Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-03 / 129. szám

1967. JÜNTUS 3., SZOMBAT «»< mterei kMívíov Befejeződött a megyei borverseny Ünnepélyes eredményhirdetés és Jutalomátadás a fiivá héten Tegnap került sor a Pest megyei borok hagyományos vetélkedőjére, Budapesten a Vajdahuinyad vár román ter­mében. Az Állami Pincegaz­daság, a megyei állami gazda- 6ágok, termelőszövetkezetek, valamint az egyéni termelők 109 bonnintavai vettek részt a versenyben. Az országos és a megyei borszakértőkből, há­rom bíráló bizottság alakírlt, amelyek értékelték a boro­kat. A legtöbb pontszámot el­ért borokat, úgynevezett csúcs­bizottság bírálta felül s ennek döntése alapján került sor a Versenybizottság tagjai előtti eredményhirdetésre. Katona József, a Szőlészeti Kutató Intézet igazgatója, a versenybizottság elnöke, is­mertette a verseny eredmé­nyét. Értékelésében elmon­dotta, hogy több esztendeje vesz részt a Pest megyei verseny­bizottság munkájában s az előző évekéhez képest meg­lepően nagyarányú fejlődést tapasztalt a versenyre került borok kezelésében. Bár ezút­tal is az Állami Pincegazda­ság és az állami gazdaságok bizonyították be leginkább szakértelmüket, a termelőszö­vetkezetek, valamint az egyéni termelők is jelentős fejlődésről tettek tanúbizony­ságot a bor kezelésében. Di­csérte a bíráló bizottság tag­jainak tárgyilagosságát, vala­mint a megyei tanács mező- gazdasági osztályát, amely mintaszerűen bonyolította le az idei borversenyt. A megyei borversenyen a következő sorrend született: Az Állami Pincegazdaság, vala- mint az állami gazdaságok verse­nyében a fehér borok kategóriájá­ban el&ő lett az. Állami Pincegaz­daság Budafok—Tápiószele-i pin­cészete 1966-os évjáratú Vertelini borával, második az Állami Pince- gazdaság Budafok—Nyársapáti pin­cészete 1966-os évjáratú mUskotá- lyos borával, harmadik a Kertésze­ti és Szőlészeti Főiskola sziget csé­pi gazdasága 1966-os évjáratú Szürkebarát borával. A vörös bo­rok kategóriájában első az Állami Pincegazdaság Budafok—Örkényi pincészete 1985-ös évjáratú Kék­frankos borával, második az Álla­mi Pincegazdaság Budafok—Tápió­szele-i pincészete 1966-os évjáratú Kadarka borával, harmadik az Állami Pincegazdaság Budafok— Nyársapáti pincészete 1966-os évjá­ratú Kadarka borával. A termelőszövetkezetek verse­nyében a fehér borok kategóriájá­ban első a dömsödi Aranykalász Tsz 19156-os évjáratú Híz ling borá­val, második a ceglédi Vörös Csil­lag Tsz 1966-os évjáratú Ezerjó bo­rával, harmadik a szentlőrincká- tai Üj Világ Tsz 1966-os évjáratú Vegyes-fehér borával. A vörös bo­rok kategóriájában első a ceglédi Kossuth Tsz 1966-os évjáratú Ka­darka borával, második a ceglédi Vörös Csillag Tsz 1966-os évjáratú Kadarka borával, harmadik a dömsödi Aranykalász Tsz 1966-os évjáratú Kosé borával. Az egyéni termelők versenyében a fehér borok kategóriájában az első helyet Siket Gábor dömsödi termelő nyerte 1966-os évjáratú Rizling borával, második Kézér László ceglédi termelő 19166-os év­járatú Ezerjó borával, harmadik Vinke Mihály ceglédi termelő 1966- cs évjáratú Hárslevelű borával. A vörös borok kategóriájában első Siket Gábor dömsödi termelő 1966- 06 évjáratú Rosé borával, második ugyancsak Siket Gábor 196.6-os év­járatú Kadarka borával, harmadik Ehrlich Rezső ceglédi termelő 1966-os évjáratú Kadarka borával. A megyei verseny díjnyertes borai egy hónapon keresztül megtekinthetők a Mezőgazda- sági Múzeum borászati kiállí­tásán — a Vajdahunyad vár­ban. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre és a díjak kiosztá­sára a jövő héten kerül sor. (m. s.) FESZTIVÁL TUDÓSÍTÓNK BESZÁMOLÓJA (3.) Mit ér egy rövidfilm ? A jó filmekről rrmnap 1967. június 3., szombat, Klotild napja. A nap kél: 3.50, nyugszik: 19.35 órakor. A hold kél: 1.40, nyugszik: 14.46 órakor. Változóan felhős idő, több­felé eső, záporeső, helyen­ként zivatar. Időnként élénk északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22—25 fok között. A lottó nyerőszámai: 10,11,13,56,79 — Kedden megkezdték a Nagykőrösi Konzervgyárban a borsó, eper és egres fel­dolgozását. Az igazi sze­zon azonban június 5-ével, hétfőn kezdődik. — A szolnoki Szigligeti Színház ma Cegléden ven­dégszerepei, a „Viktória” cí­mű háromfelvonásos nagy­operettel. Hajóavatás (Káspári rajza) — Újítási ankét. Az Or­szágos Találmányi Hivatal és a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa kedden dél­előtt 9 órai kezdettel újí­tási ankétot tart a Csépiéi Autógyár művelődési házá­ban. Előadó Kiss András, az Országos Találmányi Hi­vatal elnökhelyettese. — A ceglédi Kossuth Mű­velődési Házban vasárnap délelőtt tartják a városi szavalóverseny döntőjét — A könyvhét alkalmá­ból vasárnap Nagykőrösre látogat Hárs László és tart író—olvasó találkozót. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok . .. 8.42: Ágay Karola és Bartlia Alfonz éne­kel. 9.20: Orvosi tanácsok. Az „A” vitamin és a farkasvakság. 9.25: Verbunkosok, magyar nóták. 10.10: Zenekari muzsika. 11.06: Lecocq: Angot asszony lanya. Operett két részben. 13.05: A budapesti színhá­zak műsora. 13.08: Szép magyar novella. Krúdy Gyula: A síi bak. 13.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 13.35: Néhány perc tudomány. 13.40: Fjodor Sal- japin énekel. 13.57: Hirdetöoszlop. 14.12: Mi történt a héten a nagyvi­lágban? 14.27: Albert Schwitzer Bach-műveket orgonái. 15.15: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 16.00: Hét vége . .. Szerkeszti: Nagy Tibor. 17.27: Ün­nepi könyvhét 1967. Ketten a lámpa alatt. Űj szovjet elbeszélések. 17.52: Közvetítés az Erkel Színházból. Fischer Annie zenekari zongora­estje. 20.00: Ez nálatok nincs! I. A Magyar Rádió és a Növi Sad-i Rá­dió vámmentes vidám műsora. 21.30: Népi muzsika. 22.30: Táncol­junk! PETŐFI RADIO 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11,35: Útikalauz üdülőknek. 12.15: Népi táncok. 12.30: Közvetítés Zág­rábból. A Zágrábi Rádió szimfoni­kus zenekarának hangversenye. 13.42: Orvosi tanácsok. Az „A” vi­tamin és a farkasvakság (ism.). 14.08: Népdalok. 14.19: Petőfi út­ján . .. „Dicső neve költő fiadnak”. Az Ifjúsági Rádió műsorát írta Dienes András. 15.10: Macbeth. Részietek Verdi operájából. 16.05: tógazdasági szakmunkásképző tanárok és nevelők köszöntése a megyei tanácsházán A megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya tegnap dél­után ünnepségre hívta össze a megyei mezőgazdasági szak­munkásképző iskola tanárait és nevelőit. Kusza Béla, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya veze­tőjének megnyitója után dr. Pénzes János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese üdvözölte a közelgő pedagógusnap alkal­mából a szakmunkás képzés­ben jó eredményt elérő taná­rokat és nevelőket. Elmondot­ta, hogy a második ötéves terv során 1466 ifjú mezőgaz­dasági szakmunkás és 2607 felnőtt mezőgazdasági szak­munkás kiképzésére került sor. 1970-ig a megye mezőgaz­dasági nagyüzemeinek igényi mintegy 9000 fő. Kérte, hogy a tanárok és a nevelők továbbra is lelkes odaadó munkával járuljanak hozzá ehhez. Er­re annál is inkább szükség van, mert a rendelkezésre álló iskolák befogadóképessége a szükségletnél lényegesen ki­sebb. Megköszönte a tanárok és nevelők fáradságos mun­káját, majd pénzjutalmakat adott át. Dr. Pénzes János ezután bejelentette, hogy a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága a megyei szakmun­kásképző-iskola igazgatójává Prezenszki Gábort nevezte ki. •A megye vezetői megvendé­gelték a pedagógusokat HÉTFŐTŐL- es A MAHART közli, hogy jú­nius 5-től kezdődően munka­napokon a Vigadó téri hajó­állomásról napi két járattal megindítja a panoráma- és strandhajót. A strandhajó 8.30 és 15 órakor indul a Dunaka­nyarba. Menetdij, ruhatárral együtt 20 forint. — Békenagygyűlést tar­tanak ma este 7 órakor a tököli művelődési házban. — Kéménybe épített ge­renda gyulladt ki s lakás­tűz keletkezett csütörtökön este Tápiószecsőn, a Re­gős utca 5. szám alatt-, Szi­lágyi Irrire MÄV-nyugdijas portáján. Leégett a 8x6 mé­teres nádtetőzet, az anyagi kár 8000 forint. A tüzet a helyi önkéntesek, valamint a ceglédi és jászberényi tűz­oltók oltották el. — Nyolcszázszemélyes du­nai strand építését tervezik Leányfalun, a Bányász gyer­meküdülőnél. Az új strand kiviteli terve már elkészült. Meghalt Ferenczy Béni Hetvenhét éves korában, pénteken meghalt Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság kiváló mű­vésze. Az elhunytat a Ma­gyar Képzőművészek Szövet­sége saját halottjának tekinti. A temetés időpontjáról ké­sőbb intézkednek. Szobrászat unk fiatal mes­tereinek, s a középgeneráció­hoz tartozó számos művelő­jének egyik kitűnő tanító­mestere, a XX. század magyar képzőművészetének termé­keny, sokoldalú munkása tá­vozott el Eerenczy Bénivel. — A 4-es számú főútvona­lon, Cegléd határában George Kroese 26 éves kereskedő, holland állampolgár, am­szterdami lakos, személygép­kocsijával elütötte a kerék­párján haladó Penczi Ferenc 23 éves ceglédi segédmun­kást, aki sérüléseibe bele­halt. A baleset körülményei és a felelősség megállapítása végett vizsgálatot indítottak. MA II. FÜLÖP Fjodor Saljapin orosz népdalokat énekel. 16.20: Zenekari muzsika. 16.52: Várad! Zsuzsa énekel, Vé- csey Ernő együttese játszik. 17.05: A „Fehér király” és szolgája. Kri- zsáin László írása. 17.25: Hangver­seny a stúdióban (élő!). 18.10: Így írunk mi. .. Az Ifjúság^ Rádió irodalmi pályázatának díjnyertes müveiből. 19.00: Mit és miért taní­tanak a vállalatvezetők iskoláján? 1. rész. 19.10: Nótacsokor. 20.25: Közvetítés a Zeneakadémia kister­méből. Lukács Pál Schubert- Brahms hangversenye. Közben: 21.11: Szavak a „bikkfa”-nyeivből. Tomkai Judit riportja. 22.02: Né­pek zenéjéből. 22.40: Hangverseny- naptár. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.01: Közvetítés az Országos Filharmónia Kamaraterméből. Bod a Eszter he­gedű estje. 19.36: Gluck: Alkésztlsz. Háromfelvonásos opera. Közben. 20.45: Világjáró brigád. Kovács Júlia riportja (ism.). TELEVÍZIÓ 15.03: ökölvívó EB. A döntők közvetítése Rómából, felvételről. 17*20: Kukkantó. 18.05: Hírek. 18.10: Pirvu Mutu — a festő. Román kis­fiún. 18.20: A búsképű lovag orszá­gában. Boldizsár Iván útijegyzet- sorozata. 1, Egyedül Madridban. 18.40: André Segovia gitározik. 19.05: A tv jelenti. Aktuális riport- műsor. 19.50: Cicavízió. 20.00: Tv- híradó. 20.20: U. Fülöp. Tv-komé- dia. 21.25: Hotel Victoria. Zenés nyugatnémet film. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.35: Jó éjszakát fel­nőttek! Popeye és a törpe. Ma mutatja be a televízió a II. Fülöp című komédiáját, melynek története korábban mint rádiójáték már nagy sikert aratott. Nagykőrösre udvarolt, lányos házból lopott Tóth Károly 26 éves buda­pesti rakodómunkás megis­merkedett egy nagykőrösi le­ánnyal. Ezután a hétvégeken gyakran leutazott; a lányék- nál vendégeskedett és innen járt vissza Pestre dolgozni. Félévi udvarlás után köl­csönkérte a leány fényképező­gépét, de nem kapta meg, er­re ellopta. Nem zavartatta magát; a következő szomba­ton ismét leutazott, s a ven­dégeskedés után azzal bú­csúzott él, hogy utazik vissza Pestre. Ehelyett azonban meg­várta, míg a család dolgozni megy, és betört. Különböző ruhaneműket vitt el. Tíz nap múlva, mintha mi sem tör­tént volna, ismét megjelent. Végül bevallotta a lopást és átadta a zálogba tett holmik céduláit. Hat hónapi felfüg­gesztett börtönbüntetésre és 500 forint pénzbírságra ítél­ték. jó be­szélni. És sok jó film volt a fesztiválon. Gyarmathy Lívia és Kende János alkotása az „Üzenet” nemcsak hosszúságával (55 perc), de tömörségével, gon­dolati frisseségével, képi, megformálásbeli egységével is kitűnt a legjobb rövidfilmek közül is. öt-hat éves állami gondozott gyerekekről és szü­léikről szól. Azt kutatja a Oi a riportázs legjobb esz­közéivel, keresi a választ ar­ra a kérdésre; hogyan kerül­nek gyerekek, akiknek szülei élnek, állami gondozásba? Mit tud nyújtani a szép intézet, és mi az a hiány, amelyet a leg­gondosabb nevelő sem tud pó­tolni? Az egész film, s főleg a számos kritikus által bírált utolsó képsor, felrázó „üze­net”. a szülőkhöz a felnőttek világához: a gyerekeket nem elég világra hozni, a gyermek nem tárgy, hanem ember, aki­nek nem csupán ételre, ágyra, napfényre, de szülői szeretette is szüksége van. Megadható társadalmunkban a szülői sze­retet? Nos, a film alkotói a társadalmi körülményeket elemezve, több síkú választ adnak. Megszólaltatják a szü­lőket, a szülők különböző tí­pusait. a veszekedő kispolgárt, s cinikust, az elesett kisem­bert. A szülők tudati álla­pota, a rossz anyagi kö­rülmények törvényszerű hatá­sa bonyolítja a helyzetet. Azt hiszem, a film alkotói egysze­rűbbnek hitték maguk is a képet, amelyet elénk rajzol­nak. Művészetük erejét bizo­nyítja, hogy — görcsös válasz­adási szándékuk ellenére — a film sokrétű, lelkiismeretéb- resztő tragikummal és ha kell szén timen talizmustól mentes líraisággal képes ábrázolni ezt a mindannyiunkat érintő tár­sadalmi problémát. . S mintha csak az „Üzenet­ben felvetett gondolatokat vinné tovább egy másik kitű­nő film. Címe: „Az ő vilá­guk". Milyen világ veszi körül a gyerekeket? Azokat a gyere­keket. akik látszólag harmo­nikus családi környezetben nevelkednek. Erre a kérdésre keres és kap többféle választ a néző egy pszichológiai kí­sérletet nyomon követve. Gye­rekeket vezetnek egyenként egy szobába, ahol polcokon minden megtalálható, ami az ő világukhoz, helyesebben a mi világunkhoz tartozik. Já­ték fegyverek és játék virágok, játék akasztófa és játék mézes­kalács házacska, játék-király­lány és játék-parasztlány... Lehetetlen lenne felsorolni a játékok százait. A gyerekek feladata, hogy egy asztalra homokot szórjanak és a saját magujc által kialakított ho­mokszigeten felépítsék azt a világot, amelyet akarnak. A kísérletek döbbenetes ered­ményt hoznak. Csak néhány példát... Egy hét-nyolc éves kislány homokkupacot szór az asztal közepére és hosszú töprengés után a kupac elé állít egy tör­pét A pszichológusnő megkér­dezi a kislányt: — És mit lát a törpe maga előtt? — Rögöket. — És mit lát még a törpe? — Mocskot, szemetet. — Mást nem lát? — Nem. — És nem is akar mást maga mellé a törpe? — Nem — válaszolja a kis­lány. Egy kisfiú várakból, barlan­gokból, fegyverekből, iszo­nyatos hüllőkből épít magának világot a homokszigeten, még akasztófát is állít és az akasz­tófára felakaszt egy figurát. Amikor kész „az ő világa’’, egy kis puskával összelövöl­dözi és lerombolja az egé­szet. Egy másik kislány, derűs arcú kis szőke, királylányok­kal, bölcsőkkel, napokkal, vi­rágokkal népesíti be világát. Milyen egyszerű képünk van a gyerekekről. Pedig milyen különböző, néha mi­lyen megdöbbentő az ő vi­láguk. Olyan az ő világuk, mint a mienk! Hiszen a televízión láthatják mind­azt, ami a mi világunk. Ide kívánkozik, hogy Róna Péter kitűnő öt­letre épülő filmjéről, a „Vád- beszéd”-ről írjak. De erről a filmről nem lehet sokat be­szélni. „Vádbeszéd” egy nép­irtó háború ellen, rangos mű­vészi eszközökkel, éppen úgy, mint Szabó D. Pál filmje, „Az ő világuk". S a két fil­met egymás mellé állítva, ne­kem az jut eszembe, min­dent el kell követni, hogy gyermekeink ne csak „rögö­ket, mocskot és szemetet” lás­sanak maguk előtt,. ne állítsa­nak játékaik közben se akasz­tófát — ehhez viszont az szük­séges, hogy a mi világunk­ból is eltűnjenek a „mocskok és szemetek”, a háborúk és tudatos népirtások. Hol keil kezdeni? Melyik ponton kell kezdeni a munkát? Minden­kinek ott és úgy. ahol és ahogy azt körülményeihez képest a leghatásosabban te­heti. És szólni kell még egy népszerű-tudományos filmről, amely szintén gyerekekről szól, a beszédhibás gyere­kekről. író-rendezője: Préda Tibor, a film címe: „Beszél­nek a gyerekek”. H4 a ve­títés napján írtam volna tu­dósítást, azt írtam volna: „díjra legesélyesebb film”. Nem díjazták. Pedig ez az al­kotás hibátlan képi, szerke­zeti eszközökkel képes köz­vetíteni nemcsak a beszélő (vagy idegrendszeri?) szervek egyik megbetegedését, de meg­oldást is kínál és drámai mó­don hívja fel figyelmünket arra a kínra (amin néha ne­vetünk), amelyet azok a gye­rekek éreznek, akik nem tud­ják szavakra váltani a „mi világunkat”. A jó filmekről jó beszélni. És sokat kellene beszélni. E helyett válaszoljunk i feltett kér­désekre. Mi­ért éppen azok kapták a dí­jat, akik kapták? A zsűri vé­leményével általában egyet lehet érteni. Olyan kiemel­kedő rövidfilm, mint Kollá- nyi Ágoston „Örök megúju- lás”-u, vagy Huszárik Zoltán „Elégiája”, az idén nem szü­letett. De a fesztivál film­jeinek többsége betöltötte hi­vatását. Választ keresett és talált arra a kérdésre: mit ér egy rövidfilm a nagy filmek dömpingjének világá­ban? Mert elevenen, izgal­masan, sokrétűen és nem utolsósorban szépen szólt hozzá azokhoz a kérdésekhez, amelyek izgatnak bennünket. S az ilyen rövidfilmek — és ezek voltak többségben — megérik a nyersanyagot, időt és a fesztivált. Nádas Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom