Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
/ Holnap járási tanácsülés elé kerül a termelőszövetkezetek máit évi munkája Pénteken ülést tartott a járási tanács végrehajtó bizottsága. Megtárgyálták a járási tanács holnap délelőtti ülésére kerülő jelentéseket. Ezek szerint a holnapi tanácsülés megvitatja a járás termelőszövetkezeteinek múlt évi munkáját, eredményeiket, s idei célkitűzéseiket. Második napirendi pontként a tanácsok költségvetése szerepel. K&ddvn, Aitutftf hátán értelmiségi nagygyűlés Kedden délután 4 órakor a Járási pártbizottság tanácstermében dr. Mód Aladár egyetemi tanár, a TIT Országos Elnökségének alelnöke tart előadást a járás értelmiségi dolgozói részére. Előadásának témája a hazafiság és szocializmus, valamint a nacionalizmus jelenkori problémái a magyar társadalomban. A nagygyűlést a járási pártbizottság a TIT járási szervezetével karöltve rendezi. Esküvő Sőregpmtán május elsején Hetek óta készülnek a tá- piószentmártoniak a 23. szabad május 1. megünneplésére. Minden évben emlékezetes ez a nap, az Idei azonban páratlannak ígérkezik. Az ünnep előestéjén köszöntő brigád dallal-zenével vonul Végig az utcákon, elsősorban a társadalmi munkában líi- tűnt családokat köszöntik. Elsején reggel fiatalok motoros felvonulása hívja a község népét a délelőtti szabadtéri ünnepélyre. A művelődési ház másfél órás műsorral ké- •zül, valamennyi művészeti csoport színpadra lép, száz szereplő szórakoztatja a közönséget. Délután sportműsor, tréfás flépd játékok, este majális teszi teljessé a napot. Az ünnep nagy eseménye fesz 30-án, vasárnap délelőtt egy ifjú pár társadalmi esküvője: ifj. Koncz Sándor és Nagy Juhák Mária esküszik Örök hűséget egymásnak. A vendégek, a meghívottak között két szovjet orvosprofesszor neve is szerepel: dr. Votjakov és dr. Szolganik. Várja őket Szentmárton, családjaikkal0 együtt Ök voltak azok a katonaor- vosok, akik 1945-ben, a front átvonulásának idején megmentették egy szegény sőregi cselédasszony életét, ök voltak azok, akik nehéz operációval világra segítették egy asszony gyermekét — azt, aki most esküvőre hívja az orvosokat. Készül a község fogadásukra. Úgy tervezik, hogy a művelődési házban fogadják a vendégeket, s innen közösen mennek ki a lakodalom — s az egykori események — színhelyére, Sőregpusztára. Az ország közvéleményének figyelme is ráirányul Szent- mártonra, ugyanis már bejelentette részvételét a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda. Persze, a szentmártoniak is meg akarják maguknak örökíteni ezt az eseményt. A művelődési ház hang- és fotóstúdiója által készítendő felvételeket elhelyezik majd a község felszabadulásának beszédes részeként a falumúzeumban. ...«»■■ KIRÁNDULÁSI NAPTAR Szárnyas hajóval Komáromig, különvonat a Balatonra A TIT járási szervezete ol- 6só, egynapos _ kirándulásokat szervez a nyárra a járás lakói részére. Több kirándulás programján most dolgoznak, néhány időpontja és formája azonban már végleges. Sorrendben az első útra május 12-én kerül sor. Ez az általános iskolai tanulóifjúság részére szervezett őszi-tavaszi kirándulássorozat egyike. A végcél: Visegrád. Különvona- ton és különhajón teszik meg az utat a diákok s a — felnőttek. Ugyanis lehetőség van arra, hogy járásunk felnőtt lakói is részt vegyenek ezen. Május 2-ig jelentkezhetnek az általános iskolák igazgatóinál, az útiköltség 35 forint. A különvonat a járás valamennyi állomásán megáll. Ritka élményben lesz részük azoknak a kirándulóknak, akik csatlakoznak., a június 11-i KIOSZ kirándulócsoporthoz. Itt a létszám kötött, mindösz- sze 58 fő. Nos, ezt az 58 főt szárnyas hajó röpíti hetven kilométeres sebességgel Budapestről Komáromba. Erre Zemniczki Józsefnénál lehet jelentkezni, Nagykátán. Július 11-én Tápiógyörgyé- ről különvonat indul a Balatonra. A vonat a járás vasúti megállói (Sülysápot is ideértve !) kivételével menetrend szerint nem áll meg Siófokig sehol. A jegy ára 77 forint. Jelentkezési határidő június 14. Jelentkezni lehet a községi művelődési házak igazgatóinál, vagy Gajdoss Gyula népművelési felügyelőnél Nagykátán, a járási tanács művelődésügyi osztályán. Tápió mente A NAGYKÁTAI járás részére IV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM 1967. ÁPRILIS 23., VASÁRNAP Öt év a járás állattenyésztésében Hetvenmilliós árbevétel Cél: 3000 literes tejhozam i. A közelmúltban a járás termelőszövetkezeti főállattenyésztői tanácskoztak az állattenyésztés fejlődéséről, az egyes helyeken jelentkező akadályokról és az idei feladatokról. Megállapították: az elmúlt öt év az állattenyésztés fejlődésében lényeges változást, előrehaladást mutat, mind létszámban, mind termelésben, s ebből adódóan a gazdaságosságban is. Ebben nagy szerepe volt és lesz a jövőben is az üzemi állattenyésztő szakembereknek. Az elmúlt évek legnagyobb eredménye — a tenyésztői munka javításán túl — az, hogy az üzemi szakembereknek, egyéb műszaki vezetőkkel karöltve, sikerült a takarmánybázist megteremteni. A szakmai apparátus stabilizálódott a szövetkezeti gazdaságokban. Az idősebb szakemberek átadják tapasztalataikat fiatal kollégáiknak. Az új módszerek elterjesztésén a szövetkezeti gazdaságokban öregek, fiatalok egyaránt munkálkodtak. Az állattenyésztés fejlődését hűen bizonyítja az 1965—66-os év árbevételének növekedése. Míg 1965-ben az állattenyésztés bevétele járási szin- ten_ 57 millió 201 ezer forint volt, addig 1966-ban ez a szám 70 millió 400 ezer forintra növekedett. Tehát egy év alatt több mint 13 millió forinttal növekedett az árbevételünk. A legnagyobb bevétel a szarvasmarhatenyésztésben volt, ahol 1965-höz viszonyítva majdnem 10 millió forint a növekedés. A létszámnövekedés szintén a szarvasmarhaállománynál a legnagyobb: a második ötéves terv időszakában ötezer 166 darabról ötezer 902 darabra növekedett. Ez 14 százalékos emelkedés — járási szinten. 1966-ban Pest megyében a járások közül egyedül a nagykátai járás teljesítette a tervét, 104.5 százalékra. A szarvasmarhaállományon belül kielégítően emelkedett a tehenek száma: egyezer 627-ről kétezer 133-ra. Ez 31 százalékos növekedésnek felel meg. Eredményeink elérésében igen fontos szerepük volt azoknak a szövetkezeti gazdaságoknak, amelyeknél egyenletes a fejlődés. Ezek a gazdaságok határozták el, hogy 1970-ig megvalósítják az úgynevezett 300-as tehenészeti telepeket, mint Szentlőrincká- ta, Tápiógyörgye, Szer.tmár- tonkáta. Nem tapasztalható fejlődés a nagykátai Kossuth, a pándi Egyetértés, a nagykátai Magyar—Koreai Barátság, a táSzmokkoló asszonyok — Tavaly novemberben felkeresett a Budapesti Export Szövetkezet egyik vezetője, dr. Kövessy Ferencné. Azt mondja* tudomása van arról, hogy én tudok szmokkolni, — meséli Bene Pálné, a szövetkezet szentmártonkátai telepének vezetője. — Mondom neki: valóban, tudok. Szerezzek neki néhány asszonyt, tanítsam meg őket is szmokkolni, ő biztosítja nekünk a munkát, így történt, hogy a háziipar letelepedett a mi falunkban. Jelenleg harminc asszony dolgozik a telepen ... — Postán kapom-küldöm a munkadarabokat. Szétosztom, aztán beszedem, meózom, elszámolom a munkát. A bedolgozó asszonyok nagyon rendesek, pontosak. És lelkiismeretesek! Ha kell, éjjel is dolgoznak, s ügyesek. Eddig több, mint húszféle kézimunkát tanultak meg, de mind közül legjobban a szmokkolást szeretik. Sajnos, ebből elég kevés van. — Mi harmincán valóságos kis család vagyunk, összetartunk, segítjük egymást. Most versenyzünk a többi teleppel, a vándorzászlóért. — A legjobb ebben a munkában az, hogy el lehet otthon végezni, a házimunka mellett, családi körben. S havonta megvan a nyolcszáz forint belőle . .. — A legtapasztaltabb szmokkolókat kérdi? Már említettem az előbb: mind a harminc asszony. Hogy mégis? Kakuk Sándomé, Juhos Jó- zsefné, Szatmári Lászlóné... Mit? Hogy ne mondjam végig mind a harminc asszony nevét? Rendben. — Azt kérdi: mi a szmokkopiószelei Tápió Mente termelőszövetkezeteknél. Visszaesés mutatkozik a tápiószecsői Egyetértés és a tápiószentmár- toni Rákóczi termelőszövetkezeteknél. A létszámnövekedés mellett nagyarányú fejlődés van az egy tehénre eső tejtermelésben. Az elmúlt öt év alatt kétezer 330 literről kétezer 826 literre emelkedett a tejhozam, és ezzel — a járások egy tehénre eső tejtermelését összehasonlítva — megyei szinten első helyre kerültünk. (A megyei átlag 2642 liter.) Míg a második ötéves terv első évében hat termelőszövetkezeti gazdaság volt, ahol * az egy tehénre eső tejtermelés alatta maradt a kétezer liternek, jelenleg járásunk területén egyetlen ilyen gazdaság sincs, de van négy olyan szövetkezet, ahol a 3000 litert is meghaladják. Célkitűzésünk, hogy az idén járási átlagban túlhaladjuk a 3000 litert. Szövetkezeti gazdaságaink tejtermelési eredményeit nézve, járási átlagban elértük a Tápi ószelei Kísérleti Gazdaság tej termelési eredményét, és jóval elhagytuk a Szentmár- tonkátai Állami Gazdaságot. Az ő eredményük 2380 liter. Ezt a járás 17 szövetkezete közül mindössze három nem érte el. Leggyengébb a tápió- szentmártoni Rákóczi 2178 literrel, az újszilvási Kossuth 2218-cal és a tápióbicskei Április 4. Tsz 2310 literrel. De még a szövetkezeti gazdaságokban is tavaly tehenenként 300 literrel növekedett a tejtermelés. Kiss Lajos, járási főállattenyésztő (Folytatjuk) Hírek Táplóságról Tatarozzák ; a művelődési otthont Tápióságon. Igaz, új kellene, de addig is a régit fiatalítják meg. A tervek szerint a KISZ-esek május 1-i ünnepi műsorukat már a szép, tiszta művelődési otthonban adják elő. ★ Tavaly 73 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a ságiak. ★ Napközi otthont akar építtetni a tanács községfejlesztési! alapból. Hogy ez megvalósuljon, ehhez — élelmesen — minden lehetőséget megragadnak. így többek között a régi, düledező, úgynevezett intézői házat lebontják. Ebből mintegy 30 ezer forint értékű anyagot akarnak kiszedni. S természetesen számítanak a lakosság társadalmi segítségére — ismét. A munka még ez évben elkezdődik. RENDORBALBAN Helyszíni bírság — nem táncolóknak lás? Biztosan kitalálta már: a kézimunkahimzés egy különleges szép fajtája. Molnár Bertalan A közelmúltban táncos tavaszi estet rendeztek a kókai önkéntes rendőrök, az iskola nagytermében. Kiosztották egymás között a komoly feladatokat — vidám napiparancsban. Varga Béla körzeti megbízott, mint a kókai önkéntes rendőrök kultúrfelelő- se, az est műsorát, a finom vacsora elkészítését és tálalását, a zenekar játékát és a táncot szervezte, irányította. Németh István őrnagy mint vendég látogatta meg a rendezvényt, de hivatalosan dicsérte meg a huszonnyolc kókai önkéntes rendőr lelki- ismeretes munkáját: az elmúlt két évhen minden közlekedési és bűmigyi problémát megoldottak. A legidősebb önkéntes rendőr, a 65 éves Fauer Józsi bácsi a nagyhordó mellett foglalta el posztját, mint csapos.. Igazi, szolgálati komolysággal ügyelt arra, hogy mindig mindenkinek tele legyen a pohara. A fiatal Laczkó András, az önkéntesek parancsnoka, aki leginkább a kiskorú és ifjúságvédelmi ügyelettel foglalkozik, ezúttal a felnőttek hangulatát figyelte. Aki nem táncolt, azt felírta ... Néhányan reklamáltak, nem akartak fizetni ... Vastag Gábor, aki általában a közlekedést ellenőrzi, most is ezt tette. Éber szemmel ügyelt arra, hogy a nagyobb hangulatú táncolok nehogy eltapossák egymás lábát, s szabálytalanul ki ne cseréljék partnereiket. Laczkó József főszakácsként mutatkozott be. Vacsora előtt szakácsos szertartással ízlelte meg a nagy nyilvánosság előtt a maga készítette magyaros paprikást. Azt mondta: rossz, de nem halálos... ök s a többiek is mindmind komolyan vették a nem napi, hanem esti-éjszakai parancsot. De a legkomolyabban azt, amelyik tömören így hangzott: vidámság! Reggelig szórakoztak. Urbán László Három községből 62 liter vér Szentmártonkáta, Szentlő- rinckáta és Tóalmás térítés- mentes véradói összesen 62 liter vért adtak a Szentmár- tonkátán megtartott véradáson. Kedden újabb két helyen került sor véradónapra: Tápiógyörgyén és Farmoson. A tapiószentmártoni Vöröskereszt-szervezet teaestet rendezett a község véradói tiszteletére. „Pusztát“ vásárolt az egyházasdengelei termelőszövetkezet Érdekes ingatlanvásárlás történt az utóbbi napokban Nógrád megyében. Az egyházasdengelei termelőszövetkezet — csaknem 300 000 forintént — megvette a sziráki állami gazdaságtól, a központjához közel eső Csóka-pusztát. A majorban álló gazdasági épületekbe már be is kötötték a gazdaság jószágait A szövetkezetnek az a szándéka, hogy itt központosítja a szarvasmarha-hizlalást Pezsgő élet Újszilváson Az Újszilvás! Községi Tanács végrehajtó bizottsága kedden délután ülésezett. Hivatalos napirendi pontként a sportkör és a könyvtár munkája szerepelt. Mint Siska János tanácselnök az ülés után elmondotta, a vb mindkettő munkájával elégedett, s ez a vélemény a község lakóinak véleményét tükrözi. Fokozódik az érdeklődés a könyvtár iránt, nő a kölcsönzők száma. A sportkör is élénken tevékenykedik. Jól működik többek között a labdarúgó, a kézilabda, a sakk és az asztalitenisz szakosztály. A sportolók már a sparta- kiádra készülnek. Rendkívül nagy érdeklődés előzi meg Újszilváson a május X-én sorra kerülő „évszázad mérkőzését”. A nősök mérik össze erejüket labdarúgásban a nőtlenekkel. A rangadót a tsz-elnök vezeti, a nősök kapuját pedig a tanácselnök védi majd. ★ Csütörtökön térítésmentes véradást tartott a Vöröskereszt Újszilváson. Májusi premier. A neves szecsői színjátszó együttes új színdarabot tanul, Gyárfás Miklós: Egérút című darabját. Bemutató: május végén. MOZIMŰSOR Tápiószele, ma: Bátrak bátrai, matiné: A boldogság madara. Hétfőtől szerdáig: Házasság olasz módra. Tápiógyörgye, ma: Hideg napok, hétfőn és kedden: A cár és a tábornok. Szentlőrinckáta, ma: A siker ára, szerdán: Szárnyak. Tápiószecső, ma: Zorba, a görög, az első előadáson: Keresztesek II. Szerdán: Égiháború. Pánd, ma: Chaplin-kavalkád. Farmos, ma: És akkor a pasas, szerdán: Békében élni. Tápiószől- lős, ma: Hűség, szerdán: A szisztéma. Tápióság, ma: A domb, az első előadáson: Eltévedt ágyú. Tápiöbicske, ma: A szárnyas Fifi. Kóka, ma: A negyvenegyedik, szerdán: A hős, aki fél. Tápió- szentmárton, ma: Mágnás Miska, szerdán: Hideg napok. Tápióbicskei „sportvasárnap” Szép sikereket értek el a tápióbicskei úttörők az elmúlt vasárnapon. A tornászcsapat Budapesten, a megyei tornászbajnokságon szerepelt és a nagykőrösi sportiskola mögött, a ceglédi iskolával holtversenyben a második helyen végzett. Az asztaliteniszezők a serdülők járási seregszemléjén vettek részt Nagykátán. A fiúk csapatversenyében: 1. Tápió- bicske. 2. Tápióság. 3. Tápiógyörgye. Lányok csapatversenyében: 1. Tápióbicske. 2. Tápióság. 3. Tápiógyörgye. Fiúk között egyéniben: 1. Madaras László (Tápióbicske). 2. Magyari Endre (Tápióbicske). 3. Baram József (Tápiógyörgye) és Bánfi Ferenc (Tápiószecső). Lányok között egyéniben: 1. Molnár Erika (Tápióbicske). 2. Kármán Ilona. 3. Hegedűs Piroska és 4. Sipak Erzsébet (mindhárman tápióságiak). Kapuzárás — kiállításon Több mint egy hete nyíl meg, s ma este zárja kapui az ipari tanulók kiállítása, fi színvonalas munkák sok érdeklődőt vonzottak a KIOS5 nagytermébe. A kiállítást megtekintette s a látottakról elismeréssel nyilatkozott Antalfic Jenő, a járási pártbizottság első titkára is Foto: Kasnya Sándor