Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-09 / 83. szám

4 %M(v3ap 1967. ÁPRILIS 9., VASÁRNAP Marika törvénye Hét vaságy a tágas helyiség­ben. A levegő szinte remeg a fonógépek zajától. — Úgy megszoktuk, hogy nem is tudnánk már aludni, ha elhallgatnának — fordul vissza a tükörtől egy lány, nylonikombinéban. Ez itt a budai, Karolina úti lenfonoda engedély nélküli munkásszállása. A gyár ille­gálisan kénytelen hajlékot ad­ni néhány vidéki fonónőnek; tartani kell a munkaerőt, hi­szen a magas fizetések ellené­re is rendkívül nagy a fluk­tuáció ebben a nehéz szakmá­ban. A faluról bejáró lányok legtöbbjének csak első, átme­neti állomás ez a gyár. S nem is lesz ez másként, amíg nem változtatnak a nehéz munka- körülményeken. ÉP Ebben a környezetben is­merkedem meg Márikával és történetével, amelyet, bár nem hangolt jókedvre, mégis továbbadok. Marika két falujabell asz- szonnyal él a munkásszállá­son, már több, mint harminc éve. Ennyi idő alatt épp úgy nem jutott egyiküknek sem eszébe munkahelyet változtat­ni, mint ahogyan az sem for­dult meg a fejükben, hogy a Galga menti sokszoknyás nép­viseletet felcseréljék városia­sabb öltözékre. Sok mosoly­gással oldott, fekete kendős szikárságuk a változatlanságot képviseli nyüzsgő, mozgó, cse­rélődő környezetükben. Ismerem a vidéket, amely Szombaton befogadja, hét ele­jén, a főváros felé ereszti őket. A hosszúkás paraszthá­zak elejét már rég lebontották arra felé, de a helyükbe épült szokvány családi házakat íz­lésbeli talajtalanságról árul­kodó, öncélú hivalkodás aggat­ja tele sajátos díszeivel: csi­szolt ablaküveggel, túl cifrá- zótt vaskerítéssel, manzárdte- tővel, amely mögött senki sem lakik — bár gyakran az új házak is üresen állnak, mi­közben a család meghúzódik az udvar végében, a régi pa­rasztház maradékában. — A szomszédunkkal le akarták bontatni a magas te­tőt, mivel a törvény tiltja az ilyen fényűzést, mert kevés a fa. De az az ember azt mond­ta, hogy akkor inkább fel­gyújtja a házát — nevetgél Márika. rakozni, akkor egymással tán­coltak — most meg már mire vágyódjon? Legnagyobb büsz­kesége: háromszor volt szín­házban. — Udvarlója volt? Rámnéz: hogyan gondolom én azt? Hát nem volt elég őneki, hogy egyszer megjárta a férfiakkal? De én is a tárgyra térek, és nem játszom tovább a tudat­lant, hiszen nem véletlenség- ből faggatom pont Márikát: hallottam már róla egyet-mást. azt is, miben keresi ez az élet a célját, oda sem figyelve semmi másra. — Igaz, hogy többször ka­pott fegyelmit azért, mert ~a társnőitől, fizetségért, átvet­te, és feketén ledolgozta a műszakot? Igaz, hogy egyszer a 24-ik órában szedték le a fonógépről? Válaszul csak nevet. Ez a nevetés azt jelenti, hogy ő tudja, amit tud. Furcsa ne­vetése van, a falubelije azt mondja neki, Márika, Mári­ka, ez a jókedv tartja magá­ban az egészséget — mert még sohasem volt beteg. De nekem nem tetszik ez a hisz­térikus, konok nevetés: meg­érzem, hogy érvek helyett, zavarában nevet így azok előtt, akik nem tisztelik az ő törvényét, akik kritizálják, be­leszólnak az életébe. — Mennyit keres? Vagy 2200 forintot kap a borítékban. Ehhez jön még a mellékes: egy kis fekete túl­óra, egy kis ez, egy kis az. Mosást, vasalást vállal a mun­kásszálláson. Abból is forin­tot csinál, ha a hét végén ha­zautazik: száraz kenyeret visz eladásra, vagy friss disznó-? húst szállít filléres nyere­ségért, mert a faluban nem kapni húst. De abban aztán egyenesen utánozhatatlan, hogy milyen kevésbe kerül az élete. Mári­ka összesen körülbelül havi 150 forintot költ. A munkás- szállásért 70 forintot fizet, ehhez kiadásként még hoz­zájön a kedvezményes vas­úti jegy ára. tMásra nem ad ki pénzt. Ebédet, vacsorát in­gyen kap az üzemi étkezdéből takarítás fejében. Ahogy el­nézem, ruházkodásra sem mehet el sok pénze. S nagyon vigyáz a holmijára: tavasz­tól őszig kézben viszi a cipő­jét az utcán. Húsz évvel ezelőtt telket szerzett. A családiház pár év alatt felépült. Azóta a lakás berendezésére költi minden pénzét. — Van már mosógépem, centrifugám, porszívóm, rá­dióm, televízióm, padlóke- félőm. Nemsokára hűtőgépet veszek — sorolja. Legutóbb ezer forintos szentképpel gazdagította a hálószobát, majd rózsaszín teddy beerkabátot vett az egyik unokájának. A család hat tagból áll. A ház háromszobás, de a kony­hában élnek. A szobát csak akkor nyitják ki, ha bekap­csolják a tv-t. Márikának eddig a televí­zióból sem volt sok öröme: mihelyt elkezdődik a műsor, elálmosodik. # Megígérte az üzembeliek­nek, hogy ha majd minden meglesz a házban, aminek meg kell lennie, vendégül lát­ja őket, győződjenek meg ró­la a saját szemükkel: érde­mes volt spórolni. De a töb­biek nem veszik ezt az invitá­lást komolyan. Miért is verné magát a házigazda költségei­be Márika — hiszen a csa­ládján kívül nem nagyon sze­retheti ő az embereket, kü­lönben nem maradt volna olyan társ nélkül élő, magá­nyos. Az embereket sem sze­reti, a munkáját sem szereti. A teljesítménye után a leg­jobb fonónő lenne a gyárban, ha nem vétene annyi hibát. Harmincöt év alatt oly sok fonalat font meg, hogy abból kb. 3000 kilométer hosszú vá­szon készült; s ki tudná ki­számítani, hány ruha, terítő, lepedő, pelenka, pólya, mi­egyéb. i Szép dolog így elkép­zelni, 'hányán használták a Márika vásznát — de Márika ezt nem képzeli el, nem fogé­kony az ilyen dolgokra. Ál­talában közönyt érez minden­fajta rejtett szépség iránt. Márika története ezzel tu­lajdonképpen véget is ért, A tanulságot nem érdemes le­vonni, mert Márika úgy sem fogadná meg, a fiatalabbakra pedig nem érvényes a Márika törvénye. Padányi Anna Vallomás m hö&játéh PAPP SÁNDORNÉT NAGYPÉNTEKEN ESTEFELÉ VÉRZŐ FEJJEL, KÁBULTAN VITTÉK A MENTŐK OCSARÖL KÓRHÁZBA. A FÉRJÉT BILINCSBEVERVE RENDŐR KÍSÉRTE A DABASI JÁRÁSI KAPITÁNYSÁGRA. KÉT SÍRÓ KISLÁNYUKAT JŐ SZÍVŰ SZOMSZÉDOK VETTÉK MAGUKHOZ. ÍME, HÁROM RÖVID MONDAT­BAN ELFÉR A TRAGÉDIA: SZÉTHULLOTT EGY CSALÁD. Szürkéskék szem. Nyugodt tekintet. A fogdában nincs borbélyműhely: egyhetes bo­rostával borított, de ennek j ellenére sem visszataszító arc. Nincs kifejezett bűnöző jellege. Vászonnadrágjának térde foszladozik, kék zub­bonya piros hajtókáján ezüst sávok. Foglalkozása? — MÁV kocsirendező. Átlátszó mentegetőzés Ötször volt már büntetve, ezenkívül tavaly garázda­ságért a rendőrség pénzbír­sággal sújtotta. Ócsán iszá­kos embernek ismerik. — Mondja el, hogyan tör­tént a dolog. — Délután fél öt tájban ha­zamentem, enni kértem. A fe­leségem azt mondta, nem fő­zött nekem, aztán felkapta a piszkavasat. — Vagyis magára támadt? — Igen. — Maga pedig talán a nad­rágszíját használta jogos ön­védelemből? Elpirul. Rájött, hogy na- gyonis átlátszó a mentege­tőzése, gyorsan módosítja a mondókáját: — Elkapott az indulat, le­csatoltam a szíjat és azzal ütöttem. Akkor vágott fejbe a piszkavassal, erre a szíjat eldobtam, felkaptam a kony- hahokkedlit és fejbevertem, de csak egyszer, mert lát­tam, hogy a homlokán kiser- kedt a vér. A saját lábán ment ki a konyhából, át a szomszéd­ba. — Az orvos találta. Erre nincs semmi megjegy­zése. Elismeri viszont, hogy mielőtt hazament ivott, de ré­szeg nem volt. — Előfordult azelőtt is, hogy veszekedtünk. Néha megpo­foztam az asszonyt. Szóval a házasságunk nem volt ép­pen első osztályú. Megfér­tünk egymással. Csak tavaly április óta... Havi keresete 1450 forint, régebben hazaadta, tavaly április óta azonban jófor­mán mindig italra költi az egészet. — Hogyan követelhet ételt otthon, ha nem ad pénzt a fe­leségének? Pislog, nem felel. — Három hete, amikor 9 éves kislányát, Erzsikét olyan csúnyán megverte, akkor sem volt részeg? — A gyerekkel az utcán ta­lálkoztam, nem köszönt, még azt sem mondta, hogy papa — szeméből könnyek sajtó- lódnak ki. — feleségem iz­gatta ellenem a kislányt. Az­nap is. ittam, de nem voltam részeg ... Hát amikor saját apját meg­verte? Meg a katonaságnál, amikor olyat követett el, hogy két és fél esztendőre becsuk­ták? És amikor lopott? És amikor hitelbe vett kerék­párt, mielőtt a vételárat ki­fizette,' eladta? És amikor másodszor is* lopott? Egyszer sem volt részeg? — Ez mind évekkel ezelőtt történt és én csak tavaly áp­rilis óta iszákoskodom. Harminc éves. Eddig közel öt évet ült börtönben, tíz éve házasodott, ebből csak négy esztendőt élt együtt a felesé­gével. Pappné kora fiatalsága óta, tizennégy esztendeje or­sózónő ugyanabban a pesti fonalkikészítő üzemben, ön­magát és gyermekeit saját keresetéből tartotta fenn olyankor is, amikor a férje éppen büntetését töltötte. Nerti. — A fogdából persze nem érintkezhet a külvilággal, de egy hét alatt igazán érdeklőd­hetett volna. Mit gondol, akad olyan rendőr, akit, ha meg­kér, hogy tudakolja meg, mi van velük, a kérését megta­gadja? — Nem kértem meg rá sen­kit. — Mi történt múlt április­ban, hogy ivásnak adta a fe­jét? Hosszasan, zavartan és za­varosan elmondja, hogy ami­kor öt éve egyszer kijött a börtönből, családjával együtt a szüleihez ment Nagykátára. Édesanyja nem tűrte meg a házban a feleségét, az asz- szonynak a gyerekekkel Pest­re kellett költöznie. Ha ez így igaz, akkor a Papp-család drámájában nem az alkohol az elsőrendű vádlott, annál kevésbé, mert Papp András otthon maradt és: — Én akkor összeálltam egy elvált asszonnyal, de a felesé­gemmel nem szakítottam, ta- lálkozgattunk. Aztán egyszer csak eljött Rátára és bejelen­tette, hogy gyermeket vár. Er­re megint összeköltöztünk. Múlt áprilisban pedig elmond­ta, hogy abban az időben, amikor mással éltem, neki is volt valakije. Hát azóta része- geskedem — hadarja akár a bemagolt leckét, mintha a fogda magányában kiagyalt védekezésnél nem lenne egyéb az egész történet. Nem, a felesége nem italos, akkor sem részegeskedett, amikor az elvált asszony belé­pett az ura életébe. De az biztos, neki bizonyítéka van rá, hogy a felesége megcsal­ta... — Most már azt sem tu­dom, hogy enyém-e a kiseb­bik leány? — alig észlelhető halvány mosoly játszadozik szája körül. — Azt tudja, hogy a tör­téntek után újra elítélik ... — Akármennyire Ítélnek, megérdemlem! — ezeken a szavakon nagyon is észreven­ni, hogy a nyomozók, sőt már a bírák szivéhez irányulnak. — ... ha kiszabadul, mi a terve? — Elmegyek a feleségem­hez, megkérem, hogy fogadjon vissza... — ez pedig szinte őszintén hangzik, viszont túl patétikusnak a folytatása: — ...és ha visszafogad, én töb­bé üres borospohárhoz sem nyúlok ... — aztán nagyon fellegősen: — ... de a más holmijához sem. A konyhazsámoly nagyon nehéz volt, különös szerencse, hogy Papp Sándorné csak sú­lyos agyrázkódással került kórházba. Most már kissé job­ban van, de idegállapota miatt még nem hallgathatta ki a rendőrség. Szokoly Endre eszméletlenül — Tudja, hol vannak most a gyerekei? Hogy, hogy van a felesége? A PARAGRAFUSOK ÚTVESZTŐIBEN 'Az életekbe még ma is szi­gorúan beleszól a vallás, a szokás, a szerzés törvénye, amely nemzedékekkel ezelőtt fogalmazódott meg, és a szü­lők mindig tovább adták a gyerekeiknek. Márikának is bizonyára ko­rán megtanították. — Rét . szobánk volt, az egyik üresen állt, a másikban heten laktunk. Az öcsém még gyerekkorában megbetegedett, évekig gyógyítgattuk a kór­házban, de hiába öltük bele a sok pénzt, egy napon meg­halt. Amikor tizenhárom éves lettem, eljöttem én is a nővé­reimmel a fonodába — így foglalja össze röviden gyerek­korát Márika, aki, lám, még- I sem véshette eléggé az eszébe a törvényt annak idején, mert i lány fővel gyereket hozott a világra. Nem tudom, hogyan viselkedett akkor a környeze­te. Annyi azonban bizonyos, > hogy másodszor is megtanítot­ták neki a törvényt, de alapo­san: annyira, hogy bár a vi­lág megváltozott körülötte, Márika úgy maradt. — Hány éve dolgozik itt, Márika? — Harmincnegyedik. — Mit látott maga ennyi idő alatt Budapestből? Szinte semmit. Volt egy párszor a Lehel téri piacon, mert ott színes szalagot árul­tak, volt a Gellérthegyen, a Duna-parton és talán, ha jól emlékszik, a Margitszigeten is. Ismeri az utat a Nyugatihoz, és a Tolbuhin körúti nagy­csarnokba. Fiatal korában sem vágyódott más helyekre — több száz parasztlány élt itt a gyár melletti munkásszállá­son: s mint emlékszik, ha már nagyon szerettek volna szó­Űgy kellene, hogy nyugodt, higgadt, megfontolt monda­tokban sorakozzanak fel a té­nyek; éppen mint a bíróság előtt. Ebben az ügyben azon­ban hiába számol az ember tízig, nem biztos, hogy sike­rül háttérbe szorítani az in­dulatokat. Hosszú levél fekszik előt­tem, nyolc sűrűn gépelt ol­dal, amelyet először meglehe­tősen gyanakodva, hitetlen- kedve olvastam, ma már azonban tudom, hogy a lé­nyegét illetően igaz. Az elke­seredett sorok egy dr. Molnár Tibor nevű ember ellen szól­nak, aki sorozatos perekkel tartja rettegésben szomszé­dait, s olyan bámulatosan ke­zeli a paragrafusokat, hogy a bíróság előtt rendre csatát vesztenek ellene.­---------.------ A virtuóz hu­j A tényállás I szárvágások egyi­---------------- ke, hogy dr. M olnár Tibor mint anyjának jogi képviselője jogerős bírói ítélettel — kulcsot szerzett szomszédja1 lakásához. Most nézzük sorban, hogy miféle címen lehet egy idegen lakás­ba ki-be járni. A színhely: Gödöllő, Dózsa György út 28. Itt lakik dr. Molnár Tibor édesanyjával, s Tóth István marós a feleségé­vel. A telek, amely valamikor egy tulajdon volt, ma két részre oszlik telekkönyvileg is. Az első fronton áll egy na­gyobb ház, ennek egyik udva­ri lakását — egy szoba, kony­ha, előszoba, éléskamra — Tóth Istvánék lakják. Hátul, a másik telken, két kisebb ház épült, amelyeket keskeny bejárón, úgynevezett szolgal­mi úton át lehet az utcáról megközelíteni; itt, az utcától legtávolabb eső házban lak­nak Molnár ék. Na mármost; az utcai ház alatt jókora pin­ce húzódik, amelyet valami­kor boroshordók számára épí­tettek, s ennek egyetlen lejá­rata Tóthék előszobáján át közelíthető meg. Senki sem vitatja, hogy ez a pince — a helyzetből következően — ki­zárólag Tóthékat illeti, csak egyedül Molnárék kardoskod­nak érte, akik innen mintegy 70—80 méternyire laknak. És a bíróság nekik adott igazat: úgy találta, hogy jogosan kö­vetelik a pince használatát, s hovatovább, a Tóthék lakásá­nak a kulcsát is, mert enélkül nem járhatnak le tetszésük szerint a pincébe. Amikor az ember megáll a Tóthék keskeny előszobájá­ban, s hallgatja az indulatos, végnélküli panaszokat, hogy kétszobás lakást adtak ezért az egy szoba, konyháért, s szó sem volt a pince közös használatáról, a tanácsi kiu­taláson sincs feltüntetve ilyesmi, nemhogy még kulcsot is kell adniuk a lakásukhoz, egy idegennek! — ekkor, mondom, elakad bennem a szó. Magamban bevallom ugyanis, hogy engem is meg­ütne a guta, ha tudomásul kellene vennem, hogy a szom­széd járhat-kelhet a lakáso­mon keresztül; megállhat a hálószobám előtt, benézhet a konyhámba. Mindez azonban csak egy per, amely lényegében be is fejeződött; van azonban még ezen kívül vagy hét. Vaskos aktacsomó fekszik dr. Molnár lakásának asztalán, gondosan különválasztva valamennyi ügy, hogy bármelyiket bármi­kor elő lehessen húzni. Csak megpendítem a témát, dr. Molnár azonnal elemében van, rajzol, bizonyít. — A pincehasználat igenis megillet bennünket — állítja —, minket oda évekkel ezelőtt beengedtek, amikor még híre sem volt Tóthéknak. Az a mostani előszoba átjáró volt, ajtót is csak a Tóthékat meg­előző lakók csináltattak rá, de ezek azért továbbra is megengedték, hogy lejárjunk a pincébe, csak Tóthék akar­nak kizárni bennünket. — De hát a lakásukról van szó, s ha ők egyszer tiltakoz­nak a zaklatás ellen ... — Az kérem mindegy. Mi­nek cseréltek? A szavaiból bizonyos szen­vedély sugárzik, biztonság ér­ződik. Meg is jegyzi, hogy itt jogi kérdésekről van szó, és ő nem is várhatja el tőlem, hogy én ezekben otthon le­gyek. A ház, amelyben Molnárék laknak dr. Kiss Ernő tu­lajdona, aki a szomszédban, egy hihetetlenül nyomorúságos albérletben húzódik meg má­sodmagával, immáron nyolc esztendeje. A fáradt, 75 éves öreg háztulajdonos — aki pa­pírokkal igazolja, hogy 1919- ben direktóriumi elnök, me­gyei tanácstag volt — túlzás nélkül állítom, hogy állandó életveszélyben tengődik. A szobája alig szélesebb az ajtó- nyílásnál, alacsony, hogy le kell hajolni, ha belép az em­ber; gőz, füst, áporodott rot­hadás szaga árad belőle. A tisztiorvos már többször is lakhatatlannak nyilvánította ezt az odút, ahol az öreg nem is egyszer szerzett tüdőgyulla­dást. Ugyanekkor Molnárék albérlőt tartanak a nyomorgó öreg házában, két helyiségből álló lakást adtak ki, amiért természetesen ők szedik a lakbért. Ráadásul — maga dr. Molnár elismeri —, egy őszt szegben hatezer forintot előre vettek fel az albérlőtől. Megáll az ész, hogy egyál­talán ilyesmi létezhet. Ez az eset szinte követelőén figyel­meztet; rendezni kellene vég­re, hogy a valóságban meny­nyiben illeti meg a tulajdo­nost a tulajdona. Megkérdez­tem dr. Molnárt, nem tartja-e furcsának, hogy kétszer annyi lakbért szed az albérlőtől, mint amennyit az egész bér­leményért a tulajdonosnak, a nyomortanyán élő dr. Kiss Ernőnek fizet? Azt válaszolta erre: — Semmi különös nincs benne. Budapesten sok ezer ilyen eset van. Le kell nyelni a békát; leg­alábbis úgy tűnik, nincs tör­vény, amivel vissza lehetne vágni dr. Molnárnak. Sőt, még ő perli az 550 forint nyugdíj­ból élő háztulajdonost, hogy tisztíttassa ki az általuk hasz­nált ámyékszéket: kötelessé­ge — úgymond —, mint házi­gazdának. És a perben, ahogy pillanatnyilag megítélhető, megintcsak dr. Molnár látszik a győztesnek. Tulajdonképpen ezt a Molnárék lakta házat, s a mellette levőt is államosí­tották 1945 után, amíg a tu­lajdonos , — másik szóval: örökös — valahol a Dunántú­lon élt. Majd 1956 után adták vissza a házakat dr. Kiss Er­nőnek; úgy, hogy mindegyik­ben lakó volt. A kisebbik épü­letet sikerült eladnia: végül is megvette a lakója. A másik, amelyikben Molnárék laknak, csak a tulajdonos gondjait szaporítja. Már meg sem lepődtem, amikor azt is megtudtam, hogy dr. Molnár Tibor azzal a szomszédjával is perben áll, aki a kisebbik házat megvet­te dr. Kiss Ernőtől. Ez a fia­talember — névszerint Kiss Kornél, foglalkozását illetően laboráns — bekerítette a 46 négyszögölnyi kis portáját, amelyet megvásárolt. Erre jöttek Molnárék, hogy sürgő­sen bontsa le a kerítést. Mert először is: nekik a kerítés miatt így hosszabb utat kell megtenniük a lakásukig. Való igaz; mintegy két méterrel. Továbbá: a bekerített részből — mindegy, hogy kinek a tu­lajdona — őket, tudniillik Molnárékat illeti 28 négyzet- méter, azon az alapon, hogy korábban is használták ezt a területet. Maradt kertjük, nem az a baj, de nekik az az ágyásnyi rész is kell. Szüksé­ges-e elmondani, hogy noha az eredeti bérleti szerződés­ben, amely megvan ma is; szó sincs kerthasználatról, sem a használható udvar nagyságáról, csupán azt fogal­mazták meg benne, hogy mi­lyen helyiségeket vettek bér­be Molnárék — mégis a pert elsőfokon megnyerték, Kiss Semmi különös?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom