Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-19 / 221. szám
WKMSrUm 1967. SZEPTEMBER 19., KEDD Nagy siker: a táncdalgálaest A SZÓFIAI OPERA BUDAPESTEN Zorán Sztevanovity mesélte még az első táncdalfesztivál után, hogy hangversenyeik többsége akkor úgy kezdődött; a fiatal nézők felkiabáltak a pódiumra: „Zorán, gyere, mesélj!” Ez magyarul annyit jelentett, hogy énekelje el a fesztiválon díjat nyert számát, de egyúttal azt is jelentette, hogy a legnagyobb táncdalfo- gyasztó közönség, a fiatalok, elfogadták és megszerették a magyar tánczenét. Ez volt az első fesztivál mérlege, ami egyébként olyan értelemben sem volt rossz üzlet, hogy azóta a külföldi jogdíjak aránya némileg csökkent a magyarok javára. Valljuk meg, a második táncdalfesztivállal már majdrangozták: senki ne reménykedjen, 16-án nemzetközi gálaest. Szombaton este mégis megtörtént a csoda, azt hiszem, ezek a számok próféták lettek a saját hazájukban is. A tv jó emlékezetű nézőiben felmerültek emlékképek az In- tervízió bécsi európai táncdalversenyéről, s nem kis elégtétellel nyugtáztuk, hát ezek a számok így együtt, a külföldiek előadásában tulajdonképpen jobbak, mint amilyen műsort Becsből hallhattunk. Úgy énekeltek ezek a finnek, románok, franciák, olaszok, csehek, angolok — némileg saját nemzeti stílusukhoz is alkalmazva A gálaest sztárja: Gigliola Cinquetti (MTI-Foto) nem annyit foglalkoztunk, mint kedvenc klubcsapatunkkal. Amikor aztán a díjkiosztás után egy héttel is azon kaptuk rajta magunkat, hogy dünnyögjük az orrunk alatt: >,Nem várok holnapig” — már reménytelenül vágyakoztunk egy kis nyugság után. A televízió pedig nem ígért megnyugvást. Már előre behaa dalokat — mintha régi sikerszámaikat hozták volna el a magyar közönségnek. Talán nem merész a feltételezés: ha eddig ezek nem is lehettek sikerszámaik, de azok lesznek. Nem lehetnek kétségeink aziránt, hogy ezek a jó nevű előadók máshol is sikerre viszik a magyar számokat. S „táncdal-kereskedelmünk” import-export mérlegének aránya pedig remélhetőleg tovább javul. Nem tudjuk a televíziónál ki találta ki ezt a vendégfesztivált. Mindenesetre jól találta ki. Gratulálunk. — bel — Megjegyzések egy kiállításról TAVALYI AZ „OTTHON 1968“ Kívánságlista — teljesítés igénnyel Több mint háromszázezren nézték meg a városigeti „Otthon 68” kiállítást. Szerencsés időpontot választottak a jövő bútorainak bemutatására, mert egybeesett a mezőgazdasági kiállítással és így sokan látták az ország különböző részén lakók is. A bútorelőjegyzés még csak növelte vonzerejét a vásárra felutazók között. A kiállítás bezárása után a budapesti nőtanács ankétot rendezett a kereskedelem képviselőjének részvételével, hogy az illetékesek, a háziasszonyok mondják el, mi a véleményük a látottakról. A részvevők elmondották, hogy a kiállítás nem tartogatott meglepetéseket; a jövő bútorai hasonlóak az ideiekhez. Ami most hiányzik, jövőre is meglesz, vagyis a bemutatón is kevés kisbútorral találkozhattak. Általában komplett szobákat állítottak ki — ezt többen kifogásolták —, pedig nincs mindenkinek egyszerre pénze egy egész berendezésre. ts"sssssssssssssssssssssss//sssssssssssss,~sssssssssssssysssysssssssssssrsssss/sss/ssssr*; TA/f£\ZWirA$ Akadálya ez annak is, hogy sokan saját ízlésük szerint válogassák össze a bútorokat. Ami tetszett: a gardrób szekrény, s felmerült a kérdés, vajon jövőre lesz-e elegendő belőle. Azt is felvetették, gyárt-e az ipar olyan gardrobrészt, amivel a már meglevő szekrényt magasítani lehet? A háziasszonyok hiányolták a praktikus fotelágyat, amely hasznos darabja a modern kislakásnak, újabban azonban „lába kelt”. A műbőrrel bevont garnitúrák tetszettek, szeretnének ebből többet látni jövőre. Általános volt a vélemény: aká ki akarja cserélni a bútorát, annak az új megvásárlásánál is nagyobb gondot okoz, hogy mit csináljon a régivel. Nincs, aki megvegye, nemegyszer felvágják tüzelőnek, de még erre sincs mindenütt lehetőség. Felmerült egy olyan igény, hogy a Bizományi Áruház legalább a fa mázsánként! árában vegye át a régi bútort és úgy árusítsa. Hiszen, ha valaki otthon barkácsolni akar, nem kap sehol egy szál deszkát. így ez is megoldódna. A | Bizományi Aruház annak is ^ elejét vehetné ezáltal, hogy ^ régi, értékes darabok veszen- ^ dóba menjenek. S — soos — Az első stréber Az őszinte OLCSVA Kraszna-híd ^ Vasárnap Olcsván ünnepélyesen átadták rendeltetésének ^ az újjáépített Kraszna-hidat, |s az avatás után megindult S rajta a forgalom. A régi hidat ^ a visszavonuló fasiszta csapattok robbantották fel 1944. ok- |tóber 26-án, s átmenetileg egy ^ kis teherbírású fahidat használtak. Az új, három nyílású 150 méter hosszú, 8 méter szé- Sles híd építésére csaknem kétO ..............................-......... A budapesti zenei hetek megnyitására érkéz ett a Szófiai Nemzeti Opera együttese. A vendégművészek bemutatták Goleminov: „Ivajlo” című operáját. Képünk az egyik jelenetről készült. Középen Pavel Gor dzsikov és Nadja Saltova (MTI — Foto) KÖNYVESPOLC GYORKEI JENŐ: Magyarok az Amur partján Kik voltak azok a magyar internacionalisták, akik ötven évvel ezelőtt az orosz proletárhadsereg oldalán az októberi forradalom és a polgár- háború harcaiban részt vettek? Hogyan váltak a forradalom internacionalista vörös- katonáivá? Milyen emlékek őrzik nevüket, tetteiket a Szovjetunió hatalmas földjén? Erre ad választ Györkei Jenő képes visszaemlékezése. Eredeti dokumentumok, korabeli és mai fényképek alapján, riportszerű vallomásokban örökíti meg a hősi harcok magyar résztvevőinek emlékeit, visszaemlékezések nyomán hozza eleven közelségbe a történelem e hősi korszakát. A szerző az első világháború borzalmaiból indul ki, és a cári rendszer táboraiban sínylődő félmilliónyi magyar hadifogoly megrázó sorsán keresztül mutatja be, hogyan vált a forradalom hívó szavára százezer magyar hadifogoly a' forradalom hű katonájává, a proletár internacionalizmus rendíthetetlen harcosává. A pétervári és moszkvai forradalmi harcokat idézve Györkei számos olyan emlékről számol be, amelyek a magyar internacionalisták harcait őrzik. Itt elevenedik meg előttünk Kun Béla és Szamuely Tibor alakja, akik százötven főnyi csoport élén visz- szafoglalták a baloldali eszerektöl a moszkvai főpostót. Itt találkozunk Jancsik Ferenc nevével, aki moszkvai harcokban vett részt. És itt olvasunk Karikás Frigyesről is, aki a Guzson-gyári hadifoglyokat vezette a Kreml elfoglalásáért vívott forradalmi harcokban. A könyv külön érdekessége, hogy lapjain azok a Szovjetunióban élő magyar internacionalisták is megszólalnak, akik ötven évvel ezelőtt részt vettek a forradalom győzelmében, az intervenciósok és féhérgárdisták elleni csatákban. A szerző a múlt év nyarán a Szovjetunióban járt, s felkereste azokat a helyeket, amelyek a magyar internacionalista vörösgárdisták küzdelmeinek nyomait őrzik városokban, falvakban — hazánktól oly távol, a hajdani csatatereken. Az Amur menti Habarovszkban emlékmű áll, melynek bronztáblája hirdeti, hogy a fehérgárdisták bestiális kegyetlenséggel gyilkoltak meg ott tizenhat magyar muzsikus katonát, akik a szovjet hatalommal rokonszenveztek. A Bajkál-tó környéki harcok emlékeit idézi az Ir- kutszkban élő Nakovics János és Müller Armand, akik a japánok és a fehérgárdisták ellen harcoltak. Itt olvasunk Fried Dezsőről, aki — Remélem jövőre is a tanító néni osztályába fogok járni. Jó kifogás — Es mit szeretsz legjobban ^ az iskolában? — Amikor az utolsó óra vé-1 gén csengetnek. BARAT ENDRE: hentesnél S 9 — Lehet, hogy frontátvonulás van, de én már meguntam az iskolát. — Anyuka, de kár, hogy tanító néni nem a dolgozik másodállásban. — Miért? — Mert akkor a lecke egy kicsivel kevesebb lenne. A drága csók rrömök öregember lépett ki a portásfülkéje bői. Kipödört fehér bajuszú, fehér hajú. | Körülpillantott. Este nyolc óra múlt. Az úton s nehéz teherautók robogtak, villamos csöröm- k pölt; a gyalogjárók megritkultak. A lejárt $ műszak dolgozói már hazamentek, csupán egy \ húsz év körüli fiú, meg egy kis szőke lány áll- $ dogált a közelben, a gyár kerítése mellett. Át- ^ karolták egymást és csókolóziak — önfeled- | ten. ^ A portás figyelte őket és felém vágott a fél ^ szemével: \ — Ej, ezek... már azt hiszik, hogy vak az 5 ember. Mintha itt se lennénk, nem törődnek 6 semmivel. Ök csak csinálják a magukét... ^ | —De hát csak nem irigyli őket? — kérik n' deztem.- r>-1---------------— mondta az öregember. D ehogy is nem % — En bizony irigylem őket. nem tagadom. § Leginkább a fiút. Lám, manapság milyen ^ könnyen jutnak csókhoz a fiatalemberek! Bez- zeg az én időmben fukarabbul bántak az ilyesmivel a lányok —. mármint a csókkal. Emlékszem, én már fél esztendeje udvaroltam Sárikának. Már jegyesek is voltunk, s o mégsem engedett. Kedves szót adott, kedves mosolyt, a kezét is ideadta, de csókot hiába ku- nyeráltam. Hiába, no, rátarti lányka volt. — Elmondjam, hogy mégis miként törtem meg a jeget? No, elmondom. Szóval én akkor vasúti ember voltam. Egy nagyon kicsi állomáson működtem, mint vezető, úgy hívták az ilyen hivatalt, hogy elöljáró. Az én Sárikám meg egy reggel a városba akart utazni az anyjával. Egyik rokonuk hívta meg őket esküvőre. Hát c gyorsvonat befutott, egyperces állomás volt a miénk, azonnal indítani kellett. Ök meg elkéstek volna. — Láttam őket az úthajlatnál, kocsin jöttek, lóhalálába. Integettek, hogy várjak, ne indítsam el még a vonatot. Es én... megtettem a kedvükért. Hónom alá csaptam a tárcsát, vártam, nem intettem —, teljes három percig visszatartottam a gyorsot. Szóval... ez elég súlyos cselekedet volt. De én akkor, ezért a tettemért megkaptam a kis menyasszonyomtól az első csókot. Az államtól meg harminc korona büntetést. Nagy pénz volt az akkoriban ... Lám, ilyen sokba került nekem az a csók. a z öreg portás elhallgatott. Jóleső mo- zvL solygás mozdította meg fehér bajuszát, míg elmélázva, csendesen hozzátette: — Igaz, a többi csók már ingyenbe jött... a bajkáli fronton a cseh ellenforradalmárok ellen küzdött. A krasznojarszki hadifogolytábor magyar kommunistáinak állít emléket a „Véres júliusvég Krasznojarszk- ban” című fejezet. Amikor a 31. szibériai lövészezred fellázadt katonáit Kolcsakék kivégezték, a tábor kommunistáit is halálra ítélték. E fejezeten belül találkozunk a proleter internacionalizmus két nagy alakjával, Pataki Ferenccel és Zalka Mátéval. A könyv egyik legmegha- tóbb, legszebb része az „Ir- tiszparti metropoliszban” című fejezet. Ebben a nagy forradalmárnak, Ligeti Ká- rolynak állít méltó emléket a szerző. Ligeti az omszki hadifoglyok vezetője volt. Amikor a fehérek körülzárták a várost, Ligeti mintegy ezer internacionalistával kitört a gyűrűből. De a fehérek elfogták, visszaszállították Omszkba, ahol kínhalál várt rá. Az utókornak versben írta meg végrendeletét, s a távoli Szibériából szinte ma is visszhangzik üzenete: „Újra életet Ti, Ti adjatok!” Turkesztánban harcolt Sziklai Sándor, akit Magyarországon 1956-ban az ellenforradalmárok meggyilkoltak. A buharai vár ostrománál a vár tövében halt hősi halált Vra- bec Miklós, a magyar internacionalisták egyik legjobb, legtapasztaltabb parancsnoka. A könyv további oldalain a magyar internacionalisták más kiemelkedő alakjaival találkozunk. Sugár Jenő aj asztrahányi internacionalistákat vezette. Gavró Lajos a 3 internacionalista eared, Wie- nermann Lajos az 1. moszkvai internacionalista zászlóal; parancsnoka volt. Varga Gyula András a Vashadosztálj egyik internacionalista lövészezredének élén állt, s részi vett Szimbirszknek, Lenin szülővárosának visszafoglalásában. A „Kijevi híd” című fejezel a Magyar Tanácsköztársaság megsegítésére szervezkedő internacionalistáknak állít emléket. Györkei könyve tanulságos szép olvasmány. A szövegel gazdag fényképanyag teszi színesebbé, élethűbbé. A könyv i Zrínyi Kiadó gondozásábar jelent meg a Nagy Október Szocialista Forradalom 50. évfordulójára. Várady László
