Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-22 / 69. szám

w&CMap

1967. MÁRCIUS 22., SZERDA

Egy kés f

I. Élőkép vagy díszlet?

Az út, amely a fővárosból a faluba vezet, olyan fenséges tájon halad át, hogy akárhány, szór járt már erre az ember, újra és újra rajta feledkezik. A budai hegyek erdői után dombos-völgyös kép következik, amely már-már olaszos hangulatú, különösen most, hogy egy-egy napra előszökik a tavasz és vakító napfényben fürödnek a domboldalak apró gyümölcsfái, s köztük a kibukkanó fehér kövek.

A falu maga a szépség. Anyujára illik itt mindenre, hogy „ősi”. A magasan emelkedő nehéz kőből épült kálvinista templomra, a fehérre meszelt masszív házakra, a patakra és a falu közepén terebélyesedő óriási fára, amelynek négy ember ha körülérné a derekát. Csupa maradandóság: az elpusztíthatatlan élet jelképe a falu. Még az új épületek is úgy belesimulnak ebbe az ősi keretbe, hogy inkább frissítik, erősítik a jelkép hatását.

Ez az első benyomás Tök községről. A derűnek azonban nyomavész, s a látvány is mindjárt kevésbé gyönyörködtet, amikor azt mondják az embernek:

— Bizony idestova be kell zárni az iskolát. Néhány esztendő múlva, ahogy hallik, alig marad gyerek. Annak a néhánynak — mert néhány mégis csak lesz —, itt nem érdemes tovább fenntartani iskolát, hanem szépen átjárnak majd Zsámbékra.

Mindez, amennyiben igaz, meglehetősen szomorú távlatokat nyit, csaknem belátható közelségbe hozza a falu kihalását. Erről a pontról nézve nem is látszik többnek az ősi utcák sora, a patak és a százados faóriás, mint valami lejárt színjáték régi díszletének, amely idestova túléli a darabot.

Meddő szépség...'

Nehézségek a tájékozódásban

Nem könnyű azonban világosan látni. Mindjárt a községi tanács elnöke: Szabó István is meglehetősen bizonytalanul nyilatkozott a népesség alakulásának kérdéséről. Valahogy mintha nem tudna a veszélyről, vagy egyszerűen nem is akarna tudomást szerezni róla. Egy'szikrával sem látott nagyobb bajokat, mint amilyenek országosan mutatkoznak: nem jobb a helyzet — mondta —, s nem rosszabb, mint másutt. Mindvégig bizonyos egykedvűséggel beszélt a népszaporulatról, amelynek ilyen vagy olyan befolyásolása már igazán nem a tanács feladata.

Persze nincs ebben semmi meglepő, a téma felvetése más esetben is többnyire csak enyhe sajnálkozást vált ki, hogy „hát igen, kétségtelenül kevés az újszölött, de ki tehet róla”. A magyarázatok rendszerint valamilyen közhelybe torkol- lanak. Nevezetesen, hogy a kulturáltság fokozódásával csökken a népesség. Vagy ha ez nem mondható el, mert a kulturáltság olyannyira se- kélyes, akkor megvan a másik ide vágó passzus, hogy tudniillik a körülményekben kell keresni az okot: nincs elegendő lakás, stb ...

így aztán pontos adatok sincsenek: falvakban, kisebb városokban különösen elhanyagolják a felméréseket, hogy miként alakul a népesség. Minek is: országos baj, törjék a fejüket országosan, akiket illet.

Az anyakönyvek nem sokat mondanak. Az újszülötteket a kórházakban anyakönyvezik, s ugyanígy az elhaltak sem kerülnek mind a helyi anyakönyvbe. A házasságkötések? Nősülnek, férjhezmennek helyben, a szomszédos községekben, sőt Budapesten is. Aztán van, aki itt marad, vagy ide jön, s vannak akik elmennek ... Végül valami olyasmi szűrődik le, hogy idestova csak a népszámlálások idején kaphatunk pontos képet egy-egy falu népességének helyzetéről.

Marad tehát, hogy személyeién próbálkozzék tájékozódni,

aki bele akar látni a népesedés bonyolultnak tetsző problémáiba.

Hagyományok nyomában

Tök egyebekben is különleges falu. A község tudományos igénnyel megírt monográfiájában, amelynek szerzője Kiss László, a helyi tsz csősze — s nem történész tanár, ahogy a munkája olvasása után joggal gondolná az ember — érdekes

1— 5 holdas birtokos:

5— 10 holdas birtokos: 10— 20 holdas birtokos:

20— 50 holdas birtokos: 50— 100 holdas birtokos: 100— 200 holdas birtokos: 200— 500 holdas birtokos: 500—1000 holdas birtokos:

statisztikát közöl Tök két világháború közötti vagyonmegosztási helyzetéről.

, A kérdéses időben az olyan szántóföld nélküliek, akik csak néhány négyszögöllel rendelkeztek, mindössze 24-en voltak a faluban, s ezek hét ka- tasztrális holdon gazdálkodtak. Szántóföldes, de egy holdnál kevesebbel rendelkező birtokosok 54-en összesen 31 holdat műveltek. A továbbiakban:

107, földterület: 33, földterület: 50, földterület: 53, földterület: 3, földterület: 1, földterület: 1, földterület: 1, földterület:

272 k. hold. 208 k. hold. 790 k. hold. 1317 k. hold. 283 k. hold. 164 k. hold.

217 k. hold. 914 k. hold.

Összes birtokos: 249, földterület: 4260 k. hold.

Ez tipikusan az egyke statisztikája. A nagybirtok viszonylag kevés, s noha voltak szántóföld nélküli, s egy holdnál kevesebb földdel rendelkező „birtokosok”; a túlnyomó többség mégis a tehetősebb, középbirtokosság. Ugyanis a község földjeinek olyan magas az aranykoronaértéke — a szántók holdj í- nak 20, a szőlőké 30, vagy még ennél is több —, hogy az 50-es években az Alföldön dolgozó parasztnak számítottak sokan, akik itt már felkerültek a kuláklistára.

Tudjuk jól, hogy ez a dunántúli tehetősebb parasztság ritkán adott családonként egy gyereknél többet. Ennek külön irodalma van. így igyekeztek együtt tartani a földet. Itt sem volt ez másképpen. Valóban egykés község volt.

Vannak azonban történelmi okai is, hogy a falu mindinkább a jövőtlen elöregedés felé haladt. Századokon át az egyetlen kálvinista, színmagyar sziget a zsámbéki medencében. Még az 1700-as évek elején telepítették ide a svábokat a környező falvakba; Zsámbékot, Perbált, Tinnyét, Pátyot mind németajkú nép lakta ettől fogva — s Tök, a kis magyar falu bezárkózott. Azzal válaszolt az erőszakos németesítésre, hogy lakói nem házasodtak kifelé, s nem engedtek be maguk közé senki idegent. Szinte tüntettek különválásukkal: házaikat fehérre meszelték, ellentétben a környékbeli falvakban szokásos színes festéssel. A ruházatukban is csak a fehér és a fekete váltakozott. Óvták a magyarságukat, s közben nem frissült, végül elöregedett a vér.

Változások

Amint látjuk tehát, a vagyoni helyzet, ,s ehhez a történelmi háttér világos magyarázattal szolgál, hogy miért született itt annyi éven át családonként egy gyerek, vagy egy sem. Mi lehet azonban annak a magyarázata, hogy a születések száma ma is vészesen alacsony; holott nem hat többet a vagyoni helyzet, s az elzárkó- zottságra sincs szükség, mert megváltozott időközben mind a korszellem, mind a környező községek lakosságának összetétele?

Kísért a gondolat, hogy talán még ma is a történelmi átok szele fújdogál itt. Tudniillik, hogy későn jött a felszabadulás, amikor már annyira megrögződtek a régi szokások, annyira hatott az önmérgezés — mert miért ne nevezhetnénk így a családokon belüli házasságkötéseket, amelyeknek következtében csaknem az egész falu rokonságban áll? —, hogy immáron nincs orvosság.

Ebben az esetben csakugyan kivételes helyzettel állnánk szemben. Ide tartozik azonban, hogy időközben voit egy nagyobb népszar i'u'at: hullám. 1941-ben a község lélekszáma: 1291. A háborúi

után, egészen pontosan 1949- ben valamivel kevesebben lakták a falut; 1262 lakost találunk, amely azonban dacára annak, hogy kisebb lé- lekszám az előzőnél, mégis bizonyos háború utáni regenerálódásra utal, mert a háborús veszteségeket is be kell számítani. Végül az 1960-as népszámlálás már 1325 lakost jegyzett fel, 63 lélekkel többet, mint egy bő évtizeddel előbb volt. Ez mintegy ötszázalékos természetes szaporulat, mert időközben a községből inkább elköltöztek, mintsem ide vándoroltak volna...

Dékiss János

(Folytatjuk)

Mikro vízibusz

A Magyar Hajó- és Daru- gyárban készül az első mikro vízibusz. Hajtóműve a vizet beszívja, majd kifecskendezi, s ennek ereje készteti mozgásra a járművet. Az új vízi-* busz merülése olyan kicsiny, hogy negyven-ötven centi mély vízben is teljes terheléssel közlekedhet. Egyszerre huszonöt utas fér el rajta, s óránként 15—16 kilométernyi utat tesz meg. Az új vízibusz a városligeti tavon mutatkozik be, az idei Budapesti Nemzetközi Vásár idején.

T0 000 tonnás atommeghajtású teherhajó

A japán atomenergia-bizottság jóváhagyásával 10 ezer tonnás nukleáris meghajtású teherhajót építenek Japánban. A ' kormány felszólította a magánipart, hogy 25 százalék erejéig vállaljon részesedést az említett ‘hajó 10 800 000 yenre becsült építési költségeiben.

„Kun Béla üzeííetét hoztam, Lenin elvtárs“

Vlagyimir Uraszovval, akit a csütörtöki Szovjetsz- kaja Rosszija mutat be olvasóinak, gyakran találkoznak magyarok. Mint a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőségi tagja, mindig ott van a barátsági esteken, ünnepi megemlékezéseken.

Uraszov több mint 60 évvel ezelőtt, 1906-ban lépett be a pártba. Az első világháborúban osztrák—magyar hadifogságba került és 1918-ban már az orosz hadifoglyok budapesti tanácsának tagja. A permi munkás Budapesten ismerkedett meg Kun Bélával és a nyomdaőrség tagja volt, amikor a Vörös Újság első számai készültek...

Kun Béla, Münnich Ferenc és a többi magyar kommunista vezető megbízták Vlagyimir Uraszovot,

juttassa el a Vörös Újság első példányait Kun Béla üzenetével együtt Leninhez. Mellé adtak egy magyar kommunistát, Németi Lajost, akivel sikerült eljut- niok Moszkvába.

Lenin 1918. december 24- én fogadta Uraszovot, aki elmondotta, hogy Magyar- országon érlelődik a proletárforradalom. Kun Béla küldötte átadta Leninnek a Vörös Újság első számát, aki megköszönte azokat és érdeklődött, hogy miképpen tudták áthozni a fronton.

Uraszovnak 1965 novemberében Moszkvában sikerült személyesen találkoznia Németi Lajossal, aki magyar veteránküldöttség tagjaként érkezett a moszkvai november 7-i ünnepségekre. Maga Uraszov is járt nemrég Magyarországon.

Urániumesküvő

A hosszú házasélet rekordját a Szovjetunióban Matado és Tarasa Purreliani házaspár érte el Georgiában. Most ünnepelte meg ugyanis nem az arany, nem a gyémánt, hanem az uránium házassági évfordulót. 80 éves házasok és az urániumesküvőn pontosan 80 utód volt jelen, és pedig 9 gyerek, 18 unoka, 36 dédunoka és 17 ükunoka. '

HÁBORÚ ÉS BÉKE

„Ébred"

a somogyi ősláp

Tavaszodik hazánk legnagyobb erdei ősmocsara, a 300 holdas Bdláta-tó környékén. Szépen zöldellnek a rekettyebokrok, az itt nagy tömegben tenyésző aranyeső pedig valóságos sárga koszorút font a tó köré. Megérkeztek az egész Somogybán csak itt tanyázó fekete gólyák, a zsombékokban elfoglalták fészküket a vadkacsák, a környező sűrű erdőkben pedig az ugyancsak most érkezett szalonkák okoz- i nak örömet a vadászoknak. 1

Egy

vietnami kisfiú, aki az amerikai batámadás elől ide menekült...

bőm- ... és budapesti

pajtása, aki egy csőbe.

játékból bújt

Margaréta

kövekkel

Osont az utcán, pedig repülni szeretett volna. A reggeli szürkületben fekete ruhás vékony alakjának árnyéka néha egybefolyt a kapuk alja sötétjével, s a kerítések olajos deszkáival. A lábak maguk előtt tolták a toldozott bőrállatkákat, melyek kicsik voltak, alig harmincötösök. Egy asszony a sarkon felhúzta a tejbolt rozsdásan recsegő redőnyét, türelmetlenül félretolva a várakozókat, kik egykedvű álmossággal lógatták a tejeskannákat és az ébrenlét csak egy fél liter tejre és négy kiflire tapadt. Van otthon tojás, kenyér és tej. Jó, hogy kitettem az asztalra, biztos megtalálja. Jaj, csak nehogy elaludjon, már megszokta, hogy a hatórás mise után megcsinálom a reggelit. De ma, ma nem lehetett, ma ide kellett jönnöm.

Az utca térbe torkollott, erőszakosan széttolta a házakat, félkörbe, messzire egymástól. Amikor befordult a piac felé, körülnézett. Gyorsan, riadtan, szűzanyám, csak nehogy meglásson valaki, csak most meg ne lássanak. A lépéseket még gyorsabb ütemre szorította. Átpréselte magát a paprikásládák és dinnye- piramisok között, semerre sem nézve. A téren ez volt az egyetlen emeletes ház, két emeletére még egyet húztak, de meglátszott rajta, hogy utólag. A ház bejárata forgalmas volt, emberek jöt- tek-mentek, a kapu alatt vagy a bejárattól kicsit messzebb ácsorogtak, ráérősen, táskákat fogva. Egy férfi oda-oda lépett egyik-másik emberhez, füléhez hajolva, mintha szimatolna, egérszeme ugrált, kápkodott. Súgott nekik valamit, azok vagy csóválták a fejüket, mások lárvaszerű vagy sértődött arccal mentek el mellette, vagy eltűntek vele együtt a piaci bódéknál, a libások háta mögött. Megállt a nagy forgalmú ház

előtt, rövidlátó szemeit hunyorgatva olvasta, böngészte a feliratot: BÁV — Zálogház. Az udvar négyszög alakú volt és betonozott, mint valami kút- fenék — suttogta magában és szeme segélykérőén kereste a tető szélénél kezdődő négyszögnyi eget. Elindult az , egyik ajtó felé, ahol már többen álltak, s egy fiatal nő mögé beállt a sorba. Csak annyit adnának, hogy meg tudjam venni azt a tűt! Ilonka annyira szeretné — Istenem, hogy megy az idő — még nem is olyan régen a szoknyámba kapaszkodott és babával játszott, most meg már tizennyolc éves, nagy lány lett belőle. Jó gyerek, most is száz forinttal emelték a fizetését, de nem herdálta el, mint más, töveket vettünk szegény jó Pista sírjára.

Az urvarba kis kerekű kocsin egy fehér fürdőkádat toltak be, a másik ajtóhoz.

Szép kád, jó nagy kád. Amikor az intézőéknél voltam, ott is volt egy ilyen csuda nagy kád. Mennyit suvickoltam vimmel, Istenem! Amikor az intéző meg az intézőné elmentek a városba, akkor megfürödtem benne. Micsoda nagy kád volt és milyen szagos volt az a szappan is — mikor Pistával találkoztunk, mondta is — micsoda úri szagod van, Ilonka.

A férfi, aki a kocsit húzta, bement azon az ajtón, amelyre az volt írva, hogy BÁV, s visszajött két emberrel, kik leemelték a kádat.

Vajon mennyit adnak egy ilyen kádért? Biztosan nagy pénzt.

A sor lassan ment előre, a pultnál egy férfi állt bőrönddel, a nő a pult mögött nézegette a ruhákat, jó alaposan, még a bélés alá is benyúlt. Majd, mint a végzet hangja, határozottan mondta: Százhúsz.

Ilonka nagyon szeretné azt a tűt, sokszor mesélt róla, az ékszerüzletben van az óráknál. Margaréta alakú és kis csillogó kövek vannak benne. Nyolcvanhárom forint; bizony, sok egy tűért nyolcvanhárom forint, de hát most lett tizennyolc éves, jó gyerek is, örülne is neki. Istenem, csak adnának érte any- nyit!

Nem mert semerre sem fordulni. Kitartóan az előtte levő nő nyakát nézte, majd a behajlított karján levő csíkos férfiöltönyt. Szűzanyám, csak meg ne lássanak, biztosan szegény jó Pista sem haragudna most, hogy efféle városi könnyelműséget csinálok, de hát a nyugdíj olyan soká jön.

A fiatal nőre került a sor. A pult mögött levő nő a megszokott mozdulatokkal hajtogatta a csíkos öltönyt.

— Ezt kérem, nem tudom bevenni!

Sajnálta a nőt, aki sietve, pirosán

kapta vissza a ruhát a pultról.

— Tessék — mondta a pultos — gépies, kicsit fátyolos hangon.

Remegő kézzel kibogozta a zsebkendő csücskét s az üveglapra tette. Istenem, mikor a nagy vásár volt, akkor vette Pista. Milyen szégyenlősen adta — Ilonkám, nézd, mit vettem neked! Csak ünnepnapokon vettem fel, meg a misére, a kék kövek jól álltak nekem! Főleg a szememhez.

A nő nagyítóval nézegette, majd egy kis mérlegre tette.

— Hatvan forint.

Kétségbeesetten nézte, jaj, az nem lehet, kérem, nekem nyolcvanhárom forint kell, lelkem, nyolcvanhárom forintba kerül a tű.

De nem szólt, csak állt, mint aki nem tudja felfogni, hogy mit mondtak. A nő azt hitte, hogy nem hallotta, s áthajolt az elválasztó üveglapon.

— Hat-van forint — tagolta.

— Csöndesen, kérlelő hangon, mintha imádkozna, beszélni kezdett:

— Kérem, ez az egyetlen emlékem, s nyolcvanhárom forint kellene, kérem, tessék szives lenni, az isten is meghálálja a jóságát. Ilonka, a lányom, tizennyolc éves, és az a tű, amit szeretne, nyolcvanhárom forint.

A nő nem szólt semmit sem, csak a másik nő felé fordult, aki indigókat rakott egy nyomtatványba.

— Kilencven forint. Egy arany fülbevaló, kék kővel.

A pénzt, kilenc darab tízest, a kosarába tette a papír alá rejtve, a cédulát pedig az imakönyvébe.

S. Polgár Angéla