Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, »6. SZÁM 1967. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP Üzletházat az állami gazdaságba Küldöttközgyűlés a földművesszövetkezetben A Földműves Szövetkezet küldött közgyűlést tartott helybeli, kocséri és nyársapáti körzeti küldöttek részvételével. Nagy Ferenc megnyitója után Molnár László igazgató számolt be a végzett munkáról. — Olyan kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a küldötteknek elküldött nyomtatott beszámolóban nem szerepelnek — mondotta. A taglétszám további emelésére, a megoldásra váró feladatok végrehajtásához mindenképpen szükség van. Beszélt az elmúlt év rossz csibe ellátásáról, és az idei vetőmag beszerzéséről. Megtudták a küldöttek, hogy a földművesszövetkezet j kísérleteket folytat a fólia alatt termesztett salátával, hogy ezzel export áruhoz juthasson. A drágább, de jobb uborkamagot is sikerült beszerezni, a megrendelt műtrágya is hamarosan megérkezik és mindenkinek rendelkezésére áll majd a szükséges mennyiség. A továbbiakban kemény szavakkal szólt az elnök az elburjánzott borravalórendszerről. Nem hagyta szó nélkül a Kőrisfa cukrászdában uralkodó állapotokat sem. (összevésett. asztalok, letépett törülközők stb.) Az új mechanizmus szellemében a gazdasági eredményeket növelni kell. Az új bérezési forma, a több kereset lehetősége serkenti a kereskedelmi dolgozókat. Versenyben állunk az állami kereskedelemmel és nem szeretnénk lemaradni. — mondotta befejezésül Molnár László. A hozzászólásokat egy kocséri küldött nyitotta meg, aki a földművesszövetkezet Ko- cséron elért eredményeiről beszélt. A meleg falatozó felállítását sürgeti, és a bolthálózat kiszélesítését kéri. Egy nyársapáti küldött gáz- palack-lerakatot kér Nyárs- apátra. Kalló József városi KISZ-titkár arra kérd a vezetőséget, hogy a fiatalok nevelésére több gondot fordítson. Javasolja, hogy indítsanak zöldség- és gyümölcsversenyt és a földművesszövetkezet fogjon össze a KISZ-szel a fiatalság érdekében, a vendéglátóiparban olyan kultúrált helyiségre lenne szükség, ahol a fiatalság jól eltölthetné az idejét, Rendezzenek sűrűbben divatbemutatót és igy segítsék elő a fiatalság jól öltözöttségét. Valaki a burgonyavetőmag jó minőségének fontosságát hangsúlyozta, a nyúltenyésztő szakcsoport elnöke pedig arról beszélt, hogy mennyi segítséget nyújtott az elmúlt évben az fmsz a kényes állat tenyésztéséhez. Tavaly 50 mázsa nyu- lat adtak be a tagok. Az idén már 1500 nyúlra kötöttek szerződést, de ez az év végéig 2000-re is felmehet. Epvetlen kívánságuk van, hogy a kevésnek bizonyult két hold lucerna helyett három holdnyit kaphassanak. Egy nyársapáti küldött szerint azért szaporodtak el a bögrecsárdák, mert az fmsz- nek nincs korszerű italboltja. Mezőssy Istvánná, a Bántősi- Bánomban megszületett házibolt helyett rendes boltot kér, és kifogásolja az áruház női konfekciójának minőségét. Kántás Dániel a jövedelmező méhgazdálkodásról beszélt. Az fmsz méhészete ráfizetéses. Jó megoldás lenne, ha bérbeadnák. A szakcsoport 120 mázsa mézre kötött szerződést és 230 mázsát adott be tavaly. Egy kocséri küldött a Kutyakaparó csárdába villanyt szeretne. Baka István boltot kért a Száraz dűlőbe. Mások az állami gazdaság területén új bolt, illetve üzletház építését sürgették. A kölcsönzőbolt is kicsi már. A vasbolt profilját növelni kellene. Molnár László elnök válasza után a küldöttek a zár- számadó mérleget, a jövedelem elosztást elfogadták, valamint azt a javaslatot is, hogy az eddigi 50 forintos jegyeket 100 forintra egészítsék ki. Végül megválasztották a vezetőséget. (fehér) HOLNAP: KISZ-napi programsorozat Holnap reggel kilenc órakor ünnepélyesen nyitják meg az Arany János Gimnázium KISZ-napi programsorozatát. A nap részletes műsora: Kilenc óra: Megnyitó. Fél tíz: A „forradalom és ifjúság” pályázat értékelése, a kiállítás megnyitása. Bemutató KISZ-taggyűlés, filmvetítés, asztalitenisz, sakk, kispályás futball elődöntő. 15 óra: kulturális bemutató, élménybeszámoló, vidám vetélkedő, asztalitenisz döntő, sakk döntő, kispályás futballdöntő. Este 7 órakor fáklyás nagygyűlés a művelődési ház előtti téren, a Tanácsköztársaság 43. j és a KISZ megalakulásának' 10. évfordulója tiszteletére. Mit kérlek a választók a jelölő gyűléseken ? Izgalmas a kérdés, „On mit tart a legsürgősebb feladatnak a kerületben?” Izgalmas és bizonyára érdekes válaszokat kaphatnánk rá, ha néhány, tíz-húsz-száz embert végigkérdeznénk. Sokan elmondanák kívánságaikat. Mások kérés nélkül is megtették ezt, mert úgy érezték, így hamarabb célt érünk. A siasnak és annak fejlesztését várják. — Bokáig érő a sár a temetőbe vezető úton. Itt is tegyenek valamit — hangzott a kívánságok között. A Kálvin téren lakók autóbuszvárótermet kívánnak maguknak, és a „Kis ’’Pipa” áthelyezését kérik, mert — ezzel érveltek — a kocsma a piactérhez közelebb tanácstagi jelölő gyűléseken esik, mint otven meter, és ez számos közérdekű kérés hang- szabály tálán. Másik kerulet- zott el. A legtöbb természe- ben a Vellei fele kocsma meg- tesen az út-, járda- és kút- szüntetését kérik, „mert az problémákkal foglalkozott. Ez egy szemet fészek . Oda is a legégetőbb a városban. autóbuszmegállót kérnek a _ , ... , __ lakok. A kórház környékiek S ok utcában csak anyagot autóbuszfordulót szeretnének, kemek a jarda epitesehez, a az alsónyársapátiak megállót munkát maguk végeznék az utca lakói. Egy másik kerület azt kérte, hogy rendezzék a kéményseprők fizetését, mert — csak akkor szűnik meg a város kéményseprő-mizériája. Sokan kérik a Kossuth Lajos utca rendbetételét, mások a Sok kívánság. Valamennyi teljesítéséhez nem lesz elég az elkövetkező négy év város- fejlesztési alapja. Sokat meg fognak oldani belőlük. A következő hetekben arról érdeklődünk majd az illetékeseknél, hogy melyek azok a legsürgősebb beruházások és javítások, strand nagy medencéjébe kívánnak meleg vizet. Né’ná- amelyek keretet kapnak? nyan piacunkat tartják falu- (b. h.) A sportlövészek öröme lesz * Alighogy kitavaszodott, a sportlövészek nagy örömére megkezdődött az új lőtér építése. Az MHS lövészklubok tagjainak nagy örömére a nyár elején már itt edzhetnek a lövészek, s itt rendezhetnek versenyeket. Foto: Lajtár A képviselőjelölt egy napja Amikor harmadszor keresem, végre sikerül beszélnem S. Hegedűs Lászlóval, a városi tanács elnökhelyettesével. Éppen a Technika Házából érkezik, ahol a mezőgazdasági nagyüzemek programozásáról hallgatott előadást. — Kicsit mérges is voltam — kezdi — mert elvi előadás volt, kevés konkrétummal. — Mivel tölti egy napját az elnökhelyettes ? — Erre nem könnyű választ adni. Reggel nyolc órakor jövök be. Utána fél órát eltart, amíg átnézem a postát és rendszerezem az anyagot. Fél kilenc felé jönnek a panaszosok. — Meg az újságíróit, rádió ... — vetem közbe. — No, nem. Fél kilenckor az első panaszost fogadom. Elővesz egy nagy füzetet, abból Idézi a neveket és a kívánságokat. — Ami ide kerül hozzám, sok fórumot megjárt kívánság mind. Hogy jogos-e vagy jogtalan, az egyelőre közömbös, hiszen nekem a panaszokat mindenképpen meg kell hallgatnom, akkor is, ha a panaszos hibájából, vagy valamilyen más ok miatt nem tudom a panaszt elintézni. — Néhányat szeretnék hallani. — Március 14. Tizenegy óráig jöttek a panaszosok. Cseh Lászlónak, a Szabadság Termelőszövetkezet állítólag nem jól számolta el a táppénzét, meg kellett beszélnünk Barkó Ambrussal, hogy nézzenek utána. Utána Szuhonyik Valéria jött, akinek a szél összedöntötte a házát, de az Állami Biztosító nem akar fizetni. Ezt is megkísérlem elintézni. Tizenegy órától kettőig vezetői megbeszélést tartottunk, délután választói gyűlés volt, utána a Petőfi Termelőszövetkezet vezetőivel beszélgettünk az idei és a közeli tervekről. Nagyjából így repülnek a napok — teszi le a füzetet S. Hegedűs László. (b) Miután a rádiós kollegának csak azt Ígértem megi hogy témáját, amit a jövő hónapban szeretne hangszalagra rögzíteni, nem „lövöm” le, de arra már nem tettem ígéretet, hogy a tanyán jártunkban látottakról, hallottakról nem írok, tiszta lelkiismerettel rovom a sorokat. A homokhodrozó szél szaga... Március közepén, a korai tavasz napsütésében, olyan a Bánom, olyan szikrázó, mint a víztükör, amelyet időnként megfodroz a szél... Ügy hordja a finom homokot az ember nyakába, mint rekkenő júliusban a Balaton partján a víz- cseppeket. Amerre járunk, a földet nemrég még vendég- és cipő- marasztaló sár boríthatta. Igaz, a homok mint a tapló issza a vizet, de úgy mondják, a Bánom földje ravasz. Itt nyeli a Vizet, ott tartja. A tanyai út kanyarai után talajvíz csillog a földeken, A Dózsa ezerholdas „tengeréből” ide is juMIT UTUNK MA A MOZIBAN? Finom kis háború. Szerelem, humor, romantika. Színes, szélesvásznú, kosztümös, román—francia kalandfilm. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: 3. számú ifjúsági híradó. Előadás kezdete: 3, 5 és fél 8 órakor. Matiné: Egy szélhámos vallomásai. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor: Láthatatlanok. Gyilkosok, kémek, árulók. Szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül megtekinthető! Magyar híradó. Előadás kezdete: 5 és fél 8 órakor. Nagykörös! Konzervgyár április 6-án megkezdi a nyári szezonmunkára szőlő munkavállalói szerződéskötéseket. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon naponta 7-től 12 őráig. A szerződéskötéshez előzetes orvosi vizsgálatok (tüdőröntgen, vér, bacilusgazda és testi) szükségesek valamint 2 db igazolványkép. Bővebb felvilágosítást a munkaügyi csoport ad. Krettségiicíí dinnyés Messziről látom, hogy a Petőfi Termelőszövetkezet I-es üzemegységének irodaépülete felett füst gomolyog. Benyitok az irodába, öten ülnek a falak melletti kis pádon. Egyikük az íróasztalnál a Pest megyei Hírlappal a kezében neheztelve néz rám. Megzavartam a felolvasó órát! Az állattenyésztő brigádvezető, két csányi dinnyés, egy mázsáló és egy tűzoltó. Csak a telepvezető hiányzik. — Kinek a legsürgősebb a dolga? Nagy János, az öreg, viharedzett csányi dinnyés jelentkezik elsőnek. Feleségével és két fiával termeszti a dinnyét a Petőfi Termelőszövetkezet I-es üzemegységének területén immár hetedik éve. Tizenöt holdból négyen sárgadinnyét, tizenegyen görögdinnyét terme.l. Háromféle görögdinnyét. Sugárbébit, a körösieknek két holdon sárgabélűt, négy holdon a hagyományos, kis fekete magú, piros bélűt akar érlelni. Ezt a pestiek nagyon szeretik. — Eh mondom, hogy ez az igazi görögdinnye — toldja meg Nagy János. A dinnye előttes növénye az uborka és a káposztatök. (Lehet, hogy ezért eszünk néha tökízű diny- nyét?) — Melyik volt a legjobb év? — 1962, mert kevés volt a dinnye, volt jó ára és ömlött a pénz. Hatvanháromban fordítva történt. Volt dinnye „dögivei”, a pénz meg csak csöpögött. Hatvanötben sem nagyon ugráltunk. A lisztharmat, a sok eső, a hűvös idő a dinnyetermés kétharmadát elvitte. Ami megmaradt, az is olyan idétlen, ütödött volt. — A legjobb év mennyit hozott a konyhára? — Hetvenezer forintot. — Két fiát mire neveli? — Dinnyés lesz mind a kettő! Rávettem őket, hogy ezt az édesen jövedelmező foglalkozást ne hagyják el. Jobban szeretik a dinnyét, mint a könyvet. így nem volt nehéz. Nehéz szavakba foglalni Kusza, öreges betűk, aki nőnapon most már nemcsak! mpírra vetette őket, közelebb a Petöfis úttörők, hanem a; ’an a nyolcvanhoz, mint a konzerv II. szakszervezeti bi- letvenhez. A közelmúltban zottsága is virággal, ajándék- léhány sorban az ő köszöne- kai köszöntötte, ét tolmácsoltuk a Petőfi is- Azt az örömet, ami a jegytola úttörőinek. zetlapra rótt reszkető sorok A minap ismét tőle jött ne- r„ lány sor. Azaz, hogy írásban ela™lnaic,nencz lenne sza nőst először jelentkezett, ko- vakba foglalni. Vágó nem így abban szóban üzent. A ma- köszöni meg a nőnapi ajande- lányosán élő Vágó nénit a kokat. Egy pert telefon Gáz — Halló, kereskedelmi osztály? — Igen, Karai Ambrus vagyak. — Ügy hallottuk ... — Jól hallották. A minap négyszázhúsz gázigénylő kapta meg az értesítést, hogy június 1. é^ december 31. között bekapcsolják régen várt gáztűzhelyüket. Csak néhá- nyan maradtak ki, akik később adták be igényüket. Rájuk is sor kerül. ,,-fcsak megvan itt a ház körül, na, nem mintha italos ember volnék, inkább a sört szeretem. Ha néha az ismerősökkel betévedek a kocsmába, ott bort én soha nem iszom. Itthon meg el van az ember borral is. Nincsenek nagy kívánságai, csak hogy dolgozhassák és meglegyen a megélhetése .,. Beszél, beszél Balázs bácsi, alföldi tiszta nyelven mondja az előre ki sem gondolhatott gondolatokat, hiszen nem tudhatta, hogy kíváncsi idegenek érkeznek. S amíg beszél, az alacsony gerendák alatt olyan érzése támad az embernek, hogy vannak a mi mozgalmas életünknek lassú, nyugalmas, alig ismert vizei. Ha a most épülő falumúzeumunkban fel is épül majd a körösi parasztház, az mégis csak egy ház lesz, de nem A tanyai ház, levegőjében a tavaszi homokbodrozó szél szagával ... Bányász ség” ez már. A legtöbb diny nyés fia többet akar, és tanú — Ha az öreg dinnyések ki halnak, hogy esznek majd a emberek dinnyét? — ügy kérem, hogy merni fog ez a munka érettségive is! És évente ötven-hatvan hetvenezer forint nem megve tendő kereset. K RESZ-a kadém ia Közúti büntettek Hétfőn (március 20-án) KRESZ szabadegyetemen dl Barts Vilmos, a megyei bíró ság tanácsvezető bírója i közúti közlekedéssel kapcsa latos bűntettek és azok elbi rálása címmel tart előadást művelődési ház színházterme ben délután öt órakor. tott. Lejtő, majd emelkedő, és a mélyén autótengelyig ér a víz. Azon izgulunk, nyel-e belőle a motor, mert akkor fuccs a riportnak. A motor tüsszent egyet,, de gurulunk tovább. így jutunk Horváth Balázsék kis házához. ★ Piciny, fehérre meszelt tanyai ház. Az udvaron kemence. Nagyon messze van a város, télén és gyalog különösen. A szobában öreg, feketére égett tűzhely. Hogy szebb legyen, arany virágokat festett rá az ügyes asszonyi kéz. Az aranyozott régi petróleumlámpa tejcilindere mélyén az asztal fölött. A szemek nem a legjobbak már, hiszen régen volt, amikor Balázs bácsi és élete párja a betűvetést tanulta. Itt olvassathatnak esténként a lámpa fénynél, unaloműzőnek. ■ — Nem unatkozunk mi kérem. Van itt mindig munka. Itt születtem, örököltem a földet. Amikor a háborúból, az elsőből — meséli Balázs bácsi — visszajöttem, hát visszatelepedtem ide. Kicsiny szőlő, kicsi föld. Azért hívják biztosan ezt itt Bánomnak, mert nagyon fhegbánhatta, aki először ide tette a lábát. Dolgoztam kérem. A kisház melletti szőlőt nagyobbítgattam. Nem, voltunk mi soha módosak, bár megéltünk. Vannak itt családok, pompás portájuk van, nagy istállóval, azoknak jobban sikerült. Mert, ugye, az életben nem sikerül minden egyformán. Kinek jobban, kinek kevésbé jól. De azért mi sem panaszkodhatunk ... Még eddig mindig meg volt a beté- vő ... És én hiszem, hogy ezután is meglesz. A borom is