Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-09 / 58. szám
4 ^&£írlai> 1967. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Világhírű cirkuszegyüttesek A csehszlovák ifjúsági szövetség és a KISZ együttes rendezésében „Képek a csehszlovák ifjúság életéből” címmel fotókiállítás látható Budapesten a Csehszlovák Kultúra helyiségeiben. A képeket a Mlady Svet két kiváló fotóriportere készítette. A Cirkusz és Varieté Vállalat soron következő programjából: április 22-től két hónapig vendégszerepei a fővárosban az örmény Szovjet Szocialista Köztársaságból érkező Szovjet Állami Cirkusz. Egyedülálló, a maga nemében az úgynevezett levegőszámuk; a manázs felett dolgozó légiakrobatákat a trapézről egy hatalmas, kifeszített szárnyú élő sas forgatja. A Román Cirkusz július 19-én érkezik és egy hónapig marad Budapesten. Két hónapig marad hazánkban a Hamburgi Cirkusz. Műsorukból kiemelkedik a beaí- együttes. Április 15-től hathónapos magyarországi körútra szerződött a csehszlovák Humberto Cirkusz, amely Európa-szerte sikert aratott hét idomított disznójával. Augusztus 23-án mutatja be A Katona József Színház első ízben a Kisstadionban | március 10-én mutatja be jégrevüjét a „Holy Day on Ice” : Barta Bajos „Kiáltás ^ című amerikai revütársulat. Sztár- j színművét. A Művelődésügyi juk a többszörös világ-, Euró- ] Minisztérium^ drámapályázatán pa- és olimpiai bajnok holland Dijkstra. Ellátogat hazánkba az NDK-ból a Luna Park proKIÁLTÁS ÚJ MAGYAR DRÁMA dukció is. díjat nyert darab Both. Béla rendezésében kerül színre, díszleteit — vendégként — Csányi Árpád, jelmezeit VőMÚZEUMMÉRLEG Utas az autóbuszon Odafészkel mellém: megadó- an sóhajtok. Az ember mindig szeretne maga maradni a kettes ülésen, de nagyritkán adatik csak meg neki. Ha már társat kap, legalább sovány legyen, ne szorítsa oda a hideg karosszériafalhoz, s ha sovány, akkor már lehet nő is, persze fiatal. Nem azért, mert ismerkedni akarna az ember, csupán a tudatért: jobb érzés egy fiatal, csinos nő mellett ülni, még ha egész út alatt nem is nézek rá. Odafészkel mellem a szikár öregúr, érzem, hogy rámsandít, a kezemben levő könyvre, s tudom, sejtem, hogy pillanatokon belül megszólal. Nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni sóhajom, ahogy becsukom a könyvet. Kétféle utas van: aki kezdi a beszélgetést, s aki folytatja. Én a ritkább, harmadik típushoz tartozom: olvasni szoktam ... — Tetszik? Catherine van Moppes francia diáklány könyve van a kezemben, a Fura Amerika. Bólintok. — Nekem is ^tetszett. Erre már felkapom a fejem, hiszen friss a könyv, két-há- rom hete jelent meg, amúgy- is modern, fiatalos, szemlélete — hangja messzire áll az öregúr nemzedékétől. — Jószemű lány, sokat észrevesz.. Csak éppen összezsúfolt mindent. Nem? A restség és a kíváncsiság gyürkőzik bennem. Ha engedek a restségnek, hümmögök még kettőt-hármat, s az öregúr csak magamra hagy a könyvvel. Ha a kíváncsiságnak, talán valami érdekesre jövök rá. Válaszolok: — Inkább tömör. Filmszerű. — Ez most divat. Erre a filmszerűségre hivatkozni. Ami zsúfolt, összevissza dobált — kapkodd a fejed, te bohó olvasó —, az filmszerű. — Irodalomkedvelő? A rákérdezésre kissé meg- hökken, tartózkodóan válaszol: — Tanárember vagyok. Voltam. De nem magyar-, hanem biológiaszakos. m A kopott, de tiszta vászontáska az ölében. Chimnitz Ferenc nyugdíjas középiskolai tanár felült a buszra, hogy alsógödi — szavával — „birtokán” almával rakja tele. A birtok: hatszáz négyszögöl, „meglehetős vityillóval” rajta, ami persze csak nyáron hajlék. — Szegény feleségem mindig piszkált érte ... Ebből tudom meg, hogy özvegy. — Kell a magunkfajta, négy fal közötti embernek az ilyen. Cgy kis levegő, egy kis munka: derékropogtatás. Nevet, mint aki már izmaiban érzi a tavasz bíztatását, az ásó nyelét a kezében, derekában a gyomlálás kellemes — de egy idő után kínná Váló! — hajlongását. Hatvanöt esztendős... — Az a baj fiam — talán a tanár, talán csak a jóval idősebb atyáskodása adja szájára a kifejezést — hogy öreg korára magára marad az ember. Nem tudom, érti-e? Bólogatok, magamban némi álszentséggel. — Nem hiszem, hogy érti. Nem barátok, ilyesmi... Az a legkevesebb, hogy kártyázni leüljön az ember. Ott beszélgetni is kell. A napokban is valamelyikünk szóba hozza eat a mostani választásokat: egészen érdekesen változnak az idők — mondja, de még be sem fejezhette, amikor a többi rákezdi. Emlékeztek, amikor ... és arra, hogy ... Emlékek, fiam, emlékek, ez az állandó kérődzés a múlton, százszor megemésztett történetekkel, s ezek senkit sem érdekelnek. Kimondani meg nem meri senki sem. így azután, ha beszél is, lényegében magában van az ember. Érti már, fiam? Sajnálja nagyon, hogy Vác- ra megyek, mert szerette volna megmutatni az almásker- tet... A szóról Veres Péter hasonló című írására emlékeztet, majd erről megint más témára vált, s azt fejtegeti, mennyiféle gond, bajlódás az alma téli tárolása a pincében, de megéri, mert ő még húsvét- kor is „ilyen” almákat eszik, s kezével jókora gömböket mutat. — Városban nevelkedtem, apám is tanár volt, én is az lettem. A fiam szintén. Tradíció ez. No, de nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy negyvenesztendős is elmúltam, amikor először belekóstoltam a szüretelés örömébe. Amikor a maga termését szakítja le az ember! Akkor tudtam csak igazán megérteni a parasztembert, addig — bevallom — a fizikai munkát olyan elkerülhetetlennek tekintettem. Az csinálja, akinek nem jutott más. És lám, mi öröm lehet benne! Kérdések nélkül beszél az öregúr, látszik rajta, napok, hetek összegyűlt szavai buknak ki belőle. — A fia? Elérti a kérdést, kesernyés mosollyal válaszol: — Magamban éldegélek. agglegény életet... A fiú vidéken tanít, messze fönn Észak-Magyarország „fővárosában”, Miskolcon. Unoka van, kettő is, de „ritkán jönnek”. Készülődni kezd az öregúr, megnyomja a jelzőgombot, eligazgatja szürkéssé kopott, bársonygalléros fekete télikabátját, s mint aki tudja, hogy miatta pihent a könyv az ölemben, az ajtóból, míg fékez a megállónál a busz, odaszól: — Tudja, fiam, ez a leghűbb barát. Rábök a könyvre, s remélem, nem hallja a kalauzt, aki azzal biztatja, hogy „igyekezzünk, ne olyan öregurasan. kérem.,.” Mészáros Ottó A Művelődésügyi Minisztériumban elkészült az 1966. év múzeumi munkájának mérlege. Az ország 144 múzeumában 1966-ban 825 új kiállítást rendeztek — ezek között 66 állandó, 759. időszaki volt — s az év első során 6 millió 86 000 látogatót fogadtak. Egy év alatt csaknem hatvan kiállítással gazdagodott a bemutatók száma, s körülbelül 500 000-rel nőtt a látogatottság. Múzeumaink tárgyi gyűjteményes anyaga darabszám szerint megközelíti a 12 milliót. Ebből 1966-ban 397 000 darab volt a gyarapodás. Az elmplt év múzeumi krónikájához tartozik, hogy 5373 munkanapot töltöttek a régészek az ásatások színhelyén. Az idén a Nemzeti Múzeum munkatársai befejezik az esztergomi várásatásokat és az anyag tudományos feldolgozását. Megkezdik a középkori, X—XIII. századi ásatások eddigi eredményeinek összefoglalását. gó Nelli tervezte. A három fő alak, a kulcsfigurák szerepében Kohut Magda, Kállai Ferenc és Sztankay István lép színpadra. — Nem lehet tagadni, hogy magunkban hordjuk még' a múlt morálját. A közösségben élő emberben elmosódottak ezek a visszahatások, de szinte konzerválódnak egy bizonyos körül nem határolható társadalmi rétedben — mondja drámájáról a szerző, H. Barta Lajos. — A darab műfaja rendhagyó: tanúvallomások és közjáték. Nyomozati jegyzőkönyvek részleteiből, lapszemelvényekből, levéltári adatokból, bírósági tanúvallomásokból ötvöződik egy ember, egy család, egy réteg elkerülhetetlen drámájává. A szabadságról A szabadságTól dalolok Akkor, is ha csomagolok Hogy végső útra induljak S dalaim nem ósdik, újak Szabadságról zengnek ezek Felétek szabad emberek Vedd szárnyaidra szabad szél Hirdesd, hogy itt oly nemzet él Mely rabszolga volt, s ma szabiid És mindörökre az marad Misik János népköltő Divatba jöttek a foxik A rókaprém divatja ismét fellendítette a rókavadászatot, s ezzel együt divatba hozta a foxikat is. A Bakony-vidéken, ahonnan az idén már csaknem 1000 rókaprém került a szűcsök asztalára, minden más fajtát háttérbe szorított ez az ügyes vadászeb. Tenyésztésükkel és idomításukkal jelenleg már mintegy 20 bakonyi erdész foglalkozik. A kis foxik néhány hónapos korukban kerülnek tapasztalt „mesterkutyák” mellé, s először csak a rókakölyköket hordják ki a lyukból, önálló akcióra csak egyéves gyakorlat után vállalkozhatnak. Készül a foto (Kotroczó felvétele) KÖNYVESPOLC A Kossuth Kiadó három újdonsága Három, nagy érdeklődésre számot tartható könyvet jelentetett meg a napokban a Kossuth Könyvkiadó. Az első könyv íróját, a világjáró és világhírű Wilfred ; tsurcnett-et angna Ken Demu- tatni a magyar közönségnek: i izgalmas, a szemtanú mindennél hitelesebb beszámolóit- rögzítő könyveit igen sokan 1 ismerik, olvassák. Üj műve — az Élet a bombák tüzében — ^ a gigászi harcot vívó, az Egyesült Államok terrortámadásaidtól szenvedő, de nem meghát- d ráló Észak-Vietnamról szól: d szenvedélyesen, de a legna- d gyobb tényszerűséggel, vádló- d an, bizonyítékok tömegétől tá- d mogatva. d A másik újdonság, Hollós d Ervin: Kik voltak, mit akaratok? című könyve. A szerző d az 1956-os ellenforradalom d hátterének egyik fő jellemzőijét veszi vizsgálat alá: a beleső reakció szervezkedését az d ellenforradalmat megelőző d időkben, majd a nyílt színre- d lépést, s .. reakció szoros szö- d vétségét a hétpróbás fasisz- d tákkal, börtönből szabadult i háborús bűnösökkel, notórius i bűnözőkkel. Imponálóan nagy d tényanyagra — s jórészt eddig d nem publikált adatokra — d támaszkodva mutatja meg d Hollós, kik is voltak valójá- d ban a sokat emlegetett „ma- dgyar szabadság” bajnokai, d Egészen más fajta, de tölté- dsét tekintve nem kisebb érde- dkességet, izgalmat kínál a d harmadik újdonság, Mocsár d Gábor: Nálunk vidéken ... cí- dmű könyve. A napjaink be- dnyolult valóságában a felfede- d zők szenvedélyességével, cél- % tudatosságával eligazító, jövőt d jelentő vonásokat kereső író d szociográfiai műveit fogta ösz- d sze kötetté, benne a változó dfalu, a vidéki város megany- d nyi ellentmondásával, fejlődés d szülte türelmetlenségével. d'Minden bizonnyal egészséges d polémia alakul majd ki a kö- d tét fölött. Balesetsebészet. Nyolcágyas szoba. Törések, zúzódásök, ficamok. Amerre nézek: gipsz, gipsz, gipsz ... A jobb 2-es combnyaktöréses szólal meg először: — Törés? — Igen. — Altatót kapott? — Igen. — Meri másképp itt nem megy az alvás. Hozzák az újakat. Még pótágyast is kaphatunk, mint a múlt szombaton. — Ne vicceljen már így is kevés az oxigén. — No, csak várja ki a végét. Nem tudtam kivárni, a sevenáltól mély álomba zuhantam. Szolnoki néni valóban Pithiának bizonyult, reggel már kilenc ágyat számoltam. A pótágy a szoba közepén állt. Az új beteget, mint fehér „űrruha”, borította a gipsz. Csak szeme, szája szabadon. Autókarambol. — A nyavalyás autó, mert mindenkinek csak az kell. A Stefánné fia lottón nyert autót, albérletben lakik családostul, de a gyárba Wartburggal furikázik — szólal meg Pataki néni — aki különben a szoba narrátora. — De szorít a gipszcsizmám — jajong i Balázs Gizi, s olyan szenvedő arcot vág, mint a „Kaméliás hogy” az utolsó fel- | vonás nagyjelenetében, mikor hervadton Alfréd karjaiba hull. Szegény Giziiké „Alfrédja” 56-ban disszidált, most Kanadában fakitermelésnél rakodómun- \ kás. Az ex-jegyesség részleteit már -beiig érte, de most belemélyedt egy „nemes ponyvába”, aminek megsárgult lapjai ágyról ágyra járnak. Gizi nagyon izgatott, nála van az utolsó öt oldal, ahol a büszke bárónő, s a nemes arcélű lovag tragikus szerelme válaszúihoz ért. — Jó maguknak, nemsokára hazamehetnek — sopánkodik Pataki néni. Én vagyok itt a legsúlyosabb eset, de ezt senki nem hiszi el. Minek is mentem a padlásra... — „Hagyta volna a dagadt ruhát másra” — idézi a nagy költőt Ibolya. — Nem ruhát teregettem, kukoricáért mentem fel. Pedig mondta a vöm: „Ne menjen, mama, majd reggel, lehozom én” —, de nem hallgattam rá. — Szerdán már vágják a disznót. Ki fogja a hurkát csinálni, nem értik a fiatalok még azt úgy, és még rizsát is kellene venni, biztos elfelejtik. — Nem is fáj magának semmije, csak a disznótorról beszél mindig — így Ibolya. — Magra meg a vőlegényéről. Nem tudom, nem szalad-e ki a kórteremből, ha mankóval látja. Akkor dől el, szereti-e igazán. Aztán hirtelen csend. Margó nővér lihegve ér szobánkba: — Itt a nagy vizit. Rendben vannak? Igazítsák meg a takarókat. Oltsák el a cigarettákat. Gyorsan, gyorsan, már a 3-asban vannak ... A kacér Berényinének már csak annyi ideje van, hogy bal szemét meg- kontúrozza fekete ceruzával, amit reggel óta keres. Végül megtalálta az otthonról kapott madártejbe ragadva. Ibolya tupíroz, hajkoronája vetekszik a pisai ferde toronnyal, ma nem sikerült — mint mondja. Pataki néni leszállított árú égszínkék ágykabátjára még egy bizsut is tűz. Balázs Gizi gyors mozdulattal berakja protézisét. Már nyílik az ajtó. A tanár úr jókedvében van. — Hogy aludtak? — s válaszra sem várva, nézi a bal 1-es kórlapját. — Fractura és subluxatio — darálja az osztályorvos, de a tanár úr tekintete már Berényiné „monoklijára” irányul, s utasítást ad szemészeti vizsgálatra is. Alig bírjuk nevetésünket visszafojtani. Sándor Éva, a kamaszlány — korcso- lyabalesetes — mint szexbomba, fekete csipkés, halványzöld nylon felhőiben. A tanár úr meg is dicséri az ágyeleganciát, de a kifeszített lábra több súlyt javasol. Hétfőn hazamehet a jobb 4-es, ez Giziké, hiányozni fog. Most tornaóra következik. Vera néni jön a csattogtatóval. Légzésgyakorlat. Ablaknyitás. Lábemelés, karemelés, aki „jó formában” van. — Talán a mexikói olimpiára készítenek elő minket? — jegyzi meg Ibolykánk. Még a tálalóasszony is nevet, mert közben az ebéd is megérkezett. Pataki néni a paradicsomos káposztából repetát kér. Ibolya most sem állja meg szó nélkül: — Ne egyen annyit, mamika, aztán megint csengethet ágytálért egész éjjel ... Ebéd után viccolimpia kezdődik. Ebben részt vesz mindenki. Harsogó nevetésünktől még a folyosó is visszhangzik. Be is szól az ügyeletes nővér. Amikor egy óra múlva kezdődik a látogatás, s jönnek a hozzátartozók, barátok, mindnyájan olyan bágyadtan fekszünk, olyan csendesen, mintha nagy szenvedésünkből má egy üdvözlő mosolyra sem jutna .., Horváth Erzsi
