Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-16 / 64. szám

4

xkMMíw

1967. MÁRCIUS 16., CSÜTÖRTÖK

TV-FIGYELŐ

Oly korban éltünk

Amikor a tv-játék negyedik, befejező része is lepergett a képernyőn, akaratlanul is az jutott eszembe: ha a Princ vérszegény történetéből tizenhárom folytatásra tellett, akkor miért zsugorították össze négyszer egy órába azt, amiből akár tízórás műsort is készíthettek volna, s nem is akármilyet! Gondolom, ebből az összehasonlításból — ha első hallásra furcsán . hangzik is — világosan kitűnik az Oly korban éltünk erénye és hibája is.

A tv-játék témája ma már történelem. Akkor is, ha még alig negyedszázada történt, és sokan, nagyon sokan vagyunk, akik valamilyen formában részesei vagy tanúi voltunk ennek a történelemmé formálódott eseménysorozatnak. Drámai esztendők voltak azok a magyar nemzet életében 1942-től 1945-ig. Eseményekben, fordulatokban, aljas cselekedetekben és nagyszerű hőstettekben egyaránt gazdag évek. Fájdalmasan igaz témáját kínálták az alkotóknak — örsi Ferenc, Mészöly Tibor és Mihályfi Imre — egy őszinte hangú történelmi eseményjáték-so- rozat elkészítésére. Az alkotók

azonban nem éltek a felkínált nagy lehetőséggel. Szűkmar- kúan bánva a magyar nép sorsdöntő esztendeinek történelmével, csak egy-egy, általuk érdekesnek tartott részletét ragadták ki, s még a törekvését sem éreztük annak, hogy a körképét kívánták volna megrajzolni azoknak az esztendőknek. A történelemnek csak a végletes alakjait vonultatták fel és rajzolták meg jól vagy kevésbé jól. Az egyik pólusként Hor- thyt és az országot önös érdeküket féltve elkótyavetyélő magyar urakat, ellenpólusként pedig az illegalitásban küzdő kommunista párt vezéralakjait és néhány, haladó szellemű politikust. A két véglet között azonban milliók éltek még ebben az országban, milliók drámája volt az a néhány esztendő. Ezekről a mindennapi tragédiákról azonban szinte teljességgel hallgat a film. Nem az volt tehát legfőbb hibája, hogy amit bemutatott, azt néhol túlzott részletességgel ábrázolta, hanem az rontotta le összképét, ami kimaradt belőle.

Az Oly korban éltünk négy folytatása így sem maradt hatástalan. Elsősorban a fiatalabb generációk számára mondott sokat, hiszen ők csak hallomásból ismerik már történelmünknek ezt a korszakát. Igaz ugyan, hogy sok kitűnő könyv, értékes dokumentumgyűjtemény jelent már meg ezekről az esztendőkről, de azok tömeghatása szinte eltörpül a televízió több milliós publicitása mellett.

Amit láttunk, az feltétlenül figyelemfelkeltő, gondolatébresztő és a tisztánlátást segítő volt. Olyan döntő és lényeges kérdésekre kereste és adta meg a választ, amelyek világosan feltárták azoknak az esztendőknek mozgató rugóit, a cselekedetek miértjét és azok következményeit. A jelenetekben, ha nem is teljes szószerinti hitelességgel, de lényegüket illetően valóságos dokumntumok tényei, közismert magatartások jellemvonásai rekonstruálódnak. Ez előnyére, de hátrányára is válik a filmnek. Előnyére akkor, amikor az úri Magyarország közismert figuráit — Horthyt, Bárdossyt, Kállayt, Bethlen Istvánt és társaikat — eleveníti meg s amelyhez némely esetben a tökéletes maszk vagy a re- mekbeformált színészi alakítás is jelentősen hozzájárult. Hátránya akkor érződik, amikor a teljes nevükkel vagy csak keresztnévvel jelölt kommunisták alakjait kellett megeleveníteni, ezeket a folytonos harcban álló, magánéletet szinte alig élő embereket, beszédük nem egyszer mesterkéltté, jelmondatszerűvé vált. Ezt a kitűnő színészi alakítások — Avar István, Bodrogi Gyula, Bárány Frigyes, Tordy Géza, Mádi Szabó Gábor — sem tudják teljességgel ellensúlyozni. Még inkább nem két esetben, Gábor Miklós és Sinkovits Imre játékában.

A televízió szándéka, hogy a Honfoglalás, a Vízivárosi nyár után újabb érdekes történelmi eseményjátékot tűzött műsorára, feltétlenül dicséretes. A megvalósítás gyengeségei azonban arra figyelmeztetnek: nagyobb gondosságot és főleg több időt, nagyobb terjedelmet kell biz- tosítaniok az ilyen jellegű műsoroknak. Feltétlenül megérdemlik.

Prukner Pál

Akiken

kell

erőszakkal

segíteni

A műemlék-monstrum és környéke teljesen kihalt: a tízmillióért restaurált Sala- mon-torony csak néhány hét múlva nyitja meg súlyos kapuit a turisták előtt.' Udvarán hatalmas gödör, itt most is ásatásokat végeznek. Fapallón kell átmennem Budenszkiék- hez.

Özvegy Budenszki Sebőné a műemlék-komplexum két helyiségében él lányával. Helyesebben, csak az öreg néni lakik itt, mert a fiatalabb nő vele szemközt, abban a várfalhoz ragasztott tákolmányban, amelyet először ólnak véltem.

— Már a tv-ben is szerepeltünk, hogy mennyire lerontjuk a képet, és a Népszabadság is megírta, hogy legalább a stílus kedvéért reneszánsz ruhában kéne járnunk és latinul verselnünk a turisták előtt! — így az öreg néniké negyven év körüli lánya.

★

Megtudom, hogy a család sok évvel ezelőtt került ide. Régebben egy borpincében laktak: az őseik is azokhoz a vagyonos visegrádi szőlősgazdákhoz tartoztak tehát, akik a filoxérajárvány után elszegényedve, eladták falubeli házukat és felhúzódtak a Tamás-hegyre. A helyi régészeti hivatal annak idején megsajnálta az akkor még népes famíliát, és az öreg Budenszkit elszerződtette toronyőrnek. A két helyiséget szolgálati lakásként kapták. Időközben meghalt a toronyőr, a fiai elköltöztek, itt csak az özvegy és lánya maradt.

A lányt, aki igen rossz hírnévnek örvend a faluban, közveszélyes munkakerülőként tartják számon.

— Miből élnek maguk?

A néni elmondja, hogy 507 forint nyugdíja van.

— És maga nem dpjgqzik? — kérdezem á lányától.

— Nem, itt nincs semmiféle munkaalkalom — feleli, fülönfüggőit rázva.

Aztán rátérek a tárgyra:

— A tanács lakást építtetett maguknak. Miért nem akarnak beköltözni?

— Én már szívesen elköltöznék. Amíg tudtam egy kis zöldséget ültetni, pár csirkét tartani a ház körül, addig szerettem itt élni. Meg van itt az erdőben néhány gyümölcsfa, annak is jól jött a termése. De most már mindent felástak — szólal meg félénken a néni.

— Anyám nagyon jól tudja,

Három útikönyv

Rácsodálkozva és kiábrándulva

Catherine van Moppes: FURA AMERIKA

Fél évig járja Amerikát a fiatal francia diáklány, suhanó autócsodákban, rozoga teherautóikon, megfordul elegáns motelekben és kétes szállodákban, eljut az elitegyetemek külön világába, s napokat tölt egy San Francieco-i bealnlk-ía- nyán. Megismerkedik egyszerű, közvetlen és segíteni kész amerikaiakkal, s olyanokkal is, akiket gőgjük, „magasabb- rendüségük” éreztetése a pojácák közé sorolna, ha magatartásuk nem tipikus, s az amerikai társadalomban mind inkább jelenlévő erő lenne.

Rácsodálkozik e fényűző, gazdag s ugyanakkor vásári, nyomorban hentergő, kifinomult üzleti érzékkel és otromba pénzimádattal átszőtt országra a fiatal lány, s ahogy többet és többet lát, úgy váltja fel rácsodálkozását a kiábrándulás, a vágy a „jó öreg Európa” életritmusa iránt. Érdekes, eredeti hangú utibe- számoló ez, bár inkább csak a jelenségek ábrázolásáig jut el, a kommentálást az olvasóra bízva. (Európa Könyvkiadó)

Teljességet nyújtó keresztmetszet

iAnne és Bruno Storm: SVÉDORSZÁGBAN JÁRTUNK

hogy a lenti házakat minden évben elöntheti a víz. És különben is, engem arra senki nem kényszeríthet, hogy egy szobában lakjak magával! — csattan fel a lány.

— A lakás kétszobás, fürdőszobával, konyhával. Huszon- kétezer forintot költött rá a községi tanács. Visegrád évi községfejlesztési alapja különben évi 50 ezer forint... —

magyarázom. De a néni egyre kisebbre húzza össze magát, és valahová a hátam mögé mereng. A lánya meg a régészeket szidja, akik kitúrják őket lakásukból.

★

Lefelé indulok a faluba az egyik régésszel, akit néhány perccel ezelőtt ismertem meg.

— Látja, ide fogják költöztetni Budanszkiéket — mutat a Fő utcában egy régi, úri villára a fiatalember, aki különben az egyetem elvégzése, azaz néhány év óta itt dolgozik Visegrádon, 1400 forint a fizetése, és lakás hiányában a régészeti hivatal egyik irodájában szokott aludni. Most nagyon elégedett, hogy Budensz- kiék elköltözésével felszabadul a terület és tovább folytatódik az ásatás.

★ ‘

Nemrég a Tamás-hegyi pincék közé, mellé, fölé épített kis házak alatt megcsúszott a föld. Húsz család lakása vált máról holnapra életveszélyessé, de azóta is újabb és újabb lakók jelentkeznek, hogy nejed a fal, omlik a pince. Ez a lamás-hegyi rész amúgyis ontott Visegrád, az idegenforgalmi látványosság képén: nár régóta tervezték a levonását. Ezt most megsürgette a öldcsuszamlás: Visegrád híreién több mint 2 millió forin- ot kapott 20 állami lakás épí- ésére. Az építkezést még az dén elkezdik, s egy második itemben újabb-S0 lakást ter- reznek.

Addig is a veszélyes körül- nények között élő családok lágy részét a helyi üdülőkbe elepítették: hét üdülő ezért a lyáron nem fogadhat vendé- 'eket.

★

Id. Horváth Lajos feleségéül együtt nem hajlandó elhagyni Tamás-hegyi házukat.

Amikor megmászom a kacs- mringós utcákat és bekopogok i picike udvartól környezett zoba-konyhás, alacsony ház- ia, csak az öregembert talá- om otthon. S őt is azért, mert

este megy munkába, ugyanis éjjeliőr a kőbányában. A felesége Pesten, a Nyugati környékén dolgozik egy büfében.

A fia — segédmunkás, akiről a körzeti orvos azt panaszolja, hogy hol indokkal, hol indok nélkül, de többnyire táppénzen él — feleségével és az egyik unokával már átköltözött a felajánlott ideiglenes szállásra. A másik unoka kórházban van, mert tüdőgyulladást kapott ebben a nedves konyhában.

— A tanács tízezer forintért szükséglakást szerzett maguknak. Miért nem akar beköltözni?

Siránkozik: hatan vannak, hogyan férnének be abba a szoba-konyhába?

— De hiszen ez a ház is csak szoba-konyhás.

Aztán támadásba lendül:

— Nekünk miért nem nyitnak ki egy üdülőt?

Próbálom meggyőzni:

— Az előbb említette, hogy ezt a házat húszezer forintért vették annak idején. Ebben egy élet munkája van — hiszen ezen, és a néhány bútoron kívül mást nem tudnak felmutatni. Év végére százezer forintért kétszobás, kony- hás, fürdőszobás lakást kapnak. Miért elégedetlen?

— Az sem lesz jó, ha minket egy lakásba tesznek a menyemmel. Nem tudunk mi kijönni egymással.

Érvelésemre: tízezer forintért szükséglakás, összkomfortos új lakás, stb. — oda sem figyel. Nem mond neki semmit ez a szó: fürdőszoba. Nincs igénye az ilyen dolgokra — s erről nem is csak ő tehet. Azt látja mindössze, ami az orra előtt van: hogy a szomszédját luxusvillába költöztették.

— Nyissanak ki nekünk is egy üdülőt!

Padányi Anna

In memóriám Kodály

Márványtábla

Dunapatajon

A dunapataji művelődési ház alapkövét Kodály Zoltán rakta le. Az elhunyt nagy tudós és zeneszerző emlékére a művelődési ház homlokzatán a közeljövőben márványtáblát helyeznek el, melyen Kodály házavatási beszédének egy részét örökítik meg.

BOROSS ELEMEK:

Nem panaszkodom

Az egzotikum nem mindig varázslatos

Bengt Danié hson: BUMERÁNG-EXPEDÍCIÓ

A szerzőt aligha kell a magyar olvasónak bemutatni: a svéd tudós könyvei nagy sikerrel hódították meg a közönséget, s mostani, ausztráliai útjáról szóló műve is minden bizonnyal e sorsra jut. Megérdemelten: tárgyilagos

szemléletmód, megalapozott anyaggyűjtés, kedves, fanyar humor jellemzi, s persze, maga a téma is elősegíti a sikert, hiszen Ausztrália, e földrésznyi ország ma is az egzotikumok közé tartozik.

Danielsson nemcsak a „civilizált” Ausztráliát ismerteti meg az olvasóval, hanem a bennszülöttek életét, sorsát is, szokásaikat, hagyományaikat, s megmutatja azt is, hogyan nyomorítja meg e nyíltszívű embereket mindaz, amit a ciKoboldjaim, mint a lottóreklám kobzosai, elcsendesült szobámban, villany- oltás után rámugrálnak a sötétben és meghúzgálják a fülemet: kitöltötte már az e hetit? Ami az ő nyelvükön azt jelenti, hogy kiöntöttem-e már minden hétre meggyűlt panaszaimat?

Hanyag ember vagyok, lottószelvényeimet is sokszor a zsebemben felejtem, panaszaimat a fejemben, a noteszemben. Gyomromra, lelkiegyensúlyomra diétásán ügyelek, a fejemből gyorsan elpárolog a felforrt limonádé, a panaszból derű lész, bölcs mosoly. Mert például amíg telitalppal állt a tyúkszememen egy hústank útitárs, már az Erzsébet-hídon robogott velünk az autóbusz, na, és, gondoltam, hiszen szép az esti égbolt alatt ez a gyöngéd vonalú erős híd, erősebb, mint ez a bivaly nagy test, amely a lábamon egyen- súlyozik. No, meg aztán, a tyúkszememet kivágja majd Sándor úr, csak időben kell nála feliratkozni. ,

A noteszem ugyan tele van panaszokkal, beharapott ajkak, elfojtott mérgek, felfutott vérnyomások bejegyzéseivel, de mindig csak egy-egy szó, néha még az se, csak egy szótag három ponttal, három-négy felkiáltójellel. És elmúlik néhány nap, pergetem a kis panaszkönyv lapjait, böngészem bejegyzéseimet és nem tudom megfejteni a saját jeleimet, jelképrendszeremet.

Álljunk meg: jelképrendszer. Most eszembe jutott az egyik. Éppen erről a szóról: jelképrendszer. Mert ez is itt darvadozik az egyik lapon, pirossal is aláhúzva. Hát, igen, most már tudom, emlékszem. Akkor írtam le, amikor valamelyik kritikus bevetette ezt az új fogalomlöveget és másnap már megrohanták a fegyvertársak a terepet és szétfutottak az elmart zsákmánnyal. És jött a színházi beszámoló: a szerző jel- képrendszere ... a könyvkritika: Márta, a hűtlen asszony múltjának jelképrendszere ... sőt, még a futballtudósításban is: a jobb szélen rakétázó Lepsényi teljes bedobással fejtette ki jelképrendszerét, amely meghozta az eredményt, a bomba berobbant a kapuba. És megszületett minden idők legszebb gólja.

Minden idők. Igen, igen, most már erre is emlékszem. Már nem is szókép, fogalom, költészet, mert már olyan köznapi, elnyűtt, elhasznált, mim egy régi tábornok paszományaitól, díszgombjaitól megfosztott, átalakított, civilben elhordott egyenruhája.

Minden idők. A notesz, maga is régi, elhasznált, ahová beírtam, nem is, felírtam, ezt a fogalmat, mint a tanár a diák nevét, firkák és aláhúzások között hevernek ilyen szavak és mondatok: alapállás, atmoszférateremtő, gondolat- ébresztő, játéktér... a rendező külön feljegyzésre méltó zseniális érdeme, hogy megértette a darabot, a fiatel író életművét, minden idők legjobb szabályos formabontó darabját.

Most még hadd pihenjen az életmű, a gondolatébresztő kritika, a szabályos formabontó darabról, a rendezőről, aki — ezt hajszálpontosan jegyeztem ki annak idején az elmefuttatásból — „tudta, nagyon tudta a dolgát, hogy neki e darabot kell rendeznie”.

Az bizonyos, hogy a „minden idők” fogalmazást még a háború előtt dobta be a köztudatba egy sportnyelvújító Kazinczy. Úristen, micsoda préda lett ebből a „modern idők legszebb sport- riportjából”. Nem sokkal később már a

borbélyok minden idők legjobb ollójával vágták a hajamat, az újságok eredményhirdető kirakatai előtt tartott sportértekezleteken azon vitatkoztak a keménykalaposok és micisapkások, hogy Slózi, a minden idők legjobb centercsatára volt-e nagyobb, vagy Orth Gynri, a minden idők legjobb focistája.

Manapság pedig, egyik megdönthetetlen világcsúcsunk, hogy mi tudjuk a legszebben kifejezni magunkat. Nincs már jó öklöző, vagy rossz, ez utóbbi csak pocsék, vagy pancser, a jó öklöző pedig kivétel nélkül mindig minden ■idők legjobb bunyósa.

Kis sóhajaim is elillantak már ebben az ügyben, nem tipródom a költészet nevében, nincs közöm hozzá. Belenyugodtam, mint elhullott hajamba, a fellazuló zsigerekbe. És nem vagyok pipás, nem majrézok. Mosolygok. Sőt, nevetek. És nem dühöngök, nem panaszkodom, derülök azon is, amit kitaláltak a tollforgató nyelvújítók. Akik nemcsak a tollat, de a nyelvet is megforgatták. Akik kitalálták, hogy a politikai tudósításba a színház, a színházi beszámolóba a festészet, a zenébe a sport, a tárlati kritikába a zene, vagy esetleg az egyiptomi hieroglifák nomenklatúráját kell belevinni.

Úgy, amint azt kóbaldjaim unszolására, e heti böngészdém alatt, egyetlen lappéldányból kijegyeztem.

Tárlat: „Komor hamuban oldható barnái az értelem mindenhatóságát prófétálják”.

Külföldi tudósítás: „...tegnap este fél 11 órakor — az eddigi tüntetések forgatókönyve szerint — ismét rohamlépések zaja verte fel a kihaltnak látszó középkori város utcáit”.

Vagy ez:

„Indul a paprika, a retek, a borsó”.

Mennyi ötlet, szellem, eredetiség. Várom, hogy rövidesen: „beérik a MÁV új menetrendje”, és a meteorológia jelenti, hogy: „Olcsóbb lesz az idén a kánikula és Paksnál drágult a csapadék”.

vuidaLiu „aiuanaiivcui, oi.vn.uo i

emlegetni. A természetes kör-; nyezetükből kiszakított, rezer-i vációkba kényszerített bennszülöttek sorsánál is rosszabb i azoké, akik megpróbálnak \ munkát találni a nagyvára-: sokban: munkaidő végén

azonnal el kell hagyniok a várost, s az azt övező nyomortelepeken kell meghúzódniok.

Az egzotikum nem mindig varázslatos — ezt igazolja a svéd tudós könyve. Mert amennyire érdekes a kenguruk világa, amennyire varázslatos tud lenni az ausztráliai táj, annyira kiábrándító mindaz, amit és ahogyan a fehér emberek nagy többsége a bennszülöttekkel tesz. (Gondolat Kiadó)

(m. o.)

Négy esztendeig élt Svédországban a német újságíró házaspár, élményeik, tapasztalataik tehát nem felületes benyomások következményei. Értékelő-elemző módszerrel térképezik fel a svéd társadalom mai arculatát, ugyanakkor megőrzik az élmények frisseségét, olvasmányosságát is, a leíró és az értékelő stílus sajátos ötvözeteként.

A Storm házaspár szakmájánál fogva sokféle emberrel találkozott, beszélgetett: parlamenti képviselőkkel, művészekkel, kikötői munkásokkal. Érdekes véleményeket — ellenvéleményeket gyűjtöttek össze, s ugyanakkor maguk is végére jártak egy-egy kérdéscsoport eredőinek, így a többi között a svéd ifjúság helyzetének, az élet dolgairól vallott felfogásának. Utazásaik nemcsak a svéd tájak megismerését szolgálták — bár például a lappok közötti útjuk egzotikuma is megfogja az olvasót — hanem o problémák bonyolultságának felismerését is. E hagyományosan semleges országban az anyagi gyarapodás és a társadalmi merevség ellentétei, a korszerűség és a középkor ellentmondásai sajátos képet adnak, s a szerzők sikerrel rajzolják fel e sajátos kép teljességét, valamennyi alkotóelemét. (Kossuth Könyvkiadó)