Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-06 / 131. szám

1967. JÜNIUS 6.. KEDD “%0rlflP 5 Tánczenész évzáró Tavaly szeptemberben kez­dődött s vasárnap délután ün­nepélyes évzáróval fejeződött be a tánczenekar vezetők egy­éves. továbbképző tanfolyama. Az ünnepélyes évzáróra —* a Pest megyei Népművelési Ta­nácsadó rendezésében — a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók művelődési házában ke­rült sor, Budapesten. A szín­vonalas műsorban közremű­ködött a salgótarjáni amatőr zenekarok fesztiválján bronz­érmet nyert nagykátai táncze­nekar. Hochreitter Ede vezeté­sével, továbbá a solymári Vul­kán gitárzenekar és Sándor Jolán táncdalénekes. Az egy­éves tanfolyamon huszonnégy megyei amatőr zenekar vezető­je vett részt. Állami gazdaságok az új mechanizmusban Igazgatóságok helyett - főosztályok — Július elsejével meg­szűnnek az állami gazdaságok megyei igazgatóságai, s he­lyettük megyei főosztályokat szerveznek — közölte dr. Lő- rincz József, a Pest-Nógrád megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője, a két megyei állami gazdasági igazgatóinak tegnapi értekez­letén. Újdonság lesz az új irá­nyítási rendszerben, hogy a kétévenként megtartandó mű­szaki tanácskozásokon a gaz­daságok igazgatói igazgató ta­nácsot választanak, két évre szóló megbízatással. Másik változás: a nagyobb állami gazdaságokban felügyelő­Gázolás, karambol villámcsapás Tápiósáp: Szombaton dél­után Tápióisáp határában, az úgynevezett Buklihegyen sző­lőt permetezett Belus József 66 éves MÁV nyugdíjas. Dél­után 6 óra körül vihar támadt és Belus egy fa alá menekült. A villám belecsapott a fába, és Belus Józsefet is agyonsúj­totta. Érdliget: Szombaton este fél 11 órakor az érdligeti MÁV állomáson az 5128. számú sze­mélyvonat elgázolt egy fiatal­embert, akit súlyos, életveszé­lyes sérülésekkel szállítottak Budapestre, a Költői Anna kórházba. Eszméletlen volt, személyazonosságát sem tud­ták megállapítani. Hétfő délután azt a felvilá­gosítást kaptuk, hogy a fiatal­ember: Sinkó Sándor 20 éves ipari tanuló, érd-ófalui lakos. Bár állapota javul, még min­dig nincs kihallgatható álla­potban. Szentendre: Vasárnap dél­után 6 órakor Szentendrén Schaffer Béla 52 éves vasesz­tergályos, budapesti lakos sze­mélygépkocsijával összeütkö­zött egy vele szemben szabá­lyosan haladó osztrák sze­mélygépkocsival. A baleset következtében Schaffer, to­vábbá özvegy Reitter Frigyes- né 71 éves budapesti nyugdí­jas súlyos, nem életveszélyes, Schafferné könnyű sérülést szenvedett. A balesetért Schaf­fer a felelős. — A szentendrei kulturá­lis napok megrendezésére ebben az évben tizedszer kerül sor. A kulturális na­pok szeptember 16-án kez­dődnek és október elsejéig tartanak. Hétköznapi tragédiák FÉL KILÓ GALAMBICA ítéletet hirdet a Pestvidéki Járásbíróság. K. L.-né 29 éves érdligeti lakos bűnös kétrend­beli, gondatlanságból okozott emberölésben. A járásbíróság ezért 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli. Egy­ben kötelezi a 298 forint bűn­ügyi költség megfizetésére. K. L.-né az V. osztály után abbahagyta az iskolát. Dol­gozni ment, mert otthon kel­lett a pénz. Később a diósdi csapágygyárba került. Betaní­tott gépmunkás lett. Munká­ját jól és szorgalmasan végez­te, elégedettek voltak vele. Ennek köszönhető, hogy ki­emelték: beosztották meósnak. Közben férjhez ment, két kislányuk született Gizi 1961- ben, Zsuzsi két évvel később. Nagyon szerették őket, férjé­vel külön műszakba . kérték magukat, hogy valamelyikük mindig a gyerekek mellett le­hessen. ★ K. L.-ék 1961-ben költöztek az érdligeti házba. Abban a házban lakott Lajos bácsi is. Rokonszenves ember, s amióta nyugdíjas, meg lehetett kér­ni, hogy műszakváltáskor (a feleség két óra előtt ment él, a férj két óra után jött haza) vigyázzon a kicsikre. Lajos bácsi szereti a gom­bát. A férj is szerette. Az asz- szony még lánykorában sokat járt gombát szedni. Most — Lajos bácsi példáján felbuz­dulva — kijárt a közgli erdő­részbe. G alambicát szedett. Otthon megmutatta a zsák­mányt Lajos bácsinak, aki szakértő képpel kidobott a ko­sárból néhány darabot. Az asszony később már úgy érez­te, ő is ért a gombához, s ha Lajos bácsi éppen nem volt otthon, nyugodtan elkészítette azt, amit leszedett. ★ 1966. szeptember 19-én dél­ben K. L.-né fél kiló galam- bicát szedett. Lajos bácsi nem volt otthon, így a saját szak­értelmében megnyugodva lá­tott az ebédkészítéshez. Rán­tott gombát csinált. Megetette a gyerekeket, ő is evett belő­le, és fél kettőkor elment dol­gozni. Időközben megjött La­jos bácsi, s a két kislányt a gondjaira bízta. A férj négykor érkezett ha­za. Megebédelt, a gyerekeket is megkínálta. Játszadozott velük, aztán vacsorára meg­ették a maradékot. Már aludtak, amikor este tizenegykor megérkezett az asszony. Alig kezdett vetkőz­ni, amikor a kicsi, Zsuzsi fel- I riadt. Hányt, egész éjjel rosz- szuP’ volt. Eleinte nem gon­doltak semmi rosszra: a kicsi néha betegeskedett. De haj­nalra már nyugtalan lett az asszony, Zsuzsit bevitte a ren­delőbe. Onnan Pestre, a Heim Pál gyermekkórházba küldték. Másnapra Gizi is rosszul lett. De már a férje is, és ő is kóválygott. Az asszonyt két nap múlva, férjét három nap múlva engedték ki a kórház­ból. ★ Részlet a szakvéleményből: „Megállapításon) szerint sem K.-né, sem szomszédja (Lajos bácsi) nem ért a gom­bához. Ök is, mint Érd kör­nyékén sokan, rendszeresen szedték a galambicának ne­vezett galambgombát. Az ízle- ! tes galambgombafajták háson­bizottságokat szerveznek. Dr. Lőrincz József megcáfolta azt a hírt, mely szerint újabb gazdaságokat vonnának ösz- sze. Bevált, s ezért továbbra is megmarad az állami gazda­ságok kereskedelmi irodája. Hatásköre — az igényeknek megfelelően — még bővül is. Az értekezleten Erdős An­dor igazgatóhelyettes az álla­mi gazdaságok időszerű fel­adatairól beszélt, Murányi Ist­ván, a közgazdasági osztály vezetője pedig a nagyobb vál­lalati önállósággal járó köz- gazdasági problémákat ele­mezte, az 1966. évi termelési adatok alapján. Ezután bejelentették,. hogy dr. Lőrincz Józsefet a minisz­térium mezőgazdasági főosz­tályvezetőjének nevezték ki. A Pest-Nógrád megyei Álla­mi Gazdaságok igazgatóságá­nak vezetését ideiglenes meg­bízatással Erdős Andor, a ter­melési osztály vezetője vette át. — f. 1. — mai nap 1967. június 6, kedd, Nor­bert napja. A Nap kél: 3,48, nyugszik: 19,37 órakor. A Hold kél: 2,31, nyugszik: 18,10 órakor. ki első magyarországi Július elsejétől lófuttatás annyira, hogy a nem szakem bérek könnyen összetévesztik őket. A gyilkos galóca egyál­talán nem, vagy. csak nagyon ritkán fordul elő Érd környé­kén, ezért hihető K.-né véde­kezése, hagy nem hallott, de nem is hallhatott az utóbbi években gomba.mérgezésről. Jelen esetben is csak néhány gyilkos galóca került be a fél kiló galambgomba közé. Ha K.-né — a rosszullét észlelése után — a két kislá­nyát azonnal kórházba viszi, akkor sem tudták volna meg­menteni őket. A gyilkos galó­cánál (főleg gyermekek ese­tében) későn jelentkeznek a mérgezési tünetek.” ★ A bírósági ítélet indokolása megállapítja: „K.-né bűnének tárgyi súlya nagy.” Enyhítő körülmény azonban — á beis­merő vallomáson kívül —: „gondatlansága következtében két gyermekét vesztette el." Nyolc hónap szabadságvesz­tés, háromévi próbaidőre fel­függesztve. Az ügyész meg­nyugszik az ítéletben, K.-né sem fellebbez. M. J. — Ceglédbercelen, a Rá­kóczi utcát, lakói, 6 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kával kikövezték, egyetlen­egy vasárnap délelőtt. SlECHZNYl Felhőátvonulások. többfelé zápor, zivatar. Mérsékelt, he­lyenként átmenetileg erős északnyugati szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21— 26 fok között. Részegen a medencébe fulladt Vasárnap reggel került vol­na sor a dabasi 111. kerületi, közismertebb nevén: a gyóni strandfürdő megnyitására. A gondnok ellenőrizte a frissen felöltött medencét, s ekkor a medence fenekén egy vízbe- fúltat pillantott meg. Azonnal értesítette a rendőrséget. A bizottság megállapította, hogy a holttest Juhász János állami gazdasági dolgozóval, dabasi lakossal azonos. A vizs­gálat eddigi adatai szerint Ju­hászt aki’ ' szombaton tóimén alapösan leitta magát — este 8 órakor megjelent a strand büféjében is, majd nem sok­kal ezután eltűnt Feltehető, hogy részegen a medencébe zuhant — a vizsgálat bűncse­lekményre utaló körülményt nem talált. — Zengjen dalunk címmel jelentkezik csütörtökön a Magyar Rádió népszerű ének­kari híradója. Június 8-án délután 16 óra 7 perces kez­dettel félórás értékelést ad­nak e műsorban a IV. Duna­kanyar Dalostalálkozóról. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak vasár­nap Kókán. — Nyúltenyésztő szak­csoport létesült Vecsésen. — Budapesten, a Szent- , endrei út 89—93. számú ház előtt a vasúti kereszteződés­nél tilos jelzés ellenére át­hajtott motorkerékpárjával az úttesten Balogh József 22 éves pilisszentkereszti aszta­los és összeütközött a helyi­érdekű teherszerelvénnyel. A motorkerékpáros szabályel­lenesen két utast is vitt ma­gával, és az egyik, Grentek István pilisszentkereszti 19 éves asztalos és Balogh Jó­zsef olyan súlyosan megsé­rült, hogy a kórházba szál­lítás után meghalt. A másik utast súlyos sérülésekkel kórházban ápolják. 14« EVE 1827. június 6-án, szerdai napon tartották az első modern érte­lemben vett magyarországi ló­futtatást. A Széchenyi István kezdeményezésére megalakult „Pesti Versenyző Társaság” szer­vezte. A versenypálya helye, nagyjából a mai Róbert Károly körúti Honvéd-kórház területe volt. A nézők egy kezdetleges tribünön helyezkedtek el. A ver­seny hosszát két angol mérföld­ben, mintegy 3250 méterben szab­ták meg. Az első versenynap há­rom futamban indított selejte­zőjének összesen 27 indulója volt. A negyedik, döntő futam­ban Széchenyi István Babicka nevű kancája lett a győztes. Ab­ban a hónapban még négy ver­senynapot rendeztek, a követke­zőket már csak a következő év­ben, 1838-ban tartották. Ugyan­csak 1828-ban írta Széchenyi első művét „Lovakrul!” címmel. Tiz évvel később e tárgyban még egy füzetet irt: „Néhány szó a lóverseny körül”. propán-bután gáztűzhely A Belkereskedelmi Minisz­térium Vas- Műszaki Főigaz­gatóságának tájékoztatása szerint — a gáz-, a palack-, valamint a tűzhelyellátás ja­vulása nyomán — az eddigi korlátozások megszűnnek, s jűlius 1-től az ország egész területén szabadon vásárol­ható propán-bután-gáztűz- hely. A tűzhely vásárlása azonban még nem jogosít gáz­használatra — ezt, valamint a készülék bekötését és a pa­lackot az illetékes gázszolgál­tató vállalattól kell kérni. — Nagykőrösön, a Csík­vár dűlőben három kutat fúr az Országos Vízügyi Igazgatóság vízkutató cso­portja a konzervgyár részé­re. — Június 10 és 14-e között megyei tapasztalatcserét tar­tanak a Monori Állami Gaz­daság gombai üzemegységé­ben Pest megye termelőszö­vetkezeteinek állattenyész­tői. Huszas leányka ke­rékpár eladó. Nagy- kőrös, Kecskés u. 7. Eladó jó állapotban levő 7 darabból álló hálószobabútor. Nagy­kőrös, II., Mészáros u. 8. Fogorvosnál Halálos áramütés a motorversenyen Vasárnap délelőtt áramütés­től halálos baleset történt. A Népliget mellett húzódó vas­úti töltésnél egy veszteglő va­gon tetejére kapaszkodott és onnan nézte a motorversenyt Jaksó László 18 éves ipari ta­nuló. A felett^ levő magasfe­szültségű vezeték hirtelen „ívet húzott”, s halálra sújtot­ta a szerencsétlen fiatalem­bert. — Mit ordít, még nem is hú­zom ! | (Hallos Jenő rajza) J A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Szimfonikus zene. 9.00: Har­sán a kürtszó. A Gyermekrádió műsora. -0.40: Tánczene. 10.10: Ka­marazene. 10.41: lilái történt? 10.51: Johanny Bumm. Zenés tragiko­média két részben. 13.05: A buda­pesti 'színházak műsora. 13.08: Őr­ségváltás. Szeberényi Lehel írása. 13.20: Szerelmi bájital. Részletek Donizetti operájából. 14.03: Jófonó Zsuzsika. Benedek Elek meséjét elmondja: Komit,« Juci. 14.17: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusának hangversenye. 15.15: Muzsikáló könyvek. I. rész. 16.15: Gazdasági újságíróké a szó. 16.20: Magyar nóták. 17.10: Hangverseny a stúdióban. (Élő!) 17.40: Hogyan tovább? Beszélgetés a beruházások új rendszeréről. 18.00: Reiner Fri­gyes vezényel. Közreműködik a Chicagói Szimfonikus Zenekar. 18.20: Könnyűzenei híradó. 19.30: A Szabó család. 20.00: Népdalcsokor. 20.45: A XX. század nagy írói. Rend és kaland. Kompozíció Er­nest Hemingway müveiből és val­lomásaiból. 21.25: Májusban hallot­ták először — Tánczene. 22.25: Me­ditációk. 22.33: Mikado. Részletek Sullivan operettjéből. 23.00 Zene­kari muzsika. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Zenei szerkesztő: Kiss Imre. 12.15: Barokk muzsika. 13.15: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.35: Balogh Elemér cimbalmozik. 14.08: Baksay Árpád operettdalokat éne­kel. 14.20: A szovjet írókongresszus után. Kelemen Gyula írása. 14.3«: Reiner Frigyes vezényel, közre­működik az NEC kamarazenekar. 14.52: Esti szél. Herceg János kar­col a ta. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Fiatalokról — fiataloknak! 15.50: Liszt: XIII. rapszódia. 16.05: Farkas Gyula: Csárdás-rapszódia. 16,1«: Willi Boskovsky együttese játszik. 16.33: Garai Gábor versei. 16.40: Könnyű fúvósmuzsika. 16.55: A sportriporter jelentkezik. 17.00: Csúcsforgalom. (Elő!) 18.10: Utry Anna magyar nótákat énekel. 18.21: Kozmosz. Tallózás külföldi népszerű tudományos folyóiratok­ban. 18.46: Wagner: Lohengrin. Há- romfelvonásos opera. Közben: 21.54: Lélektől lélekig. Tóth Árpád verse. URH 18.05: Magnósok, figyelem! 18.50: Sosztakovics: XII. szimfónia „1017” — Vlagyimir Iijics Lenin emléké­re. 19.28: A dzsessz kedvelőinek. Milt Jackson együttese játszik. 19.46: Kamarazene. 21.01: Közvetí­tés a Zenakadémiáról. Az Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: 21.55: Láttuk, hallottuk. Színház-, film. és képzőművészet­kritika. TELEVÍZIÓ 17.58: Hirek. 18.05: A Magyar IMrdető műsora. 18.15: Cirkusz mindenhol. Amerikai filmössze­állítás. 18.25: Uj könyvek. 18.40: Gyermek műkedvelő művészeti fesztivál. Az Intervízió műsora Ri­gából. Felvételről. 19.20: Ajánlás fiataloknak. A televízió dokumen­tumfilmje. Lányi Sarolta életéről. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.2«: A százegyedik szenátor. Tv- film l. rész. 21.20: Montreuxi-fesz- tivál 1967. Autórevű. Csehszlovák film. 21.50: Tv-hiradó — 2. kiadás. 15 éves korú 8 általánost végzett fiatalokat FELVESZ 1 éves fonó-szövő ipari tanulóknak 1967. IX. 1-i beiskolázással a Magyar Pamutipar Jelentkezni: Bp., IV., Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. 15 évet betöltött leá­nyokat fonó, vagy szövő szakmunkás tanulónak egyéves képzési időre felve­szünk. ,A képzési év 1967. szeptember 1-én kezdődik. Felvételi feltételek: betöltött 15 év, 8 általános is­kolai végzettség, bu­dapesti vagy Pest kör­nyéki lakás, mert a gyár lakást nem tud biztosítani. Érdek­lődni és jelentkezni a kelenföldi textilgyár szakoktatásán le­het, Bp.. XI., Buda­foki út 111. sz. Te­lefon : 258—900, 193 mellék. _______________ K őműveseket, ácso­kat. kubikosokat, kő­művesek mellé férfi segédmunkásokat azonnal felvesz a Fa­vorit Építőipari szö­vetkezet (Bp., XI., Sopron út 149.) Mun­kahelyi pótlékot, me­leg étekezést. mun­kásszállást biztosí­tunk. Megközelíthe­tő a Fehérvári úton az Albertfalva kité­rőig. Jelentkezés a szöv. munkaügyi osz­tályán.________ ___ V íz-, gáz-, fűtésszere­lőket, festő, lakatos, asztalos, tetőfedő és bádogos szakmunká­sokat és segédmun­kásokat azonnal fel­vesz a Favorit Építő­ipari Ktsz. (Bp. XI.. Sopron út 149.) Je­lentkezés a szöv. munkaügyi osztá­lyán. Megközelíthető a Fehérvári úton az Albertfalva kitérőig. Vidékieknek mun­kásszállást biztosí­tunk^ ___________ E ladó Dunakeszi— Alagon, Csokonai utca 8. alatt — csak egyben — azonnal be­költözhető 2 szobás, valamint 1 szobás csa­ládi ház. Érdeklődés helyszínen. Stukatur nád kap­ható. Nagykőrös, X. k. Vági István u. 16. Felvételre keresünk esztergályos, villany- szerelő, lakatos szakmunkásokat, va­lamint betanított fér­fi és női gépmunká­sokat. Szerszám- és Gépelemgyárak Por­kohászati Gyára. Meg­közelíthető Budaörsről a 40-es. Budakeszi­ről a 22-es autóbusz végállomásáról indu­ló gyári járattal. Te­lefon : 258—890. Mun­kaügyi osztály. _______ N agykátai és ócsai méretes szabóságba önállóan dolgozó szabókat felveszünk?. Jelentkezés: Buda­pest, XI., Lágymá­nyos, Vásárváros. Tel: 266—083. Herkó. Jő kereseti lehetősé­gek mellett betaní­tunk férfi és női munkaerőket forgá­csoló, sajtoló és zo­máncozó munkakö­rökre. Felveszünk még: géplakatos, ál­talános lakatos, ma­rós, hegesztő, kőmű­ves szakmunkásokat. Jelentkezés: Főváro­si Gázkészülékgyár­tó Vállalat, Budapest, xm. kér. Révész ut­ca 27—31. Munkaügyi osztály. Megközelít­hető: a 15-ös villa­mossal a Margit híd­tól, illetve a Váci út- tóh ____________________ S zentendrei Beton- árugyár — váci tele­pére — azonnali be­lépésre felvesz több éves gyakorlattal rendelkező, villany- szerelő, fűtésszerelő, valamint lakatos szakmunkásokat. Munkásszálló és üze­mi étkezés van. Ta­nácsi igazolás szük­séges. Felvétel sze­mélyes jelentkezés esetén. Vác, Kísrét dűlő 1. szám alatt. (A Fortegyár és a váci ki sállom ás mellett.) Szentendrei Beton- árugyár, Szentendre. Dózsa Gy. út 34. Azonnali belépésre felvesz magasnyomá­sú kazánfűtő­vizsgával rendelkező dolgozókat. Munkás- szállás és üzemi ét­kezés van. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység Munka­ügyi Osztályán a fenti címen. Csepel Autógyár fel­vételre keres női és férfi: esztergályos, marós, köszörűs, he­gesztő. géplakatos, fé­nyező. ács vasszerke­zeti lakatos, kőműves, vasbetonszerelő, tető­fedő. szigetelő cső­szerelő szakmunkáso­kat. Gépi és kézi be­tanított munkásokat, vasipari és építőipa­ri segédmunkásokat. Vasipari dolgozókat 3 műszakban, az építő­ipari dolgozókat 1 műszakban foglalkoz­tatjuk. Részletes fel­világosítás : a Csepel Autógyár Felvételi Irodáián. Lakásomon gyermek- gondozást vállalok. Cím a Ceglédi Nyom­dában. Esztergályos tanuló­nak jelentkezhetnek 8 ált. iskolai végzett­ségű fiatalok (lá­nyok is) a MŰM. 208. ipari Szakmunkás- képző Intézetben, Szigethalom. Cím: Szigetszentmiklós Gyártelep. Horganyzott hasz­nált lemez nagyobb mennyiségben eladó. Nagykőrös. Kecske­méti u. 15. __________ F elajánljuk megvé­telre új állapotban levő TO 300-as szi­vattyúnkat. Dózsa MGTSZ. Törökszent- miklós. Kisgyermeket gon­dozásra vállalok ,.69 032” jeligére a nagykőrösi hirdetőbe. Eladó egy szoba konyhás ház mellék- épületekkel, beköl­tözhetően. Nagykő- rös. Béke u. 1. Eladó kert. gimná­zium mellett. 320 négyszögöl. Érdek­lődni, Nagykőrös, Mintakert u. 21. Eladó ház VII.. Ma­ros u. 9. beköltözhe­tő. Érdeklődni: Nagykőrös, Mintá­kért u. 21. Eladó 2 szoba kony­ha. mellékhelyiség­ből álló ház. Nagy- kőrös, Sas ai. 8. Eladó beköltözhető 3 szoba, konyha, für­dőszoba és több mel­lékhelyiségből álló ház. Nagykőrös, X., Székely u. 1. _____ E ladó egy szoba, konyha, minden, mellékhelyiségből ál­ló ház. Nagykőrös, Csikvár u. 43, ________ E ladó: Vác, Árpád utca 59. szám alatti kertes ház. Beköl­tözhető 2x1 szoba, konyha. Érdeklődni lehet: délután négy­től nyolcig._________ E ladó 250 köbcenti­méteres Simson mo­torkerékpár. kifogás­talan állapotban. Felsőgöd. Stromfeld Aurél utca 23. Jawa Ideál, alig hasz­náltan eladó. Megte­kinthető : délután 5- től 7-ig Vác, Eötvös utca 13._______________ L ebontásra eladó a Konzervgyár kettes telepe mellett, kb* 4x5 m. cserepes tég­laépület. Értekezni: Nagykőrös, I., Jáz­min u. 11._________ A zonnal beköltözhe­tő ház eladó. Albert­iba, József Attila 2. Tanácsháza mellett. Oldalkocsis SIMSON motorkerékpár el­adó. Külön szóló kardántengellyel, tar­talékalkatrészekkel és külön az oldalkocsi. Cegléd. Lövész utca 9. szám. Kovácsoltvas baberendezés, tető és utcai eladó. Cegléd, kai utca 15. alatt. 6 db. heréit eladó. 7—8 Aranykalász Dömsöd. elősz o- üveg- vasajtó , Bocs- szám igásló évesek MTSz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom