Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-18 / 115. szám
1967. MÄJU.« 18., CSÜTÖRTÖK "v/Cirlav S Miért tetszett? A Szakszervezetek Országos Takácsa — az Európa Könyvkiadó részvételével — pályázatot hirdet az* üzemi (szakszervezeti) könyvtárak olvasói részére. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a pályázók Írják le, hogy a szovjet szépirodalmi alkotások — versek, prózák, drámák — közül melyik és miért nyerte meg a legjobban a tetszésüket. A pályamunkákat, amelyek terjedelme legfeljebb öt ritkán gépelt oldal lehet, augusztus 1-ig a SZOT címére (Budapest. V. kerület, Dózsa György út 84/B) kell beküldeni ,,Miért tetszett’’ megjelöléssel. Zárt, jeligés borítékban a pályázó tüntesse fel a nevét, foglalkozását, életkorát és lakcímet, továbbá, hogy melyik szak- szervezeti könyvtár olvasója. A pályázat első dija kétszemélyes, tíznapos társasutazás a Szovjetunióba. Eredményhirdetés és a dijak kiosztása november elején lesz. Virágest, divatbemutató, kiállítás A MINIATŰR VÁSÁRVÁROSBAN Szombat óta zajlik már a hétfalura szóló eseménysorozat Nagykátán. A vásárral, kiállítással, bemutatókkal es esténként táncos-zenés összejövetelekkel tarkított szövetkezeti napokat a helyi föld- mű vessző vetkezet rendezte. iTerek Attila áruforgalmi fő- ,osztályvezető, meg Epresi Ernő kirakatrendező irányítá- isával miniatűr kereskedelmi Pirosodik a cseresznye Zsendiii a paradicsom Nem sztár már a földieper Május elején még a földieper volt a piacok sztárja — a múlt héten megtört a drága gyümölcs egyeduralma. Kapni már cseresznyét, s a zöld- jséges pultokon ott piroslik a paradicsom. A kereslet kielégítéséhez és az árak csökkentéséhez hozzájárulnak a Pest megyei primőrtermelő gazdaságok is. Pócsmegyeren és Kis- kunlacházán kívül szedik már a fólia alóli földiepret Cegléd és Nagykőrös környékén, küldik a paradicsomot a fővárosba Ráckevéról, a dabasi, a mono- ri sőt a nagykátai járás egyes kertészkedő termelőszövetkezeteiből. Ugyanígy a zöldpaprika sem megy már ritkaság- számba, egyre több közös gazdaságból indul útnak a küldemény. Az utóbbi napok nyárias Időjárása még inkább meggyorsította a növényzet fejlődését. Szemmel látható a változás a gyümölcsöskertekben is: a déli vidékeken pirosodik a korai cseresznye. A szántóföldeken most már napról napra szaporodnak a tennivalók. Mozgalmas is a határ szerte a megyében. Megkezdték a lucerna első kaszálását, s helyenként a réti fű- termés betakarításához is hozzáláttak. Kaszálják, gyűjtik a hozadékot, működnek a hideglevegős takarmányszárítók. Ugyancsak hozzákezdtek a már kikelt kapásnövények egy el éséhez, kapálásához. A kertészetekben gyors tempóban halad a paprika és a paradicsompalánták kiültetése. Dabas, Cegléd, Monor és Nagykáta környékén a meleg hatására egyre több terület szabadul fel a belvíz uralma alól. Ezeken a táblákon is dolgoznak, szántanak, vetnek. — s. p. — Súlyosbító ítélet a budaörsi taxisofőr elleni támadás ügyében , A Legfelsőbb Bíróság .fellebbezés folytán ítélkezett J. J. József és társai bűnügyéiben. A fiatalkorú J. J. József i— hogy megmeneküljön egy lopása miatti felelősségrevo- más elől — külföldre akart tszöfcni. Tervéhez több fiatal- jkorú társát is megnyerte. (Biztatására elhatározták, hogy (Olyan taxiba ülnek, amelyet BOfőmő vezet; útközben leütik, s a kocsival folytatják i Altjukat. A budaörsi repiiló- stér környékére vitették magukat és egy elhagyott dűlőúton kalapáccsal és gumibottal leütötték a vezetőnőt, aki azonban még be tudta kapcsolni a gépkocsi szirénáját. A vészjelzésre a támadók megijedtek és elfutottak. Útjukat vonaton folytatták, de Komáromban elfogták őket A Legfelsőbb Bíróság J. J. József elsőfotoom kiszabott 4 évi szabadságvesztését 5 és fél évre, F. Lászlóét pedig 3 évről három és fél évre súlyosbította. A többi vádlott büntetését helybenhagyta. ,várost varázsoltak a falu főterére, ahol a különböző pavilonokban a modem bútoroktól, háztartási gépektől kezd- |ve a mezőgazdasági vegyszerekig minden látható. Jellemző, a mini-vásárváros méreteire, hogy a vásárlókat tízmillió forint értékű árukészlet várja. , Esténként benépesedik a szabadtéri színpad, meg a vásárváros kertvendéglője. Eddig az Abonyi Földművesszö- ,vetkezet népi együttese és az abonyi művelődési ház híres .úttörőzenekara mutatkozott be. S eljött Pestről az Atlan- tisr-együttes, neves táncdal- ,énekesekkel. Kedden ma- gyamóta-estet tartottak, tegnap zenés virágest következett. Holnap disznótoros- .vacsora várja a vendégeket, .vasárnap ugyancsak fővárosi művészek közreműködésével divatbemutatót tartanak. 5 \=. TUXP 1967. május 18., csütörtök, Erik napja. A nap kél: 4.04, nyugszik: 19.17 órakor. A hold nyugszik: 1.44, kél: 12.20 órakor. Felhős idő, néhol esővel, zivatarral. Időnként élénk déli, délnyugati, majd nyugatira, északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 17— 22 fok között. Rövidesen megnyílik a Corvin Filmszínház. Budapest egyik legnagyobb moziját cineráma térhatású filmek vetítésére alakították át. Az új moziban 70 milliméteres filmeket vetítrpek és a körív alakú, 158 négyzetméteres vászon, valamint a 78 különböző helyre beépített hangszóró térhatású képet és hangot ad. A tervek szerint május 23-án a „Háború és béke” című szovjet cine- ráma-filmet vetítik elsőként az újjáépített moziban. Az első kísérleti vetítéseket már megtartották. A képen jól látható a szokásosnál sokkal szélesebb mozifilm. Június 8-án véget ér az iskolákban a tanítás Az általános és a középiskolákban országszerte június 8-án fejeződik be a tanítás. A pedagógusok 8—12 között döntenek az osztályzatokról. A tanévzáró ünnepséget június 12—17 között az igazgató által megjelölt napon tartják. A diákok ekkor kapják meg tanév végi bizonyítványukat. 19- én és 20-án írják be az új elsőosztályosokat mind az álta- I lános, mind a középiskolákban, j A javítóvizsgás tanulók a i nyári hónapokban részt ve- I hetnek az iskolák szervezésében sorra kerülő korrepetáláson. A tanév befejezését követő napokban megnyílnak a nyári napközistáborok és az úttörőtáborok. A főváros csaknem valamennyi kerületének már van nyári napközis tábora. Egyre több helyen építenek a megyék is állandó jellegű táborokat. A nyári táborokban együttesen több mint százezer tanulóról gondoskodnak majd a vakáció idején. A kerékpár őse 150 EVE, 189.7 májusában folyt le Kari von Drais német főerdész „futógépének’* első nagyobbméretű próbája, amikor a mannheun- schwetzingeni négyórás utat egy óra alatt tette meg. Ezzel bebizonyította, hogy a két egymás mögötti keréken haladó, fából készült jármű — a mai kerékpár szerény őse —, a gyalogos embernél háromszor-négyszer gyorsabban halad. A szerkezetnek nagy hibája volt a közvetlen kormányoziiatóság hiánya, csak megemeléssel lehetett oldalirányba fordítani. A feltaláló sok helyen tartott bemutatót, különösen Angliában érdeklődtek iránta, ahol a postai szolgálatban alkalmazni is kezdték, de ennek ellenére alig terjedt. Drais mindenét ráköltötte, de reményeinek megvalósulása helyett gúnynál, közönynél mást nem igen aratott és utolsó éveiben nélkülözések között tengődött. Kétségtelen, hogy fellépésétől számíthatjuk a mai kerékpár kifejlődését. A nagyszerű ötlet diadala csak évtizedek múlva következett el, amikor a német Fischer kormányt és pedálos meghajtást, a famcia Michaux rugós ülést, az amerikai Cowper drótküllőket és láncáttételt alka lám zott hozzá, az ír Dunlop pedig 1885-ben pneumatikkal egészítette ki. — Könnyűzenei estet rendeznek ma a ceglédi Kossuth Étteremben. Közreműködik Koncz Zsuzsa, Németh József, Bencze Márta, Bakacsi Béla és a Pannónia zenekar. — Kerekes Farkas László nagykőrösi zenetanár az óvodai és az általános iskolai zeneoktatás megkönnyítésére „színskálát” készített. Tanítási szisztémájának lényege, hogy a hangmagasságokat színnel jelzi és ezt a gyermekek asszociációs képességére alapozza. Módszerét ma mutatja be szakértő bizottság előtt a nagykőrösi művelődési házban. — Májusi békegyűlést tartottak kedd este Felsópa- konyon. A békegyűlést színvonalas műsor követte. — Az Állami Déryné Színház Zerkovitz: Csókos asszony című háromfelvomá- sos operettjét hétfőn Tápió- szecsőn mutatta be nagy sikerrel. A darabbal az Állami Déryné Színház vasárnap a Csepel Autógyár művelődési házában vendégszerepei. Fészekrakás \ (Zsoldos Sándor karikatúrája) — „Még csattog a korbács” címmel mutatja be ma a váci Glóbus Klub. a helyi Madách Imre Művelődési Háziban verses-zenés összeállítását. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap Monorom. Beosztottja segítségével KST-péazeket sikkasztott I A 43 éves Bikkes András váci lakos a Börzsönyi Állami Erdőgazdaság pénzügyi vezetője volt. Beosztottjával, Mári József né nagymarosi lakossal közösen kezelték a KST pénzeket. Bikkes, akinek házépítésre kellett a pénz, először csak mások nevére vett fel kölcsönt, amiket az illetőknek visszafizetett, később azonban beleegyezés — és természetesen visszafizetés — nélkül vett fel újabb és újabb kölcsönöket, összesen 21 ezer forinttal károsította meg a KST-t, illetve ennek felügyeleti szervét, a váci OTP-fiókot. A Pest megyei Bíróság a Bikkesre kiszabott 1 évi szabadságvesztés büntetést helybenhagyta, Máriné 8 havi büntetését azonban három évi próbaidőre felfüggesztette. KIVERTEK A BIZTOSÍTÉKOT Álarcos rablótámadás Dömsödön Május 4-én este brutális rablótámadás történt Dömsödön. Három fiatalember késsel és álarccal felfegyverkezve behatolt Kaszap István 89 éves cipész kisiparos hátóba. A biztosítékot kiverték, s a sötét lakásban kést szegezve Kaszapra és 65 esztendős leá- tiyára, pénzt követeltek. Miután megkapták, a két idős embert az ágyhoz kötötték, ütlegelték, majd otthagyták őket. Kaszap István könnyű, lánya súlyos sérülést szenvedett; olyannyira, hogy kórházba kellett szállítani. A széles körű nyomozás rövidesen eredményre vezetett. 11-én elfogták a tetteseket: Mendi Gyula 21 éves alkalmi munkás, M. Sándor 17 éves alkalmi munkás és Sárközi Sándor 19 éves segédmunkás dömsödi lakosokat, akik tettüket beismerték. A nyomozás folyamán az is kiderült, hogy az idősebb Mendi és Sárközi Sándor még ugyanazon az éjszakán másutt is be akartak tömi, de megzavarták őket és elmenekültek. A rádió és a televízió mai műsora „így kellene az emberekről írni" KOSSUTH RADIO 8.32: Hay dn-mű vek. 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések (isin.). 9.10: Offenbach operettekből. 10.10: Zenekari muzsika. 11.15: Kérdések. Rádiójáték. 12.15: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. 13.00: A budapesti színházak műsora. 13.03: Norma. Részletek Bellini operájából. 13.50: Levél tudós szomszédomhoz. Csehov vidám elbeszélése. 14.05: Egy szerelem három éjszakája. Részletek Ránki— Hubay—Vas zenés játékából. 14.30: Kóruspódium. 14.40: A hanglemez- bolt könnyűzenei újdonságai. 15.15: Rádióegyetem. Zenei tagozat. 16.06: Népdalok, népi táncok. 16.37: Kedd, szerda, csütörtök. Dobozy Imre regénye folytatásokban. V. rész. 17.15: Zenekari muzsika. 18.00: Reform. Gazdasági szemle. 18.30: Robert Ripa énekel, a Do- re-mi együttes játszik. 18.45: Pa- taky Kálmán Mozart-áriákat énekel. 19.30: Nyilvános tánczenei hangverseny a Rádió 22-es stúdiójából. 20.17: Népdalaink nyomában. „Mikor Rózsa Sándor . . .” Máder László összeállítása. 20.48: A világirodalom remekei. A félkegyelmű. Rádiódráma. 22.25: Gyurkovics Mária hangversenye. 23.00: Szórakoztató zenekari muzsika. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Zeller: A madarász. Szövegét West és Held nyomán rádióra átdolgozta dr. Székely György. 12.02: Zongoraművek. 13.02: Beszélő delfinek és más érdekességek. Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.27: Moha bácsi, a törpe. A Gyermekrádió műsora. 14.08: Tamara Mianszarova énekel, a Kos- teianetz zenekar játszik. 14.25: Hogyan született az értelem istennője: Pállasz Athéné? 14.35: Ravel: Spanyol rapszódia. 14.52: Pályaválasztás. 15.00: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczene műsora. 15.45: Endréd! Mimi énekel, Németh János cimbatmozik. 16.05: Bizet: Carmen. — A IV. felvonás fináléja. 16.20: Három Fucsik-in- duló. 16.30: Falusi percek. 16.35: Fáy András táncdalaibóL 16.46: Sport világhír adó. 16.56: Nellie Melba énekel, Pablo Casals gordon- kázik. 17.15: Először magyarul. Ka Lm ez: Hősök. Udmurt (votják) hősi ének. 17.30: Délutáni frissítő. 18.10: Hangverseny a stúdióban. 18.45: A farkasvakságról. Beszélgetés dr. Szende! Adám adjunktussal. 18.57: A „Dutch Swing College Band” játszik. 19.26: A XX. század nagy írói. Jean-Paul Sartre „A szabadság útjai” c. regényciklusát bemutatja Fodor Ilona. 20.00: Közvetítés Münchenből. (Elő.) A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. Kb. 22.05: Verbunkos muzsika. 22.20: Rácz Aladár felvételeiből. 22.33: Tánczene. URH 18.05: Hanglemezparádé. 18.00: Ismeretlen Wagner-művek. 19.55: Finálék Verdi operáiból. 20.43: Bartók művészi pályája, Denijs Dille előadása. XXXVI. rész. 21.14: A dzsessz kedvelőinek. 2L23: Uj lemezeinkből. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. 7. oszt.) A növények szaporodása és a termés. 9.00: Olvasás (ált. isk. 1—2. oszt.) A szerénységről . .. (Mesék.) 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.) Az igealakok színgazdagsága. 10.20: Riport a boldogságról. Magyarul beszélő NDK tv-fiim (ism.). 11.05: Takarazu- ka. Tv-film a tokiói revütársulat párizsi vendégszerepléséről (ism.). 13.40: Iskola-tv. Élővilág (ism.). 14.30: Olvasás (isim.). 15.25: Magyar nyelvtan (ism.). 17.03: Hétmérfoldes kamera. Uttörőhíradó (ism.). 17.20: A Magyar Hirdető műsora. 17.30: Hírek. 17.35: Vizek, halak, emberek. Horgászfélóra. 18.05: Tv- Stadion. Az Intervízió sportműsora Budapestről. 18.35: A világ térképe előtt... 18.50: Kapcsoljuk ... Helyszíni közvetítés. 19.30: Soproni látogatás. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Halló fiúk! Halló lányok! 21-20: A házasságszédelgő. Magyarul beszélő csehszlovák film. (14 éven felülieknek.) 22.20: Tv-híradó — Z. kiadás. Az egyik Pest megyei gyárban látogattam meg Tégi barátomat és az asztalán feküdt a Pest megyei Hírlap 1967. április 30-i, vasárnapi száma. Benne egy cikk Dudás Ernőről, a Nagykőrösi Konzervgyár 48 éves fűtőjéről. Nagyon tetszett a cikk. Engedjék meg, hogy bele- kontárkodjam az újságírói mesterségbe és közöljem önökkel, hogy valahogy így kellene az újságokban az emberekről, a helytálló, becsületes, szorgalmas, egyszerű kisemberekről írni. Fizikai munkás voltam — vagyok — és leszek halálomig. Mindegy, hogy mostanában nagy-nagy létesítmények gépészeti berendezéseit adom át itthon és Egyiptomban, Koreában vagy a Szovjetunióban. Mindegy, hogy főművezető, fődiszpécser, műszaki vezető a beosztásom, mindegy, hogy egy-egy nagy munka befejezésekor miniszter rázza meg a kezem, hogy az utóbbi 15—20 év alatt bejártam úgy a fél világot. Mindez mindegy! De az a 48 éves Dudás Ernő nagykőrösi fűtő nagyon nagyra nőtt a szememben. Sajnos én nem javíthatom j meg a fizetését 8 forintra, pedig én is azt mondom, így látatlanban is, hogy bizton megérdemelné. Tudják, hány ilyen becsületes egyszerű kisember dolgozik ebben az országban? Nem kapják meg mindig a Munka Érdemrend arany fokozatát, nem is tudják, milyen lehet az. Csak dolgoznak csendben, szerényen, szorgalmasan, odaadással és nem is tudják, hogy ők építik igazán, ténylegesen a szocializmust. Fáradhatatlan hősei a munkának, mikor a földön szerelnek egy gépet, vagy sok emelet magasságban egy lepároló torony tetején artistákat megszégyenítő módon dolgoznak. Dicsőség ezeknek a magyar munkásoknak! Kérem önöket, írjanak sok ilyen cikket! Nem tudom, hogy a cikk írója: Dékiss János milyen származású: munkás, paraszt, vagy értelmiségi, de ez a cikke nagyon tetszett. Tartalmából a kisember iránti érdeklődését, szeretetét olvasom ki. Baráti, elvtársi üdvözletem küldöm. 1967. május 12. Lukovics Elek