Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-04 / 182. szám
^Ktfírlap 4 1967. AUGUSZTUS 4., FENTEK A parton (Kotroczó István felvétele) RAKTÁR A SÁTORBAN A Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár ma mór ismert termékét, a graboplán sátorraktárt elsősorban az iparban alkalmazzák. A gyár vezetősége most az augusztus 25-én nyíló mezőgazdasági kiállításon is bemutatja, hogy felhívja rá a figyelmet: a könnyen, gyorsan felállítható, nagy befogadóképességű raktárhelyiség a mezőgazdaságban is jól használható. A 900 négyzetméteres területű sátor egyik felében egy gépsoron rnagtisztítást és zsákolást végeznek. A másik felében a sátort készítő győri gyár mutatja be legújabb termékeit. A kiállításra kerülő sátor két zsilip- kamrás lesz. Az egyik zsilipkamrán ót akár tehergépkocsik is közlekedhetnek. „Színe-java" sorozat A Közgazdasági Kiadó új, olcsó 3 forintos sorozatot indított, amelynek hasznos tudnivalói elsősorban a nőket érdekli. A „Színe-java” sorozat könyvecskéit nemcsak a könyvesboltokban, hanem az ABC- áruházakban, közértekben, csemegeáruházakban is árusítják. Sok asszonynak talán ideje sincs, vagy eszébe sem jut bemenni a könyvesboltba, bevásárlás közben azonban feltűnhetnek az ízléses kis könyvecskék, amelyek az őt érdeklő témákkal foglalkoznak. Kézimunka, háztartás, lakberendezés a könyvek témái, de vannak hasznos jogi tanácsok, sőt szórakozást szolgáló vicckönyv is. A kézimunka-könyvekben nem csilla- gocskák és szalaghorgolások szerepelnek, hanem ruhák elkészítése. ízléses és modern munkák: szőnyegszövés, kézimunka, közönséges spárgából készíthető térítők, fürdőszobaszőnyeg, gyermeköltöztetés, keresztszemes hímzés. A szakácskönyvekben az eddigiektől eltérő receptek, tejesételek, főzelékek, gyümölcsből készíthető ételek vannak. Lesz olyan füzet is, amelyben a 2 és Ví évre szabadságolt kismamáknak ad hasznos tanácsot arról, hogyan töltsék el hasznosan napjukat. VIVA, MARIA! Ez a gyönyörű színekben pompázó film annyival jobb Louis Maile legutóbb látott filmjénél, a Magánéletnél, hogy drágább. Egyébként a szellemes történetbe belefecskendezték mindazt a szirupot, ami belefért, s hogy nem fért bele annyi, mint a Magánéletbe, az privát szerencsénk. A cselekmény játékos sodrát számtalan geg, poén keresztezi, talán ez a másik, legfőbb ismertetőjele. Ezek az ötletek s a rendezői és operatőri fogások is az „új hullám’’ köny- nyedségének emlékét idézik. Magukban hordják azonban azt a tanulságot is, hogy az új hullám alapjában véve csak újfajta lehetőség volt valamennyi, magát új hullámosnak valló rendezőnél, korlátlan mozgásszabadság, s amikor kifáradt a szellem, épp úgy nem tudott vele mit kezdeni Louis Maile, mint ahogy nem tudott jóidéig Truffaut. Helyesebben dehogyis nem tudott vele mit kezdeni! Louis Malle jól eljátszik az új hullámötlet arzenáljával. De kinek a kedvére? Elmarasztaló lenne arra gondolnunk, hogy a magáéra. Hiszen egy rendezőnek eljutni a Zazie világából a Viva Maria világába nem valami dicsőség. Ennél azonban mi is jobb hiszeműek vagyunk, s reméljük, hogy Louis Maile mások világába jutott, elsősorban az üzlet útján, s reméljük, hogy innen még van visszatérés. Elsősorban az érzelgősség az, ami a Viva Maria-ban rangon aluli. Már a film elején felfedezni, ott, amikor a lány felrobbantja azt a hidat, amelyen üldözői elfogták az apját. A hangulat azonban csak pillanatnyi, szinte csak képzelődésnek tűnik. Az események tovább sodornak bennünket. Később azonban újra felbukkan ez a szenvelgő hang — j például ott, amikor a Jeanne Moreau alakította Mária Flores harcára esküszik — de megint csak szerte foszlik, elsöpri a film könnyed, szellemes dinamizmusa. Am nem tudja az ember, hogy az egészséges humor megromlásának a jele-e ez, vagy az olcsó érzelmesség mögül akaratlanul feltörő franciás szellemességé. A.z összhatás olyan, mint a filmek mentébe kísérletképpen harminc kockánként bevágott reklámkép hatása, ami után, anélkül, hogy tudná az ember, mi történt vele, rohan a büfébe, a reklámozott italt elfogyasztani. E filmen az ember jót nevet, de valamiféle rossz érzéssel távozik, s csak utólag jön rá az okára. Hiányzik a filmből a kitűnő és könnyed gagek vállalása. Ügy tűnik, nem ezeken át látják a film alkotói a világot. Ez csak olyan járulékos valami, amire a közönség könnyen harap, s az igazán komolyan vett érzés éppen az a szenvelgő együttérzés, amivel a kis romantikus vadáé lépéseit követjük. Az egész világ groteszlt, csak ez a két Mária makulátlan. Különösen Brigitte Bar- dot. Az ő rovására egyetlen poén sem csattan, legalábbis úgy nem, hogy csak egy árnyalatnyi szeplő is esne a jellemén. Ez a kivételezés, ebben a környezetben bántja az ember igazságérzetét. 1 — Dozvald — Meleg van! Meleg van, nagyon meleg. S bár a melegben tágul az agy, mégis mintha kevesebb épkézláb gondolat férne el benne. Vagy nem így van? Nézzük csak. A beteg Közismerten bőbeszédű nőismerősömmel találkoztam az utcán a tűző napon. Meglepően sápadt, s a szeme xs mintha bágyadtabban villanna rám, mint máskor. — Mi van veled? — érdeklődöm aggódóan. — Beteg vagyok! Voltam orvosnál, gyógyszert írt, de nem is ez a legmegbízhatóbb diagnózis. Hidd el, olyan gyenge, fáradt vagyok, hogy másfél percet képtelen lennék egyfolytában beszélni. Miután sajnálkozásomat kifejeztem, tovább akartam állni, de 6 vissza tartott. Sebaj mondom, bár sietek, másfél perc az nem idő. Két óra múltán legalább százszor próbálkoztam közbeszólni, semmi sikerrel. O csak mondta, mondta. A fejemben, a melegtől, a szózuliatagtól valami zsib- badságot éreztem. A mentőben tértem magamhoz. Ismerősöm pedig egész este telefonon adta hírül fü- nek-fának: biztos magas a vérnyomásom, nem bíróm a meleget, mindemellett tapintatlan fráter vagyok, mert ájulásommal mondat közben szakítottam félbe. A precíz monológja — Kérem! A pontosság az emberiség egyik fő erénye. Minden ember any- nyit tegyen legalább, ameny- nyiért megfizetik. Ez régen nem fordulhatott volna elő, ami most van. Az üzlet két perccel később nyit, és hárommal előbb bezár. A hivatalokban a munkaidő lejártakor már a körmök is újra lakkozva. A miséket összecsapják, a bárokból egy fél órával záróra előtt kirúgják az embert, a rádió, a televízió műsora állandóan a kitűzött idő után néhány perccel hangzik el. Lehet ezt bírni? El tudja ezt viselni egy társadalom? Kérem a kapitalizmus ebbe már rég belepusztult volna. De itt beszélhet az ember. Én ezekben az ügyekben már számtalan panaszkönyvbe írtam, állandó kapcsolatban vagyok a megyei lappal és az országos lapokkal, a televízióval és a rádióval. Kérem, nekem az életem, a munkám nagyobbik fele arra megy, hogy harcolok a pontatlanság ellen. Elvem: aki pontos, az megbízható! Aki pontos, az becsületes! Aki pontos, kérem itt kezdődik az ember. Apropó/ Mennyi az idő? Kilenc óra harmincöt perc? Ejnye, hogy elbeszélgettük az időt, a munkaidőm nyolckor kezdődik! De ez az idő nem veszett kárba, hisz a pontosságról volt szó, a pontosság pedig az emberi önuralom legszebb megnyilatkozásai közé tartozik. Én ezért élek, ezért halok. A jó tanács Régi, jó, igazán szív béli barátommal találkoztam, hosszú, hosszú évek múltán a strandon. — Öregem — ugrik a nyakamba. Hogy te milyen rosszul nézel ki. Legalább húsz kilót fogytál! Családi balhék? Munkahely? Anyagiak? Vagy káros szenvedélyek? Mindig jó barátom voltál, rám mindenkor számíthatsz! Fogadd meg tanácsomat. Vál) el, változtass munkahelyet, ne igyál, ne dohányozz, ne menj a forró napra. Azután barátságosan megveregeti bordáimat, tovább tolja nagy szőrös pocakját, én pedig mint egy sebzett agár a bokrok alá húzódom, eldobom a cigarettámat és még csak nem is pillantok a söröspavilon felé. Később nejemmel kéz a kézben, gyermekeimmel a medence felé vánszorogva látom: az én kedves, jó barátom, akit hosszú évek óta nem láttam, egy vörös hajú szirénnel ül egy törülközőn, szivarra gyújt és előtte bontott üvegben pálinka. Igaza van! Orvoshoz kell mennem. Beteg vagyok. Káp- rázik a szemem. ★ Hogy ezek a kis történetek nem nyerték meg az olvasó tetszését? Hogy nem úgy sikerültek, ahogy várták volna? Mit csináljak? Meleg »an. Papp János Latta ma a Kisöreget? Majd’ kipukkad, olyan jókedve van. Éjjel sikerült az a különleges öntés, amitől nagyon tartott. Itt volt egész éjszaka, rekedtre veszekedte magát. Ilyen, s bármit tenne is vele, ugyanilyen maradna. Hiába magyarázzák neki, hogy egy vezérigazgatónak nem okvetlenül művezetőskö- dés a dolga. Ilyenkor, ha valami különleges van, elfogja a harctéri idegesség. Ordít pulykavörösen, ha valaki maflás- kodik, de amikor megvan, s jól van, akkor lehordatja a reprezentációs konyakosüvegeit, s míg üresek nem lesznek a fiaskók, addig kortyol- tatja az emberekkel. — őszintén szólva, amikor másfél esztendeje, tavaly január végén szóltak, mi a párt-végrehajtóbizottság véleménye, a Kisöreget neveznék ki vezérigazgatónak, nem nagyon lelkesedtem. Ismertem régóta, valamikor, negyvenhatban meg negyvenhétben együtt voltunk a pártközpontban, már akkor hobókosnák tartották, vagy legalábbis furcsa emberkének. Tudja, hogy van. A pici ember mindig, mindenütt hátránnyal indul. Csak azért, mert pici. Hát még ha ráadásul egy csomó, furcsának tűnő dolga is van?! — Elkerült a pártközpontból, én is nemsokára eljöttem, azután csak hallottam, hogy lecsukták negyvenkilencben, de — s azt hiszem, kevés ilyen volt — két év múlva kiengedték. Rebesgetik, hogy valami nagy ribilliónak köszönhette a szabadulást, amit ő csapott, nem kisebb embernél, mint a — főtitkárnál. Hogy került eléje? Rejtély. Próbáltam már faggatni, de mosolygott csak az orra alatt. Nem szólt egy szót sem. Persze, hamar szabadulni akartak tőle, s alig hogy kijött a börtönből, már küldték a szovjetekhez egyetemre, s hat év után, ötvenhét elején jött haza. Akkor lett iparigazgató belőle. Legendák keringtek róla, milyen ember. Volt, aki imádta, mint egy istent, . mások meg mindennek elmondták. Néha találkoztam vele, beszélgettünk is, láthattam, hallhattam, hogy semmit nem változott. Ezért nem örültem túlságosan a hírnek, hogy idejönne. Már maga az is, ahogyan az egész kérdés létrejöhetett, külön történet. A Kisöreg egyszercsak begurult, amikor a mit tudom én hány- ezredik körlevelet Íratták alá vele, fölugrott, berontott a miniszterhez, hóna alatt a többkilós, papírokkal telezsúfolt „aláírandó” levélrendezővel, odacsapta az asztalra, s azt mondta, „keressetek íródeákot másutt magatoknak”. — Végül elfogadtuk. Persze, rögtön megindult kerge útjára a hír: jön valami pártfejes. Valami káder. Föntről jön, s aki föntről jön ugye, az csak bukott ember lehet. Akinek helyet csináltak. Nem azért mondom, de a volt vezér nyugdíjba vonulásakor volt itt vagy hat önjelölt. Mind arra számított, 5 lesz az utód, s ha mindazt filmre vehettem volna, amit közülük néhányan itt köröttem, a pártbizottságon csaptak, hátha kiszagolhatnak valamit... Világos tehát, hogy arjaikor a Kisöreg megérkezett, jószerint csak ellenfeleket, vagy legalábbis elII ÜL mii MM lendrukkerokat talált. Minden esetre mond valamit róla, hogy első nap bejött hozzám, leült, fújt egy nagyot, s egyből azt kérdezte: remélem, hogy a javaslásomkor először nem-re gondoltál? Nevettünk, mert megmondtam hogy így volt. Akkor nyugodt vagyok — mondta. Nem szerettem soha a „keblemre egyetlen elvtársam,, típusú csodakádereket. Azoktól mentsen meg az isten — mondta, s minden további nélkül kiviharzott a szobából. Hát ilyen. — Két hónapig a világon semmit nem csinált. Nem volt hajlandó aláírni egyetlen levelet, semmit sem. Vigyék valamelyik helyetteshez, eddig is megvoltak nélkülem — így beszélt. Talpalt állandóan. Egyik gyáregység, másik, harmadik. Ügy ám, hogy senki nem tudott róla, fölült a vonatra, itthagyta a kocsiját. Senki nem tudott előre leszólni, hogy: vigyázzatok, megy az új főnök. Csak beállított. Itt-ott talált azután jócskán szennyest. Van tizenkét gyáregységünk, öt jó belőle, de hét... Végigjárta valamennyit. Volt, ahol három napig kérdezett. Mert nem tett semmi mást, csak kérdezett. Gyáregységi igazgatót, munkást, takarítónőt, művezetőt, párttitkárt, elment az üzemi orvoshoz. Szédületes hírek futottak be a gyáregységekből, de velük együtt valami meghökkenés is. Hiszen ez a kis... dugasz — mert bármilyen gyalázatos is, jólszituált mérnök meg ilyen-olyan uraink némelyike így titulálta a kisöreget — ért a dolgokhoz. A cinizmussal persze még akkor sem hagytak föl; a Kisöreget, ha tudott is róla, nem érdekelte. Eltelt két hónap, egyik nap azzal állít be hozzám, hogy jó lenne elmenni valahová. Nem értettem. Erre meghívott, hogy ő már le is foglaltatta a Mátrában a szobákat, ugorjunk föl két vagy három napra. Szerencsére ismertem, tudtam, hogy ok nélkül nem jön elő ilyesmivel. Fölmentünk. A kocsiban ült, hallgatott, mint akinek gombóc van a torkában. Hanem amikor megérkeztünk! Ügy igaz, ahogy mondom: az odafönn töltött két éjszakából jó, ha négy órát aludtunk. Mindent elmondott. Mielőtt igazgatói értekezlet elé vinné, illetve a párt vb elé kerülne — hangsúlyozta. Tudtam, lényegében én vagyok a kontroll. Jól látott-e mindent, jók-e a következtetései? — Nagy dolgokba vágta a fejszéjét, annyi szent. Emberi meg műszaki értelemben is. Leváltott négy gyáregységi igazgatót, a központban főosztályvezetőket, az egyik vezérigazgató-helyettest, utasítást adott ki mintegy húsz öntvényfajta precíziós öntésének kidolgozására s így tovább. Mintha valami csodálatos és kifogyhatatlan gép lenne, amelyet beprogramoztak egyszer, s most ontja a jobbnál-jobb variánsokat. Akkor én már tudtam róla, hogy nemcsak ko- hómémöki, hanem közgazdái végzettsége is van. Mások azonban azt hitték, itt valami emberfalóval akadt dolguk, s jelentgették ide is, oda is, alig győztem, tudtam útját állni a sokfélül jelentkező vizsgálóbizottságoknak meg biztosoknak. Jellemző azonban, hogy még engem is „referálni” citáltak, vajon mindezzel egyetértett-e a végrehajtó bizottság? Nem mondhatnám, hogy az igenlő válasz ellenére megnyugodtak volna. A Kisöreg azután, amikor túljutott a nehezén, csinált egy-két apróságot. Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, brillírozott. Lement például a kettes gyáregységbe, ahol hónapok óta kínlódtak az egyik szürke-öntvénnyel. Üj termék volt, elég kényes technológia; kilencven-kilencvenöt százalékos a selejt. A Kisöreg három nap alatt rendbeszedte. Nem csinált semmi rendkívülit: bebizonyította, hogyha mániákus módjára, minden betűjét betartják a technológiai utasításnak. akkor nincs, vagy minimális, egy-két százalékos a selejt. Az Ilyesminek persze, híre megy, s mivel csinált ilyet hármat-négyet, babonás tisztelettel kezdték emlegetni. Elhallgattak az ellenfelei, mások meg, főleg a fiatalabb műszakiak, zajosan ünnepelték. Persze, maguk között. Mert a Kisöreg nem törődött az egésszel, volt, hogy teljes napra bezárkózott a szabájába, s „nem vagyok itt senkinek” alapon megszűnt létezni., — Előállt az a furcsa helyzet, hogy míg eleinte utálattal figyelték, most irigyelni kezdték a sikereiért, a népszerűségéért. Sok a haragosa, ezért is, meg azért is, mert nem diplomatáskodik. Megtette, hogy bejött hozzá egy munkás valami egyéni panasszal, erre kiküldte a két főosztályvezetőt, akik valami „fontosat” tárgyaltak vele. „Ennél íjincs fontosabb” — volt a válasza, s kitessékelte őket. Manapság azért nem számít az ilyesmi természetesnek... ö azonban ilyen. Másfél éve van itt, s két esetben vette „fontolóra” a felsőbbség, hogy fölmentenék ... Nem titok, mi, a párt- bizottság akadályoztuk meg. Mi akadályoztuk mert jó vásárt csináltunk vele. Annak idején inkább csak én is azt tudtam róla, hogy jó elvtárs, de többet, lényegesebbet nem. Nos, másfél év elég volt ahhoz, hogy megismerjem. Ha megtörténik, hogy tö- porzékol valakinek, én vigasztalom meg az illetőt. Igaz, most már nem veszik olyan tragikusan a mérgeit, mint kezdetben. Mégis, az a fontos, hogy amióta itt van, néhányszor tízmilliót megkeresett az országnak. Ezért nem nagy ár, ha néha kiabál... Hát ennyit tudok mondani a Kisöregről. Reggel különben megint ko- nyakoztatta az embereket. Mit szólhatnék ellene? Én is ott fogtam a poharat ugyanis a kezemben... Mészáros Ottó
