Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-29 / 151. szám
Mindennapi öröme és gondja - a község Beszélgetés a szent mártonkát ni tanácselnökkel Romhányi Ferenc, a Szent- mártonkátai Községi Tanács elnöke munkaterületén régi szakember. Tizenöt, év tapasztalatai vannak a háta mögött. 1964 novemberében került Szentmártonkátára, s mint mondja, úgy érezte, hogy kissé bizalmatlanul fogadták. A.kkor elhatározta: a közös érdekekért végzett munkával kivívja a lakosság bizalmát. Közel három év telt el azóta, s ma a községben egyöntetű a vélemény — sikerült ez neki. Igaz, mindennapi öröme és gondja a község. — Szentmártonkátán sok és nehéz feladat van még előttünk. A rossz települési adottságok miatt a közművesítésnél hátrányos helyzetben vagyunk — mondja. — Be kell fejeznünk a belterületen a villamosítást, s ugyanakkor azon kell lennünk, hogy a belterülethez közel eső, de viszonylag sűrűn lakott külterületi részek is villanyt kapjanak. Tovább kell javítani az ivóvízellátást, meg kell teremteni mindkét iskolában a gyakorlati oktatás feltételeit, és valamiképpen létre kellene hoznunk egy iskolai napközi otthont. Bővíteni szeretnénk az óvodákat, s az egészségügyi ellátás sem olyan, hogy ne lehetne azon tovább javítani. — Házhelyrendezéssel szeretnénk segíteni a lakosságnak, hogy a szétszórt tanyákról a belterületre költözzön. A belterületeken viszont még belvízrendezési feladataink is vannak. — A lakosság döntő többsége a feladatokkal egyetért és ezért kész erőfeszítéseket tenni. De szükséges lenne központi támogatás is. Romhányi Ferenc tagja a járási tanácsnak. — A járási tanácsban végzendő munkámat abban látom, hogy a közös nagy erőfeszítések megoldása mellett képviseljem községünk problémáit. — Miben látja élete értelmét? — kérdeztük. — Az élet értelme számomra a család és a munka — válaszolja —, e két dolog az, amely újból és újból ösztönzi az embert a közös és egyéni célok elérésére. Molnár Bertalan Innen-onnan Egy tizeddel jobb, mint a megyei átlag. Tavaly a járási tanács és szervei költségvetési feladataikat 99,6 százalékra teljesítették. Ez az eredmény egy tizeddel jobb a megyei átlagnál. A társadalmi munka terén tavaly Tápiószele vitte el a pálmát. A község lakossága 657 ezer forint értéket teljesített. Második Tá- piószecső lett, 506 ezer, harmadik Tápiószentmárton 469 ezer forinttal. A járási könyvtár olvasóinak száma négy év alatt 6 ezerről 8 és fél ezerre emelkedett A kölcsönzött kötetek száma 134 ezerről 222 ezerre szaporodott. Száznegyvenegy magánlakást építettek 1963-ban a járásban, ezzel szemben tavaly már 194-et. Négy év alatt az OTP összesen 579 lakás felépítéséhez adott kölcsönt. Ismerem a falu problémáit — mondja az új bicskei tanácselnök A tanácsválasztások óta új elnök ül Tápióbicskén az elnöki székben. Az elnökök sorában ő már a tizedik, de talán mégis az első, akiben mindenki bízik. Mellette szól, hogy a faluban született, ott is él. Ismerik és ő is ismer mindenkit. — Nehéz helyzetben vagyok — kezdi beszélgetésüket Bárány Lajos, az új tanácselnök. — Ezen a területen még sohasem dolgoztam. Idő kell, hogy jobban megszokjam munkakörömet, és eligazodjak a paragrafusok labirintusaiban. Köny- nyebbséget jelent viszont, hogy ismerem a falu problémáit és az előttünk álló feladatok nagy részét. — Melyek a legsürgősebben megoldandó feladatok? — Hát, talán elsősorban az utak, a hidak javítása. A községben körülbelül hatszáz méter járda van. Az utak nagy része teljesen tönkrement. Ezek javítását szeretnénk mielőbb elkezdeni. Ebben a munkában sokat segíthet a község lakossága is. Sok körzet példát vehetne a Damjanich utca lakóitól; ők utcájuk jelentős hányadát kijavították. Sürgős feladatnak látszik az új temető bekerítése is, mert a kiengedett baromfiak tetemes károkat okoznak, össze- dőléssel fenyeget a tűzoltó- szertár. A megyei tűzoltóparancsnokságtól ígéretet kaptunk, hogy száz-százötven- ezer forintot adnak erre a célra. — A nagy forgalmú Kossuth Lajos utcán a fahíd már nem sokáig bírja a terhelést. Jelenleg ötvenezer forint tartalékpénzünk van az új híd építésére, az egész körülbelül nyolcvanezerbe kerülne. Szeretnénk megoldani az önkiszolgáló előtti Du- gela-árok szabályozását, és egy gyalogoshíd építését is. — Távlati terveik? Múlt és jövő — Égető szükség lenne egy új kultúrotthonra. Három szerv kezdene hozzá a vállalkozáshoz, a tanács, az fmsz és a tsz. Hogy szükség van új kultúrotthonra, ebben egyetértenek. — Az óriáskígyóvá nőtt malomügy megoldását kezdhetjük élőiről. A Malomipari Vállalat a használható alkatrészeket már elszállította. Maradt egy csomó rozsdás vas, ezt csak a MÉH tudná használni. Ezek kiszerelése mintegy százezer forintba kerülne. Erre a községnek nincs pénze. Hogy ki szerelje ki? Illetékest erre évek óta nem lehet találni. Mindenki a másikra hárítja a felelősséget. Az épület közben tovább romlik, pedig a benne levő építőanyagot nagyon sok mindenre fel tudnánk használni. Többek között az iskolások számára egy politechnikai terem építésére is — fejezte be nyilatkozatát az elnök. (pápai) A NAGYKÁTAI JÁRÁS RÉSZÉRE IV. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM 1967. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK Ügyeskedő itaibeStosokai lepleztek le Amikor lyukas a Egy liter konyak Rendszeresen érkeztek bejelentések illetékes szervekhez: a járás területén egyes italboltvezetők és üzletvezetők becsapják a vendégeket. A járási rendőrkapitányság, a járási népi ellenőrzési bizottság és a járási pénzügyőrség a tavasz folyamán meglepetésszerű ellenőrzést tartott, próba- vásárlásokat végeztek. Kiderült, igazuk volt a bejelentőknek, a figyelt italboltok, boltok nagy részében udvariatlansággal, súlycsonkítással és más szabálytalanságokkal találkoztak. A járás szinte valamennyi községében „horogra akadt” egy-egy ügyeskedő. Tizenhét boltvezető, elsősorban italboltvezető ellen tett feljelentést a rendőrség. A járási szabálysértési hatóság a közelmúltban kezdte meg az ügyek tárgyalását S bár eléggé a lista elején tartanak, néhány jellemző esetről már beszámolhatunk. Például arról, hogy az italboltosok rendkívül öntudatos emberek. Úgyszólván szinte kizáGöre Gábor feltámadott? Deregán Gábor felvétele Két képet hozott címünkre a posta. Tekintve, hogy nem vagyunk színes nyomású napilap, szavakkal kell leírnunk e két képet. Az egyik csupa-csupa zöld. Közepén egy tehénszerű kecske, hátán nemzeti színű szalag. A tehénszerű kecske hátán egy magyar ember áll, bús fekete ruhában, hegyesre pedert bajusszal, kétoldalra nyalt pacsulis hajjal. A másik kép szebb. Fekete oszlopfőn hatalmasra nőtt érett kukoricacső — zöldre pingálva. Mellette áll egy másik magyar ember: piros csizmában, zöld-fekete csíkos nadrágban, fekete mellényben, indigólila ingben, göndör hajjal, tömött bajusszal. Jobb kezében lila belsejű fekete kalapot tart, nemzeti szalaggal övezve. Tegyük még hozzá, hogy a bácsi orra borvirágos, mert ugye, a magyar ember szereti a bort De valljuk be végre: ezek nem képek, hanem a 66. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár plakátjai. A kiállítás propagandairodája küldte ki az ország falvaiba, tsz-eibe. Mi Szentlőrinckátáról kaptuk vissza, Kókai Márton tsz- elnök alábbi kísérőlevelével: „Nem vagyok műértő, és nem nagyon tudom megkülönböztetni a giccset az igazi műalkotástól, ezért kérem, hogy nézessék meg ezt a két darab mázolmányt egy hozzáértő MOZIMŰSOR Tápiószecső, ma: Utószezon, szombaton és vasárnap: Sellő a pecsétgyűrűn I—II. Szentmárton- káta: ma: Fügefalevél, szombaton és vasárnap: Büdösvíz. Pánd, szombaton és vasárnap: Asszonyok. Tápióbicske, ma: Hős vagy áruló, szombaton és vasárnap: A férfi egészen más. Vasárnap, az első előadáson: Hogy állunk, fiatalember? Tápióság, ma: Sakk- matt, szombaton és vasárnap: A titokzatos szakács. Tápiószőllős, ma: Kancsal szeren őse, vasárnap: Az állhatatos feleség, az első előadáson: Állami áruház. Farmos, ma: Lépések az éjszakában, szombaton és vasárnap: Nem szoktam hazudni. Kóka, ma: Éljen a köztársaság, szombaton és vasárnap: Apa. Tápiógyörgye, szombaton és vasárnap: Titokzatos szakács. Tápiószele, péntektől vasárnapig: Bumeráng. Vasárnap, matiné: Mindenki ártatlan. Tápiős-zentmárto,n, ma: Epekedő szerelmes, szombaton és vasárnap: Lobo, a farkas,, kritikussal. Én úgy gondolom, a „művész”, aki ezt készítette, még parasztemberrel nemigen találkozott, falun se járt talán. Esetleg Göre Gábort olvasta. Ha járt voItm egyszer is életében falun, nem ilyennek festette volna le a parasztembert, s a tehenet nem ilyen kecskének. A paraszt- embert lila inggel, piros csizmával, nemzet1 színű szalaggal, a tehén hátán bravúros- kodvaJ” Mondjuk meg, kiegészítvén az elnök szavait: ez a két piákat közröhej tárgya járásszer- te, azt mondják az emberek, jobb, mint a Ludas Matyi, A két plakát olyan giccs, hogy tanítani lehetne az iskolában. A „művész” nevét kerestük rajtuk, aki elkövette őket. Nem írta ki a nevét, szerényen az ismeretlenség homályában maradt. Csak a felelős kiadóét találtuk meg: Szőke Mátyás. d. g. merce — két deci haszon rólag lelkesedésből dolgoznak, a pénz, azaz a fizetés náluk annyira mellékes, hogy nem is tudják, mekkora. Pénzük mindenesetre nemigen haladja meg az ezerháromszázat, sőt akadt olyan italboltvezető is, aki — saját bevallása szerint — havi nyolcszázért végzi ezt az idegőrlő, hálátlan mesterséget. De annyira megszerették ezt a pályát, hogy tolonganak érte. Jellemző az is, hogy az italboltosok rendkívül feledékenyek. Szinte valamennyi ellenőrzött italboltban akadt egy-egy, néhol több szabálytalan, nem hiteles mérce. Elfelejtették azt, hogy a mércéket kétévenként hitelesíttetni kell. A Nagykátai Fmsz 4. számú italboltjában, Gallai József boltvezetőnél olyan mérce is akadt, amelyet utoljára 1963-ban hitelesítettek. Jellemző a megvizsgált italboltok többségére az is, hogy kevesebb italt mérnek a pohárba, többet soha. , Még véletlenül sem. A nagykátai volt Czakó-kocsmában a véletlent teljesen kizárták. Az egyik egydecis mérce alján apró lyukakat fedeztek fel az ellenőrök. A bor szépen visszafolyt a tartályba... még véletlenül sem maradt benne egy deci. Novák Sándorné italboltvezető — aki egyébként nem most találkozott először a szabálysértési hatósággal — igencsak elcsodálkozott, hogy kerülhetett a lyukas mérce a pultra. Fogalma sem volt róla. A nagykátai, 4. számú italboltban, Gallai Józsefnél másfél százalékos súlycsökkentést találtak az ellenőrök a röviditalnál, és sok szabálytalan mérőedényt. Ezért Gallait 300 forintra büntették. A tápiósági Pogány Sándornál, a 13. számú italboltban már egy kicsit nagyobb volt a súlycsonkítás, hétszázalékos. A büntetés is nagyobb lett — 500 forint. A nagykátai Park Étteremben három százalékkal volt kevesebb konyak a pohárban. Pólyák István étteremvezető büntetése 500 forint. Novák Sándornét 900 forintra büntették, a hiány 12 százalék volt, no meg az említett rosta jellegű mérce... Az eddig tárgyalt ügyek közül a szomorú pálmát a nagykátai bisztróbeli Dómján Sán- domé vitte el. Huszonhárom százalékkal kevesebb röviditalt mért — pechjére — éppen az ellenőrök poharába. Átszámolva: egy liter konyakból több mint két deci tiszta haszon. Domjánné is ismerősként kopogtatott a szabálysértési hatóság ajtaján, ezúttal 1 ezer 500 forint büntetést fizetett. Úgy hallottuk, a jövőben még következetesebben és még szigorúbban járnak el a csalókkal szemben. Rossz vicc Balogh Bertalan karikatúrája Miért mennek háborúba... MÄR EGY ÉVE is§ kólába jártam. Min- ^ denki azt mondta, § hogy nagy fiú va- ^ gyök, amit én el is ^ hittem. Mindenben a ^ felnőtteket igyekez- i tem utánozni. Vasárnap volt, meleg § nyári vasárnap, a ^ szünidő előtt egy $ héttel. Apám Pestre § készült és megígérte, ^ hogy magával visz. $ Nem mentem el ha- ^ zulról játszani, mint ^ máskor, alig vártam az indulás pillanatát. ^ Már a vonatvárás S is izgalmas volt az $ állomáson, hát még § az utazás! A kiszállás a nagy, füstös § pályaudvaron, ahol § mozdonyok dohog- § tak, emberek jöttékul mentek. Tarka bódékban cigarettát, csokoládét, meg sokféle apró dolgot árultak. MINDENKI SIETETT valamerre, csali mi ballagtunk. Fogtam apám kezét. Néztem a magasban a nagy villanyórát, már ismertem a mutatók és a számok jelentését, néztem a kormos mozdonyvezetőket, magasan a fejünk felett a nagy piszkos ablakokat. Örültem, hogy elhozott apám. Amikor kimentünk, a pályaudvar előtt, a földön piszkos, rongyos ember ült, zsíros, gyűrött sapka remegett a kezében. Az egyik lábán keresztben két mankó, a másik lába hiányzott. Apám megállt egy pillanatra és pénzt dobott a sapkába. Mikor tovább mentünk, megkérdeztem : — Miért adtál pénzt a bácsinak? — Mert a bácsi hadirokkant — felelte apám. A HADIROKKANT ott ült a tarka kavargásban és az emberek elmentek mellette. Villamosok, autók rohantak, sok ember a járdán, kerülgetni kellett őket. Apám megállt egy kirakatnál, már nem tudom mit nézett. — Mi az, hogy hadirokkant? — kérdeztem. — A hadirokkant? — mondta apám. — Tudod, katona volt a bácsi a háborúban és ellőtték a lábát. — Később hozzátette: — Nagyon rossz és csúnya dolog a háború. — De, hát miért ment akkor a háborúba? Nem tudta,’ hogy rossz? APÄM MEGÁLLT és sokáig né-' zett szótlanul. — Na gyere, bemegyünk ide a cukrászdába — mondta aztán és én tudtam, hogy kapok valamit, mint mindig, ha valamire nem akartak, vagy nem tudtak válaszolni. De most tévedtem. Leültünk egy asztalhoz, apám rendelt nekem fagylaltot, magának italt, aztán magyarázni kezdett. Emlékszem, úgy magyarázott, mint egy felnőttnek. De hiába, sehogyan sem tudtam megérteni, miért mennek aa emberek a háború-* ba. Zsákh István
