Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-28 / 229. szám

^JCtrlap 1967. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Paradicsom, szorgalom — a mérlegen A nyári építőtáborok eredményei 1593 Pest megyei diák dol­gozott a nyáron megyénk ön­kéntes ifjúsági építőtáborai­ban, közöttük 253 egyetemi hallgató. További 1700 diák kisebb helyi, bejáró táborok­ban töltött 1—2 hetet. Íme a munka eredményei: összesen 162 vagon paradi­csomot szedtek le a diáklá­nyok, továbbá több ezer má­zsa burgonyát, s mintegy 1200 mázsa gyümölcsöt. A nagykő­rösi lányok 86 holdon kötöztek ázó löt. 53 691 munkanap alatt összesen 1839 609 forint bevételt könyveltek el a táborok. A nagymarosi vasútépítő táborban az átlagkereset meg­haladta a napi 45 forintot. Nagykőrösön a lányok 32 fo­rint 60 filléres átlagkeresettel kerültek az élvonalba. Míg a munka a vártnál jobb eredményekkel zárult, a táborok programjáról nem mondható el ugyanez. A központilag szervezett programban általános visszaesés tapasztalható fez elmúlt évekhez képest. Ré­gi, unalmas filmeket vetítet­tek a fiataloknak, nem egy­szer rossz technikai körülmé­nyek között. A tervezett ifjú­ságpolitikai előadások, hon­védelmi bemutatók legtöbb­ször elmaradtak. A szabad idő önálló kihasználására viszont adva volt minden lehetőség, jó technikai feltételek, televí­zió, rádió, sporteszközök, új­ságok. — D. S. — Naptárak A papír- és írószerüzletek- ben megjelentek a jövő évi naptárak. Az előző éviekkel szemben az idén az üzletek már a kezdetben szinte a tel­jes választékot árusítják. Az 1968. évi zsebnaptárak 24 fé­le változatban, a reproduk­ciós, művészi kivitelű fali és asztali naptárak 16 féle kivitelben kaphatók. Ugyan­csak már most forgalomba kerültek a határidőnaplók. A jövő tanévre külön nap­tárt készítettek a diákok számára. Az iskolai naptári év augusztustól júniusig tart. Mit főz a világ ? Ízelítő a népek étlapjáról Könnyű feltenni a kérdést, annál nehezebb egyértel­műen, sőt mi több, ízletesen válaszolni. Mert kevés a szó, nem az iró fantáziája, meg­jelenítési ereje kell ide, ha­nem gőzölgő, illatos, íny­csiklandozó harapnivaló. A hét végén, péntektől va­sárnap estig több ország, s je­lesebb hazai szakácsok mu­tatják be, mennyire mesterei ennek a szakmának. A váci Pokolcsárdában rendezik a szakácsparádét. A tv jelenti helyszíni közvetítésben szá­mol be, legalább az egyik fo­gás készítéséről. A jelek sze­rint Eck Imre rendezésében Kovalik Károly es Pór Klára kalauzolja a nézőt, részben a konyhába, részben az asztal mellé, ahol minden vendég zsűritag. A Pokolcsárda az­napi konyhafőnöke L ehöcz János. Egész éven át ő le­velez szorgalmasan a drez­dai Peter Warschaual, a szó­fiai Viden Galabovval, a bmói Peta Frantisekkel, tudó­sítva őket minden konyha­hírről. A meghívottak az elő­ző évihez hasonlóan, most is szívesen jönnek, hogy bemu­tassák specialitásaikat. A szakácsverseny első ké­szítménye szeptember 29-én, pénteken kerül az asztalra, s vasárnap, október elsején i késő este szedik le az utolsó ! terítéket.-t.­Régi és új két képben... A sikkasztás ára Ülök a börtönben, nézege­tem a jegyzeteimet, majd a fiatal törzsőrmesternő szól, hogy mehetek a beszélőre. Be­lépek a szobába, amelyet ap­rószemű, négyzetes vasrács oszt ketté; a rácsfal mögött megjelenik a törzsőrmestemő, egy középmagas, inkább tes­tes, mint kövér férfivel. A férfi arcán zavar, ijedtség, csodálkozás. — ön Pap Kálmán? — kér­dezem. — Igen — mondja, termeté­hez képest elég vékony han­gon. — Elolvastam a vádiratot. Erről akarom kérdezni, ön­nek jogában áll, hogy megta­gadja a nyilatkozatot. Nyi­latkozik? — Tessék kérdezni... — A vékony hangban szégyenke­zés és lemondás van. „Nagy a család" Ödön kőszegi patika az Iparművészeti zeumban... Mű­Pap Kálmán 42 éves ceg­lédi lakost június 26-án tar­tóztatták le. A Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat ceglé­di telepének legnagyobb rak­tárát vezette, s rövidesen egy százezer forintos sikkasztási ágy fővádlottjaként áll a bí­róság elé. 1954-től dolgozott a vállalatnál. 1963-tól hanyag munkája miatt többször fe­gyelmi eljárás indult ellene, kártérítésre is kötelezték — de közben több dicséretben és pénzjutalomban is része­sült. Négy Kiváló dolgozó jelvény birtokosa, az elsőt 1956-ban, az utolsót két éve 3 kapta. ^ — Úgy tudom — kezdem —, ■! ön a különböző jutalmakkal, ^ prémiumokkal együtt, ha- ^ vonta 3200 forintot kere- >5 sett. Mire kellett a pénz? S ^ — Nagy a család — mondja •: zavartan. — öt gyerek, a fele- ségem — és édesanyámat ^ is rendszeresen támogattam... 4 A legnagyobb még ipari ta- § nuló, 16 éves. Házat építet­5 tem ... ^ — Ebből a pénzből? ^ — Nem, tessék elhinni, még S régebben. De emiatt adóssá­gaim voltak, azokat kellett ^fizetni. Meg vettem egy mo­nitort. Rossz a szívem. A mó­ri torral jártam a telepre. A vádirat szerint mindig : többlet volt a ceglédi raktá- i rakban. Ezt Pap — 1965—66- és Budapest egyik szép, modern gyógyszer- i ban — társai segítségével tára a Nagykörúton ^ rendszeresen elsikkasztotta. A § másodrendű vádlott, Naggyőr MTI fotó Remek karórát villant elém egyik is­merősöm, azt állítja, hogy a lóversenyen vette. Negyedáron vagy inkább tized- áron. Ez nekem magas, további magya­rázatot kérek. Kapok. Szóval ott a szenvedélyes lóbarátok, i ha kimerül a zsebük, ruhatárukat és személyi tárgyaikat verik dobra, hogy ,tovább játszhassanak. r Kezdek felvillanyozódni és érdeklő­döm: — Nadrágot is lehet ott venni? — Világos, főleg, mikor leszáll az es­te, és rövid alsóban is haza lehet saty- tyogni. — Jegygyűrűt? — Akár mind a tíz ujjadra. Válóper után sokan jönnek ki visszanyerni a perköltséget. — Lábast? " — Miért ne? Ott semmi sem lehetetlen. A múltkor papagájt vehettem volna egy tikett áráért. — Es beszélt is? ' --- Azért nem vettem meg. Folyton azt ordibálta: — Disznó, ne járj ki a ló­versenyre! En megvettem volna. .4 játék nem ér­tekei, a vásárlás igen. S már másnap fcinn is voltam az ügetőn. A lovak tet­szettek, az emberek nem. Mind ordított, míg a lovak csendesen trappoltak. Már a második futam után mód nyílt adás­vételre. Százéves néni brilliáns gyűrűt kínált eladásra. — Hol a próba? — érdeklődtem. — Otthon hagytam —, volt a válasz, amiből rögtön tudtam, süket is szegény­ke. En nem voltam az, egy tízesért bir­tokomba jutott. Már két futam után csodásán meg­vastagodott a táskám. Karomon két karóra díszelgett. A melltartónak külö­nösen örültem, éppen ez a drágám mé­rete. A könyvtárat is gyarapítottam. Nadrág egyelőre nem volt, csak zálog­cédulán, az ilyesmi nem az esetem. De két szép kabátot sikerült vásárolni. Minden rendben lett volna, ha a ne­gyedik futam után nem találkozom az­zal a férfival. Tíz folt volt a nadrágján, tíz a kabátján, erről jól emlékszem rá, meg hogy a nyár dacára sárcipőt hor­dott. Félrevont és hevesen érdeklődött: — Akar meggazdagodni? Micsoda kérdés! Ki nem akar gazdag lenni? Mohón firtattam: — hogyan le­het? Szóval ennyi lenne az egész? — ké- pedtem el —, öt-hét oda-vissza, és a halom guba az enyém? Bíztatott. — Így van. Akár a bankba tenné. Fél órára beteszi a kasszába, s utána kiveszi megszázszorozva. Majd valamit ad belőle, ha jó — tette még hozzá. — Es most egy tízest. Most adtam egy ötöst, de azért ágál­tam: — Miért nem inkább maga játszik, ha olyan biztos? Megmondta: — Tiltja a vallásom, az ötös kenyérre kell. Baptista vagyok, s nekünk nem szabad játszani. Akkor rendben, ilyen akadály nálam nincs, és föltettem a pénzt, egy százast Egész jól alakult volna a futam, ha nem lett volna egy szürke ló, a Pepita. Ez dölyfösen az én ötös számú Csacso­gom elé furakodott, s ezzel minden meg lett mondva. Érthetően dühöngtem s kerestem az emberemet. Eddig úgy tudtam, a baptisták szava- tartó lények. Nem találtam, s a százas hiánya fájt, hogy ki se tudtam mondani. Legalább öt nadrág ára. Helyi viszonylatban. Ereztem, haza kéne menni, de egyszer csak megtorpantam. Az egyik kassza előtt ott állt a baptista. A kezében ha­lom pénz, és egy zsoltárt üvöltött. — öt forintra ötszáz, ez aztán igen! Meglátott próbált elsurranni, nem hagytam, mire szint vallott. — Közben kitértem a hitemből, s Csa- csogót tévedésből levettem Eredetileg én is az öt-hat visszát akartam levenni. Most viszont van egy tévedhetetlen tip­pem! — Ide vele! — mondtam morcosán. — De ha nem lesz jó —, fenyegettem — visszaadja a pénzt! és meg is verem. — Esküszöm — felelte ünnepélyesen —, 6—2, vissza. Rézike-Mézike. Ha rossz lesz, döntöttem, átadom az államrendőrségnek. Es nem lett jó. Pedig minden olyan remekül ment az utolsó kanyarig. Ott Rézike idegsokkot kapott, elkezdett rán­gatózni, s egész addig rángatta a görcs, míg a többi be nem kalimpált a célba. A továbbiakat kár ecsetelni, legalább villamospénzt kellett szerezni. Viszont, gondoltam, ha tudok mások után vesz­teni, „miért ne tudnék a saját fejem után nyerni?” Sajnos, rettentő nehéz volt isszevásárolt portékáimra vevőt találni. Hiába, kiürültek a zsebek, a nyertesek meg hazamentek taxin. Még a legkönnyebben a saját kabáto­mat adtam el. De ez már a tizedik fu­tam előtt történt. Es hálát adtam az ég­nek, hogy nincs több futam. Nem tu­dom, ki hogy van vele, de én valahogy restelltem volna alsónadrágban haza­menni. Nagy S. József dás kárral jár. Nem beszélve arról, hogy a termónyszakmá- ban (termés, víztartalom, ma­dárkár, a levegő páratartal­ma, szóródás és egyéb kár) nehéz a százszázalékos méré­si pontosságot betartani. A vállalat — mindezt tudva — rendszeres, legtöbbször vá­ratlan ellenőrzésekkel igyekszik megakadályozni a visszaéléseket. — Pap azt mondta, évi egy ellenőrzés volt. Dossziékat tesznek elém: — Tessék megnézni, hány­szor voltunk nála. — És a húsz éves táblázat? — Nem húsz, harmincnégy éves. Négy éve kiegészítet­ték a hibridkukorica-kulcsok­kal. A táblázat „réseivel” azonban nem tehetett szert ek­kora többletre. — Mégis többlete volt. — Nincs többlet — mondja a főkönyvelő. — Ami többle­tet találunk az ellenőrzésnél, azt azonnal lekönyveljük. — És az állam javára ír­juk — egészíti ki az igazgató. — Nem számít be a forgal­munkba, nyereségünkbe. Nem célunk, hogy jogtalan több­lethez jussunk. A többletek okát ugyanúgy vizsgáljuk, mint a hiányokét. — És Pap többlete? — Részben összejátszott a tsz-ek kulcsemebereivel, rész­ben becsapta azokat a tsz- eket, ahol nem megfelelő a bizonylati fegyelem. Lehet sikkasztani A vállalat tehát a hiányt és a többletet egyformán szá- monkéri. Míg a büntetőjogi gyakorlat 1 százalék kilen­gést enged, a vállalatnál 0,2 százalék a tűrési határ. In­dokolt esetben 0,5 százalék. Utána — hiszen az ellenőrzé­seknél minden tényezőt fi­gyelembe vesznek — fegyel­mi következik. — De Papnak ezek ellenére is többlete volt... A vélemény: ezer, több ezer vagonnál sok a 0,2 százalék. De a vállalat szerint nem így, hanem a tsz-ek rovására jutott a többlethez. Papot kü­lönben akkor kezdték fi­gyelni, amikor a házát építet­te. Akkor minden rendben volt, örökölt. Különben is megbízható, öntevékeny em­bernek tűnt, aki szinte éj­jel-nappal dolgozott a rak­tárban. Valóban jól dolgo­zott. Többet keresett, mint felettese, a ceglédi telep ve­zetője. És egy bizalmi állás­ban lévő embert (de bárkit is) nem lehet éjjel-nappal el­lenőrizni. — Ezek szerint, ha valaki nagyon akar, akkor tud is sikkasztani ? Lassan összeáll a válasz: — Ha valaki jó szakember, ha talál magának társakat, ha elhatározza magát és ha vál­lalja, hogy bizonylatokat ha­misít — akkor ideig-óráig va­lóban manipulálhat. Még korszerű raktárakban is. Pap vállalta mindezt. Meg­becsült ember volt, ezért húzta ki majdnem két évig. De érdemes volt? Érdemes sikkasztani? Pap (és a nyolc vádlott kö­zül a „nagyok”) házát, vagyo­nát zár alá helyezték. A száz­ezer forint így megtérül. A sikkasztás haszna tehát elma­radt — s a börtön már egy­értelmű veszteség... Murányi József Sándor 1961-től 1965-ig szin­tén a vállalatnál dolgozott. (Ezután raktáros lett a ceg­lédi Petőfi Tsz-ben.) Naggyőr a régi barátság jogán kért „segítséget” Paptól. Berg Ödön (a ceglédi Alkotmány Tsz volt főkönyvelője) ugyan­csak a korábbi munkatársi kapcsolatot, az ismeretséget használta ki. — Ugye önt a barátai rán­tották be az ügyletekbe? Hálásan kap a szavamon: — ök. Főleg Naggyőr. Ne­kem eszembe sem jutott vol­na. Én mindig rendesen, be­csületesen dolgoztam. De több­let volt, nem volt ellenőrzés. Nem tudtam megállni ... A táblázat a hibás A ceglédi Lenin Tsz takar­mánygondokkal küzdött. Pap a többletből segített a „rövi- debb utat” választó gazdasá­gon: kétszázhét mázsa kuko­ricát egy évre kölcsön adott. Ezért — bár súlyos szabály­talanság — talán nem kel­lene megróni Papot: valóban segített, s a kölcsön visszake­rült a raktárba. (A vádirat sem ezért hibáztatja.) Persze, ha csak ezt tette volna ... De ennek az em­bernek jó módszerei voltak az egyéni haszonszerzésre. Az első módszer: a többletet mindeféle bizonylat nélkül, a szabadpiaci árnál lényegesen olcsóbban eladta, és a pénzt megtartotta. A második mód­szer már bonyolultabb, de sokkal kényelmesebb. Lénye­ge: hamis bizonylatot adott „ügyfeleinek”, akik — ez állt a bizonylaton — bizonyos mennyiségű terményt behoz­tak a raktárba. A bizonylat alapján a telep pénztára fi­zetett, a pénzen Pap és az ügyfél megosztozott. S a fik­tív beszállítást fedezte a tény­leges többlet. — Mondja, hogyan kelet­kezhet többlet? — Az átszámítótáblázat — az nem megfelelő. Más a kukorica letörve, mint szá­razon, morzsoltam Ezt a ter­mészetes súlycsökkenést mér­jük az átszámítótáblázattal. Már húsz éve ugyanazzal a táblázattal. Pedig minden évben változik az arány. Minden évben más átszámí­tókulcsokat kellene adni. — De ellenőrzik önöket! Nem veszik észre a többletet? — Az évi elszámolásnál? Amióta, 63-ban egyesültünk a Malomipari Vállalattal, az­óta nincs belső ellenőrzés. A heti ellenőrzés helyett csak évente van ellenőrzés. — Mennyit tárolnak az ön által vezetett raktárakban? — Ezer vagonnal egyszerre, évenként harmincezerrel. — A többlet? — Tíz-tizenhat vagon éven­te. — Ha többlet is — nem gon­dolja? — az sem az ön tulaj­dona, hiszen a többlet épp­olyan ... — Tudom. Belevittek ... De nem azért mondom, ott van nálunk az a nyolcszáz va gonos nyitott szín, ott évente hét­nyolc vagon a madárkár. — Hiánya? — Csak a zsákok. Azokért fizettem kártérítést. Nálam nem volt hiány. De néhány telepen akkora hiány van ... Igen, ez egyéni szempontból tetszetős védekezés ... Madárkár és egyebek Felkeresem a vállalat köz­pontját. Az igazgató irodájá- ( ban rövidesen összeül a ve- $ zérkar. Félórás kérdezgetés $ után kimondják a bűvös szá- 5 mot: % S — 1980-ra. Vagyis: a központi és vál- ^ lalati beruházásokat figye- $ lembe véve és az egyre üzem- $ szerűbben dolgozó mezőgaz- | daság növekvő terméshoza- & mait figyelembe véve, 1980-ra ^ várható, hogy Pest megyé- i ben (és az egész országban) § megfelelő számú és korszerű $ raktárakban tárolhassák a tér- § mést. Addig sokszor, főleg $ ió termés esetén, szükségmeg- ^ oldásokhoz kénytelenek to- ^ yamodni. S a szükségmegol- * Szemlén ! : az aluljáróban j Éjféltájon az aluljárókban ; Találkahely van alakulóban ; Fiúk és lányok egymásra várnak ! Papák és mamák ide nem látnak ■ A falak mentén egymáshoz bújnak ! ölelésektől, csóktól kígyóinak ; Még Öregeket is lehet látni I örzse néninek súg Miska bácsi ' Minden csókra hízelgőt és jót öregecske is megnyalja a sót S az aluljárók némán hallgatnak Látottakról hírt tovább nem adnak. Misik János népköltő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom