Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
HEcrsf r/íiHap 1967. MÁRCIUS 5„ VASÁRNAP Egy hét a világpolitikában DIPLOMÁCIAI LÉPÉSEK AZ EURÓPAI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSÉRE — GENEBEN FOLYTATÓDOTT AZ „ATOMSOROMPÓ-TARGYALAS” — ESZKALÁCIÓ VIETNAMBAN — FESZÜLTSÉG ADENBAN Az Egyesült Államok vietnami agressziójának további BÚiyos fokozódása mellett az elmúlt héten az európai kérdések kerültek a nemzetközi érdeklődés központjába. Az események két pólusa nem választható el egymástól. Éppen a Pravda mutatott rá a napokban, hogy az Egyesült Államok vietnami agressziója közvetlenül veszélyezteti az európai békét is, mert az amerikai politika miind jobban összefonódik és szövetkezik Nyugat-Németország revan- sista erőivel. Ezért keltenek érdeklődést azok a kezdeményezések és diplomáciai lépések, amelyekkel a Szovjetunió és az európai szocialista országok az európai biztonság megteremtéséhez vezető göröngyös utat egyengetik. A magyar pártvezetők — Kádár János, Biszku Béla és Erdélyi Károly — is az európai biztonság kérdéseiről cseréltek véleményt Moszkvában az SZKP vezetőivel. Varsóban a Gomulka és a Novotny vezette küldöttségek tárgyalása eredményeként — meghosszabbították a húszéves csehszlovák—lengyel barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést, amely a nyugatnémet revansizmussal szembeni gátépítés egyik fontos alkotóeleme. Kontinensünk biztonságának kérdéseivel foglalkozott Varsóban az a szerkesztő bizottsági értekezlet is, amely fontos lépés volt az európai kommunista és munkáspártok értekezletének összehívásához. Erre a tanácskozásra április végén Karlovy Varyban kerül sor, hogy tovább fejlessze azokat a konstruktív gondolatokat, amelyek a jelenlegi katonai tömböknek egy kollektív biztonsági rendszerrel való felváltására irányulnak. A Béke-világ- tanács elnökségének prágai ülése is foglalkozott az európai biztonság kérdéseivel, s nyilatkozatában rámutatott, hogy az atomsorompó-egyez- mény aláírása hasznos lenne Európa és az egész világ számára. Ezért a genfi leszerelési értekezletnek mielőbb meg kell kötnie ezt a szerződést, S ily módon megakadályozha- tók az NSZK atomtörekvései. Nyugat-Németország azonban éppen a Genfben ismét megkezdett leszerelési tárgyalások idején hangoztatja ellenkezését az atomfegyverek elterjesztését tiltó megállapodással szemben. Lord Chalfont angol leszerelési miniszter Genfben lényegében elutasította Bonn atomigényeit. Az atomfegyverek valamilyen módon való birtoklásáért folytatott újabb nyugat-németországi kampányt más küldöttségek is bírálták a genfi tanácskozásokon. Az európai biztonság megteremtése elképzelhetetlen az atomsorompó leeresztése nélkül, hiszen az atomfegyverekre áhítozó nyugatnémet militaristák nyíltan hangoztatják revansista terveiket. A leszerelési tárgyalásokkal függ össze, s az elmúlt hét egyik legjelentősebb világpolitikai eseménye az a levélváltás, amelynek keretében Ko- szigirn szovjet miniszterelnök Johnsonhoz intézett válaszában kifejezte készségét, hogy a szovjet kormány hajlandó tárgyalásokat kezdeni a támadó és a védelmi rakétafegyverek korlátozásáról. A megoldatlan nagy kérdések rendezését azonban továbbra is megnehezíti az Egyesült Államok vietnami agressziója. Úgy tűnik, hogy Washingtonban a „galambok” fölé kerekedett „héják”, a Pentagon tábornokainak elképzelései érvényesülnek. Az eszkaláció újabb lépcsőfokaira került sor az elmúlt nyolc liap alatt: tüzérséget, messze- hordó lövegeket is bevetettek (t demilitarizált övezet és a VDK területe ellen. Az amerikai 7. flotta hajói pedig szabad kezet kaptak a Vietnami Demokratikus Köztársaság déli partvidékének ágyúzására. Az eszkalációra a dél-vietnami partizánok sorozatvetőkkel válaszoltak és súlyos veszteségeket okoztak a Da Nang-i amerikai támaszponton. A háború fokozása tükrében most tovább csökkentek a tárgyalásokra vonatkozó kilátások. Hanoiban ismét hangoztatták, hogy a VDK csak az amerikai bombatámadások feltétel nélküli beszüntetése után hajlandó a tárgyalóasztalhoz ülni. Az ázsiai események alakulására kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak az indiai parlamenti választások eredményei. A kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus Párt tizenhat állam közül nyolcban vereséget szenvedett s a központi parlamentben is csak minimális többséget szerzett. Keralában és Nyugat-Bengá- liában baloldali egységkormány alakulhatott, azonban a jobboldal is fontos pozíciókat hódított el. Máris éles küzdelem bontakozott ki a 13 hónapja Indira Gandhi által betöltött miniszterelnöki posztért. A jobbszárny Deszai volt pénzügyminisztert szeretné a kormámyrúdnál látni, s tőle várják az indiai politika további jobbratolódását Washingtonban is. Lehetséges azonban, hogy a szakadás elkerülése végett a Nemzeti Kongresszus végül is kompromisszumos személyben, esetleg Csáván volt belügyminiszter jelölésében egyezik meg. Ázsia „kapujában”, Aden- ban egymást érik az angolellenes tüntetések. A hazafiak elleni brit terrorakciókra válaszolva a felkelők bombát dobtak egy angol főtisztviselő házára és megtámadták a brit katonai járőröket. Az általános sztrájk és a fegyveres ellenállás meghirdetése irányította a figyelmet Adenra és a dél-arábiai eseményekre. Jemen ellen fokozódik az imperialista hatalmak aknakmun- kája, most azonban éppen ennek a támadásnak egyik bázisa, Aden ingott meg. Egyúttal az adeni brit gyarmati uralom és a csődbe jutott „Szueztől keletre” politika tarthatatlanságát mutatják a jelenlegi adeni események, amelyek a közép-keleti helyzet újabb kiéleződéséhez vezethetnek, holott e héten megegyezéssel zárult a hónapokon át válsággal fenyegető viszály Szíria és az iraki olajat kiaknázó angol—amerikai monopólium, az IPC, között. Sebes Tibor SZÓFIA Rabotnicseszko Delo Negyven esztendővel ezelőtt, 1927. március 5-én jelent meg a Rabotnicseszko Delo első száma, s 1939-ben vált magának a kommunista pártnak a központi sajtóorgánumává, amely feladatot ma is betölti. DJAKARTA Suharto mérsékletre int A djakartai rádió szombati jelentése szerint Omar Dhani, a légierő volt vezérkari főnöke, Sukarno egykori kedveltje, akit hazaárulásért halálra ítélADDISZ ABEBA Véget ért az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának ülésszaka Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsának nyolcadik ülésszaka szombaton a kora délutáni órákban Addisz Abebában véget ért. A független afrikai államok képviselői záróülésükön elfogadták a szervezet költségvetését és határozatokat fogadtak el afrikai kérdésekről. A külügyminiszterek úgy határoztak, hogy a miniszteri tanács következő ülésszakát Kinshasában tartják 1967. szeptember 4-től 9-ig. Ezt követi szeptember 11. és 14. között az afrikai csúcsértekezlet. Csombe-per készül A kongói televízió pénteken este megszakította adását, hogy bejelentse: a kinshasai rendkívüli hadbíróság március 6-án megkezdi Moise Csőmbe perének tárgyalását. A volt miniszterelnököt felforgató tevékenységgel és hazaárulással vádolják és távollétében mond felette ítéletet a bíróság. A 47 éves Moise Csőmbe először Brüsszelbe, majd MadKövér a stewardess? Egy amerikai légitársaság elbocsátotta állásából Linda Joy Rouzee kisasszonyt, mert súlya meghaladta a megengedett határt. A 62,5 kilogramm súlyú stewardess panaszt emelt New York állam emberi jogok bizottságánál és követelte, hogy vegyék vissza állásába. Hangsúlyozta, hogy a súlyhatár megszabása hátrányosan megkülönböztető intézkedés, mert a férfi repülöszemélyzet- nél nincsenek ilyen jellegű korátozások. Vérbefagyott fiúk Az Illinois-állambeli Rock- fordban egy ismeretlen nő telefonon értesítette a rendőrséget, hogy a város parkjának egy elrejtett pavilonjában két 14 éves fiút vérben fekve talált Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a fiúk annyi vért vesztettek, hogy egyikük, amint a kórházba szállították, a másik pedig két órával később a műtőasztalon meghalt A vizsgálat megállapítása szerint a két gyerek gyomor- és fejlövések miatt vesztette életét Jó TV-készülék, JÓ VÉTEL Jó háztartási gépek, NAGY KÖNNYEBBSÉG KERESSE FEL A Nagykátai Járási Szolgáltató Ktsz-t! Nagykáta, Szabadság tér 7. Telefon: 117 SZÖVETKEZETÜNK VALLALJA: BüTOROK, KÁRPITOSMUNKÁK HORDÓK. KADAK KÉSZÍTÉSÉT. JAVÍTÁSÁT valamint AUTÓFÉNYEZÉST ÉS KÁRPITOZÁST a Cegléd Déli út 47. Telefon 231 Albertirsa, Dózsa György u. 26. Telefon: 4 Tápiószele, Bartók Béla u. 3. Tel.: 23. alatti részlegeiben ridba távozott s zsoldosokat toboroz a Mobutu-rendszer megdöntésére, saját hatalmának visszaállítására. tek, nem hajlandó kegyelmet kérni, noha a katonai bíróság állítólag erre lehetőséget kínált neki. Dhani altábornagy minden múltbeli tevékenységéért kész vállalni a felelősséget és arra is, hogy kivégző osztag elé álljon — jelenti a rádió. Supardjo dandártábornok, akire az ügyész pénteken halálbüntetést kért, hétfőig készülhet védelmére. A főügyész vádbeszédében hangoztatta, Supardjo szerepe a szeptember 30-a mozgalom előtt, alatt és után tagadhatatlan. A kétórás vádbeszédet Supardjo teljesen közönyösen hallgatta végig, időnként jegyzeteket készített. Az erős kezű Suharto tábornok szombaton a parlament előtt elhangzott beszédében feltűnően mérsékletre szólított feL Azt tanácsolta, hogy az ideiglenes népi kongresszus, amely rövidesen dönt Sukarno elnök sorsáról, ne szavazzon meg olyan határozati javaslatot, „amelyet a kormány nem tudna végrehajtani”. Suharto figyelmeztet, hogy minMOSZKVA A világ legnagyobb gázvezetéke Ez év november 7-re elkészül a világ legnagyobb gázvezetéke és a buharai gáz belekapcsolódik Moszkva iparának és háztartásának ellátásába. A „Közép-Ázsia Centrum” elnevezésű 2000 kilométer hosszú szovjet gázvezeték három szakaszán folyik még az építkezés: a Kászpi-tenger és az Aral-tó között, a Volga és az Emba folyó között, valamint Moszkva közvetlen közelében. EZ LESZ A DIVAT? AligszoSaiya - „sátorruha” A Hungária kávéház patinás, aranycirádás oszlopai között szombaton délelőtt ritka látvány kínálkozott. A divat- bemutatón, amelyet a Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat rendezett — a próbakisasszonyok olyan rövid szoknyában libegtek, amely már aligszoknyának Is alig nevezhető. A szoknyáktól eltekintve a felvonultatott kollekció igazán szép, friss és elegáns volt. Ha hinni lehet a tervezőknek, a sötét színeket szinte száműzték. Fehér, tojáshéjszín, a drapp millió változatban és a sárga színek uralkodtak, változatosságnak az egészen világos szürkével, babakékkel és púderrózsaszínnel frissítve. Érdekes új vonal, aminek a nem egészen nádszáltermetűek örülhetnek a legjobban: a sátorvonal. Képzeljük el, mintha a ruha eleje sátor lenne, kétoldalt szélesen gombolva és a sátor csúcsa ferm végződik a mell felett. A közönségnek nagyon tetszett, mert valóban dekoratí- van hatott a hatalmas, felhajtott szélű kalap, sokszor virággal díszítve. Külföldön két éve a lila a nők divatszíne, itt is mutattak néhány könnyű, lila jersey és szövetruhát, hozzáillő kabáttal. A cipők szinte mind francia sarkúak, pántosak, vagy elől szalaggal kötöttek. És ami még szép volt: gyöngyből készült, ko- rallszínfl őv díszítette a fehér szövetruhát. A bemutatott modellek a finomkonfekció termékei s főleg import-anyagokból készültek. k. m. Mi csak ajánlhatjuk! DÖNTENIE ÖNNEK KELL! Új kibővített háztartási biztosítás tűz, vihar, villámcsapás, betöréses lopás, gázrobbanás, ajtó- és ablaküveg törés, víz és gőz, árviz, baleset és szavatossági károk esetére. HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS MINDEN BÉRLAKÁSRA KÖTHETŐ. Meglevő biztosítását is kicserélheti csekély díjkülönbözettel AZ ÚJ, KIBŐVÍTETT HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSRA. Felvilágosítással szívesen áll rendelkezésére az ALLAMI BIZTOSÍTÓ denfajta drasztikus eljárás Sukarno elnökkel szemben, komoly következményekkel járhat. „Nemcsak a jogi problémákat kell mérlegelni, hanem a körülményeket, a feszültséget isi’ — hangoztatta. Mint ismeretes, március 7- én ül össze az ideiglenes népi tanácskozó kongresszus rendkívüli ülése, hogy döntsön Sukamo sorsáról. A kongresz- szusi ülés közeledtével az indonéz sajtó és a rádió hirtelen mérsékelte a Sukamo elleni támadásokat. A Sukarno- ellenes fiatalságot is figyelmeztették, ne folytassa tüntetéseit az elnök ellen. A kongresszus egy szóvivője az AP szerint kijelentette, a március 7-én megnyíló ülésezés anélkül dönt majd, hogy Sukamot meghívná az ülésre. A szóvivő hozzáfűzte, „ha azonban Sukamo részt kívánna venni a kongresszus ülésén, a magas rangú személyiségek között foglalhat helyet”. T ermelőszövetkezetek, háztáji gazdaságok, egyéni termelők, FIGYELEM! A minőségi burqonyavető- qumo növeli a terméseredményeket. Meglevő burgonyáját cserélje ki államilaq ellenőrzött fémzárolt vetö- qumóval. A fémzárolt vetőburgonya megrendelhető az Országos Vetőmagte.rmeltető és Ellátó Vállalat Pestvidéki Alközpontjánál. Monor. Ady Endre út 61. sz. EGYÉNI TERMELŐK A HELYI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETNÉL ADHATJAK LE MEGRENDELÉSÜKET. MIELŐBB RENDELJEN FÉMZÁROLT VETÖBURGONYATI KÍMÉLJE LÁBÁT! a javításra szoruló cipőjének ártalmaitól: Javítjuk — gyorsan — jól! Nagykovácsi, Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisborosjenő, Pilisszántó és Tinnyei RÉSZLEGEINKBEN! ÉSZAK BUDAI JÁRÁSI VEGYES KTSZ HÁZÉPÍTŐK FIGYELEM! Díszes vaskapuk, kerítések KÉSZÍTÉSÉT beépítéssel tetszés szerinti kivitelben határidőre VÁLLALJUK Aszódi Vegyes KTSZ lakatosrészlege Aszód, Kossuth L. u. 13.