Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-30 / 231. szám

1961. SZEPTEMBER 30.. SZOMBAT n»< «SCl-Kf Kiüríti» 3 Gyár, két és fél millióért A rómaiak elsőnek — Óráiként 130 négyzetméter — Két testvér még ez évben — A gépkezelő receptet olvas A PAR Ói FIÚRA Az elmúlt években a nép- gazdasági beruházásokból több milliárd forint jutott útépí­tésre, s e munkák leglátvá- nyosabbika kétségtelenül az M—7-es út létesítése. Az új, vagy korszerűsített utakon suhanó gépkocsik utasai alig­ha bajlódnak a gondolattal, hogyan is készítik a mind messzebbre nyújtózó aszfalt­kígyók bőrét, a burkolatot. Számukra egy a fontos: az út kifogástalan legyen. A többi: az útépítők dolga. No meg, az útépítő gépek gyártóié. Etruszkok és — ceglédiek A szó mai értelmében vett utat először — jól ledön­gölt kavicságyazatra fekte­tett, összerótt lapos kövek-' bői — az etruszkok építed tek. Műutat pedig a ró­maiak. A kiásott útágy alja­ra mészhabarccsal erősített lapos kőalapzat került, erre terméskőréteg, majd zúzott kőből és mészből betonsze­rű bevonat, s végül a fara­gott kövekből kialakított bo­rítás. Jó utak voltak ezek, né­melyikük még ma is megcso­dálható, sőt, a kocsiút úgy- ahogy még ma is megfelel a forgalomnak: 5,25 méter szé­lesre készült, két oldalán a 2.5 méter széles marginessel, azaz gyalogjárdával. Napjaink útépítői sokféle okos jószágot vesznek segít­ségül, hogy a múltnak, ami­kor az útépítés rabszolga- munka, majd a középkorban gyűlölt robotkötelezettség volt, még az emléke is eltűnjék. Hazai útépítő gépgyártásunk központja Cegléd, a Közleke­désépítési Gépjavító Válla­lat. Tizenöt esztendeje kezd­ték meg kezdetleges körül­mények között a hazai út­építő • gépgyártás alapjainak lerakását, s ma már — az Igazgató, Ágoston Sándor szavaival „eljutottak va­lahová”. A ranglétrán följebb Tizenöt esztendő alatt nem­csak az itt gyártott termékek választéka, s mennyisége nőtt: vele nőtt a gyár is, s ott volt az ország három gyára kö­zött, melyek elsőként nyer­ték el a szocialista munka vállalata megtisztelő címet. Mi készül napjainkban a gyárban ? Szkräper, azaz földnyeső láda, útseprő gép, 120 literes, ún. útőrüst, 4,5 tonnás Reiser, a 25 tonnás AK—25, s még ebben az év­ben két testvére is lesz az AK—25-ösnek. Elkészül a 12 és az 50 tonnás mozgó asz­faltgyár prototípusa. A termelés választéka mel­lett mind gyorsabban növek­szik a mennyiség is: ez évben például 115 Reisert, jövőre már 160 darabot kell gyár- taniok. A két és fél millió VA COTT. A POKOL- CSÁRDÁRA A NEMZETKÖZI SZAKÁCSPARÁDÉ szeptember 29-én, 30-án és október 1-én. Kedves vendégeinket szeretettel várjuk. Váci Vendéglátóipari Vállalat. forintba kerülő mozgó asz­faltgyár, az AK—25-ből tíz da­rab készült ez évben, s csak a balatoni út építésénél öt da­rab dolgozott belőlük, Pá- kozdtól Szántódig. A rangot azonban legjobban az bizo­nyítja, hogy 15 AK—25-öt Csehszlovákia vásárolt meg. Attól a gyártól, melynek né­hány esztendeje még egy fil- lérnyi exportja sem volt. Az étlapon Etomck és andezit Az AK—25 onnét kapta ne­vét, hogy óránként 25 tonna aszfalt előállítására képes. Fehér János, a gyár főmérnö­ke: — A gépcsoport korszerű, manipulálása jelentősen au­tomatizált, s éppen ezért keze­léséi »ez mindössze három gé­pészre, s négy segédmunkásra van szükség. Mobilitása ked­vező: mindössze öt nap alatt áttelepíthető. Ügy érezzük, hogy ezzel a gépcsoporttal si­keres eszközt adtunk az útépí­tőknek, s most, az óránként 12, illetve 50 tonnás teljesít­ményűekkel kiegészítve, va­lóban minden hazai igénynek, követelménynek megfelelünk. Külföldön ugyan dolgoznak 100 tonnás keverőtelepek is, de hazai viszonyaink közepet­te ezek nem gazdaságosak, az 50 tonnás AK is csak ott iga­zán célszerű, ahol legalább másfél-kétévi munka van szá­mára. Mit eszik ez a gyár? Étlap­ján bazalt vagy andezit kőzú­zalék, folyami homok, mész­kőliszt, bitumen szerepel, ösz- szetételük arányától függően — á gépkezelő olvassa a ter­vezők írta receptet — készít azután a gép monstrum asz­faltbetont, aszfaltmakaaámot. bitumenes aszfaltkeveréket vagy öntött aszfaltot. Van eb­ben az aszfaltgyárban minden. Bonyolult villamos vezérlő be­rendezés, előkészítő és szántó bunker, keverő teknő, osztá­lyozó, s még sok tucat más. A magunkfajta, utat nem építő, csak koptató embernek többet mond, hogy az óránkénti 25 tonna aszfalt hét méter széles sáv és átlagos, hét centiméter vastag burkolat esetén éppen 130 négyzetméter felület be­borítóidra elég. Naponta átlag 12 órát dolgozik: 300 tonnát termel tehát. Évente, az idő­járástól függően, mert ez pa­rancsol az útépítőknek, meg­adja a 40 ezer tonna aszfal­tot. Mindehhez óránként nem­csak köbméter számra eszi a kőzúzalékot, mészkőlisztet, bi­tument, hanem elfogyaszt 100 Malmok — molnárok kilowatt elektromos energiát is. Az igény: termelési program A gazdaságirányítás új rendszere nem éri készületle­nül a ceglédi üzemet. Már eddig is jelentős piackutatást végeztek, bemutatkozott az AK—25 modellje Moszkvában is, igen elégedett a csehszlo­vák rendelő, több kooperációs tárgyalás van napirenden kül­földi cégekkel, s így tovább. Az igazgató, Ágoston Sándor tömören így fogalmaz: a pia­con jelentkező igény számunk­ra termelési program, s úgy alakítottuk ki termelési szer­vezetünket, hogy gyorsan át­állhassunk, mert az idő pénz. Az időnyereség plusz pénz, az időveszteség pedig keserves, mindannyiunk zsebét érintő mínusz... A napjainkig gyárteleppé bővült valamikor javítóműhely kollektívájának ugyan nem kell szembenéznie a konkur- renciával, hiszen kismértékű útépítő gépgyártás mindössze Dunaharasztin van Cegléden kívül, mégis többre és többre vállalkoznak. Szebeni Ferenc, a termelési osztály vezetője azt mondja erről: — Lényegé­ben mindig úgy voltunk, hogy­ha többet akartunk, fejlődni akartunk, magunknak kellett megkeresni erre a lehetősége­ket A belföldi igényeket ugyanis teljes egészében kielé­gítjük, s csakis az export ad­hat módot a vállalat termelé­sének növelésére. Az export azonban nem csak az itt dol­gozóknak haszon. Haszon a népgazdaságnak is. Egybeesik tehát a vállalati és népgazda­sági érdek, erről itt nem kel­lett meggyőzni az embereket. Az. elkészült útból minden esetben kivágnak egy egy- négyzetméteres burkolat-koc­kát Ezt tüzetes vizsgálat alá veszik a kutatóintézetben, s csak ha ott kimondják az áment, akkor kész igazán az út Nos, a ceglédiek, bár ők „csak” a gépet adják, minden esetben tájékozódnak az ered­ményről. Tudják, hogy kon- kurrencia ide vagy oda, a rang kötelez. Márpedig tizen­öt év alatt rangot szerzett a vállalat s ezt úgy kívánják öregbíteni, hogy teljessé sze­retnék tenni az útépítő gép­családot. minden géptípus benne legyen. Az elhatározás valóra váltásához, a rang öreg­bítéséhez szükséges erő bizto­sítéka pedig az, hogy másod­szorra is megszerezték a szo­cialista munka vállalata cí­met, s ez évi eredményeik alap­ján remélik, jövőre a harma­dik is meglesz ... Mészáros Ottó Az jut eszembe: áll a ma­lom, áll a vitorlája. Persze nem látok vitorlákat, mert a mai malmoknak már nincs szélvitorlájuk, inkább a csend gondolkoztál el. Sehol egy lé­lek sem, ahogy a kapunál megállók: aztán, amikor már bent járok az udvaron, mégis csak felfedezem, hogy mennek a gépek. Megüti a fülem a nehéz, tompa, egyhangú doho- gásuk. Régebben, ahogy visz- szaemlékszem. mozgalmasabb hely volt a malom; abban az időben, amikor még ki-ki ma­gának öröltetett. Szekerek so­kasága állt, várakozott a ka­pu előtt, s bent az udvaron. Ezek a mai malmok egészen mások, könnyű rájönni, hogy miért. Nagy tételben kapják a gabonát, nagy tételben adják a lisztet, s ha éppen nincs szállítás, nincs nyüzsgés. Ma­radjunk csak az első gondola­toknál, jobb szóval; benyo­másoknál — amelyek akkor ébrednek, amikor belépek a ceglédi Erzsébet Malom udva­rára. „Magyarország mező- gazdaságáról, ebből követke­zően a malomiparáról híres” — jut eszembe az iskolásté­tel, mert még így tanultam. No, mennyire híres ma ez a malomipar? Májusban pihenő Öreg falak, új gépek A jó kenyér titka Az épület öreg, kopott, s kicsi is, Az iro­dák mögött már tetszetősebb a látvány; tengernyi gabona. Itt találom meg az üzemveze­tőt, Ricz Lajost is. — Rengeteg búza — mon­dom, miután bemutatkoztunk, s nézem, ahogy a szalagról szakadatlanul ömlik a szem a garatba. — Igen. — Mennyi lehet itt a szín­ben? — s mutatom a hegynyi gabonát — Itt? — mondja az üzem­vezető.; -~ 150 vagon. de az is gabona — int a szín mellett sorakozó, ponyvás sátorszerű valamire. Mindjárt el is ma­gyarázza, hogy ez a tárolási módszer az ő ötletük. Beton­ból alapot készítettek, erre rá­rakták a búzával telt zsáko­kat, ilyen házhoz hasonló ka­zalba, s aztán fölé egy kis te­tőszerkezetet fából, erre jött a ponyva. Levegőzik a gabona, be nem ázhat — a raktározást megoldották. Egy kazalban 45 vagon búzát tároltak, van öt kazal, ez tehát 225 vagon ter­més. A színben és itt a kazlakban összesen 375 vagon búza... — Ezt mind ez a kis mal- mocsika őrli meg? Az üzemvezető rámcsodálko­zik, mintha nem hinne a fü­lének: — Hogy ezt mi őröljük-e meg? — Látom rajta, csak a Szüret a budakeszi határban Seregélyek - kontra gimnázium Szürke árnyék jön: sere­gélyfelhő. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Budakeszi határában lévő 600 holdnyi szőlőjéből 5 mázsát lopkod­nak el naponta a seregélyek. Csak a második szektorba nem mernek most leszáll- ni: ott sok az ember és külö­nösen hangos emberek — diákok. Ok is megkóstolják a szőlőt, de nekik szabad. A gazdaság 150 munkása nem tud megbirkózni ezzel a hatalmas területtel, néhány gimnáziumhoz fordulták hát segítségért. Ezért volt üres hét napon át a budakeszi gim­názium. Első napi keresetét mind a 127 diák felajánlot­ta a vietnami alapra. A töb­bi pénz a jövő heti pécsi, szi­getvári kirándulást fedezi. Papp Ferenc, a gazdaság te­rületvezetője, aki a diákok munkáját irányítja, azt mond­ja: — Nagy hasznunkra van az iskolák segítsége, s a lá­nyok és fiúk jól dolgoznak. Kilónként 25 fillér, másod­szedés esetén 40 fillér a ke­reset. Napi öt óra alatt 30 fo­rintot is megkeresnek. A hagyományos szüret szí­nei eltűntek, de hiszen lassan már ez lesz a hagyomány: puttonyok helyett exportlá­dák, hordók helyett •présüze­mek, s a zenés, harsány szü­reti hangulat helyett jól be­osztott, nehéz munka. A budakeszi gimnazisták ma már újra az iskola padjaiban ülnek. Számukra bizonyára exportládákkal és szőlőtapo­sás néikül is élmény volt az egyhetes szüret. — d. j. ­vendégnek kijáró tisztelet tartja vissza attól, hogy ne­vessen. — A többszörösét, elvtárs! Csak a tervünk éven­te 1750 vagon. Éjjel-nappal megyünk: kivéve májust. Ak­kor van általános karbantar­tás, különben, ahogy mond­tam __Napi hét és fél vagon­nal őrölünk__Ez Pest megye l egnagyobb malma, már ami a teljesítményt illeti. Feljegyzik még néhány ada­tot, többek között, hogy 19 termelőszövetkezet, három ál­lami gazdaság szállít a ma­lomnak, aztán javaslom, hogy menjünk belülre, az üzembe. Bent csupa faállványzat, me­szelt falak; tetszetős, de lát­szik, hogy régi. — Mikor épült ez a malom? — Nézzük meg! — mondja Ricz Lajos és a falhoz vezet, ahol egy többszörösen leme­szelt felirattal ennyi olvas­ható ki: 1914. — Akkoriban mennyi lehe­tett a teljesítménye? — Másfél-két vagon ... Ha ment. Másfél, két vagon na­ponta, de régen félévet is álltak a malmok. Olyankor aztán elindultunk munkát keresni Ha volt malom, ahol felvettek, ott marad­tunk, amíg lehetett. Ha nem akadt, hát kerestünk valami más munkát... — Hány esztendeje mol­nár? — 1937-ben kezdtem. — Es hány malomban dol­gozott idáig? — kérdem, ami igen meggondolkoztatja Ricz Lajost. Számolgat, sorolja a malmokat, míg kihozza a vég­eredményt: — Körülbelül 25-ben. Ez a molnárság történeté­nek egy fejezete lehetne. Ahogy beszélgetünk — most már itt van Nagy Sándor, a főmolnár is, aki ugyancsak felsorol 16 malmot, mint volt munkahelyét — még csak kikerekedik ez a kis tör­ténelmi kép. Szélmalom már elég régen nincs, de vízima­lom még- jócskán akadt a felszabadulás előtt, nem is beszélve a gőzerővel működő üzemekről. 1940 körül még több mint 2000 malmot tar­tottak számon az országban. Csupa apró üzem dolgozott, néhány igazán nagy malom mellett. Jelenleg (illetve több mint tíz éve), nincs se vízi ma­lom. se gőzmalom; átálltak a villamos energiára. Ugyanek­kor be is zártak egy sereg kis üzemet, — ma nincs több malom az országban 350— 400-náL Sokan — nyilván —, el is mentek a szakmából. Ma­radtak azonban, akiknek a vé­rükben van a mesterség. Gondolom, magyarázatot kí­ván, hogy miként tud egy olyan kis malom, mint ez a ceglédi, manapság napi hét és fél vagon gabonát meg­őrölni, amikor új korában, s még a felszabadulás előtt is két vagonra futotta erejéből. Persze az új gépek, a mo­dernebb technika az öreg fa­lak között... Természetesen döntő körülmény. Hanem mégis, ezeknek a molnárok­nak sok részük van ebben a fejlődésben. Nem lehet köny- nyű mégsem, akármennyit újítják ezt a bagolyvárat, eny- nyit termelni benne. Megyünk, s közben magya­rázatokat kapok a molnárszakmáról. A főmolnár kinyitja az egyik hengerszéket — tulajdonkép­pen ezekben a hengerszékek­ben aprítják, őrlik a gabo­nát —, s az üzemvezető ki­vesz egy marék darát. Tapint- gatja az ujjai közt, hintáztatja a tenyerén: — Ez a molnárfogás — vi­lágosít fel —, így állapítjuk meg, hogy milyen az őrlemény. Az emberi érzék a műszer. Különben mit jegyzek még meg ezen a sétán? Elsősor­ban talán, hogy milyen szép magyar neve van itt minden-, nek: hengerszék, síkszita, ga­rat... Aki a hengerekre vi­gyáz, az: hengerőr. Aki a szi­tákat kezeli, az: szitaőr... Vagy például: a szemet először megtisztítják a külső, durvább burkától, s ezt itt úgy mond­ják — koptatják. Aki a mű­veletet végzi: koptató®. Mind­ez a szakma ősi múltjára, ha­gyományos folytatódására utal. Persze, lehet ezt a feltevést ellenőrizni is. Beszélgetek Berkes Jánossal, a koptatóssal, aki fiatal ember, de kiderül, hogy 20 esztendeje molnár. — Az édesapja mivel foglal­kozott? — kérdem mindjárt. — Molnár volt — mondja, mintha más nem is lehetett volna. Bűikor jegyzi meg az üzem­vezető, hogy különben az ő fia is — a nagyobbik — mol­nár, a kisebbik még csak ké­szül a mesterségre, de az is az lesz, Tehát megvan a foly­tonosság. — Ha már itt vagyok — mondom —, régi molnárok, molnárcsaládok utódjai, mes­terségük folytatói között, el­árulnák-e, mi a titka a jó kér nyernek? Kin múlik? A molnáron? A péken? Ricz Lajos szerint a szán­tásnál-vetésnél kezdődik, hogy milyen munkát végeznék a mezőn, aztán mindenkinek része van benne, aki valamit lendít rajta, hogy kenyér le­gyen a búzából. Jó szemből, jót őrölni, ez eddig a molnár dolga, r Figyelem kell hozzá, szakértelem, jó akarati Meg­van mindennek a módja. Az új lisztnek még 5 napig érnie kell a malomban, utána 13 napig a péknél, még ilyen aprósá­gokra is vigyázni kell. — Az idén milyen a búza? — Bőven termett, s igen jó, — Itt a malomban megtesz­nek mindent... — Itt igen ... — Akkor most már minden a pékeken múlik? — Minden. — Maguk — kérdezem a koptatást —, boltból veszik a kenyeret? — Én nem. Süttetem. — Tehát nem bízik a gyárj pékekben? — Azt nem mondtam — til­takozik —, de így szoktuk meg. Búcsúzóban még megállunk a bejárat előtt egy cigarettára, mert bent természetesen nem dohányozhattunk. Kijön az ál- molnár, Ecseri László is, da nyitva hagyja az ajtót, hogy hallja a hengerek zúgását, mert elég egy rossz zörej, s tudja, hogy mennie kell. Ré­gi molnár ó is 1937-ben kez­dett. Az üzemvezető arról be­szél, milyen újítást tervez, hogy a lisztet ömlesztve csur­gatják majd át a raktárba, s ez is nagy megtakarítás. Én az új, hatalmas korszerű ma­lomról kérdezem őket, ame­lyik majd ide éoül Ceglédre. Mondják, hogy 21 vagon búzát őröl majd naponta ... — Ma ez a legkorszerűbb Cegléden — mondja Ecseri és mindnyájan nevetnek. Tudni­illik nincs is másik ... Dékiss János felvételre keresőnk SZÖVŐ ÁTKÉPZŐS MUNKAKÖRBE 16 ével belöliött fiatalokat. Albérletilakás-lehetőséget biztosítunk. JELENTKEZÉSi csak levélben Hazai Pamutszövőgyár Bpest IV., Baross u. 99.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom