Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-30 / 101. szám

I« “K/Uriap 1967. ÁPRILIS 30., VASÄRNAP Éljen és erősödjön a szocialista országok népeinek egysége! Világkongresszus Mexikóban A kőolajipar fejlődése gyors és sokoldalú Beszélgetés Péceli Bélával, a Dunai Kőolajipari Vállalat főmérnökével Az egymásra halmozódott benyomások, tapasztalatok és élmények egészen frissek: Pé­celi Béla, a Dunai Kőolajipari Vállalat főmérnöke a napok­ban érkezett vissza Mexikóból, ahol — az öt főnyi magyar küldöttség tagjaként — részt vett a VII. kőolaj-világkong­resszuson. A négy évenként megrendezésre kerülő kong­resszusok — az előző 1963-ban Frankfurtban volt — a kőolaj­tudomány egészét átfogva, va­lóban világtalálkozók. Teljes képet adnak a kőolaj tudo­mány helyzetéről, fejlődési irányáról, az egyes tagorszá­gok törekvéseiről. Három nyelven, nyolc teremben — A kongresszuson elhang­zott előadások — mondja Pé­celi Béla — azt bizonyították, hogy a kőolajipar valamennyi ágának fejlődése igen gyors és sokoldalú. Uj és még újabb elméleti és gyakorlati megol­dások követelnek maguknak helyet, s ezt a többi között az is igazolta, hogy a kongresz- szust előkészítő állandó ta­nácsnak igen bőséges anyag­ból kellett kiválasztania az elhangzott előadásokat, ame­lyek között két magyar mun­ka is szerepelt. Az aztékok hajdani főváro­sa, Tenohtitlan, a mai sok millió lakosú Mexico City volt a kongresszus színhelye: an­gol, francia és spanyol nyel­ven, nyolc teremben folytak a tanácskozások, hat napon át. Az előadások három típusát lehetett megkülönböztetni: az egy-egy részterület egészét átfogó, ún. plenáris ülésen el­hangzó előadások, a vitaelö- adások, amikor öt-hat szak­ember 20—25 perces bevezető­je után előadók és hallgató­ság kérdezz — felelek formá­ban folytatta az eszmecserét, s végül az egyedi kutatások­ról elhangzott beszámolók. A kongresszus sokoldalúságát igazolandó, elég megemlíteni, hogy 16 plenáris s 42 vita­előadás hangzott el, az egyedi kutatásokról szóló referátu­mok száma pedig meghaladta a hatvanat. — A kőolajtermelés és fel­dolgozás minden részterülete téma volt — mondja a főmér­nök , így a« többi között igen alapos munkát tükröző elő­adást hallgathattunk a világ kőolajkészleteiről, a kutatás és fúrás új eredményeiről, a ten­geri és csővezetékes szállítás kérdéseiről, a finomítók ter­vezésének tapasztalatairól, a szerves kémia fejlődése és visszahatása a kőolajiparra címmel, az égési elméletek to­vábbfejlődéséről, a radioakti­vitás és az olajipar kapcsola­tairól. Mikroorganizmusok, munkára fogva Igen sok előadás foglalko­zott a kőolaj kitermelés és fel­dolgozás, a finomító üzemek gazdaságosságának kérdései­vel, s ebből, valamint más té­mák megvitatásából is kivet­te részét a magyar küldött­ség, több felszólalásuk hang­zott el. Volt néhány olyan elő­adás, amely még az „edzett” szakemberek körében is nagy érdeklődést keltett, mondhat­ni, szenzációszámba ment. Két szovjet, két francia és egy amerikai előadó foglalkozott a mikroorganizmusok — mun- kárafogásával... A kísérletek célja, hogy a kőolajból emészthető fehérjét állítsanak elő, mikroorganizmusok segít­ségével: az eljárás jelentősége szinte felmérhetetlen. — A kongresszuson elhang­zottak módot adtak arra, hogy egyrészt sok, idehaza is értékesíthető tapasztalatot sze­rezzünk, másrészt, hogy ösz- szefoglaló képet kapjunk a vi­lág kőolajiparának. helyzetéről, fejlődési irányáról, a fő kér­désekről, s arról, melyek? a mellékes, elhanyagolható té­mák. Jóval bővebb összeha­sonlító anyaghoz juttatott bennünket, mint ami a szák­irodalomból kiszűrhető, s mi­vel a kongresszus teljes anya­ga öt hónapon belül vaskos kötetekbe gyűjtve is megje­lenik, azt ugyancsak haszon­nal forgathatjuk. — A tanácskozások befejez­tével — folytatja a főmér­nök — sor került néhány hivatalos látogatásra is. Kül­döttségünk egy része olaj­mezőkön járt, magam pedig a Mexico Cityben, illetve az attól mintegy 350 kilomé­terre levő finomítókat néz­tem meg. Ami azonnal szem­betűnik: igen szépen, szemre is tetszetősen építenek, sze­relnek. Mexikó olajipara ál­KONYVESPOLC Pintér István: Kémtörténetek a XX. századból A cím már jelzi, hogy a szer­ző válogatni kényszerült Nem a század kémtörténeteit, csu­pán azok legérdekesebbjeit gyűjtötte testes könyvbe; nőit miből válogatni. A hírszerzés századunkban lett tudomány, művészet és nagy tudást igény­lő szakma. Baden-Powell, a fő­cserkész — a könyv kezdő tör­ténetének főszereplője —, aki kémkedéssel alapozta meg ka­tonai karrierjét, esendő ama­tőr a mai mester- és szuper­kémekhez mérten. A szerző jó érzékére vall, hogy a legérde­kesebb esetekkel a legjellem­zőbbet is megmutatja: hogyan fejlődött, tökéletesedett a hír­szerző technika, hogyan vált roppant méretű nagyüzemmé. A téma buktatókkal teli: az érdekesség, izgalom túlhajtása ugyanolyan hiba lenne, mint az áltudományoskodás. A szer­ző mértéktartó feldolgozása elkerülte a buktatókat, sem többet, sem kevesebbet nem mond a szükségesnél, s éppen ezért nem csömörük meg az olvasó a sok-sok izgalomtól. Mert Baden-Powellen inkább még csak mosolygunk, de már Mademoiselle Docteur, Mata Hari s az utánuk következők tettei a fantasztikumig terjedő izgalmat kínálnak. A jótollú újságíró, akit ri­portkönyvei alapján is ismer és kedvel a közönség, könyvé­vel ínyencfalatokat kínál az érdekességeket, izgalmakat szerető olvasónak. Hogyan lesz a kémelhárítás főnökéből — kém; miért tartott házkutatást az angol titkosszolgálat a lon­doni amerikai nagykövetségen; mire használja egy inas a fényképezőgépét; miért moto­rozik alsóruhában a náci hír­szerzésbe beépült szovjet fel­derítőtiszt — a találomra kivá­lasztott példák ízelítőt adnak abból, hogy a fantasztikumot nem kell kitalálni. Produkálja azt az élet. Legalábbis, ha ké­mek s elhárítok harcáról van szó. A kémkedés ősi dolog, szá­zadunk fejlesztette azonban — bonyolult, nagy apparátussal rendelkező — szervezetté. (Gondolat Kiadó) lami tulajdonban van, sa­ját szakembergárdával dol­goznak, nem foglalkoztatnak idegeneket. Aztékok és maják öröksége A főmérnök először járt a tengerentúlon. A repülőút oda és vissza különösebb izgalom nélkül telt el, kivéve... Ki­véve a Kanada partjainál rájuk rontó kiadós vihart. Az alaposan megtáncoltatott gépben egyszercsak felugrik az egyik utas, kapja kalap­ját, kabátját, s indul az ajtó felé, mint aki torkig van az egésszel, s inkább kiszáll... Az ösztönös reagálás egycsa- pásra eloszlatta a szoron­gást, nevetés csattant, s mi­re az elült, a sugárhajtású gép kikerült a viharzónából. Éjszaka repültek át az Egyesült Államok felett, New York és Washington csillogó ékszerdoboznak tűnt a ma­gasból, de annál emlékeze-» tesebb volt a Mexico City repülőterén való landolás. A város közelében levő repü­lőtérről percek alatt a vá­rosba jutottak: hatalmas for­galom, a lakosság sokféle típusa, s persze, a 2240 mé­ternyi magasság a tengerszint fölött. — Szerencsénkre három nappal a kongresszus kezde­te előtt érkeztünk, s ez mó­dot adott arra, hogy vala­melyest akklimatizálódjunk, szervezetünk megszokja a túlterhelést. Az úgynevezett európai tempó, a rohanás ott lehetetlen. Az ember tüdeje csak két utcasarokig bírja __ M ódot találtunk arra, hogy az azték és maja kultúra felbecsülhetetlen értékű örök­ségének néhány darabját megismerjük, s számomra maradandó élményt jelentett a Mexico City-i múzeum meglátogatása is, ahol egy­részt nagyszerű antropoló­giai, másrészt néprajzi gyűj­teményt ismerhet meg az ér­deklődő. Mindkét gyűjte­mény Közép-Amerika törté­netének egészét felöleli, igen világos csoportosításba^. Készülődés az olimpiára A múlt emlékeinek meg­ismerése nem feledtette a jelent. Igyekeztek minél töb­bet megismerni a modern metropolisból, amit még Cor­tez alapított — nem a legsze­rencsésebb helyen. — A főváros ugyanis fel- töltött területen épült. Ta­vak, mocsarak voltak itt, az azték fővárosnak természe­tes védettséget adva, maga Cortez is csak árulók segít­ségével tudta elfoglalni. A te­rület sajátossága meghatá­rozza az építési módot, kü­lönleges alapozási eljárásokat kell alkalmazni, elsősorban a magas épületek esetében, de majd’ minden építkezésnél. Ez már csak azért is ér­dekes, mert bármerre jár­tunk a városban, mindenütt szembetűnő volt az olimpiára való lázas készülődés. Űj utak hálózata épül, sportlé­tesítmények kerülnek átadás­ra, illetve állnak befejezés előtt. — Hasznos és élményt je­lentő napok voltak — mond­ja befejezésül Péceli Béla —, s értékes tapasztalatokkal gazdagabban tértünk haza A mexikói világkongresszus azt bizonyította, hogy lehe­tőség és mód van a kőolaj­ipari szakembereket össze­kötő szálak erősítésére, s gon­dolom. ahogy mi, úgy a töb­bi nemzet képviselői is e jóleső érzéssel térhettek haza Jobb együttműködés - több áru ÉJ TÍPUSÚ KAPCSOLAT A TERMELŐK ÉS A FELVÁSÁRLÓK KÖZÖTT Reformintézkedéseink között fontos helyet foglal el a zöld­ség-gyümölcs ellátás megjaví­tása. 1970-ig a jelenleginek csaknem a másfélszeresét, 200 ezer vagon zöldségfé­lét, gyümölcsöt és burgo­nyát szándékoznak felvá­sárolni, illetőleg forgalomba hozni a hazai és a külföldi piacokon kereskedelmi szerveink. Zöld­ségfélékből 28 százalékkal, gyümölcsből 81 százalékkal, burgonyából pedig 87 száza­lékkal kell többet termelni há­rom év múlva. Az Országos Szövetkezeti Központ a gazda­ságirányítás új mechanizmu­sában rejlő lehetőségek teljes kihasználásával szándékozik megoldani a termelésfejlesztés, mind pedig az értékesítés meglevő gondjait. Ennek érdekében me­gyénkben is új alapokra helyezik a MÉK és a ter­melők kapcsolatait. A kiépülő, és a következő években továbbfejlődő együtt­működés lényege, hogy a ker­tészeti termelésben érdekelt közös gazdaságok, valamint a forgalmazásban résztvevő földművesszövetkezetek a MÉK értékesítő szövetkezetei lesznek. Az új forma lehetősé­get ad arra, hogy az eddig csak kereskedelmi ügyletre korláto­zott kapcsolatok a kereskede­lem és a forgalmazás széles területeit felöleljék. A MÉK, mint a termelők értékesítő szövetkezete, anyagi erőforrá­sainak egy részét tagjai, tehát a termelőszövetkezetek termelésének fejlesztésére használja fel. Többek között szaktanácsadás­ra, gépesítésre és más szolgál­tatások finanszírozására. A MÉK már az elmúlt év­ben is jelentékeny összeget fordított a termelési színvonal javítására — ez a tevékenység a jövőben fokozódik. Elősegíti a megyei központ a különféle vegyszerek alkalmazását, a hajtatott primőrtermelés és a háromszakaszos fólia alatti termelés szélesebb körű elter­jesztését. Biztatók a kezdeti lépé­sek, a termelőszövetkezetek szíve­sen fogadják az új típusú kap­csolatból származó előnyöket. A ligetben Foto: Kotroczó Téglát téglára Fügedi József gépésztech­nikus, az egyik szentendrei KISZ-építőközösség tagja, lép­csőt helyettesítő téglákat rak egymásra, majd „«s én há­zam, az én váram” ' tulajdo­nosi büszkeségét tükröző, fe­jedelmi mozdulattal betessé­kel az előszobába. Pedig még nem is tudja pontosan, vajon ez lesz-e az ő háza, mivel a tizenegy szomszédos ikerépület tulajdonosai csak beköltözés előtt sorsolják ki egymás között a lakáskulcso­kat. Addig az itt építkező fiatalok minden egyes ház felhúzásánál úgy működnek közre, mintha a sajátjukon dolgoznának. De valóban a sajátjának is tekinti a társulás valamennyi tagja az összes lakást, annyi­ra egybekovácsolódott más­fél év — az építkezés ideje — alatt ez a fészekrakó kö­zösség. Az épületek már állnak, bár kívül még vakolatlanok, s be­lül is hiányzik a csempe, a padlóburkolat, a festés. így is lehet látni, hogy a „fedél” fogalma mellett azt is nyújt­ják, amelyet sajna még sok új családi ház és új lakás nélkülöz: esztétikai értéket, és a mai életformához kényel­mes, szabad helyszínt, kere­tet. Nézzük meg közelről, mit? Közös kertre nyíló hatalmas teraszt, nappali szobát, kony­hát, mellékhelyiséget a föld­szinten; onnan falépcsőn az emeletre jutunk, ahol két külön- bejáratú szobát, fürdőszobát és egy erkélyt találunk. Vendéglá­tóm még megemlíti, hogy a padlás alkalmas egy harma­dik szint, manzárd építésé­re. Tehát, ha kell, akár há­rom nemzedék, három család is megfér itt egymás mel­lett, azaz fölött, zavartala­nul; élheti mindegyik a sa­ját külön életét. Rég felfe­dezték ennek az építkezési formának az előnyeit más or­szágokban — alkalmazása dicséri az építő kollektíva három tervező tagját, Gott- lasz György, Horváth Ákos és Juhász Nándor mérnö­köket. Jól emlékszem az építke­zés kezdetére, mivel arról, mint a KISZ szentendrei szervezetének dicséretes vál­lalkozásáról, tudósítottam an­nak idején. 1965 októberében kezdte meg merészen és lel­kesen néhány, addig a szü­lőknél, vagy albérletben, eset­leg mosókonyhában élő, nem is valami sok készpénzzel — átlagos szakmunkás, techni­kus, illetve mérnöki jöve­delemmel — rendelkező fia­tal házaspár az alapozást. Utólag bevallhatom: ebben az egészben volt akkor szá­momra valami valószínűtlen. Nem álltam egyedül benyo­másommal, az ügy lelkes kezdeményezője és felkar o- lója, a KISZ városi titkára annak idején még újsághir­detésben keresett jelentke­zőket. Ma már egy KISZ-lakásra három aspiráns jut Szent­endrén. Mert a kezdeménye­zésnek folytatása lett. Az első 22 lakás után tavaly no­vemberben újabb 40 építé­sét kezdték meg. Nemrég a Szentendrei Betonelemgyár fiatal dolgozói nyolc lakás alapozásához láttak. & még az idén hozzáfognak újabb 38 lakáshoz. Jövőre is­mét alakítanak majd egy építkező társulatot. És Szent­endre nincs egyedül akció­jával, hiszen Baja eddig 200, Kiskunhalas 50, Vác 60 KISZ- lakással büszkélkedhet. A kezdeményezést nemrég át­vette Nagykáta és Tahitót- falu is. Ennek az ügynek te­hát most már múltja és nagy jövője van! Itt is megmutatkozik az ál­talános törvény: A nehéz­ségekkel, az előnytelen, sőt reménytelennek tűnő hely­zetekkel kapcsolatban két­féleképpen lehet viselkedni. Lehet kritizálni és belenyu­godni — és lehet tenni. Még ilyen kevéssé rózsás területen is, mint a lakáshelyzet, lehet valamit cselekedni. S most nézzük meg a szent­endrei fiatalok építkezéseit pénzügyi szemszögből. Aki is­meri az öröklakások, szövet­kezeti lakások költségvetéseit, bizonyára elcsodálkozik, ha meghallja, hogy egy fent is­mertetett, emeletes, háromszo- bás, kertes félház 105 ezer fo­rintjába kerül tulajdonosának. Ebből a telek — egyévi rész­letfizetésre — tízezer. Az épít­kezés során 25 ezer forintot kell befizetni. Ehhez ad még az OTP kölcsönt, 25 évi rész­letre. Egy ilyen lakás tehát 105 ezer forint. Tegyük hozzá: azért ennyire olcsó, mert eh­hez az összeghez forintban kJ nem számított, családonként mintegy 1500—2000 órányi társadalmi munka járul. A KISZ lakásépítő akcióján be­lül ugyanis maguk a tulajdo­nosok az építők, s a közremű­ködő ktsz-ek mintegy kisegítő alvállalkozóként jelentkeznek. Persze nem egészen úgy kell ezt elképzelni, hogy csak a tu­lajdonosok és a fizetett mun­kások dolgoznak itt. Bővebb magyarázat helyett inkább egy példát, amelyet a szent­endrei Erdészeti, Fa- és Ve­gyesipari Vállalat KlSZ-szer- vezetének éves összefoglalójá­ból vettem ki: A vállalati KISZ-tagok 260 óra társadal­mi munkát végeztek, hogy építkező fiatal barátaik, kiket addig talán csak látásból is­mertek, hamarabb költözköd­jenek. Nemcsak az öntevékenység és a társadalmi munka lehető­sége jelent itt előnyt, hanem az a tény is, hogy az egészet a KISZ tervezi, segíti. A szent­endrei ifjúsági szervezet titká­ra nem csinál titkot abból, hogy sok anyagmegrendelést „KISZ KISZ-nek” alapon kül­denek a szállító vállalat fia­taljaihoz. Nem lehetett kapni fagerendát a tetőhöz? Szerez­tek a fővárosból kiselejtezett villanyoszlopokat. Nem volt tégla a második társulás szá­mára? A KISZ mésztufát szerzett. — Nem kapni mun­kaerőt a következő időszakok­ra? Beszervezik a környékbeli ipari tanulókat. Micsoda pro­tekció: KISZ a KISZ-nek el­intézi! Mindenhol támogatásra ta­láltak eddig. Mert máshol is megértik, hogy a jelenlegi, el­sősorban a fiatalokat szoron­gató lakáshelyzeten csak tég­lát téglára rakva, tehát csele­kedetekkel lehet változtatni. A szentendrei, vád, nagy- kátai lakásépítő fiatalok útja bár nem könnyű, de járható, másoknak is. Tessék rálépni! Padányi Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom