Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-14 / 164. szám
4 ^Círlap 1961. JULIUS 14., PÉNTEK Apák é A FIÚ — Nagyon nehéz erről beszélni.. mert tudom, hogy jót akartak, mégis elrontották az életemet. Abban telt el AZ APA Valóban nagydarab, egyenes tartási! ember. Ahogy kalapját kissé hátralöki, napégette arca fölött, előbújik fehér koa gyerekkorom, jiogy figyel- j ponyája. Szemével ravaezká- tem. melyiküknek van iga- I san hunyorít, mintha moso- za. Mert sokat veszekedtek. | lyogna, de nem mosoly ez. S ha csend lett, valamelyik biztos, hogy odavetett egy mondatot nekem: „Látod, hogy milyen az anyád ...”, „Látod, hogy beszél velem az apád...”. Ügy beszéltek, 'mintha nem is a közös gyerekük lettem volna. De nem is erre kíváncsi... Nálunk nagybirtok volt, homokos, rossz földek, s egy gyereknél ’több ritkán született mifelénk azoknál a családoknál, akik már földet szereztek maguknak. Nekem sem volt testvérem. A fiú alacsony, törékeny alkatú, 24 éves, de sokkal kevesebbnek tűnik, nős. Halkan beszél, s nem tudni, hogy azért-e, mert ilyen «sendes beszédű, vagy talán azért, hogy az anyja, aki a szomszédos konyhában tevékenykedik, meg ne hallja. " Két évig katona volt, utána nősült. Szakmája: kárpitos. Budapesten dolgozik. Most szabadságon van. Csak ebédelni ugrott haza, építkeznek a szomszédos telken, szeretné, ha szeptemberre tető alá kerülne az új ház, mert novemberben érkezik a kisbaba. Felesége szintén bejáró, szövőnő. — Nem is ez a baj, hozzászoktunk az utazáshoz. De akár hiszi, akár nem, úgy jöttünk össze mi ketten, hogy mindig panaszkodtunk egymásnak a vonaton. A feleségem ápolónő akart lenni, én meg tanító, ö se lett az, én sem lettem ... így aztán két elrontott élet kapcsolódott egymásba... — Nem túloz kissé: „elrontott-élet"? — Nem túlzás ez. Nekem az volt minden vágyam, hogy tanítóképzőbe menjek, aztán visszajöjjek ide, valahová a környékre. Talán azért is, mert olyan nyápic gyerek voltam; majd meg fogja látni, mennyire különbözünk az apámmal, ő nagy, erős ember, még most is, én inkább az anyámra ütöttem. De, hogy folytassam... Én nagyon tiszteltem mindig az apámat, azok miatt a dolgok miatt, amit * kiállt az életben, és nagyon szerettem az anyámat is. Soha nem értettem, hogy két ilyen ember, mint az én szüleim, miért nem egyeznek. Csak azt láttam, hogy minden ok élég volt nekik a vitára. Legtöbbször az apám kezdte. Elégedetlen természetű volt mindig. Valahogy bele- Svódott az, amit úgy hívnak: gyűjtés, szerzés. Csillár például előbb volt nálunk a házban, mint villany, i És megnézheti majd az új épületet is, akármit mondtam, az apám ragaszkodik j hozzá, hogy az ereszalját: parkettalécekkel rakjuk körül. Van értelme? Nincs, de ilyen volt világéletében. Durva nem volt soha, de mindig megtalálta a módját, hogy sakkban tartsa az embert. Amikor elvégeztem a nyolcat, akkor is azt mondta: „Mehetsz tanítónak, de akkor elmehetsz a háztól, pénzt nem adok!” És én belenyugodtam abba, hogy szakmát tanuljak. Aztán már minden egymásból következett. Elvittek katonának, megnősültem. Ha megnősültem, akkor kell a ház, de ha házat építek, akkor nincs időm, hogy esti iskolába iratkozzam, mert kell a pénz, sokat túlórázom, s míg itt lakom, segíteni kell a ház körül, a háztájiban is. — Akkor, ezelőtt tíz évvel, amikor még kölyök fejjel alávetettem magam az apám akaratának, még nem tudtam, mit teszek. Pedig el kellett volna menni, pénz nélkül. Most már tudom, de most már késő. Egyik keze a csípőjén nyugszik, a másikkal cigarettát forgat kemény, nagy ujjai között. — Egyszerű ember vagyok én ahhoz, hogy az újságba bekerüljek — mondja kitérően. Nem beszél olyan szívesen, mint a fia. Néhány percre ott is hagy az állványok alatt, de amikor látja, hogy nem tágítok, visszajön. — Hogy mi az én véleményem a fiamról? Miért érdekes ez? Felneveltem, ha van véleménye, hát elmondhatja. — De én az ön véleményére vagyok kíváncsi. — Az én véleményemre? Nem kérdezte ezt soha senki. Pedig megjártam a háborút is, kétszer sebesültem ... — A fia azt mondja, tanító szeretett volna lenni... — Tanító? Ezt nekem nem mondta. Becsületes szakmára taníttattam, olyan jól keres, hogy még motort is vett magának, amikor leszerelt. Igaz, nem is kértük, hogy hazaadjon valamit — hadd szórakozzon, gyarapodjon, amíg fiatal. Borostás arca kissé elvörösödik. — Hogy én mi akartam lenni: azt sohasem kérdezte az apám. De nem is kellett. Amikor már beteges volt, én tizenhat éves voltam még csak, mégis megcsináltam mindent, amit kellett. — Mennyi földjük volt? — Apám után nyolc hold maradt rám, a feleségem hozott kettőt, s aztán együtt csináltuk, hogy vettünk még hozzá négyet. — Az összesen tizennégy... — Körülbelül annyi... — ön nem tsz-tag? — Nem léptem be, csak a feleségem. Ha nem dolgozhatom a saját földemen, akkor elmegyek inkább. A vasútnál jó állásom van, megbecsülnek. Hogy nekem itt a faluban egy olyan parancsoljon, aki nem tudja megkülönböztetni a tehenet a tyúktól — azt nem! — Helybeli gazda az elnök ... — Most már igen. Mert az a másik belebukott a nagy politikájába! — És most se jönne vissza tagnak? — Nem. — Miért? — Hát az az én dolgom. Mintha enyhíteni akarna a mondat élén, hozzáteszi még: — Nekem ne parancsoljon a saját földemen senki. Mert azt az apám szerezte, én szereztem, a vasúton meg eldolgozom szívesen, mert ahhoz nekem semmi közöm. — És a fia életéről mi a véleménye? Jól kijönnek egymással ? — Ha nem egyeznénk, nem építeném neki a házat. Mert felerészben ez is az enyémből van, felerészben pedig a menyem anyja adja a pénzt. Hát így vagyunk ... Ha megöregszem, nem leszek ráutalva, ezt 6 is tudja, hát jól vagyunk. — Ha öregkorára a fiára lenne utalva, akkor nem lenne nyugodt? Elgondolkodik, szemét összehúzza, töpreng, hogy válaszoljon-e? Tűzzel kínálom, mert kezével már teljesen összemorzsolta a cigarettát. Rágyújtunk. — Most a fiatalok nem olyan élhetősek, mint mi voltunk ... — Ezt hogy érti? — A fiam is ... De látom, hogy mások is ... Kitalálnak valamit, aztán azt akarják. Tanító! Az a fontos, hogy becsületes megélhetése legyen. Volt nekem a fronton egy idősebb baj társam. Mérnököt csinált a fiából. Pedig még annyi tehetsége sem volt hozzá, mint nekem lenne. És mi jó lett belőle? Űr lett, valami igazgatóféle, autóval járt, haza sose ment, mert szégyellte a szüleit, aztán hallják csak egyszer a szülők, hogv öngyilkos lett. Golyót eresztett a fejébe. Még fel se ravatalozhatták rendesen, úgy elrondította magát. — Csípőre tett kézzel áll és lassú bólogatással ad hangsúlyt a régen hallott tanmesének. Elvei ilyen történetekből táplálkoznak, s úgy' tűnik, szilárdan áll a lábán. A ház is állni fog. Parketta-lécekkel ékesítve az eresz alatt. S az „elrontott életű” fiatalok gyereket várnak majd benne. Milyen elveket adnak majd tovább? Nádas Péter Góckörzeti telefon h á lózat A posta fennállásának 100. évfordulója alkalmából csütörtökön országos postás konferencia kezdődött Szombathelyen. Kuthy János, a Posta Vezérigazgatóság fejlesztési szakosztályának vezetője, majd dr. Wurm Ferenc szakosztályvezető tartott előadást. Elmondották, hogy az 50—60 éves magyar telefonhálózat nagy fejlesztés előtt áll. Az 1985-ig megvalósuló fejlesztési program eredményeként a posta hírközlő hálózata eléri az európai színvonalat. Úgynevezett góckörzeti telefonhálózatot alakítanak ki az országban. Egy-egy körzet a járásokkal azonos. A járási székhelyeken létesülő gócközpontokba kapcsolják be a falusi telefonokat. Az automata hálózaton éjjel-nappal lehet telefonálni a községekbe. Eltűnnek az elavult kézi- kapcsolású berendezések, amelyek jelenleg még az ország telefonbeszélgetéseinek 40 százalékát bonyolítják le. Az elkövetkező 15 esztendőben háromszorosára nő a Vidéki távbeszélő ellátottság. Fokozatosan megvalósítják, hogy az ország bármely részén az előfizetők bárkivel beszélhetnek egyszerű tárcsázással. 1085 után külfölddel is ugyanígy beszélhetnek a magyar telefontulajdonosok. MÁR TÉLRE KÉSZÜLNEK Tejivó a strandon Közkedvelt az alsógödi strand. Nemcsak a községbeliek, és az ott nyaralók keresik fel szívesen, de még Budapestről is sokan kirándulnak a festői Duna-partra. A strandon eddig csupán egy elsőosztályú vendéglő állt rendelkezésre. A Vác és Vidéke Fmsz még ebben a hónapban tejivót állít fel a strandon. A pavilont építik már, s ha elkészül, reggel nyolctól délután ötig tart nyitva. Tejen kívül tejterméket, péksüteményt és cukorkafélét is árusítanak majd. < >"???* •>' v' A j < ,f. >> a A Jégszínház megnagyobbított játéktere a holt idényben igazi otthona a sportosoknak. A nemrégiben rendezett nagysikerű záróünnepélyen a legjobbak búcsúztak az elmúlt szezontól, majd azonnal megkezdték a felkészülést a jövő évadra. Négy egyesület, valamint a jégiskolák közel 150 ifjú versenyzője heti két alkalommal készül szorgalmasan a télre Próza - ének — muzsika: a serlegért Befejeződött a földművesszövetkezeti művészegyüttesek vetélkedőjének első szakasza. Mint ismeretes, az ország 19 megyéjének fmsz-együttesei három fordulóban mérik ösz- sze tudásukat a SZŐ VOSZ vándorserlegért. A vetélkedő az egész ország nyilvánossága előtt, az éter hullámain zajlik: a Magyar Rádió január óta havonként egy-egy 30 perces műsoridőt biztosít minden megye versenyzőinek. Az első fordulóban szerepelt hat megye közül a Győr-Sopron megyei együttesek nyerték el a SZÖVOSZ vándorserlegét, de továbbjutottak a Somogy megyeiek is. A vetélkedő második fordulója ebben a hónapban kezdődik. — S mikor kerül sor a Pest megyeiekre? — kérdeztük Villányi Lászlónét, a MÉSZÖV művelődési főelőadóját. — A Pest megyei fmsz művészegyüttesek az 1968. januárjában kezdődő harmadik fordulóban „jutnak szóhoz” — illetve mikrofonhoz. Azt, hogy melyik hónapban, sorsolás fogja eldönteni. — Hallhatnánk valamit a műsor „műhelytitkaiból?” — Egyelőre csakugyan titok! Ezért csak annyit árulhatok.el, hogy az egyes műsorszámokat — zenekari műveket, szavalatokat, helyi gyűjtésű népdalokat — folklorisztikus keretjáték foglalja egybe. A műsorszámokat a rádióval közösen fogjuk kiválasztani, a közreműködő népi zenekart pedig egy októberben megrendezendő megyei népi zenekari vetélkedő keretében. ny. é. A fémpók 'ssssssss/s/ssssssssssssssssssssssssssssss/sss/rsssssssssssj 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS* baltát! — hörögte. — Nem érted? Rendületlenül udvarias maradt a fémpók. Két ütemet is lejátszott valamelyik ősi polkából, jelezve, hogy tettreké- szen optimista és elnézi a sértéseket. — Megtudhatnám a vércsoportodat? — emelte fel egy végtagját a sok közül. A mozgékony izek találkozásában tű csillogott. — Ha nem tudnád, az sem baj. Vérképet csinálok. Nos? — AB-csoport vagyok! — rikoltotta Ted halálos félelemben. — Mit fontoskodsz, te állat? Aki megkonstruálta az agyadat, nagy ökör volt! Mentőt várok és egy bürokrata érkezik! — verejtékezve könyörgött. — Édes öregem, ide avval a baltával! A z elégedetten zümmögő gépezet süket maradt Ted rimánkodására. — „Félrebeszélsz” zümmögött — és néhány végtagjával ügyesen pattintotta fel saját hátának födelét és csörömpölve tett-vett, válogatott a száz- nyi műszer között. Az cseppet sem zavarta, hogy a gyanús meredély már egyfolytában csikorgott, mint egy indulatos fogsor és hogy tőle alig három lépésnyire disznó nagyságú kődarab csapott be, erőteljes csattanás- sal. — Gyönyörű műtét lesz — mondta elégedetten a bársonyos hang. — Elaltassalak? — A baltát... — susogta Ted már mindennel kibékültem — A balta... A balta... — tenyereit magadóan szorította rá szemeire, hogy mitse lásson majd a hegyomlásból. — A pokolba a bányatársasággal ! — Ne szidalmazd munkaadódat! — korholta a gép.— Ö jóságos! ö könyörületes! ö ad neked kenyeret! Imádkozz érte, hogy minél tovább álljon fent! ö a mi édesatyánk! Ted idegsokkosan röhögve hallgatta a gép zagyvaságait. Az pedig megörült. Ragyogtak lámpaszemei — vérnyomásod lement, derűs vagy, tehát nem kell altatás. Elég lesz a helyi érzéstelenítés is! Az érszorí tokkal, sebészkésekkel, tamponokkal, tűkkel megtűzdelt karjai előrelódultak az alkonyati fojtott forróságban, de a sokmindenhez szokott hegy sem állta tovább ezt a komédiát és a problémát pillanatok alatt oldotta meg. H arsogva omlott le a szűk völgybe, mintha mérgében vadul nevetve káromkodna valaki. Darázs Endre H iába ordítozott Ted, nem futott oda senki sem, pedig a bűntudatos hegyfalak — a geológus lábára szikla zuhant — segítették a maguk módján, felerősítve vészüvöltését, de hiába vijjogott az ezernyi visszhang, nem jöttek szabadítók. — Gazemberek! Hol késlekedtek? — sikoltozta a kopár hegység. Szabadon maradt jobb lába kétségbeesett dühvei rugdalta a bamba kőtuskót, mely csaknem térdig temette maga alá a balt, szétroncsolva azt. Nagynéha, egészen fent, megmoccant a függőleges, szürke fal, mintha óvatosan előrehajolva lesne le a szerencsétlen fiatalemberre, aki ve- rítékezve küszködött poros tövében. Minden ilyen kis moccanás újabb lazulást jelentett. Azt, hogy bármikor elindulhat az egész hegyfal és Ted véglegesen eltűnik a sok millió tonna kőzet alatt. — A balta megmaradt! — nyújtózkodott hiába Ted. Kaparászó ujjal nem értek el odáig. A hézag ha gyermekarasznyi volt. Ha elérheti — gondolja — csonkolja sajátmagát és így még megmenekülhet, ha ugyan el nem vérzik. De nem érte el a síkos nyelet. — Gyorsan pusztítsatok el majd! — könyörgött a szakadék meredélyeihez, csipkés párkányaihoz, de azok könyörtelen magasságban vonultak a nyöszörgő semmiség fölött, aki Ted volt. Kínozták, hagyták élni még. — Dűljetek le már! Aztán csöngetés közeledett, vidám, rapszódikus, mint egy farsangi meneté. Ted eltom- pultan hallgatta és nem lepődött meg már akkor sem, amikor egy ló nagyságú, ezüstös, pókszerű valami torpant meg fölötte és csitítgatni kezdte bársonyosán lágy, asszonyi hangon. — Nyugalom! — búgta. — Nyugalom! Nyugalom! R ögtön rá recsegve kezdett játszani egy vérpezsdítő torreádordalt, lelkes lármával, mint egy cirkuszi zenekar. — Megnyugodtál tőle? — kérdezte a fülkínzás után. — Megnyugodtál? — keskeny homlokzatán lilásvörös lámpák pislogtak aggodalmasan. — Az életkedved máris visszatért! Ugyebár! — Tökéletesen ... — könyökölt fel Ted a porból. — De add csak ide gyorsan a baltát... Éppen fölötte állsz! A baltát! Érted? — tagolta, mintha nehéz felfogású egyénnel vitázna. — Lecsapom a lábam és vihetsz máris, mielőtt ránk- omlik a hegy! A mutatósán bonyolult szerkezet sértődötten válaszolt. — Én mentőgép vagyok, nem pedig mészáros — duruzsolta. — Megoperállak. Odafent pedig gúnyosan mordult fel valami. Aztán kőszilánkok zápora zuhogott alá, figyelmeztetésül, mert a sziklafal elúnta évmilliárdos ácsorgását. Rogyni készült. — A baltát! — csapkodott maga körül Ted. — A baltát, te felpiperézett idióta! Hogy a sátán vinné el ezeket az auto- matikákat! Nincsen bennük semmi önkezdeményezés! A
