Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-24 / 71. szám
1967. MÁRCIUS 24., PÉNTEK ran UECrKI 5 „Hol maradnak az olvasók?“ * < ae < H > >■ z :0 * < * 111 u UI fi* o Járási, városi könyvtárosok egész napos értekezlete. Gyakori? — Negyedévenként egy-egy !— mondja Debreceni Imréné megyei könyvtárigazgató. — Ez a mai azonban különösen j fontos: egész múlt évi mun- j kánkat mérlegre tesszük. ; — Merre billen a mérleg? MA: MEGYEI TERMELŐSZÖVETKEZETI TANÁCSKOZÁS Ma délelőtt fél tízkor kezdődik a Pest megyei és a budapesti mezőgazdasági termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok és a szakszövetkezetek küldötteinek megyei tanácskozása Budapesten, a MOM Művelődési Ház nagytermében. A mandátumvizsgáló és a jelölő bizottság megválasztása után dr. Pénzes János, a Megyei Termelőszövetkezeti Tanács elnöke tart beszámolót. A vita után a IX. pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben legjobb eredményt elért termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti tagoknak adják át a kitüntetést és az okleveleket. Végül a tanácskozás megválasztja az I. országos termelőszövetkezeti kongresszus megyei és budapesti küldötteit. A HÉT VÉGÉTŐL: Tavasai Első tanítási nap április 6-án A hét végén kezdődik az idei tavaszi szünet. A diákok március 25-én, szombaton mennek utoljára iskolába, majd április 6-án csütörtökön lesz az első tanítási nap. Az általános iskolai napközi otthonok a szünidőben is működnek. Az iskolákban változatos, gazdag programot állítottak össze a gyerekeknek. A rádió és televízió is számos érdekes műsorral — dramatizált mesékkel, rádiójátékokkal, filmekkel, stb. — várja a vakáció idején a diákokat. A televízió a tavaszi szünet minden napján matinéműsorokkal kedveskedik fiatal nézőinek. Közvetítést ad a televízió ifjúsági művészeti együttesek frunzei fesztiváljáról is. — Évek óta, évenként tíztizenkétezer olvasóval emelkedik a könyvtári tagok száma. Tavaly mindössze 1080 új olvasót szereztünk. Meghökkentő visszaesés. Ezen az értekezleten ennek okait kutatjuk, s megoldást keresünk. — S mik lehetnek az okok? — Számos tapasztalat bizonyítja, hogy ha egy könyvtárat felújítunk, s újonnan berendezünk, megsokszorozódik az olvasok száma. Erre azonban ritkán nyílik lehetőség. A költségvetésünket fedező központi szervek az elmúlt évben beruházási, felújítási, létszám- fejlesztési, községfejlesztési alapból és tsz-alapból csökkentették támogatásukat. A könyvtárépületek többsége túlzsúfolt. Megyénkben a fel- szabadulás óta nem .épült új, a könyvtári munka feltételeit korszerűen kielégítő épület. Az okok sorába tartozik az is, hogy 1966-ban a könyvtárosok létszámát összesen két fővel tudtuk növelni. — d. — — Jó hír a horgászoknak. A Pest megyei Tanács március 23-tól a megye valamennyi természetes vizén feloldotta a csukafogási tilalmat. Az olvasó kérdezi Kultúrált vendéglátóipart! Szentendrei olvasónk kifogásolja a város vendéglátóiparának elhanyagoltságát. Ezzel kapcsolatban közölték velünk a városa tanácsnál, hogy az új turistaszálló építése rövidesen megkezdődik. Az utóbbi három évben az étkezőhelyek korszerűsítéséért a vendéglátóipari vállalattal együtt sokat tett a város. Valósággal újjáépült a Határcsárda, átalakították a Béke Éttermet, felépült a papszigeti bisztró, és a HÉV- állomás melletti italboltból is bisztró lett. A Duna-partra tervezett új nagy étterem építését tavaly kapacitás hiánya miatt a 25-ös vállalat nem kezdte meg, ígéri azonban, hogy az idén belefog. Ünnepi autóbuszjáratok A MAVAUT értesíti utazóközönségét, hogy a húsvéti, valamint az április ' 4-i kettős ünnepek alkalmával, autóbuszjáratai az alábbiak szerint közlekednek: Március 25-én, szombaton: a szombatra, ill. a hét utolsó munkanapjára; március 26-án, vasárnap: a kettős ünnep első napjára, illetve a munkaszüneti napokra; március 27-én, hétfőn: a kettős ünnep második napjára, illetve a hét első munkanapját megelőző napra; március 28-án, kedden: a hét első munkanapjára; április 1-én, szombaton: a péntekre, illetve a hét utolsó munkanapját megelőző napra; április 2-án, vasárnap: a szombati, illetve a hét utolsó munkanapjára; április 3-án, hétfőn: a kettős ünnep első napjára, illetve munkaszüneti napokra; április 4-én, kedden: a kettős ünnep második napjára, illetve a hét első munkanapját megelőző napra; április 5-én, szerdán pedig a hét első munkanapjára előírt menetrend szerint... Vádbeszéd a zuglói nyilasok háborús bűnügyében A Fővárosi Bíróságon csütörtökön a vádbeszédre került sor a zuglói nyilasház párt- ! szolgálatosainak háborús bűnügyében. Péntektől a védőbeszédek I hangzanak el a bűnügyben. MESSESTADT LEIPZIG Goethe Történt, hogy az Űr ezer- nógyszázvalahányadik esztendejében a híres és varázslatos Fausztusz doktor Leipzig városába érkezett, hogy... Illetőleg nem történt, mert Fausztusz doktor legendája csak azokban a festményekben öltött testet, amelyeket a nevezetes leipzigi pinceház falain örökítettek meg, a sörivók szórakoztatására, meg egy kicsit a legendának és a művészetnek is hódolva. Az azonban már történelmi tény, hogy Goethe, akit egy időben tanulmányai és egyik nagy szerelme is erősen Lipcséhez kötött, s aki maga is igen gyakori látogatója volt a városházával szemben levő pincének, látván a pince festményeit, megismerve a legendát, itt merített ötletet és ihletet Faustjának megirásához. Ezekután aligha lehet csak a habzó bajor, pilzeni sörökhöz való vonzódással vádolni azt, aki leballag a pince lépcsőin, mert nemcsak a zamatos sörnek, de az irodalomtörténetnek, . sőt egy kicsit a város történelmének is hódol. Nos, hódolók seregében éppen a vásár alatt lenne hiány? Szó sincs róla. A több ágú, középkori levegőt pincéje árasztó, vastag, fényezett, de zömök tölgyfabútorokkal, faragásokkal és a korabeli festményekkel díszített pincében boldog lehet, aki asztalt kap. Megpihenni, körülnézni, ábrándozni, korunk és Lipcse szédítő forgatagából visszaré- vedni a csendesebb középkorba, avagy csak a XVIlI. századba, érdekes és emlékezetesebb idő-paradoxon. Mert nem kell mást tenni, mint néhány lépést vissza, akarom mondani felfelé tenni a lépcsőkön, s a hatalmas épülettömböt csillag arányban átszelő átjáró folyosók üzlet- hálózata már újra és ismét a legfrissebb jelent pezsgi, a jelenbe ragadja magával az imént még Fausztus doktor legendáján, Goethe itteni szerelmén ábrándozó vendéget. Lipcse ilyen kétarcú város. De rögtön hozzá kell tenni, hogy nem határozott, éles vonalakkal kettéválasztott arcú város, ahol a múlt és jelen kibékíthetetlen ellentétben állna egymással. A mindig kereskedő, a mindig fürge, vidám és örökké optimista lipcsei emberek sajátos atmoszférát teremtettek városukban, s ennek nyomán megkapó egységbe ötvöződik a múlt és a jelen. A lipcsei városházával szemben — ez az épület nemcsak belül, de egész architektúrájával, német renaissance stílusával egymagában is múzeum — ott áll a vásár központi irodaháza nyolc emeletével, csupa üveg homlokzatával, ifjonti derűvel tekingetve vissza a méltóság- teljes, öreg, de évszázadokkal bölcsen dacolni tudó volt városházával. A Tamás-templom gótikus tornya is csendesen szemléli az onnan nem mesz- sze látható főpályaudvart. A Tamás templom belső ívei, hangulata, világhírű kórusa, az előtte álló Beethoven-szobor, az orgona zengése letűnt korokról vall lenyűgöző erővel. Európa legnagyobb fedett pályaudvara, ahová és ahonnan ezekben a napokban egy huszcnnégyóra alatt 500 vonat érkezett és indult — már ismét a legrissebb jelen szimbóluma. A szomszédos Drezda méltóságteljes város, borzalmas háborús pusztításaiból újjáéledve is őrzi és ápolja ezt a méltóságteljes, éppen ezért lassúbb ritmusú élettempót. Lipcse fütyül minden méltóságteljességre, féltő gonddal óvja évszázados értékeit, építi a város új arculatát és a vásár után is éli a zajos, pezsgő ritmusú, de m.ndenkor fegyelmezett életét. Es nem véletlenül említem ezt a szót, hogy „fegyelmezett”. Elképzelhetetlen lenne a város mainap 1967. március 24, péntek, Gábor napja. A nap kél: 5,41, nyugszik: 18,02 órakor. A hold nyugszik: 5,16, kél: 15,48 órakor. VAR HATÓ IDŐJÁRÁS Változó felhőzet, többfelé futó esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati, később helyenként megerősödő és északnyugatára forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. — Hétfőtől a Monor—Vasad—Felsőnyáregyháza és a Monor—Felsőnyáregyháza— Pusztavacs—Örkény autóbuszvonalakon a Vasad— Nyáregyháza közötti szakaszon, a gyér igénybevétel miatt, egyes járatok csak a Vasad-fasorig közlekednek. Tengerész-író 90 ÉVE, 1877. március 24-én született Alexe j Novikov Priboj — szovjetorosz író. Az elemi iskola elvégzése után magánúton képezte magát. A haditengerészetnél töltötte szolgálati idejét, majd 1905-ben a Csuzima sziget melletti tengeri csatában a japánok fogságába esett. 1907-től hét esztendeig a kereskedelmi flotta matróza volt. Eljutott Európa és Afrika sok országába. Japáni hadifogságában kezdte irodalmi pályáját. A csuzimai ütközetről írt első müveit a cenzúra lefoglalta. Ugyanerre a sorra jutott a cárizmus ellen tiltakozó „Tengerészelbeszélések” című kötete is, melyhez Gorkij Maxim írt bevezetőt. Irodalmi működése az orosz proletárforradalom győzelme után bontakozott ki teljességében. Munkái —, kevés kivétellel — a tengerészek életéből merítik tárgyukat. Legismertebb, a hazája határain túl is népszerű könyve, a „Csuzima” 1941-ben Állami-dijat nyert. Ebben a regényében ragyogóan jellemzett írói képekben festi meg a cári admirálisok korlátoltságát, az elárult orosz nép fiainak bátorságát, hősiességét. — A testi nevelés és a testnevelés helyzetéről tanácskoznak ma délelőtt a Pest megyei Tanácsnál, az óvodai felügyelők. — Megnyílt Bugyi község* ben a propán-butángáz cseretelep. A lakosságnak eddig Dabasról kellett beszerezni a palackokat. — Vers—próza középiskolai versenyt rendez keáden a KISZ Pest megyei bizottsága az aszódi művelődési házban. — Törökbálinton a háziipari szövetkezet telepén április elején az Érdi Építőipari Ktsz megkezdi egy kétszintes, 150 négyzetméteres üzemrész és raktár építését. — Megalakult a maglódi területi KISZ-szervezet és a művelődési otthon közös ifjúsági klubja. — Nagykőrösön megkezdődött az MHS lövészklub új lőterének az építése. Nyár elején már itt edzhetnek a lövészek. — Elkészítette ez évi tervét Cegléden a Gerje-Perje Vízgazdálkodási Társulat. Tervbe vették gépműhelyük: korszerűsítését, amely öntözőgépek és szivattyúk javítására specializálja magát. Felmentés a gyáli gyermekhalál ügyében Harcz Józsefné 23 éves gyáli lakost, a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóját gondatlanságból okozott emberölés bűntettével állították a Dabasi Járásbíróság elé. A vádirat szerint Harczné tavaly október 3-án reggel, néhány percre átszaladt szüleinek ugyanabban a házban lévő lakására. Amikor visszajött, 15 hónapos kisfia rosszul volt, hároméves kislánya közlése szerint azért, mert ivott az előlhagyott benzinesüvegből. A gyereket azonnal orvoshoz vitték, de már nem lehetett rajta segíteni. A járásbíróság megállapította, hogy Harczné nem vétkes gyermeke halálában. Az ügyész azonban fellebbezett, s tegnap a Pest megyei Bíróság tárgyalta az ügyet. Megállapították, hogy az eljárás során több hiányosság merült fel. A per szempontjából a legdöntőbb: a kisfiút csak rendőrorvos boncolta, bírósági orvos nem, s a jegyzőkönyvből nem tudták pontosan megállapítani a gyermek halálának okát. Végül is a bíróság a gyáli orvos tanúvallomása és a részletes orvosszakértői vélemény meghallgatása után kétséget kizáróan azt tudta megállapítani, hogy a kisfiú halálát nem benzinmérgezés okozta. Harcz Józsefnét felmentették. Meglopta házigazdáját Vendégségbe ment Gyömrő- re Kozma Andrásné, 23 éves foglalkozás nélküli budapesti lakos. A vendégséget alaposan kihasználta: 3500 forintot ellopott vendéglátójától. Bűnvádi eljárás indult ellene. Randalírozott — őrizetbe vették Gajárszki István 35 éves foglalkozás nélküli, büntetett előéletű isaszegi lakes szerdán alaposan felöntött a garatra. A lakóinak belső, maguk kiala- § szes,z hagyta nyugton, az kította fegyelme nélkül évente § utcán több járókelőbe belekó- kétszer is félmillió vendéget § tott> bántalmazta is okét. Sze- fogadni, elszállásolni, étkez- S J'encs^re senkit sem tudott sütetni, elképzelhetetlen lenne & ly°sabban megsebesíteni. A az egyébként sem szerény $ renu°rség őrizetbe vette a méretű, de a vásár idejére el- § randalírozó Gajarszkit es ga- ső pillanatra megfékezhetet- § rázdaság, valamint kozvesze- lennek tűnő forgalmat lebo-S1^. munkakerules miatt bonyolítani. Minden egyes lip-§ vath eljárást indított ellene, ősei ember házigazda cice- ^ HúsvéT előtt — Én csak készpénzért locsolok. (Pásztor karikatúrái) rone, mindegyik szívből ma- ^ gáénak is vallja a mindenütt § a _» ¥•»»_•» ' • * • «* látható jelmondatot: Köszönt-§ A TÓUlÓ 68 d 16iGWvlÓ TIMII tttUSOTCL jük a vásárok városában. Sokat tanult, szenvedett és adott ez a város. Itt volt a KOSSUTH RADIO: v § 8.22: Népdalcsokor. 8.57: A titokS zatos ház. Elbeszélés. 9.2«: Kama- S razene. 10.10: Óvódások műsora. S 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: S Ábrahám—Harmath operettjeiből, népek ^11.00: Iskolarádió. 11.30: Ruszaika. csatája, s itt is tombolt a má- $ Dvorzsák operájából. „íi;„uu __t:„.„ ... §12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Csis odik világháború. Lipcse hid S náld meg magad. Hasznos taná- akar lenni Kelet és Nyugat\ csők. 13.O8: zenekari muzsika, között, a megértés, a békés S 13,551 Magyar n<>ták* 14.20: Kórus- PÉTwmk a frn7H.a-&pódium, 14,30: A Gyermekrádió egymás mellett eies, a gazaa ^ műsora napköziseknek. 15.15: Uzesagl, tudományos együttmu- netek. A mikrofon előtt: Boros ködés hídja. De a Dimitrov S Anikó. 15.55: a gyár patronálja Múzeum amplv annak irlpién ^ 6ket* Sportműsor. 16.10: Schubert: muzeum, ameiy annak íaejen * Wan<i€rer fantázia. 16.32: Három a lipcsei per törvény télén tör- § a kislány. Operettrészletek. 17.15: Vényháza volt, azt is példázza, § Toscanini operafelvételeiből. 17.45: 1 t"T . . O Hawaii ríallamok Knnnviizpnp rangúság, az elvi szilárdság § Farkas Ferenc: Szüret. All. Népi kanrsolatát kívánta meéte- & Egy- ének_ és zenekara. 19.35: Me- Kapcsoiaiat Kivan ja megte- ^ a vakságba. Dokumentumrém ten L § dráma. 20.35: Könnyűzene magyar És hoffv az eltelt évek ]e-«S!H!rzök műveiből. 2i.oo: Egy őrá a JK5, nogy az eiteu eves le- s 7í0ng0ra mclIett,.. 22.25; Tánczehetove tettek, hogy ezen a hl- 5 ne. 23.10: Korunk költészete. Ar- don valóban mind egészsége- § mand Monjó francia költő versei, sebb ütemben áramoljon át ^ Sí;í5,i^veltari muzslka- °-10: Ver_ az egyuttmukódes, a világ sor- S sáért, gondjáért való közös § petöfi radio: felelősség s a béke gondola- ^ 10.00: Verdi-hangverseny. 11.25: íeieiosseg, s a oeKe gonaoia ^válaszolunk hallgatóinknak! 11.40: ez eleVUlfietetlen jelen- ^ Könnyűzene. 12.15: Bihari Sándor kori érdeme ennek a 600 ezer fc és Nikiai Adám versei. 12.25: An- lakosú vidám, dolgos és mű- § Usn-müveket zongorászik. 13.00: Népművelők figyelmével!, varosnak. g b^; Garami László riportja. 13.15: Auf Wiedersehen Leipzig? * T ------------* G yurkó Géza (Vége). s Lehár operettekből. 14.08: Casel- ^ la: Paganiniana — divertimentó ^ zenekarra, Paganini témákra. 14.26: Horgászok ötperce. 14.31: s Szálljon a dal. Részletek Dendrino operettjéből. 14.50: Idejében székiünk! Pászt Róbert riportja. 15.00: Rá ez Aladár cimbatmozik. 15.13: Falusi percek. 15.20: Rubina Ka- lantarján énekel. 15.37: Fiatalokról — fiataloknak! 15.42: Delibes: Sylvia — balettszvit. 16.05: Csejteí István népi zenekara játszik. 16.20: Irodalmi érdekességek. 16.30: Weber operáiból. 16.50: Magánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő műsora. 17.00: ötórai tea. 18.05: Családi Magazin. Szerkeszti: Ba- lyó Mária. 19.00: Hangverseny a stúdióban, (élő). 19.35: Kozák Gábor József népi zenekara játszik. Sándor Judit énekel. 20.35: Népszerű fiLmdalok. 20.45: Stabilitás — gyenge lábakon. IV. rész. 21.00: Ludmilla Ljadova és Nina Pantye- lejeva énekel. 21.40: Láttuk, hallottuk ... 22.00: Toscanini vezényel. URH: 18.15: Tánczenei koktél. 18.50: URH zenei kalauz. 19.23: Kamarazene. 19.52: A dzsessz kedvelőinek. 20.05: Üj operalemezeinkből. 20.35: Huszonöt nagy koncert — XIV* Közben: 21.34: Klasszikus költők. Luis de Gongara válogatott versei. TELEVÍZIÓ: 9.00: Iskola-tv. Élővilág, (ált. isfc. V. oszt.) A település körül élő állatok összefoglalása. 9.30: A tv- politikai tanfolyama. A gazdasági mechanizmus reformja. (ism.) 10.20: Szemet szemért. Magyarul beszélő csehszlovák film. (ism.) 16 éven felülieknek). 11.25: A Rozmaring. Riportfilm. (ism.) 11.45: Telesport (ism.) 14.30: Iskola-tv. Élővilág. (ism.) 19.00: Pedagógusok fóruma. 19.30: Ki miben tudóst Földrajz elődöntő.