Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-31 / 126. szám

Huszonöt mázsa kenyér és ötvenezer darab péksütemény naponta a felújított sütőüzemben Eveken keresztül soroltuk a hibákat, kértünk és könyörög­tünk a kenyerünk minőségét és mennyiségét illetően. Most, óvatos fenntartással ugyan, de őszinte örömmel kell be­számolnunk a sütőüzem meg­újhodásáról. Pála Károlyné országgyűlési képviselőnk lelkiismeretes és fáradhatatlan utánajárásának eredményeként, központi gazdasági segítséggel, közel hétszázezer forintos költség­gel korszerűsítették a régi és elavult sütőüzemet. Két új kemence váltotta fel a régieket, melyek szinte régi- tségszámba mentek már. Színpompás és ínycsiklan­dozó „megbeszélésen” vet­tünk részt a közelmúltban, ahol a baráti „fehér aszta­lon” csak sütőipari termé­kek, magyarul, kenyér, sós­kifli, briós, dióskifli, lekváros­táska és még számos más pék­árut „tálaltak”. Tizenegyféle választékban mindaz, amit Kovács Ferenc igazgató sze­rint, ezután mindennap kap­hatunk majd a boltokban. A korszerűsítés fő lényege — mint elmondták —, hogy míg a régi üzem eddig napi tizenötezer darab péksüte­ményt tudott csak készíteni, addig az átalakított új üzem ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁS (Kertész László rajza) napi huszonöt mázsa kenyér és ötvenezer darab péksüte­mény elkészítésére képes. Pála Károlyné megállapí­totta, hogy a kenyérgyár meg­építése, most már az elfoga­dott országos tervben szere­pel. A megépítésére azonban még várni kell, mert a hosz- szú évekig, tartó építkezés, csak 1970-ben indulhat meg. Ezért ez a felújítás komoly és jelentős fejlődést jelent. Nem tekinthető azonban végleges megoldásnak. A végleges megoldás a kenyérgyár elké­szülte lesz. összegezve a látottakat és hallottakat, mi bízunk ab­ban, hogy ezzel a „bemutató­val” naponta és rendszere­sen találkozunk majd a bol­tokban. De ahhoz a szállítá­si kérdéseket is meg kell ol­daniuk. Mert az sem mind­egy, hogy a pékáru mikor jut el a boltokba. Ennek az üzem­nek kell ellátnia a környé­ket is és szerintünk rendkí­vül fontos, hogy ne csak Szentendrén, hanem Pomá- zon, Surányban, Dobogókőn is a reggeli órákban és nem délben vagy délután lehessen kenyérhez jutni. A mostani szállítóeszközökkel ez bizony nem sikerülhet. A szállítóesz­közök ugyanis nemcsak ke­vesek, de olyan állapotban vannak, mint pl. az FA 78—15 rendszámot viselő tehergép­kocsi, melyet csoda még, hogy a rendőrség üzemeltetni en­ged. Szóval, ezért örülünk mi fenntartással és csak óvato­san tapsolunk az elért sike­reknek. H. L. Mérleghitelesítés Az Országos Mérésügyi Hi­vatal 1967. május 29-től 1967. június 2-ig reggel 8 órától dél­után 16 óráig a tanácsházán mérőeszközök időszakos hite­lesítését végzi. • Ezen az úton is felhívnak mindenkit, akinek birtokában hitelesítésre kötelezett mérő­eszköz (mérleg, súly, űrmér­ték, méterrúd, tejmérő stb.) van, azokat a közölt időben és helyen kötelesek ellenőrzésre bemutatni. „Korszerű áruellátás" — avagy magad uram, ha nincs gépkocsid! Két kedves bolt­ja van az egykori Szamárhegynek. A Nyugat Pest me­gyei Népbolt 29-es számú egysége a régi Zábránszky- féle bolt helyén és feljebb a Bartók Béla úton még egy. Mindkettő úgynevezett egy­személyes bolt. Közismert, hogy a „hegyen” és fő­leg a Bartók Béla úton kifogástala­nok az útviszo­nyok. Bár a Kos­suth Lajos utcánk lenne olyan kor­szerű már, mint ez az útszakasz. Mindez azonban hiába, mert a népboltok áru­szállítói nem akarják tudomá­sul venni. Györkös Zoltán­ná, a 29-es veze­tője és egyetlen személyzete reggel héttől délután kettőig dolgozik, mert a bolt addig van nyitva. He- tenkint kétszer azonban, áruérke­zés napján a sza­bályzat szerint este kilenc óráig köteles az áru­szállító kocsikat várni s az árut át­venni. A város másik végében, az Árpád utcában lakik, ezen a két napon tehát reg­gel héttől, tizen­három órán ke­resztül kénytelen készültségben, boltban, vagy boltközeiben len­ni. De persze eze­ken a napokon sem számfejtenek részére, mint el­mondja, egyetlen fillér túlóradíjat sem! Ez a panasz egyik oldala, a másik az még el- képesztőbb! A kitűnő útvi­szonyok ellenére, az előző állapot­tól eltérően már­cius óta, vagyis harmadik hónap­ja a két bolt egyi­két sem közelíti meg, sem a hen­tesárut, sem a PlERT papíráru­ját szállító, sem a tojást, csirkét vagy egyebet szál­lító központi ko­csi. Árujukat rész­ben a Marx téri 25-ös bolt előtt, részben a Vörös­hadsereg utcai húsboltnál, eset­leg ugyanezen ut­cai népbolt előtt rakják le. Mit jelent ez7 A két hegyi bolt egy-egy alkalma­zottja saját maga, kézi erővel, kézi kocsival, házas­társ, családtag se­gítségével kényte­len az árut rend­szeresen hetenkint kétszer kisebb té­telekben felcipel- getni boltjaihoz. Miután úgy a túlórát, mint az áruátvételt illető állapot homlok- egyenest ellenke­zik kulturált munkakörülmé­nyeket megköve­telő és biztosító államrendünk el­képzeléseivel é< jogszabályaival azok nagyon sül gös helyesbítésé van szükség. H. L. Gyermeknap és úttörőavatás ízbégen Ismét aranyérem A Móricz Zsigmond Gimnázium kórusának űjabb sikere Kétévenként ismétlődik a középiskolások országos mű­vészeti szemléje. Ezeken azok vehetnek részt, akik előzőleg a megyei versenyen első helye­zést értek el. Cegléden zajlott le ez az elő­zetes válogatás, melynek alap­ján a megye képviseletében a gimnázium hetvenegy tagú kó­rusa vett részt Egerben, az idei országos művészeti verse­nyen. Kovács Lajos karnagy énektanár vezetésével, a gon­dos és lelkiismeretes felkészü­lés eredményeként ismét di­csőséget szerzett Szentendré­nek a gimnázium kórusa. A résztvevő nyolc nagykórus kö­zött az egri Szilágyi gimná­ziummal együtt arany fokoza­tot értek el. A kiemelkedő siker méltón sorakozik az előző években Gyulán szerzett országos arany oklevélhez és plakett­hez. ff ÚJABB FEJLEMÉNY JEGENYE-ÜGYBEN Ez volt a címe április 15-i néhány sorunknak, mely­ben felhívtuk illetékesek figyelmét arra, hogy köz­vetlenül a Nagy híd mellett, a Paprikabíró utca és Bük­köspart elágazásánál any- nyira korhadt, rossz álla­potban levő fa áll, hogy gyermekeink, de minden arra járó, közelében meg­forduló járókelő testi épsé­gének védelme érdekében megérett a kiirtásra. Miután sorainkat sem válasz, sem a fa kiirtása nem követte, Tisztelt ille­tékesek! címszóval a szo­morú fa fotográfiáját kö­zöltük segélykérésünk megismétlésével május 12-én. Választ második jelzé­sünkre sem kaptunk, a na­pokban azonban szerszá­mokkal felszerelt emberek jelentek meg a fa körül, s azt mondtuk: Lám, mégis történik valami! És történt: az ott lakók, arra járók megdöbbenésé­re az emberéletet veszé­lyeztető, keservesen málló és pusztuló fa aljába kel­lemes pihenőpadot készí­tettek. Helyes volt ez a nagysze­rű intézkedés? Vagy talán ki akarjuk provokálni a balesetet, hogy végre hoz­zányúljunk a fához?! A sajtójogszabályok ér­telmében még mindig sze­retnénk hallani az illeté­kes műszaki szervek vá­laszvéleményét és pad épí­tésének indoklását! Papírgyári dolgozók pana­szolják, hogy korszerűen fej­lődő gyártelepükön kétségbe­ejtő az ivóvíz állapota. Néha napokon keresztül nincs ivó­vizük, az emeleten egyáltalán nem lehet vízhez jutni, ott még a mosdóhelyiséget sem lehet használni. Elégtelenül és elkeseredet­ten végzik munkájukat. Ért­hető, hiszen a fárasztó munka közben időközönként különö­sen a nyári melegben egy-egy pohár friss víz jólesik! Az országos gyermeknap al­kalmából ízbégen különlegesen kellemes körülmények között rendezett úttörő- és kisdobos- avatással egybekötött gyermek­napi délutánt és ünnepséget a Lenin úti iskola igazgatósága és a Mathiász Jánosról elnevezett úttörőcsapat. Persze „belváro­si” iskoláinkhoz viszonyítva, az adottságok is megfelelőbbek itt, mert a szórakozás az új is­kola alatti hatalmas zöld rétén folyt, kakukkfűillatos, madár­dalos ragyogó napsütésben, a csendben csordogáló Bükkös patak mellett. Ez a rét állandó REMÉNYTELEN KÍVÁNSÁG? Az állomás melletti kis zöldségesbódé, szerintünk azért készült, hogy mint a MÉK 18. sz. árudája naponta friss zöldségáruval lássa el a környékbeli háziasszonyokat. Sajnos, azonban ez csak el­képzelés volt. Mert a környé­ken lakók, a boltvezetővel egyetemben panaszolják, hogy az áruszállító autó csak ti­zenegy óra után hozza meg az árut. Ennek következtében mindenki a messzebb levő maszek boltot keresi fel. Mert úgy látszik, ő komolyan veszi annak jelentőségét, hogy ősi „megrögzött” szokás szerint a háziasszonyok általában reg­gel szokták az ebédrevaló zöldséget beszerezni és nem déltájban. A vállalat és a vevők érde­keit egyformán sérti ez a rendszeres késés. Az új fürdőben harminc mosdó van. Mit érnek azon­ban vele, ha a fürdő sem használható?! A gyár felelős vezetői sze­rint viszont, ugyanakkor a mellettük levő Betonárugyár ipari célra köti be és használ­ja fel az ivóvizet is! Ez a kö­rülmény nyilván hozzájárul a papírgyári vízmizériákhoz? Szeretnénk hozzáértő szakér­tők közbelépését és intézkedé­sét kérni a papírgyári dolgo­zók érdekében! Ságnak. Mint a jelen volt szü­lők elmondták, most a nagy rét bekerítését vették tervbe állan­dó patronálóik, a Kocsigyár és a Mathiasz Tsz áldozatos segít­ségével. A rét ezen a délutánon egy kisebbfajta fővárosi Vidám Park benyomását keltette. Táb­lák jobbra-balra: kötélhúzás, veder-labda, kenguru, labda­játékok. ét. így tovább. Minden játékcsoportnál tanító, tanító néni állt. Nem fegyelmezési szándékkal, mert arra nem volt szükség, azért, hogy a nyerte­seket jutalmazza! Mert keze- we'oe-táskája csokoládéval, Értesítjük a lakosságot, hogy a szentendrei járás és Szent­endre város területén működő járási kiegészítő parancsnok­ság 1967. május 26-ával meg­szűnt. A megszűnt járási kiég. pság hatáskörét a megyei ki­egészítő parancsnokság veszi át. A megyei kiég. pság szék­helye: Budapest, V., Steindl u. 12. Telefon: 121—725, vagy 124 —846. Május 13-án a Szentendré­ben egy levél jelent meg Bar­na Miklósáé aláírással. Minden szavát aláírom azzal a helyes­bítéssel, hogy a gyümölcsöt ággal tördelik le a „természet­barbárok”, sőt sokszor úgy is viszik haza. Nagyon örülök, hogy írtak erről a témáról, hiszen azelőtt, fiatal koromban is túráztak a pestiek, de milyen öröm volt a kevélynyergi menedékházban elnézni azt a fegyelmezett tár­saságot, mely ott összegyűlt. Nevelni kellene a fiatalokat. Minden pesti álma: ki a sza­badba. Sok kis telket vásárol­nak, s felépítik az „engedély- mentes” villát, aztán jön az esős idő, nem akarnak a sár­ban az úton járni, átvágnak a lucernásokon, gyümölcsösö­kön, leszedik a gyümölcsöt, az útban levő libát, kecskét, ku­tyát megdobálják. A mi kertünk a Madártani Intézet kísérleti telepe. Mégis kirabolják a fészkeket, ellop­ták az odúkat, ha udvariasan kérem őket távozzanak, az cukorkával volt tele, s minden „találatot” jutalmaztak! A gyermekek kitűnően szó­rakoztak, különösen olyankor, mikor a felnőttek is beálltak a játékba. Kötelet húzott például a kisdiáksereggel együtt Ki- rilla Ferenc városi tanácsel­nöktől, s Podani István iskola- igazgatótól kezdve, jó néhány úttörőkoron felüli „vendég bá­csi” is! Hat óráig tartott a szabad játék, miután a gyermekek illő rendben bevonultak az épületbe, ahol a szülői munka­közösség részesítette őket jól megérdemelt Bambis, kréme- ses uzsonnában. A szülői munkaközösség ko­moly segítőtársa az izbégi szü­lőknek és nevelőknek. Ezen a vidám délutánon és esten a gyermekek gavalléros uzsonnáztatását, s ünnepség után a vendégek fehér asztal­hoz ültetését látta el ez a na­gyon dicséretes szülői kollek­tíva. Az uzsonna után, pont hét órakor kezdődött a tulajdon­képpeni ünnepség. Ugyanazon a gyönyörű réten, a szülők boldogságtól könnyes szemek­kel nézték az induló hangjaira felvonuló — közel háromszáz — úttörő- és kisdobosgyerme­ket. Példamutató katonás rendben, apró rajvezetők je­lentéstételei után Déry György csapatvezető tanár és helyette­se, Markold Vilmosné tanárnő előtt, fáklyafénynél zajlott le a száztizennyolc új úttörő és hetven parányi kisdobos ün­nepélyes fogadalomtétele, fel­avatása. Horváth Levente ÉliTESÍTÉS Szentendre Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a város és a környező közsé­gek lakosságát, hogy június hó 1, 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12, 13, 14, 15, 16 és 17-én az izbé­gi katonai lőtéren éles lőgya- korlat lesz. A lőtér veszélyességi hatá­rán felállított figyelmeztető táblák mögötti területre a megjelölt napokon belépni szigorúan tilos és életveszé­lyes! Ingyenes jogi tanácsadás Dr. Tillmann Lajos ügyvéd holnap, csütörtökön délután fél öt órától tartja szokásos jogi tanácsadó óráját a Kos­suth Lajos utca 5/a szám alat­ti emeleti párthelyiségben, amikor minden hozzá forduló szíves rendelkezésére áll úton menjenek, még gorombák is. Kiírtuk: „kísérleti telep, ti­los terület!”, nem használt. Végül bekerítettük a legkriti­kusabb részeket tüskés dróttal, akkor a szomszédok közül egyes „villatulajdonosok kezd­tek fenyegetőzni” a tanáccsal, mert el mertük zárni a ker­tünket előlük. Talán ha a sajtó segítségé­vel hozzáfognánk és megne­velnénk ezeket a „természet- barbárokat”, elérnénk, hogy „természetbarátokká” válja­nak. Dr. Urbán Zoltánné Örömmel sietünk a Madár­tani Intézet segítségére, leg­alább ennyivel, hogy munka­társuk levelét a nyilvánosság elé bocsátjuk. Hogy soraival egyetértünk, azt már előző közleményünkkel is bizonyítot­tuk. De azért meg kell jegyez­nünk, nem minden pesti ki­ránduló természet barbár, mint ahogy nem minden idevalósi természetbarát. Az ivóvíz és fürdővíz szomorú állapota papírgyárunkban játszóterülete az izbegi diák Rácz József filcrajza KÖZLEMÉNY Levelesládánkból: Tisztelt szerkesztőség!

Next

/
Oldalképek
Tartalom