Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-29 / 203. szám
XI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM AZ.MSZMP PEST MEQYEl BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAF>JÄ A mezőgazdasági kiállításon Vasárnapi rekordlátogatottság - Megkezdődtek a szakmai napok - Ma: bemutató Budakeszin PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1967. AUGUSZTUS 29., KEDD Szerdán kezdődik arab államfők khartámi az A szuddnS elnök ma a repülőtérre „költözik' Grecskó Mihály és családja Nagy tárcsáról jött a vásárra Alighogy megnyílt, máris Szeptember elsején a Soroksá- S rekordforgalommal dicseked- ri Állami Gazdaság kertészeti* hét a mezőgazdasági kiállítás: bemutatóját főleg a Pest me-§ az első vasárnap például több gyei szakemberek mint százezren keresték fel a meg. vásárvárost. Több tízezren jöt- Gondosan felkészültek tek a látogatók közül Pest már a Monori Állami m S kezletét augusztus 30-án, szer- S dán délután 17 órakor nyitják § meg — jelentették be vasár- ^ nap este hivatalosan Khar- ^ túmban röviddel azután, hogy ^ befejeződött a csúcsértekezle- ^ tét előkészítő külügyminiszte- * ri szintű tanácskozás. $ A külügyminiszterek kidol- § gozták az értekezlet napirend- ^ jét. A napirend négy pontból ^ áll. A külügyminiszterek ösz- k szesen két zárt ülést tartottak. S A javaslat, amelyet a Szu- Líbia csúcsértekezlete tekintik * B dán, Líbia és Jordánia képviselőiből alakult hármas bizottság dolgozott ki, úgynevezett sűrített napirendi pontokat tartalmaz. 1« Politikai, katonai és gazdasági intézkedések az izraeli agresszió következményeinek felszámolására. 2« Az idegen katonai támaszpontok felszámolása az arab országokban. 3* Az arab gazdaság szerepe a bagdadi értekezlet ajánlásainak fényében. 4» Arab politikai tevékenység nemzetközi téren. Khartúmi sajtóértesülések szerint a szudáni fővárosba érkező első államfő Husszein jordániai király lesz, Burgiba tunéziai elnök és Idrisz líbiai király betegségére hivatkozva Nagydij a vásárban Háztáji favorit a G—33 Két hónap — 185 dekagramm hús környékéről, de a megye távolabbi vidékeiről is. Még a délutáni eső sem tudta megzavarni a műsor legnépszerűbb rendezvényét: a meghívásos nemzetközi lovasbajnokságot. Néznivaló jócskán akadt másutt te, óriási forgalmat bonyolítottak le az éttermek, vendéglők, élelmiszerüzletek. Délutánra már kifogyott a vásár egyik „favoritja” a birkapörkölt. A váratlan vasárnapi rekordlátogatottságra talán a jól sikerült szombati „Nagy nyári karnevál” adhat magyarázatot. Erre az ország legszebb, leghíresebb hintóin érkeztek, hajtattak be a pályára a színészek. Básti Lajos, a karnevál hercege, a híres debreceni ötös fogaton, Kossuth Lajos hajdani hintóján vezette a sort. Tegnap a kiállításon a szakemberek csoportjai gyűltek össze az előadótermekben, s több autó vitte a csoportokat a bemutató gazdaságokba. Megkezdődtek a szakmai napok. E rendezvénysorozat keretében az elkövetkező napokban Pest megye több gazdaságába is ellátogatnak az érdeklődők. Tegnap például a Cegléd Keeskéscsárdai Állami Gazdaságot keresték fel a kertimag- termesztő szakemberek. Ma a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola dunakeszi gazdaságában tartanak érdekes bemutatót. A nagyüzemi csemegeszőlő termesztés módszereivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. $ ^ A kakas nagyot nyújtózik, i kukorékolni készül. Ezt teszi, ide soha tovább nem jut, hi- i szén üvegcsőbe öntött neon ka- ^ kas ez, a Gödöllői Kisállat- ^ tenyésztési Kutató Intézet ^ messzire látszó jelképe. Teg- § nap újságírókat invitált meg a § gazdaság. § Első sajtótájékoztatójukon i örömmel jelenthették be, | hogy ^ a vásár nagydíját nyerték | el a magyar baromfihibridek előállításáért. y i A beszámoló során az inté- § zet vezetői elmondták, hogy 51963 óta új lendülettel, na- § gyobb célok érdekében dolgoz- ^ nak. | A feladat: a korábbinál i jelentősen többet termelő, i hazai állomány megteremtése. ^ Az elmúlt évek alatt előkelő ^ helyre került a G—11, G—22 ^ és a G—33 jelzésű tojóhibrid. ^ Ez utóbbi háztáji tartásra is alkalmas. A nagykátai járásban 15 ezer aprójószággal kísérleteznek, helyesebben szólva ezek napi tojástermelését kísérik figyelemmel. Háztáji körülmények között évi 200 tojást nyernek. A többi tojóhibrid 240— 250 tojás előállítására képes nagyüzemi körülmények között. Külön téma volt a húscsirke. Szenzációszámba megy, hogy sikerült két hónap alatt 1 kiló 85 dekás súlyt elérni. A kísérletek titka, hogy a takarmányhoz zsírport és aminósa- vakat adagolnak. Az intézet állítja elő azokat a szülőpárokat, amelyeket aztán a tenyésztő hálózatban sokszorosítanak. A tájékoztatót követő bemutató jól tükrözte az elméleti eredményeket, s biztatást nyújtott a hazai húsbaromfi-ellátás további javítására. — t. gy. — lemondta részvételét a csúcs- találkozón. Az elnök a tunéziai miniszterelnököt, a király pedig a trónörököst bízta meg képviseletével. Nasszer elnök, aki Irak és Jemen elnökével Kairóban hármas találkozót tart, kedden este érkezik Khartúmba. Az egyiptomi elnök külön- repülőgépén jön még Aref iraki és Szalal jemeni elnök is. Azhari szudáni elnöknek az államfők fogadására szinte állandóan a khartúmi repülőtéren kell tartózkodnia. A vendégek olyan gyors ütemben érkeznek egymás után, hogy az elnök nem tud időközben hazamenni. Ezért a repülőtér parancsnokának hivatali helyiségeit ideiglenesen átalakították és az elnök számára szalont és hálószobát rendeztek be bennük. Azhari kedden kora reggeltől késő estig a repülőtéren tart „ügyeletét”. Khartum a csúcstalálkozó lázában ég. A tereket, a Nílus- parti sétányt, a nemzetgyűlés épületét, a köztársasági elnöki palotát, az államfők szállásául kijelölt Szudán Hotelt a 13 arab állam zászlai díszítik. VLAGYIVOSZTOK Városrekonstrukció Megkezdődött a szovjet távol-kelet legnagyobb városának, a 400 ezer lakosú Vlagyivosztoknak az átépítése. A rekonstrukció során a nagy kikötőváros lakóterületeinek nagysága megkétszereződik. A távlati terv értelmében 10—15 emeletes házakat emelnek a Csendes-óceán partján 28 kilométer hosszúságban húzódó sétányokon. AMMAN 200 ezerből 12 ezer Jordániái jelentés szerint lassú ütemben folyik a menekültek visszatelepülése a Jordán folyó nyugati partvidékére. A június 5-e óta otthonukból elűzött, vagy elmenekült 200 000 személy közül eddig csak 12 000-en települtek visz- sza. SZUEZ Izrael elfogadta Odd Buli tábornok javaslatát, amelynek értelmében meghatározatlan időre szüneteltetik a hajózást a Szuezi-csatornán. Eszerint további rendelkezésig sem Izrael, sem az EAK nem használja a vízi utat. HURON Tragikus csoportos ejtőernyős ugrás Vasárnap egy hatezer méter magasságból végrehajtott csoportos ejtőernyős ugrás 19 résztvevőjét az erős széllökések az Erie-tó fölé sodorták. A szerencsétlenül járt ejtőernyősök közül csupán kettőt sikerült kimenteni, kettőnek a holttestét megtalálták, a többiek pedig eltűntek a hullámok között. Hatályát vesztette a tűzszüneti egyezmény Csehszlovák kis traktor működés közben /-----------------------------------------------------------------------------------' A „Führer“ temetése Érdekes és fölöttébb sokatmondó hír járta be a világot: George Rockwellt, az amerikai fasiszta párt alapítóját és eddigi vezérét —, akit minden jelek szerint politikai versenytársai tettek el láb alól —, augusztus 29-én az Egyesült Államok kormánya a nemzet halottjaként katonai gyászpompával temetteti el. Az indok, ahogy a USA hadügyminisztériumának, a Pentagonnak a képviselője erről a sajtónak nyilatkozott, a következő „Joga van ahhoz, hogy mint a haditengerészet volt repülőjét az állami katonai temetőben helyezzék el." A szóvivő ehhez még azt is hozzátette: semmi akadályát nem látja, annak, hogy Rockwellt az Egyesült Államokban működő náci párt tagjainak horogkeresztes jelvénnyel díszített egyenruhájában temessék el. Ha feltűnő is a hír, s a világon mindenütt szenzációként közlik is a lapok —, egyáltalán nem meglepő. Nem, azok számára, akik ismerik és figyelemmel kísérik az Egyesült Államok politikai tevékenységét. Miért lenne meglepő az amerikai hitleristák vezérének állami dísztemetése egy olyan országban, amelynek a katonái hosszú évek óta kíméletlen és kegyetlen háborút folytatnak a szabadságszerető hős vietnami nép ellen, s a német fasisztákhoz hasonlóan a felperzselt föld háborús stratégiáját gyakorolják, védtelen asszonyokat, gyermekeket és öregeket mészárolnak le, békés polgári településeket, iskolákat és kórházakat bombáznak porrá. Egyáltalán nem meglepő, sőt természetes, hogy az amerikai „Führer"-t állami gyászpompával temetik el éppen azok közé az amerikai katonák közé, akik a második világháborúban a hitlerista Németország elleni harcban estek el. Nem meglepő, mert ez a gesztus a Johnson vezette amerikai kormány politikájának igazi, leplezetlen arculata. (h. f. p.) (Foto — MTI) A kiállítás egyik szenzációja a nemzetközi lovasverseny Gazdaság gombai tehenészetében is a vendégek fogadására. Naponként három-négyszá: szakember keresi fel a nagy üzemi mintatehenészetet. Csal erre a bemutató telepre négy ezer vendéget várnak. Tápió szentmar toriban a Kossuti (Folytatás a 2. oldalon) Ezzel összefüggésben megjegyzik, hogy az Odd Bull tábornoknak, az ENSZ-megfi- gyelők vezetőjének közreműködésével egy hónappal ezelőtt megkötött tűzszüneti egyezmény vasárnap hatályát vesztette. Az egyezményt hivatalosan nem hosszabbították meg. Egyiptomi és izraeli fegyveres erők között Ismailiától hét kilométerre délre szombaton este egyórás tűzharc folyt le — jelentik hivatalosan Tel Avivból. Egy izraeli katonai szóvivő az egyiptomiakat vádolta azzal, hogy tüzet nyitottak egy izraeli géppuskafészek ellen.