Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

A “TÄirfap 196T JÜLITJS 9.. VASÁRNAP ŐSZ FERENC RIPORTJA PÁRBESZÉD... ISMERŐS A FOGALOM. SZERTE A VILÁGON FOLYIK AZ ELLEN­TÉTES ELVEN ÁLLÓ EMBEREK ÉS EMBERCSOPORTOK PÁRBESZÉDE, AZÉRT, HOGY MEGÉRTSÉK, MEGISMERJÉK EGYMÁST ÉS MEGTALÁLJÁK AZ ELVI- ÉS VÉLEMÉNY- KÜLÖNBSÉGEK ELLENÉRE IS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEIT, AZ EMBERISÉG ALTALANOS ÉRDEKEIÉRT: ELSŐSORBAN A BEKÉÉRT. AZ ALANTI PÁRBESZÉDEKBEN NEM HANGZANAK EL VILÁGVÁLTÖ GONDOLA­TOK DE MERT EZEKET A PÁRBESZÉDEKET NAP MINT NAP, KISEMBEREK IS FOLY­TATJÁK, EZEKRŐL A KÉRDÉSEKRŐL SOK SZÓ ESIK UTCÁN, KÁVÉHÁZBAN ÉS HIVA­TALBAN: IDÉZÜNK NÉHÁNY ILY ÉN BESZÉLGETÉST. 0 — Nézze viram, maga akármit ír a vallásról, az igaz, éppúgy mint az ellenkezője! — Hogy érti ezt? — Az ateisták, ugyebár azt mondják, hogy íl vallás a „lélek narkotikuma”, a tudatlanság elleni gyógyszer, az egyszerű emberek mene­déke. Igaz? — Tökéletesen, — Ezzel szemben nagyon sok művelt, okos ember vallásos, akiknek nincs szükségük sem­miféle narkotikumra. Ez is igaz? — Igen, bár a narkotikumszükséglet függet­len az egyetemi diplomától. — Menjünk tovább: azt mondják, hogy a vallás különösen válságos időkben terjed, há­borúk alatt, a halál közvetlenebb közelében, járványok idején, amikor az ember tehetetlen a természettel, leggyakrabban a saját termé­szetével szemben. — Valóban így van. — Es mégis a békeidőkben, a nyugodt kor­szakokban is erősödnek az egyházak. Nemcsak a szerencsétlen, de sok boldog ember is keresi istent. Ezenkívül: divatos állítás, hogy a val­lás manapság már csak az Idősebb korosztá­lyokban talál követőkre. — Igen. — Tudja maga, hogy hány fiatal vallásos? Anélkül, hogy a rétegek szélességét illetően becslésekbe bocsátkoznék, úgy látom, hogy az ifjúság egy része valóban eljut a materialista gondolkodáshoz, részt vállal a társadalmi har­cokból. A második réteg a teljes közönybe és nihilbe süllyed, míg a harmadik istent keresi meg. Ezért mondom, hogy semmit nem tud megállapítani, ami igaz, ami cáfolhatatlan. Csak feleslegesen sért meg embereket, érzel­meket és hiteket. Minek ez? — ön nagyon képzett tisztelendő úr! Azért én mégis megpróbálkozom. — Köszönöm az elismerést. Válóban sokat tanulmányoztam Marxot, Engelst, és előfize­tője vagyok a Világosság című ateista lap­nak. — Megengedné, hogy néhány fiatal minist- tánsával beszélgessek? — A templom és a parókia területén sem- Iniesetre sem. Ha az utcán elkapja őket, azt nem akadályozhatom meg. Ezzel ért véget a sekrestyében lezajlott kor­rekt „párbeszéd” és azzal a tapasztalattal mentem ki, hogy íme nemcsak egyes üzemek­ből. hanem isten házából is kiküldhetik az újságírót, ha nincs felsőbb szervektől engedé­lye. © — Szervusz, öcsi! Láttalak ministrálni! Szé­fen csinálod! — Ugye? — De nem meleg rajtad az a szoknya, meg fez a... — Karingnek hívják ... — Hány éves vagy? — Tizenöt. — Iskolába jársz? — Felvettek a gimnáziumba. — Úttörő voltál? — Igen. Már át is írtak a KISZ-be. — Gyakran jársz ministrálni? — Mindennap szokok ... Vasárnap többször ís... Meg litánián is. És temetésen. — Ebből mikor lehet kiöregedni? — Van itten öreg bácsi is. aki ministráL Ügy mondják, hogy régen katonatiszt volt. — Hallottad ezt a szót: ateizmus? — Nem. — Hát azt, hogy materialista? — Az, aki azt mondja, hogy nincsen isten? — Igen. Ismersz te Uyet? — Nem. — Hát a tanítóid? — Egyszer volt nálunk a tanító néni és mondta anyunak, hogy a vallás nem pó­tolható semmivel. — Hittanra jártál? — Nem. Apu azt mondta, hogy akkor nem Pennének fel a gimnáziumba. De a tiszi bácsi knított minket. — Mi akarsz lenni? — Orvos... mérnök... még nem tudom. — Milyen volt a bizonyítványod? — Jeles. — Ez derék. Te mondd, de őszintén: Szok­tál te bűnt elkövetni? — Igen ... Legtöbbször bocsánatosat. De volt már halálos is. Gyóntatni akar a bácsi? — Nem. Mikor jársz gyónni? — Minden első péntek előtt. A bocsánato­sokat nem is kell meggyónni, csak az ember imádkozik és áldozhat. — Ide figyelj! Ha egy iskolatársadat mond­juk beárulod igazságtalanul, akkor az milyen bűn? — Hazudás. Bocsánatos! — Ha az iskolában puskázol, ha nem tudsz semmit és a szomszédod irkájából lesed le a leckét, az mi? — Bocsánatos... — Ha megtudod, hogy egy ember éhezik, nincs neki mit enni és te nem viszel neki élel­met az bűn? — Nem tudom... Erről nem beszéltünk! — 'Mit kell olyankor tenni, ha mondjuk, va­lakit sanyargatnak, vagy akár az életét ve­szélyeztetik és te ezt látod? — ... Hát... ! — Imádkoztál te valaha például a vietna­mi emberekért? — Nem .... Még nem... Ott háború van ... — Igen. Szemben állnak egymással a viet­namiak és az amerikaiak. Te kiért imádkoz­nál? » — Mind a kettőért... — De az amerikaiak betolakodtak oda. ök ölik a vietnami embereket... — A templomban mindig szoktunk imád­kozni a békéért... — Kiért, vagy miért szoktál még imádkoz­ni? — Először is a szüléimért, aztán a rokonai­mért. meg azért, hogy a családnak legyen egészsége, meg pénze... — És másért nem szoktál imádkozni? — De... Tavaly volt egy modellező ver­seny. Imádkoztam, hogy én nyerjem meg. — Es? — Első lettem. — Biztos a tied volt a legjobb repülőmo- delL — Az nem elég... A gyerek láthatóan únja már a beszélgetést. Meghívom egy fagylaltra: nem fogadja el. — Anyu nagyon haragudna... Megtiltot­ta. Scsóklom... © — Ügy tudom, a néni a híres asszonybrigád vezetője a tsz-ben ... — Igen... Aztán megint írni akarnak ró­lunk? Már kétszer bent voltunk az újságban. Igaz, egyszer csak a képünk... — Azt is hallottam, hogy emellett a temp­lomban az oltárdíszitő „brigád” vezetője is. — Áh, ott nincs brigád. Beosztjuk egymás között, hogy melyik napon, ki visz friss vi­rágot az oltárra. De mit akar ezzel? — Arról szeretnék beszélgetni, hogy... Hát szóval, néni. maga egy szocialista nagyüzem­ben dolgozik, mint hallom, kiválóan. Közben pedig... — Igen. Vallásos vagyok. Az az egész bri­gád! Régebben azért is nem mentünk bele a tsz-be, mert azt mondták, üldözik a vallásos embert. — És üldözik? — Nem, hála istennek! — De hát, miért az istennek hálálkodik, miért nem a kormánynak? — Én akkor még nem voltam tsz-ben, de mesélik, hogy volt itt egy elnök — amolyan gyütt-ment városi — aki vasárnap délelőttön mindig kivezényelte volna az embereket a földre, hogy ne menjenek a templomba. Per­sze. hiába. — A néninek tetszik a tsz? — Nagyon. En tavaly harmincezret keres­tem, meg ami otthon termett. — Most jó az elnök? — Megjárja... — Nem bántja magukat, mert vallásosak? — Miért bántana? Megtesszük a magun­két.., — Ügy tudom kaptak valami kitüntetést is? Ehhez mit szólt a tisztelendő úr? — örült. A mi papunk békepap! — Az mit jelent? — Híve a tsz-nek is. Még agitált Is mellet­te hatvanban. Aztán meg tavaly aratáskor át­tette a misét estére, hogy nyugodtan mehes­sünk vasárnap is dolgozni. — De hát, az bűn. ,,Az úr hetedik napját megszenteljed” — így hangzik a parancso­lat ... — Igen. De az úrnak nem érdeke, hogy megrohadjon, vagy kiperegjen a termés. A mi papunkról mesélik, hogy egyszer besegített a tanácsnak is. Az úgy volt, hogy akkoriban itt mindenki kenyérrel etette az állatokat. Régen erre törvény volt, de most már nincsen ... Mondják, hogy a tanácselnök hiába agitált, aztán elment este a tisztelendő úrhoz, megit­tak egy liter bort, és másnap a tisztelendő úr azt prédikálta, hogy isten testét nem szabad az állattal feletetni. Egy héttel később már fele annyi kenyér fogyott a boltban ... — Szóval a néni szerint az isten helyesli a szocializmust? — Jézus is kommunista volt! Osztott a sze­gényeknek, kiűzte a kufárokat a templomból, meg azt mondta, hogy az emberek egyenlők. — A család többi tagja is vallásos? — A férjem, meghalt, szegény... Bűnben halt meg! Nem kívánta a papot. — Es most a pokolba jutott? — Oda! — Rossz ember volt ? — Nem. Csak hát megitta a magáét, meg olykor idegen szoknyák után is kapkodott. De hozzám mindig jó volt. meg a gyerekekhez is. — És akkor igazság ez, hogy mégis a pokol­ra került? — Mondta a néni, hogy gyerek is van. — Egy fiú. Már negyvenéves. Lakatos Pes­ten. — ö vallásos? — Az volt. De elvált és amiatt bűnben éL Kitaszította magát Pedig rossz asszony volt a felesége. — Akkor vele kellett volna élni? — Isten őrizz! De a házasság mégiscsak szentség! En is otthagytam volna az uramat., isten nyugosztalja szegényt — Mit tehát a bűn? — Benne van a parancsolatokban ..'. — Ha a maga brigádjában valaki nem dol­gozik és a többiekkel végezteti a munkáját, az bűn? — Bűn! Azaz! — Melyik parancsolat szerint? — Nincs mindenre parancsolat... Azt érezni kell. Az nem becsületes. — Mi a legnagyobb bűn? — A gyilkolás __ — A háború is. Ugye? — Igen. Az a legnagyobb bűn. — A néni szerint Vietnamban ki a bűnös? — Nem értek a politikához... Mindenki bűnös, aki öL , — És ha valakik rriost betörnének, hogy felgyújtsák a házát, elvegyék a földjét, akkor mit kellene tenni? — Az más! Aki békésre támad, az megér­demli a sorsát. — Ügy legyen... © — Tudja, az a baj, hogy sokan összetévesz­tik a vallás elleni harcot a világi hatalomra törő klérus elleni harccal. En lelkész vagyok és én is harcolok az egyházi dogmatizmus, a klérus korrupt, rosszul politizáló tagjai ellen. Az egyház nem azonos a vallással. Az egyhá­zak között, sőt egyetlen egyházon belül is nagy nézetkülönbségek vannak. És mindent nem lehet elintézni enciklikákkal, kinyilat­koztatásokkal. Én a marxizmussal, mint gaz­dasági rendszerrel egyetértek. Sőt! Lelkes hí­ve vagyok! — A marxizmus nemcsak gazdasági rend­szer, hanem filozófia is. Materialista filozófia! — Igen. De nem ad feleletet a két legna­gyobb kérdésre. A bűn és a halál kérdésére. A múltkor találkoztam egy emberrel. A fele­sége akkor halt meg rákban. Ez az ember, ott a felesége halálos ágyánál rádöbbent, hogy komisz volt, mert megcsalta, egyedül hagy­ta ... Teljesen összetört. És én ott a nyílt ut­cán feloldoztam. „Nyugodj meg, Isten meg­bocsátja a te nagy vétked”. Az ember meg­könnyebbült, és megérezte isten végtelen ir­galmasságát ... — És ez helyes? Nem jobb lett volna-e an­nak az embernek, ha szembe kell néznie ön­magával, ha a bűnbocsánat katharzisát önma­ga éli át. Megbocsáthatja-e isten azokat a vét­keket, amelyeket az ember ellen elkövettek? — Csak az isten bocsáthatja meg. — Ezek szerint elképzelhető, hogy Eich- mann, vagy Mengele feloldozásrt kapjon, hogy részesüljön az isteni megbocsátás kegyelmé­ben és üdvözöljön? — Elképzelhető. — Nincs több kérdésem... — ön vallásos? — Hát... igen ... De nem vagyok bigott. Nem járok templomba, de hiszem, hogy kell lenni valakinek, aki a világ dolgait irányít­ja... — Ha van ilyen, akkor nagyon rosszul te­szi a dolgát! — Azt mi nem tudhatjuk! — Gondolja, hogy a második világháború, Auschwitz és a többi szörnyűség, valami felső parancsra, isteni elrendelésre történt? — Igen ... — Es ez helyes elrendelés? — Isten így bünteti a bűnös embert! — De ártatlanok szenvedtek, önnek halt meg valakije a háborúban? — Sokan ... — Bűnösök voltak? — Ne beszéljünk erről, kérem... — Azt szeretném megkérdezni, hogy miért íratta be hittanra a fiát? Miért nem hagyja, hogy szabadon válassza meg világnézetét. — Ez csak mese. Az ember nem választ sza­badon! És még egy! Ez a legdöntőbb. A val­lásos nevelés egy fék. A gyerek szertelen, ki van téve a rossz barátoknak, ezer csábításnak. Mi mindketten dolgozunk, délutánonként egyedül van, nem tudjuk ellenőrizni. Tehetet­lenek vagyunk ... — Gondolja, hogy a vallás által belenevelt félelem megakadályozza abban, hogy rossz le­gyen? — Meggyőződésem. A mai iskolákban jól tanítják a fizikát, meg a számtant, de nem ta­nítanak erkölcstant. — Ezek szerint ez azt jelenti, hogy délutá­nonként a szülői felügyelet helyett az „isten szeme mindent lát" elv tartja féken a gyere­ket? — Hiába cinikuskodik, ez így van! — És nem gondolja, hogy helyesebb lenne, ha a gyerek tetteinek elkövetése előtt értelmi alapon döntene? ön — elnézést a durva pél­dáért — csak azért nem követ el főbenjáró bűnöket, mert fél az istentől? — Egy felnőtt más ... Én tudok már gon­dolkozni. De egy gyerek buta. Annak hiába magyaráznám el a dolgokat. — Megkísérelte? — Emlékszem, gyerekkoromban engem i# az istentől való félelem tartott vissza a bűn­től. — Ügy gondolja, hogy akik nem részesül­nek vallásos nevelésben, több bűnt követnek el? — Ez egyedi dolog... Az én gyerekemnek kell ez a fék. — Es akik vallás nélkül is becsületesek? — Elhiszem, hogy vannak ilyenek is. — Nem értékesebb, tartalmasabb becsület az, mely az emberi értelmen és öntudaton alapul? Nem ez lenne a cél? — Ez ebben a világban ma még utópia, ké­rem ... © — Te most KISZ-titkár vagy a kirendelt­ségednél ? — Igen... — Azt mesélik rólad, hogy valaha vallásos voltál, sőt, pap akartál lenni. Igaz? — Igaz __Két évet hallgattam is a teoló­g ián ... — Miért hagytad abba? — Mit kell ezt mesélni? — Szeretném ha elmondanád? — Most valami szenzációs istentagadó nyi­latkozatot akarsz belőlem kicsikarni? — Azt szeretném, ha elmondanád a véle­ményedet! — Én nagyon szegény gyerek voltam. Anyám egyedül nevelt, nem tudott volna is­koláztatni ,.. Persze, nehogy azt hidd, hogy számításból mentem papnövendéknek. Segíte­ni szerettem volna az embereken... Küzde­ni a gonoszság ellen ... a szegénység ellen. Tulajdonképpen még gyerekfejjel döntöttem a papság mellett. Anyám nagyon vallásos volt és örült a választásomnak... — Akkor miért léptél ki? — Egyszerű mese ez... Éppen az anyám sorsa figyelmeztetett. Ö mindig a túlvilágtól várta a boldogulást, pedig ezen a világon kellett volna egy kicsit élnie, örülnie, boldog­nak lennie. Rájöttem, hogy az ima csak ai egyes ember lelki megnyugvását, pontosabban fogalmazva: beletörődését eredményezheti. En pedig lázadó alkat voltam. Az egyház úgy vé­lem nem lázadókat, hanem — mai kifejezés­sel élve — opportunistákat nevel. Mindenbe bele kell törődni. A nyomor isten rendelése, a betegség isten rendelése... Hát nem... Sok bajom volt, mert mindig lázadtam. Itt kell a földön rendet teremteni és nem belenyugvás­sal ... — Rendben! De ez szerinted kizárja isten létét? — Az ember először az egyházzal szakit. Ea az első lépés. Ekkor még csak azt tudja, hogy az egyházi politika —, ha szabad így nevez­ni — téves. Aztán — mint ez az én esetem­ben történt — megismerkedik az élettel. Ta­nul. körülnéz a világban, rájön, hogy a törvé­nyek korántsem isteni eredetűek, az állapo­tok megváltoztathatók. Ekkor filozófiaiiag is revízió alá veszi hitét... Hosszú iskola ez... Tudod, nekem sok ismerősöm van, még a fia­talok között is, akik eljutottak helyes követ­keztetésekre. Ma már nem vallásosak, de ha megkérded tőlük, hogy van-e isten, nem tud­nak, vagy nem mernek határozott választ ad­ni. Ez már sokkal bonyolultabb dolog. Az az érzésem, hogy az a fajta istentagadó, aki egy­szerűen rávágja, hogy nincs isten, az éppúgy egy vakhit rabja, mint az istenhivő. Ezt már tudni kell. Ehhez sok dolgot kell ismerni a vi­lágból. sok kérdésre kell választ adni. Én is előbb csak az egyházzal szakítottam, de még magamban sem mertem feltenni az isten lété­nek kérdését... Ma már felelni is tudok rá. De nem hitből. Tudom ... — Hogyan van az mégis, hogy nagyon kép­zett, tudományos pályán dolgozó emberek is lehetnek istenhivők? — Egyelőre a tudományok sem tudnak mindent megválaszolni. De nem is az a döntő. Az ember számára a halál mindig megfogha­tatlan marad és nem tud beletörődni. Kell va­lami vigasz... valami magyarázat Olyan rossz azt tudni, hogy felfordulok és velem megszűnik minden... — Es erre a kérdésre te hogyan feleltél? — Két fiam van ... Bennük az én öröklé­tem, mint ahogy én apám, nagyapám örök­léte vagyok. És még valami. Most technikus­ként dolgozom. Járok az egyetemre ... Három év és vízműépítő mérnök leszek. Remélem, hogy néhány csatorna, talán egy kisebb vízi­erőmű is jelzi majd, hogy itt jártam, hogy nem hiába voltam itt. Rajta hagyom a föld képén a kezem nyomát... De nézd. csak! Már- meg majdnem úgy beszélek, mint egy pap. — De erre én is azt mondom: Amen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom