Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

1967. MÁRCIUS 5., VASÁRNAP

rt»‘

HECVÍI

s~J€iviap

Tisztelik, szeretik őket

Budajenő, Telki valósággal megbújnak a hegyek lábánál. Lakóinak bizonyára a több mint húsz éve odahagyott székely országot juttatja eszébe. Az idegen, szorgos-dolgos falut lát, ahol a kora tavaszi napsütésben szintén a választásokra készülődnek.

A községi tanácstagjelöltek közül kit az iskolában, kit a tsz-irodán, kit otthonában találtunk meg. Egy a közös jellemzőjük: tisztelik. szeretik őket, ezért kerültek a jelöltek listájára. tHöt most bemutatunk olvasóinkHsü

nak.

Foto: Gábor

Szilágyi Tiborné iskolaigazgató

Lantai Antal hivatalsegéd

Szabó Bálint tsz-elnök

Ifj.

Bartos Alajos tsz-tag.

ܧ É

Füredi Róbertné előadó

^ roc

**'s**s*rssjrjrsjrrrsrsssrr*&r/rssj*rsj7syrsssysy*sssssssssssssssssssss*sssss*ssssssss* 'ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ss/ssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssss/sssssss^

Finta madame levelei

Tartalmas élet — boldog öregkor

Gömbölyű arca Bevezet a szobába.

— Most ébredtem fel éppen *— mondja.

A dívány mellett az éjjeli- szekrényen kis kosárkában kézimunka, könyvek és újságok. Leülünk az asztal mellé, mosolygó arcát a tenyerébe támasztja.

— Hát aztán, mi szél hozta erre? Engem még soha nem keresett újságíró.

Nehéz válaszolni, hiszen pontosan magam sem tudom, mi szél hozott erre. Sok minden. Érdekel, hogyan élnek a nyugdíjasok, s érdekelt, egy olyan ember élete, aki húsz éven át volt jelen az élet legcsodálatosabb aktusánál — a szülésnél. Születés és halál. A két pont, amely között az ember mozog: ez érdekel. Meg az, hogyan gondolkodik egy asszony, aki élete munkáskorszakát lezárta már, s életér nek munkája abban állt éppen, hogy segítséget nyújtson az új élet születésénél.

Babonát mondjak?

Elmondom mindezt valahogy, s Finta Endréné, vagy ahogy mindenki hívja: Finta madame, mesélni kezd. Sok- mindenről. Hogyan végezte a bábaképzőt, hogyan járta a falvakat még tapasztalatlanul. A szavak nyomán feltárul egy-egy életszakasz.

— Babonát mondjak magának? Az asztalon állt egy üveg pálinka és egy gombolyag fonal. Mosnám a kezemet és kérdezem: minek az a pálinka az asztalon? A ma- damenak — felelik. Na, mondom, akkor vigyék gyorsan vissza a boltba a pálinkát és vegyenek helyette egy lavórt. Mert lavór az persze nem volt. Ha megszületett ' a baba, akkor piros gyöngyöt kellett a karjára kötni igézés ellen... Mondjak még? Én teljes felszereléssel mentem, vittem magammal gumilepedőt. Volt olyan falu, ahol kivitték az asszonyok alól a szalmazsákot és tiszta szalmát szórtak alája, mert azt mondták, hogy csak úgy lesz egészséges a gyerek. Mondom nekik, hozzák csak vissza azt a zsákot, s kezdem kiteregetni a lepedőt. Erre az öregasszony: „Esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem fog szülni a Tériké, csak a tiszta szalmán, mint ahogy a mi urunk, Jézus Krisztus is született!’’ Na, én visszacipeltem a szalmazsákot, és bizony megszületett a baba — egészségesen. Egyszer meg: belépek a tiszta szobába, de nem látni ott semmit a füsttől. Mondom, nyissák ki már az ablakokat, hiszen megfulladunk itt. Nem nyitották. Kinyitom az ablakot és amint eloszlik a füst, látom, egy öregasszony gugol a szoba sarkában, egy serpenyővel és hagymahéját éget. Azt mondták: „attól könnyebb a szülés”. Hát, így volt valahogy.

A megértés hatalma

Áradnak a mondatok s! a mondatokban, a szavakban egy élet apró és súlyos jelentései lüktetnek. Mégis 'hiányzik valami. Valami ami ennek a rokonszenves asz- szonynak az életét meghatározná. Talán ez a mondat: „Jaj, az ember születésénél ott lenni az gyönyörű dolog, olyan gyönyörű, hogy énben- nem minden alkalommal valami különös boldogság volt. Amikor azt a meleg, élettől lüktető kis testet a kezemben tartom, amikor a sok kínszenmosolyog. j vadés után megmutatom az anyának. Tessék, itt van a fia, itt van a lánya!”

S ahogy Finta madame az életről beszél, megállapodunk egy dátumnál, 1954. A megyei egészségügyi osztály anyaotthont létesített Tahiban és Finta Endrénét nevezték ki az otthon vezetőjévé. Leány-anyák töltötték itt a szülés előtti hónapokat. S Finta madamenak ez volt, ez maradt életének legszebb korszaka. Pedig nehéz dolga volt a lányokkal. Volt közöttük börtönviselt és volt bolond is. Azt mondja:

— Higgye meg, hogy itt lehet csak látni, a szakmánkban, hogy mennyi élet tönkremegy és a megértésnek milyen hatalma van. Mindegyik lányt elfogadtam olyannak, amilyen. Volt például egy lány, aki azt mesélte, hogy ő úszónő és Helsinkiben, amikor ráállt a rajtkőre ott érezte meg, hogy megmozdult a magzat. Akkor nem szóltam ott a többiek előtt semmit Később megkérdeztem tőle: „Mond fiam, miért hazudsz te?” Elsírta magát aztán azt mondta: „Olyan jól esik, tessék elhinni!”

Egy levél

Az Anyaotthont később frtiegSZüntétték. Sók levelet írt és sok levelet kapott a lányoktól. S azt hiszem ezekből a levelekből kiolvasható, megfejthető Finta madame élete.

„Drága Rózsika néni! Ne haragudjon ezért a közvetlen megszólításért. Ügy érzem, nem idegenként váltunk el egymástól. Remélem, találkozunk még az életben mint régi jó ismerősök, de nem úgy, hogy terhesként megyek Tahiba. Szeretném megköszönni Rózsika néni szeretetét, amellyel lelkimagányunkat próbálta vidámabbá tenni. Azért sajnáltam Tahiból eljönni, ment ezt a szerebetet és a kismamák kedves kollektíváját ott kellet hagyni. Mióta hazajöttem, utcán még nem voltam kint. Nem akarom az ismerősök táborát felriasztani. Megpróbálok beszámolni a „hadi helyzetről”. Hazaérkezésemről senki sem tudott. Senki nem látott, mikor az állomásról ^kocsival nővéremékhez érkeztünk. A családdal való viszontlátás nem is volt olyan szörnyű. Tessék megmondani a kismamáknak, hogy a kicsi az nagy úr. Az ő szavára mosoly, vagy bú lesz az arcokon, ahogy a kicsi akarja. A családban nyolc éve zajló csúnya vitára tett pontot az ő érkezése. Nyolc év után nővérem először mondta ki e szót: édesanyám. Édesanyám nyolc év után először lépte át annak a háznak küszöbét, melyre egykor fogadalmat tett, hogy soha át nem lépi. Nagyon boldog vagyok, hogy mindezt az én gyermekem tette. Először az édesanyám látott viszont minket a csaIádból, később egyenként elzarándokoltak hozzám. Legutoljára az édesapám jött el. Elhozta a születésnapi ajándékát, gyermekem fürösztö- teknőjét. Nagyon nehéz volt ez a viszontlátás. Viszontláttam öcsit (gyermekem apját) sajnos, semmi jót nem jósolhatok előre. Nem tudom mi lesz még. Semmi lelkiismeret, apai érzés nincs benne. Sógorom kérdőre vonta, mi a szándéka ezek után, nem tudja még, nem gondolkozott rajta. Neki nincs lelkiismeret- furdalása és ehhez hasonlót mondott. Kettőnk viszonyával kapcsolatosan nagyon csúnyán hazudott. Nem tudta, hogy én hallom az ő beszédét. Mikor el akart menni, elsőnek belémütközött, elsápadt és lesütötte a szemét. Nagyon fel voltam dúlva belsőleg, annyi hazugság hallatára. De azért azt mondom magamnak, hogy az élet nemcsak tövisből áll. Higgye el, Rózsika néni az életnek van szép rózsás oldala is. Aki mindig, csak azt nyújtja másoknak, azt a szeretetet, mint maga Rózsika néni, annak előbb-utóbb megjön a vigasz, a kárpótlás. Az élettel meg kell tudni birkóznunk gyermekünk és önmagunk miatt, nem lehet, hogy az. Elet le tiporj on !”

Szép volt az élet

Ismeretlennek tűnő asszonyok állítják meg az utcán.

— Nem emlékszik madam- ka a Zsuzsikára? Nyolcvan dekával született.

ÍMadamka emlékszik már, hogyne emlékezne azokra a szörnyű órákra, amíg a kocsi Budapestre jutott a 80 dekás újszülöttek

— Hát hogy van a Zsuzsi? — kérdezi.

— Olyan rossz, mint a kutya — nevet az asszony.

Finta madame életének munkáskorszaka lezárult. Nyugdíjas. Most egy új szövetkezeti ház másfélszobás lakásában él. Rádiót hallgat, olvasgat, teszi • azt, amit két egymás mellett régen élő ember, napi életritmusa megkíván. Van rádiója, televíziója, hűtőszekrénye, padlóke- féíőgépe, porszívója, centrifugája — s mindezt felsorolja. Napközben egyedül van, férje még dolgozik, délután alszik, horgolgat, keresztrejtvényt fejt s leveleket' kap, levelet ír azoknak, akik i láthatatlan, de mélységes szá-! lakkal kötődnek hozzá.

Amikor elbúcsúzunk azt j mondja:

— Szép volt az élet, szép. i

Minden nyugdíjasnak olyan i kiegyensúlyozott, nyugodt,; csendes életet kívánok, mint; az enyém. j

Hallgatunk. Állok az új: szövetkezeti ház előtt s el-; gondolkodom az élet igazság-; talanságán. Nem mindenki-; nek jut ilyen tartalmas élet,! s nem mindenkinek jut ilyen i csendes, boldog öregkor.

N. P. i

* *

Oííhoii termiéit milliók

Vácra költözött egy napra a nagymarosi Dunakörnyéke Ruházati és Háziipari Szövetkezet. Itt tartották az elmúlt évről szóló számvetésüket a szövetkezet tagjai. Aligha gondoltak ezek a bedolgozó háziasszonyok arra, hogy — míg a reggeli takarítás és ebédfőzés között „meglopták” az időt egy kis varrásra, kötésre — milliókat érő termékeket állítanak elő otthonaikban. 1966-ban csaknem 13 és félmillió értékű árut termeltek a Dunakörnyéke asszonyai. Az új áruk többsége — mintegy öt és félmilliós tételben — a hazai piacokra került, de felülmúlja a hárommilliót az a meny- ■nyiség is, amit külföldre szállítottak a szövetkezet üzletfelei. A leánykaruhák többsége szovjet megrendelésre készült, a kis Zóják és Olgák pipiskédnek bennük azóta. S mint érdekességet említjük meg, hogy a szövetkezetben készült norvég kesztyűk egy részét Norvégiának adták el, de svéd, angol, holland és belga vásárlók is dicsérik ezeket az ízléses háziipari cikkeket.

fi.

■TÁJÉKOZTATÓ

a pedagógusállások pályázattal történő betöltéséről

Az 1967—68-as tanévtől — ^ o. művelődésügyi miniszter rendelkezése értelmében — § Csongrád, Szabolcs-Szatmár, % Szolnok, Zala és Pest megyédben, továbbá Budapesten, va- d lamint Szeged, Debrecen, Mis- d kolc és Pécs megyei jogú vámosokban az alsó- és középfokú oktatási intézmények pedagógusállásait pályázat útján töltik be. A felsorolt helyeken az üres, vagy megüresedő pedagógusállásokra áthelyezési kérelem nem fogadható el.

A pedagógus, munkáltatója útján — igazgatójának látta- mozásával — pályázhat, több munkahelyre is.

Pásztor-emlékek

A hortobágyi puszta monográfiáját készíti dr. Béres András, a Hajdú-Bihar megyei múzeumok igazgatásának vezetője. E célból felkeresi a Hortobágy idős pásztorait és magnetofoniszalagra rögzíti visszaemlékezéseiket.

SUHA ANDOR

Etetés

éhes vagy már. Lám, ez a férfi

miért olyan ideges? Pedig rendesnek látszik. Feri is ott izgul mindig a fürdetésnél és fél, hogy elejtem a csöppséget. Hangosan veszekszik és úgy néz rám, mintha csak a gyereket szeretné, engem nem. Azt hiszi ő az ügyesebb, mindig ő akar pelenkázni. Most sem akart elengedni az útra. Hosszasan fejtegette, hogy a nők milyen ügyetlenek. És állandóan Schopenhauert emlegeti, hogy már az is megmondta a nőkről .■>.. Szegény néni biztos fáj neki. Majd én kienge sztélén, hiszen miattunk történt...”

rasztott éjszaka, meg a fülledt meleg elpillesztette. Látott mindent, szólni akart, talán finomabban, mint a férfi, de 6zójni. A fiú reflexei azonban gyorsabban működtek. Az anya zavarának oka is vegyes volt. örült is, és mégis sajnálta a nénit. Megértette a szituációt is. Az öreg mama azt hiszi, ez a férfi a gyermek apja. Holott ?őt éppen úgy nem ismeri, mint" a fülkében ülő többieket.

A fiú is zavarban volt. Érezte, hogy hamar lobbanó vére megint elszaladt mint egy kis csikó. „Most félreértenek engem, mit tudják ők, és hogyan is magyarázhatnám meg” — gondolta.

Mindhárman zavart csendben ültek. Az idős néni már befejezte az evést, most megbántva az ablakon elsuhanó semmibe nézett. A férfi hátradőlt és megpróbált elaludni. A fiatal anya derűs nyugalommal nézte gyermekét. Látszólag minden rendben volt, pedig mindhárman az előbbi jelenet hatása alatt voltak. Csak az öreg a sarokban és a nici a kosárban nem törődött az egésszel.

N

i indketten az unokáim | lehetnének, de oko- I sabbak mint én. Hiába, buta vénasszony vagyok, öregségemre a jóisten elvette az eszemet. Az én picinyeimnek sem adtam soha dinnyét. Meg kéne követni őket valahogy. Hogyan valljam be, hogy nem mondtam igazat, hogy jót akartam, de rosszra sikerült. Milyen fiatalok, milyen szépek, milyen szép pár. Ha a fiaim itt volnának ők is korholnának ...

„Rendbe kell hozatnom az idegeimet. Az utóbbi időben még a jót is elrontom. Meghalt a kisfiam, de ezek nem kötelesek ezt tudni. Igen, féltem a gyermekeket. Sohasem hittem volna, hogy ilyen betegesen fogom őket szeretni. Istenem, még ma is Béluskáról álmodom. Kis duci karjaival átfogja a nyakamat, szorít, sír, rángatja kis aranyos fejét és másnapra meghal. Rángógörcs, mondja az orvos. Nem tehetek róla, ha veszélyt látok ordítok, mert a kórházban éjszaka, amikor Béluska meghalt senki sem ordított, hogy segítség, veszélyben egy kicsi élet.

Mégsem kellett volna kiabálnom, lehet hogy a dinnye nem is annyira veszélyes. De talán a magja :.. Különben is ott az édesanyja. Érdekes ez a néni pont olyan mint az én dinnyetermelő nagyanyám volt... Szegény.”

„Aranyos csöppségem, biztos

Á

LEÉRTÉKELT ÁRUKAT ÁRUSÍTÓ BOLTJAIBA

Vácott, Cegléden, Nagykőrösön, Gödöllő Érden, Monoron, Aszódon, Szobon Ráckevén

20—50 SZÁZALÉKOS LESZÁLLÍTOTT ÁRON!

gyermek felsírt. Az anya ölébe vette, kibontotta blúzát, kissé elfordult. A férfi csak akkor káp'ott' észbe," mikor a kicsi nagy szuszogás és cuppogás közben szívta, nyelte az édes anyatejet. Felállt, kiment, de kint a folyosón sem tudta feledni a képet. A szoptató anyát, az éhes szemű gyermeket és felettük a hatalmas képet keretbe szorítva: „L’ali- mentation.” — „Etetés”. Nem tudta miért, de állandóan ezt az egy francia szót mormolta. A képen egy fiatal nő, a köréje sereglett csirkéknek szórja a magot, de csodálatosképpen ez eszébe sem jutott. Agya abban a percben, amikor a kép címét elolvasta, összekötötte a gondolatot az alatta levő élő képpel.

„L’alimentation ...” Bélus- kám... — S mint már any- nyi emberrel megesett, úgy érezte, úgy hallotta a vonat kerekei pontosan ezt csattogják: L’alimentation ... Bé- luskám.

A büfékocsiban vett két üveg sört. Visszament a helyére és fogalma sem volt, hogy a sört azért vette, mert a felesége szoptatás után mindig sört ivott. Felkeltette az öregembert, kínálta, isvanak. Az először nem értette a dolgot, majd az anya felé nyújtotta az üveget.

— Hadd igyék először a felesége.

I — Jó — mondta az anya és nagyot húzott a palackból. Szemében cinkos huncutság bujkál}:, ö maga az idős néni felé nyújtotta szinte bocsánatkérően az üveget, de az nem ivott.

— Nem esik jól lányom, a dinnyére. — S ahogy a diny- nye szót kiejtette megint zavarba jött. De már kislányos- kedvesen, megbocsátón.

— Fiuk vagy lányuk van? — kérdezte a fiatal anya a

volt, szeme az anyák egyformán érett, okos tekintetével nézett rá. Mintha azt mondta volna: csak apa tud ilyen kedves-bután viselkedni.

— Fiú — válaszolt, azután halkan hozzátette még — volt.

Az ablak üvegére nézett, amelyen most kezdett nagy szemekben kopogni az eső. S az egybefolyó vízcseppek- től nem látta a nyári tájat.

fülkében négyen ültek, illetve öten, A mózeskosárban is utazzon egy pöttömnyi emberke. ^ Fülledt, nyári délután volt, s a ^ vonat bárhogy is erőlködött, •i nem tudott kiszaladni a mérlegből. Az öreg bácsi, nyug- r díjas vasúti bakter-forma, a 5 sarokba dőlve aludt. Arca ci- § gánybama és ráncos, mint ^egy indián istené. Homloka ^ verítékben fürdött és fénylett ^ Az orra hegyén szemtelenül r sétált egy légy. Szemben vele r feltételezhetően az asszonya r ült és most egy fél görög- r dinnyét szorított térde közé, r amelyből nagy akkurátusán, r de fölöttébb jóétvággyal evett, í Kicsi, de kidolgozott erős készében fekete fanyelű kést 5 tartott, . időnként metszett ^ egyet a piros gyümölcs húsá- r bői. Láthatóan nagy élvezettel majszolgatta. Bizonyos r szertartással, szeméremmel r evett. Ezt hangsúlyozta az is, r hogy az állára csurgó édes r nedvet egy-egy darab fehér $ kenyérrel felitatta, aztán azt $ is bekapta. Időinként kissé $ sértett arccal kinézett az abla- r kon, ilyenkor keze fejével meg- 5 törülte a száját, nehogy valamelyik morzsa árulója legyen. 5 Mellette egy fiatalember ^foglalt helyet. Külseje nem járult el semmit Fekete volt, $ horgasorrú, kissé ideges arc- | vonásokkal. Haragban volt $ az öregasszonnyal, pedig sem 5 rokonok, sem ismerősök nem $ voltak. A dinnyeevés kezdetién történt. A néni kivágott t egy kis darabot a dinnye belé- t bői és afféle vénasszonyos ^sejpítő gügyögéssel megpró- 5 balta a kisbaba szájába dug- t ni.

1 — Hogyan képzeli? Elment

la jó dolga, vén...! — ugrott 1 fel a fiatal férfi és megfogta J a néni kezét.

! — Csak a levét, az jó 'édes,

5 hadd szopogassa, úgy kis ala- ! nyos? — sejpítette az aranyos 5 szót, de azért zavarba jött. 1 Meg is ijedt egy kicsit. Belátta 1 vétkét, s most már el is túloz- 1 ta azt.

1 —Na, nem akartam én roszi szat gyermekem — szólt a fiú- 1 hoz és még hozzátette. — öt j fiút neveltem én és 11 uno- 1 kárn él. Mind szerette ilyen !kis korában a dinnyét, de S azért mind egészséges ma is.

! ff' zavait a férfihez intézte, ! /Sj őelőtte szégyéllte ma- ! gát, mert azt hitte a

| gyermek apja. Valami úri- j féle lehet, és most meghara- ; gudott őrá. Az asszonyt, az lányát, aki az alvó férje és la mózeskosár között ült, fi- jgyelemre sem méltatta. Tulaj- 1 donképpen a legkényelmetle- Jnebb helyzetben a csöppség 1 anyja volt, fiatal húsz év kö- ! rüli csinos nő. Dús szőke haja ^kontyba tűzve. Arca enyhén S barnára sült. Szája kifejező jszép száj, festék nélkül, ned- 1 vesen csillog. Öltözéke mo- Idem és egyszerű. Most ő is 1 zavarban volt. Neki kellett »volna szólni, de a sok átvir-