Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-09 / 83. szám

Ill Ksí.- iMsmp 1987. Április 9, vasárnap Heti jogi tanácsaink A jogtalan elbocsátásról... Az üzemi balesetről... A jubileumi jutalomról... Milyen állást köteles a dolgozó elvállalni ká­rának enyhítése céljá­ból? N. K. ócsai lakos írja, hogy a vállalati munkaügyi döntő­bizottság nem ítélte meg a jogtalan elbocsátásból eredő teljes kárát és kérdezi: hová fordulhat panasszal? Olvasónk leveléből megtud­juk, hogy építőiparban, mint idénymunkás volt alkalmazva, és elbocsátását a munkaügyi döntőbizottság hatálytalaní­totta. A kiesett időre követel­te átlagkeresetét, amit csak részben ítéltek meg neki. Idő­közben 4 hónap után, máshol vállalt munkát, havi hétszáz forinttal kevesebbért. Kése­delmes elhelyezkedésének oka a helytelen munkakönyvi be­jegyzés, illetve, hogy munka­könyvét is visszatartották. A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése és a munkakönyv jogtalan vissza­tartása esetén, a dolgozó az átlagkereset megtérítésére igényt tarthat. Azonban a dolgozó sem nézheti tétlenül kárának növekedését, mert mindent el kell követnie a munkakönyv visszaszerzéséire, illetve más munkakörbe való elhelyezkedése érdekében. Kérdés, hogy olvasónk meg- tett-e mindent ebből a célból, fordult-e például a vállalat felügyeleti szervéhez panasz- szal a munkakönyv visszatar­tása miatt? Négy hónap alatt, véleményünk szerint vissza­szerezhette volna munka­könyvét és a „kilépett” be­jegyzéssel is el tudott volna helyezkedni olyan munkakör­be, amellyel kárát enyhíthette volna. Az eset összes körül menyei alapján lehet csak el­dönteni, hogy mennyi az az idő, amely alatt a fegyelmi úton elbocsátott dolgozótól el lehet várni, hogy elhelyezked­jék. Olvasónk munkaköre is olyan volt, hogy fizikai mun­kát elvállalhatott volna anél­kül, hogy az reá nézve sérel­met jelentett volna. Üzemi baleset esetén^ a dolgozó ruházatában, ^ használati tárgyaiban, nála levő egyéb dolgai- ^ ban keletkezett kárt is & meg keil téríteni. i $ K. Gy. pilisi olvasónk üzemig baleset következtében hosz- & szabb ideig betegállományban § volt. A táppénz és a fizetés g közötti különbözetet megkap- g ta, azonban ruházatában, ^ használati tárgyaiban, és a ^ balesetkor nála levő egyéb ^ dolgaiban keletkezett kárát a ^ vállalalat nem volt hajlandó g megtéríteni. Mivel olvasónk leveléber ' közölte munkahelyének címéi is, megérdeklődtük, miért zár­kózik el a vállalat a kár meg­térítése elől. Ott azt közölték velünk, hogy kármegosztásl alkalmaztak, viszont közben­járásunk nyomán elértük azt hogy a ruházatának kijavítá­sára fordított költségeit (mo­sás, tisztítás, műstoppolás), í vállalat megtéríti, ha beküld: a kiadásaival kapcsolatbar felmerült költségeiről a szám­lát. Miért nem kapott ju­bileumi jutalmat? V. L. ceglédberceli lakos 4( évi MÁV-nál eltöltött szolgá­lati idG után, rokkantság: nyugdíjba ment. A MÁV a fo­lyamatos munkaviszonyál 1925. január 22. napjától is­merte el, mégsem kaptarr meg sem a 25. évi, sem a 40 évi folyamatos munkaviszonj esetén járó jubileumi jutal­mat. Olvasónk leveléből megálla­pítottuk, hogy abban a téve désben van, mint rajta kívü sokan mások, hogy a jubileu­mi jutalmat már mindaz megkaphatja, akinek a pótsza­badság szempontjából folya­matosnak vették munkaviszo­nyát. Erre a tévedésükre már többször rámutattunk. A jog­szabály felsorolja, hogy me­lyek azok az esetek, amikor a jubileumi jutalom szempont­jából megszakítatlannak kell tekinteni az egyébként folya­matos munkaviszonyt. Erre most itt hely hiányában ismét nem térhetünk vissza. Csupán annyit közölhetünk, hogy le­véléből azt állapítottuk meg, hogy 1984-ben úgy szűnt meg a munkaviszonya, ami a mun­kaviszony folyamatosságát a 40 éves jubileumi jutalom szempontjából megszakította, viszont a 25 éves időre vonat­kozóan azért nem jogosult a jutalomra, mert a közszolgá­latban eltöltött időket is más­ként ítélte meg a korábbi jog­szabály a folyamatosság szem­pontjából. Erre vonatkozóan részletek hiányában nem áll módunkban bővebb felvilágo­sítást adni. Ha olvasónknak a MÁV-nál beszámított folya­matosság idejében egy nap ki­esése sem volt, és korábbi is­mertetéseink alapján is olva­sónk úgy látja, hogy az 1965. január 1. előtti szabályok sze­rint folyamatosnak tekintendő munkaviszonyát a jubileumi jutalomra irányuló igényénél nem vették figyelembe, akkor jogosult az igény felmerülésé­től számított 3 éven belül a vállalati munkaügyi döntőbi­zottsághoz fordulni. Dr. M. J. NEM REJTVÉNYFELAD- VÄNY. Az ÁBEÓ rövidítés. Az Általános Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendsza­bály rövidítése. Azért kérdez­zük, hogy elég szigorú-e, mert sajnos az 1966-os baleseti sta­tisztika sem szívderítő. Annak ellenére nincs okunk meg­nyugvásra, hogy a számok 1965-höz képest egyes terüle­teken némi javulást mutat­nak. A népgazdaság egészében 3 százalékkal kevesebb halálos baleset fordult elő munka közben 1966-ban, mint 1965- ben, az egyéb balesetek száma pedig 2,6 százalékkal kisebb. Az állami ipar, építőipar, szállítás és hírközlés munka­helyein 3,5 százalékkal keve­sebb halálos és 7,6 százalékkal kevesebb egyéb baleset tör­tént. 1965-höz, sőt 1962—65 évek átlagához képest is csök­kent a halálos balesetek szá­ma a Nehézipari Miniszté­rium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Élelmi- szeripari Minisztérium irányí­tása alá tartozó munkahelye­ken. Például a bányászatban 35, a közlekedési eszközöket gyártó ágazatban pedig mint­egy 75 százalékkal kevesebb halálos baleset fordult élő. Sajnos szomorúbb a kép például az építésügy munka­helyein, ahol 28,5 százalék­kal, a könnyűiparban, ahol csaknem a duplájára és a me­zőgazdaság állami szektorá­ban, ahol az erdészet számai­val együtt több mint a két­szeresére növekedett a halá­los balesetek száma. A teljes igazsághoz még az is hozzá­tartozik, hogy a csökkenő ten­denciát mutató bányászatban is több mint kétszer annyi ha­lálos baleset fordul elő, mint amennyi az egész ipar átlaga. Sok halálos baleset fordul elő a szállítás, a hírközlés, az építőipar, az építőanyag-ipar és a mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben. ÖSSZESSÉGÉBEN a nem halálos balesetek száma is kevesebb, mint 1965-ben volt. Az egész népgazdaságban 2,3 százalékos a javulás. Az ipar­ban ezer munkásra számítva 9,4 százalékkal, a mezőgazda- ság állami szektorában pedig 12,5 százalékkal kevesebb bal­Elég szigorú-e az ÁBEO? eset történt. Az egyes iparcso­portokban azonban még min­dig sok ember sérül meg. A bányászatban például minden ezer dolgozó közül 130, a pa­píriparban 90, a fafeldolgozó iparban 87, a kohászatban 82, az élelmiszeriparban 73 em­bert ért három napon túl gyógyuló sérülést okozó üzemi baleset. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben közel 30 százalékkal több üzemi balesetet jelentettek be, itt azonban azt is figyelembe kell venni, hogy amíg azelőtt csak a 8 napon túl gyógyuló baleseteket jelenítették, 1966. január 1-től már a három napon túl gyógyulókat is kö­telező jelenteni. AZ ELŐBBI FELSOROLÁS­BAN a statisztika anyagát követve gépekhez, tárgyakhoz kapcsoltuk a baleseteket, ho­lott így vagy úgy, de vala­mennyit emberek okozták, idéziték elő. Ez az igazság, akár azt írták a jegyzőkönyv­be, hogy a balesetért a dolgo­zó a felelős (és ez a szám még mindig ijesztően magas), akár a munkaadót marasztalták el az ügyben. Ne áltassuk ma­gunkat: sohasem a gép hibás, hanem az ember. Kezd eluralkodni egy olyan nézet, hogy a technikai hala­dással együtt a balesetek szá­mának törvényszerűen emel­kedni kell, holott ennek ép­pen a fordítottja igaz, de ter­mészetesen csak akkor, ha az ember ismeri és komolyan is veszi a technikát. A fenti né­zet vallói valamiféle társadal­mi menlevelet igyekeznek ad­ni vagy kapni különféle bajo­kat okozó mulasztásokra. Sze­rencsére az ezzel törődő hiva­talos szervek egyre szigorúb­bak és már készülnek az új jogszabályok is, amelyek majd az új gazdaságirányítás keretei között intézményesen érvényesülnek. A munkavédelem legfőbb őrei a szakszervezetek. A bal­esetek számadataiban bekö­vetkezett csökkenés kémé-j [ nyebb fellépésüknek és a ' már említett új óvórendszabá­lyoknak köszönhető. A mun­kavédelmi felügyelők 53-mal több esetben rendelték el gé­pek vagy egész üzemrészek leállítását, mint azelőtt. A ko­rábbinak a duplájánál is több esetben éltek a feljelentés jo­gával, a bírságolások száma azonban érthetetlenül csök­kent. Amikor a szakszervezetek értékelték az 1966. évi bal­eseti helyzetet, egybehang­zóan vallották és vallják, hogy hatékonyabb tevékeny­ségre van szükség. Csak egyetértésünket fejezhetjük ki ezzel a véleménnyel, azzal a megjegyzéssel^ hogy ez a „ha­tékonyabb” né egy kis javu­lást jelentsen, hanem tegyünk végre pontot néhány eléggé régóta írt mondat végére és lépjünk fel a lehető legerélye­sebben. ELSŐSORBAN továbbra is az ellenőrzés szigorítása szük­séges, de ennek célját is fő­ként a megelőzésben jelöljük meg. Az ellenőrzés azonban csak úgy lehet még hatéko­nyabb, ha lehetőségei, eszkö­zei, hatásköre is kiterjed. Az előfordult balesetekkel kap­csolatban célszerű lenne ese­tenként bizottsággal megvizs­gáltatni, hogy ki, vagy kik felelősek előfordulásukért, és ha bebizonyosodik, hogy va­lótlant írtak a jegyzőkönyvbe, rójanak ki súlyos anyagi és erkölcsi büntetéseket. Súlyo­sabb esetekben még szabad­ságvesztést is alkalmazhatná­nak. Célszerű eszköz lehet a fizetett szabadság elvonás, nyereségrészesedés, prémium­elvonás, fizetéscsökkentés, ja­vító-nevelő munka alkalma­zása. Mindezt akkor is szab­ják ki, ha nem fordult elő baleset, de az ellenőrzés en­nek veszélyét előidéző mu­lasztást fedezett fel. Farkas István G YERMEKNEVELÉS Az elhanyagolt Ez a nevelési forma a szülő és gyermek kapcsolatának tel­jes hiányát mutatja. A leg­szélsőségesebb esete, amikor a szülő a gyermek szükségleteit sem elégíti ki (elhanyagolja ruházatát, nem gondoskodik megfelelő táplálásáról stb). Ez szerencsére ritkán fordul elő, de gyakori, hogy a gyermek terhére van szüleinek, testi szükségletei­ről gondoskodnak ugyan, de érzelmileg elhanyagolják. Nem sokat törődnek azzal, ki­vel barátkozik, milyen problé­mák foglalkoztatják, mi az érdeklődési köre. „A kicsi csak játszik naphosszat, még nem lehet sem gondja sem problémája.” Ha meg iskolá­ba jár, akkor esetleg csak az érdekli a szülőket, hogy lec­kéjét elvégezte-e, de sokszor még az sem. Ha rosszabb bi­zonyítványt vagy intőt hoz ha­za összeszidják, megverik. Ilyen körülmények között a gyermeknek csökken a bizton­ságérzete, elmagányosodik és elkallódik. A családban nincs meg a lehetősége arra, hogy érvényesítse jogait, mert nin­csenek jogai csak kötelessé­gei. Érzi, hogy szülei legszí­vesebben megszabadulnának tőle és magatartásával arra kényszeríti őket, hogy fog­lalkozzanak vele. Nem ment­hetjük fel a gyermeküket el­hanyagoló szülőket azzal, hogy mindketten fáradtak a napi munka után, nincs már energiájuk arra, hogy a gyer­mekkel is foglalkozzanak. A gyermek nevelését az állami intézményekre, bölcsődére, óvodára, napközi otthonra bízzák, rájuk ruházzják a fe­lelősséget is, holott ezek az intézmények csak kiegészítik és nem helyettesítik a családi nevelést. A feleslegesség érzése a senkihez sem tartozás az, ami Pistit gyötri. Anyja, ap­ja „elfoglalt” ember. Késő este járnak haza, napok el­múlnak míg találkoznak a gyerekkel. A háztartást a nagymama vezeti, fáradt és türelmetlen. Nem lehet azt mondani, hogy nem szereti Pistit, de öregnek érzi magát ahhoz, hogy egy 9 éves fiú minden gondját magára ve­gye. Sajnálja a gyereket és szégyenli fia közömbösségét, menye „lelketlenségét”, azért vállalkozott arra, hogy fel­ügyel Pistire és vezeti a ház­tartást. Nem akarja, hogy a gyereket idegenekhez, vagy intézetbe helyezzék el, mint egy árvát. Mind terhesebb azonban' számára a gyerek rosszasága: Pisti ugyanis ren­detlen, engedetlen, vad, sok panasz van rá az iskolában is. Nagymama sokszor úgy ér­zi, hogy' nevelése meghaladja erejét, ilyenkor kijelenti Pis­tinek, hogy elköltözik a lá­nyához, akinek szintén elkel­lene a segítség és ott van ked­venc unokája is. Amikor ez szóba kerül Pisti hálátlanul kijelenti, hogy az csak jó lesz neki, legalább azt tehet, amit akar. Nagymamának erre már kész válasza van „Azt te csak hiszed, anyád és apád nem bajlódnak veled, majd inté­zetbe adnak.” Ági nagy lány. Kicsi kora óta hozzászokott, hogy szülei számára ő csak annyit jelent, mint egy kép a szobában. # Szerencsésebb volt azonban a helyzete mint Pistinek, mert őt a nagyma­ma — aki nevelte — szerette. Ági ma is neki mond el min­dent. A jó és rossz felelete­ket az iskolában, a csalódáso­kat. A nagymamának mesélte el azt is, mikor szerelmes lett. Ágiéknál nincs veszeke­dés, hangos szó. Amikor kicsi volt néha sírt, jelenetet ren­dezett, hogy anyuék ne men­jenek el este is, maradjanak vele, játsszanak vele. Ilyenkor anyu kicsit értetlenül nézett rá. A felnőtteknek dolguk van és el kell menniük, pihenés­re is szükségük van. Áginak ott a sok szép játék, azokkal játsszon, a nagymama mesél neki, vagy ha társaságra van szüksége, keressen magának barátnőket. Most már nem ke­resi anyuék társaságát. Ági érettségi előtt áll, felmerült a szülőkben, hogy pályát kell választania és akkor döbben­tek rá, hogy semmit sem tud­nak erről a csinos fiatal lány­ról, aki az ő gyerekük, velük együtt él. Nem tudják mi ér­dekli, mi foglalkoztatja? Ági nagymamával beszélte meg terveit. A szülők ezen egy ki­csit megsértődtek, ök gon­doskodnak róla, hogy minde­ne meglegyen és velük sem­mit sem közöl. Nehezen bár, de számonkérték Ágitól; miért nem velük tárgyalta meg, hogy a jelentkezési la­pot hova küldje az iskola. Ági most újból olyan lett, mint ki­csi korában, szenvedélyesen tört ki, „Érdekelt benneteket valaha is, hogy mit akarok! Beszélgettetek velem valaha is?" Anyu botrányosnak tar­totta Ági kitörését, hiszen elég gyakran beszélgetnek vele. Ági azonban felidézte a beszélgetések tartalmát és az valóban csak arra vonatko­zott,, hogy mire van szüksége Áginak, mit kell megvásárol­ni, milyenek voltak az iskolai feleletek és az, hogy evett-e rendesen. Ági szülei megdöbbenve hallgatták. Ök ezt soha nem gondolták végig. Tudatosan nem akartak bánatot szerezni neki, hiszen jóindulatú embe­rek, csak éppen nem vették tudomásul azt, hogy a gyerek igényli őket. Az összeütközés után meg­kísérelték újból felvenni a kapcsolatot Ágival. Színház­jegyet vettek számára is. Ági kitért. Nem haragosan, nem sértődötten, hűvös barátság­gal, ahogy a szülők vele tet­ték annak idején. Dr. H. A. Cso da latos no ul egy kis rooogon. tsiKimoen. imnaenkx i megnézi. A kép reklám. Arra akar rábeszélni, hogy vegyek robogót. Ebben segít a hölgy. Bikiniben. Kérdezhetné bárki: Miért ül egy hölgy bikiniben a motorra? Szőrszálhasogatás! Léda a hattyún még hiányosabb öltözékben lovagolt, illetve hattyúgoit. Pedig nem is reklám célból tette. Csodálatos nő — természetesen szintén bikiniben — egy kis dobozt tart a kezében. A dobozban —, de ez nem látszik — húsleveskocka, tyúkszemirtó, rovarpor, vagy bármi más le­het. A hölgy bájos mosolya és csábos bájai szinte szuggerálják, hogy vegyek a doboz tartalmából. Reklámiparunk eme fogása már ismert, sokat beszéltek róla, ne is vesztegessünk rá több szót. Ehelyett bevezetjük az olvasót a reklámkészités titkaiba, j Felső képünk egy sajtótájékoztatón készült. Láthatják a ri­porterek nagy hadát, amint fényképezik, filmezik és közben csodálják a két hölgyet. A másik kép már az eredmény: A reklámfotó. Lehetne fürdőruha-reklám, IBUSZ-plakát, egy strandfürdő prospektusának borítólapja és lehetne még sok minden. Ebben az esetben, miután a sajtótájékoztatót az OFOTÉRT rendezte, a nekivetkezett hölgyek az új, divatos napszemüvegek viselésére inspirálnak. És, ha valakinek a kép J láttán mégsem ez jut eszébe, arról természetesen a képek ké­szítői nem tehetnek. Ez egy kitűnő szemüvegreklám. Állításomat mi sem bizo- ’ nyitja jobban, hogy amikor a képet bevittem a szerkesztőm­nek, azonnal feltette a szemüvegét (ősz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom