon az utcán egy részeg pókot. Nagy-nagy akaraterővel tudtam csak úrrá lenni indulataimon, úgy, hogy a bal kezem eredeti helyére hanyatlott vissza. A részeg nádszál második ütésére a jobb kezem lendült feléje, de csak lendült és nem ütött. Az előbb említett okok miatt. S ezek után következett a csata. Austerlitz, Boro- gyino, Waterloo... Ölyan szánalmas állapotban érkeztem haza, hogy édesanyám azonnal hívta a mentőket. S ezzel végleg elbúcsúztam az ökölvívástól. Ha megpillantok egy férfiöklöt, rögtön diétázni kezdek. Ha száz fekete macska szalad el előttem egy nap. nincs olyan kellemetlen előérzetem, mint akkor, ha egyetlen részeg emberrel találkozom. Hanem én nem vagyok olyan ember, aki idejekorán beijed. Az elmúlt hét óta új sportágat űzök. Versenyfutással foglalkozom. S bizton remélem, hogy hamarosan úgy tudok majd futni, hogy senkitől sem fogok megijedni! (Fordította: Krecsmáry László) FRIDECZKY FRIGYES: ŐSZÜLT IDŐ Őszült idő: fagyos, rideg, mint dér a gallyat, úgy üli meg agyunkat. Kaparász a }érce-szél is, kárál hozzá, sír, zenél is s nem untat. Keszeg úton félénk lábnyom, azon didergett karácsony mezítláb. Fekete, kócos szakálla beletipródott a sárba, hogy itt járt. Kuvasz-bokor megugatta, tüske foga összemarta bokáit. Futva inait, sírt, szipákolt, fehér bundáját se látód sokáig. FEKETE LAJOS: ÚTKÖZBEN ^ Sorok fiinak néha a mű- jí vészeti múzeumok kapujá- > ^ ban, az emberek milliókat ^költenek évente képre, grafikára, kell-e még népszerűig síteni a művészeti alkotásaikat? Látszólag nem nagyon; tény, ' $ hogy ennyien még soha nem t $ érdeklődtek a képzőművészet ^ iránt hazánkban, mint nap- i ^ jainkban. Egy-egy híresebb ^ kiállításnak százezer nézője fs akad — több, mint bár■ ^ mely izgalmas meccsnek az J utóbbi esztendőben —, s az ■ § sem szép szólam, való tény, $ hogy nagyrészt hajdan ki- ^ rekesztett emberekkel: mun- , J kánokkal, sőt parasztokkal is i ^ megtelnek a galériák, a fciái■ ^litási termek. | De megtelnek a vendég■ S könyvek is. És a mai kiálií- :irtásokról írt bejegyzések kö- • ^ zött aránytalanul több a „nem fértem”, mint a lelkes bizta- ^ tás, vagy akár a szakavatott, ^szigorú bírálat. S minthogy ! ^ amit nem értünk, az egy kissé mindig ingerel is, igen ^ gyakran úgy látszik, mintha í valósággal haragban lenne a | mai közönség és a mai kép- $ zömüvészet. S Erre a jelenségre először S a könyvkiadók figyeltek fel ^ nálunk, s tettek is ellene: $ sorra születtek meg a kép- _ ^ zőművészeti könyvek, könyv- 5 ^ sorozatok a színek, vonalak, \ § formák, kompozíciók szép \ ^ titkainak magyarázatára. A § ^ legnépszerűbb sorozatolcnak J ^ már múltja van. A mind ^ ^ között talán legkeresettebb i $ a Művészet Kiskönyvtára. Ré- J ^ gén ünnepelte tizedik szüle- t § tésnapját, néhány kötetének § ^ már második, harmadik ki- § ^ adását is szétkapkodták. Ok-1 ^ kai, hiszen kötetei igen ol-1 § csőn megismertetik a vásár-1 ^ lót minden jó művésszel a f § legnagyobb régiektől a leg-1 4 frissebb modemekig, Michel- * A lkonyatra elült a hűvös szél. Az elgyötört fűszálak kiegyenesedtek, s a jurtákból bodorodó füst is nyugodtan szállt felfelé, a magasba. Az egyik jurta bejáratánál sudár leány állt, szemét kezével emyőzve a messzeséget kutatta. Mjadag — így hívták a lányt — kosarat vett a hátára, s elindult tüzelőt gyűjteni. Kisvártatva kerek halomhoz ért, melyet a szél hordott össze a pusztai homokból. Tetejéről ismét a távolba kémlelt. Ott, ahol a napkorong elhagyni készült a látóhatárt, juhnyájat terelő lovas körvonalai rajzolódtak ki élesen. Mjadag árián mosoly futott át. Hirtelen az jutott eszébe, amit apja gyakran mondogatott mostanában: »Úgy meghíztak ezek a birkák, mint a disznók! Cevel nem tanult hiába, remekül ért a jószághoz. Vénségjemre én is tanulhatok tőle”. Majd gondolatai visszarepültek a múltba — egész sor régi emlék rajzott elő. ... Kisiánykorában gyakran Járt Cevellal együtt tüze-! lóért Amikor teleszedték kosarukat, megpihentek, ő meg odabújt a fiúhoz, s kérlelte, hogy mondja el neki a fél-: szemű őz történetét... ... Aztán Cevel messzire Utazott: Ulánbátorba ment tanulni... ...Pár év múlva, nyár derekán — éppen mikor Mjadag tizennégy esztendős lett —, látogatóba érkezett a vá- : fosból Cevel a feleségével, i Házukban összesereglettek a: barátok, ismerősök. A fiatal- j ember a jurta díszhelyén | ült, édességet osztogatott a; gyerekeknek. Mjadag — mint: a szomszédéit kislánya —] két teli marék cukorkát ka-j pott A nagyobb lányok tág- : ra nyílt szemekkel bámulták ] a jóvágású Cevel barna se-] lyemköntösét, ragyogóra fe- j nyesi tett vadonatúj szattyán- ; bőr csizmáját Mjadag a fia- j talasszony eleganciáján ámul- j dozott, és egyre csak az járt j a fejében, vajon ő hasonlít-e > majd hozzá valamikor?!... | ...Aztán megint eltelt két5 év. Egy őszi éjszakán lódo- J bogás, kengyelzörgés verte) fel a csendet Kisvártatva Ce- $ Velék házából edénycsöröm- $ polés, vidám beszélgetés szű- $ rődött ki. Mjadag apja fogta 5 a pipát, meg a dohányt, és át- $ ment megnézni, ugyan ki J érkezett Mjadag is nagyon J szeretett volna bekukkaníar- $ ni a szomszédékhoz, de pi-\ ronkodott, hátha Ceveit ta- $ íálja ott?! Jóval elmúlt éj- 5 fél, mikor az öreg visszajött, $ nagyon jókedvűen, kicsit be $ is csípve. No, érthető: ven- ^ tiég jött — messziről! $ s R eggelre Mjadag is talalt 5 valami ürügyet, hogy $ átugorjon a szomszédba. És $ Valóban — Cevel volt a $ messziről jött vendég! Alig- $ hogy belépett, a fiú feikiál- $ lőtt: — Nicsak, Mjadag! No ^ hézd, hogy megnőtt! — Sámlira kell állnod, 5 hogy megcsókolhasd, és még $ talán úgy sem éred el — $ tnondta az édesapja. A lány elpirult, s nagy za- $ varában lehuppant a tüzelő- $ gyűjtő kosárra. Később, amikor Mjadag oda- $ haza a kecskéket fejte, betop- í. pant hozzájuk Cevel édesapja:5 — Hál’ istennek, végleg ha- $ zajött a fiam! Pedig még most $ is a városban ülhetne, s ko-$ pogtathatna a masináján. De* nagyon vágyódott a szülőföld-^ je után... Jó itt a levegő ná- $ lünk a pusztán — az hozta 5 vissza! Kérdeztem a menyem 5 felől is, de csak annyit mon-$ dott, hogy elvált az útjuk ... 5 Gyorsan múltak a napok $ — azóta már harmadszor nyílt * ki a kék kökörcsin. Cevel és 1 Mjadag mindig együtt voltak :$ a téli estéken párban őrizték $ a jószágot, tavasszal izgatottan S várták a kisbárányok születő-1 sét, nemegyszer vészeltek át; hóvihart, jégesőt. A leány $ mind jobban megszerette a; férfit. Ha úgy adódott, hogy* el kellett válniuk, Mjadag unatkozott egyedül, s gondolatban mindig elkísérte.. . T elerakta kosarát tüzelővel, s leült a földre. A távolból egyenesen feléje tartottak az alkonyi fényben lángvörösnek tűnő kövér juhok. Nemhiába töltöttek több hónapot a messzi legelők zöld füvén! Nagy porfelhőt kavarva oda- rugtatott élé Cevel is. Mjadag elfordította a fejét, s azután a szeme sarkából rápillantott. A nap meg a szél barnára cserzette a bőrét: nem csoda, hiszen egész nyáron kint járt a pusztán, hol itt, hol ott ütötte fel kék sátrát. A fiatalember leugrott a lóról. El sem engedve a gyeplőt, közelebb lépett, s a keze után nyúlt. — Engem vártál? A lány megérezte rajta a pusztai szél illatát és a nap melegét. Cevel mélyet sóhajtott, és csak nézte-nézte arany napsugaraktól körülfont arcát, fénylő kékbe játszó fekete haját. Mjadag szorosan hozzásimult. Lassan minden lila ködbe borult, ám az ég alja még bíborszínben ragyogott. A lány pedig arra gondolt, hogy az égbolton az a ragyogás ebből a férfiből árad. — Látod, Mjadag! —És vannak, akik azt mondják, hogy a Góbi istenverte, átkozott pusztaság... — Ugyan, ki mondana ilyent? — A feleségem. Ezért maradt a városban is. Vártam... De nem jött. , Mjadag hallgatott, Cevel í sem folytatta. — Menjünk! — mondta. i Mjadag lehajolt a kosaráért,: ám Cevel megelőzte. Aztán; szorosan egymás mellett elin-í dúltak a nyáj után. Az öregek a jurták felől für-] készték az ég alját. S szemük! előtt a bíborba hajló láthatá-i ron a nyáj felverte sárga por-i felhőből két közeledő emberi] alak körvonalai bontakoztak] ki: egy férfi, hátán kosár, s] egy lány, aki kantárszáron ve-] zeti a férfi lovát. i * (Fordította: Várkonyi Katalin)]
