Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
1961. AUGUSZTUS 2fl„ VASÄRNAP ^/úviap Az őszi divat TOVÁBBRA IS! KIÁRUSÍTÁS ÁRCS ’TUHPiLr*' ALKALMI ÁRUK BOLTJAIBAN MOST VÁSÁROLJON! A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI V Aszód Cegléd Gödöllő Érd Monor Nagykőrös Kistarcsa Ráckeve Pilisvörösvár Szob Vác TEKINTSE MEG BOLTJAINK ÁRUKÉSZLETÉT A Körülbelül két héttel I ezelőtt történt, hogy a I /fi '')/}(3V szerkesztőségben, ahol I (ffl 0 [((Sj! dolgozom, felkeresett engem egy fiatal és rokonszenves nő. Mint elmondta, a felháborodás és a bizalom hozta hozzám: a bizalom, amely- «•»„ ./ 'K s i lyel a közügyekben megharcolt kisebb-nagyobb csatáimat már évek óta kiséri, s a felháborodás, melyet az keltett benne, hogy százhúsz forintért hasznavehetetlen selejtet vásárolt egy áruház gyermekjáték-osztályán. — Hát ne essék kétségbe az ember? — kiáltott fel elkeseredetten, majd így folytatta: — Itt nem pusztán arról van szó, hogy én kidobtam százhúsz forintot, bár egymagában ez is bosszantó. Hanem a szemlélet! Hogyan nézi a világot az az ember, aki ezt a használhatatlan árut gyártotta, továbbá az, aki minőségileg ellenőrizte? Hol van a fejük ezeknek, miközben a munkájukat végzik? Mi a véleményük a munkaerkölcsről? Hogyan akarnak szocializmust építeni selejtes, lelkiismeretlen munkával? Ide figyeljen, szerkesztő elvtárs ... Néhány éven belül tejjel- mézzel folyó Kánaán lenne ebből az országból, ha nem lennének olyan sokan, akik így dolgoznak. — a Ennek az asszonynak — gondoltam magam- 1/ "m ban, amikor elment — / f sajnos, igaza van. Beval* ' lom, imponált a felháborodása, melyből félreérthetetlenül csendült ki a szocializmus aggódó féltése. Elhatároztam, hogy közelebbről is Igyekszem megismerni őt, s ezért felkerestem annak a vállalatnak az igazgatóját, melynél adminisztrátorként dolgozik immár tizenkét esztendeje. A vállalat igazgatója — egyébként jó ötvenes, szikár és komoly küllemű férfi — kérdésemre így felelt: — Hogy mi a véleményem Piroskáról? Őszintén megvallva a véleményem meglehetősen vegyes. Jó is, rossz is. Mint ember, mindenesetre feltétlenül korrekt, gondolkodásmódja mindig progresszív. Ügy tudom, harmonikus házasságban él, és példás családanya. Ami azonban a munkához való viszonyát illeti, e tekintetben bajok vannak. Sajnos. Még egyszer sem tudtam belépni a szobájába úgy, hogy éppen dolgozott volna. Hogy mit csinál? Sok mindent. Kávézik a büfében, cseveg a szomszéd szobában, telefonál a férjének, uzsonnázik. Persze, a vállalat kibírja ezt, hál’istennek. Hanem a szemlélet! Hanem a szocializmus, elvtársam! A népgazdaság egyensúlya, felemelkedésünk záloga a jól végzett munka, ezt ugyebár ön is tudja. A munka, a munka, a munka! Tudja-e, gondolt-e már arra, hogy milyen tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne ebből az országból, ha nem lennének olyan sokan, akik lélektelenül, fél kézzel dolgoznak? Megrendültén láttam, hogy az igazgató szemében könnycsepp csillog. Mit bizonyított számomra ez a piciny kis könnycsepp? Azt, hogy ez a rokonszenves ember nem fásult, nem közönyös lélek. Hogy egész szívével, egész leikével átérzi ama feladatok nagyszerűségét, melyeket a szocialista építőmunka a ma emberére ró, hogy szívügye a szocializmus, hogy úgy óvja, úgy félti, mint a szeme világát. Boldog voltam, hogy megismerhettem. Namármost. Van nekem egy ismerősöm abban a minisztériumban, mely felettes hatósága az előbb említett vállalatnak. Találkoztam ezzel az ismerősömmel néhány nappal . . \.T ■ -rw n azután, hogy Piroska fe- ( lől érdeklődtem az igazgatójánál. Nem tudtam legyőzni kíváncsiságomat, s megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e közelebbről iksz ipszilont, ennek és ennek a vállalatnak az igazgatóját. Legnagyobb örömömre ismerte. Kérdésemre, hogy mi a véleménye róla, elborult homlokhal így felelt: — Tudjisten. Alapjában véve kétségtelenül rendes ember, mint szakember is megfelelő volna, s úgy hallom, hogy hajlott kora ellenére elsőrendű hegymászó, de a vezetésre nem ideálisan alkalmas, mert puha, nem eléggé határozott, könnyen befolyásolható. Mindebből nem származik valami nagy katasztrófa, mert hiszen a vállalat így sem deficites, sőt a tervét is teljesíti. Hanem a szemlélet! Ezzel van baj! Mert ugyebár mi a szocializmus építésének alapvető feltétele? A jól végzett munka. Dolgozni, dolgozni, dolgozni! Dolgozni lelkiismeretesen, dolgozni határozottan, dolgozni céltudatosan! Ö azonban enervált, tutyimutyi, lélektelen ember. Tudja-e ön, gondolt-e már ön arra, hogy milyen tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne ebből az országból, ha nem lennének olyan sokan, akik igy dolgoznak? Az illető, aki ezeket mondta, már nem fiatal ember. Mégis, amikor a Kánaánt említette, arca kipirult, ráncai kisimultak, szeme tűzben égett. Minden mozdulatán érezni lehetett, hogy félti a szocializmust, minden szava erről tanúskodott. Elég régen ismerem öt, s hogy miként dolgozik, véletlenül tudom. Tudom, de engedjék meg, hogy ne beszéljek róla. Nem tartozik ide, és tulajdonképpen nem is lényeges. A tanulság a fontos, az örvendetes tanulság, melyet bízvást levonhatunk valamennyien: hogy tudniillik nem vagyunk közömbösek. Volt idő, amikor azok voltunk. De ez az idő hál’istennek elmúlt. Ma már őszintén szeretjük azt a társadalmi rendet, melyben élünk. Hiszen féltjük. S az ember csak azt félti, amit a szivéhez közelállónak érez. Igen, féltjük a szocializmust. Sajnos, ma még többnyire a másiktól féltjük, s nem önmagunktól — de ne legyünk telhetetlenek. Nem megy minden egyszerre. „ .. .Nálunk törvénnyé vált a boldog élet. Alkotmányunknak minden mondata: mint kertben napfény — bizakodva érnek az elszórt magok, hajt az almafa, gömbölyűdnek már dolgos napjainknak gyümölcsei — •. (folytatás a függőleges 18., vízszintes 1., 33., valamint a függőleges 15. számú sorokban). VÍZSZINTES: 1. A függőlegea 18. folytatása. 12. Fasor (—*)• 13. Angliai kisváros. 14. Véd, oltalmaz. 15. Kimondott kettősbetű. 17. Áz olasz államfő. 19. Indok. 20. Város Kanadában. 22. No, ime. 23. Fémpénz. 24. Karjával átfogja. 26 B. K. K. 27. Társaság, amelynek tagjai kölcsönösen segítik egymást. 28. Nem akarja engedély nélkül elvenni. 30. Hőemelkedés. 31. Juttat. 32. Tova. 33. A vízszintes 1. folytatása. 34. Férfinév. 35. lassú menés (—*). 36. Ezen a hegyen is van adótorony. 38. Állati lakhely. 39. Jelige, jelmondat. 41. Nem ez. 43. Baj, betegség. 45. Esemény. 46. Önfejű, makacs (-{-*). 48. Kiszáradt növény (—’). 50. Fehérnemű. 51 Tonya része (!). 52. Török —- fehér. 54. Félmillió (!) 55. Zenei C-hang. 56. Adnak neki. 57. Nem szórakoztatsz. 59. Mint vízszintes 14. 60. Zeneszerszámain. 61. ökölvívásban veszélyes az ilyen ütés (hibásan). 63. Labdát magasba juttat 66. Többször egymás után hirtelen mozdulattal kivesz. — FÜGGŐLEGES: 2. Kigondol, kitalál. 3. Japánhoz tartozó fok. 4. Középen utolsók (!) 5. A Dráva egyik mellékfolyója. 6. Oxigénigényes, Levegőt kívánó. 7. Moszatok, tengeri hínárok. 8. Norvégiái folyó, a végén birtokos raggal. 9. Etiópiái település. 10. Azonos mássalhangzók. 11. Pontos előírás, mérték (hiányosan). 15. A vízszintes 33. folytatása. 16. Létezem. 18. A versidézet kezdete. 19. Felfog. 21. Elétálalt, elérakott. 23. Értelem. 25. Jegyeztető. 27. Fürdő alkalmatosságok. 29. Lengyelországi folyó, 30, Házacska, 800 OLDALAS „ORSZÁGLELTÁR“ Űj helységnévtár szerkesztését fejezték be a Kö.zponti Statisztikai Hivatalban. Az ország „leltára” közel 800 oldalon tartalmazza majd hazánk valamennyi lakott településének legfontosabb adatait. Tizenöt rovatban ad választ a közigazgatástól a közlekedésig felmerülő kérdésekre. összesen 68 várost mutat be, a fővároson kívül négy megyei jogú és 63 járási jogú városa van az országnak. Az 1962-ben megjelent helység- névtár adatai módosulnak, mert azóta öt község: Tapolca, Tiszaszederkény, Gödöllő, Szarvas és Szigetvár lépett a ranglistán előre, a városok közé. A községek száma csökkent az utóbbi években, 3178 szerepel az új helységnévtárban, a legújabb közöttük Hortobágy, amely az ország legnagyobb területű települése, a legkisebb pedig Pusztakisfalu Baranya megyében. A legnépe- sebb község címet Érd Jeapta, ahol közel 31 000 iákos él. A legkevesbben — mindössze — ötvenen — Nemesmedvesen laknak. KERESZTREJTVÉNY ALKOTMÁNY GYERMEKREJTVÉNY PAJTÁSOK! Augusztus 29. 4 Magyar Népköztársaság Alkotmánya születésének évfordulója. Ez a nap egyben az ... is. Lásd a vízsz. 1. sort! Tízszintes: 7. A testőrség másik neve. 18* A legkisebb folyóvíz. 9. A korszak neve, amelyben élünk. 10, Tejtermék. . 11. Kisértet. 12. Elkerget. 13. Ferenci Karcsi névjele. 14, Török város. 15. A lefekvés ideje. iff. a panasz közepe?!? 18. Dohányzik. 19. Ereket mintáz. 20. Személyes névmás, 21. Névelő» mezőgazdasági szerszám. 22, Csatasorba állít. Függőleges: 1. Szántóföld, amelyet nem szántottak föl. 2. a pajtások szórakoztatására szolgál. 3. Kemény fém, 4. E. D. M. 5, A nátrium kémiai jele. 6. Kötetlen folyó beszéd. 10. Ilona becézve. 12. Fiú- név. 13. Képzőművész. 14. Attila rövidebben. 16. Maros menti város. 17. Illetve. 19. összevissza ken??? 21. Ady Endre. nyaraló. 31. Jövedelem után fizetett százalék. 35. Palló, kikötői híd (—*). 37. Kedveskedés. 40. Lengyel település. 41. Nem egészen mond. 42. Fűszer. 44. Omladék. 46. Bebocsátást kérő (—’). 47. Társulás, szövetkezés. 49. Spanyol folyó. 51. Az esetet látó személyt. 53. Fejfedő. 56. Éveinek száma. 58, Szimatoló, szaglászó emberre mondják (—’). 60. V. L. G. 62. A szocialista táborhoz tartozó ország (rövidítve). 64. Kimondott mássalhangzó. 66. Repülőgép típusjele. BEKÜLDENDŐ: a versidézet, a függőleges 18., vízszintes 1., 33., és függőleges 15. számú sorok megfejtése. M. J. A JÜLIUS 30-1 KERESZTREJTVÉNY MEGFEJTÉSE: Oda a Szabadsághoz. — Tiporja porrá mind, aki szaba az ádáz — szót: király. A helyes megfejtők közül könyvjutalmat nyertek: Tamássy Károiyné, Eger, Széchenyi u* 62. Ördög Dénesné, Vác, Orhajós u. 5. Szabó László, Vámosmikola, Szabadság u. 15. Herendi Ödön, Vác, Kossuth u. 1. Csaba János, Tápiósüly, Szilvafasor. Kulimák Oszkár, Majosháza. Gudra László, Gyömrő, Tompa u. 25. Fáy Lász- lóné. Budapest, IX., Gabona u. 2. Medgyesi Ferenc, Budapest, HL, Föld u. 57. Kósa Erzsébet, Budapest, VH., Almássy tér 7. PAJTASOK! a vízszintes L sor megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és 1967. augusztus 28- ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A megfejtők részt vesznek az augusztusi jutalomsorsolásban, A júliusi nyertesek névsorát a jövő heti számunkban közöljük. Az 1967. augusztus 6-i rejtvény helyes megfejtése: Hirosima. Na- gaszaki. Az üzletekben már kaphatók az őszi kötöttáru újdonságok. Az idén divatos lesz a rózsaszíntől az enciánkékig sokféle színárnyalatban készülő, vastag kötésű, élénk színű kötöttkabát. A kötött ruhában és kardigánban is a nagy kötés- mintájú a divat. Képünkön: Vastag kötésű, tojáshéj színű ruha öv díszítéssel. (MTI Foto) FELVÉTELRE KERESÜNK BUDAPESTI MUNKAHELYRE szerkezetlakatos, hegesztő, marós, esztergályos, mintakészítő szakmunkást, férfi segédmunkásokat és portásokat, valamint VIDÉKI MUNKÁRA 1 lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. ORSZÁGOS BANYAGÉPGYARTÓ V. Bpesf IV, Baross u. 91—95. < í 3 5 N, <o ? ^<3 9 10 M <2 ii 15 te <r 16 <9 20 11\ XX AZ IKARUS KAROSSZÉRIA ÉS JÁRMŰGYÁR azonnali belépésre felvesz: üzemőr. öltözőőr és portási munkakörbe férfi munkerö- ket, bérezésen felül egyenruhajuttatás. 5 — 10 tonnás kosaras-darura darukezelöt és kötözőt. Fényező, hegesztő, lakatos, esztergályos, marós szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest XVI., Mátyásföld, Margit u. 2. Munkaerőgazdálkodás