Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-17 / 141. szám
^t^íirtop 4 1967. JÚNIUS 17., SZOMBAT Másfél év az Antarktiszon Május közepén érkezett haza az Antarktiszról Barat József, az Országos Meteorológiai Intézet főosztályvezetője. Tizenhat hónapig vett részt a XI., illetve XII. szovjet antarktiszi expedíció munkájában. A szakmai munkán kívül kutatómunkája során rengeteget fényképezett, filmezett harminc fajtából álló déli-sarki kőzetgyűjteményt állított össze, hazahozott egy császár- pingvinbőrt, több pingvintojást és egy félig preparált pingvinfiókát. ... . A szovjet Ob hajó hozta — vitte a magyar meteorológust (MTI Foto — Maár Marianne felv.) 100 éves a magyar gyógyszeripar száz évvel ezelőtt 1367-ben nyílt Budapesten a Soroksári úton Balassa és Korányi professzorok közreműködésével. Az idén születésének 100. évfordulóját ünneplő magyar gyógyszeripar ma a világpiac jelentős tényezője. A ME- DIMPEX Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalat 76 országba exportálja a magyar gyógyszereket. Figyelemre méltó, hogy az 1966-os export emelkedése 1961-hez viszonyítva az európai országoknál 126,6, az ázsiaiak tekintetében 427, az afrikai országok vonatkozásában pedig 249 százalékos volt. Eredményes a gyógyszeripar tevékenysége az egyes készítmények szabadalmainak és gyártási eljárásainak exportja, tehát a szellemi export területén is. Számos nagyhatású készítmény szabadalmának részleges felhasználási jogát adtuk el az utóbbi időben fejlett gyógyszeriparral rendelkező tőkés államoknak é6 bővítettük a gyógyszeripari kooperációt. Indiával, Libanonnal és Nigériával. Az elmúlt évben egyébként a magyar gyógyszeripar 17 új humán és állatgyógyászati készítményt hozott forgalomba. (b. j.) A kőzetgyüjvemény az Antarktiszon működő különböző ku- tatöállomásokról való Eddig úgy volt ismeretes, hogy a magyar gyógyszeripar legrégibb üzeme, az 1907-ben alakult, Richter Gedeon Vegyészeti Termékek Gyára, (ma Kőbányai Gyógyszeráru- gyár). Nemrég levéltári kutatások alapján kiderült, hogy a Magyar Gyógyszer- ipar ennél jóval nagyobb múltra tekinthet vissza: az első magyar gyógyszerüzem Közegészségügyi-járványügyi szolgálatot szerveznek a kórházában cs szakrendelőkben A kórházakban, s általában a gyógyítómunka során előforduló fertőző ártalmak világszerte súlyos problémát jelentenek az egészségügyi miniszter átfogó rendelkezést adott ki a kórházhigiéne megjavítására. Eszerint klinikákon, kórházakban és járóbeteg-intézetekben bevezetik a közegészségügyi-járványügyi szolgálatot. Az egyetemi klinikákon, a fővárosi vezető kórházakban, a megyei kórházakban, valamint több kiemelkedő városi kórházban 1970. december 31-ig főorvosi állást szerveznek. A többi fekvőbeteg-intézetekben és a szakrendelőkben július 1-ig, az intézet egyik osztályvezető főorvosát, vagy adjunktusát, illetve szakfőorvosát vagy szakorvosát bizzák meg a higiénés feladatokkal. A vezető intézményekben főorvosi rangban kinevezett higiénikus orvosok az intézetükben kifejtett tevékenységükön túl szakmailag ellenőrzik és segítik az illető kórház működési területén lévő intézmények megbízott higiénikus orvosainak munkáját. Száz rokka Fellendült a világpiacon a régiségek kereslete. Lassan elfogynak a természetes készletek, de a hobby egyre újabb szerzemények felkutatására sarkallja rabszolgáit. Ezárt új ’par és üzletág alakult ki külföldön, ahol nagyüzemben gyártják az antik tárgyak hű másait, nagy forgalmat bonyolítanak le a patinásnak ugyan nem nevezhető, de az elmúlt évszázadok divatjára emlékeztető bútorokkal, dísztárgyakkal. A régiségeket kedvelő külföldiek a Népköztársaság útján, a KONZUMEX reprezentatív üzleteiben valóban „eredeti” antik tárgyakat találnak. S a választék igen gazdag. a komplett lakások antikvitá- j sokkal történő berendezése. Osztrák, olasz, japán, cégek eredményesen foglalkoznak ezzel és régi dol- i gokkal felszerelt lakásokat árulnak. I Ám ez még mindig egysze- I rűbb lehet, mint azoknak a ! kívánságoknak a teljesítése. : akik a vasút őskorából szár] mazó mozdonyokat, kocsikat j vásárolnának, mert ez a hob- byjuk. Budapestről egyelőre vagontctelben csak speciális régiségeket visznek. Ojabban egy külföldi üzletember rokkák után kutat. Száz darabot már felderített számára a Bizományi Áruház Tolna me- i gyében, de ennél még többet I is el vinne. KÖNYVESPOLC LEONYID LEONOV: Gyönyörű porcelánok, festmények, ötvös, elefánt- csont, , ezüsttárgyak, újdonságként numizmatikai érdekességek vonzzák az érdeklődőket. Van, aki a raktárba is bevezetteti magát. Itt kezdődik aztán a kutatás, micsoda dolgok kerülnek elő! Különösen a visszatérő vásárlókat ragadja meg a felderítés izgalma. Sok külföldi látogató keresi fel ezeket a „kincstárakat”. A régi kocsikereket csillárnak veszik meg. A szenes vasalóból virágtartó, a patikai tégelyből a vitrin ékessége lesz. A mozsár szivartartónak jó, de a kocsikerék még az előszobában is jól mutat. Gyakran történt úgy, hogy csak ajándék- tárgyakat kerestek, végül egész szobaberendezést vásároltak meg. Jól fizető vállalkozásnak bizonyult külföldön A csavargó Ügy gondolom, Leány id Leonovot nem szükséges különösképpen bemutatni az olvasó ember előtt. Sikeres re- ; í; ínyeinek egész sora — Megául az erdő, Üt az óceán fe- i lé, Az üstökös, Orosz erdő, A I tolvaj — jelent meg már ma- ! gyár nyelven s ezek a művek ! beszédesen bizonyítják Leo- I nov helyét a szovjet és a mai ! világirodalomban. De beszél - i ni kell Leonovról a kezdő ol- i vasó ember előtt, aki legfel- | jebb, ha egy művét olvasta eddig, vagy éppen a most megjelent A csavargó című kötet olvasása közben ismerkedik Leonov művészetével. Annál is inkább kitűnő alkalom rá ez a kötet, amely Leonovot, a novellistát mutatja be. Leonov nagy írói témája, nemcsak a regényekben, hanem már ifjúkori novelláiban j is: a kisember vége. Doszto- I jevszkijtől Kafkáig sokan és j sokféleképpen jelenítették 1 meg műveikben a kispolgári „Úttörők a biztonságos otthonért!“ Tavaly indították először útra az „Úttörők a biztonságos otthonért” mozgalmat, amely a vártnál is nagyobb sikert aratott. Az Űttörőszövetség, a Vöröskereszt és az Állami Biztosító közösen dolgozták ki a versenypontokat. A pályázati idő leteltével ezrével érkeztek a Vöröskereszt megyei központjához a gyerekek naplói, amelyben rajzzal-képpel illusztrálva ismertették, mit tettek az otthoni baleseti források felszámolására. Az ősszel ismét lesz hasonló mozgalom, azzal a különbséggel, hogy a pajtások nem egyenként, hanem őrei keretben számolnak be munkásságukról. Az értékelést a három „szülő” december végén ejti meg, amikor kiosztják majd az értékes tárgyjutalmakat. tömegek talajvesztését, lázongását és kétségbeesését. Mi az oka a kisember bukásának? Erre a kérdésre keresi a választ Leonov a kötet novelláiban. Az ember eredendő vétkessége, pusztulásra ítéltsége? ahogyan azt az egzisztencializmus művészei Látják? Leonov más választ ad, az önmagának feltett kérdésre. Szerinte a bukás a rosszul választó, a megváltozott lehetőséggel nem élő ember osztályrésze. Aki odafordul a történelmet alakító közösséghez, azzal együtt változtatja meg korábbi életét, arra nem a bukás, hanem a felemelkedés vár. Ez novelláinak legfőbb tanulsága. S ezt a tanulságot példázzák sorra a novellák bősei. A Fehér éjszaka című írás városparancsnoka felismeri: saját bukásával nem az emberi lét értelmetlenségét, hanem az általa választott út elhibázottságát vallja be. A kisember vége című novella professzor hőse a rideg önzést és annak következményeit szembesíti a történelemmel, így mutatva ki bukásának igazi okát: „Történelmi tévedésnek fognak tartani bennünket, a tévedéseket pedig ki kell javítani..Leonov hőseiben azt a folyamatot jeleníti meg, ahogyan hősei eszmélni kezdenek s az igazságra rádöbbenve jönnek rá életük elhibázottságára. Emlékezetes karakterek, hiteles élethelyzetek, mély lé- lekábrázolás jellemzik Leonov kitűnő novelláit, amelyet Apostol András fordításában az Európa Könyvkiadó jelentetett meg. — P — PIERRE GAMARRA:* A FAL A két ház egymás szomszédságában állt, a két család pedig esküdt ellensége volt egymásnak. Megtörténik az ilyesmi. A Freche- ek és a Melet-k azonban évek óta nem beszéltek egymással, körülbelül azóta, hogy a két családfő visszatért a háborúból. A Freche családban az öreg Bertrand élt reumától gyötört, idős feleségével, aki már alig mozdult el a tűzhely mellől, meg a lányuk és a vejük. Louis de Meletnek volt egy leánya, aki már jól benne járt a korban és egy fia, aki asszonyt is hozott a házhoz, s három unokájuk született, három fiú. H a Bertrandnak el kellett mennie Melet- ék háza előtt, átment az út túlsó oldalára és olyan széles ívben kerülte el, mintha ott pestis lakozna. A gyerekek, akik bébikorban a kapujuk előtt játszottak, elhallgattak, amikor meglátták a hosszú léptű öregembert, mert tudták, hogy gyűlöli őket, s ezt nekik is hasonlóképpen kell viszonozniuk. A két család ellenségeskedése már közmondássá lett a faluban. Ha valaki szóváltásba elegyedett egy másikkal, azt mondták a kö- rülállók: ezek is úgy végzik, mint a Freche- ék meg a Melet-ék. A falu végén állt” a két ház, odalátszottak az erdő nyúlványai. Mögöttük szelíden, majd egyre meredekebben emelkedett a domboldal, ahol a két család földjei, legelői húzódtak, t'rgy adódott, hogy Louis de Melet-nek szép U nagy szántója mélyen benyúlt Bertrand de Freche földjei közé. És Melet-nek éppen itt állt a csűrje, néhány méterrel arrébb, immár Bertrand birtokán egy csodálatosan tiszta és bővizű forrás csordogált. Melet-ék napról napra arra jártak, hiszen gyakran vitt útjuk a csűrhöz, de még sohasem látta senki, hogy a család bármely tagja a forrásból ivott • Pierra Gamarra 1919-ben született Toulouse- ban. Kommunista író és újságíró. Az Europe című folyóirat szerkesztője. Regényeket, novellákat, gyermekmeséket ír. Ismertebb művei: A tűz háza, Eiféli kakasok. A fekete kenyér gyermekei, Beszélő kéz, Bosalie Brousse. volna. Büszkeségből sem tették, meg azért sem, mert úgy érezték, az öreg Bertrand folyton lesben áll, s elűzné őket onnan, mint a tolvajt. Pedig milyen jól jött volna az a víz! Az ő forrásuk sokkal messzebb volt, egészen fent a dombtetőn, néha naphosszat szenvedtek a szomjúságtól. Azután egy napon Bertrand falat húzott a forrás köré. Megszokott dolog, hogy palából, vagy terméskövekből összerakott alacsony fallal védik a szántókat széltől, hótól, s persze elsősofbari a mezei kártevőktől. Ám ezek sohsem oly magasak, hogy a juhászok, mezőőrök könnyedén át ne léphessék őket. Bertrand fala azonban magasabb fal volt, mint egy ember: az öreg maga húzta, s nap mint nap kijárt, hogy ellenőrizze, nem támadt-e valami kis rés rajta. * kánikula napjaiban, amikor a falubeliek A mind ott verejtékeztek a mezőn, Bertrand időről időre odament a forráshoz, letérdelt mellé és a két tenyeréből ivott belőle. Ez az ő vize volt és senki más nem formálhatott jogot hozzá. Azon a délutánon is forrón tűzött a nap. Az egész falu mozdulatlanul pihegett a pala- és zsúptetős házak mélyén. Az öreg Bertrand is elnyúlva pihent fehérre meszelt szobájában. Aztán felült az ágyon, sodort magának egy cigarettát, rágyújtott és az ablakhoz lépett. Fellebbentette a vászonfüggönyt, kinézett a távolba és odaszólt a lányának: — Vihar lesz. A hirtelen feltámadt szél zörgette a szikkadt füvet, s a száraz leveleket. Aztán zöldes villámfény hasított át az égen. Az istállóban bőgni kezdtek a tehenek, s a szél zúgása is felerősödött. — Csukjátok be az ajtót, huzat van — szólt a vő. — Ügy látszik esni nem fog — mormogta a lány alig titkolt félelemmel, talán Inkább a maga megnyugtatására. — ördög bánja az esőt, csak jég ne potyogjon — mondta az öreg. I gaz, a jégeső ritka dolog errefelé. Villámcsapás már gyakrabban előfordul. Mesélik, hogy belevág a kéménybe, s ezért az asszonyok vihar idején menekülnek a kályha mellől. És most már cikázó sebességgel követik egymást a kék és zöld villanások. Az ég egyszerre fekete lett, s úgy látszott, a közeli erdő őrült körtáncot jár a vihar szédítő ritmusára. Az egész Bertrand család együtt kuporgott az asztal körül, s egyszercsak észrevették, hogy a zárt ablakok, ajtók mögött nagyon nehéz lett a levegő. Valamelyikük kis rést akart nyitni, ám a lány nem engedte. Szerencse, mert épp abban a pillanatban, amikor Bertrand az ajtó felé indult, fülsiketítő robaj rázta meg a házat és egy pillanatig az egész völgy ijesztő, vakító fényben ragyogott. A vő ösztönösen válla közé húzta fejét, amikor azt mondta: — Ez valahol itt vágott be. Ám a ház meg sem moccant. Mindnyájan ott voltak épségben, s az istállóból hallatszott a tehenek bőgése. A vő mindenesetre odaóvakodott az ablakhoz és sietős pillantásokat vetett kifelé. Bertrand viszont kinyitotta az egyik szárnyat és beleszimatolt a levegőbe. Azután a többiek is megértették miről van szó, hiszen égésszag tört be a szobába. ire az öreg felcsatolta facipőit, az ég egészen kitisztult. Mindnyájan kitódultak az udvarra, csak az öregasszony kuporodott vissza szokásos helyére, a tűzhely mellé. Nem, az nem lehet, hogy hozzájuk csapott be a villám: végigjárták a gazdasági épületeket és sehol nem találtak egyetlen égő, izzó, vagy el- üszkösödött gerendát, fadarabot, semmit... De az égésszag mégis kitartóan ott terjengett a levegőben. E lőször az öreg vette észre, ahogy az általa jelzett irányba néztek a többiek is. Fent a dombon, az ő faluk túlsó oldalán go- molygott a sűrű füst. Ott, ahol Melet-ék csűrje állt. Bertrand habozás nélkül nekivágott, hogy felkaptasson a domboldalon. A fal mögül hangok hallatszottak. Ott volt az egész Melet család, beszéltek, kiabáltak, s közben az egyre erősbödő szaggal együtt fémtárgyak csikorgó zaját is sodorta a szél. Semmi kétség: a Melet-ék csűrje ég. Ahogy közelebb ért, már kivehette egyenként is az ijedt, aggodalmas hangokat: hogyan alkossanak vödör-láncot. De az ő forrásuk nagyon messze volt. A z egész évi termés ott volt a csűrben, meg a széna és a szerszámok. Az öreg Bertrand tudta jól, hogyan ég a gabona. A tűz iszonyatos virága lassan érik, kibomlik és terjed. Elég egy letört, égő gerenda, amely ráhull a zsákokra, s egy léghuzat, hogy a tűz teljes erővel fellángoljon. Olyankor már nincs mit tenni... , , , Közben odaérkeztek az övéi. A ve je ráfüggesztette a tekintetét, ő pedig nem mozdult. A lánya ösztönösen egy lépést hátrált, hogy mindent jobban lásson, azután odament egészen közel a falhoz és hallgatta, hogyan tanácskoznak azok, hogyan próbálnak szembeszállni a csapással. Veszélyben van a termésük. Louis de Melet és a fia minden nap ott hajladoztak a földeken, és fogták az ekevasat. Még ősszel is jókor reggel nekivágtak a mezőnek, és kaszáltak, arattak, csépeltek. Ott, abban a csűrben van a gabonájuk. A kényérre való. B ertrand lehajtotta a fejét. Mellette, a lábánál ott folydogált a forrás, frissen, bőségesen. Melet-éknek előbb le kellett volna menniök, hogy vödröket hozzanak és messziről cipeljék a vizet. És nincs elég vödör, és nincs elég munkáskéz ... A z öreg most a súlyos kalászokra gondolt, ahogy ringanak a domboldalon, a szellő fodrozza arany hullámaikat. Bertrand hirtelen megfordult és ráripakodott a vejére: — Eredj, hozd a csákányt! Ledöntjük ezt a falat... Nem miattuk, a búza miatt... Felszegte az állát és átkiabált: — Hé, Louis! Facipő kopogása hallatszott, s a másik öreg odajött a falhoz. — Hé, Louis — ismételte Bertrand. — Mi a helyzet? Csend zuhant közéjük, aztán Louis válaszolt. — A fele már odavan, de azért még a többit megpróbáljuk ... Víz kellene. — Van itt elég víz — kiabált az öreg. Majdnem sírt, a düh és valami más egyszerre fojtogatta a torkát. M egérkezett a veje a csákánnyal. Bertrand kikapta a kezéből és nekiesett a falnak. Két hatalmas ütéssel beakasztotta a csákányt, aztán nekifeszült teljes erejéből. A fal egy kis darabon beomlott. Aztán addig folytatta a csákányozást, amíg a fal sarkán jókora rés támadt. — Menjetek már a vödrökért — kiabált a lányának. V astag fekete füstgomoly szállt fel a csűrből. Bertrand megmerített egy vödröt a forrásban 1 és kemény, hosszú lépteivel elindult a tűz fészke felé. (Fordította: Zilahi Judit)
