Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-19 / 195. szám

4

1967. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT

Tapasztalatcsere Herceghalmon és Felsőbabádon

Augusztus második felében a dabasd járási mezőgazdasági osztály két tapasztalatcserét rendez. A tsz-elnökök, föagro- nómusoik és az állattenyésztők meglátogatják a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságot, hogy megismerkedjenek a szarvasmarhatenyésztés, az itatásos borjúnevelés és a gépi fejés alkalmazásánaik legújabb eljárásaival.

A másik tapasztalatcsere' a Felsőbabád! Állami Gazdaságban lesz a dabasd járás termelőszövetkezeteinek főmezőgazdászai, szőlő- ’ és gyümölcs- termelő szakemberei, brigád- vezetői részére.

A szakemberek — vendégek és vendéglátók — máris nagyban készülnek a várható eredményes eszmecserére.

'.///////////////////////////////////////////////////////////////////////,//////////// ^

Józsi bácsi

u

j, szövetkezeti lakásba költöztünk. Ahogy falun kö- ^ szöntik a kigyulladó villanyt, úgy fogadtuk az első $ vízsugarakat, mikor megnyitották a főcsapot. A szomszéd ^ lakásban (még üresen állt) azonban patak keletkezett.

— Kérem, szaladtam egy Kornél nevű szaktárshoz — zárják el a csapot.

— Kérem — tett egy finom gesztust —, én csak üveg témával foglalkozom.

— Kérem — szaladtam tovább Kálmánchegyi Tihamér úrhoz —, folyik a víz a szomszéd lak ...

— Kérem — utasított el Kálmánchegyi —, rám csak a gyúródeszka tartozik.

— Bátyám, csinálja meg az istenért — hívtam egy kőművest.

— Semmi akadálya, hozok egy franciakulcsot — felelte ízes palócsággal.

Kiderült, hogy földiek vagyunk. Így hozott össze a sors Józsi bácsival, a volt középparaszttal, aki tíz éve az építőknél dolgozik.

Beköltözéskor a bizottságok jöttek-mentek: felvenni a hiányosságokat. A legtöbb baj a parkettal és a gázzal volt. Kértem a bizottságot, küldjenek gázszerelőt, mert a csapok beszorultak. Erre a bizottság közölte: majd hívjam fel telefonon őket az üzemben. Jöttek a szaktársak kalapáccsal, bakkal, létrával, meszelővei: javítani. A parket - tázók elmentek, velük csak a garancia lejárta előtt találkozunk. Míg ez a nyüzsgés tartott, nem egy pénztárca zippzárja ment tönkre az adakozásban.

— „Földi” — mondta Józsi bácsi — bízza rám a parkettát, a mázolást, a kőmíves munkát.

Ügy lett. Ez a betanított ember lelkiismeretesen kitisztította a parkett alját, ahol a derék burkolok még csikket is hagytak, aztán leragasztotta a parkettdarabokat. Ilyen lelkiismeretesen festett, szerelte a zárat. „Földihez | méltóan” akartam jutalmazni. §

— Van-e szegényember a faluban, vagy a famíliában? Ha nem sértem meg, adnék egy-két viseltes inget, nadrágot.

— Jó lesz a sógornak, köszönöm, ö leszázalékolt.

Cipőt is kínáltam Józsi bácsinak. Nézte, majd visszaadta: ezen már nem tudok segíteni.

— Nem-e?

— Nekem elhiheti, a suszterság is a kezemre áll, még vaskaptafám is van.

— Hát maga mindenhez ért?

Letörli homlokát, úgy mondja:

— Muszáj kérem, mert nekem nincsen szakmám.

Galgóczy Imre

Kiállítás

— vásárral

Több mint egy hétig tartott nyitva a lakberendezési kiállítás, melyet Szentendrén rendeztek meg. A bemutatóval és árusítással egybekötött rendezvény gazdája a Pest megyei Iparcikk- és Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat volt. A sikerre jellemző, hogy az első nap első óráiban már 60 ezer forint értékű árut eladtak.

A hasonló jellegű kiállításoknak már múltja és hagyományos sikere van Pest megyében. Abban sem tértek el a hagyományoktól, hogy sok áru cserélt gazdát a rendezvény idején. Terven felül 12 vagon bú torárut diszponáltak Szentendrére. Sokan kérdezték, hogyan sikerült előteremteni, hiszen köztudott, hogy bútorból nincsen annyi, amennyi kellene. A vállalat mindenekelőtt a BÚTORÉRT támogatását élvezte, de több árucikket közvetlenül a gyártó cégektől is beszerzett. A bútorok mellett természetesen televíziót, rádiót, háztartási gépet, különböző textíliákat állítottak ki — mindazt, ami az otthonhoz szükséges. Újdonság volt, hogy helyszínen válthatták be az OTP-hitelleve- let. Az 1-es AKÖV azzal sietett az akció segítségére, hogy a Szentendrén állomásozó tehertaxik, vétel után közvetlen házhoz szállították a holmikat. A rendező két vállalat külön köszönetét mond a városi tanács vb-nek, amely személyesen is sokat tett a siker érdekében, többek között rendelkezésre bocsátotta a szükséges termet. A kiállítás az ünnepen zárul.

Rlcliter-hangversenyek Budapesten

Szvjátoszláv Richter, a világhírű szovjet zongoraművész két hangversenyt ad Budapesten, az Erkel Színházban. Az első koncert augusztus 27-én lesz bérletszünetben, a második időpontja augusztus 28, amelyre a tavaszi bériét június 8-i jegyei érvényesek.

Bagi háló - 1967 (II.)

Bag szép falu? Szép. Csak éppen nem falu. Formáját tekintve az, mert régi és új családi házakból áll, és a házak mögött az udvarokon aprójó- szág kapirgál és disznó röfög, az épületek előtt kis kertek virítanak, de Bag mégsem falu. Faluvá a falut az teszi — úgy gondolom —, ha oda a környező földek megművelése céljából települnek az emberek. A bagi Vörös Csillag Tsz-nek mindössze 280 tagja van. Négyezer ember tehát, beleszámítva az öregeket és csecsemőket is, úgy él e hajdan földművelésre tömörült településen, hogy a kiskerten vagy esetleg felesbe művelt földecskén kívül semmi köze a mezőgazdasághoz.

Bag tehát eleven ellentmondás.

Egy nagy család

A termelőszövetkezet sertés- állományát egy férfi gondozza és a felesége segít. Az ólak előtt kis ház szobával, konyhával, de nem itt laknak, kinn a tanyán, csak napközben vannak itt, főzni is lehet, lepihenni vagy bemenekülni az eső elől, de a faluban vettek házat. Főleg a fiatalasszony viszi a szót:

— Mert mi nem idevalók vagyunk, Nádudvarról jöttünk el még 1958-ban, mert akkor ott még nem volt olyan jó a tsz, mint most halljuk. Itt a bagi tsz hirdette, hogy van munkalehetőség. Az volt, csak nem fizettek rendesen. Mentünk tovább — Erdőkertesre. A férjem ott volt állatgondozó én meg gyárba jártam be Pestre, de nem sokáig bírtuk azt az életet. Visszajöttünk ide Bagra és most jól érezzük magunkat.

— Tavaly csak fél évet dolgoztunk — veszi át a szót a férfi — mégis 525 munkaegységünk volt az év végére. És jól is fizették a munkaegységet. ötvenkét forintot egyre. Még a Népszabadságba is belefényképezték a feleségemet.

— Most meg 800 munkaegységünk van már. Havonta 2600 —3200 forint között kapunk előleget, a többit az év végén. Kell is a pénz, mert négyen

ARCOK

vannak ezek a kenyérpusztítók.

Négy gyerek van. A 12 éves Eszti, a 10 éves Anti, a 7 éves Ibolya és a 3 éves Zsuzsa. Velük lakik még a nagymama is. Berendezték a lakást, tévét, mosógépet, motorkerékpárt vettek. Napi tíz, tizenkét órát dolgoznak ezért. Úgy mondják, a falu befogadta őket, mert a mezőgazdaságban dolgozókra nem irigykednek, ök meg a bejárókra nem irigykednek.

Az orvosnő

Miután elvégezte az egyetemet, a fővárosba került, a Fodor-szanatóriumba, de otthagyták Budapestet. Lakásra nem volt semmi kilátásuk. Három éve orvosa a községnek. Arról panaszkodik, hogy nagy a körzete, illetve az egész község egyetlen körzet. Télen, a délelőtti rendeléseken 100— 110, néha 140 betege van. S mert ő a faluban az egyetlen orvos, hozzá jönnek az emberek akármikor, akármiért.

— Egy aláírásért vagy valami egyszerű gyógyszerért képesek felzavami, mert tudják, hogy mindig itt vagyok. Hát miért ne?

Az orvosnő férje tmk-s a Révai nyomdában és naponta teszi meg az utat a többi bejáróval Budapest és Bag között. Ezért Budapestre járni, szórakozni, nincs nagyon sem lehetőségük, sem idejük. Marad a tv.

Az özvegyasszony

helyzete fényt derít egy meglehetősen széles falusi réteg életmódjára. Az özvegy tulajdonképpen nem is özvegy. Helyesebben, első férje az első világháborúban halt meg, de később ismét férjhez ment, de ez a férje elhagyta, s majd vagy huszonöt év után el is váltak. Elvált' asszony tehát, mégsem „szégyemtik” meg ezzel az elnevezéssel, özvegynek titulálják. Három gyerekét egyedül nevelte — alkalmi munkából. Lánya tavaly meghalt, két fia 1956-ban disszidált. De egyiknek sem megy olyan jól, hogy csomagon kívül pénzt is küldeni tudjanak.

Néhány, 18 éven felülieknek szánt részlet

ÁDÁM ÁDÁM GYERMEKKORÁBÓL

m.

— Micsoda disznósági — ször- nyűlködött otthon anyja.

— Rengeteg ilyen strici van — jelentette ki apja, aki mindent nyugodtan viselt el. — Most legalább jó helyen van, a börtönben.

— Oda lett a pénzünk! — sopánkodott anyja. — Száztizennyolc forint! Legalább azt fizetnék vissza.

7 dám a szoba sarkában ült, on- A nan szólt közbe.

— Kétszázötvenezer forintot sikkasztott! — közölte a tényt. — Tudjátok, milyen nagy dolog ennyi pénzt egy olyan vacak iskolából kiszedni? Szerintem nagy ember ez az igazgató!

Még csak ez kellett. Két pofont kapott, és az anyja még azt is mondta, hogy bemegy az iskolába és megkérdezi, hogy milyen társaságba keveredett, ahol ilyen dolgokat hall.

— Gazember! Érted? Gazember! — ismételgette.

— Nyugodj meg — tette anyja vállára kezét Adám András. — Tudod, hogy árt neked az izgalom.

Adám egészen összehúzódott a sarokban, már szégyellte magát, s tulajdonképpen ő is dühös volt az igazgatóra a két színházjegy miatt, de anyját zsugorinak tartotta. Képes volt tíz fillérért is alkudni a piacon, és ha vendégek jöttek néha, ö kiült a konyhába és ott adott enni, hogy ne kelljen megkínálni az idegeneket. Apja más volt. Ha tőle kért öt forintot, még el sem motyogta, mire kell, már nyúlt is a zsebébe, patkóalakú pénztárcája volt, és már adta is a pénzt.

— Na, öltözz fel szépen, fiam — mondja most is a kis Adómnak — Beviszlek a gyárba. Elüzem-ünnepség lesz.

7 dám boldogan ugrik fel, a sötétül kék öltönyét húzza ki a szekrényből, dehát az rövidnadrágos, hosszú meg csak barna van.

— Ruhát is kell neki venni, meg a cipője is milyen! — állítja maga elé az anyja. Végül felveszi a rövidnadrágos öltönyt és ráhúzza föléje az új sötétkék mackónadrágot. Ahogy áll a tükör előtt; félhomály van a szobában, elégedett magával; olyan jól mutatnak rajta a sötét színek. Kimennek végül a kapun. Anyja még utánuk kiabál, „Ne hagyd, hogy sört igyon a gyerek”, de végre ott vannak már a buszmegállónál. Jó az apjával menni. Ha az anyja is ott van, akkor sohasem mennek busz- szal, a villamos olcsóbb. A gyár óriás épület. Bemennek a kapun, a portás köszön, „jó napot Adám elvtárs, hát elhozta a fiát?” Egy agyonfestett asszony kezdi csókolgatni: „De helyes a fiad, András.” Ez furcsa neki, miért tegezi ez az asszony az ő apját? Az ebédlőben tartják az ünnepséget. Leülnek valahol középen. Nagy piros asztal van elől, „mögötte ülnek a górék” — magyarázza az apja. Aztán csend lesz, hosszú beszédek következnek, jaj, de unalmas!, majd izgatott morajlás támad, mert a jutalmazottak nevét olvassa fel az igazgató. Elhangzik egy név, valaki feláll a sorok között, előremegy, egy kézfogás, és átvesz egy borítékot, közben taps. A vége felé már egybefolyik a taps a nevekkel, a kézfogásokkal. Adámnak izgatottan dobog a szíve, az apja névéi várja. Most, most, mégsem? Ránéz az apjára.

— Te nem kaptál? — kérdezi csalódottan, mert közben véget ért a felolvasás.

— Nem — nevet az apja, de azért érződik a hangjáról a bosszúság.

Felszabadult zsivaly követi a felolvasást, széttologatják a székeket, egy ember jegyeket osztogat, virsli lesz, meg mindenki kap egy üveg sört. Adámnak összefut a nyála. Apja elkeveredik a tömegben, aztán hamarosan visszajön, és kis tálcán hozza a virslit meg az üveget, Adám fal, észre sem veszi, hogy apjának nem jutott. A sörből is kér, fél üveget lehajt, kicsit bizsereg tőle.

— Aztán anyádnak egy szót se! — mondja apja és nevet.

f/ öréjük gyűlnek közben többen

l\ is, mindenkinek sörösüveg a kezében, nagyokat húznak, és Adám örömmel tapasztalja; szeretik az apját. Egy alacsony, sötétruhás férfi közeledik most feléjük, apjával kezet ráz, pár szót beszélgetnek, aztán megy tovább. Apja, mintha a beszélgetés idejére megváltozott volna — gondolja Adám, és újabb virslibe harap. Az az agyonfestett nő hozta neki. Nagy, hatalmas emberek veszik körül, olyanok, mint az apja. Harsányan beszélgetnek, közben nagyokat húznak az üvegekből. Ezek is lakatosok, akárcsak Adám András. Közöttük nagyon jól érzi magát.

— Igyál egy kortyot kisöreg, kínálja egy férfi, egyenesen és kifejezetten őt, és odanyújtja félig telt üvegét. Adám felnéz, apja hümmög, egy kis kortyot azért megenged neki.

— Aztán mi leszel, ha nagy leszel? — bök feléje egyikük.

— Orvos — mondta büszkén Adám. Apa is az akart lenni. Apja félrefordult. Aki őt kérdezte, rácsap a vállára.

— Jól van, kisöreg. Ne is menj

melósnak.,

— Nőgyógyász legyél! — nevet egy másik. Apja megfogja kezét, tovább mennek a terembe. Néhányon táncolnak, a nagyteremből nyíló ajtó mögül jókedvű társaság nevetése hallatszik. Adám bemenne, de apja visszahúzza. A „fejesek” vannak ott, magyarázza. Nagyon rosszul esik most Adámnak. hogy az apja nem fejes, ugyanakkor észreveszi azt is.

hogy solcan nézelődnek arrafelé. Van akinek az látszik a szemében, hogy szívesen menne be, mások pedig mérgesen figyelik a kiszűrődő nevetést.

E

zen a különszobán később még sokat gondolkodott. Ahogy beiratkozott a nyolcadik osztályba, otthon egyre több szó esett a pályaválasztásról. Gimnáziumba jelentkezett végül, hiszen anyjának, apjának az volt a legfőbb vágya, hogy ő orvos legyen. Minden évben bediktálták az osztályfőnöknek az adataikat, de most hallotta csak először, hogy ö szerencsés, mert munkásszármazású.

— Téged biztosan felvesznek az egyetemre — vágta oda neki Juhász, akinek maszek kárpitos volt az apja, és még hetedikes korában is hófehér térdzokniban járt. Adám inkább őt tartotta szerencsésnek, hiszen Juhász minden nap sonkás zsemlyét vitt tízóraira, ő pedig zsíroskenyeret. Juhász is gimnáziumba jelentkezett, bár azt előre kijelentette, hogy őt úgy sem fogják felvenni az egyetemre.

— Akarsz a szünidőben dolgozni? — kérdezte nyáron az apja. örömmel bólintott. Így került egy hónapra a szövetkezetbe, ahol cukorkát kellett csomagolnia. Több hasonló korú gyereket vett fel nyári munkára a szövetkezet. Kis zacskókba rakták, szemenként, a cukorkát. Mivel apja mindig csak csomagolt cukrot vett neki, mondván, hogy azt nem fogdossák össze, magában jót nevetett ottani élményén. Tálcán hozták a cukrot és ledöntötték eléjük az asztalra. Egy alkalommal az a férfi, aki a tálcát vitte, megbotlott, és leejtette a szállítmányt. Semmi sem történt. Felszedték a földről, aztán szépen belerakták a celofán- zacskóba. Jól telt az egy hónap. Lányok is ültek a nagyasztalnál és versenyeztek is, ki csomagol be többet. Adámnak nem sikerült egyszer sem nyernie, pedig nagyon igyekezett. Hatszázhúsz forintot keresett. Ez volt

élete első keresete. Ahogy ment ha- j zafelé, egészen szokatlanul érezte magát.

Benedek B. István

Nyugdíja, semmiféle járandósága nincs tehát. A földművesszövetkezet szódavíz lera- katát kezeli, télen a konyhában, ilyenkor nyáron az udvaron. Naponta hozzák a szódát és ő árusítja. Egy eladott üveg után 10 fillért kap. A nyári hónapokban 500—600 forintot, télen 200—300 forintot keres. Néhány tyúkot tart, s zöldséget termeszt a kiskertben. Ebből él.

Udvara, konyhája a falu klubja. Mindig négy-öt asz- szony áll vagy ül itt nála, s a szódavízvásárlás ürügyén

megbeszélik a község fontosabb eseményeit.

így,’ itt ismerkedtem meg

egy másik nagy család

férjével, terebélyes, fényes ar- cú\asszonnyal.

— Mert nálunk — mondja — asszonyuralom van. Mindig is az volt. Az én férjem nem is ment ide-oda, harminc éve dolgozik egy helyen és hozza a pénzt becsületesen. Most már nem sokára nyugdíjba megy. A fiaimat is kitanitot- tuk. Mind jó szakmát kapott, a katonaságot is letöltötték, most egy évet keresnek még, aztán mehetnek isiten hírivei, nősülni, vagy amit akarnak. Mindháromnak megvan a telekre a pénz, meg a házra is gyűlik már. Itt maradnak Bagón. Innen egyszerű a bejárás, az apjuk is bírta harminc évig. Igaz, hogy a legkisebb fiam az dühös rám, mert hogy ő tanulni akart volna. De ha tanult volna, miből lenne telek meg ház neki? Hát nem igaz? Erre nem gondol az ostoba ...

Bagóm a családi elrendeződésnek az a legtipikusabb formája, amiről szavaival ez az asszony tudósít.

Az apa' még segédmunkás, vagy MÁV alkalmazott, a gyerekek már szakmát tanulnak, az asszony sokszoknyát hord, állatot tart, felesbe, földet művel. Még azokban az esetekben is — szinte képletként — így alakul a családok helyzete, ahol valamelyik családtag a tsz-ben dolgozik. Ezek a családtagok azonban lassan kiöregednek a tsz-től. Jönnek a munkaerők tehát a Nyírségből, Hajdu-Biharból. A fiatalok furcsa módon mégis itt akarnak építkezni. Többségük nem vágyódik el a városba. Mintha mélyen gyökerezne bennük a mondás: „Hol van Hévízgyörk Bagtól?!” A mondás, ami igen erős lokálpatriotizmus megfogalmazása. Itt maradnak tehát a faluban. A falu, amelynek pedig az egységes paraszti osztály kialakulása melegágyának kellene lennie, így a munkásság, parasztság és értelmiség furcsa elegyévé válik. Lakhellyé.

Legalábbis ez a helyzet Bagón, nem messze Budapesttől, 1967 nyarán.

Nádas Pétéi

Éjszakai túra — aggregátorok fényében

Holnap este az alkotmány napjának megünneplése után éjszakai túrára indulnak Veresegyházról a fiatalok. A járás különböző községeiből 15 csapat nevezett be a túrára, melynek lényege: 4 km hosszú útvonalon kell végighaladni, öt állomás érintésével. Útközben, s az állomásokon ügyességi és elméleti próbákon kell helytállni. A kérdések alkotmányunkkal függenek össze. A túrát sport és MHS-játékokkal, valamint a résztvevő csapatok rövid, né- hányperces irodalmi műsoraival fejezik be. A túra végállomása a veresegyházi Koronaerdőben emelkedő Margita kilátó, ahol aggregátorok szolgáltatják a fényt az éjszakába nyúló játékhoz.

i