Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-22 / 224. szám

1967. SZEPTEMBER 23.. PÉNTEK Jubileumi versenyben 3500 méter textília A vecsési Fehérnemű Ktsz szabászai ez év első felében méteráruból 3500 métert ta­karítottak meg, amelynek ér­téke több mint 74 ezer forint. Mindez az üzemi munkaver­senynek köszönhető. A szövet­kezet dolgozói részt vesznek a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulójának tiszteletére indított munka- versenyben. A nagykőrösi asszonyok is szívesen gondolnak a vecsési ktsz-re. A vállalat ugyanis be­dolgozó részleget nyitott a Kossuth Lajos utcában, ahol 40—50 asszonyt tudnak köny- nyű munkával és szép kere­settel foglalkoztatni. Huszonöt közül tizennyolc Ócsai diákok sikeres ostroma a főiskolákon Nem nagy iskola az ócsai gimnázium, idén a IV. A-ban és a B-ben összesen 52 növen­dék érettségizett. Huszonné­gyen jelentkeztek közülük egyetemre és főiskolára. A 34 Jelentkező közül 17 nemcsak sikeresen kiál­lotta a felvételi vizsgát, hanem azt is elérte, hogy szeptember elején beirat­kozhatott. De nem is tizenhét, hanem ti­zennyolc növendéket vettek fel, hiszen Holló Imre húsz­éves, volt levelező tagozatos diákuk, huszonötödik jelent­kezőként, szintén megkezdte tanulmányait a jogi karon. Az egyik fiú még külföldi ösztöndíjat is kapott és már megkezdte a fizika stúdiumot Freyberg egyetemén, az NDK- ban. Vele együtt hatan jelent­keztek egyetemre. Egy fiú, meg lány azóta az orvostudo­mányi egyetem előadásait hallgatja, s egy lány a jogi fa­kultás, másik az agrártudo­mányi egyetem diákja. Egy fiút pedig nem vett fel az ag­ráregyetem. A Szegedi Pedagógiai Főis­KONYVESPOLC BONCS—BR UJE VICS: Emlékeim Leninről A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom ötvenedik év­fordulójának tiszteletére je­lentette meg az Európa Könyvkiadó Bones—Brujevics: Emlékeim Leninről című könyvét. A szerző, aki Lenin egyik legközvetlenebb mun­katársa és barátja volt, emlé- líkezesei zömét a húszas-har­mincas években írta, még meglehetősen friss emlékek és élmények nyomán és ezek a bensőséges hangú írá­sok megható közelségbe hoz­zák az olvasóhoz Lenin alak­ját. A riportszerűen izgalmas és színes történetek Lenin éle­tének és a szovjethatalom lét­rehozásának olyan új részle­teivel, tényeivel ismertetnek -meg bennünket, amelyekről soha sehol nem olvashattunk. Tizenöt történet szerepel a könyvben. A résztvevő és szemtanú — aki 1917-től kez­dődően a Népbiztosok Taná­csa elnökségének titkára volt — idézi fel az októberi forra­dalom győzelmét követő, feszültséggel terhes első na­pokat, a szovjet állam meg­teremtéséért folyó küzdel­met, melyet Lenin és harcos­társai sokszor életveszélyes körülmények között vívtak. S közben olyan emberközelből mutatja be Lenint, ahogyan azt csak egy vele együtt dol­gozó munkatárs és jó barát teheti meg. Hogy miről szól a tizenöt történet? Mindjárt a kötet be­vezető írása azt eleveníti fel: hogyan írta Lenin a földről Fogorvosi rendelő Bagón Bag község kéréssel fordult ä megyei tanácshoz, járuljanak hozzá anyagiakkal a fogorvosi Rendelő és orvoslakás léte­sítéséhez. A tanács a Kinizsi utcában már ki is nézett egy eladó két- szoba összkomfortos családi Cipők A Duna Cipőgyár az őszi- téli idényre legújabb modell­jeiből 1,8 millió pár lábbelit ad át a belkereskedelemnek. Készít többek között 235 ezer pár női műbőr csizmát, 75 ezer női bőrcsizmát, ötvenezer mű­bőrcsizmát gyermekeknek, 30 ezer férfi bokacipőt és 260 ezer pár különböző bőr gyermek­cipőt. A Cipőnagykereskedelmi Vállalat a közelgő őszi—téli idényre 980 ezer pár női és gyermekcsizmát hoz forgalom­ba a múlt évi 400 ezer pár he­lyett. Külföldről pedig egy­millió pár eső-, illetve hócipőt szereztek be. LILI Seregi László rendező veze­tésével új bemutató próbái folynak a Fővárosi Operett­ben: októberben színpadra ál­lítják Hervé: „Lili" című dal­művét. A darabot a negyvenes évek végén játszotta utoljára a Magyar Színház, címszerep­ben Bajor Gizivel. A mostani felújítás Lilijét Lehoczky Zsu­zsa alakítja. Az operettben Zentay Anna, Fónay Márta is szerepel, s együtt lép közönség elé a két Latabár. NYÍREGYHÁZA PERZSA EZÜSTPOHÁR A XVI. század végéről szár­mazó perzsa eredetű ezüstpo­hárral gazdagodott a nyíregy­házi Józsa András Múzeum. A hazánkban ritkaságszámba menő régészeti lelet a vásáros- naményi járásból került elő, s valószínűleg annak idején a törökök közvetítésével került erre a vidékre. házat, amelyet kisebb — 25 ezer forintos — átalakítással kitűnően berendezhetnek. Eb­ből bevezetik a vizet, elkészí­tik a hézagmentes padlózatot, elvégzik a burkoló, festési-má­zolási, valamint a, villanyszere­lési munkákat, továbbá a szükséges ajtóáthelyezéseket. Néhány év múlva újabb hu­szonötezer forintból meg kell javítani a tetőszerkezetet és át kell vakoltatni a homlokzatot. Az épület megvásárlása mégis gazdaságos, mivel a rendelő­ben nemcsak Bag, de Galgahé- víz és Hévízgyörk betegeit is ellátják majd. A megyei tanács a kérelmet teljesítette és a vételár felét, valamint az átalakításhoz szükséges összeget biztosítják. szóló dekrétumot. A további­akban megismerkedhetünk a Népbiztosok Tanácsának első izgalmas napjaival, a pet- rográdi bankok államosításá­nak történetével, miként költözött át a szovjet kor­mány Petrográdból Moszk­vába, mit tett Lenin szemé­lyesen a vasúti közlekedés helyreállításáért — s mind­ezek mellett: hogyan élt, cselekedett; milyen nemesen egyszerű ember volt Lenin. A kötet legmegrázóbb feje­zete a Lenin ellen elkövetett három merénylet részleteit Jdézi fel s mutatja be ennek tükrében Lenin emberi nagy­ságát. Amikor az első merény­let után csak hajszálon mú­lott Lalin élete, a munkásosz­tály nagy vezére nem gondolt semmiféle retorzióra. „Ami­kor közöltem vele — írja könyvében a szerző —, hogy már megkezdtük a nyomozást az ellene elkövetett merény­let ügyében, felkapta a fejét, és átható pillantással rám né­zett: — Minek ez? Nincs más dolguk? Erre semmi szükség. Semmi különös sincs abban, hogy forradalom idején van­nak még elégedetlenek, és lö­völdözni kezdenek... Ez már a dolgok természetéből adó­dik ...” A második merény­let alkalmával Lenin súlyo­san megsérült. Amikor esz­mélethez tért, csak ennyit mondott: „Fáj, a szívem fáj... Nagyon fáj a szívem...” Lenin emlékét és tevékeny­ségét az évek, évtizedek so­rán számos emlékirat, vers, regény és színdarab örökí­tette meg s ezek közül nem egy \ világirodalmi rangra emelkedett. Bones—Brujevics memoárja kétségkívül ez utóbbiak közé tartozik. P. P. kólán két ócsai diák kopogta­tott, mind a kettő bebocsátást nyert Különböző felsőfokú technikumokba tizenegyen jelentkeztek! és csak kettőnek nem sike­rült bejutnia. Két lány a kecs­keméti óvónőképzőbe, egy lány és egy fiú pedig az esz­tergomi felsőfokú tanítókép­zőbe jelentkezett, de egyiket sem vették fel. Vagyis: a jelentkezők 70 százalé­kát felvették i Elismerés ez az ócsai gim­názium tantestülete számára is. » — Ilyen eredmény még is­kolánk fennállása, 1952 óta nem volt — hangoztatják. — Igaz, 1965-ben a jelentkezők hatvan százalékát felvették, de hát ez a mositaninál mégis kevesebb. Azt is elárulják, hogy to­vábbjutott volt növendékeik nem valamennyien eminens tanulók. Ehhez Péter Domo­kos igazgató fűz magyaráza­tot: — Igyekezünk az első osz­tálytól kezdve megismerni a gyermek képességeit, érdeklő­dési körét. Ha úgy látjuk, jó az érzéke a matematikához és a fizikához, ami rendszerint együtt jár, akkor sikerül fel­keltenünk érdeklődését a reál tárgyak és a gyakorlati pá­lyák iránt. Aztán aszerint, hogy hova pályázik, elő is ké­szítjük a felvételi vizsgára. Ugyanígy járunk el a humán tárgyak iránt fogékonyabbal. Mi viszont csak segítséget nyújthatunk, az eredményért mindegyik növendéknek egye­dül kell megküzdenie. Sz. E. Önkioldóval A filmforgatás szünetében L ányok a parton. Van ez így: elfordult róluk Jupiter; s lám már lógnak a facér férfin, bízván: majd itt terem siker. Dozvald János A köd miatt K ora reggel kitették a szűrö­met hazulról. Otthonom­ban a partvis, a vödör, a par­kettkefe, meg a porszívó vette át a rémuralmat, miattuk let­tem száműzött, kódorogva hon- és céltalanul, amerre rosszkedvemet cipelte a lá­bam. így kerültem ki a Duna- partra és telepedtem meg egy hűvös betonrönkön, ameijmek tulajdonképpen az lenne a rendeltetése, hogy az ügyes­kezű matrózok ráhurkolják a kikötni szándékozó hajók kö­télét. Sziporkázva sütött a nap, aranyszegélyt hímzett a Mar­gitsziget lombjaira, a kinyílt Vérszomj E lhiszik, hogy az ember néha csak azért nem válik gyilkossá, mert vigyáz a jóhí­rére? Különben jámbor teremtés vagyok. Első mély álmomból arra ébredtem, hogy iszo­nyúan fáj a jobb kezem ott, azon a lágy ré­szen, ahol a békának az úszóhártyái vannak. Amikor már fájt a vakarózás, akkor hasított belém a felismerés: valami megcsípett. Na, te szerencsés Üristen! Ebben a pillanat­ban leszálláshoz köröz fejem felett egy szú­nyog. Szabályosan csinálta. Nem mozdulok. A fü­lem ... Homlokomat súrolva az orrom felé vi­torlázott. A szívem hevesebben dobogott, a jobb karom készenlétben, hogy a leszállás pil­lanatában odasózzak. Meglakolsz, amiért fel­keltettél! T ávolodik a dünnyödés. Ügy látszik, nem talált megfelelő terepet a leszálláshoz. Mozdulni sem szabad ilyenkor. Nyáron más a helyzet. Akkor mérgesen csapkodhat az ember, de ősszel, hidegben szú­nyoggal találkozni talán még szerencsés is, úgy mint a szürke lóval. Lehet, hogy ez egy fejedelmi példány, esetleg elvarázsolták. És hát, ugye enni neki is kell. Mmmmmm ... Evett. Pont onnan, ahonnan a vért szokták venni, az ujjam végéből. Nincs se fegyelem, se elvarázsolt herceg, öszerándul- tam a gyilkolás vágyától. jjíz most vagy nagyon éhes, vagy rendkívül fi fejlett példány. Valószínű, hiszen ezt a hűvös, nyirkos őszt átélte, tehát komoly, meg­fontolt, tapasztalt szúnyog lehet. Talán maga a vezér. Várnom kell, míg újra jön. Sok min­den eszembe jut közben, még slágerek is. Ér­dekes, hogy mindegyik az „á" hangon kezdő­dik. — Ádám, hol vagy? ... És jön. Csak a fél profilom látszik ki a takaró alól és a felfordí­tott tenyerem. A reptér fogadásra kész. Min­den idegszálammal figyelek, hogy melyik pá­lyát választja. Kezem begörbítve, bárhol is landol, csattan a végzetes prés. Tiszteletkor. Lejjebb ereszkedik, nem siető­sen. — Szállj le, ide — tartanám a képemet, mert oda tudnék a legnagyobbat sózni. Nem kell neki. — Nesze, akkor itt az orrom. M ár a homlokomon érzem a finom kis hár­tyaszárnyak birizgálását. De nem. Még egy kis levegőrezdülés, behúzta a magassági kormányt és elvitorlázott. Hát most mi lesz velem? Itt fogok egész éj­jel virrasztani ölésre készen? Na nem. Szembenézünk barátom egymás­sal. Óvatosan keresem a kapcsolót s ágyamat elönti a fény. Lassan felülök. Felettem a fa­lon, fejjel lefelé méltóságteljesen szétvetett lábakkal terpeszkedik a SZŰNYOG. Vörös­szilva alakú potroha véremmel telten ritmi­kusan mozog. Szemem összeszűkül... Vége az agressziónak. Most fizetned kell, te átkozott! Hopp, egy pillanat, álljunk csak meg. Ha én szétlapítom, mit csinálok a fallal? Nemrég festettünk. Világos fal, vérpacni... Ki hinné el, hogy csak kóbor szúnyog volt. Pont ősz elején, méghozzá vérrel teli, fejmagasságban az ágy felett? Ugyan! a potroh himbálása megáll, elrúgja magát z4 a faltól és egy pimasz fricskával — or­rom előtti starttal — villámgyors félfordulat­tal a lámpaernyő alatt szédítő gyorsasággal eltűnt az ablakon át az éjszakába. Halkan becsuktam az ablakot. Nem tehet­tem mást. Az embernek mégiscsak vigyáznia kell a jóhírére. k. m. szeptemberi ég tündöklő ké­ken borult föléjük, meg a víz fölé, amely csillogva, csacsog­va hömpölygött partjai alatt. Amint végigsuhan megeny­hült tekintetem fölötte, hirte­len szorongó érzés fog el. Oda­fent, észak felé, egybemosó­dik a víz az éggel és a par­tokkal, szelíd ködfátyol borul rájuk. — Őszi ködök — gondolom magamban és egy nagyon régi szeptemberi reggel hangulata kerít hatalmába. A Római parton töltöttem akkor a nya­rat, és Marci barátommal minden reggel a nyolc órakor induló hajóval jöttünk be Pestre. Azon a reggelen azt mondja a barátom, hogy siessünk, mert — késik a hajó. Csudál- kozva néztem rá, mert nem értettem ezt a visszájára for­dított összefüggést. így ma­gyarázta meg a dolgot: — A köd miatt késnek a hajók. A „héttizest”, amely Esztergomból érkezik, még nem láttam. Ha sietünk, talán elérjük, és nem kell a „nyolc- tizenötös” nagymarosit bevár­nunk. Régi, megbízható navigátor volt a barátom, messziről föl­ismerte a Dunán úszkáló ha­jókat, tudta, hogy melyik hova tart, mikor épült, mióta járja a vizeket, melyik a testvérha­jója? Kívülről tudta a menet­rendet, számon tartotta a ké­séseket és észrevette a rendel­lenességeket. Irigyeltem és csudáltam ezekért a különle­ges képességekért, mert magam analfabéta voltam és vagyok ma is ezen a téren. A hajókat én is szerettem, mindig tudtam gyönyörködni bennük, szíve­sen üldögéltem fedélzetükön, akár a Duna örvénylő habjait szelték, akár a kék Adria hul­lámain hintáztak. De valahogy úgy képzeltem, hogy egy hajó akkor indul, akkor szakad el a parttól, ha kedve támad hoz­zá, céltalanul, térből és időből kikapcsolódva lebeg a vizek fölött, játszik a szelekkel, fut a fellegek után, és rajzol sze­szélyes ábrákat kéménye hó­fehér füstjével az égre. Akkor tér vissza elhagyott kikötőjé­ben, ha éppen ráuit ezekre a mulatságokra. Barátom, a na­vigátor, persze lenézett ezért a csacska világ-, illetve hajó- szemléletért. Ö regisztertonná­kat látott minden hajóban, meg lóerőt, én viszont, a lai­kus, Ady ködbefordult hajóira, vagy Kosztolányi tovalibbenő, lenge ladikjaira emlékeztem a homokos part fűzfái alatt, siet­ve a kikötő felé, mert késik a hajó. — A köd miatt... — ismé­telte barátom, nekem pedig egyszeribe elröppent minden maradék kedvem ettől a sietéstől. — A köd miatt... a köd miatt... — hallottam a kavi­csokkal enyelgő hullámok sí­rását ... — A köd miatt... a köd miatt... — sóhajtozták a fűzfák. Lopva hátranéztem akkor és ijedten láttam, hogy Horány felé, de a szentendrei ágban is gyöngyházfényű ködök gomo­lyognak a széles víz fölött, amely a reggeli napfényözön- ben ezüstösen ragyog. Opálos ködök borítják a szelíd parto­kat, és magukba mossák a kontúrokat, a formákat és a színeket. És a ködökön keresztül meg­láttam azt is, hogy már alatto­mos rozsdafoltok vegyültek a partok zöldjébe. Észrevettem egy csenevész szomorúfűzfát, amelynek pasztellzöld lombját nagy sunyin okkersárgává aszalta a szeptember. A köd miatt késtek a hajók. A köd miatt nem indulhattak idejében, és ha indultak, csak lassan, óvatosan, gyáván tapo­gatózhattak előre. A kikötő felé loholva arra is gondoltam, hogy másnapra ta­lán már megrozsdásodnak ! végképp a partok, álomba zu- > hannak a kikötők, megőszül- ! nek a vizek és eltűnnek róluk a hajók, mindmegannyi nyári álomkép. Azon a reggelen a köd miatt egy kicsit megfájdult a szí­vem! Akárcsak most is, ezen a reggelen. Magyar László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom