Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-30 / 204. szám
Mtcrii ™/€/rl«p 1967. AUGUSZTUS 30.. SZERDA Az afrikai csúcsértekezlet előtt Julius Nyerere tanzániai elnök kedden bejelentette, hogy részt vesz az Afrikai Egységszervezet csúcsértekezletén, amelyet szeptember 11 és 14-e között tartanak meg Kinshasában. A Malawi Köztársaság elnök hivatala viszont nyilatkozatban közölte, hogy Malawi nem képviselteti magát a kins hasai értekezleten. Izrael provokációja egyiptomi halászhajó ellen Egy izraeli repülőgép hétfőn gépfegyvertüzet nyitott egy egyiptomi halászhajóra, 30 kilométerre Port Said-tól, egy halász meghalt, három megsebesült. A halászhajó visszatért a kikötőbe. Az incidens a Földközi-tengeren nemzetközi vizeken történt. DA NANG A vietnami háború eddigi legnagyobb partizánoffenzívá|a Kambodzsai kormánynyilatkozat Hétfő éjszaka elindult Dél- Vietnamba az az amerikai megfigyelő-csoport, amely Johnson elnök felkérésére kíséri majd figyelemmel a jövő vasárnapi dél-vietnami választásokat. A csoport indulásával egyidőben a szabadság- harcosok merész, rajtaütés- szerű támadást hajtottak végre Saigon egyik külvárosában a helyi választási iroda ellen. A dél-vietnami partizánok hétfőn megindították a háború LONDON Kedden délelőtt Londonban ? Kínai Népköztársaság ügyvivői hivatala előtt 15 kínai diplomata összeverekedett néhány angol járókelővel, akik gúnyt űztek Mao elnökből és távozásra szólították fel a kínaiakat A jórészt középkorú angolok és a kínai diplomaták közül néhányan jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, míg a rendőrség szét nem választotta őket. Már napok óta szóváltás folyik az utcán angol járókelők és a kínaiak között. Kedden a kora délutáni érákban újabb, ezúttal már véres verekedés tört ki Londonban, a kínai képviselet hátsó bejáratánál, egy szűk 15 éves körű 8 általánost végzett fiatalokat FELVESZ l ÉVES fonó-szövő ipari tanulónak 1967. IX U beiskolázással a MAGYAR PAMUTIPAR Jelentkezni! Bpest IV, Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Továbbá felveszünk 16 életévüket betöltött leányokat gépi betanuló dolgozónak. kis zsákutcában. A „második menetben” rendőröket és újságírókat vertek a diplomaták: körülbelül negyven angol és kínai vett részt a verekedésben, amelynek során egy rendőrt baltával, egy fotóriportert pedig baseball ütővel sebesítettek meg a fején. Végül a kínai diplomatákat visszaszorították az épületbe, a sebesült rendőröket pedig három mentőautó szállította kórházba. A viaskodásban kínaiak is megsérültek. Sanghájban a „vörösgárdisták” támadást intéztek a Kira Marta görög hajó ellen. Augusztus 16-án a „vörösgárdisták” egy csoportja behatolt a hajóra és arra kényszerítette a görög tengerészeket, hogy Mao Ce-tungot éltessék, kitűzték a fényképeit és térdre ereszkedjenek a vörösgárdisták előtt. Az egész hajót jelszavakkal mázolták tele. Ezzel másodízben ért görög hajót huligántámadás kínai kikötőben. Egy hónappal ezelőtt a Kapitan Vamvakasz hajó több tengerészét bántalmazták. Teljesítménybérrel gépkocsivezetőt felvesz az 1. sz. AKOV; 1. sz. üzemegysége, bpesti, váci, ceglédi, gödöllői, szigetszentmiklósi munkahelyekre. Jelentkezés: XIII, Forgács u. 22. Munkaügy • • ZPULETFX (fenyő- és faragott fa) — Hajópadló — Pallótokos és hevedertokos, lemezborítású teliajtó, hárosi lappal: 60, 65, 75 és 85-ös méretekben KKPHKTO: 2. sz. Fogyasztási FMSz. Bp. X., Fehér út 1. (Éles sarok) Telefon: 149—202 eddigi legnagyobb támadó hadműveletét — jelentik egybehangzóan a nyugati hírügynökségek. Az elmúlt 24 órában a partizánok a Da Nang-i amerikai támaszpont környékén nyolc hidat semmisítettek meg. A hétfőn elindított offenzíva első célja Da Nang elvágása a külvilágtól. A támadást tüzérségi előkészítés előzte meg: a partizánok 85, 140 és 152 milliméteres ütegekből támadták a környéket, majd közvetlenül megrohamozták az országutat. Az amerikai légierő hétfőn ismét bombázta a Hanoitól a kínai határ felé vezető vasútvonalat. Kedden B—52-es nehézbombázók három hulláimban támadták a demilitarizált övezetet A B—52-esek légitámadását taktikai légibevetések előzték meg. A kambodzsai kormány nyilatkozatban cáfolta az amerikai propagandának az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló koholmányait. A nyilatkozat szerint az amerikai propaganda azt állítja, hogy észak- vietnami hadosztályok tartózkodnak Kambodzsa északkeleti tartományaiban, szovjet és kínai hajók Sihanoukville kambodzsai kikötőben nagy mennyiségű fegyvert és hadfelszerelést tettek partra és ezt kambodzsai területen át a dél-vietnami felszabadító erőkhöz juttatták. — A fenti vádak képtelenségét a kambodzsai nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság és minden külföldi megfigyelő, köztük egy ismert amerikai egyetemi tanárokból álló csoport is megállapította. A nyilatkozat rámutat arra, hogy az U. S. News and Wordí Report című amerikai hetilap augusztus 28-i számának egy cikke elárulta e zajos propagandahadjárat hátterét. „Az Egyesült Államok hamarosan kénytelen lesz átvinni a háborút kambodzsai területre” — frta a lap. A koholmányok e lépés igazolását célozzák — mondja a nyilatkozat, amely befejezésül felhívja az ENSZ és az igazságszerető országok figyelmét arra a rendkívül komoly veszélyre, amely Kambodzsa függetlenségét és területi sérthetetlenségét fenyegeti. Adeni jelentés A dél-arábiad hadsereg és rendőrség kedden kiadott közös nyilatkozatában visszautasította A1 Babakrinak, a legfelsőbb tanács ügyvivő elnökének felhívását, hogy vegyék át a hatalom ellenőrzését a szövetség államaiban. Babakri elmondotta, hogy a katonatisztek, akiket megkérdezett, közölték vele: a hadsereg nem kíván beavatkozni a politikusok ügyeibe. Babakri a visszautasító választ követően benyújtotta lemondását a legfelsőbb tanács titkárságának. Ezt megelőzően azonban még elfogadta pénzügyminisztere lemondását, aki támogatta a hadsereghez intézett felszólítását. Babakri közölte, hogy a következő lépést a jelenleg Genfben, illetve Londonban tartózkodó minisztereknek kell megtenniök, hazatértük után. Ugyanakkor bejelentette, hogy a jemeni határ közeiében fekvő Alawi sejkség „o nép kezére került”. A brit protektorátus alatt álló délarab szövetségnek — mint ismeretes — 1968. január 9-én függetlenné kellene válnia. TORONTÓBAN többezres tömeg tüntetett Konstantin görög király ellen, aki részt vett a Sárkány típusú vitorláshajók 10. világbajnokságának első előfutamában. TITO jugoszláv elnök De Gaulle-hoz intézett üzenetével Párizsba utazott Kocsa Popovics. A HONGKONGI ANGOL GYARMATI BÍRÓSÁG háromévi fogházra ítélte az egyik betiltott hongkongi kínai nyelvű újság három szerkesztőjét. A GENFI TIZENNYOLC- HATALMI LESZERELÉSI BIZOTTSÁG keddi ülésén folytatták a vitát a szovjet és az amerikai küldöttség részéről augusztus 24-én egyező szöveggel beterjesztett atomso- rompószerződés-tervezetrőL MERÉNYLET AZ ORSZÁGÚTON A sötét országúton gépkocsi robog a dominikai fő város, Santo Domingo felé. A bokrok mögül hirtelen géppuska ugat fel. A gumik azonnal „leülnek”, a fényszórók kialszanak, a kocsi kiszolgáltatottan keresztbé-áll a betonon. A másodperc újabb töredéke alatt feljebb irányítják fegyverük csövét a merénylők: pontosan negyvenhat golyó zúdul át a szélvédő üveg, illetve annak helyén. Hét golyó fúródik az autó utasának testébe, akit a támadók halottnak hisznek — és ez mentette meg Antonio Imbert tábornok, a jelenlegi dominikai kormány katonai tanácsadójának életét. Imbert volt az egyike annak a tizenhárom magas rangú dominikai tisztnek, akik 1961 júniusában ugyanazon az országúton, ugyanúgy ölték meg Rafael Leonidas Trujillo tábornokot, a gyűlölt diktátort, ahogyan most végezni akartak az akkori támadás egyik részvevőjével. Ha a merénylet sikerül, már egy sem élne Trujillo tizenhárom merénylője közül, öt tisztet közvetlenül a merénylet után elfogtak Trujillo kopói — ezekkel a rövid úton, minden ítélet nélkül végeztek. Imbert hat másik társát fél évvel később, a börtönben gyilkolták meg, a tizenkettedik pedig nemrég halt meg az Egyesült Államokban, rendkívül gyanús körülmények között. A megölt diktátor fia, Ramfis, több száz millió dollárt örökölt apjától. Ügynökei ebből egymilliót azoknak ajánlottak fel, akik „befejezték a müvet”, vagyis végeznek a Tizenhármak utolsó életbenmaradottjával, Imbert tábornokkal. — Most még nem sikerült nekik — mondja a lábba- dozó Imbert —, de nincsenek illúzióim. Egymillió dollár nagy pénz, és tudom, hogy életem minden napja a sors ajándéka... (ha-) Megnyílt a negyedik arab csúcsértekezlet (Folytatás az 1. oldalról) EAK repülőgépe a késő délutáni órákban szállt le Khar- túm repülőterén, ahol Azhari szudáni elnök, Mahgub miniszterelnök és a szudáni fővárosban tartózkodó más magasrangú arab személyiségek fogadták. Nasszer a szálláshelyéül kijelölt Szudán Hotelben a délután folyamán tárgyalt Husszein jordániai királlyal, Helou libanoni elnökkel, Szülém el Szalahhal, Kuwait képviselőjével és Aref iraki elnökkel. Iszmail al Azhari szudáni elnök az eredetileg kitűzött időpontban, kedden este megnyitotta a negyedik arab csúcsértekezletet. Azhari szudáni elnök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az arab népek történelmének jelenlegi sorsdöntő szakaszában súlyos felelősség nehezedik az arab vezetőkre. Fejszál király, Szaúd-Arábid uralkodója Azhari szudáni államfőt javasolta a csúcsértekezlet elnökévé. A jelölést Aref iraki elnök is támogatta. Az ünnepélyes megnyitás után az értekezlet zárt ajtók mögött folytatta munkáját. Szovjet vezetők üdvözlete a khartúmi értekezlethez Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alek- szej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke táviratot intézett az arab államfők khartúmi értekezletéhez. — Az arabok együttes harca a bűnös izraeli agresszió ellen, az agresszor mögött álló imperialista körök ama próbálkozásai ellen, hogy merényletet kövessenek el az arab államok szuverenitása és területi épsége, törvényes jogai és érdekei ellen, teljes megértésre és támogatásra talál oVszágunkban, az egész sok milliós szovjet nép részé, ről — mondja a távirat. — Miként a múltban, a Szovjet- -unió most is az arab népek hűséges barátja. Az izraeli agresszió elleni harc egyúttal harc az imperializmus egész agresszív politikája ellen, amely megnyilvánul abban, hogy az imperializmus útonálló háborút visel Vietnamban, provokációkat szervez Kuba ellen, külföldi zsoldosok felforgató csoportjait küldi Kongóba, összeesküvéseket sző Afrika, Ázsia és Latin-Amerika más országai és népei ellenA táncművészet varázslója Bármennyi nagyszerű táncművész tehetség születik Grúzia földjén, aligha vetekedhetnek Vahtang Csabukianival. Az 56 éves balettmester vitán felül a szovjet táncművészet legnagyobbjai között foglal helyet. Több, mint harminc évvel ezelőtt alkotta meg azt, amit ma grúz klasszikus balettnak neveznek. Csabukiani jelenleg a tbiliszi opera- és balettszínház vezető balettmestere: kitűnő balettszerepek és előadások tucatjai fűződnek nevéhez. Csabukiani minden tánca nem csupán csillogó technilcai bravúr, hanem romantikától fűtött költemény. Annak idején Csabukiani, művészi tevékenységének első évében táncolta el — kettesben a fiatal Galina Ulanovával — az orosz klasszikus balett főszerepeit: Csajkovszkij két híres balettjét, „A hattyúk tavát” és a „Diótöröt”. A grúz mester a „Laurenci- át" és a „Don Quijotét" tartja kedvenc balettjeinek. Mindkettőt ő tanította be a moszkvai Nagyszínházban, de Le- ningrádban és Tbilisziben is. Csabukiani az általa betanított műveket a grúz népi táncok anyagába építi, de páratlan leleményességgel alkalmazza bennük a klasszikus balett elemeit is. Vahtang Csabukiani művészi pályafutásának tetőpontja a tbiliszi opera- és balettszínházban bemutatott „Othello”- balett. Ebben nem csupán a balettmester és a szövegkönyvíró szerepét töltötte be. de ő táncolta a mű hősét is. Az „Othello” sikerében joggal osztozott Alekszi Macsavaria- ni zeneszerző és Szuliko Vir- szaladze díszlettervező. A három művész megmutatta a Shakespeare-tragédia mély emberi értelmét, s ugyanakkor sajátos nemzeti színezetet is felcsillantott abban. Az „Othello” 1958-ban kezdte meg diadalútját a különböző szovjet és külföldi városok színpadain. Eljutott Monte Carlóba és Tokióba is, ahol Desdemonát Mikiko Motsuyamo híres japán balett-táncosnő alakította. Utóbb átjutott az óceánon: Buenos Airesben Serge Lifar, a híres francia _ balettmester tanította be. A „Grúzia Film” stúdió filmet készített Csabukiani „Othelló"-jából, s ezt csaknem az egész világ minden mozijában bemutatták. Ó alapította a tbiliszi táncintézetet, s 25 év alatt a balettcsillagok egész sorát nevelte fel, akikkel a grúz balettművészet joggal büszkélkedhet. Vahtang Csabukiani 1933- ban parlnemöjével, Tatjána Vecseszlovával együtt New Yorkban vendégszerepeit. A fiatal leningrádi művészeit több mint harcmincszor léptek fel Amerikában. Huszonöt évvel később, 1958 nyarán Csabukiani ismét ellátogatott Amerikába, a grúz balett művészcsoportjának élén. Vendégjátékuk két hónapon át tartott Brazília, Argentína, Chile, Peru, Kolumbia és Venezuela városaiban. Balettest a tbiliszi Állami Operában Véres összetűzés