Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-20 / 117. szám
2 «H KKHI 'zfCíritm 1!>67. MAJCS 20., SZOMBAT Magyar—NDK barátsági nagygyűlés (Folytatás az 1. oldalról) zet stabilitását, és szavatolja a területi status quo-t. Gondolom, nemcsak gyűlésünk résztvevői, hanem egész pártunk, munkásosztályunk, népünk érzéseit fejezem ki, amikor arra kérem Walter Ulbricht, Willi Stoph elvtársakat, a többi jelenlevő német barátunkat, adják át otthon pártjuknak, népüknek forró, elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat. Mondják meg, hogy szívből új, még nagyobb sikereket kívánunk testvéreinknek, akik a Német Demokratikus Köztársaságban, német földön építik az új, szocialista világot. Kádár János hosszan tartó, nagy tapssal fogadott beszéde után Walter Ulbricht emelkedett szólásra. Walter Ulbricht beszéde Walter Ulbricht köszönetét mondott a rendkívüli baráti fogadtatásért, méltatta a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírását, mely — mondotta — új szakaszt nyit a szocialista internacionalizmus alapján kialakult baráti együttműködésünk és kapcsolatunk fejlődésében. Rámutatott: Most, amikor Európa lakosságának többsége a szocialista államokban él, s amikor a nyugat-európai államokban a náciellenes és békeerők növekszenek, mód nyílik a kollektív biztonság megteremtésére. Európa előtt az a nagy feladat áll, hogy megteremtse a kollektív biztonság rendszerét, amely a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett élésének elvén nyugszik. Európa békés, nyugodt jövője érdekében szorgalmazzuk a NATO feloszlatását, amelyre a Varsói Szerződés feloszlatásával válaszolnánk. Olyan Európát kívánunk, amely a világméretű leszerelés úttörője és minden állam — beleértve a Német Demokratikus Köztársaságot és a Német Szövetségi Köztársaságot — békés egymás mellett élésének, jó szomszédi egyenjogú együttműködésének kontinense. Ma Európa sok országában a legszélesebb tömegek egyetértenek azzal,, bogy az európai biztonságot szavatolni kell. A szocialista államok, valamint az európai kommunista és munkáspártok Európa tartós békéje biztosítására irányuló közös politikájának hatékonysága éppen annak köszönhető, hogy a politika nemcsak a szocialista államok, hanem valamennyi európai nép érdekeit szem előtt tartja, és egybevág a nem szocialista európai államok kormányainak elképzeléseivel is. Mindenesetre a Német Szövetségi Köztársaság uralkodó köreinek törekvése továbbra is más természetű. Az európai biztonság problémájánák lényege tehát, meg kell hiúsítani a nyugatnémet imperialisták revansista és expanziós politikáját, s azt a törekvésüket, hogy Nyugat-Európában hegemóniát szerezzenek. Ha a bonni kormány kijelenti, hogy hajlandó olyan nyilatkozatot tenni, amelyben lemond a szocialista államokkal szembeni erőszakról, akkor Bonnak ezt a Német Demokratikus Köztársasággal kapcsolatban is meg kell tennie, amelyet még nem tett meg. Valamennyi európai nép és állam érdeke azt követeli, hogy Nyugat-Németország uralkodó körei adják fel revansista és expanziós politikájukat, ismerjék el Európa reális helyzetét, különösen a fennálló határok sérthetetlenségét és mondjanak le az egyedüli képviselet igényéről. A béke és a biztonság megköveteli. hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya végre hajlandónak mutatkozzék egyenjogú tárgyal ásókra az NDK kormányával a kapcsolatok normalizálása érdekében és tanúsítson készséget a leszerelésre, azaz mindenekelőtt mondjon le mindenféle atomfegyver feletti rendelkezési jogról. Európa valamennyi népe kívánja a feszültség csökkenését a két német állam közötti kapcsolatokban. Elsősorban mi kívánjuk ezt. A nyugat-németországi uralkodó körök reakciós jellegét szimbolizálja az, hogy a vezető politikusok még ma is a „német lovagrendben” — a Kelet felé irányuló expanziós törekvést jelképező intézményben — jönnek össze. Csak néhány nappal ezelőtt avatták Francz Jóséi Strauss pénzügyminisztert a rend egykori regensburgi templomában e rend lovagjává. Ez is jól szemlélteti a bonni keleti politikát. A militarizmus még a nyugatnémet egyházba is behatolt. Hol keressük a „vallás- szabadságot”, ha például a nyugatnémet evangélikus egyház a katonai lelkészi egyezmény ' révén hozzákapcsolódott a NATO-hoz és támaszául szolgál a nyugatnémet militarizmusnak. Hol keressük a vallásszabadságot, ha a nyugatnémet katonai egyház a Kiesinger—Strauss-kor- mány revanspolitikáját támogatja, és az egyház képviselőit a Német Demokratikus Köztársaságba, valamint más szocialista államokba való behatolás politikája céljaira használja fel? A Kiesinger—Strauss— Brandt-kormány hat hónapi tevékenysége után nemcsak egyetlen lépést sem tett a feszültség csökkentese érdekében, hanem ellenkezőleg, azonosította magát az Egyesült Államok, vietnami háborújával. A nyugatnémet kormány támogatja a görögországi mo- narcho-fasiszta diktatúrát. Szembehelyezkedik az atom- sorompó-egyezmény megkötésével, mert érvényesíteni akarja az atomfegyver feletti rendelkezés igényét. A nyugatnémet politikusok most azt hangoztatják, hogy német földön le kell küzdeni a két rendszer közötti ellentétet „Liberalizálást” követelnek, azaz szabad forgalmat a határon a revanstervek érdekében; úgynevezett „kapitalista piacgazdálkodást”; — ahogy ők mondják: egész Németország számára — a reakciós nyugatnémet sajtótermékek szabad terjesztését és követelik, hogy a Német Demokratikus Köztársaság polgárai fogadják el a bonni kormány gyámságát. Mindezt nem kell komolyan venni. Egészséges realizmussal kell a német kérdést megközelíteni. Reálisan lehetséges és szükséges a fennálló két német állam közötti békés egymás mellett élés megteremtése. A szocialista Német Demokratikus Köztársaság és az imperialista nyugatnémet állam, amelyekhez még Nyugat-Bcrlin, ez az önálló politikai egység is hozzátartozik — sokáig elkerülhetetlenül egymás mellett fognak fennállni. Tehát napirenden van a két német állam, valamint a különálló politikai egység, Nyu- gat-Berlin békés egymás mellett élésének fejlődése. Európa békés egymás mellett élése elsősorban a két német állam békés egymás mellett élését követeli. A bonni kormány, bár a Német Szocialista Egységpárt VII. kongresszusa küldötteinek szóló nyilatkozatában elismerte pártunkat és pártunk Központi Bizottságát — és már ezt is haladásnak kell tekintenünk —, még nem ismerte el a Német Demokratikus Köztársaság kormányát. Willi Stoph elvtársnak Kiesinger kancellárhoz intézett levele remélhetőleg hivatalos kormánytárgyalásokhoz vezet. Kétségtelen, hogy a feszültség csökkentését célzó politikáról szóló szavak csak akkor hihetők el, ha azok mögött megvan a komoly szándék a két német állam kormánya közötti egyenjogú kapcsolatok helyreállítására, a fennálló határok, köztük az NDK határainak elismerésére, ha a nyugatnémet kormány hozzájárul az atomsorompóegyezményhez és a két állam hatékony leszerelési megállapodásra jut. Az összes európai országok közötti egyenjogú megállapodások révén közős érdekünk, hogy megteremtsük az európai biztonságot, biztosítsuk az európai biztonsági konferencia előkészítését. Köztársaságunk dolgozói mély rokonszenvvel kísérik figyelemmel azokat a nagy eredményeket, amelyeket a magyar nép a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a szocializmus építésében elért. Tiszta szívből további sikereket kívánunk önöknek. Walter Ulbricht nagy tapssal fogadott beszéde után Erdei Ferenc mondott zárszót, majd a nagygyűlés az Inter- nacionálé hangjaival ért véget Német vendégeink a Balatonhoz utaztak Pénteken este befejeződött a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségének magyarországi hivatalos látogatása. A párt- és kormányküldöttséget ünnepélyesen búcsúztatták a Keleti-pályaudvaron, amelynek környékét a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság lobogói, vörös zászlóik díszítették. A búcsúztatásra megjelent Kádár János, Losonczi Pál és felesége; Fock Jenő és felesége, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Nyers Rezső, Szirmai István, a Politikai Bizottság tagjai; a kormány több tagja, valamáijit sok más vezető személyiség Az NDK párt- és kormányküldöttsége magyarországi hivatalos látogatásának befejeztével az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány mfeghívására a Balatonhoz utazott, Losonczi Pál és felesége, valamint Biszku Béla társaságában. A vonat a Rákóczi-indulá hangjai mellett gördült ki a pályaudvar csarnokából. CSAK RÖVIDEN... BROWN angol külügyminiszter Moszkvába indulása előtt egy órával váratlanul bejelentette, hogy a közel-Keleti fejlemények miatt elhalasztja utazását. JURIJ ANDROPOVOT nevezték ki a szovjet állambiztonsági bizottság elnökévé. U THANT az ENSZ főtitkára péntekre virradó éjjel közölte az EAK ENSZ-megbízottjával, hogy az egyiptomi követelésnek megfelelően az ENSZ fegyveres erőit visszavonják az izraeli—egyiptomi határról. x-' • D€Kl& JÁNOS* ŐSZ. FER€NC * SOH/\ AN POR *Á ’mset kollektív regeny IX. FEJEZET, melyben Jenő felett védnökséget vállalnak, amitől nagyon fáj a lába, később a szíve fis. Négy teljes óra telt el, amikor végre Zámbó Jenő göröngyös életútjára sor került. A KISZ-gyűlésen számos napirend lezajlott előbb, s csak ezután következett az ünnepi pillanat: Jenőt a pizsamagyári KISZ-isták védnökségükbe fogadták. Ez az ünnepség sokáig emlékezetes maradt Jenő számára, később Is számtalanszor eszébe jutottak a beszédek, amelyek arról szóltak, hogy milyen nyomorultul ténfergett ő a vakvilágban mindezidáig. Könnyezett is ott a gyűlésen, hogy íme ha kissé későn is, de vannak már, akik gondoskodjanak róla. — Mert Rakétásnak ... már bocsánat, hogy így mondom — szónokolt egy fiú —, társakra van szüksége, méghozzá innen közülünk... — Ügy van — harsogták a többiek, s kijelöltek egy vaskos elvtársat, hogy Jenő számára a könnyebb szórakozásodban, mint táncos klubdélután, vagy esetleg az esti cukrászdái feketézések társa legyen. — És a kultúrában is segíteni kell neki, hogy e téren is pótolja a lemaradásait Rak ... illetve Zámbó elvtárs — énekelte, egy sovány szemüveges lány, s mindjárt felajánlotta, hogy színházba, moziba, könyvtárba s TIT-rendezvé- nyekre jár majd Jenővel. Választottak egy pénztárost is, aki Jenő fizetését kezelje, mert ugye ő még egyelőre — ahogy elhangzott — nem elég fejlett, s nincs kellő beosztása; hiába mindent meg kell tanulni... S, no hát — természetesen ennek is megvan a magyarázata — ízlése sincs, hogy kellően öltözködjék, s mindjárt jelentkezett egy másik leány, hogy bizonyos ruhadarabok kivételével, minden szükséges holmit megvásárol Jenőnek. így történt, hogy Zámbó Jenő nem kapott kézhez elsején egyetlen fillért sem, hanem felkereste délután a könnyű szórakozásokban mellérendelt elvtárs. — Ügy készülj Rakétás, hogy este szétnézünk itt-ott, már vételeztem a pénztárostól a fizetésedből... — Jó — mondta Jenő —, hozzál vagy 200-at, mert már nagyon rámférne egy kis konyak. — Ivásról szó sem lehet! — mondta a fiú. — Egy fekete, egy málna, s két krémes. Eny- nyit engedélyeztek. Különben is, este gyertyafényes tárlat- vezetésre mentek Krisztával. Alig ment el a könnyű szórakozások felelőse, jött a ruhafelelős lány, s sejtelmesen faggatta Jenőt, hogy hányás a nyaka, a vállszélessége, mekkora cipőt hord. Este a sárkúti nagypresszóban dr. Törnek csaknem felnyerített, amikor meglátta Zámbó Jenőt, aki zöld vászonruhát viselt, amelynek a zakója kissé szűkre sikerült, s ujjai alig értek túl a könyökén, persze a nadrágban megvolt az anyag, ami a zakóból hiányzott; ez bő slafrokként tekergeti Jenő lábaszárán. A léptek is nehezére estek szemlátomást, s ez azért lehetett, mert a sarkai csak félig mentek bele az új saruba. — Elegáns a barátja ,— mondta dr. Törnek Hédikének, aki csak ennyit tudott szólni, amikor Jenőt meglátta: — Te, úristen! A sarokban már várta Jenőt a vaskos fiú, akit egyébként Szabó Lacinak hívtak, s néhány perc múlva kiderült, hogy egyáltalán nem ellensége a konyaknak. — Tudod, pajtás — mondta Jenőnek kissé nehezen forduló nyelvezettel —, ha majd megjavulsz, én igazán nem bánom, hogy te iszol. De előbb meg kell javulnod kispajtás. Mert én ihatok, mert én akármennyit iszok, bizony isten, én nem török be az égvilágon sehová sem ... — Egy féldecitől még én sem! — mondta Jenő bátortalanul, de a fiú letorkolta: — Itt ilyenről egyáltalán semmi szó sem lehet Pincér egy konyak és két krémes. Majd ha megjavultál kispajtás, akkor ihatsz ... Jenő utálta a krémest, a zakó szorította, s a lábai teljesen elzsibbadtak. — Te, Laci — mondta, s nyelt egyet —, neked nem konyakot hoztak. — Hát mit? — Angolkeserűt — Mit? J- Mutasd — mondta Jenő határozottan, s nyúlt a pohárért — hadd kóstoljam csak. A fiú már-már átnyújtotta a poharat, de hirtelen kapcsolt. — Rakétás, te meg akarod inni a konyakomat! Hej* nagy kópé vagy te, Rakétás koma. — Nevetett, s kiitta a poharat. Ebben a pillanatban Jenő elhatározta, hogy megszökik, de elkésett. Megjelent Krisztina, a kultűrfelelős, hogy a TIT esti gyertyafényes tárlatvezetésre vigye a művelődési házba. — Lehet azt az izét ülve nézrii? — kérdezte a lányt, ahogy sántikálva követte az utcán. — Ülve? Miért? — Tudja a lábam, illetve a cipőm ... Vagy legalább hadd támaszkodjak magára ... — Hogyne... Jenő ... — mondta a lány, s felnézett a fiú elkínzott arcára. Kicsit kancsi volt. A Tisza menti képzőművészek XXXVIII. vándorkiállítása sehogy sem tudta lekötni Jenő figyelmét, ha mégolyán szépen beszélt is a tárlatvezető. amint Krisztina áhítattal megjegyezte. A gyertyák lo- bogásában annyit megállapított, hogy legtöbb kép fákat, s egyebeket ábrázol, vagy fejeket. — Ugye, szép? — kérdezte Krisztinka. — Hány kép van? — érdeklődött Jenő. — Negyven — mondta a lány, hogy Jenő majdnem felsírt. — Igazán frankók ezek a mázolmányok — közölte a véleményét — s ez a krapek is jó fej, de én itt rogyok össze mindjárt, ha nem húzhatom le a cipőin. — De, Jenő — mondta a lány, mert néhányan már így is rosszallóan néztek rájuk, hogy megzavarták az áhítatot. — Ha legalább ihatnék valamit — súgta vissza. — A konyak tágítja a cipőt. Teljes erejével rátámaszkodott a lányra, mintha bele akarta volna nyomni a parkettába. Krisztinka azonban bámulatosan jó mankónak bizonyult, s még egy kicsit át is fogta Jenőt, majd azt kérdezte: — így, ugye, nem fáj any- nyira? — (Menjünk innét — mondta erre Jenő, mert már üvölte- ni szeretett volna, s megindult kifelé. — Tudja, gondjaim is vannak — magyarázta a lánynak, ahogy kint végre fellélegzett. — Anyám, szegény, Do- rozsmáról írt, éhezik és nem bírja kifizetni a kéményseprő- díjat. Nem volt jó anya .,. Eldobott magától, de hát mégis az anyám... Tudja, hogy van ... Táviratilag 100 forintot kért tőlem ... Értesült róla, hogy dolgozom ... — Küldeni kellene neki — mondta Krisztina elérzéke- nyülve. — De hát tudja, hogy nekem a KISZ pénztárosa kezeli a fizetésemet... — Elszaladunk hozzá — ajánlotta a lány. — Krisztina, drágám — súgta Jenő, s átölelte a kulturális irányításával megbízott elvtársnőt, aki csaknem elájult a karjaiban. Megszerezték a pénzt, Krisztina segített meggyőzni a pénztárost, aki végül is azzal adta át a százast, hogy a kulturális ügyek megbízottja is ott lesz, amikor a postáról továbbítják a szerencsétlen dorozsmai anyának. Rohantak is a postára, Jenő táviratilag adta fel a pénzt; a lány, aki ott állt tőle két méterre, mindent jól látott, s csodálta Jenő nemes lelkét. — Éljél anyám te is — mondta a nemes lelkű fiú, miközben a távirati blankettát a zsebébe csúsztatta, majd kijelentette — most pedig siessünk a nagypresszóba. — Miért? — kérdezte a lány, aki mindenképpen a sötét lombok felé igyekezett volna Jenővel. — Szerettem volna még veled beszélgetni a képekről — súgta —, most már megnyugodtál. — Majd máskor, most sietnünk kell. — De miért kell sietnünk? — Hédikével akarok beszélni — mondta Jenő. i — Akkor én hazamegyek — válaszolt letörten a lány. — Oké, kisfiam — búcsúzott gyorsan Jenő, s mit sem törődve a fájós lábával, villámgyorsan igyekezett ei, csak még annyit kiáltott vissza: — Holnap majd megbeszéljük a képeket ... — Amikor pedig belépett a presszóba, odaintette magához a főpincért: — Kérem, én Zámbó Jenő vagyok, tíz perc múlva pénzem érkezik táviratilag. Óvatosan szóljon nekem, ha itt lesz a postás — s a pincér markába csúsztatta, ami a távirati díjból visszamaradt. Kért egy konyakot, leült és várt: honnan láthatta volna Krisztina, hogy ő a saját nevét írta a távirati blankettára, címnek pedig a helyi nagypresszót. Meg is jött a pénz, ahogy kiszámította. Ivott, s nézte Törnek doktort Hédikével. Már eleve úgy igyekezett elhelyezkedni, hogy őt ne lássák, de Hédiké mégis észrevette, s oda is ment hozzá. — Maga mit csinál }tt? — kérdezte csodálkozva. Közben hátrapillantott a doktorra, aki unottnak igyekezett látszani, noha egy feketés kanállal dobolt. — Emésztem a művészetet — jelentette ki Jenő. — Iszik? — Miért ne? — legyintett Jenő. — Úgyis elmegyek innét. Elegem van. Nem szeretnék itt bennégni valamilyen múzeumban. — Nézze — mondta sietve a lány — én holnap este valahogy szabaddá teszem magam. Jöjjön el majd arra mifelénk. Várom, és majd beszélgetünk... Rendben van? (Folytatjuk)
