Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-23 / 119. szám
4 i ^<MíHap 1967. MÁJUS 23., KV/ID MAGYAR LÁSZLÓ A Medsidje-rend lovagja Korszerű üzletházzal gazdagodott Tápiószele: a napokban nyílt meg a modern ABC élelmiszeráruház. A 420 négyzetméter alapterületű, ön- kiszolgáló rendszerű üzletben az élelmiszereken kívül háztartási gépek, háztartási felszerelés, játékáru, presszó és falatozó várja a vásárlókat. I. ■«Iliiül v .... NO, PRÓFÉT... S üvölvény újságíró korunkban nagyon megharagudtunk egyszer Újlaki Antalra, a Tesvir-re, aki a büszke cívis-város, Debrecen szülötte volt — az idén áprilisban ünnepelhettük volna születésének századik évfordulóját, ha meg nem feledkezünk ról'a —, de mégis a rivális-városnak, Szegednek lett nevezetes és jellegzetes Alakja, ö titulált jó debre- eeniesen tesvirnek mindenkit, végül mégis az ő ragad- éány-neve lett a szóból. Igazság szerint tisztelhettük volna mesterünknek is, mert pompás újságíró volt, lapjával, a krajcáros Szegedi Friss újsággal valóságos csudát művelt a közömbös szegedi homokon. — Szegedi Friss Újság, egy krajcárt megér! — kínálgatta évtizedekig a lapot egy öreg rikkancs a rókusi állomáson, a sűrűn érkező vonatok utas- jömegének. Olyan hatalmas példány- Izámban kelt el, hogy azt nem égy országos napilap is joggal megirigyelhette volna. Pedig Újlaki Tóninak igen kemény Szellemi konkurrensei voltak, közöttük Tömörkény István és Móra Ferenc az öreg Szegedi Napló redakciójában. De a népújságcsinálás tudományát nyilván ő ismerte jobban. Az első világháború előtt, még a „békebeli békében” nagy tekintély volt Szegeden. Kicsit irigykedve, kicsit csú- folódva a Medsidje-rend lovagjának nevezték, nem is alaptalanul, mert valóban birtokosa volt a ritka kitüntetésnek. A török szultán ékesítette föl vele, így jutalmazva meg A Bosporus partján című könyvét, amelyben török- országi élményeiről számolt be. Lovaggá mégsem a padi- sah kardja ütötte, hanem sok- ital korábban Gárdonyi Géza fringiája. Ez pedig úgy történt, hogy lovagias afférba keveredett az akkor — a nyolcvanas évek végén — Szegeden újságíróskodó és nála négy esztendővel idősebb, még szintén nagyon fiatal Gárdonyi Gézával. A párbajba Újlakit részben különös gyűjtőszenvedélye sodorta, részben újságíró-kollégáinak ugrató kedve. Gárdonyinak volt egy szép első kiadású Kdroíi-bibliája, muzeális értékű ritkaság. Újlakinak nagyon megfájdult rá a foga. — Csak három napra add kölcsön, tesvir — kuncsorogta körül minduntalan Gárdonyit, aki azonban hallani sem akart a dologról. — Ismerlek — szabadkozott —, ha kölcsön adnám, már keresztet is vethetnék rá. — Három nap múlva becsü- letatyaúristenemre visszaadom — fogadkozott Újlaki. A kitartó kapacitálásnak az lett a vége, hogy Gárdonyi megunva az örökös zaklatást mégis kölcsönadta a könyvet. A három nap eltelt, de hiába kérte, követelte vissza. Újlaki egyre csak' hitegette, újabb és újabb határidőre ígérte a biblia visszaszármaztatását. Hetek,, hónapok teltek el így, végül is elfogyott a nagyon szelíd lelkű Gárdonyi türelme is, és a kávéházi törzsasztalnál, a nagy nyilvánosság füle hallatára, lecsirkefogótol- vajgazemberezte féltett kincsének bitorlóját. — Halálos sértés — világosították fel a1 kollégák Újlakit —, olyan súlyos sértés, hogy azt csak vérrel lehet lemosni. Addig hergelték, míg fölébredt a lelkében szunnyadó oroszlán és elküldte segédeit Gárdonyihoz fegyveres elégtételt követelve tőle. Gárdonyit, aki már szerette volna elsimítani valahogy a dolgot, és kérte volna talán a bocsánatot is, meggyőzték az ugrató kedvű kollégák, hogy vállalnia kell a párbajt. — Kard ki kard hát! — kiáltotta végül. A nevezetes párbaj színhelye a huszárlaktanya volt. A két fiatalembert félmeztelenre vetkőztették, és a segédek kezükbe nyomták az élesre köszörüli párbajkardokat. Nyilván egyik sem született párbajhősnek, mert úgy reszketett kezükben a gyilkos penge, mint a nyárfalevél. Amikor elhangzott a vezető segéd rajtálja, Újlaki remegő kezéből földre pottyant a kard. amint pedig lehajolt érte, megbotlott, négykézlábra roskadt, az ugyanúgy remegő Gárdonyi pedig megpillantva ellenfele eléggé zsírpárnás hátát, két kézre kapott kardjával valósággal fasirozni kezdte. A segédek alig tudták kiverni kezéből a véres szerszámot. Gárdonyi Gézát, aki ekként vagdalta lovaggá Újlakit, hosz- szabb ideig tartó államfogházra ítélték párbajvétségért. Arról, hogy végül visszakapta-e öreg bibliáját, hallgat a krónika. A gyűj'tőszenvedély sírjáig elkísérte Újlaki Antalt, ami oka lehetett annak is, hogy bár elismertük mesterségbeli kiválóságát, példaképünknek nem tudtuk vállalni. — Tesvir, kínáld meg már öreg kollégádat egy cigarettával — fogta meg ott, ahol éppen érte, utcán, kávéházban, vagy a városháza folyosóján valamelyikünket. Amikor készségesen eléje tartottuk cigarettatárcánkat, hát ötöt-ha- tot kimarkolt belőle. — Legközelebb majd meghálálom — ígérte, de ilyesmire soha nem került sor. A plajbászát is mindig otthon feledte. Ha föl akart jegyezni valamit, a mienket kérte el. — Add már ide egy pillanatra. — Használat után szórakozottan a szivarzsebébe dugta. E zért nem is.haragudtunk rá, utóvégre jómagunk is ott lopkodtuk a ceruzát, ahol értük, a városi hivatalok íróasztalán pedig nyitott cigaret- tás doboz várt mindig az újságírókra. A neheztelésnek egészen más oka volt. — Az igazi jó újságíró nem a hivatalokban, nem a városháza folyosóin tékozolja az idejét — oktatgatott állandóan bennünket —, mert a riport, a szenzáció az utcán terem. Ha végigmentek a piacon, annyi érdekes anyagot gyűjthettek, amennyit két hét alatt sem kaparhattok össze a városházán. Ö maga be is tartotta ezt az alapszabályt. Ritka vendég volt a városházán, ha jött, akkor is csak úgy két óra felé kapaszkodott föl a márványlépcsőn, de nem vizitelte sohasem végig a tanácsnokokat, meg a polgármestert, hanem bennünket környékezett meg. — Adjatok már valami anyagot öreg kollégátoknak — könyörgött szívhez szóló hangon —, legközelebb tőlem kaptok óriási szenzációkat. Eleinte kollégiálisan lediktáltuk neki aznapi gyűjtésünk minden eredményét, elmondtuk, hogy ki milyen deputációt vezetett a polgármesterhez, hol szerelnek föl új utcalámpákat, mennyivel emelik a gáz és a villany árát. mikor kap új burkolatot a közúti híd. Csereanyagot viszont soha, még véletlenül sem kaptunk tőle. Egyszer 'aztán fellázadtunk. Elhatároztuk, hogy kegyetlenül megleckéztetjük. Valami nagy szenzációt főzünk ki, amiből persze egyetlen szó sem lesz igaz, de beugratjuk vele. így tanítjuk meg móres- re. A szenzációt az egyik folyosó ablakmélyedésében agyal- tuk ki és kidolgoztuk hozzá a csatatervet is. M inden úgy alakult, ahogyan elképzeltük. A Tesvir most is két óra előtt néhány perccel szuszogott föl a városháza lépcsőjén és rögtön ránk csapott. — Adjatok, tesvir, valami anyagot. Nincs egy betűm se. Nem tudom, mivel tömöm tele a Friss újságot. Legközelebb meghálálom — fújta a régi nótát. — Nincs semmi a torony alatt, egyetlen koszos napihírt I sem tudtunk szerezni — erő- sítgettük, de olyan hangon, hogy gyanút fogjon. — Látom az arcotokról, hogy valamit eltitkoltok. Le akarjátok öreg kollégátokat marasztalni. Ha istent ismertek, ne tegyétek ezt velem. — De igazán semmink sincs, Tóni bácsi. — Tudom, hogy van. Csak titkoljátok. Addig húztuk az időt, míg a toronyóra elütötte a kettőt, és minden hivatal kiürült a városházán, még Somogyi Szilveszter, a polgármester is ha- zabalagott már, pedig ő szokott utoljára távozni. Csak ezt vártuk. Azt tudniillik, hogy a Tesvir ne ellenőrizhesse a szenzációnkat. — Hát még az egyszer átadjuk a matériát, de ha ezért se kapunk legközelebb cserét, hát soha nem adunk egy megveszekedett sort se. Tóni bácsi egyre fokozódó izgalommal jegyezte — persze most is kölcsönkért plajbász- szal —, amit diktáltunk neki. Igazi szenzáció volt. Arról szólt, hogy nemrég tért haza szökve, Mandzsúrián, Kínán keresztül két magyar törzstiszt az orosz hadifogságból. Teljes nevükkel és rangjukkal is szolgáltunk. Jelentkeztek a polgármesternél, és írásba foglalva adták át neki ajánlatukat. Bérbe kérik a várostól a Fehértó több ezer holdnyi szikes területét, az egész Vadvízországot, azt a meddő földet, amely még birkalegelőnek is gyönge, évi bérként mégis .többet ajánlanak föl érte, mint amennyit a város leg- televényebb termőföldjeiért kap. Ezen a haszontalan, vízállásos területen rizst akarnak termelni. Akklimatizált rizsmagvakat hoztak magukkal Kínából, és biztosak benne, hogy fölhasználásukkal valóságos Kánaánná változtatják az egész Fehértót. Beadványukból szó szerinti idézeteket is diktáltunk a lázasan jegyezgető Tóni bácsinak. Végül közöltük vele azt is, hogy a polgármester nagy örömmel fogadta az ajánlatot, megígérte a két törzstisztnek, hogy azt soron kívül, pártoló javaslattal terjeszti a tanács elé. Másnap reggel a Szegedi Friss Újság első oldalán, hatalmas, egész oldal szélességű címmel megjelent a szenzáció úgy, ahogy lediktáltuk. S zegeden akkortájt négy vagy öt napilap jelent meg, de a szenzációt csak a Szegedi Friss Újság közölte, amiből Újlaki rögtön láthatta, hegy komiszul beugratták. Gyönge vigasz lehetett számára, hogy a fővárosi lapok átvették a Friss Újság szenzációját, de egész Szeged harsányan mulatott rajta. Mi persze, hetekig bújtunk a Tesvir elől, mert — ki tudja — hátha a Gárdonyi eset óta titokban már összebarátkozott a párbajkarddal. Igazi, elégtételhez, igazoláshoz csak évek múlva jutott volna, ha — megéri. De nem érte meg. 1921. októberében hirtelen meghalt, aránylag fiatalon, alig ötvennégy éves korában. A harmincas évek elején — mintha az élet csaknem szóról szóra valóra akarta volna váltaná azt, amit az újságírók szabadjára engedett fantáziája agyait ki — két orosz fogságból szabadult katonatiszt jelentkezett a szegedi városházán és engedélyt kért arra, hogy a Fehértó egy alkalmas szögletében a Kínából hozott speciális rizsmagvakkal rizstermelési kísérleteket végezzen. Az engedélyt meg is kapták és a következő nyáron már rizsaratás volt a szegedi szikesen. Se szakálla, se glóriája. Nem azért, mert még csak harminc éves. Láttam én már alig húsz esztendős fiatalembert is lengő körszakállal, váltig lobogó sörénnyel, s hallottam öt prófétán is túltevő szólamait. Nem a megjelenés, a külsőség teszi az embert azzá, ami. Az ember tettei alapján ítéltetik. — Srácok, mit szólnátok hozzá, ha falura menne tanítani az egész évfolyam? És ti, lányok? Nektek mi a véleményetek? Nyolc esztendeje tette fel a kérdést a főiskolán. Volt, aki rábólintott, néhányan gondolkodási időt kértek, a többség azonban kinevette. Próféta ... — mondták, s mire észbekapott, magára maradt a teremben. Túlságosan fiatal volt még ahhoz, hogy az első kudarc a kedvét szegje. Mondta a magáét azután is: menjünk falura tanítani... ő, a ferencvárosi srác. Aki a falut igazából csak Móricz regényeiből ismerte. — Nem gyerekes képzelgés volt... Hittem igazából. Móricz falusi tanító figurái voltak az eszményképeim. A rektor bácsi a Boldog emberből és a többiek. Olyan ember szerettem volna lenni én is. Tenni valamit az emberekért... Mégsem lett falusi tanító. Legalábbis nem a főiskola elvégzése után. Mondták is a társai, ki gúnyolódva, ki csak csipkelődve: No, próféta, hogy is volt az a falusi tanítóság? Szeretett volna elbújdokolni, akár a világ végére is, csak együtt lehessen a szeretett lánnyal. Aki miatt sutba dobta az elveit. Csakhogy a közelében lehessen. Még egy esztendeig. Amíg ő is befejezi a főiskolát. — A szerelem önző... Rossz próféta voltam ... Valóban? Egy esztendő múlva maga kérte áthelyezését bármelyik falusi iskolába. Egyetlen kikötése volt csupán: olyan helyre küldjék, ahol szükség van egy tanítónőre is... így került örszentmik- lósra, háromszáz forinttal kevesebb fizetésért, de már mint boldog házas ember. öt esztendő falusi katedrán. Az elégedettség évei. Aho°v nagy komolyan mondja: prófétai küldetés. Mert a falusi tanár nem érheti be a gyerekekkel. Gondja, kötelessége az is, hogy szót értsen mindenkivel, formálja, alakítsa az egész falu életét. És ő mindent elkövetett, hogy betöltse küldetését. Felfigyeltek rá. Kinevezték járási KISZ-titkárnak. — Nem mondhattam nemet. Végeztem a dolgom beesületA Székesfehérvári Villamos- sági, Televízió- és Rádiókészülékek Gyárában néhány nap óta sorozatban gyártják a vállalat új termékét, a Mini- vizort. A 17x23 centiméter képméretű kis televíziós vevő- készülék, a Minivizor típus az első robbanásbiztos képcsövű készülék, nagyfeszültségű transzformátora éghetetlen, semmiféle védő előtétre nincs szüksége. Képcsöve, egyébként, akárcsak a nagyobb gépeké, 625 sorra bontja fel a képet, tiszták, élesek a kép kontúrjai. A hálózatról működő Minitél. Amennyire erőmből, képességemből futotta. Nem mondta senki, de tudom: mindez kevés volt. Elégedetlen voltam önmagámmal. Már az sem tetszett, hogy. kineveztek. Nem ismertek a városban, még a SZ-bizottság munkatársai sem. Ellentmondásba keveredtem önmagámmal. Nem tudtam lemondani a katedráról... Megyek az utcán, szembe jön velem két diáklány. Az esvik a tanítványom, a másik falusi KISZ-titkár. Rám köszönnek. Az egyik így: Csókolom, tanár úr ... A másik: Szevasz, Ottó... No, próféta, mondtam gúnyosan magamnak, most légy okos ... Fellélegzett, amikor elolvasta a városi tanács pályázati felhívását: igazgatót keresnek a művelődési ház élére. Megpályázta. Sikerrel. Azóta igazgató. Harminc évesen, már több, mint három esztendeje. EmLékszem két esztendővel ezel'tti beszélgetésünkre. Nem szeretnék hűtlen maradni az irodalomhoz. Mindent megteszek a várps irodalmi közvéleményének formálásáért. Olyan kulturális életet szeretnék, hogy a város határain túl is beszéljenek róla az emberek ... Harmincötezren élnek a városban. Azt hiszem, minden feltétel adott. Csak a magyarszakos tanár több, mint ötven ... Tervek, elképzelések és ugyanolyan lelkesedés, mint amikor kiköltözött a kicsiny faluba tanítani... — Hiszek benne, hogy a szívvel végzett munka nem marad hatástalan... Két esztendő múlt el azóta. Kérdem tőle: elégedett-e? NValóra váltak-e nagy tervei? Sokáig hallgat. Mintha azon tűnődne: mondja vagy ne mondja. Aztán váratlanul kifakad. — Azt mondja meg, miért veszem én fel a fizetésemet? A kérdése őszintén meglep. Vajon mit akar vele mondani? — Sok emberrel beszéltem már, de ezt még soha senki nem kérdezte tőlem... — kerülöm a választ. — Akkor megkérdezem újra: mondja meg, miért veszem én fel a fizetésemet? — Nyilvánvaló, hogy a művelődési ház vezetéséért. — Jó, de akkor azt mondja meg, milyen'vezetés az, amely abból áll, hogy közönséget szervezek az Illés zenekarnak meg a Csókos asszonynak, vagy a helyükre kísérem a vendégeket és székekről gondoskodom ... [ vízőrből a második évnegyed végéig 1500 készül a belkereskedelem számára. SZÖKŐKÚT Székesfehérvárott társadalmi munkával szökőkutat építettek. Egy fő- és 38 melléksugara lövelli magasba a vizet. A nyolc centiméter átmérőjű fősugár 26 méter magasra emelkedik. A fehérvári szökőkutat — amely a margitszigeti után az ország második legnagyobb díszkút- ja — a Vidám Park tavába építették. — Most tréfál? — Nem — jelenti ki határozottan. — De látom az arcán, hogy nem hisz nekem. Akkor példákban beszélek. Tudja hány jegyet tudtam eladni a budapesti Ifjúsági Színpad Pinceszínházának az előadására? Száznál alig többet. Pedig nem ócska giccset játszottak. Plautus: A hetven- kedő katona című műve szerepelt a műsoron. Azt már meg sem merem mondani, hogy hány középiskolai osztály van a városban. Merev falba ütközik az ember, amikor kultúrát akar terjeszteni. De amikor az Illés zenekar lépett fel a művelődési házban, szervezetten, tanári kísérettel jöttek a diákok. Érti ezt? Vagy egy másik példa: amikor a moziban a Sellő a pecsétgyűrűn-t játszottuk, állandóan csengett a telefon. Komoly, vezető beosztású emberek jelentkeztek jegyért, úgymond, nem akarnak lemaradni az előadásról. Amikor Jókai-filmet játszottunk, egymás után jöttek a szocialista brigádok. Máskor félénk se néznek... ötvenegy magyar-szakos pedagógus él a városban. — Meg tudom számlálni az egyik kezemen, hányán segítenek a némnűvelő munkában ... az irodalom, a művészetek terjesztésében. Előveszi a munkanaplót. — Vagy egy másik példa. Havonta játszik nálunk az Állami Déryné Színház. Tessék, olvassa, itt a programja tavaly október óta. Majd én felolvasom. Október: Római gyerekek, olasz vígjáték. November: Leszállás Párizsban, francia bohózat. December: Vigyázat, szélhámos, amerikai bűnügyi vígjáték. Még egyszer december: Jókai: Szegény gazdagok. Január: Shakespeare Othellója. Február: Oké, Mr. Kovács, magyar musical. Április: Marica grófnő, operett. Május: Csókos asszony, operett. Július: Cigánybáró, operett. Nos, mit szól hozzá? így terjesztem a kultúrát... Persze, jogom van nem megvenni a színház produkcióját. De akkor még ez sincs. És az talán még rosszabb. — No, próféta... — szalad ki akaratlanul is a számon. Nem sértődik meg rajta, de nem is nevet. — Ez az igazság. Egy próféta is kevés lenne ahhoz, hogy előbbre lépjünk Vác városában. A lelkesedése már nem a régi. És ez érthető. Kevés segítséget kap ahhoz, hogy ter- veit-elképzeléseit valóra válthassa. Nemcsak a város vezetőitől, a város lakosságától is. Pedig sokszínű, változatos a váci művelődési ház programja. A filmankétoktól az irodalmi és képzőművészeti előadásokon át a különböző klub- foglalkozásokig sok érdekes Rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A könnyű műfaj műsorain nincs is közönségben hiány. De ami a komoly, színvonalas programokat illeti... Persze, ez nemcsak váci, egy kicsit országos gond. Más talán elégedett lenne mindazzal, amit csinál. És Rudolf Ottó nem is keveset tesz Vác városának kulturálódása érdekében. De a természete, hogy sohasem elégedett azzal, ami van. Ez hajtja előre, ez segíti át mindig a pillanatnyi kudarcokon. Prukner Pál MINIVIZOR
