Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-13 / 190. szám
1967. AUGUSZTUS 13.. VASÁRNAP r*»i KEcrn v/f/rffip Ön kivel készítene interjút? Kamondy Lászlóval „Az »ön kivel készítene interjút« körkérdésre válaszolva javaslom Kamondy László fiatal Írót interjú-alanynak. Egyénisége és tehetsége, valamint írói magatartása izgalmas kérdéseket vet fel” — írja levelében Maczelka Tibor ceglédi olvasónk. Kérésének eleget téve, felkerestük Kamondy László József Attila-díjas Írót. ÜJSÄGfRÖ: Mindenekelőtt megkérném, beszéljen az életéről. Arról, amit már bizonyára sokan kérdeztek: minek készült, hogyan lett író? RÁMOND V: Életem legszükségesebb adatai megtalálhatók az irodalmi lexikonban. Gondolom, nem ezekre az adatokra kíváncsi. ŰJSÁGlRÖ: Nem. Szeretném ha kommentálná ezeket az adatokat. KAMONDY: Nem szívesen beszélek az életemről, tehát nem szívesen kommentálnám az életrajzi adataimat sem. CJSÁGÍRÖ: Szeméremből? .Vagy más oka van? KAMONDY: Talán szeméremből, talán, mert életem sorsdöntő vágj' érdekes fordulatainak megírásával még adós vagyok. Hogy ne csak általánosságban válaszoljak a kérdéseire, nyíltan bevallom, hogy még a magam számára sem eléggé tisztázott, miért lettem író, „novellista”. Egy- szercsak az lettem. És ma is „csak” novellista vagyok, ámbár több kisregényt, drámát, hangjátékot írtam. Tizennyolc éves koromban — ezt azt hiszem utólag reálisan látom — nagyobb eséllyel pályázhattam volna az országosan ismert válogatott asztali teniszező, vagy előadóművész babérjaira. ŰJSÁGlRÖ: És a három lehetőség között nincs semmi minőségi különbség? KAMONDY: Akkor semmi esetre sem rangsoroltam és nem rangsorolom e lehetőségeket ma sem. Szerintem az ember bármit csinál, az első ét legfontosabb indítékának annak kell lennie, hogy szívből és szenvedélyből csinálja. Természetesen az legalább olyan fontos, hogy ne hajlamai, öröklött tulajdonságai ellenére válasszon hivatást. ŰJSÁGlRÖ: Ha már a hivatásnál tartunk: mit tart az írói hivatás legfontosabb kritériumának? KAMONDY: Ennél a kérdésnél helyénvaló a többesszám, hiszen kevés olyan pálya van a 4000-nél több között, amelyik oly sokoldalú képzettséget. szellemi és fizikai rugalmasságot és felkészültséget kívánna és feltételezne, mint •az írói. Ha valaki nem akarja a spanyolviaszkot felfedezni! Ha nem akarja még egyszer elismételni, amit már leírtak! Mert amit egyszer már leírtak — orosz közmondás — azt baltával sem lehet kivágni. No, fontos kritériuma az írói hivatásnak a mesterségbeli tudás, a tárgy és emberismeret, a megismert és átélt külső és belső valóság szenvedélyes ki- mondásának vágya és a tehetség, hogy újra ismételjem, ezek mindenesetre elengedhetetlen feltételei a jelentős vagy a jó műalkotásnak. ŰJSÁGlRÖ: És az ihlet? KAMONDY: Ha ezen a sokat vitatott szócskán az íráshoz szükséges legkedvezőbb testi-lelki feltételeket érti. akkor persze az is jó ha van. De ne misztifikáljunk! Ha evés közben megjöhet az étvágy akkor munka közben is megjöhet az „ihlet”. Ez sajnos ígj van, ez személyes tapasztalatom. ŰJSÁGlRÖ: És az elkötele rét teég? KAMONDY: Szerinten minden, felelősségét átértő írt vagy újságíró „elkötelezett” ha az igazság, az általa átél valóság, a külső és belső ta pasztalat kimondásának vá gya fűti és gyávaságból név hallgatja el azokat. Hiszen - „Vétkesek közt cinkos aki né ma” — hogy Babits szavaiva éljek. Képletesen szólva: hogj az ember a foglyok vagy i börtönőrök pártján áll-e, az nem nehéz eldönteni. Ugyan csak azt sem nehéz eldönteni némi önvizsgálattal, hogy hisz-e az istenben vagy sem. Ha nem hisz — ebben teljesen egyet értek Sartre-val — nagyobb a felelőssége döntéseiért, hiszen ha isten nincs, nincs túlvilág! korrekció, nincs büntetés vagy jutalom, nincs akire átháríthatjuk a felelősséget boldogtalanságunkért, gyávaságunkért, hamis vagy tévcselekedeteinkért. ÜJSÄGIRÖ: Ügy tűnik, hogy Önt a morál, a filozófia különösképpen érdekli. KAMONDY: Nyugodtan mondhatom, hogy a politika, a vallás, a jog és a pszichológia, tehát a többi tudatforma nemkevésbé érdekel. Hiszen a valóságot — a kozmosz, a társadalom és a mikrokozmosz hármas gyűrűjében élő embert — nem lehet az ösz- szes reá ható tudatforma vizsgálata nélkül megérteni. ÚJSÁGÍRÓ: Miért hangsúlyozta a pszichológia fontosságát? KAMONDY: Azért, mert talán legérzékenyebben és leggyorsabban tud egy kisebb közösség vagy akár nemzet közérzetéről tudósítani. Viszkritikusokról, akik ha teszem S azt ornitológussá képeznék át | magukat, csak a cinkéket és a ^ varjakat ismernék el madár-§ nak, de az is lehet, hogy csak & hol az egyiket, hol a másikat. ^ ŰJSÁGlRÖ: Min dolgozik | most? s S KAMONDY: Egy félig készS kisregényen és egy „kész”,| évekkel ezelőtt írt, ugyancsak § kisregényen, párhuzamosan. | ŰJSÁGlRÖ: Mondana vala-| mit készülő munkáiról? ^ KAMONDY: A félbehagyott | munkámról, ha megengedi, S nem beszélek. A másiknak | „Ahol a sínek véget érnek" a ^ címe, és annyit elmondhatok ^ elöljáróban, hogy egy asszony ^ a főhőse, aki osztályhareos § gyűlölete segítségével lett ve- ^ zető értelmiségivé, egy asszonyról írok, akivel melyik európai szintű kollé-1 gája elvitatkozhat szakmája | problémáiról, de aki lélekben, S érzelmi kultúrájában cseléd- § lány maradt; tele az elmúlt^ uralkodó osztályoktól örökölt ^ nosztalgiával és előítéletekkel.^ ŰJSÁGlRÖ: Közvetlen ^ munkáján kívül mi az, ami ^ most a legjobban foglalkoz- ^ tatja? KAMONDY: Mind elmond- hatom? J ŰJSÁGlRÖ: Megkérném. i KAMONDY: Az első dologi szinte magánügynek tűnik. $ írói szemléletem változása. A 5 másik a magyarságom, amely- $ ről szeretnék lehántani min- $ den provincializmust, de úgy, $ hogy mentes maradhassak a 5 jellegtelen kozmopolitizmus- $ tói. A harmadik dolog: minti állampolgárt és írót, egyre in- i kább ingerel a sok olcsó, szó- $ rakoztatóipari termék, mely \ szinte már a perifériára szó- $ ritja égető és fájó. nyugtala- \ nító közösségi gondjainkat. És 5 hosszú évek után újra, és egy- $ re jobban izgatnak országunk J megoldásra váró feladatai és J megoldásra váró problémái. ^ Itt elsősorban nem a kultúra i állapotára gondolok, hanem i az új gazdasági mechanizrrfus- $ ra való felkészülés feltételeire $ és következményeire, melyet $ elválaszthatatlannak érzek $ társadalmunk kényszerű és $ szükségszerű demokratizáló- $ dúsától, az elmosódó kollektív^ felelősség helyett az egyéni $ felelősség és morál sokszínű $ és ellentétes kibontakozásától, i s röviden: egy új embertípus ^ megszületésétől. Tehát nem $ várok kevesebbet, mint azt, $ hogy az okos elégedetlenek ^ elfoglalják — mint „pozitív^ nősök” — a társadalmat vé- 5 delmező pózában tetszelgő ^ konzervatívok vagy éppen re- $ akciósok helyét. Tudom, hogy $ ez nem kevés, de optimizmus ^ nélkül hogyan lehetnék író $ Magyarországon ? Nádas Péter í olyan 8 1 bár- § NYÁR (Foto: Kotrocz-ó) «és űm úr dönt, főként akkor, ha ez — mármint a társadalmi tulajdon — a Virágzó Gyümölcsös leltárában szerepelt. Szóval: ha egy gyönyörűen fejlett tenyészbirka áttévedt valamiképpen Bagó-Juhász ártatlanjai közé, a „Jedző úr” éjszakának idején fölkerekedett, faintérosan odasompolygott ama gyülekezethez és gyöngéden visszaterelte az eltévedt jámbort eredeti lakóhelyére. A „Jedző úr” eme akciói mindig kiválóan sikerültek, pedig „Julcsa”, a Bagó-Juhász pulija amúgy igen éber hölgypuli hírében állott, s nemigen szokta némán eltűrni az idegen pulik arrafelé járkálását. A „Jedző úr”-ét mégis eltűrte, mert ez a gavallér aztán értette, miként kell a pulihölgyeknek a szépet tenni. Végtére iS, nem lehet pontosan tudni, ellensége volt-e Bagó-Juhász a társadalmi tulajdon védelmezőinek vagy sem, de a „Jedző úr”-ra megneheztelt. Ezért határozott olv kegyetlenül. Ez pedig olyasvalami, amit józan ésszel bajos megérteni. Mert az, hogy két juhász agyonveri egymást, sohasem számított a régi időkben különleges eseménynek. Versengtek, győzött az erősebb, amelyik nagyobbakat tudott a másiknak odasózni. Arra azonban soha, semmiféle időkben nem akadt példa, hogy egy vérbeli juhász egy belevaló puli életére pályázott volna. Tehát úgy intézte, hogy merő véletlenségből Bűrbajusz Bódog legszebb birkája me- gintcsak áttévedjen hozzá. Setét éjszaka volt, csillagtalan, párás. A birkák gyanútlanul kérődztek a settenkedő tragédia árnyékában. „Julcsa” felkapta ugyan a fejet, amikor Bagó-Juhász működni kezdett a patkányméreggei meg a vagdalt birkahússal. Figyelmesen végignézte a műveletet, odaszagolt a csemegéhez, de amikor Bagó-Juhász azt mondta neki: „ettől meggebedsz, ha falsz belőle” — megértette a stiklit. Leheveredett a gyöpre, a saját combját használva matracnak, s tűnődött. Eközben Bagó-Juhász a megfelelő helyre kitette a halálos lakomát a „Jedző úr” számára, s mint akinek semmi nem háborgatja a lelkiismeretét, álomra hajtotta a fejét. Amilyen nagy szívbéli nyugalommal feküdt, olyannal kelt. Mér jóelőre kifundál- ta, miképpen vigasztalgatja majd ádáz riválisát, Bűrbajusz Bódogot a „Jedző úr” szomorú kimúlása okán. Föl- ébred. szétnéz és lám: — a vendégbirka nincs sehol, a „Jedző úr” teteme nincs sehol, de még a halálos lakoma sincs sehol. Ellenben „Jui- csa” boldogan nézelődik amarra átalfele, Bűrbajusz Bódog tanyája felé, ahol a „Jedző úr” éppen illemtudásra oktatott egy önfejű kost. Bagó-Juhász leült. Mindig ezt tette, amikor meglepődött. Rágyújtott remek Old River pipájára, amelybe illatos Feinschnitt keveréket tömött — és vakaródzott egy sort. De mert észbeli képességeit mégsem a birkáitól örökölte, hovatovább rájött a rejtélyre. úgy aiunauaii, túra az emberi természet, nem igaz? Következésképpen sokfajták és nemkülönben furák a juhászféle emberek természetei is. Ámde az már mégiscsak sok, amit Bagó-Juhász, és Bűrbajusz Bódog müveitek egymás ellenében a divatos vetélkedések okából. Bagó-Juhász a Háromlevelű Lóhere birkáit kezelte, Bűrbajusz Bódog a Virágzó Gyümölcsösét. Egymás mellett díszlett eme nagyhírű két közös. Mindenben versengtek egj’mással, nem csoda, ha a birkásaik se nyugodtak. Amikor Bagó-Juhász robogót vett magának, Bűrbajusz Bódog 350 köbcentis Jawaval licitált rá. Bagó-Juhász kiszúrt magának egy Trabantot. Erre aztán Bűrbajusz Bódog egy jóképű Opel Kapitännal szándékozott replikázni. Eddig ez nem rendhagyó eset. Ott kezdődött a baj, amire Bagó-Juhász elszánta magát. Vett egy dupla adag patkánymérget, összekeverte ezt egy kilónyi friss birkahússal: a „Jedző úr”-at akarta megétetni vele. „Jedző úr” Bűrbajusz Bódog kirafinált pulikutyája volt. Tapasztalt pusztai diplomata, minden hájjal megkent négylábú birkacsősz. A gondjaira bízott állatok kitűnően engedelmeskedtek neki, elstraban- colásról szó sem lehetett, ha a „Jedző úr” nem aludt. Márpedig sohasem aludt. Birkái éber állapotában legalábbis nem. Hát ennek a „Jedző úr”-nak akadt néhány olyan tulajdonsága, amit Bagó-Juhász gyomra semmiképpen nem vett be: például teljes odaadással védelmezte a társadalmi tulaj;zatérve az előbbi gondolat- íoz... Ugyanakkor azt is ter- nészetesnek vehetjük, hogy lem minden író kíváncsi vagy ■rzékeny éppen hőseinek az jsszes tudatformához való boly olult kapcsolatára. Nem tu- iom, hogy elég világos-e, mit mondok? ŰJSÁGlRÖ: Világos, de megkérném, hogy fejtse ki bővebben. KAMONDY: Igen ... Ügy londolom, hogy az elmondot- akból logikusan következik íz is, hogy a kritikus sem vizs- jálhatja egyetlen tudatforma, egyen az akár a filozófia, ikár a politika, szempontjai izerint a műalkotást, mint ^ egyetlen hitelesítettnek vélt ^ mérleg. | ŰJSÁGlRÖ: Ügy értsem, | íogy elégedetlen a kritikával?^ KAMONDY: A kritika és| íz irodalomtörténet jelentősé- ^ 'ét — ha már erre is rákér-1 Jezett — szerintem nálunk ^ úlbecsiilik, mert az irodalom ^ ársadalmi funkcióját is tűibe-1 :sülik. vagy talán pontosab-^ ián: tévesen értelmezik. Tér- ^ nészetesen csak azokról a^ critikusokról beszélek itt. | ikik az írónak még mindig^ liszpécser szerepet szánnak a ^ ársadalmi munkamegosztás- § oan, az irodalomnak közvet-^ en szervezőerőt tulajdoníts- ^ iák. Az ilyen kritikusoknál ^ íz is gyakori, vagy az sem ^ :sodálható, ha az író világáé- '.étét összecserélik hősei vi- § ágnézetével, Shakespeare-t | [II. Richarddal, vagy a mű-i ien megszólaló jogos emberi ^ ílégedetl enségben társadalom- § íllenességet gyanítanak. Is- ^ métlem. nem a kritikáról be-| szélek általában, csak egyes $ O tt feküdt a napon kinyújtózva, hason fekve és „Buddhá”-hoz illően, mozdulatlanul. Negyedórája, félórája? Fészkelődésemet minimálisra csökkentve pihegek az árnyékban és nézem a mozdulatlan és kinyújtózott „Buddha” kétrészes fürdőruháját, s azt amit a fürdőruha mutatni enged. Teltkarcsú hölgy, lány, asszony ez a nőnemű lény — ez a mozdulatlan „Buddha”, hosszú, manapság férfiasnak nevezendő hajjal, sütteti, dehogyis sütteti, égette ti magát a nappal. Nézem. Bámulom: hogy az ördögbe bírja ki ennyi ideig a napon, hogy nem kap gutaütést, miért nem olvad el, vagy szikkad ki ennyi idő alatt, s egyáltalán, hogyan lehet ilyen mozdulatlanul feküdni. Körülötte nyüzsög az élet az árnyas fák alatt és a medencében, élesedik vagy tompul a külpolitikai helyzet, repülőgépek szállnak fel és zuhannak le, jéghegyek — jéghegyek! — úsznak le északról délre, emberek szüHASON letnek, esküdnek, válnak, halnak meg és fúrják egymást, de a kinyújtózott „Buddha" fekszik hason immáron lassan egy órája, teljesen mozdulatlanul. Ah, most megmozdul. Igen, lassan, mint valami lomha, feszülő bőrű kígyó, átvonaglik a hátára. Nőiessége belehety- kélkedik a napsugárba, a kék égbe, csípője igen takarékos mozdulatokkal helyet keres magának, aztán folytatódik a szertartás, ennek a női fakornak áldozata a Napistenhez: mozdulatlanul fekszik tovább, 33 fok árnyékban! Nem, most már azért sem mozdulok. Itt az idejg, hogy megfigyeléseimet az emberi, s ezen belül különös tekintettel a női természet iránt befejezzem, hogy egy nagyobb tanulmányban kifejthessem: mit bír az ember, ha nő? Iz- gek-mozgok, veritékezem az árnyékban, pedig engem még vádolni sem lehetne teltlcar$ romosán arra, aminek történ- csúsággal. lágy és makacs hő- $ ni© kellett. „Julcsa” elásta a guta kerülget, de a férfi se S mérgezett örömvacsorát, mi- kutya: ha ő bírja a napon, én § előtt a „Jedző úr” ál tál jött bírom az árnyékban. De vajon § volna az eltévedt birkáért. mit akarhat? Valóban, valami ^ Kellőképpen örvendeztek egy- napimádó szekta tagja? Vagy, $ másnak, enyelegtek valamics- már nincs ereje felkelni? Mert § két s aztán — lám mennyire ez már nem napozás, ez már § terjed a társadalmi tulajdon magas fokú edzés ahhoz, hogy $ tisztelete — „Julcsa” egy valaki sértetlenül járja végig $ darabon segített a „Jedző majd egy izzó pékkemence i úr”-nak a véletlenül elkó- belsejét... \ borolt négylábú gyapjas jámbor Bűrbajusz nyájába visz- s most, igen most a nő i szaterelni. felül. Lassú mozdulatok-§ Miért mutatkozott „Julcsa” kai feláll, nyújtózik és bekiált i olyannyira előzékenynek? A mellém az árnyékba, egy ala-S „Jedző űr” talán női" termé- csony kis köpcös, félájult fér- Sszetét babonázta meg? Eb- finak. Biztosan a férje! S ben lehet valami, mert hi— Jenő, nézd csak... Még § szén, > semmi sem lehetetlen, egy óra és barnább leszek, ^ mert minden lehetséges. mint Piri... Nekem ne hen-^ Mégis. azt rebesgették, mint- cegjen a jugoszláv tengerpart- ^ ha „Julcsa” és a „Jedző úr” jóval... — szól, s egy méter- ^ már „tudott” volna 9 két rel arrébb újra lefekszik, fi- ^ közös tervezett egyesülésé- zikusi pontosággal bemérve a § rőL Akkor pedig a két nyáj legmegfelelőbb beesési szögét S sem marad külön. Ez esetben a nap sugarainak. Felnyögök | viszont a „Julcsa” meg a és négykézláb elvonszolom ^ „Jedző úr” együtt folytatják magam. Még öt percig nézem, ^majd a felügyeletet a gyapjas s menthetetlenül napszúrást i négylábúak f elett. kapok. O pedig fekszik tovább, S Okosak a pulik. Néha még kinyújtózva ismét, hason... ^ a gazdájuknál is okosabbak ... Gyurkó Géza % Földes Mihály
