Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
1967. MÁJUS 28., VASÁRNAP rest MtcrKt <L/C(rlaD HAMOS GYÖRGY: Mikor tévéznek az iszákosok? írta: Simon István, Eossuth-díjas költő Az ünnepi könyvhét lassan már »ly megszokott lesz hazánkban, hogy évről évre szinte a népszokások sok évszázados hagyományaival vetekszik. Nagy városok utcáin, vagy a legtávolabbi tanyavilág valamelyik útkereszteződésénél klasszikusaink és élő irodalmunk reprezentánsai adnak frissen megjelent müveikben találkozót az oJva&óközönséggel. Ez a közönség nemcsak a számszerűségben nőtt hatalmasra az elmúlt tíz esztendőben, hanem igényességében is. A könyvekben a mai olvasóközönség a való világ és élet művészi tükörképét keresi, az Igazságkeresés küzdelmét tiszteli. Választ vár az írótól a lelkében felmerülő kérdésekre, melyeket a kor vet fel napról napra, s melyekre az ember a jövő szempontjából érvényes, hathatósan segítő válaszokat szeretne kapni. A jó könyv, az igaz írás adhat minderre lehetőséget. S hogy valóban a lehetőségből realitás legyen, vagyis eljuthasson a könyv asztalunkig, könyvkiadásunk nagy erőfeszítéseket tesz — kettős értelemben is. Egyrészt komoly anyagi áldozatoktól se retten vissza, másfelől igényes válogatásra törekszik, hogy valóban irodalmunk jelentős értékeit csoportosítsa évenkint a könyvhétre, úgy irányítva ezt a folyamatot, hogy klasszikus irodalmunk is, mintegy a mainak alapja, jól tarthassa a föléje emelkedő, egyre növekvő újat. Tehát, ha valaki évenként a könyvhéten csak az ünnepi alkalomra megjelentetett klasszikusokat vásárolja meg, alig egy évtized alatt egész irodalmunk gerincét, mintegy a keresztmetszetét szerezheti meg könyvtárának. Az ilyenkor megnyilvánuló érdeklődés és olvasási kedv, az emberek szeretetteljes vonzódása a könyvhöz már önmagában is felkelti a felelősségérzetet az íróban, még hathatósabban sugallja, milyen kötelezettségei vannak embertársaival, az egész társadalommal szemben. Érzi, segíteni kell a helyes eligazodásban, hiszen az író hivatástudatából eredően eleve az élet, a társadalom bonyolult törvényeit kutatja s művészi szintézisben mutathatja föl olvasójának. S ilyenkor, a könyvhét napjaiban, személyes találkozásokkal jó kapocs teremtődik író és olvasó között, mintegy a személyes emlék is hitelesíti az ünnep meghittségét majd később a hétköznapokban. Amikor kezünk a könyv után n/ül, hogy pihenve művelődjünk, szórakozzunk, telítődjünk a művészet szépségeivel. Ha szimbólumot keresnénk, amely hűen kifejezi korunk szellemiségét, keresve se találhatnak jobbat, mint az olvasó ember képét. Különösen a könyvhét táján, amikor ez a szimbólum még inkább megelevenedik. ÜGY ÉRZEM, meg kell védenem a tv-t. Méghozzá két legkedvesebb kolleginámmal szemben. Két nagy lapunkban írtak kritikát az Alkohol című kisfáimról. Egyikük elemzőén, elismeréssel; másikuk lelkesedéssel és meghatóan. Egy dolgot azonban mindketten szemére vetettek a tv-nek (egyikük külön cikket is írt róla), miért mutatták be este tíz óra öt perckor ezt az iszákosság ellen készült kisfilmet. Tehát olyan időben, amikor az iszákosok éppen kocsmában vannak. Nem tudom, van-e megbízható felmérés arról, mikor isznak az iszákosok. Azt hiszem, nincsen. De nem is ez nyugtalanít engem kritikus társaim szemrehányásában. Félek attól a „haszonszemlélettől”, amely egy műalkotástól (s egy jó dokumentumfilm kétségtelenül az), ilyen direkt hatást remél. Valósággal kárba veszettnek érzi az alkoholizmus ellen küzdő művet, ha azt az alkoholisták nem tekintik meg minél nagyobb számban. ELŐRE IS elnézést kérek minden iszákostól a hasonlatért, de készített már a televízió kitűnő dokumentumfilmet a fiatalkorúak bűnözéséről és a titkos prostitúcióról is. Ezeket milyen időpontban kellett volna sugározni? Mikor nézik a tv-t a fiatalkorú bűnözők? Hát még a titkos prostituáltak? Estefelé már nem; ez majdnem biztos. Reggel sem valószínű, hiszen aludni is kelL Mégis fontos feladatot teljesítettek a dokumentum- filmek. Részben azokon az áttételeken keresztül, melyek révén a művészet hat a valóságos életre. Közérzetet, közhangulatot, társadalmi ellenállást vált ki; nyugtalanságot kelt, illetékes szervezeteket és hatóságokat ösztökél fokozottabb tevékenységre stb. A nevelő célú dokumentumfilm, természetesen nem elégedhet meg egy regény, egy játékfilm lassan érlelő hatásával. Türelmetlenebb azoknál, gyorsabb eredményekre törekszik; mégsem arra számít elsősorban, hogy hatására a bűnözők abbahagyják a bűnözést, az iszákosok az ivást, a prostituáltak ... Inkább azokra gondol, akik még nem bűnözők, nem prostituáltak és nem iszákosak. Tehát több idejük van tv-nézésre, s több szellemi szabadságuk a látottak megfontolására. NAGYON GYENGE lenne az a dökumentumfilm, amely egyenesen az érintetteket akarná meggyőzni szenvedélyük utálatosságáról. Csak az elrettentés módszerével kísérletezhetne. De a tv-nézés nem kötelező. Az iszákos tehát bármilyen időpontban mutatják is be, hogy ő milyen utálatos, ha iszik; felkelhet a székről és elmehet a kocsmába. S a kocsmában mit lát? Azt, hogy aki sokat iszik, bamba lesz, ostobán beszél, emberi rangjához méltatlanul viselkedik, elterül a földön. Nap-nap után ezt láthatja a kocsmában. Mégsem változik meg. Miért változna hát meg. ha a képernyőn látja ugyanezt? S ha leissza magát a kocsmában, beviszik a kijózanító állomásra. Ott gyomormosást kap, ami roppant kínos procedúra. S ezalatt otthon a képernyőn ugyancsak gyomormosást mutatnak be. De ő bezzeg nem látja. S így nincs módja rá, hogy elborzadjon a dologtól... Tanulság: a tv folytassa továob ezt az értékes, szenvedélyes művészi munkát az alkoholizmus ellen, de a műsoridőket ne igyekezzék a kocsmákkal egyeztetni. A szerzőnek „Pótkötettel a halhatatlanságba” c., a könyvhétre megjeleld kötetéből, PAUL ELUARD: Veled Foto: Kotroczó Kézben fogom az utcái akár egy poharai Varázsos fénnyel van tele Könnyű szavakkal van tele Oktalan kacajokkal Ez a világ legszebb gyümölcse Nádkönnyűék a föl- s lejárók Távollét-kék mind a madár Egy sápadt keskeny leányba Aki mindig oly gondteli O se várat soká magára Kicsike hajdanvolt leányka O igazolja álmaim O teljesíti vágyaim ö őrzi gyermekkori visszfény Az utca arany áramát. Fordította: Illyés Gyula A szerzőnek „Nappalunknál jobb az éjszakánk” című, a könyvhétre megjelent verses- kötetéből. BENJÁMIN LÁSZLÓ: A megállt óra A romvárosban, egy állva maradt falon a romhalmaz fölött, a pincébe-fultak teste fölött, néhány kép s egy bekeretezett okirat társaságában, három emelet magasságban, megközelítlietetlenül lógott az ódivatú falióra. A háborúnak régen vége volt. Az élők városa elhúzódott a halottakétól. Szorgalmasan jártak az órák, munkára, találkára, szórakozásra, napi dolgaikra figyelmeztették gazdáikat, együtt haladtak az idővel. A romvárosban, három emelet magasságban, a megállt óra hozzáférhetetlenül, némán és mozdulatlanul függött a méretlen idő keresztjén, napok, éjek, évszakok körforgásában, örök önismétlésben: egyazon órát-percet mutatva örökön. De a nap bármely pillanatában, akármelyik szakaszában az évnek a ténfergő bennszülöttek s a búm esz idegenek leolvashatták róla a rémület, a rombolás, a halál idejét. A szerzőnek a „Tengerek fogságában” című, a könyvhétre megjelent versestótetóból. V ILLÉS BÉLA jyasámap délután a Kör- r úton sétáltam. Megtömtem a pipámat, és rá akartam gyújtani, de nem volt nálam gyufa. Elmentem három trafik mellett is — mindhárom zárva. Mivel már nagyon pi- pá zhat né kom volt, megszólítottam egy szembejövőt. — Nem kaphatnék egy szál gyufát? A megszólított rám nézett. Kicsi, keszeg ember volt. Az orrán régimódi evikker, és még régibb módi volt erősen őszülő, fekete pofaszakálla. — Nem dohányzom, s ezért ' nem hordok magamnál gyűÉLMÉNY fát! — szólt bocsánat kérőén. Biccentett, és bement egy házba, amelynek kapujánál idősebb, kövér asszonyság ácsorgóit. Bizonyos voltam abban, hogy a pofaszakállast már láttam valahol. Legalábbis a fényképét. Es ha fényképről ismerem, több, mint valószínű, hogy valami nevezetesség. t i egszólítottam a kaput őrit J ző asszonyságot. '— Ismeri azt a pofaszakállast, aki most ment be ide a házba? — Ismerem. — Véletlenül nem Kellér Dezső volt? — Nem. — Akkor talán Fodor József? — Nem. — Akkor bizonyára Honthy Hanna? — Az sem. — Hát ki? — kérdeztem elszomorodva. hogy olyan rossz az arcmemóriám. — Lantos Jenő férfiszabó — világosított fel az asszonyság. — Maszek. Borsos árai vannak, de igazán kitűnően dolgozik. — Köszönöm a felvilágosítást. A szerzőnek „Pipafüst mellett” című, a könyvhétre megjelent kötetéből. ESZTÉTA SZAKÍRÓ LEHENGERLŐ TERMELÉKENYSÉG Kertész László rajzai
