Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-03 / 79. szám
rdcir.t i/CíHap 1987. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ HŐSKORSZAK A közelmúltban több alkalommal jártam Százhalombattán, a sík földből néhány év alatt kinőtt, leendő iparvárosban, amelyet azelőtt alig ismertem. Sok örömet adtak nekem ezek a találkozások, hiszen olyan jó érzés a világ- színvonalon megvalósult dolgok ilyen nagy tömegével egyszerre szemben találni magunkat. Elképzeltem, milyen lehet az új, korszerű üzemek okos berendezései között, a legmodernebb technológiák logikus tisztaságában dolgozni; elképzeltem, milyen lehet azokban az új házakban élni, amelyek nagyvonalúan helyet adtak az embert tisztelő és szolgáló, természetet, napfényt befogadó leghaladóbb tömegépítkezési elképzeléseknek. Tudom, Százhalombatta ma még nem jellemző, általános valóság, hiszen az országban járva nem mindenhol találni ilyen szívet derítő világot, ahol nem botlunk múltból itt maradt, elmaradottságot sugárzó örökségbe, ahol megalkuvást- mentegetően nem kell körülményekre, szűkös lehetőségekre hivatkozni. A felnövő iparváros ezért a látogató számára még a jövőt jelenti, azt a jövőt, amely egyre több helyen ölt a jelent gazdagítva, valóságos formát. S ha Százhalombatta a jövő tárgyi képét adja, akkor az ott élő emberekben is egy kicsit o jövő embereit keresi az idegen. Hogyan hatott vissza az itt megvalósult modern környezet építőire, lakóira? Egy este a munkásszálló halijában fiatal társasággal ismerkedtem meg: szocialista brigádtagok, akik családias j összejövetelt rendeztek azon a szombat estén. Foglalkozás, beosztás, végzettség szerint nem tudtam hova sorolni újdonsült, jólöltözött, elegánsan, kissé hűvös modorú ismerőseimet, akiket elég nehezen tudtam vallomásra bírni munkájukról, életükről. Később aztán megtudtam, hogy szakmunkások, technikusok, megtudtam, hogy általában többszobás lakásban élnek, hogy feleségeik, mivel nők számára itt alig akad munkaalkalom, nem dolgoznak, hallottam, hogy még az egy kereset is jó megélhetést biztosít számukra, elmondták, hogy sokan közülük kocsira, mások nyaralóra gyűjtenek. Aztán fél óra múlva már több színt kaptak új ismerőseim szárazán fogalmazott mondatai, és felcsillogott a szemük, amikor üzemük lehetőségeiről beszéltek. Kiderült az is, hogy többségük második szakmát tanul, vagy a szakma mellé technikusi végzettséget szerez, vagy idegen nyelvek ismeretében képezik magukat, megtudtam, hogy egy-egy új feladat órákra az üzemben marasztalja őket munkaidő után is. S bár eszembe jutottak az egykori falujárók, azt mondtam magamban, hogy a hőskorszak — nem zárult le. Igaz, jó, „polgári" körülmények között élnek ezek a fiatalok összkomfortos lakásaikban. S lehet az is, hogy polgári szokásokat vesznek fel. Jobban meggondolják, mire költik pénzüket, kevesebb forintot szánnak ezután színházra, étteremre, mint amikor még albérletben laktak, vagy a mamánál, la- káshozjutás reménye nélkül —, már azért is, mert Százhalombattán sem színház, de most még étterem sincs. „Kevesebb könyvet vásárolnak” hallom újból a vádat. Lehet — hiszen érdeklődésük az általánostól a speciális felé fordul. De kocsmába sem járnak! — s ezt már nem azért, mert Százhalombattán nincs kocsma. Kocsira gyűjtenek? — gyorsan szeretnének közlekedni. Szóval, már eddig is jó, és kényelmes életkörülményeik további kiépítésére, megszilárdítására törekednek. Polgárosodás ? De hiszen ahhoz, hogy magasan kvalifikált, tehát a kor technikai színvonalát megütő munkát végezzenek — a kor színvonalának megfelelő körülmények között kelt élniük. Ez így igazságos. — Nézze: az én fiam, aki tavaly született, már ugyanolyan világban fog felnőttként élni. S én mégsem cserélném el a magam életét a fiaméval, ö majd egy kész iparvárost talál, s lehet, hogy új, nagy feladatokat is. De az is lehet, hogy kényelmes életében a bélyeggyűjtésbe fogja ölni felesleges energiáit. Nekem nem marad a tett- vágyamból bélyeggyűjtésre, hiszen egész tudásom, érdeklődésem, összes cselekvési készségem levezetődik az új város építésében. S nem titkolom, hogy amikor itt szétnézek, arra gondolok, ezt én csináltam. Pionírnak érzem magam, és ez kárpótol a korszerű közlekedés hiányáért, vagy a rossz bolthálózatért. „Még nincs kész — most csináljuk; ez benne az izgalmas” — tért vissza következetesen ez a gondolat a százha- lombattaiakkal való beszélgetésekben. Tül zárkózott a modoruk, s ezért individualista embereknek tűnnek? Szűkszavúan, tartózkodóan beszélnek, mert szigorúan és konkrét módon gondolkoznak — ugyanis amiről ma beszélnek, azt holnap megcsinálják. Tehát csak i arról beszélnek, amit holnap megcsinálnak. Mert nap mint nap konkrét célokat valósítanak meg, azért keveset beszélnek általános dolgokról. Érdeklődésük inkább speciális, mivel célra irányul Szólással élve: nem akarják megváltani a világot. „Csak” Százhalombattát akarják felépíteni! Nemcsak a bemutatott szocialista brigád tagjairól következtettem minderre, hiszen rajtuk kívül másokkal is beszélgettem, és általában, sokféle jelenséggel találkoztam Százhalombattán. Túldicsérni, korán szocialistának elkeresztelni sem akarom az ottani életet, hiszen korszerűtlen szemlélet, vagy önző módon kispolgári megnyilvánulás ebben a leendő iparvárosban is jelentkezik. Nem akarom túldicsérni a százhalombattai embereket sem, hiszen lehetőségeiknek is köszönhető, hogy nagy távlatokban, és mégis igen konkrétan dolgozhat, tervezhet akár az iparművek meleg vizére telepített óriási üvegházi kertészet vezetője, akár az erőmű mérnöke. Az itteni tevékenység rákénysze- rít szinte mindenkit, hogy tisztában legyen szakmája legmodernebb eljárásaival; s állandóan tanulniuk kell ezután is ahhoz, hogy lépést tartsanak a munkahelyük falai között megteremtett világszínvonallal. De még egyszer: hogy ezt mind kényelmesebb, mondhatni, polgári körülmények között teszik, az korántsem jelenti azt, hogy lezárult a hőskorszak, mely az ő életükben is két évtizede kezdődött eL Legfeljebb új szakaszába érkezett. S hogy ezt az új szakaszt mennyire az alkotás jellemzi — bizonyítja beszélgetésem egy százhalombattai technikussal. • Az illető, aki vagy lfét éve beutazta fél Nyugat-jjfarópát — s nem Spanyolországot, Portugáliát vagy Dél-Olasz- országot, hanem fejlettebb felét — elismeréssel, lelkesen beszélt nekem az angol iskolarendszerről, az északi lakáskultúráról, a nyugatnémet közlekedésről. Aztán elmondta, hogy mikor hazaérkezett Százhalombattára, még leginkább csak feladatokat talált a már felépült üzemeken, néhány lakóépületen, egy kiöregedett falun, és a sártengeren kívül. — S nem hiányzott akkor a nyugaton látott — az életet kényelmessé tevő technikai világ? — kérdeztem tőle. Azt hiszem egy kicsit mindnyájunkra vonatkozik ez. Hiszen a szocializmus sincs még kész. Most csináljuk. Mondjam azt, hogy ez benne az izgalmas? Padányi Anna Randevú a gyárkapuban Négyszáz spanyol szó — Indul a gép a nyugati féltekére A szőke, karcsú, fiatal asz- szony a műszak vége előtt fél órával csak úgy szaladt le a portára, olyan könnyedén öltözve, mint ahogyan a fűtött műhelyben dolgozik. — Magát keresem — mondtam és elővettem a fényképet, amin a kisfia van az apjával. — Ezt, hogy merte tőlünk elhozni? — Haragosan villant a szeme. — Beszélni akarok a férjével és magával. így jött létre a randevú Sábli Mihállyal, akit nem találtam otthon, Kiskunlachá- zán, de anyósa és apósa elmondta, hogy kettőkor várja a feleségét a soroksári textilgyár kapujában. Az igazi találkozás és ismerkedés azonban csak Újpesten kezdődött, szülei szoba-kony- hás kis lakásában. Ide jött Misi elbúcsúzni, mert az ünnep után már nem lesz rá alkalma: szerdán indul Kubába. Hogyan lesz egy pesti fiúból kertész? — engem ez érdekelt elsősorban. — Nem gondoltam én sem tizennégy éves koromban, amikor a nyolc általánost kijártam — így mondja. Négy gyerek volt otthon náluk akkor még és neki is dolgoznia kellett. Végigjárta a Váci úti, újpesti gyárakat, sehova nem vették fel. Azután a Bán Tibor Tsz-be ment nyárra, ősszel pedig már ott maradt a kertészetben tanulónak. Egy év múlva, az egyik tanár segítségével, a kertészeti főiskola budai kísérleti telepére került. Rá két évre levizsgázott sikerrel. — így lettem én kertész Fél évig még a dísznövénytanszéken dolgozott, mint segéd, azután három évet töltött a Sasad Tsz üvegházaiban. Akkor kerestek virágkertészt a lacházi Petőfibe. Oda szerződött. Három és fél évet töltött ott, közben megismerte a régi „bulgár”, Majoros György lányát, megszerették egymást, összeházasodtak. S most egy év Kubában. Oriente tartományban kertészkedik majd. De ennek is története van. — Idén januárban behívnak az irodába, mondják, menjek föl a megyei KISZ-bi- zottságra. Megy és ott kérdi Pintér Istvántól: — Miért hívtatok? — Hát a kubai úttal kapcsolatban. Addig nem hallott erről egy szót sem. De választ kellett adni azonnal, annyi ideje sem volt, hogy otthon megbeszélje. Vállalta. Azután egy hét múlva otthon mégis úgy döntöttek, ne menjen. — Elmentem hát az elnökhöz, bejelentettem, hogy mégis maradok. Sobli Mihály nyüt, egyenes tekintetű fiatalember és a szava is ilyen. Most mégis nehezére esik felidézni azt, hogyan válaszolt neki a Petőfi Tsz elnöke, Szűcs Béla. — Azt mondta, már keresett helyettem mást, ha akarok, hét forint órabérért itt maradhatok, mint egyszerű munkás. Alig több, mint egy hét telt csak el, még az sem volt biztos, hogy utazhat, mégis betöltötték a helyét. Mladenov Gyuri bácsival Látni rajta, hogy még most is nagyon bántja. Meg is lehet érteni: amikor idejött Lacházára, tele lelkesedéssel, a már meglévők mellé, saját maga tervezett három üvegházat, s még három szétszedhető blokkot is beállítottak. Az öreg Mladenov Gyuri bácsival, tőle sokat tanulva, dolgoztak napi 12 órákat, nyáron még 14-et is, háromszor kezdte és hagyta abba a technikumot e miatt. Hozzánőtt a szövetkezethez: évenként 100 ezer fej salátát exportáltak, 16 dekás fejeket raktak a kamionba, megteremtették a nagyüzemi zellerpalánta termesztést, 3.5 millió palántát neveltek 80 holdon. És megcsinálták a fóliás melegágyakat. (Ott örvendeztetik a szemet a betonút mentén, ahogyan megy be az ember Lacházára.) — Amikor tavaly a főiskola tangazdaságából kijöttek és megnézték, úgy mondták, a fóliákat náluk se’ csinálták meg jobban. Itt lett a termelőszövetkezetben tagja a pártnak, Szűcs Béla is támogatta tavaly őszszel a felvételét, miután mint tagjelölt és a KISZ-szervezet titkára, becsülettel, szívvel foglalkozott a fiatalokkal. Sábli Mihály egy kicsit arra is büszke, hogy a Kubába induló fiatal mezőgazdászok közül és a harmincnyolc kertész közül, egyedül neki van csak szakmunkás képesítése, a többiek mind technikumot, vagy főiskolát végeztek. No, de azóta minden jóra fordult, és nincs is oka a panaszra: a Petőfi Tsz vezetősége ugyanis helyesen döntött, megmaradt továbbra is az eredeti 2500 forintos fizetéssel. És reméli, a kölcsönt is folyósítják, s a háza is felépül, míg egy évig Kubában lesz. Nem sokat tud erről a gyö- györű szigetországról, bátor népéről. Csak tíznapos tanfolyamon voltak Gödöllőn, néhány előadást hallgattak, négyszáz szót jegyeztek le a dallamos spanyol nyelvből. Még két nap és indul vele, velük a repülőgép. Á nyugati félteke, az amerikai földrész első szocialista országába mennek, hogy segítsenek a „Castro-program" megvalósításában. — Én is viszek magammal különféle magokat: uborkát, dinnyét, babot és káposztaféléket is. Kipróbáljuk, hogyan lehet termeszteni a trópusi éghajlat körülményei között. Komolyan és ugyanakkor lelkesen beszél erről. S bár még itthon van; szülei, testvérei, a karcsú, szőke asszonyka, a pöttöm fekete fiúcska körében, gondolatai már ott járnak a tengeren túl, Oriente földjén. Hetesi Ferenc Pál A LANSZKIAK Petőfi Mg. Tsz Tíszavórkony (Szolnok m.) ELADÁSRA FELAJÁNL 1000 db 125xl50-es MELEGÁGYI ABLAKKERETET üvegezett, 28x32-es 6 láda KERTÉSZOVEGET és 1 db használt WARSZAWA GÉPKOCSIT A hetvenkét esztendős Lanszki Mihály könnyes szemmel ült le a sok gombos, világvevő rádió elé, el sem lehetett mozdítani mellőle álló órán át. Bár házában gyakran volt rádió az elmúlt két évtizedben, a gyerekei vásárolták a keresetükből, de vitték is magukkal a házasságba. Életének több, mint hét évtizede után most először van saját rádiója. Az egykori mezőkövesdi kubikosnak, akit a talicskája vezetett ide Szentendrére több, mint három évtizede, messzi tájról jött társaival együtt, öreg Lanszki Mihály becsülettel dolgozott a Papírgyár építkezésén, s mert megúnta már a vándoréletet, megtelepedett. A felépült gyár munkát kínált neki. S ő cserébe, néhány esztendővel később, harminckilenc őszén beszerezte a gyárba István fiát.-------;— robosztus, egyI István I tömbből faragott---------- ember. Fekete m unkanadrág, atlétatrikó, sapka minden öltözéke. Karján dagadnak az 'izmok, s ahogy hatalmas alakjával nekitámaszkodik a vékony falú művezetői irodának, azt várja az ember, mikor omlik össze, mint a kártyavár. Szabódik, akár egy nagyra- nőtt gyerek: jár a gép, nincs ideje a beszélgetésre ... most illesztették fel az üres hengert, öt mázsa papírt kell megtermelniük egy óra alatt. Percenként hetven méter te- keredik a hengerre, számoljam ki, hány méter az egy óra alatt! Meg aztán nem szokott ő soha a beszélgetésre. Nem tudja sem Jcicirkalmazni, sem szépen egymás mellé rakni a szavakat, csak úgy mondja, ahogyan éppen a szájára jön. ahogyan gondolja és azt nem mindenki szereti... Hosszas szabódás után mégiscsak leül, de nem benn az irodában, hanem a nyitott ajtóban. Fél szeme rajtam, másik a gépóriáson. Közben többször a szájába kapja két ujját, hatalmasat füttyent, akár egy vásott kölyök, hozzá a kezével int... Szó nem esik közte és a brigádja között, mégis megértik egymást. — Tizennyolc éves voltam, amikor ide hozott az apám. Szitakezelő lettem. Nehéz munka. Ez sem könnyebb itt, a gépek mellett. Nem fizikailag nehéz. — Feltolja fekete svájci sapkáját. A korához képest túlságosan magas a homloka. — Idegesség ... Ha tegnap jött volna, akkor semmi áron nem tud rávenni a beszélgetésre. A. gatyánkon csurgóit a víz. Megmakacsolta magát a gép. És azt a fizetésünk bánja. Ha nincs baj, megvan a kétezerhatszáz havonta ... Szocialista brigád vezetője. Negyvennyolcban lett élmunkás. Azóta kétszeres kiváló dolgozó. Azaz... tegnap óta már háromszoros. — Itt dolgozott István fiam is. Most tényleges katonai idejét tölti. De az őszre újra itt lesz már közöttünk. És ifjabb Lanszki Istvánnal együtt jött a gyárba felesége is. Válogatónő a borítéküzemben. — Egy hete betegállományban van — mondja idősb Lanszki István. Nem aggodalommal, inkább titkolt büszkeséggel. — Egy kicsit gyenge teremtés. Azért is küldtük erőkúrára. Mire leszerel a gyerek, itt lesz az unoka! Az első dédunokája apámnak ... húzza ki hatalmas termetét. I---------;--------- idősb Lani Lanszki Anna, | szw István-------------------- második g yereke a bérelszámolóban dolgozik. Csinos, húszesztendős, barna lány. (A legkisebb, a Laci még iskolás s valahol a Duna partján pecázik éppen.) — Gyors és gépíróként kerültem a gyárba négy esztendővel ezelőtt. Egy éve itt helyettesítek a bérelszámolóban. A fizetésem? Ezerkétszázötven forint... Közgazdasági technikumba járok. Pestre, hetenként háromszor, öttől kilencig. Ilyenkor apám, ha éppen nem éjszakás, mindig megvár a megállónál. A má,,Dolgozni, fel, mind lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás!” Juhász Gyula zubog a sú- I Qriáskádakban | lyos massza. --------------------- Hatalmas keverőlapátok forgatják, vastag csövek továbbítják, terítik futó műanyagszalagokra. Mire a hengerek sok tíznyi sora vé- gigsímogatja a szilárduló masszát, az tiszta fehér papírrá göngyölődik az utolsó gépeken. Mellettük emberek állnak, lesik, figyelik precíz munkájukat. Férjek és feleségek, anyák és apák, fiúk és leányok. Mert apáról fiúra száll ez a szép mesterség. Mire az apa nyugdíjba kényszerül —, mert annak tartják a Szentendrei Papírgyár öregjei — az unokák lépnek a helyükre...--------------------------- kezdA ranylakodalommal | ték az--------------------------- Idei esztendőt a Lanszkiak. Idősb Lanszki Mihály és felesége házasságának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a család, öt gyerek — a hatodik idegenbe szakadt —, három meny és egy vő, nyolc unoka és az egyik unoka felesége. Fehér zománcos kályhát és világvevő rádiót vettek az öregeknek.
