Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-16 / 192. szám

^cHívlav 1967. AUGUSZTUS 16., SZERDA Azt kellett volna látnom, mesélték szerdán a Pipacs ut­cai asszonyok, mi játszódott le például péntek este Érdlige­ten. Egész nap nem volt víz, aztán kilenckor megindult. Tömegek várakoztak a közki­folyó körül, csörömpöltek a vedrek, és ami szitok, átkozó- dás akkor elhangzott, azt nem vágta zsebre az ivóvíztársulat egyetlen vezetője sem. Leg­jobban, természeteden, azok keltek ki magukból, akik a Cseresznyésről jöttek: jó egy kilométerre, dombra fel kel­lett cipelniük a vizet. Szólam csupán a végtelen türelem. A vizet nélkülöző emberek türelmének is vége szakadt. A Kankalin utca egyik házában, az érdligeti családok nevében, vizsgálatot és panaszorvoslást kérő levelet fogalmaztak a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak. Épp akkor fejezték be, amikor vá­ratlanul közéjük toppantam. S miután megtudták, mi járat­ban vagyok, nekem is felol­vasták. A levél „1958-ban, önkéntes társulás alapján, törpe vízmüvet létesí­tettünk” — kezdték a levél­írók, és a több mint kétmillió forint hozzájárulásra, meg a rengeteg társadalmi munkára hivatkoztak, amelyet a lakos­ság szívesen végzett, s úgy látszott, nem is hiába, mert „a községrész vízellátása a 60-as évek elején teljesen megoldottnak látszott.” Vajon helyes volt-e az eredetileg maximális 20 kilométerre és kizárólag Érdliget részére ter­vezett vízvezetékhálózatot Érd nagyközség középpontja felé, mintegy 10—15 kilométerrel meghosszabbítani, amikor az érdligeti vízszolgáltató forrá­sok kapacitása erre a teljesít­ményre köztudottan elégtelen volt? — vetették fel a kérdést, majd hozzátették: elismerik, hogy Érdnek is szüksége van vízre, „e szükségletét azonban nem egy, már jól működő lé­tesítmény zavartalan működé­sének lerontásával kellett vol­na kielégíteni.” A levél további részében el­panaszolták, hogy a körülbe­lül ..6—8 négyzetkilométernyi t erületen elhelyezkedő Cse­resznyés, valamint a Kutya­vári út baloldali, dombos ré­szén levő település sok száz családja júniusban-júliusban, heteken át egy csepp ivóvíz­hez sem jutott; a harminc fo­kot túllépő hőségben néhol annyi víz sem akadt, ameny- nyivel — beteg lévén a ház­ban — a gyógyszert beadhat­ták volna. Szombatonként, va­sárnaponként, kannákkal és vedrekkel, csapatostul járnak a falurész dombosabb vidéké­ről az, alacsonyabban fekvő területekre, hogy legalább a főzéshez való vizet megszerez­zék, nemegyszer azonban eredménytelenül térnek visz- sza. „Leírhatatlan az elkeseredés — folytatódott a levél —, mely abból származik, hogy Érdli­get lakossága az erején felül viselt anyagi áldozat árán lé­tesített vízszolgáltatómű birto­kában is kénytelen a vizet nélkülözni, szomjazik.” Az el- ' keseredést fokozza, hogy a nem teljesített vízszolgáltatás átalánydíját kéthavonként, egy összegben, a villanyszám­lához csatolva inkasszálják. S a vízdíj nem fizetése a vil­lany kikapcsolását vonja ma­ga után! (Számlát mutattak, mely azt tanúsította, hogy akinek a nevére kiállították, július 24-én, kéthavi vízdíj­ként 53 forint 40 fillért fize­tett a Fővárosi Közüzemi Díj­beszedő alkalmazottjának.) A levélírók azzal fejezték be, hogy a sérelmek, méltány­talanságok, törvénytelenségek egész sorát kellene még felso­rolniuk, de remélik, a vizsgá­lat során azok úgyis felszínre kerülnek. Majd következett a beadvány utolsó mondata: „íme. mivé válhat egy, a la­kosság társadalmi összefogásá­ból, anyagi áldozatvállalásából létrehozott alkotás, ha az rossz kezekbe kerül.” Akár válasz is lehetne A figyelem ekkor felém irá­nyult. Paczolay Sándornénak. az ivóvíztársulat pénzügyi ve­zetőjének közléseit idéztem. — Forrás fakadt Érdliget északi határában. A tanács, sa­ját erejéből nem tudván víz­vezetékrendszert építeni, a la­kosság hozzájárulását kérte, így alakult meg, 1958-ban, ki­Érdligeti méltánytalanságok Víz helyett — rozsda zárólag az érdligetiek érdeké­ben, az ivóvíztársulat, mely, 1964 nyarán, Érdet, Öfalut és Parkvárost is magába olvasz­totta — kezdte e rövid visz- szapillantással tájékoztatását a pénzügyi vezető. — Érdliget minden utcájában megépült a vezeték. 1965-ben új kutat fu­rattunk a Duna-parton, de rossz vizet adott. Ugyanebben az évben egy másik kúttal is felsültünk. Ezt, Parkvárosban, a tanács azzal bocsátotta ren­delkezésünkre, hogy, két és fél kilométeres vezeték épí­tésével, Parkvárost is lássuk el vízzel. A várt 500 liter víz he­lyett percenként csak három­százat adott az ajándékkút. Az alapító tagok 10 év alatt kettőezer, az 1964-ben belépők, minthogy olyan területeken laknak, ahol a köves talaj miatt nehezebb a vezetéképí­tés, 3 ezer forint hozzájáru­lást fizetnek, vagyis évente j 200, illetve 300 forintot, a tár­sulat közgyűlésének határoza­ta szerint. — Eddig még mindig volt vizünk — tért a múlt után a jelenre Paczolay Sándorné —, csak most nincs, amióta tar­tóssá vált a kánikula. Ámbár most is lenne, ha az alsó ré­szek lakói nem locsolnának. A létesítményeinket üzemeltető Pest megyei Víz- és Csatorna­mű Vállalat a "nyár kezdete óta szakaszos vízellátást veze­tett be: a Duna utca Pest felé húzódó része 8—11, az ófalusi rész 11—13, a szilvási rész 13—16 óráig kap vizet. De hát ez csak elméletben van így, pedig ha a lakosság megszok- ná e rendszert, és alkalmaz­kodna hozzá, kevesebb lenne a méltatlankodás. Vannak, akik egy teljes hétig sem ve­hetnek vizet maguknak. Sze­rintünk az lenne célszerűbb, ha éjjelre zárnák el a vizet, mert a lakók azt az éjkezdeti órákban csak locsolásra hasz­nálják, és nappal adnának többet a feltöltött tározóból, méghozzá úgy, hogy minden körzet meghatározott időben, délelőtt és délután egyaránt kapna vizet. Így a váltott mű­szakban dolgozó érdligetiek gondját is megkönnyítenénk. Sajnos, épp az a rész nélkülöz a legtöbbet, a tározó környé­ke, mely alapító terület, s melynek lakói a legpontosabb fizetők. Éppen ellentétei az ófalusiaknak, akik, amíg nem volt vízvezetékük, fűt-fát ígértek, 1966 óta azonban, amióta hálózatuk 80 százaléka megépült, kibúvókat keresnek, az eddig esedékes érdekeltsé­gi hozzájárulás 30 százalékát egyenlítették ki csupán, víz­hiányra pedig nekik van a legkevésbé panaszuk. Az adó­sokkal beszélünk, indokolt­esetben fizetési kedvezményt is biztosítunk nekik, de a be nem fizetett összegeket a kö­vetkező évben közadók mód­ján való behajtásra kell átad­nunk. A társulat csak akkor tud építeni, ha van miből. Természetesen elmondta, hogy milyen fejlesztésen törik a fejüket: — A Mélyépítési Tervező "Vállalat most készíti az Érd­re vonatkozó beruházási prog­ramot. Március 31-ig kellett volna elénk tennie, de késik vele, pedig mi, óimig meg nem kapjuk, nem kérhetünk állami támogatást erre a körülbelül 60 millió forintot kitevő beru­házásra. Víztorony építése, 180 kilométer vízcső fekteté­se, a yíznyerési lehetőségek bővítése szerepel a tervben, melynek megvalósítása körül­belül fél évtizedet vesz igény­be. Pillanatnyilag a Duna- parti k,út ideiglenes bekap­csolásában van a legnagyobb bizodalmunk. Addig szivaty- tyúztattuk a vizét, míg végre a KÖJÁLL megfelelőnek ta­lálta. Ügylehet, rövidesen minden ivóvízzel kapcsolatos panasz megszűnik Érdligeten. Az elhatározás Szenvedélyes közbeszólások kísérték hűségre törekvő be­számolómat. Ilyesfélék: — Lám, így vették el a vizün­ket!... Vízórákat kérünk!... Szívesen fizetünk, csak legyen 1 miért!... Éjjeleken át nem ; aludtunk, lestük, jön-e víz, és 'nem jött!... Ha tűz ütne ki, I mivel oltanánk? ... Amíg az iskola be nem zárt, víz is volt, a Cseresznyést azóta egysze­rűen kiiktatták!... Jelentsék fel a szomszédok, aki slaggal locsol, ez nem aijasság, ez közérdek, ez embertársi köte­lesség !... S végülis megmaradtak el­határozásuk mellett: . legépel­tetik és a Központi Népi El­lenőrzési Bizottsághoz hala­déktalanul eljuttatják beadvá­nyukat. Később, a házigazda, meg én, közös emlékeinket felem­legetve, nedvdús barackokat j majszolgattunk. Csupa raga- ! dós maszat lett a kezem. Szó- j rakozottan a csaphoz léptem, hogy leöblítsem. Éles csikordulás hallatszott, és rozsdaszemcsék pettyezték be tenyerem .. . Polgár István A kereskedelem igénye szerint: Mosható férfiruha - Ifi-mérettábla Divat a kétsoros A gyár találkozója a kereskedelemmel A vitrinek mögött elegáns zakók, új szabású nadrágok, számtalan anyag, modell. A Vörös Október Férfiruhagyár mutatta be termékeit tegnap a Divatcsarnok Lotz-termében a kereskedőknek. Mindenekelőtt az újdonsá­gokról. Felkészültek a szinteti­kus összetételű „Mosd és hord” ruhák gyártására. A legkorszerűbb vasalósorok biztosítják az éltartó, hőmeg­munkálásra érzékeny, mosha­tó anyagú technológiák alkal­mazását. Elkészítették a fiatal­emberek mérettáblázatát, amely korunk jónövésű, ki­sportolt fiataljainak testalka­tához igazodik. Emellett most is 36 különböző mérettel és rengeteg modellel állnak a ve­vők rendelkezésére. A megjelent kereskedőket az érdekelte, milyen lesz a gyár jövő évi divatajánlata. Jellemző a hosszabb zakó, amely derékban karcsúsított. Eleje magasabban záródik, egysoros, háromgombos meg­oldással. Divatba jön a kétso­ros zakó is. A nadrágok tér­dig szűkebbek, lefelé bővül­nek. Nagy része hajtóka nél­küli. A bemutató ruháit augusz­tus 22-ig láthatja a nagykö­zönség is. Az esemény jelen­tősége azonban ennél nagyobb, a Vörös Október Ruhagyár közvetlen kapcsolatot keres a fővárosi és vidéki, tehát Pest megyei kereskedelmi vállala­tokkal. Mindezt az új mecha­nizmus szellemében. — t, gy. — Job«» későn, mint soha! Három évszázad után végre fellélegezhetnek a brit meteo­rológusok: az angol alsóház visszavonta az az 1677-ben ki­adott törvényt, amely szerint a téves előrejelzést adott me­teorológust máglyahalálra le­het ítélni. Fél évszázad a tudomány szolgálatában Csütörtökön ünnepélyesen kezdődik Szege- dep a VIII. biokémiai vándorgyűlés. Köszön­tik Jendrassik Lóránd professzort abból az al­kalomból, hogy fél évszázada műveli a bio­kémia tudományát. Születésnapi köszöntő is ez egyben, hiszen a professzor 1896. augusztus 18-án született Pest megyében, Ócsa határá­ban, Alsó-Pakony pusztán. Innét indult a vi­lághírnévig. Orvosi diplomájának megszerzése után Szent-Györgyi Albert révén, Storm van Leeu- wen, a leydeni egyetem tanára, a gyógyszer- hatástani intézet igazgatója mellett kapott asszisztensi állást. Itt került az intenzív kuta­tómunka légkörébe, s számos nagynevű kuta­tóval kötött ismeretséget. Leyden után Gro­ningen, majd Budapest, Berlin, azután Pécs az életpálya állomásai. S egy nagyon jelentős állomás a magyar tudományos élet szempont­jából: 1929, Boston. A XIII. nemzetközi élet­tani kongresszuson vett részt, s ott határoz­ták el Szent-Györgyivel közösen a Magyar Élettani Társaság megalapítását. Pécs után Kolozsvár, majd Budapest. De a helységeknél sokkal fontosabb a tudományos munka, mely megoszlik az élettan és az élet­vegytan kutatások között. Rendkívül sokrétű, intenzív munkát végzett, s egyre nagyobb te­kintélyt vívott ki a nemzetközi szakmai kö­rökben. A háború előtt megjelent — főleg né­met nyelvű — szakmunkákban Jendrassik az egyik legtöbbet idézett szerző. S nemcsak a tudományos kutatásban van­nak nagy érdeméi. Elévülhetetlenek ezek az új magyar biokémikus generáció nevelésében is. A mai fiatal biokémikusok őt vallják taní­tómesterüknek, szellemi atyjuknak. A professzor sajnos nem lehet ott Szege­den. Már hosszú ideje szobájába köti a beteg­ség. Hogy köszöntik őt, nyilván jól esik neki. S még jobban, hogy a háromnapos vándor- gyűlés két referátumában és 50 előadásában tanítványai munkássága mérhető le. Olyanok ítél... Fejet lehajtva , hallgatta ahogyan monoton hangon, pontot, vesszőt figyelmen kívül hagyva, az apró, kopasz emberke a szöveget olvasta. A többiek, ott az asztal körül, szemmel láthatóan unatkoz­tak. Lefutott ügy ez, nincs benne semmi izgalom. Ö, egyedül az asztalnál ülőkkel szemben, a széklábat fogta hátratett kezével. Olykor föl­emelte a fejét, ránézett a kis kopaszra, majd megint a ko­pott parkettléceket vizsgál- gatta, mintha azok vonalaiban vélné fölfedezni sorsát, jöven­dőjét. A kis kopasz hangja riasztotta: — Megértette? Mit kellene megérteni? Azt, hogy tizenegy évig jó volt, j semmi baj vele, s egyszeriben bélpoklissá lett, akit ki kell űzni az egészségesek közül,' csak azért, mert nem tartotta la száját? Mi mindent össze- I hordanak ellene! Két-három | évre visszamenőleg összeka- I párták mindent, amiről azt gondolják, ellene fordítható. ] Valóban ellene fordítható? — Mit kellene megértenem? — Miit? Ezt még kérdezi...? 4 kis kopasz méltatlankodó hangja olyan volt, mint ami­kor nyakon kapnak egy csir­két. A többiek még mindig unalommal révedeztek az asz- i 1 mellett. A levegőben már elült a korábbi mondatok kel­tette hullámmozgás. „ ... nem biztosította az üzemrész dol­gozóit megillető szociális kö­rülményeket ...” — „ ... ellen­szegült több ízben’ olyan in­tézkedése :nek, amelyek hiva­tottak voltak szolgálni a ter­melőkapacitások jobb kihasz­nálását ...” Ilyesféle monda­té foszlottak szét a levegő­ben. — Nem gondolják, hogy az °gész nevetséges? Az aszta’nál ülők mozgolód­ni kezdtek. — Nevetséges, mert olyas­miket akarnak a nyakamba varrni, amiről maguk is tud­ják, hogy semmit nem tehetek róla. Hát tényleg azt hiszik, hogy bolondnak születtem, aki hagyja a kést a nyakán? Csak azért, mert hallgattam eszten­dőkig? Egyszer minden pohár tele lesz, s igyekeztek, meg igyekeznek is itt néhányan, hogy minél előbb tele legyen. A kis kopasz 0iy3n moz­dulatot tett, mint aki megvon­ja a szót tőle. De hát ez nem bíróság, itt a renitenskedőt nem vezettethetik el: — Ott ül az asztal mögött Fenyő szaktárs. Most, gondo­lom, a szakszervezet képvise­lője. Amúgy meg gyártásfej­lesztési főosztályvezető, igaz? Most már mindenki úgy ült az asztal mögött, mintha min­den pillanatban bomba rob­banhatna. — A maga által aláírt uta­sítást tagadtam meg „több íz­ben” — nyomta meg gúnyosan a hangsúlyt. — Maga is elis­merte, hogy összetörnének a gépek, ha azzal a fordulat­számmal járatnánk, amit ma­guk előírtak. így volt? Csattant a hangja. A töb­biek ösztönösen is Fenyőre néztek. Érezte. Kínos volt. Va­lamit mondani kell. — Hát itt nem arról van szó, hogy bizqnyos gépek, szó- vál bizonyos berendezések ... Belefojtotta a szót Fenyőbe, önmagának is új, ismeretlen elszántság kerítette hatalmá­ba, s már-már úgy beszélt, mint aki nagyon régen készült erre. — Nem biztosítottam a szo­ciális körülményeket? Van képük ezt leírni ... — De kérem, micsoda hang ez?! — próbált tiltakozni a kis kopasz. — Igenis, farizeus kép kel­lett hozzá. Hát miért nem biz­tosítottam? Azért, mert kö­zölték velem, hogy egy fillért sem adnak az öltöző átépítésé­re. Miért nem? Horgásztanyát kellett építeni, erre ment minden pénz. igaz? Maguk ezt jobban tudják, mint én, mert itt egy üzemvezető csak vélet­lenül láthat a kártyákba. Ma­guk meg ott ülnek fönn, a nagyirodán, valamennyien. Fenyő szaktárs talán nem szorgalmazta a horgásztanyát? Hányszor jött a nyakamra, hogy így édes öregem, úgy édes öregem, adjál már három meg öt embert, egy napot le­nyomnának ott... A szobában olyan csönd volt, hogy hallani lehetett a szomszéd szobában kattogó írógépet. — Miért lett egyszerre sötét ördög Kriskó? Azért, mert megmondta, hogy ő több mun­kalapot nem hajlandó hamisí­tani. És én miért lettem? Mert ugyanezt mondtam. Elég a horgásztanyából, elég abból, hogy napokig ott dolgoznak az emberek, mi meg itt firkáljuk a munkalapokra a teljesítmé­nyüket. Ki tud arra a hor­gásztanyára kimenni? A fő­nökség, a kocsikkal. Ott dol­goztatják az embereket, akik látják, hogy ide ilyen üveg, oda olyan festés, amolyan fa­berakás, itt meg az öltözőben szétrothadnak a szekrények ... A kis kopasz teljesen elvesz­tette lába alól a talajt. Hápo­gott, vörösödött, sápadozott, riadtan pislogott a többiekre, azok vissza rá, mert ha nem is tudták, de érezték, hogy mindebből még nagy baj lesz. Itt valami olyan történt, ami­ről ők nem tehetnek, de amiért őket veszik majd elő: hogyan engedhették? Amikor már előre rendeztek mindent. Áthelyezik Ballát a másik gyáregységbe, a fizetése ma­rad, ott is üzemvezető lesz, közelebb kerül a lakáshoz, s itt nem lát bele a dolgokba. Kész. Erre ez fölborítja az. egészet, beszélni kezd, mint egy eszelős, hát teljesen el­ment az esze? Ebből nagy botrány lesz. Vagy így, vagy úgy, de valahogy mindenkép­pen. — Bállá szaktárs kérem ... Bállá úgy nézett a kopaszra, hogy az elhallgatott. — Nem mondtam még vé­gig! Nekem itt jogom van be­szélni, s ha nem tetszik, akkor majd máshol beszélek! Van még ebben az országban hely, ahol meghallgatják, meg kell, hogy hallgassák az embert! Hibás vagyok? Igen! De nem azért, amiért ide ültettek. Ha­nem azért, mert hallgattam eddig, mert mint a birka, hagytam, hogy vigyék az em­bereim, csitítottám a műveze­tőket. Mert nemcsak a hor­gásztanya van! Ki ültetett engem ide? Az igazgató, ő ír­ta alá a levelet. Nos, neki má­jus közepén nyolc napot dol­gozott hat emberem. Neki. Nem a 'gyárnak, még csak nem is a gyár horgásztanyájának, hanem a maszek házacskánál. Hétvégi nyaraló. Jól hangzik, nem? A kis kopasz kapkodni kezdte a papírjait. Innét men­ni kell, ezt halgatni sem lehet. — Maga emiatt még nagy bajba kerülhet! Utolsó kísérlete volt, hogy elhallgattassa Ballát. Már éles, fülsértő fejhangon kiabált: — Rágalmaz. Amit mond, azt bizonyítani is kell! Bállá nagy nyugaldmmal nyúlt a köpenye zsebébe. Elő­húzott egy papírlapot: — Itt a hat ember aláírá­sa. Tanúsítják, hogy hol és ki­nek dolgoztak nyolc napot. Még vasárnapra sem engedték haza őket! Ez elég lesz bizo­nyítéknak, nem? Csönd lett. Olyan csönd, hogy a szomszédban az írógép kopogása géppuskasorozatként dörömbölt. A kis kopasz, aki rémülten gondolt arra, mit referáljon minderről a főnökségnek, han­got váltott: — Bállá szaktárs, maga egy értelmes ... egy kiváló ... nem hiszem, hogy ezt így kellene ... szóval lehetne ... Bállá utálkozva nézte. Utál- kozva, mert jóidéig magama­gára is így gondolt, hogy a beosztásáért, a vele járó fi­zetésért mi-mindent lenyelt. Otthon ült a konyhában, néz­te a feleségét, ahogy elnehe­zült testével nyögve, sóhajtva mozgott, s közben arra gon­dolt, hogy vagy teljesen behó­dol ennek a brancsnak, vagy kiborít mindent. Más út nin­csen. Sokszor érezte úgy, hogy nem lesz ereje, ötven éves. És ha mégis kinyírják? Mihez kezd? Tizenöt éve nem volt gép mellett. Valaha príma gyalusnak tartották, az pedig nem kicsiség, ha van elit szak­ma, gyalusnak lenni az. De most? Az erő nem mindig ott van, ahol az igazság. És ha vé­gül ótt is van, talán már későn jön. A győztes már összetört ember, aki ugyan megkapta igazát, de minek? Tönkrement szívvel, gyomorral... — Megmondtam, amit meg­mondtam. Ha kell, az atyais­tenig is elmegyek. Föl Pestre, a pártba, a Parlamentbe, ha addig kell mennem! Ha előbb nincs igazság, akkor ott lesz. Valahol megvan az igazság. Ha ott rámolvassák, hogy én magam is mit tettem, mi­mindenbe belementem, sza­vam se’ lesz. Mert igaz. De olyanok akarják rámtenni a kötelet, akik jobb, ha nem néznek a tükörbe?! Fölállt. Nagyon fáradtpak, kimerültnek érezte magát. Míg kifelé ment a szobából, arra gondolt, mit tehetne, hogy most már amit elkezdett, azt be is fejezze ... Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom