Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-01 / 27. szám
Farsangi nyitány Kivilágos-kivirradtig tartott a bál Es akkor megjelent a Belpbegor... Gyomron már hetek óta készülődtek a helyi sportegyesület kézilabdásai a farsangi bálra, amelyet ezúttal a járási művelődési házban rendeztek meg. Már a bál kezdetekor nem volt talpalatnyi hely a táncparketten, s az asztalok is foglaltak voltak. Tíz órakor tréfás szellemi vetélkedőt rendeztek. Féltizenkettő után megválasztották a farsang hercegnőjét. Éjfél előtt öt perccel a zsűri bejelentette, hogy a bál, és természetesen farsang hercegnője is egyben Karakas Ágnes lett. Felment a színpadra és átvette a piros szegfűt a zsűri elnökétől. Éjfélkor elsötétültek a termek, és hosszas várakozás után megjelent a Belphegor — civilben Somogyi Károly. Lement a nézőtérre, majd táncra kérte a farsang hercegnőjét. Egy órakor került sor a tombolára, amelyen manikűr- készletet, karórát is lehetett nyerni. Kivilágos-kivirradtig tartott a Belphegor-bál, amelyen mindenki jól érezte magát. Jól sikerült ez a mulatság anyagi szempontból is. A gyömrői kézilabdázók újx szerelést vásárolhatnak a bevételből. ígér) Jelölő gyűlés a Monori Maggyárban Csütörtökön, délután két órai kezdettel jelölő gyűlést tartanak a Monori Maggyárban. A gyűlésen országgyűlési képviselő- és megyei tanácstag-jelöltet választanak. Először szavaznak Azoknak az ifjú választó- polgároknak tiszteletére, akik először szavaznak életükben, Tápiósáp községben február 5-én délelőtt tíz órai kezdettel ünnepi nagygyűlést tartanak a községi művelődési otthonban. Zárszámadás Úriban Az úri Béke Termelőszövetkezetben holnap, február 2-án, tartják a zárszámadási közgyűlést. HONOBWDfa A PEST MÍGYÉI HÍRLAP IX. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM l Ö N K I A D A S A 1967. FEBRUÁR 1., SZERDA SEGÍTSÉGNYÚJTÁS, ERDEKVEDELEM A IX. pártkongresszus határozatainak végrehajtása nyomában ELŐSZÖR AZ ORSZÁGBAN Új boti Tápiósápon Pártunk IX. kongresszusa a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével összhangban, a szövetkezeti' demokrácia kiszélesítése és az állami felügyelet továbbfejlesztése ér- i dekében határozatot hozott a termelőszövetkezetek társadalmi, képviseleti szervezetének a kialakítására, létrehozására. Szövetkezeti parasztságunk a határozatot Régi vágya teljesül a község lakosságának. A Tápiósáp és Vidéke Fmsz 650 ezer fo- i rint költséggel épített házban _ ,? .! február 6-án megnyitja 5-ös számú vegyesboltját, amelynek árukészlete mintegy 500 ezer forint értékű. Ugyanabban az épületben február végén megnyílik a modern, ízléses kisvendéglő is. Fía’alkorú , fösvény" Az úttörők Üllőn Mailére: Fösvény című vígjátékának előadására készülnek. A színvonalasnak ígérkező előadást nagy érdeklődéssel várja a község színházat szerető közönsége. Tűzdelt fácántól a szarva Ki min nevet Az elmúlt héten szombaton jól sikerült a gyömrői Halászkert Étterem társas vacsorája. sgulyásig — Gyomron Harmadszor is a vecsési Martinovics Királynők harca Vasárnap Monoron, az Ady úti iskolában a körzeti selejtezőkön túljutva hat fiú és öt leánycsapat várta izgatottan, hogy táblához ülhessen és eldöntsék, ki is a járás legjobbja — ki lesz a sakkbajnok? Tizennyolc táblánál 33 versenyző gondolkozott, töprengett, támadott és védekezett! Feltartott kézzel jelezték a versenyzők a játszma végét. Magócsi Károly, a verseny rendezője és bírája, szorgalmasan jegyezte az eredményeket. A „kibicek”, a versenyzők felnőtt kísérői talán jobban izgultak, mint a játékosok. Ki dohányzott, ki sétált, ki pedig mozdulatlanul figyelte a „figurák harcát”. A csendben csak a bábuk koccanása, és egy-egy szó hallatszott! Sakk! Sakk! Matt!, s máris felemelt kéz jelezte, eldőlt a küzdelem. A végén a következő eredmény alakult ki. Fiúknál egymásután harmadszor bajnok: l. Vecsés, a Martinovics téri iskola csapata, 2. Maglód, 3. Gyömrő, központ. Lányoknál: 1. Manor Munkásőr, 2. Monot Ady, 3. Üllő. A verseny végén Kárpáti György járási testnevelési szakfelügyelő adta át a díjakat. A fiú és a lány bajnokok egy darab sakk-készletet, oklevelet és érmeket kaptak. Ezüst- és bronzérmet kapott a második és a harmadik helyezett. H. L. — A farm ősi Üj Élet Tsz nőtanácsa gyékényfeldolgozó tanfolyamot szervezett az asszonyok részére. Céljuk: a tsz-ben termelt nádat ott helyben feldolgozni, s téli munkalehetőséget biztosítani. A népes vendégsereg sokféle ételkülőnlegesség ■ között válogathatott. Tűzdelt fácántól a szarvasgulyásig válogathattak a vendégek az ételkülönlegességek között. Pénteken, február 3-án magyar nóta és népdalestet tartanak, amelyen Gál János, Bársony Anikó lép fel. A zenét Losó György és zenekara szolgáltatja. A műsor címe: „Ki min nevet?’’. Mindenkit szeretettel várnak a Halászkert Étterem dolgozói. (g) A termelőszövetkezetek új érdekképviseleti szervei a határozat nyomán a kővetkezők lesznek: a Termelőszövetkezetek Kongresszusa, a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa és a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségei. Az. új szövetség jellegének meghatározásánál mindenek előtt azt kell leszögezni, hogy a szövetség a tsz-ek önállóságának a növelésével, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével összhangban kialakuló társadalmi szervezet lesz. A szövetségek nem a tsz-ek vezető szervei helyett, hanem azok segítésére jönnek létre. Fő céljuk a szövetkezetek gazdálkodásának, működésének elősegítése, a tsz-ek jogvédelmének ellátása. Mindezek mellett ezek a szövetségek a tsz-parasztság pozitív értelemben vett érdek- képviseleti szervei is lesznek. A szövetségek .létrehozásával a szövetkezeti parasztság közéleti tevékenysége szélesedik, valamint erősödik a szocialista demokratizmus, mert a munkás-paraszt hatalom egyik alapvető osztályának új, társadalmi szervezet kapcsolódik be az államgazdaság szervező munkájába. Szóljunk néhány szót a tsz-ek országos kongresszusáról. Megérdemli, hiszen ilyen még nem volt hazánkban. A kongresszus a tsz-ek legjelentősebb tanácskozó fóruma lesz. Négy évenként ülésezik. A kongresszusi küldötteket a tsz-ek a területi szövetségek útján, esetenként, illetve négy- évenként választják. A tsz-ek első kongresszusa 1967. áprilisában ül össze az Országház kongresszusi termében. Az első kongresszus feladata lesz a többi között az országos tsz-tanács megválasztása, a tsz-ek működésének értékelése, az új tsz-törvény és az új földjogi törvény irányelveinek elfogadása, és a tsz-ek területi szövetsége megszervezésének előkészítése. Az első tsz-kongresszus megtartásának előkészületei most folynak at országban, így a mi járásunkban is. A IX. kongresszus határozata nyomán minden tsz-közgyűlésen egy küldöttet választanak. Ezek a küldöttek megyei tanácskozáson vesznek részt és minden 2200 tsz-tag után választanak egy kongresszuson részt vevő küldöttet. A megyei tanácskozáson részt vevő küldöttek választása járásunkban is megkezdődött. Elsőként választotta meg küldötteit a bé- nyei és kávai tsz tagsága. A bényei tsz-tagokat Böszörményi András tsz-el- nök, a kávai tsz-tagokat pedig Sáránszki Mihály tsz-tag képviseli. Mindkét küldöttet a közgyűlés egyhangúlag választotta meg. A további közgyűlések feladata, hogy a megyei tanácskozásra majd a kongresszus is, a szövetkezeti mozgalom legjobb, legodaadóbb képviselőit válasszák meg, akik a népgazdasági érdekeid szemelőtt tartásával megfelelően képviselik a szövetkezetek és a szövetkezeti tagok érdekeit. M. J. Sorkötelesek részére Február 5-én délelőtt, kilenc órai kezdettel a tápiósági tanácsházán eligazítást és politikai tájékoztatást tartanak az 1949-ben született sorkötelesek számára, akik 1967. február 13-án katonai összeíráson vesznek részt. Két nap alatt Százötvenkét nyúl a hálóban Jó hangulat reggelig a szülők bálján Az üllői művelődési ház Pál vettek részt. A nagyszá- színpadán kulturális tevékeny- mú közönség nem is maradt séget az utóbbi időben csak a adós a tapssal, pedagógusok végezték, és az Az előadást tánc követte, a előadásaikat mindig a jó fel- pilisiek Miklós zenekara ;ó készülés, a mértéktartó ízlés mulatta tónak bizonyult, . lert jelentette. Ugyanezt mondhat- reggelig tartott a vígasság. juk el most o farsangi szülők ________________________________ báljáról is, amelynek vidám műsorán a község mulattatóinak „nagymesterei” közül K. Polonyi Ica, K. Liptai Erzsi, G. Papp Klára, Túróczy József, Gyarmati László, Béki A magnezitgyár üllői vadásztársasága január 28—29-én exportcélra összesen 152 nyalat fogott be. A fogást három részben végezték az országúti dűlőben, az erdő szélén és a lobi határároknál. A határrészt 1200 méter hosszúságban hálóval zárták le és 65 hajtóval fésülték át a területet. A hajtás következtében több őz is a hálónak futott, de azokat szabadon engedték. Rókával is találkoztak, rálőttek, de eltűnt a lábon álló kukoricásban. Megkérdeztük a vadász- társaság egyik régi tagját, Bohus Ferencet: — Milyen a vadállomány? — Sajnos, a nyúl nagyon gyenge. Ennek két oka is van. A nyúl nagyon szeret fészkelni a lucernásban. Tekintettel arra, hogy a lucernát géppel kaszálják, sok kis- és anyanyúl esik áldozatul. A nyúl a géptől nem fél, csak az embertől. Ezenkívül a pocokírtásnál elszóródott méreg is pusztította az állományt. Özállományunk jónak mondható. (em) A.S elsó tnerliösés Ceglédi Vasutas—Vecsés 2:1 (1:1) Találka futballügyben Ecser edzőt keres Most biztosan ulti, biliárd vaigy valamilyen más társasjátékkal egybekötött beszélgetésre gondol az olvasó. De nem a szórakozási igényeiket elégítették ki azok a labdarúgók, sportvezetők, akik Ecseren a tanácsháza nagytermében összegyűltek, s ahol jelen volt Gutái Pál tanácselnök is. Komolyabb problémák elintézésére adtak itt találkát egymásnak. A labdarúgó-szakosztály munkáját, 1967. évi terveit vitatták meg! Koczkás László, Jedlicska József vázolta a feladatokat, őszintén feltárva a nehézségeket. Szót kaptak a játékosok is. Volt, aki bejelentette, hogy egészségi okok miatt nem tudja tovább folytatni a labdarúgást. Mások a felszerelés, cipő, melegítő, mezkészlet kiegészítését kérték a vezetőségtől! Erre konkrét ígéretet kaptak. A megjelent sportszerető ecseri szurkolók arra kérték a játékosokat, hogy a hagyományokhoz híven szívvel-lélekkel küzdjenek az ecseri színekért Mert „rosszul lehet játszani, de szív, akarás nélkül nem”. Nagy vonalakban kialakult a csapat, amelyben helyet kapnak a már hosszú éve lelkesen, jól játszó, „idősebb játékosok” mellett a tehetséges fiatalok is. A hosszúra nyúló értekezlet végén bukkant felszínre az ecseri labdarúgók legégetőbb problémája, a labdarúgóedző kérdése. Jelenleg ugyanis nincs, aki ezt a felelősségteljes, megtisztelő megbízatást el tudná vállalni. Pedig kellő irányítás nélkül nehéz lesz helytállni az új bajnoki szezonban. Pro és kontra hangzottak a vélemények, míg végül is a labdarúgók alapozó előkészítését Földvári Tibor, a közelmúlt egyik legtehetségesebb ecseri játékosa vállalta el a vezetők és a játékosok kérésére. A hozzászólások, vélemények alapján azok gyűltek itt egybe, akik szívügyüknek tekintik a sportot, áldozatokat hoztak és hoznak ezután is érte. Bízunk benne, hogy az ösz- szefogás eredményeként az ecseri gárda a régi hagyományokhoz híven jó játékkal, helytállással örvendezteti meg híveit II. Hát végre elkezdődött! Háromszáz labdaéhes szurkoló didergett a januári hidegben, és nézte a két csapat „jégcsatáját”. Mert bizony ez inkább jeges ütközethez hasonlíthatott, mint labdarúgáshoz. Szécsényi játékvezetése mellett a következő összeállításban kezdtek a vecsésiek: Bogár — Molnár, Kalmár, Lei- metter II. Tóth, Siszler, Ni- kosz, Makovecz, Cserháti, Krausz, Kalász. Makovecz rögtön az első percekben megszerezte a vezetést és a nagy kedvvel játszó hazaiak egy fél órán keresztül vezettek NB II-es ellenfelük ellen. Csak a 30. percben sikerült a ceglédiek gólzsákjának, Csurgainak egy szép fejes góllal egyenlíteni. Az első félidő egyenrangú ellenfelek küzdelmét hozta! Szünet után új vecsési együttes lépett pályára: Dezs- lik — Leimetter II, Csernyi, Kiss 1., Leimetter F., Lendvai, Kis G., Néma, Schubert, Cserháti, Szokolyai. Ez az együttes már sokkal kevesebbet nyújtott, ami a csatárjátékot illeti. Csontos jól eltalált 20 méteres lövésével szerezték meg a győzelmet a vendégek. Schubert és Szokolyai nagy helyzetet hagyott ki a vendégek kapuja előtt. Bár az első kétkapus mérkőzésből még nem szabad következtetéseket levonni — a vecsési együttes első félidei játéka biztató volt. Jók: Bogár, Dezslik, Kalmár, Cserháti, Makovecz, Csernyi. Szalontai Attila Fradi-nap Vecsésen Ferencváros-Vecsési VIZÉP A Ferencváros NB I-es labdarúgó-csapata csütörtök délután 15 órai kezdettel edzőmérkőzést játszik Vecsésen a VIZÉP csapata ellen. Vezeti: Dombai. Ebédszünet Edzőmérkőzés Vecsésen Vasárnap délben 12 órai kezdettel a Vörös Csillag Traktorgyár második csapata játszik edzőmérkőzést Vecsésen, nfajd 14 órakor az első csapatok találkozójára kerül sor. v MAI VH’hiR MOZIK Maglód: A közönyösök (széles). Monor: Sakk-matt (széles). Tápióvsüly: A nagy buli. Úri: Három lépés a földön. a monori gépjavító ÁLLOMÁS KERES A70NNALI BELÉPÉSRE közqazdasáqi technikumi véqzettséqqel rendelkező, utó kalkulációban Jártas i STATISZTIKUST és közqazdasáqi vaqy mező* qazdasáqi technikumi véqzettséqqel »-endelkező. qép- kocs* es m^zőqazdasáqi qépek anyaqismeretével rendelkező ANYAGGAZDÁLKODÁSI ELŐADÓT lehető*eq -^onori lakost. Fizetés meqeqyezés szerint.