Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
ft mi mterkt 1967. JÜNIUS 18., VASÁRNAP Napirenden a holnap munkája Az elmúlt hét végén Budapesten találkozott a Pest megyei kisipari szövetkezetek politikai, társadalmi szervezeteinek vezető gárdája. Napirenden a holnap tennivalói szerepeltek. Hangyái András, a KISZÖV szövetkezet-politikai osztályának vezetője, egyúttal a megyei szövetkezeti bizottság titkára beszélt a gazdasági munkát segítő tevékenységről. Természetesen tájékoztatót adott az időszerű politikai kérdésekről is. A két kép az eseményről tudósít. (Mészáros felv.) Itt a vakáció! HÉTFŐM—KEDDEM mim i\s Az általános- és középiskolákban szombaton országszerte megtartották a tanévzáró ünnepségeket. Kiosztották a bizonyítványt. A tanévzáró értekezletet — amelynek idejét az igazgató határozza meg, — az általános iskolákban június 20 és 25-e, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban pedig június 20. és július 2-a között tartják. Hétfőn és kedden kerül sor mind az általános, mind a középiskolákban az új elsőosztályosok bei ratására. Június 26—27s Békekölcsön-sorsolás — A nagykőrösi új vasútállomás építése lassan halad, végleges átadására csak jövő év első felében kerülhet sor. Június 26-án és 27-én sor a második, a harmadik és a negyedik békekölcsön 1967. első félévi sorsolására. A sorsolást az Országos Takarék pénztár dísztermében (Budapest, V., Nádor utca 15.) rendezik. Az első sorsolási napon, június 26-án, hétfőn 118 400 Második Békekölcsönkötvényt húznak ki, 32 millió 901 ezer kerül l 300 forint értékben. Kedden 484 500 Harmadik Békekölcsönkötvényre 68 millió 490 ezer 800 forintot, 297 000 darab Negyedik Békekölcsönkötvényre pedig 42 millió 29 ezer 800 forintot sorsolnak ki. összesen tehát 899 900 névértékben és nyereménnyel kisorsolt — államkölcsönkötvény tulajdonost együttvéve 143 millió 421 ezer 900 forintot kap. mámon 1967. június IS, vasárnap, Arnold, napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.44 órakor. A hold nyugszik: 1.04, kel: 15,31 órakor, 1967. június 19, hétfő, Gyárfás napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.45 órakor. A hold nyugszik: 1.26, kél: 16.56 órakor. KIVÉGEZTÉK MIKSA MEXIKÓI CSÁSZÁRT 52 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyereményük egyenként 71 481 forint. Három találata 4397 fogadónak volt, nyereményük egyenként 423 forint. A két- találatos szelvények száma 127 654 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. Főként nappali felhőképződés, néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő, északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22— 26 fok között. Valódi krokodilbőr Rendelkezés gimnáziumi tanulok gépészeti, műszaki rajzolói Vizsgára bocsátásáról A művelődésügyi miniszter — a kohó- és gépipari, valamint a munkaügyi miniszterrel egyetértésben — rendelkezést adóit ki, ítélet — július 20-án a tárnoki vasúti karambol ügyében A Pestvidéki Járásbíróság tegnap folytatta a tárnoki vasúti karambol ügyében a tárgyalást. Mint ismeretes, tavaly július 22-én a tárnoki vasútállomáson a tolató és bejáró tehervonatok összeüt- v közése következtében négy súlyos és négy könnyebb sérülés történt, s a két szerelvényben esett kár értéke mintegy három és fél millió forintot tesz ki. A következő tárgyalást július 20-án tartja a járásbíróság, amikor is — a vádbeszéd elhangzása után — hirdeti ki a négy vádlott ügyében az ítéletet. MEN DE: Leszakította ujjait a felrobbant gyutacs Pénteken (délben él egy órakor könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt Mendén. Joó László 14 éves tanuló kapálás közben egy gyutacsot talált a határban, hazavitte és elkezdte piszkálni egy szöggel. A gyutacs felrobbant, s leszakította jobb kezének hüvelyk- és mutatóujját, valamint bal kezének ujjahe- gyeit. A szerencsétlen gyermek arcán és testén is könnyebb sérüléseket szenvedett. A mentők a budapesti MÁV kórházba szállították. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Mezőgazdasági termelőszövetkezetek, állami gazdaságit és vállalatok! • DT 54-ES • SZ 100-AS LÁNCTALPAS erőgépek motorcserés főjavítását RÖVID ÁTFUTÁSI IDŐRE (igény esetén cseregépes rendszerben és a megrendelő terhére a gépek be- és visszaszállítását is) VÁLLALJUK ÁMGÁ, Cegléd, Külső Kátai út amely szerint azoic a tanulók, akik- a gimnázium I—IV, osztályában a heti egynapos gyakorlati fogtálkor zás keretében gépészeti műszaki rajzot tanultak, sikeres gimnáziumi érettségi vizsga után műszaki rajzolói vizsgát tehetnek. Az említett gimnazisták Ipari munkás- képző intézetekben töltött egy tanévi sikeres befejezőkópzési idő után, vagy két és fél évi üzemi rajzolót gyakorlatot követően bocsáthatók, fém-, gép- és szerelőipart műszaki rajzolói vizsgára. A sikeres vizsgáról bizonyítványt állítanak ki, amely gépészeti műszaki rajzolói munkakör betöltésére jogosít. A miniszteri rendelkezés június 15-én lépett hatályba. 100 ÉVE, 1737. június 13-én végezték ki Miksa főherceget, I. Ferenc József testvéröccsét, aki átmenetileg Mexikó császáraként szerepelt. Tengerésznek nevelték. Huszonkét éves korára ellentengernagy és az osztrák flotta főparancsnoka lett. III. Napóleon ajánlatára elfogadta a francia csapatok által megszállt Mexikó császárságát. Gyökeret verni nem tudott. A kezdetben még őt támogató konzervatív erőkkel és a klerikálisokkal sem volt képes zavartalan együttműködést teremteni, s a francia csapatok főparancsnokával is elmérgesedett a viszonya. Benito Juarez, a franciák által elűzött köztársasági elnök erősen tartotta az ország északi részét és egyre gyarapodó híveivel vívta a szabadságküzdelmet. Mikor a francia intervenciós sereg elhagyta Mexikó földjét, a queretarói erődbe szorult Miksa a köztársaságiak fogságába került. Haditörvényszék ítélete alapján, két hadsegédével együtt agyonlőtték. Kertész László rajza — Két régi Irat került elő Szigetszentmiklóson. Az egyik Makád község négyoldalas költségvetése 1819-ből. A másik egy levél 1818-ból, melyet Kiskunlacháza község elöljárósága küldött Rác- kevére, rajta Lacháza címeres pecsétje, 1651-es évszámmal. Mindkét értékes irat a falumúzeumba került. — A Váci Sporthorgász Egyesület vasárnap délelőtt halfogási versenyt tart a ligeti tavon. — Ma este fél nyolckor a vecsési Jókai szabadtéri színpadon, az ŐRI rendezésében, „Zenés camping” címen eszt- rádműsort rendeznek. Közreműködik többek között Rodolfo,-Angyal János, Aradsz- ki Lászlói Kovács Kati, Ha-*, rangozó Teréz, .Zalatnai Sa-: rolta, a Metro zenekar, Zorán Sztevanovity vezetésével. — A tököli Petőfi Termelőszövetkezet két darab használt cséplőgépet vásárolt a gépállomástóL — A Debreceni Ruhagyárban az idén 12—12 változatban gyártják a nagyon divatos polinózikus, selymes hatású alapanyagból készülő frottir-ruhákat. A tervek szerint idén 50 ezer darabot hoznak belőle forgalomba. — A péteri önkéntes tűzoltótestület tagjai fúvószenekar alakítását határozták el. — A Magyar Elektrotechnikai Egyesület augusztus 24-től 26-ig Esztergomban rendezi 15. vándorgyűlését. A háromnapos tanácskozás fő témája, a villamos berendezések üzemvitele és karbantartása. — Kétszázhatvan orvosi körzet működik jelenleg Pest megyében. Egy orvosi körzetre átlagosan 3252 lakos jut, de van 30 olyan körzet, ahová 4000-nél több lakos egészségügyi ellátása tartozik. — Az ICO, a Nemzetközi Optikai Bizottság védnöksége alatt június 26—július 2 között rendezi az Optikai- Akusztikai- és Film technikai Egyesület a II. vékonyréteg kollokviumot, a vékonyréteg kutatás aktuális kérdéseiről. Szerkesztőségünk megbeszélése a ráckevei járás vezetőivel Szombat délelőtt a ráckevei járás vezetői találkoztak a Pest megyei Hírlap munkatárA rádió és televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.10: Kellemes vasárnapot! Zenei szerkesztő: Kiss Imre, közben: 6.25: Hirdetőoszlop, közben: 6.55: Műsorismertetés. A színházak, a hangversenyek és a kiállítások programja. 7.30: Ha még egyszer kezdeném . . . Kőpataki Antal élete. Nagy Piroska dokumentum- műsora. 9.10: Lakmé. Részletek Delibes operájából. 8.55: Édes anyanyelvűnk. Szerkeszti: Lörin- cze Lajos. 9.00: Fogas, troli és a többiek. Közlekedési játék gyermekeknek. 10.00: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádió magazinja — IV. évfolyam 13. szám. 12.10: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 12.50: Tiszta szívvel. Barcs Sándor írása. 13.00: Nikita Magatoff zongorázik. 13.44: Rádiólexikon. 14.14: Leányvásár. Részletek Jacobi—Martos operettjéből. 15.08: Táncmelódiák. 15.40: Pillantás a nagyvilágba. Kaukázusi utazás. Kaposi Kis István jegyzete. 16.00: Birgit Nilsson We- ber-áriákat énekel. 16.20: Az én könyvtáram. Boldizsár Ivánnal beszélget Koczogh Ákos. 17.05: Nótacsokor. 17.32: Wilhelm Furtwängler vezényel. Közreműködik a berlini .filharmonikusok zenekara. 19.35: Uj lemezeinkből. 19.55: Milyen zenét kedvel ön? 20.40: Szovjet drániaciklus. A rádiószínház bemutatója: A kör négyszögesítése. Valentyin Katajev komédiájának rádió változata. 2L49: Duane Eddy gitározik. 22.20: Ifj. Magyari Imre népi «zenekara játszik. 2.50: Szerelem a Gyémánthegyekben. Tündérjáték. 23.10: Vokális muzsika. 0.10: Filmmelódiák. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Az unitárius egyház félórája. 8.00: Gulyás László: ELső szerelem. 8.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 8.30: Miska bácsi lemezesládája. A gyermekrádió műsora. 9.00: Operakalauz. Verdi: Macbeth. Ismerteti: Kovács János. 10.00: Tánczene. 10.55: A magyar költészet századai. 11.10: Térzene. (Élő!) Közvetítés a Margitszigetről. 1.40: Laboratórium-színház Wroczlawban. Mezei Éva riportja. 11.50: Zenekari muzsika. 12.58: A dzsessz kedvelőinek: ehet Baker együttese játszik. 13.06: Babszem. Rádiójáték gyermekeknek. 14.03: Táskarádió. Az ifjúsági rádió zenés műsora. 15.03: Emlékezzünk régiekről. Látogatás a Szentesi Állami Levéltárban. Dr. Benda Kálmán riportja. 15.23: Uj felvételeinkből. 15.21: Mit hallunk a jövő héten? 16.25: Istenek, nimfák, poéták. Albert István összeállítása. 17.25: Mérkőzések percről percre. 18.18: László Anna és Svéd Sándor magyar nótákat énekel. 18.57: Elisabeth Schumann énekel. 19.10: Ritmikus percek. 20.10: L'íaydn: Orfeusz és Euridike. Négyfclvonásos opera, közben: 21.04: Szondy két apródja. Arany János balladája, közben: Alkotóműhelyben. Ambrus Tibor riportja. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: A bolygó hollandi. Részletek Wagner operájából. 19.50: A XX. század zenéjéből. 21.50: Beethoven-est. TELEVÍZIÓ 9.38: Műsorismertetés. 9.40: Közvetítés Moszkvából. A Képzőművészeti Múzeum termeiben. 10,10: A kis peloriai énekesek. 10.20: Közvetítés az NDK-ból. Gyere velünk, csináld jobban. 11.00: Közvetítés a Sportcsarnokból. Nemzetek közötti tornaverseny. 13.00: Műsorzárás, 15.43: Műsorismertetés. 15.45: Popeye, az ünnepelt, (Ism.) 15.50: Balaton a Balatonról. Kisfilm. 16.10: Foxi Maxi kalandjai. (Ism.) 16.35: A párizs—müncheni hálókocsi. NDK bűnügyi film. 18.00: Mágnesesség. Ismeretterjesztő műsor. 18.35: Film a képernyőn. 19.10: Belle és Sebastien. 5. Norbert táskája. 19.30: Esti mese. 19.50: Sporthírek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Marsel Achard: Leon és Noel. Vígjáték három felvonásban. 22.20: A tv-híradó — 2. kiadása. HÉTFŐ KOSUTH RÁDIÓ 8.15: Bogáncs. Fekete István regénye folytatásokban. I. rész. 8.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 8.35: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. 9.05: Látogatás a Nyíregyházi Mezőgazdasági Technikumban. Kisspista István riportja. 9.25: A hét előadóművészei: Wanda Landowska — Anna Moffo. Hamburger Klára előadása. 10.10: Mormogó az óvodában. 10.30: Wilhelm Backhaus zongorázik. 11.00: A nyírségi bokrok élete. 11.30: A démon. Részletek Rubinstein operájából. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A budapesti színházak műsora. 13.03: Hirdetőoszlop. 13.18: Verbunkos muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Zenekari muzsika. 14.54: Édes anyanyelvűnk. Szerkeszti: Lőrincze Lajos. (Ism.) 15.15: Payer András táncdalaiból. 15.25: Kibővített tanácsülés ... Nyíregyházi találkozások. 16.15: Uj felvételeinkből. 16.32: Ripp van Winkle. Részletek Pian- quette operettjéből. 17.15: Anna Moffo Verdi-áriákat énekel. 17.30: Földház — Fodor Sándor hagyatéka .. . Riportmüsor. 18.00: A „101 Strings’* zenekar játszik. Részletek Locweő My fair Lady c. zenés játékából. 18.24: Zenés séta Nyíregyházán. 19.35: Táncmelódiák. 20.09: Nyírségi románc. Irodalmi műsor. 21.00: Krázimuzsika (élő), kb. 2.2.20: Búcsú Nyíregyházától, kb. 22.25: Kilátó. A rádió kulturális világhíradója, kb. 23.25: Magyar nóták. 0.10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Zenekari muzsika. 13.32: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 14.08: Barbara Streisand negyedórája. 14.23: Falusi percek. 14.28: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 15.15: Cigarettaszünet a hajógyárban. Gácsi Sándor riportja. 15.25: Rossini: Teli Vilmos -- A II. felv. fináléja. 15.41: Hidas Antal versei. 15.48: Mai témák, mai dalok. 16.05: Régi magyar dalok és táncok. 16.27: Fiatalokról —- fiataloknak. 16.32: Szimfonikus táncok. 16.52: Egy kis jótétemény. Örkényi István elbeszélése. 17.00: ötórai tea. 18.05: Fiatalokról — fiataloknak. 18.10: Holnap közvetítjük! A prágai opera előadása a Theater an der Wienben. Smetana: Az eladott menyasszony. 18.30: Georgi Dimitrovra emlékezünk. Szántó György írása. 18.45: A bécsi filharmonikusok Schubert-f elvételeiből. 19.10: Estefelé a Sóstón . . . Nyíregyházi emberek között. 20.35: Kemény Klió és Madaras Gábor énekel, Németh János cimbalmo- zik. 21.04: A gyanús személy. Bra- nislav Nusics komédiájának rádióváltozata. 22.13: A Nowi ének- együtes műsorából. 22.25: A hét előadóművészei: Wanda Landowska — Anna Moffo. Hamburger Klára előadása. URH 18.05: Tánczenei Kamarazene. 19.36: Carlos — Jelenet é ä Hl. felv.-ból. 19.49: szí pályája. Denijs — XLX. rész. 20.22: tűk. Színház-," film- vészetkritika. 20.42: rakles — oratórium. koktél. 18.50: Verdi: Don s Posa halála Bartók művé- Dille előadása. Láttuk, hallot- és képzőmü- Händel: Hesaival, hogy megvitassák a szerkesztőség és a járás közötti jobb kapcsolatok kialakításának lehetőségét. A megbeszélésen szó kerülit a Pest megyei Hírlap terjesztésének, a tudósítói hálózat kiépítésének kérdéseiről. A járás vezetői kifejezték azt a véleményüket, hogy szeretnék, ha a járás életével nagyobb terjedelemben és átfogóbban foglalkozna a szerkesztőség. Az értekezleten több hasznos javaslat megvalósításáról született döntés. Észak-európai turné Elutazott észak-európai túr- néjára a Magyar Rádió Gyer- jmekkórusa. Az 50 tagú együttes az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság művelődési miniszterének meghívására részt vesz a Tallinnban sorra kerülő ifjúsági kórusfesztiválon. — Jövőre új köztemetőt nyitnak Gyomron. — Gyermekjátékból tűz keletkezett szombaton reggel Ócsán, a Rákóczi út 18 szám alatt, Gyulos Pál portáján. A tulajdonos 8 éves unokája okozta a tüzet, elégett tíz mázsa alomszalma. A tüzet a dabasi tűzoltók és a helyi önkéntesek oltották el. Az anyagi kár 450 forint, a megmentett érték 70 ezer forint. \ 45. M4Cm DERBY A budapesti galopp-pályán vasárnap délután ünnepi versenyprogram keretében futják a legkiválóbb hároméves telivérek a 45. Magyar Der- byt, amely egybeesik a Széchenyi István és Wesselényi Miklós alapította magyar galoppversenyek nyitásának 140. évfordulójával.