Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-26 / 227. szám
-zmrttm 1961. SZEPTEMBER 26.. KEDD Ajub Khan Mo§zkvában Ajub Khan pakisztáni elnök hétfőn hivatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett. Mint hivatalosan közölték, a Szovjetunió és Pakisztán vezetői hétfőn a Kremlben, az őszinteség és a kölcsönös megértés szellemében megvitatták a két országot érdeklő nemzetközi problémákat, valamint a szovjet— pakisztáni kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseit. BELGRAD Nemzetközi űrhajózási kongresszus A jugoszláv fővárosban .hétfőn megkezdte munkáját a 18. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszus, amelyen a világ minden részéről több mint ezer szakember vesz részt. A tanácskozáson való részvételről az utolsó pillanatban lemondott William Pickering ismert amerikai tudós. Nem küldött kiállítási tárgyakat az Egyesült Államok a belgrádi nemzetközi kozmaszkiállí- tásra, bár előzetes megállapodás szerint részt kellett volna ■»ennie a kiállításán. Diáktüntetés és parádé Saigonban Átadták Hanoiban a Magyar Nőtanács ajándékát Vasárnap délelőtt nagyszabású diáktüntetés zajlott le Saigon központjában. A hír- ügynökségek szerint közel ezer diák, Dél-Vietnam négy egyetemének képviseletében követelte a VDK elleni bombázások beszüntetését, haladéktalan tűzszünetet, az amerikai csapatok kivonását A menetet rendőrkordon próbálta feltartóztatni, de eredménytelenül. A tüntetők menet közben leszaggattak a Ky-féle bábkormány politikáját magasztaló utcai feliratokat és helyükbe békét követelő saját transzparenseiket aggatták. A diákok az ideiglenes nemzetgyűlés épülete előtt elégettek egy urnát, a csalárd választásokon használt szavazó- urnák jelképét Saigonban vasárnap egyébként a 45 ezer főnyi dél-koreai „szövetséges erők” látványos parádén ünnepeitek a dél-koreai főhadiszállás akcióbalépé- sének második évfordulóját. Thaiföldi légitámaszpontokról felszálló B—52-es amerikai légierők hétfőre virradó éjjel ismét megjelentek a demilita- rizált övezet fölött. Az első őszi vasárnapon.„ Katonák a Szentendrei-szigeten úttörők próbálgatják a vitorlázógépet — szárazföldön A kamaszkorúakat a komolyabb fegyvernem érdekli A dél-vietnami hadszíntéren nagyobb összetűzésre Quang Tin tartományban került sor a 101. amerikai légi gyorshadosztály és a szabadságharcos erőle között. B—52-es amerikai nehéz- bombázók hétfőn hajnalban a demiilitarizált övezettől északra a lélektani hadviselés keretében 240 000 röplapot szórtak le egy a térségben fekvő észak-vietnami községre és ebben a légierődök bombázásával fenyegetve átállásra szólították fel a lakosságot Hanioban hétfőn bensőséges ünnepség színhelye volt a Vietnami Nőszövetség Szekhá- za, ahol Hídvégi Ferenc, hazánk ideiglenes hanoi ügyvivője és felesége átadta a Magyar Nőtanács ajándékát a vietnami asszonyok képviselőinek. MONTREAL Pokolgép az EXPO-67 afrikai csarnokában Diniamitrudakat tartalmazó időzített pokolgépet találtak a montreali világkiállítás, az EXPO—67 afrikai csarnokának területén. A kanadai hadsereg tűzszerészei a bombát az időzített robbanási idő előtt öt perccel tették ártalmatlanná. Az eredeti tervek Ezerint U Titánt, ENSZ-főtitkár a világkiállítás megtekintése során ellátogatott volna az afrikai országok közös kiállítási csarnokába is. A pokolgépet a főtitkár érkezése előtt egy órával találták meg. U Thant, az incidenst követően látogatását lemondta és vasárnap este repülőgépen New Yorkba utazott ADEN Az éj leple alatt... A brit csapatok vasárnap visszavonultak az Aden kikötőjétől mintegy nyolc kilométerre északnyugatra fekvő Sheik Othman és Al Nasura járásban elfoglalt stratégiai pozíciókból. Mint a Reuter jelenti, a két járásban a biztonsági feladatokat a dél-arábiai hadsereg vette át. A két stratégiai pont kiürítését eredetileg október 3-ra tűzték ki. Az éj leple alatt végrehajtott visszavonulást minden kétséget kizáróan a nemzeti felszabadító mozgalmak fokozódása jdézte elő. Két hét óta szinte állandó jellegű harcok voltak a brit megszállók ellen é térségben. CSAK RÖVIDEN... És egy kis muzsika. Katonazene a Duna túlsó partján, a váci bemutatón (Gábor felv.) GRŰZIABAN befejeződtek a magyar kulturális napok. JELENTŐS KOMMUNISTA ELŐRETÖRÉS és a tartózkodók rendkívül magas száma jellemezte vasárnap a francia- országi járási választások első fordulóját. LONDONBAN véget ért az a nemzetközi teoretikai értekezlet, amelyet Marx Károly: „Tőke”-je megjelenésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek. NATO rakétakísérlet sorozat kezdődött Szardínia-szigetén. AZ INDIAI-ÓCEÁNON kigyulladt, majd elsüllyedt a „Trebinje” nevű jugoszláv hajó. SZABADKÁN leleplezték — a Magyar Egészségügyi Minisztérium ajándékozta — Semmelweis Ignác és Fodor József mellszobrát. a'DÉL-ARÁBIAI FELSZABADÍTÓ SZERVEZETEK, az NLF és a FLOSY képviselői hétfőn találkoztak Kairóban. MEGNYÍLT a londoni magyar filmhét. EGY ÉRTEKEZLET MARGÓJÁRA Héitfőn Washingtonban befejeződött az Amerikai Államok Szervezetének második külügyminiszteri értekezlete. A tanácsülés az Egyesült Államok nyomására húsz szavazattal, Mexikó tartózkodása ellenében, 13 pontból álló közös Kuba-el- lenes határozatot fogadott el. Előzőleg jóváhagyták azt az indítványt is, amely szerint a kubai problémát az ENSZ megfelelő szervei elé terjesztik. (MTI) „A latin-amerikai országok egységesebbek és elszántab- bak, mint valaha, azon célkitűzésükben. hogy biztosítsák, Kuba ne törje meg a térség békéjét és biztonságát.” Rusk amerikai külügyminiszter e kijelentése sem volt képes leplezni Washington elégedetlenségét, amelyet a hétfőn hajnalban véget ért AÁSZ külügyminiszteri értekezletének munkája felett érzett. A venezuelai kérésre összeült tanácskozás elsődleges célja az volt, hogy a Kubai Köztársaság elleni gazdasági és politikai blokád kiszélesítésére intézkedéseket hozzon. Nyílt titok, hogy több latinamerikai ország, elsősorban a Fehér Ház Inspirálására ezen túlmenően a nyílt fegyveres intervenciótól sem riadt volna vissza. Ehhez a bátorítást maga Johnson elnök adta meg, amikor az értekezleten részvevő minisztereket vendégül látva kijelentette: „Szükség esetén határozottan kell alkalmazni a fegyveres erőt a felforgatás (azaz a forradalmi mozgalmak) ellen.” És hogy senkinek se legyen kétsége afelől, kire irányult elsősorban mondatának éle, hozzátette, hogy a latin-amerikai országokban, kibontakozó nyugtalanság és ellenállás „Havannából irányított terrorizmus”. A Kubát általánosságokban elítélő határozatokon túlmenő keményebb Irányvonal támogatására az amerikai sajtó az értekezlet megnyitásának napján kampányt indított a szigetország ellen. Rusk a tanácskozáson elhangzott beszédében nemcsak Kubához intézte dörgedelmeit, hanem a Szovjetuniót is felszólította, ne támogassa a szocializmust építő országot. Végül pedig a Kubával kereskedelmi viszonyt fenntartó nyugati államoknak is art ajánlotta, mérlegeljék álláspontjukat és „vegyék figyelembe a velük baráti kapcsolatban álló országok érdekeit”. Az értekezleten felszólalók többsége természetesen nem fukarkodott a Havannának címzett kirohanásokkal. Elhangzottak azonban sokkal józanabb beszédek is, sőt nem egy delegáció — nyíltan vagy burkolt formában — kifejtette, hogy a nyugati félteke országait sokkal inkább veszélyezteti a gazdasági-politikai életükbe nyíltan beavatkozó washingtoni diszkriminációs politika, mint Kuba úgynevezett „felforgató tevékenysége”. A bevezetőben említett látványos egység tehát távolról sem jellemző az Amerikai Államok Szervezetére. Ezt bizonyítja az is, hogy a zárt ajtók mögött folytatott heves viták ellenére sem sikerült több, a mérsékeltebb irányvonalat képviselő küldöttség (Chile, Mexikó, Brazília, Ecuador) „meggyurása”, és az amerikai delegáció kénytelen volt elállni több dédelgetett tervétől. (Helyi jellegű szövetség a Kuba-cllenes intézkedések megvalósítására, a sziget- országgal kapcsolatban álló nyugati kereskedelmi társaságok „feketelistájának” ösz- szeállítása, a latin-am erikái szolidaritási szervezet elítélése, stb.) Washington különösen zokon vette, hogy Mexikó, amely az 1964-ben hozott AASZ-döntés ellenére még mindig diplomáciai viszonyt tart fenn Kubával, nem adta aláírását a Kuba-ellenes határ rozathoz. A mexikói küldött-; ség tartózkodása — állapítja meg a Reuter angol hírszolgálati iroda — súlyos csapás az Amerikai Államok Szervezetére. Kopreda Dezső A szocialista országok küldöttei a szovjet hadgyakorlaton A szocialista országokból vasárnap küldöttségek érkeztek a szovjet fegyveres erők Ukrajnában és Belorussziában folyó „Dnyepr” elnevezésű hadgyakorlatainak megtekintésére. A katonai küldöttségeket honvédelmi miniszterek és miniszterhelyettesek vezetik. Mcfgyarország küldöttségét Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese vezeti. Vigyáztam Lenin álmát Vagy húsz lány és ugyanannyi fiú adott találkozót a minap Leistner Feri bácsinak, Tökölön, a művelődési házban. Együtt voltak már mind a bakfisok és a kamaszok, amikor az öreg megérkezett. Jóformán ki sem fújta magát, körbefogták, leültették, s szinte egyszerre kérték tőle: — Meséljen, Feri bácsi! Mesélje el, hogy volt ott kint, a Szovjetben, 1917-ben! Nektek izgaimas, régi történet, nekem pedig felejthetetlen szép emlék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom minden eseménye. Már amelyiken én részt vettem annak idején Oroszországban. Hol is kezdjem? Talán olyan idős voltam, mint köztetek a legfiatalabb. A tizennyolcat még nem töltöttem be, amikor elvittek a frontra. Innen indultam Tökölről 1915. májusában, jóformán gyerekfejjel, s ide is jöttem vissza sokat szenvedve, megemberesedve. Amikor a Kukulhegység lábánál bekerítették hadosztályunkat én is fogságba estem. Lehettünk vagy kétszázezren. Ezt a sok éhező katonát Sztav- ropolba, az ólombányákba irányították. Szörnyű élet volt akkor az ólombányákban. Ettől félt mindenki! Ütközet előtt így sóhajtottak a katonák: „az első vonaltól, meg az ólombányától ments meg, Uram, engem!” Nyolc hónapot húztam ott le. Nagy nehezen sikerült innen megszöknünk, s több társammal Rosztovba mentünk, majd onnan jó sok gyaloglás után Moszkvába! Nem volt szerencsénk. Fáradtan, rongyosan érkeztünk a városba, ahol mindjárt el is fogtak bennünket a cári tisztek, s újból fogolytáborba kerültünk, ahonnan egy vasútépítkezéshez kellett kijárnunk. A táborban járvány — kolera — pusztított. Reggel mindig negyven-ötven társunkat vittük a meszesgödörbe. Ezt a tábort nagyon őrizték. Reményünk sem volt a szökésre. Erőnk fogvását figyelve számoltuk a napokat: vajon meddig húzzuk még? Kegyetlenek voltak az őrök, táncolt hátunkon, fejünkön a kancsuka. Az emberek sajnálták a hadifoglyot, s lopva ennivalót hoztak. Augusztus közepén új munkavezető jött hozzánk. Nem sok jót vártunk tőle. Megnézett mindent, s arról beszélt, dolgozzunk lelkiismeretesen. Keserűen gondoltuk magunkban: minek, miért? Igen meglepődtünk és elgondolkoztunk, amikor Rajevsz- kij, a munkavezető harmadnap kihirdette: — Megalakíthatják az ön- kormányzatot a táborban! — De nagy dolog volt ez! Mi láttuk el saját magunkat, s a rendért is mi voltunk a felelősek. Szabadabbak lettünk, a betegek otthon maradhattak, Rajevszkij meleg ruhát is hozatott. Sok száz magyar hadifogoly életét mentette meg ezzel, ezen a kemény télen. November 15-e után, egyik reggel így búcsúzott: — Igyekezzenek haza! Gyűlés lesz! Nehezen jött el az este. Ott voltunk mind, a tábor udvarán. Vártuk. Ünnepélyes volt ^ arca> amikor azt mondta: — Elvtársak! Még nem tudják, hogy kitört a forradalom! A munkásosztály vette kezébe a hatalmat. Engem a párt küldött ide, azért, hogy magyarázzam meg, mi történt Oroszországban! A nagyobb városok a bolsevikok kezén vannak. Lenin elvtárs kijelentette: a föld a paraszté, a gyár a munkásoké! Egyszerű szavak, de milyen óriási volt a jelentőségük. Rajevszkij elvtárs kért bennünket, álljunk be a Vörös Gárdába. Ö volt a vezérünk, vele Indultunk a városba fegyvert szerezni. Iván Mitrofalovics cári ezredes városparancsnok azt kérdezte Rajevszkijtől. amikor felszólította, hogy hágyja el az épületet és adja át a fegyvereket: — Azt még megértem, hogy az oroszok ebben a zűrzavaros időben elvesztik a fejüket és idejönnek, de mi közük van ehhez a magyar hadifoglyoknak? Nem félsz attól, hogy a cár atyuska megharagszik rád az árulásért? — Nem félek! A magyaroknak annyi közük van idejönni, mint nekünk. Ezek az emberek itt nem hadifoglyok, hanem a Vörös Gárda tagjai — mutatott ránk Rajevszkij. Jólesett, amit mondott! Ott, a cári ezredes szobájában hagyott el kisebbségi érzésem, ott lettem ismét egész, szabad ember. Ä parancsnokság átvétele után Moszkvába indultunk. Míg odaértünk sok ezren csatlakoztak hozzánk. A „Csekla” zászlóaljhoz osztottak be bennünket. Magyar ember volt a parancsnoka: Jancsik Ferenc. Én is bejártam a Kremlbe őrségbe és vigyáztunk a városban a rendre. Március lehetett már, amikol