Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
4 "yStrfap 1967. MÁRCIUS 12., VASÄRNAP Pont egy szövevényes ügy végén Hajdú András a hatvanas évek elején a szomszédos Gal- gahévízen volt főagronómus. Messzi földön híre van ennek a szövetkezetnek: jól gazdálkodik, magas a szövetkezeti tagok jövedelme. A két falu — Hévízgyörk és Galgahévíz — csaknem összeépült Semmi nem indokolta, hogy az egyikben 60—70, a másikban pedig csupán 15—20 forint a munkaegység értéke. A hévízgyör- kiek sem tartották magukat semmivel sem kisebb értékűnek, mint szomszédjaik. Ellenkezőleg, talán még többre is. Mégis, 1963-ban a hévízgyör- kiek tették meg az első lépést. A község vezetői és néhány kommunista bekopogtatott a galgahévízi tsz irodájába, s megkérték az elnököt meg a főagronómust, vállalják el szövetkezetük vezetését Ök eleget tettek a kérésnek. Külön ki kell emelni, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül vették vállukra a gyenge szövetkezet gondjait Ma már mindennek három esztendeje. Közben a főagronómus itt maradt elnöknek. Ez idő alatt tüneményes gyorsasággal emelkedett a szövetkezet Nőtt a közös vagyon, emelkedtek a termésátlagok, nemkülönben a tagság jövedelme. Az 1966-os esztendőről szoló gazdasági beszámolót különösen nagy örömmel készítette el a vezetőség. Hajdú András szövetkezeti elnök, most utólag bevallja, dicséretre számított Arra, hogy a tagság elismeri fáradozását. Nem ez történt Nyomban az elnöki beszámoló után szót kért Kmett Pál traktoros, s a rágalmak és szidalmak özönét zúdította a meglepett elnökre. A tagság is alig-alig ocsúdott fel a meglepetéstől, amikor Kmett Pál és néhány társa döntést akart kicsikarni: váltsák le az elnököt, amint mondotta, „menjen oda, ahonnan jött”. Szavazásra nem került sor, azzal távozott a tagság, hogy kivizsgálják a vádakat és a közgyűlésen ismertetik velük, mi igaz azokból. A zárszámadó közgyűlésen robbant ki az ellentét, az elnök és a tagság egy kis csoportja között, de több hónapos ügyről van szó. A múlt év szeptembere óta, szinte egymásnak adták itt a kilincset a vizsgáló bizottsászókimondó ember, aki olyan tagokat is meg-megsértett, akik becsületesen dolgoztak, s nem szolgáltak rá a büntetésre. Javára legyen azonban mondva, cselekedeteiben minden esetben a szövetkezet érdeke vezérelte. Hogy miként „dagadt” az ellenzék, arra jó példa Fercsik Szilveszter esete. A múlt év őszén, az egyik vizsgáló bizottság előtt még úgy nyilatkozott, hogy Hajdú András alkalmas a szövetkezet vezetésére, az ellene felhozott vádak alaptalanok. Ez év januárjában azonban az elnök munka közben italozáson kapta őt és csoportját. Írásbeli figyelmeztetést kapott, s azóta a tsz-elnök esküdt ellensége. Nincs az a rossz, amit fel nem tételez róla. A múlt év őszén a pártvezetőség-választások idején — amint ezt a taggyűlésen többen elmondották —, Maródi Mihály és Fercsik Szilveszter mindent megtett azért, hogy Maródi párttitkár legyen. Ezért bírálták, rágalmazták Koszta János párttitkárt. A tagság nem támogatta Maródit, s ez még inkább az elnök ellen hangolta. Ügy vélte ugyanis, hogy az elnök — bár pártonkívüli — nem támogatta az ő megválasztását. A taggyűlésen került napvilágra az is, hogy Kmett Pál traktorost, Maródi Mihály és Fercsik Szilveszter „készítette” fel a zárszámadási közgyűlésre. Leírták neki mit mondjon. Dé hosszú ideig lehetne sorolni azokat a tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy Maródi Mihály és Fercsik Szilveszter voltak a mozgatói” az elnök elleni akciónak, maguk köré toborozva a sértett embereket, aláírásokat gyűjtöttek, tanú- vallomásokat készítettek. Hajdú András ellen az volt a fő vád, hogy több esetben megkárosította a közös vagyont, továbbá magatartása sem megfelelő — durván bánik az emberekkel. Könyvelési szakemberek vizsgálták — nem is egy esetben — a. bizonylatokat, a raktárkönyveket, a bejegyzéseket. Egyetlen olyan esetet sem bizonyítottak ezek a vizsgálatok, amely szerint Hajdú András hozzányúlt volna a közös vagyonhoz. Tavaly tavasszal férjhez ment a lánya, s erre az alkalomra bérbe vette a szövetkezet teherautóját. Bizonylatok tanúsítják, hogy befizette a szolgáltatás ellenértékét. A szövetkezet vezetősége engedélyezte, hogy egy kiselejtezett üszőt vásároljon a gazdaságtól. A mérlegelés szabályosan történt, felelős emberek voltak jelen. A pénzt is befizette. Mégis szóbeszéd tárgya lett ez, s ahogyan mérgesedett a helyzet az elnök és ellenfelei között, úgy „hízott” az üsző. A tsz vezetőivel megállapodott Hajdú András, hogy a tulajdonát képező autóját a gazdaság érdekében is használja. Tavaly, külföldi útja előtt lecserélték a szövetkezet műhelyében az autó gumijait, s kettőt a gazdaságéból tettek fel. A gumicserét — az elnök tudta nélkül — Maródi Mihály végezte, aki akkor nem kifogásolta ezt. Se szeri, se száma, a hasonló jellegű észrevételeknek, amelyeknek nagy része a kocsmában borozgatás közben „született”. Rendkívül sok tanulsággal szolgált a hévízgyörki Dózsa Tsz kommunistái számára az elmúlt hat-nyolc hónap. Ismét bebizonyosodott, hogy a nehézségeket csakis a kommunisták bevonásával lehet megoldani. Éppen ezért hibát követett el a pártvezetőség, amikor idejében nem tárta ezeket őszintén a taggyűlés elé. s ezért a párttitkár ellen fegyelmi eljárás lefolytatását javasolta. Ugyanígy fegyelmi- leg vonja felelősségre Maródi Mihályt és Fercsik Szilvesztert, akik vélt vagy valódi sérelmeik hangoztatásával, szervezkedésükkel kárt okoztak a közösségnek. Bizalmat szavaztak viszont a tsz elnökének, elismerték eddigi erőfeszítéseit, munkáját. A felszólalók csaknem valamennyien elmondották: a jövőben sokkal inkább vigyázni kell a szövetkezeti tagság egységére, gátat szabva az egészségtelen törekvéseknek, mert ezt követeli a falu érdeke. Mihók Sándor Kinek a sorsa? Színhely: Szentendre közkedvelt eszpresszója, időpont hétköznap délelőtt A helyiségben összetalálkozó két mama átül egy másik asztalhoz, a két csemete ottmarad a velem szomszédos asztal mellett. Egyikük — elegánsan felöltöztetett, kilenc év körüli kisfiú — a lábát himbálja, a másik — ugyancsak jól öltöztetett, de szerényebb holmikkal is megelégedő kisfiú, hasonló korban — időnként a fülét vakarja. Unatkoznak. Az unalom a csevegés szülője. És most szó szerint a két prücsök beszélgetését idézem. A szerényebb öltözetű, különben szőke hajú kisfiú: — Szoksz templomba járni? — Nem. — Gyónni se? — Azt se. — Gyónni kell. Mindentcinek. — Apukád szók? — Nem. — Na, látod! Akkor mégse mindenkinek kell! — De kell. .Anyud mondta. Meg a bátyám is. ö a papokhoz jár. Ök tudják. — Apukád miért nem tudja? — Ö dolgozik. — Aki dolgozik, az nem gyón? — Az nem. — Anyukád is dolgozik, ő gyón?! Nem? — Anyuka nő. Azok gyónnak. ha dolgoznak is, érted? — Nem. — Anyuka mondta nekem, így. Apuka mondta anyukának, hogy ne mesélj ilyen szamárságot a gyereknek, meg minden, de anyuka este, amikor lefektetett és imádkozta- tott az ágyba, akkor mondta, apuka csak viccelt. — Hiszem ... — így volt, na. — A Bözsi néni is dolgozik, mégse gyón. A szőke zavarba jön: — Az más. ö templomba se megy. Csak az gyónik, aki templomba megy. — Anyukád megy? — Szók. Engem a bátyámmal küld. De a bátyám este már nem imádkoz. Csak nekem kell az ágyba. Anyuka csak akkor köszön él, ha végigmondtám. A jobban öltözött, vöröses hajú, szeplős fiú még mindig a lábát himbálja, látszik rajta, nem érdekli különösebben a téma. Előrukkol az aduval: — Én be se vagyok íratva. — Nem? — Nem. Anyukám akarta, de apuka nem engedte. És akkor nem is lehet. — Amikor anyuka mondta apukának, apuka csak legyintett — Fizetni kell? — Fizetni? Nem tudom. Az iskolába se kell, akkor ott miért kellene? — Az más. A templomba is perselyeznek. — Honnét tudod? Nem szoksz templomba járni?! — Láttam filmen. És apuka azt mondta, hogy perselyeznek. Ügy nyújtották. Olyan nyélen. , . — Tudom. — Beledobsz? — A bátyám. — Te nem? A szőke lesunyja a fejét: — Nem. Egyszer anyukám adott pénzt, én meg nem dobtam be. Forintot. Gondoltam, elteszem, ö meg megtalálta a zsebemben, s nagyon megvert. Azóta nem ad. — Mért vert meg? — Nem dobtam be. — Na és? Az kötelező? — Arra adta. — De kötelező? — Nem. De azt mondta, hogy csaló lesz belőlem. Meg ilyesmi. Apukának megmondtam ebéd után, s akkor veszekedtek. Még a televíziót se .nézték meg. És anyuka le se fektetett. A bratyóm meg odanyomott egy kettest. És azt mondta, hogy süket vagyok, mert otthagytam a zsebemben. ö sohase hagyta ott. Máskor több sütnivalód legyen, ezt mondta. © A szeplős sóhajt: — Jó neked.-Dumálhatsz a Karesszel. — Neked is van testvéred. — Á, az a süket, mindig a babáival vacakol. Meg hegyezzem ki a ceruzáját. Kitöri mindig a hegyet Elsős. Meg lány. — Azok mások. — Persze. Csak hülyéskednek. — A bratyóm az rendes. Leáll szövegelni velem. Még este sugdosni is. Apukáék ne hallják. — Miről? — Mindenről. Hogy nem minden ügy van, ahogy azt mondják. — Kik? — A felnőttek. — Apukád meg anyukád is? A szőke gondolkozik. Vállát húzza: — Talán azok se. — Hiszed? ■ — Mért mondaná Karesz, ha nem úgy lenne? A szőke elmerülten vakarja a fülét. Közben a nyakát is tekergeti. Megunja. — A Tókos (Pókos?) mondta, hogy az apja az anyukáját megruházza. — Ki az a Tókos? — Az a hosszú. Olyan elefántfüle van. — Aha. Megruházza... — Meg. — A te apukád nem szók, mi? — Nem. Csak veszekednek. A bratyóm olyankor int, hogy söpörjünk. Apukádék nem szoktak veszekedni? — Nem. Ha apuka mérges, akkor anyuka nevet és összekócolja. És akkor apuka is nevet. — Az jó. ha nem veszekszenek. Azt nagyon nem szeretem. Veszekszenek, azután anyuka engem pofoz meg. Semmi nem jó neki. Se a lecke, semmi. A cipőd szétrúgtad, a nadrágod, a kabátod, a fene... minden nem jó. Mert ideges. A bratyómat hagyja, nem zri- kálja, mert. az visszafelel. — Ha nagy leszel, téged se fog. — Lehet. — Akkor te is parancsolhatsz majd. — Kinek? — A gyerekednek. — Aha. A mamák búcsúzkodnak, összeölelkeznek, s kölcsönösen dicsérik csemetéiket, hogy azok milyen jó kisfiúk voltak, milyen szépen elbeszélgettek. Csukódik mögöttük az ajtó. s én még jó ideig a kis szőke „aha”-jánál félbemaradt jegyzetet nézem. Nyugtalanít, hogy e párbeszédet az „aha” után miként írja tovább az — élet... Mészáros Ottó gok. Alig van olyan fórum, ■rssss/ssssss/sss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssss//ssrss/sssss/sssssssssssssssssssssfssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssrssssssssssssssssss/s/sssss/ss/sssssssssssss/sssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssrsf. ahová ne ment volna bejelem- ^ tés Hajdú András tsz-elnök § „viselt” dolgairól. A bonyodalmas ügynek, tu-^ lajdonképpen négy főszereplő-* je van': Hajdú András, a tsz$ elnöke, Koszta János, a tsz $ párttitkára, Maródi Mihály és ^ Fercsik Szilveszter tsz-alkal-^ mazottak. A tsz-elnök párton-^ kívüli, a többiek legalább két 4 évtizede kommunisták. Mind-S hármójukról el lehet mondani,^ hogy nagyon sokat tettek falu boldogulásáért. Éppen ^ ezért érthetetlen, hogy a sze- ^ mélyeskedés, az intrika köz- ^ ben olyan messzire is elmen- $ tek, hogy azzal már a közöst gazdaság további működését is ^ veszélyeztették. ^ Maródi Mihály és Fercsik^ Szilveszter egy esztendeje jöt- ^ tek vissza a szövetkezetbe. ^ Maródi az aszódi, majd a gö- ^ döllői gépállomáson dolgozott, ^ Fercsik Szilveszter pedig Bu-s dapesten. Amikor elterjedt a ^ hír a községben, hogy haza $ szándékoznak jönni, többen fi- ^ gyelmeztették az elnököt és a^ vezetőséget, hogy nagyon meg ^ kell gondolni a dolgot, mért* mindketten § hajlamosak a „bajkeverésre" § s az intrikára. A tsz elnöke azon- § ban, túlzott önbizalmában, el- ^ csendesítette az aggodalma.sk o- ^ dókat: mit tudnának itt ártani? ^ Mindketten személyes jóindu- ^ latokról és támogatásukról * biztosították az elnököt Nem $ is volt baj az első időszakban. ^ Tavaly nyáron azonban Ma- ^ ródinak vitája támadt bérezés ^ ügyben az elnökkel. Attól § kezdve Maródi a sértett embe- * rek központi alakjává vált. A * vezetőség ugyanis nem egy $ tsz-taggal szemben élt a bűn-$ tetés eszközével, így marasz- ^ talták el Kmett Pált, és Zabos ^ Józsefet is. Rajtuk kívül is ^ akadt még sértett ember. Haj-^ dú András ugyanis elég nyers. * f ormás kis malac volt, rózsaszínű bőre úgy kacsingatott elő szőre alól, mint pirosló alma a zöld lombok között. Vidám, kezes kis jószág lett belőle, apró röfögések közepette, dugóhúzó farkával úgy loholt utánunk, mint valami játékos kis kutya. Halk, szinte kéjes nyögéssel nyújtózkodott, ha füle tövét, vagy hasát va- kargatták. Ilyenkor aprókat pislogott, lábai megremegtek a nagy-nagy gyönyörűségtől, hogy a következő pillanatban visítozó méltatlankodással szaladjon valamelyikünk után, mert szerinte túlságosan is gyorsan befejeződött a csodálatos vakargatás. Szerettük — ha nem is éppen önzetlenül — a három arasznyi jószágot, amelyet egy arany pecsétgyűrűért, és anyám jegygyűrűjéért cserélt apám, hogy megnőve, háláját a napi kosztért, mi rút hálátlansággal és késsel fizessük vissza. Ebben az időben azonban még túlságosan távolinak tűnt az a pillanat, amikor a fürge, vidám malacka, elnehezedve és szemre megcsúnyulva, de az ínynek csodálatosnak tűnve, hörgő visítással búcsúzik el eme világtól, hogy szó szerint teljesen feloldódjon gazdáiban. Apám falun szerzett rettenetes szakértelemmel gondozta, etette, va- kargatta, kefélte, mint valami táltost, a majdani hízót. Minden nap új és új elméletet gyártott, hogyan és miképpen kell etetni és főleg mivel, hogy nagyra és gömbölyűre hízzon. Reggel már ott állt a tenyérnyi ól előtt, nyitotta az ajtót, had’ szaladgáljon a jószág, mert ugye erősödnie kell a lábának. Délután rajtam volt a sor, az ólat kellett kitisztogatni, mert a tisztaság a malac számára is fél egészség és eme fél egészség nélkül egyszerűen elképzelhetetlen, hogy elérje a 180 kilót. Anyámnak krumplit kellett főznie Aí és darát, a krumplit szétnyomogatnia és állandóan bemutatni apámnak, aki felülvizsgálta, vajon valóban teljesen szétmorzsolódtak-e a krumpliszemek és puha-e a dara. mert a jószág úgy szereti és úgy hízik tőle. GYURKO GÉZA: A JÓSZÁG A jószág! Ez volt a malac neve. Ezt hajtogattuk napjában többször is, olyan természetesen és fölényesen, miútha egész konda hemperegne kinn az udvaron, hogy csak inteni kellene a kondásnak, s már hajtaná is azt a jószágot, amelynek sonkájára éppen megfájdult a fogunk. A jószág közben mit sem törődött léte nagy szenzációjával. Habzsolva falta a vályú meleg tartalmát, úton, útfélen lábunk elé hevert, hogy va- kargassuk és egyáltalán nem látszott tudomásul venni, hogy én rosszabbul vakarom, mint apám, aki pedig esküdött rá, hogy valósággal tönkreteszem ezt a szerencsétlen jószágot. Esténként rendkívül komoly problémát-okozott a levágásra kerülő disznó feldolgozásának módja. Apám szerint a majoránna nélkülözhetetlen a hurkába és rizs nélkül pedig nem érdemes hozzákezdeni az egészhez. — De honnan vegyek rizst? — kérdezte anyám józan realitással. — Ne féljen, amikorra kell, lesz. A föld alól is szerzek — mondta apám, az olyan emberek elszántságával, akik mindenre készek, ha nagy terveik megvalósításáról van szó. Összevesztek azon, hogy nagy legyen-e a sonka, s kevesebb a kolbász, vagy fordítva. Nagy vitát váltott ki a szalonna vastagsága is. Amikor valami megjegyzést próbáltam tenni; véleményemet hozzáadva az álláspontok tisztázásához, rendszerint én voltam a szenvedő fél, akin a vitatkozó felek kitölthették bosszújukat. Hiába, nehéz gyereknek lenni. Z sírról, sonkáról, hurkáról és or- jalevesről álmodoztunk. Olajjal főztünk szárazbabot és a krumplit a malac, a jószág ette meg, amelyet már háromarasznyi életében ezerszer feltrancsíroztunk, utolsó morzsáját is megettük, sőt, gondolatban már a gyomrunkat is elrontottuk vele és miatta. — Nem tetszik nekem ez a malac — mondta apám egy reggel. — Hát nem éppen Karádi Katalin — mondtam vigyorogva. — Csak ne szemtelenkedj — mordult rám apám, egyáltalán nem értékelve szellemességem. — Valami baja van, olyan bágyadt. Nem adott valamit enni a jószágnak, kérdezte gyanakodva anyámat. Anyám vérig sértődött, rendkívül szerette, ha vérig sértődhetett, s hála a malacnak, most volt alkalma bőven. — Ahhoz a döghöz többet nem nyúlok, nem is eszem belőle egy falatot se —, mondta fensőbbségesen és kivonult a konyhába tovább sértődni. Délután a malac már nem jött ki az ólból, apámnak volt igaza, most már nekem sem tetszett a jószág, anyám is izgatottan figyelte, s amit ritkán szokott megtenni, cucusgatta, vakargatni kezdte. — Szinészkedik ez csak — jegyeztem meg, hogy a malacka mintha felvídámodott volna a kedveskedéstől. — Annyi hülyeséget beszélsz fiam, hogy már idegem sincs hallgatni — ingatta fejét apám és legteljesebb aggodalommal szemlélte a malacot, amely nem akart lábra állni, s amely most már a vakargatást se nyugtázta a tőle megszokott kedvességgel. . — Vagy megfázott, vagy a gyomrát elrontotta ... — vagy... vagy, talán a mája — morfondírozott apám. — Hát reggel meglátjuk, hogy néz ki a fiatalúr — mondta és ezen megint elkezdtem röhögni, mert a malac egyáltalán nem volt fiatalúr, de még kisasszony sem. Anyám csontos kezével szó nélkül szájon teremtett, s ebből láttam, hogy a dolgoknak fele sem tréfa. Ha már anyám aggódik ezért a kis vacakért, akkor tényleg veszélyben a májashurka. Aznap éjjel azt álmodtam, hogy a malac — hóna alatt hőmérővel — ott fekszik mellettem az ágyban, köhög és állandóan az orrát fújja, valami szalmából font hatalmas zsebkendőbe és közben mindig ezt mondja: — A májam... a májam... a májam ... neggel egyszerre szaladtunk ki, JA mind a hárman az ólhoz. A malac nincs a kifutóban. Apám elsápadt és szólogatni kezdte: — Cccc ... ccca ... cocuskám ... ccc... Semmi. Kinyitotta az ólajtót, mi utána, egyszerre dugtuk be fejünket az alacsony résen: a malac ott feküdt kinyújtózva, mozdulatlanul, vidám, kiegyenesedett farkincája szomorúan hirdette: bevégeztetett. Apám felegyenesedett, aztán lassan, szó nélkül megindult kifelé, mi anyámmal úgy ballagtunk utána, mint valami temetési menet. — Jó hízó lett volna belőle — törte meg végülis apám a csendet. — Jó — bólintott anyám és elfutotta szemét a könny. — Ne sírjon, egy ilyen kis malac miatt... ugyan ... ne legyen már gyerek — vigasztalta apám. — Nem a malac miatt sírok én... Magunk miatt — hüppögött anyám és becsukta az ól ajtaját. Be is reteszelte, gondosan...
