Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-21 / 118. szám

1967. MÁJUS 21., VASÁRNAP

Négy nyelvű tájékoztató

Tudnivalók a be- és kiutazó turisták számára

™

Az Országos Gumi- \p.frj Vállalat vándordíját ajánlott tel a ma sorrakeriüő 25. jubileumi SZUR-mérközésrc. A színezüstből készült tetszetős kivitelű fémkerék végső tulajdonosa* az a csapat lesz, amely három alkalommal egymás után, vagy öt alkalommal megszakításokkal birtokolja majd az értékes trófeát.

Egyébként az a véleményem,

hogy egyszerűen nem értem újságíró kollégáimat, miért méltatlankodnak, miért ostorozzák a belkereskedelmet, a vendéglátóipart, s mind valamennyiünket az idegenforgalmi év alkalmából. Egyesek — eléggé el nem ítélhető módon — odáig vetemedtek, miszerint a tízmillió itthoni magyar is lehet vendég az üzletben, az étteremben és a szállodában. Sót odáig is elmerészkedtek, hogy kimondják — alig merem leírni —•, igen, hogy a forint is lehet pénz, éppen úgy mint a valuta.

7 gén, kedves olvasóim, idáig jutottunk. Ha emlékezetük és az enyém sem csal, akkor nagyon jól felidézhetjük azokat az éveket, amikor jelentős erőfeszítéseket tettünk, mert kellett tennünk, hogy jöjjenek azok az idegenek. Lássák meg az igazságot a mi országunkról, hozzanak egy kis valutát is, ha sokat hoznak még jobb, s annak elköltése után mondják el, amennyire tőlük telik —.az igazságot. Még nem is olyan régen, dehogyis írta volna le egyetlen újságíró sem azokat a felháborító megállapításokat, amit pironkodva voltam kénytelen idézni az imént, sőt azokban az években vezércikkek és cikkek, riportok és glosszák bíztatták az egész magyar társadalmat: fel a tettekre, megjöttek a külföldiek, illetőleg fel a tettekre, hegy megjöjjenek a külföldiek ...

Es itt van ni: most meg olyanokat írnak össze, amitől eláll az ember szeme szája. Hát már így vagyunk? Hát már idáig jutottunk?

Mert bizony már itt vagyunk és idáig jutottunk. Pontosabban egyrészt odáig, hogy Magyarországot már nem felfedezni jönnek százezerszám a turisták, hanem megismerni, vagy újra találkozni vele. Másrészt odáig, hogy valóban kissé figyelmeztetni kell az arra illetékeseket, miszerint ebben az országban állítólag magyarok is laknak, mégpedig január 1-től december 31-ig egyvégtében, útlevél helyett személyi igazolvánnyal. t%7 éhány esztendővel ezelőtt a csalfa, azazhogy a szán- ír dékosan „csalfitott” üvegen keresztül látott Magyar- ország még jobbára egzotikum volt a nyugatiak számára, politikai berendezkedését, de mindennapi munkáséletét illetően is. Barátaink akkor is tudták, hogy mi az igazság, csak mi még akkor nem tudtuk, hogy barátainkat fogadni barátság is, de bizony a kereskedelem, a vendéglátás ügye is. Aztán mindazt megtanultuk, vagy legalábbis a tanultakban elfogadható előmenetelt tanúsítottunk, amit tudni illik az idegenforgalomhoz, s ennek nyomán a szomszédos baráti országokból naponta ezerszám érkeznek a turisták. Aztán mindazt megtanulták, vagy legalábbis a tanultakban jobbára elfogadható előmenetelt tanúsítottak a nyugati országok utazni vágyó tízezrei, amit illik tudniuk egy olyan országról, mint hazánk.

Ennek a közös előmenetelnek, ennek a kölcsönös előrehaladásnak köszönhető, hogy az idei idegenforgalmi év még nagyobb számban hívja és várja Magyarországra a inlág minden tájáról ide utazni óhajtó külföldieket. A baj azonban az, hogy ami saját tanulásunkat illeti, kétségtelen, megtanultunk sok jót, de közben néhány nem éppen ízléses, a szocialista Magyarország állampolgáraihoz alig-, ha méltó magatartást is. A hajbókolást a nyugati márka iránt, pénznemben is, an\i természetszerűen együtt jár — hiába, nehéz két istent szolgálni! — a hazai márka, a forint átmeneti lebecsülésével.

M

agyarán mondva, nem szívesen veszik a magyar állampolgárt ott, ahol elsősorban nyugati állampolgár a szívesen látott vendég. Nem volt véletlen a Balaton menti Kisfaludy-ház éppenséggel csak kilátása miatt első osztályú étterme pincéreinek eme megállapítása:

— Ez, kérem elsősorban a külföldieknek van fenntartva — nyomott el egy gyors ásítást és bennünket faképnél hagyva, már rohant is egy csoport felé, ahonnan nem magyar szavakat sodort hozzá a magyar tenger felől fújó magyar szél.

Áruinkat eladjuk, „eladjuk” hazánk szép tájait, „eladjuk” munkánk nagyszerű eredményeit, népünk kulturális kincseit, de nem adjuk el, még idézőjelben sem — nemzeti önérzetünket. És erről van szó — igen helyesen — lapjaink hasábjain. Egyébként az a véleményem, hogy helyesen, okosan és igaz szándékkal írtak újságíró kollégáim e témáról, írok jómagam is, bízva és remélve, hogy kedves, udvarias, szíves vendéglátók leszünk és maradunk a külföldiek és a belföldiekkel szemben egyaránt.

Gyurkó Géza

Mint ismeretes, az 1967-es esztendőt az ENSZ idegenforgalmi évnek nyilvánította, s ehhez a kezdeményezéshez hazánk is csatlakozott. így a közeljövőben az idegenforgalom jelentős emelkedésével lehet számolni.

A vám- és pénzügyőrség is felkészült ezzel kapcsolatban megnövekedett feladataira. A vámellenőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoksága tájékoztatókat készített, mégpedig külön a külföldre utazó magyar állampolgároknak és külön német, orosz, angol nyelvűeket a beutazó külföldieknek.

Néhány fontosabb tudnivaló: a kiutazó magyar állampolgárok magukkal vihetik mindazokat a személyes használatra szolgáló tárgyakat, amelyekre külföldi tartózkodásuk idején szükségük lesz, s ezeket természetesen vámmentesen vissza is hozhatják.

Gyakran keletkezik azonban vita oiyan esetben, amikor külföldi eredetű használati tárgyat visznek ki az országból, mert nehezen bizonyítható, hogy azt mikor és hol vásárolták.

Ezért célszerű, hogy az utas, az ilyen tárgyak — ugyanúgy, mint a nagyobb értékek, például a fényképezőgépek — adatait kiutazáskor a vámhivataltól kapott vám- és devizanyilatkozatra feljegyzi és azt a vámhivatallal kiutazáskor igazoltatja.

Gyakran előfordul, hogy az utas külföldről nem hozza valamennyi poggyászát magával, hanem azok egy részét postán vagy vasúton adja fel. Az utas természetesen a feladott árut is a számára kedvezőbb tarifa szerint kívánja vámkezeltetni. Erre abban az esetben van mód, ha a feladott csomagot kezelő vámhivatal előtt az utas igazolni tudja azt js, hogy személyesen mennyi árut hozott magával:

A saját gépkocsin külföldre,utazóknak a magyar autóklubtól, vidéken a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban levő kirendeltségeken gépjármű-nyilvántartó lapot kell kiváltani.

E nyilvántartólap alapján kivitt gépkocsi a kilépés napI

jától számított három hónapig tartózkodhat külföldön.

A külföldön vásárolt, vagy onnan ajándékba kapott gépkocsi vámkezelésekor gyakran okoz problémát, mert az érdekeltek nem ismerik eléggé azt a rendelkezést, amely szerint a legalább 70 százalékos műszaki állapotú használt személygépkocsi után a belföldi forgalmi érték 100 százalékával azonos összegű vámot kell fizetni. Ennél gyengébb karban lévő használt személyautó is vámkezelhető, de ez esetben is 70 százalékos műszaki állapotot vesznek alapul.

A külföldre utazók személyenként összesen legfeljebb 200 forintot vihetnek magukkal érmékben, vagy 20 forintnál nem nagyobb címletű bank j egyekben.

Külföldi fizetőeszközt Magyarországról kivinni csak a Magyar Nemzeti Bank engedélyével, illetve a valuta eladásról kiállított okmánnyal szabad.

Az utasforgalomban a kézi - poggyászt meghaladó meny- nyiségű állati eredetű terméket — vagy élőállatot, például kutyát — csak akkor szabad behozni az országba, ha azt a határon működő állatorvos előzetesen megvizsgálta és az egészségügyi követelményeknek megfelelőnek minősítette.

Az élő növényt, növényrészt (dugványt, hagymát, magot) gyümölcsöt s egyéb növényi eredetű termékeket csak a növényvédelmi szolgálat vizsgálatának megnyugtató eredményei után lehet behozni az országba.

Az ajándékcsomag forgalomban a legnagyobb problémákat a nem gyári csomagolású gyógyszerek okozzák. Ilyen gyógyszereket az országba behozni nem szabad.

NEMZETKÖZI RÉGÉSZETI LÉGIFÉNYKÉP-KIÁLLÍTÁS

Szombaton délelőtt dr. Ho- moródi Lajos egyetemi tanár, és Jean Pierre Guerin, a

Francia Kulturális Intézet főtitkára ünnepélyesen megnyitotta a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület által rendezett Nemzetközi Régészeti Lé- gifénykép-ki állítást.

A ' kiállításon látható mintegy 300 kisebb-nagyobb fénykép világosan megmutatja, milyen biztonsággal fedezi fel a légi-fénykép a rég eltemető- dött élet nyomait olyan területeken, ahol a földi szemlélő semmit észre nem vesz. A nagy magasságból készült képeken ugyanis a színárnyalatok tökéletesen kirajzolják a felszín alá került régi városok, erődök, földvárak, temetők, sírok helyét, az épületek alaprajzát.

BARÁTI TALÁLKOZÓ

Az MSZMP Budai Járási Végrehajtó Bizottságának, valamint a Budai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjai, munkatársai és a Pest megyei Hírlap munkatársai szombaton délelőtt közös értekezletet tartottak. A baráti beszélgetésen a sajtó munkájáról, a pártbizottság és az újság közös tevékenységéről volt szó.

Önállóság — nem újdonság

Szivacsnyuszi — Babatoalett

A Dunakömyéki Háziipari Szövetkezet — ezen a néven csak kevesen ismerik. Inkább a központjáról, nagymarosi szövetkezetként emlegetik. Pedig számos telephelyük van a Dunakanyarban. Többek kö- I zött Vácott a megye legna- ' gyobb méretes- és egyenruhaszabósága. Felsőgödön, Verőcén, Márianosztrán konfekciót és kötöttárut készítenek. Sződ- ligeten különösen kedves, színes munkával foal nak.

Itt öltöztetik fel a Palma Gumigyár habszivacs babáit, készítik a fehér fülű, piros szemű játéknyuszikat.

S mivel — ugyan ki tudta? — a babaruha jó ideje hiánycikk, most szériában gyártják az ízléses toaletteket.

— Csak elég kelendő méterárut kapnánk — mondja Perbíró Lajasné, a szövetkezet ügyvezetője. — Főleg műszálas végáru kellene, több a méretes szabóságnak és a konfekciónak egyaránt.

Kívülállónak a felsorolt számok a szövetkezet fejlődéséről nem sokat mondanak. Ezért csak annyit jegyezzenek meg róluk, hogy kétmillió forintos tiszta vagyonnal, azonkívül salját modem gépparkkal és !','pipelé® szákházzal rendelkezőnek, De mindez nem elég. Nagy léptekkel akarnak tovább fejlődni. Munka és vállaló egyaránt akad.

Az állandó alkalmazottakon kívül 417 bedolgozót foglalkoztatnak.

Aki munkáért fordul hozzájuk, nem utasítják el. Legutóbb a KISZ érdeklődött, tudnak-e csökkentett munkaidőben fiatalokat foglalkoztat-: ni? Őket is szívesen látják — főleg lányokat — 4—6 órás betanított munkára.

— Sok a jelentkező, de kevés a megfelelő — mondja tovább Perbíróné. — Nálunk még szigorúbbak az előírások, mint az állami iparban. Még az is adott, hogy egy centi hosszúságban mennyi legyen a gépöltés. Azt akarjuk, hogy

a Dunakörnyéki emblémánk márka legyen a szakmában.

Az új gazdasági rendszer nagy erőpróba lesz, de mi mór edzettek vagyunk. Ha beruházás kellett, nekünk azt mondták; csak a magatok erejéből...

Hogy ez a szövetkezet jó úton jár, bizonyítják a halomban tornyosuló megrendelőlevelek az igazgatói íróasztalon.

k. m.

Kiszállás:

Hajnalban - délben - este

| Hajnal |

Csörög a vekker. Vaksötét van a szobában, tapogatózva keresem az ablakot. Fogadok, hogy a sofőr már itt áll a ház előtt. Na, nem ... most az egyszer ... de mi ez?! Hiszen az ott ő, csak nem a Volgával. Egy szénásszekér tetején trónol, a lovak a telefonfülke oldalát szimatolják.

— Nincs benzin, nincs kilométerkeret, csak ezt adták — sopánkodik Pali, a sofőr, a kazal tetejéről, amikor lemegyek.

Egyáltalán, hogy került ez oda fel azzal a nagy testével? Látom, kötéllétra van átvetve a kazalon. Pillanatok alatt tele vagyok szalmával.

— Nekem Cegléden kell riportot csinálnom, hogy érünk oda?

— Jancsikám, ott leszünk — és oda- csördített a lovaknak.

Na jó, erre kíváncsi vagyok.

Kilenc óra, mire kikecmergünk a városból. Igaz, szép az idő, csupa békesség innen a magasból a világ. Pali nyugodt, komótos mozdulatokkal kezeli a gyeplőt. Steinmetz kapitány szobra mellett még egyszer körüljárja a járművet, minden rendben van-e? Meg- rúgdossa a kerekeket, megszámolja a küllőket is. 0 már csak ilyen. Szuszogva jön felfelé a hágcsón. Felül. Most megköpködi az ostort, aztán egyszerre kapunk észbe: a tenyeret szokás megköpködni. Ezen jót nevetünk.

Már jócskán — vagy két kilométerre — benyomultunk a megyébe. Hanyatt fekszem, nézem a közelítő és tovabólogató lombokat Így cammogunk.

— Azért mégis mikor érünk Cégié ’ re? .

— Ne izgulj, Jancsikám — mondja a gyeplő mellől egy jóságos plébános — ott leszünk.

— Biztos ez?

Pillantása most a végtelen türelmű Krisztusé a hitetlen Tamásra.

Fél tízkor Vecsésnél egy P 70-es legalább 15 kilométeres sebességgel előz bennünket

— De befarag az ipse! — mondja Pali, nehogy eszembe jusson átkívánkozni a P 70-esbe.

Döcögünk tovább. Fél óra múltán már alig látszik Vecsés, amikor megállunk.

Hadd egyenek — mondja. Kifogja a lovakat. Ö érzi, mikor kell az üzemanyagot pótolni.

Kövér fű. Mit fű? Here! Jön is már

messziről valaki, nagyon haragos. Ahogy azonban közeledik, egyre kisebb fiú lesz, nyilván, mert Pali meg egyre nagyobb. Kis izgága öregember, megáll a Pali pocakja előtt, a válláig alig ér. Panaszkodik: ez a tsz heréje, és ha a herének híja lesz, akkor őt is... neki ez nem üzlet

Aha, üzlet. Pali a szekérhez megy, a széna alatt kotorászik, csupa finom ösztön ez a nagy darab ember, csukott szemmel rátalál egy húszliteres demi- zsonra. Megegyeznek, hogy bort vesz az öregtől. Elmennek. Ez is fél óra. Aztán a teli demizson visszakerül a széna alá. Az öreg hosszan integet, már csak egy pont, még mindig lengeti a karját

rogva megáll. Leszáll, előremegy, szemrevételezi az akadályt. Fejcsóválva visz- szajön:

— Muszáj nekünk pont Ceglédre menni? Fogok itt egy öregasszonyt, megbeszéled vele a dolgokat: mi van, ez meg az. Ott jön egy! Na?

— Sajnos, Ceglédre kell mennünk.

Kényszeredetten visszamászik, keserűt sóhajt és nekiindul. A tócsát apró zökkenéssel vesszük.

— Na...! — néz rám, mintha hálával tartoznánk az istennek.

— Sokat dolgozunk ma? — kérdezi kis idő múlva.

— Attól függ, mikorra érünk oda.

— Mehetek lassabban is.

— Na még csak az kéne! — mondom, de már lassít. Autó húz el mellettünk: a rendőrség. Jobb mindig óvatosnak lenni.

Elrettentő történeteket mesél az óvatlan gépkocsivezetőkről. Volt egy barátja, aki hatvan méterről rácsúszott a sorompóra, mert jeges volt az út és folyton vicceket mesélt hátrafelé. Egy másik meg százhússzal vette a hajtűkanyart, két helyen is lehorzsolta a kocsit a védőkorlát. Aztán úgy érzi, bele kell szőnie a történetbe az állatokat is: Egy paraszt tűző napon hajszolta a teheneket, és felforrt a tőgyükben a tej.

A mese megszakad, mert észrevesz- szük, hogy gőzölög valami a lovak háta mögött. Meg kel] állni! Állunk, míg a gyenge légáramlatban ki nem derül, hogy miről is van szó.

— Na, ebből a szempontból jobb a Volga — magyarázza tudálékosan.

Délután I

Dél

Délben egy vízzel teli kátyúhoz közeledünk. Látom, Pali elsápad. — Visz- szafeszíti a lovak száját, a kocsi nyikoHanyatt fekszem a szekéren, az eget bámulom, a felettünk tovabólogató lombokat, elálmosít a kocsi egyenletes, andalító nyikorgása. Fél háromkor megáll a lomb, megszűnik a nyikorgás.

— Mi van már megint?

— Én hideget hoztam — szól Pali, és látom, kolbászokat, tenyérnyi pörcöt rá-