Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
MÉG H i R KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1967. MÁRCIUS 5., VASÄRNAP Ősbemutató utáu A „Hamlet-lelkű“ költőt ünnepelték Csütörtökön délben szép ünnepség színhelye volt az Arany János Filmszínház, ahol az Arany János Gimnázium növendékei a költő születésnapját ünnepelték. A színpadon bordó bársonynyal takarták le a kórus emelvényét, ahol száz lány Ádám Jenő zeneszerző Arany János ■„Bú kél velem” kezdetű versére szerzett kórusművéi adták elő. A zongorára, hegedűre, szopránszólóra és kórusra írt Ádám-mű nagy sikert aratott. Ezután következett a referátum és a két korreferens előadása. A harmadikos Adorján Gábor Arany János vívódásáról készített tanulmányt. József Attilát idézte: „Aki duCsak Pesten? Szívesen olvasok más lapokat, csak olykor fog el az irigység, ha valamelyik kollégám olyanról ad hírt, amit mi itt helyben elsőkézből közre adhatnánk. Olvasom az Esti Hírlap — Ezt ajánljuk — rovatában, hogy milyen kitűnő a mi konzervgyárunk két- és négyszemélyes gyümölcslevese. Hm. Annak idején, amikor hozzáfogtak, elsőnek szóltunk erről az új készítményről. Reméltük, hogy mielőbb látjuk a boltokban. De nem, mi csak akkor látjuk a Nagykőrösi Konzervgyár új termékeit, ha az országban már jól befutottak. Miért? Rossz a tájékoztatás? Nem ismerik a boltosok? Vagy úgy gondolják, hogy nem kellenek az új termékek? Ki tudja, de tény, hogy a legfrissebb termékek a legkésőbb kerülnek Nagykőrösön terítékre. Lenne egy szerény ajánlatunk. Nem nagy fáradság, csupán akarni kell. Megállapodást kellene kötni valamelyik bolttal, hogy sorozatosan bemutassa a közönségnek az új cikkeket. (t. p.) ÜZEREK Az elsőrendű vádlott a feleség, a másodrendű a férj. Tóth B. Mihálynét és férjét a városi bíróság üzérkedésért ítélte el. Az asszonyt hét hónapra, a férjét négy hónapra. Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztették. Mit tettek Tóth B. Mihá- lyék? Kereskedtek. Csakhogy nem szabályosan, nem jogosan és nem is emberségesen Tóthék bögrecsárdájában sok férj ere-; gette le keresetét, amit ott-! hon hiába várt a család. Tóth B. Mihály italos ember! hírében áll. A rendőrség egy-: szer már beutalta kényszer! elvonó kúrára, de miután on-! nan kijött, ismét inni kéz-! dett. Most újból kényszer el-! vonó kúra előtt áll. Tóth B. Mihályné nagy \ mennyiségű bort vásárolt ős- \ termelőktől, hogy férje ne a \ kocsmában igyék, ne ott ré-; szeged jen le, hanem otthon.! De mert az alkalom szüli az $ ötletet is, hát a bort előbb! egyedül, később férje segít-! ségével poharanként és lite-! renként lakásán kimérte az állami gazdaság munkásainak. Amikor a saját szükségletükre vásárolt bor elfogyott, ismét vettek, és annak literjét két forint haszonnal adták tovább. Összesen 886 liter bort vásároltak, ebből 580 litert poharaztak ki, és így 1160 forint jogtalan jövedelemhez jutottak. A bíróság üzérkedésért mondott fölöttük ítéletet. dás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Arany János volt az a dudás, aki pokolra ment. — Mert oly korban élt, amikor a költőben a vívódásnak drámaiságig kellett fokozódnia ... és nehéz volt megtalálni a lehetőséget nagy alkotások teremtésére. Beszélt a költő családi körülményeiről, az otthonról hozott lelki súlyokról, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a költőről a kortársak így vallhatták: „Elefántnak nézett szúnyognyi bajt is.” Előadásénak második felében a fiatal előadó a szabadságharc elbukásának és a költőbarát Petőfi halálának hatásáról beszélt. — A bukás világossá tette, hogy számára valami elveszett ... „Hová lettél hová levél, lelkem ifjúsága?” Végül röviden megemlékezett körösi tanárságáról, amelyet Sebők Erika dolgozott fel részletesen korreferátumában. Adorján Gábor előadásának befejezésként Juhász . Ferenc költeményét idézte. Sebők Erika előadásában Arany János levelei alapján a nagykőrösi kilenc évről beszélt őszintén szembenézve a történeti tényekkel. — Nem szabad elhallgatni azt sem — mondotta —, hogy kilenc év alatt mennyi ostobasággal kellett szembenéznie Nagykőrösön. Hajdú Éva Juliska haláláról írt. Az Arany János gimnázium lelkes ifjúsága méltó módon hódolt ezzel a szép és színvonalas műsorral nagy névadója emlékének. (b. h.) j\ rondórség felhívása A városi rendőrkapitányság kéri azokat, akik Oláh József, Nagykőrös, Mészáros János u. 1. szám alatti lakostól kerékpárt vásároltak, jelentkezzenek a rendőrkapitányság első emelet 2-es számú helyiségében. Ugyancsak itt jelentkezzenek azok a károsultak, akiknek kerékpárját I960, év első negyedében a Kispipa italbolt elől ellopták, és az ügyben feljelentést nem tettek. Sziklán jött köszönet A szemlöhegyi barlangba nyolc fiatal szállt le, hogy harminc napig ismerkedjék a barlang klímájával, geológiai felépítésével, mindazzal, amit egy barlang rejtegethet. Boko- di Béla tv-riporter jóvoltából a tv-ből a nagykőrösiek is megismerkedtek a bátor kísérletezőkkel. A Nagykőrösi Konzervgyár a szemlöhegyi barlangkutatóknak egy láda narancslevet küldött ajándékba. A napokban kicsi, de súlyos csomagot hozott a posta. A csomag kibontása után vattába ágyazott szikladarab üzenetet tolmácsolt: a szemlöhegyi barlangosok — stílszerűen — hófehér kövön köszönték meg az ajándékot. Tanácstagjelölt... Az erdész KRESZ akadémia Ma délelőtt 10 órakor Ma délelőtt 10 órakor a művelődési ház színháztermében megkezdődik a KRESZ-akadé- mia. Kovács György rendőr százados a közúti közlekedés általános szabályairól tart előadást. A termelőszövetkezetek erdőgazdaságának műszaki vezetője, Tímár Ferenc ötvenötéves. Bihar megyéből származik és hat éve lakik Nagykőrösön, a Csókás erdő mélyén, a szolgálati erdészlakásban. Első ízben jelölték tanácstaggá és örömmel vállalja a várostól messze fekvő körzet ügyes-bajos dolgainak képvi- \ seletét. Szorgalmas, csendes, józan ember, mindenét három fiának iskoláztatására áldozza. A termelőszövetkezetek erdőgazdálkodásának műszaki vezetését egy évvel ezelőtt vállalta el. Célja, hogy a gazdaság kis fűrészüzeme felvirágozzék. Mielőtt idejött, a kunszentmártoni, nagykátai és a ceglédi erdők felügyelője volt. Nagyon szereti az erdő világát, a jó gazda szemével figyeli életét. A kártevő vadak pedig jól teszik, ha elkerülik, amikor puskával a vállán erdei kőrútjára indul. ' Felcsillant a szeme amikor az írásbeli értesítést kézhez kapta. — Szívesen vállalom — mondotta. — Akik bíznak bennem, úgy érzem nem fognak csalatkozni. (f) Tanköteles gyerekek összeírása Az 1960. szeptember 1. és 1961. augusztus 31. között született tanköteles gyerekek ösz- szeírása március 1-től március 15-ig tart a területileg illetékes általános iskolákban. Az összeírás nem azonos a beira- tással, ami júniusban lesz. A gyermekek orvosi vizsgálata április 12-én Ikezdődik az iskolaorvosi rendelőben (Arany János utca 4.). Kedden, csütörtökön és pénteken az Arany és Petőfi iskola, hétfőn, szerdán és szombaton pedig a Kossuth és Rákóczi iskola új nebulóit vizsgálják meg. A külterületi iskolákét a hét bármely napján délelőtt 8-tól 11 óráig. SPORT Labdarúgás Teljes nagyiiaent ■ hazai pályán Nagykőrösi Kinizsi—Pusztavacsi Honvéd. A múlt vasárnapi kupamérkőzéseken a Kinizsi mindkét csapata továbbjutott. A sorsolás alapján a csapatok hazai pályán játszanak. Az első csapat a Fusztavacsi Honvéddal mérkőzik. Ez a két csapat először 1965-ben találkozott kupamérkőzésen Örkényben. Ezen az akkor még területi Honvéd csapat jutott tovább. nakeszin l:0-ra. A tavalyi baj-, nokságban a Kinizsi előtt két ponttal a kilencedik helyen végzett. Mérlegelve az eredményeket, az erőviszonyokat, a Honvéd csapat jó küzdőszellemét, o körösi csapatnak még hazai környezetben is nehéz dolga lesz. Az eddigi szereplés alapján azonban bízni lehet a csapat sikeres szereplésében. A játékosok ezt a mérkőzést is komolyan veszik és az előző mérkőzéseken bebizonyították, hogy nemcsak játszani, de küzdeni is tudnaki Erre pedig a mai mérkőzésen nagy szükség lesz. Sportszerű küzdelem, színvonalas labdarúgás várható, reméljük — körösi győzelemmel. A vendégeknek a döntetlen is elég a , továbbjutáshoz, ezért a Kini- jzsinek győzni kell. Ismét ti- ! zennégyes kerettel szerepel, ; mert cserélni lehet. A mérkö- j zés délután 2 órakor kezdődik la múzeum melletti pályán. ; Nagykőrösi Kinizsi ifi—Ceg- ; lédi Vasutas. ! Ifi. Az ifik fél 1 órakor ! kezdenek az NB II-es csapat •ifi csapatával, reméljük, hogy ja jó ellenfél ellenében is to- ! vábbjutnak. ! Délelőtt 11 órakor a Kinizsi SII a Nagykőrösi Építőkkel ját- ! szik barátságos mérkőzést. (P. í.) Holnap: ASSZONYKLUB . ház ^ ősz- J A nőtanács holnap este órakor a művelődési klubjában tartja nőnapi szejövetelét. A klubtagoknak^ Mezősi Istvánná, a városi nő- ^ tanács titkára tart előadást „A nők helyzete és feladatai 1967- % | MIT UTUNK MA A MOZIBAN? | Utószezon. Szélesvásznú ma- ^ gyár film. Rendezte Fábri Zol- 5 tán. Csak 16 éven felüliek Iá- ^ togathatják! Kísérőműsor: Panelos lakásépítés. Előadás kezdete: 3. 8 órakor Matiné: Az eltévedt ágyú. Előadás kezdete- délelőtt órakor. Hétfői műsor: Pipák. Három anekdota szerelemről. Színes, széles- $ vásznú csehszlovák—osztrák $ film. Csak 16 éven felüliek Iá togathatják: Kísérőműsor: Egy gyávaságé története. Magyar híradó Előadás kezdete: 5 és fél 8^ órakor. , $ j al | ARANY JANOS 1S57. de- > cember 3-i Szilágyi István-1 ! hoz intézett, sokszor idézett ! levelében írta: „Kiáltó szük- | ség még egy magyar olvasó- ! könyv.” Utalt azokra a rossz ! tapasztalatokra, amelyekkel \ tanári pályafutása során ta- ; lálkozott, és mint vallotta: ! „A magyar nyelv tanításában sokhelyt én is csak tapogatva járok.” Ezért határozta el, hogy könnyen használható, jó tankönyvet ad az ifjúság kezébe. 1854-ben kollégájával, Szilágyi Sándorral (a későbbi híres történésszel) magyar olvasókönyvet próbáltak összeállítani „protestáns felsőgimnáziumok számára." 1855 januárjában Szilágyi Pestre utazott. Az Egyetemi Könyvtár Kézirattárának Szilágyi-dossziéjában talált iratok azt bizonyítják, hogy január 5-én tárgyalt Szám- vald Gyula és Heckenast Gusztáv könyvkiadókkal saját történelmi tárgyú műveinek megjelentetéséről. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy szerződést kössön Heckenast Gusztávval annak az olvasókönyvnek a kiadására, amelyet Arany Jánossal közösen kezdtek írni. AZ EDDIG ismeretlen szerződés — amelyet Arany János is említett már idézett levelében („Nekem volt szerződésem Hackenasttal protestáns olvasókönyvre .. — szintén megtalálható a Szilágyi Sándor-iratok között. Szövege a következő: Szerződés Melly egy részrül Arany János és Szilágyi Sándor tanár urak. és más részrül Heckenast Gusztáv pesti könyvkiadó úr között köttetett. mint következik: 1. Arany János és Szilágyi Sándor tanár urak az általuk * * Átvettük a 1967. február 24. Köznevelés számából. közösen készített e czimű munkára' nézve: „Magyar olvasókönyv Protestáns felgymnasiumok számára. Szerkeszték Arany János és Szilágyi Sándor. I. és II. kötet, az 5., 6., 7. és 8. osztályú tanulói számára” — átadják Heckenast Gusztáv úrnak a kiadói tulajdonjogot az első és következő valameny- nyi kiadást illetőleg. 2. Viszont Heckenast Gusztáv úr lekötelezi magát a t. Szerző uraknak a nevezett olvasókönyv első kiadásakor a nyomtatott ívet az összes ívek számának felétől húsz — a másik felétől pedig tizenöt pengő forinttal honorálni. Ezen kötelezettség azonban csupán akkor lép életbe, hogy ha az olvasókönyv a cs. k. oskolai hatóság által megvizsgáltatván, iskolai használatra alkalmasnak nyilváníttatott. 3. Az olvasókönyv újabb kiadása esetében lekötelezi magát Heckenast Gusztáv úr a t. Szerző Uraknak a 2-ik és minden későbbi kiadáskor egy nyomtatott ívért tíz pengő forintnyi tiszteletdíj lefizetésére. 4. A kiadás nagyságának vagyis mennyiségének meghatározása Heckenast Gusztáv urat illeti. 5. A szerző urak lekötelezik magokat, hogy hasonló munkát sem maguk kiadni, sem más által kiadatni nem fognak. 6. A tiszteletdíjnak körülbelüli egy harmada a nyomatás megkezdésekor, a másik harmada a nyomatás bevégzésekor, az utolsó harmada pedig a munka megjelenése után három hónapra fog a t. Szerző uraknak kézbesíttetni. Pest. Jan. 5-kén 1855. Heckenast Gusztáv AZ ÍROD ALOMTORT E: NET szerint a Helytartótanács, amelyhez a munka első, kötetét még január közepén felterjesztették, kia- adását nem engedélyezte. Azóta a kéziratnak is nyoma- veszett, a Helytartótanács iratai között sem található. Az Arany János Összes Művei sorozat X. kötete tartalmazza a mű fennmaradt előszavát. A szerkesztő idézi Voinovichot, aki azon a véleményen van — főleg Heckenast levelei alapján —, hogy Aranyék a kéziratot nem terjesztették fel a Helytartótanácshoz. Ennek ellenére, főleg Szilágyi Sándor visszaemlékezéseire hivatkozva, a szerkesztő szerint az engedély megtagadásának oka az egész munkán ‘ végigvonuló hazafias szellem lehetett. A probléma eldöntése mindenesetre az irodalomtörténetírás feladata. Viszont az e kérdésben uralkodó bizonytalanságra mutat. hogy a fent idézett sorozat 1966-ban kiadott XIII. kötete 489. oldalán a következőket olvashatjuk: „Lehet, hogy nem engedélyezték, de az is lehet, hogy el sem készült." AZ UTÓBBIT valószínűsíti, hogy Arany 1857. december 3-i levelében említést sem tett a mű elutasításáról, hanem csak a követHét vége sportműsora átékerejüket bizonyítja, hogj eljutottak a megyei osztályba l múlt év tavaszán Örkényen a Honvéd csapat nyeri :0-ra. Az össze{ Nagykőrösön sak a mérkőzés végén lőtt ólokkal tudott a Kinizsi győz- i 3:l-re. Az idei kupamérkő- éseken a Honvéd győzött Al- erfi'rsán 2 :l-re, az NB llf-as ráci SE-vel vívott küzdelme :l-es döntetlennel végződön azai pályán, és győzött Dukezöket írta: „ .. .belefáradtam, abbahagytam. Nincs itt hozzá elegendő könyvtár, kivált, miután a tervbe a régibb irodalmat is fel kelleti volna venni.” Ugyanebben a levelében beszámolt megromlott egészségi állapotáról is. „Valami fejzúgás, ideggyöngeséggel párosulva, kínoz, amelynek nem találom gyógyszerét. E miatt sokszor, sőt többnyire levert hangulatban vagyok — kedvetlen s tehetetlen a szellemi munkára.” Ebben a vonatkozásban érdeklődésünkre tarthat számot az a levélrészlet, amelyben Szilágyi Sándor 1856 tavaszán beszámol Arany egészségi állapotáról. (Az 1856. május 10-én, Csenge- ry Antalhoz intézett levél az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában található) „.. .jó darab idő óta mit sem dolgozott: nem dolgozhatott (Szilágyi aláhúzása). Betegsége (mely két év óta folytonosan lankaszt- ja): fejzúgás s vérének agyába tolulása nagyobb mértékben megrohanta, mint valaha, úgy, hogy kitartó munkára, különösen compo- sitio készítésére, teljesen képtelen. Betegsége pár nap óta enyhülni látszik ugyan, de még a hosszabb ideig tartó olvasást sem bírja meg ... miután azt mondd, hogy neki a dolgozás — inkább gondolkozás — veszedelmes, mely könnyen gutta ütést idézhetne elő, forszírozni sem mertem ...” ARANY EGÉSZSÉGI állapota, valamint az a körülmény, hogy a mű kézirata a Helytartótanács iratai között sincsen. valószínűsítik leginkább azt a feltételezést, hogy a műből csak az Előszó készült el. Arany János eredeti fogalmazványát Szilágyi Sándor megőrizte, majd közzétette, s ebben a formájában ismerjük ma >s Mann Miklós Asztalitenisz A Kinizsi felnőtt férfi- és női csapata vasárnap délelőtt 9 órakor a sportkör nagytermében mérkőzik a megyei bajnokságért a Tápiószelei KSK csapataival. Birkózás A Kinizsi tizenegy tagú ifjúsági csapata vasárnap Cegléden lép szőnyegre az országos ifjúsági birkózó-bajnokságért szabadfogásban. Kosárlabda A Kinizsi NB II-es női csapata vasárnap délelőtt Szolnokon mérkőzik a téli kupáért. Férfi és női megyei csapatai vasárnap délután 15—16 órakor mérkőznek a Magyar Népköztársasági Kupáért a Gödöllői EAC csapataival a gimnázium tornatermében. Labdarúgás A Kinizsi ifjúsági csapata vasárnap 12 óra 30 perckor a Ceglédi Vasutas ifi csapatával játszik, majd 14 órakor a fellőtt csapat mérkőzik a Pusz- tavacsi Honvéd csapatával a Magyar ’’í ’-öztársasági Kupáért az Építők Sporttelepén. Vívás A Kinizsi kardozó csapata vasárnap délelőtt Kecskéméin. a tőrcsapat Gödöllőn lép pástra. ŰJ ADATOK Arany János nagykőrösi tanárnőkhöz