Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-14 / 38. szám

1961. FEBRUAR 14„ KEDD HST MEGY El kJCMod BEMUTATJUK KÉPVISELŐJELÖLTJEINKET: A város ébresztője Két jelölésen vettem részt egymásután, s mind a kétszer tanteremben rendezték a gyű­lést, mintha ezzel készakarva utalni akartak volna rá, hogy a jelölt eredendően tanárem­ber. Először képviselőjelöltté választották az Agráregyetem nagytermében, néhány nap múlva az iparitanuló-intézet- ben szavaztak rá az utca-, házszomszédai, hogy városi ta- nács tagjelöl tjük legyen. Ez a második jelölő gyűlés természetesen otthonosabb, közvetlenebb volt, mint az el­ső. Gyerekek számára készült padokban ültünk, az elnökség három tagja az egy személyre méretezett katedra mögött foglalt helyet, a jegyzőkönyv- vezető pedig oldalt, egy kis asztalkánál; úgy hogy fel kel­lett állnia, amikor menet köz­ben a részvevők számának megállapításáig jufott. A fel­szólalók kivétel nélkül el­mondták, hogy különös sze­rencsének tartják Nemes Ist­ván városi párttitkár szom­szédságát; így nekik jutott, hogy a leendő országgyűlési képviselő egyben tanácstagjuk is lehet. Legtöbben aztán rá­tértek a kívánságokra, ezek közt elsősorban, hogy mi lesz a járdákkal. A gyűlés közepén történt egy kis intermezzo; be­szaladt egy asszony és jelen­tette Nemes Istvánnak, hogy a Humán Oltóanyaggyárban megindult a víz. ★ A jelölt csak a javaslattéte­lek után jutott szóhoz. Arról beszélt, hogy nem ígérhet csupa igenlő választ. Mert aki mindig, mindenkinek igazat ad, az végtére is be­csapja az embereket. Nem? Gond van, s lesz is elég. Ép­pen ennek a környéknek egy részét ítélték halálra a város- tervezők — a Gábor Áron ut­cát alighanem lebontják. És mint aki tudja, hogy ezzel a kijelentéssel megdöbbenést, riadtságot keltett, már magya­rázta is: persze még nincs el­döntve minden ... Annak ide­jén mindenki megismerkedhet majd a tervrajzokkal, vagy, mert a rajzokon elég nehéz el­igazodni — mondta —, elké­szülnek majd a makettek, hogy az emberek tudják, miről van szó. A tapasztalt politikus sza­vai ezek, aki ismeri mondatai súlyát. Jól tudja, hogy számol­ni kell az érzelmi szálakkal, amelyek az embereket a régi otthonukhoz kötik; a megszo- kottsággal, amit nem szívesen adnak fel; a gyanakvással, hogy vajon nem vesztenek-e sze­mély szerint, miközben a vá­ros épül, halad. Végül szemlátomást elége­detten tértek haza a választó- polgárok: jól van ez így, hi­szen. ha valami nem lenne rendben, ott lesz közel a ta­nácstag, aki mi több — or­szággyűlési képviselő is. ★ — Mi volt az a hír — kér­deztem Nemes Istvántól, ami­kor késő este letelepedtünk az irodájában —, arra gon­dolok, amit a gyűlés közben hoztak? Miért kellett jelen­teni, hogy a Humánban van víz? Bosszúsan ráncolta a hom­lokát. — Igaza van, semmi Kö­zöm hozzá, nem az én dol­gom, hogy vizet biztosítsak a gyárnak. De mit csináljak? A gyűlés előtt ide telefonál­tak, hogy megszakadt a víz­szolgáltatás és veszélyben van valami 170 ezer forint értékű plazma. Most már csak én segíthetek rajtuk. Megmondtam, hogy kinél próbálkozzanak, csak hivat­kozzanak rám. s kértem, hogy szóljanak vissza az eredmény­ről. Úgy látszik, megoldódott a dolog. — Egy kicsit elgon­dolkozott. — Ez a legfőbb bajunk, hogy nincsenek min­denütt olyan emberek, akik ésszerűen feltalálnák magu­kat minden körülmények kö­zött. Hiányzik az önállóság, a készség. Csak egy példa: karácsony előtt csőtörés tör­tént a Munkácsy utcai lakó­telepen. s víz nélkül maradt a környék. Három vállalat és a tanács vitatkozott rajta, hogy kire tartozik a javítás; a lakosságot pedig mindenki elutasította. Amikor hozzám fordultak a panaszosok, fel­hívtam a tanácsot: létezhet-e Gödöllőn olyan lakosságot érintő dolog, ami nem tarto­zik a tanácsra? Végül össze­hívtam a vitatkozókat, s meg­állapodtam velük, hogy közö­sen javítsák meg a vízháló­zatot. Dehát kérdezem, ne­kem kellett ezt megoldani? ★ Korábban tanúja voltam, hogy a hentesek torzsalko­dásában tett igazságot. Ami­kor megemlítettem neki, csak legyintett. — Tessék, ott volt az is ... — Mit tart saját dolgának? Mi az — kérdeztem —, amit kifejezetten a maga feladatai közé sorol? • — Hiszen éppen ez az — mondta. — Vannak itt sok­kal nagyobb kérdések. Ho­gyan lesz ebből, a ma még kétségtelenül falusi jellegű Gödöllőből város? Mindjárt a városrendezés ... Számtalan­szor megmondták ugyan, hogy én ebbe ne szóljak be­le, de lehetetlen. Állítom, hogy országos, parlament elé tartozó téma. Tudvalevőleg teljhatalmú minisztériumi ter­vezőcsoportok dolgoznak a vá­rosok leendő képének ki­alakításán. Mondhatom azon­ban, hogy minden realitás nélkül. Utcák, házsorok he­lyére terveznek új épülete­ket, s amikor feltesszük ne­kik azt az egyszerű kérdést, hogy körülbelül mennyibe kerül így a szanálás, a kisa­játítás, s egyebek; egyszerűen nem tudnak válaszolni. Azt mondják, hogy ez rájuk nem tartozik. De tegyük fel, hogy kapunk hét-nyolcmillió forin­tot egy iskola építésére, ki ad nekünk külön ugyanennyit, hogy a tervezők elképzeléseit megvalósítsuk? Ami pedig legrosszabb, hogy körömsza­kadtáig ragaszkodnak a ter­veikhez ... Megértettem, hogy ez valami Franz Kafká-s harc a minde­nek fölött álló Hivatallal. Any- nyi különbséggel persze, hogy Nemes István új lehetőséget lát, ahol síkra szállhat az igazáért, s ez a lehetőség; a Tisztelt Ház plénuma. Meg­jegyeztem hát, hogy a szemé­lyes interpellációk bizonyára nagy hasznára lesznek a tö­rekvéseiben. — Én mindig bíztam az ér­vek erejében — mondta, elke­rülve a megjegyzésemet, majd kiegészítette a mondatot: — és nem is csalódtam eddig soha. Bizonyítani kell a kérésünk, vagy igazunk mellett, még­hozzá kézzel fogható adatok­kal, munkával. Felmértük a város kereskedelmi helyzetét. Nincs egy tisztességes áruhá­zunk, 1931-ben több üzlet volt Gödöllőn, mint most. Az adatokat a belkereskedelmi miniszter és a SZÖVOSZ or­szágos elnöksége elé tártuk. Mit mondjak? Már itt van a kezünkben az eredmény. A SZÖVOSZ révén kapunk egy nagy áruházat, amit több mint tízmillió forintos költ­séggel építenek fel. Ugyanak­kor korszerű éttermet, cuk­rászdát is létesítenek. Ezután jelentkezett mindjárt az állami kereskedelem is, és idestova ott tartunk, hogy némi helyi hozzájárulással építhetünk három ABC-áruházat, a felsza­baduló helyiségeket pedig szolgáltatóipari célokra en­gedhetjük át. Tizenöt eszten­dő alatt megoldjuk Gödöllő kereskedelmi ellátottságát. Igazság szerint az OTP sem akart itt építkezni. Húzódoz­tak tőle, hogy majd nem lesz aki megvegye az új lakásokat. Bebizonyítottuk egy rövid fel­mérés alapján, hogy ez meny­nyire nem igaz: az első i5 la­kást több mint ötvenen igé­nyelték. Az iskolai körülmé­nyek nem kevésbé siralma­sak, hiszen jelenleg megköze­lítőleg sincs annyi tanterein, mint a felszabadulás előtt volt. Feltártuk a helyzetet Ilku Pál művelődésügyi miniszter előtt, s erről is mondhatok annyit, hogy ügyünk a leg­jobb úton halad. Mindezt egyvégtében mond­ta el Nemes István, néhány más jövőbe tekintő elképze­léssel együtt. Kész tervek ta­núsítják, hogy négy-ötmillió forintból megoldható a város belső közlekedése. Egy kis le­leményességgel munkához jut­tathatják a nőkét. Aztán öt esztendő után — körülbelüli — jöhetnek a még nagyobb ará­nyú munkák, addig meg kell teremteni a feltételeket hozzá; a kommunális szolgáltatások, az egészségügy és a művelő­dési lehetőségek jelentősebb fejlesztéséhez. A közgazdász biztonságával mérlegelte a helyzetet; adatok, tények tükrében —, ami nem lepett meg. Mind a két jelölé­se alkalmából elhangzott, hogy szakképzettségét illetően ta­nárember, aki megelőzően köz- gazdasági egyetemet végzett — kitűnő eredménnyel. Támaszt keres most, alapo­kat épít — a városba települt üzemek, gyáraik, ugyanígy az egyetem is, mindeddig idege­nül éltek itt, nem osztoztak a gödöllői gondokban. Már meg­mozgatta őket, és a kölcsönös segítség jegyében — hiszen tud segíteni a város is! — a támogatásukat kérte egy új bölcsőde építéséhez. Száz­negyven gyereket kellett el­utasítani hely hiányában, akik­nek pedig apjuk-anyjuk dol­gozik. A támogatást megkap­ta, igaz ugyan, hogy a tanács­nak egy fél éve volt rá, s még mindig nem dolgozták ki a terveket, pedig csak ennek alapján tudják megmondani, hogy kitől mit várnak az épít­kezés során. így hát a párt- titkár mérgelődik, de bizakodó is, mert ott vannak a meg­nyert szövetségesek ígéretei a tarsolyában. A céljai — a párttitkáré, és a képviselőjelölté —, hogy ér­veivel gyűjtse, toborozza a hazai, s hovatovább az orszá­gos támogatókat, egyszersmind felrázza ezt az itt-ott még falusi szendergést élő Gödöllőt, hogy valóban új arcú, üde város legyen ... Dékiss János A Pest megyei KRESZ-híradó első negyedévi száma nagyobb terjedelemben, 12 oldalon je­lent meg. A Közúti Balesetel­hárítási Tanács tartalmas lap­ja vezető helyen összehason­lítást közöl 1965 és 1966 ada­tairól. A balesetek száma me­gyénkben 1924-ről 1952-re nö­vekedett. Az anyagi kár a két év előtti ötmillióval szemben tavaly meghaladta a hatmil­lió forintot! Torma Győző be­számol arról: hogyan tett KRESZ-vizsgát százezer út­törő a megyénkben? Ber- náth Andor, a lap szerkesztő­je képes elemzést ad a 2-es számú főúton történt mentő­kocsi—dömper összeütközés­ről. Nyolc tudósító a járások­ból ad érdekes híranyagot. Or­szágos újdonság: a gépjármű- vezetők szabadegye cemo. Egész oldalas hírrovat, fény­képek és ötletes karikatúrák egészítik ki a híradó új szá­mát. —o) FEBRUAR 14—28 Tudományos előadások A mezőgazdasági könyvhó­nap keretében a MEDOSZ a Mezőgazdasági Könyvkiadó, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hazafias Nép­front február 14 és 28 között mezőgazdasági szakkönyvki­állítást rendez a MEDOSZ központi székházában, Buda­pesten a Jókai u. 2—4. szám alatt. A kiállítással egyidőben neves szakemberek számolnak be a Dózso-teremben a mező- gazdaság időszerű kérdéseiről, a szakproblémákról. Február 14-én délelőtt 10 órai kezdet­tel Mezőgazdaságunk feládaitai címmel dr. Dimény Imre, február 17-én 10 órakor a nép­művelési feladatokról dr. Soós Gábor, február 21-én délelőtt 10 órakor a mezőgazdasági szakpropaganda kérdéseiről dr. Sárkány Pál, február 16-án délután 4 órakor a gyümölcs­fák metszéséről Klausz József, február 23-án délután fél öt órakor a baromfitenyésztés időszerű tennivalóiról dr. Bögre János tart előadást Február 24-én délután 4 óra­kor a növényvédelem idősze­rű kérdéseiről, valamint a házikertek nővén yvéd el mérői számol be dr. Ubrizsy Gábor. Rajz János kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Rajz János Kossuth-díjas, érdemes mű­vészt, a Nemzeti Színház tag­ját, 60. születésnapja alkalmá­ból a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A demokrácia igézete MUNKÁS ASSZONYOKKAL beszélgettem a Hazai Fésűsfo­nó és Szövőgyár kistarcsai, s a Gyapjúmosó és Szövőgyár vá­ci gyáregységében. Fonónőkkel, pontosabban szólva a kistar­csai gyár merinó előfonodájá- nak Kossuth Lajos szocialista brigádjával, Vácott pedig az Egyetértés és a Vörös Csillag brigád tagjaival. Sok minden­ről szó esett, ahogy az ilyen­kor lenni szokott, mert az élet maga sokféle gondot — örömöt rák össze, de végül mégis ott kötöttünk ki, ahonnét elindult a szó: a politikánál. Nincs benne semmi megle­pő, hogy meglehetős jártasság­gal igazodnak el a politika nem mindig egyszerű ösvé­nyein. A Kossuth brigád tag­jai például időről időre össze­jönnek, félórára, egy órára, s az éppen legérdekesebb, leglé­nyegesebb politikai kérdésről elvitatkozgatnak. Nem „olyan asszonyi” módra, hanem na­gyon is józan, felnőtt módra, s a váciaknál sem más a hely­zet. Magán az igényen, s a tá­jékozottságon csak az akad fenn, aki kevéssé ismeri a so­kat emlegetett, de teljes mély­ségében már ritkábban felfo­gott valóságot, ám magam is meglepődtem, milyen nagy és messzire gyűrűző hullámokat keltett bennük — s minden bizonnyal a hozzájuk hason­lókban — mindaz, ami a párt IX. kongresszusán a szocialista demokráciáról elhangzott, s amiről most, a választásokat megelőzően is mind több szó esik. Azt mondja például egyi­kük: az uram a képcsögyárban dolgozik. Műhelybizottsági vá­lasztás volt náluk, azután a jelölő bizottság olyasmivel rukkolt elő, amivel nem értet­tek egyet. Leszavazták. Új je­lölés. Régebben már ilyenkor kezdődött volna a győzködés, hogy így emberek, meg úgy emberek. Most nem. Újból je­löltek, de még azok közül sem választották meg mindet. Jött az uram haza, s mondta: lá­tod-e, befellegzett azoknak, akik semmit nem csinálnak. Mert a korábbi műhelybizott­ság bizony alig dolgozott vala­mit. A másik: buta ember az, a magunkfajta között nem is nagyon hiszem, hogy akad, aki kapálózná a vezetés ellen. Hi­szen mi lenne egy gyárból, egy faluból, ha nem.lennének Ve­zetői? Csakhogy: milyen az a vezető? Mert volt itt a gyár­ban is olyan (Kistarcsáról van szó), akit nem emlegettünk másként, mint Sába királynő­jének ... Ügy ment el az em­ber mellett, mint akit soha nem látott. Hát mit higgyek akkor, kell-e az én szavam, ha még a köszönésemet se fo­gadják?! Most végre nemcsak odafenn, Kádár elvtársék han­goztatják, legyen becsülete a munkásembernek, lenn is erre szorítják, akit kell. Süt a szavuk, de az öröm forrósága ez. Megérintette, s mind jobban vonzáskörébe ke­ríti őket valami új, eddig nem ismert, vagy alig ismert. A ha­talom közvetlensége, a jogok közvetlensége. Az. az érzés, hogy nemcsak a voksa kell, amikor képviselőt vagy tanács­tagot választ, hanem mind in­kább személyes részvétele is. Az a megigéző érzés, hogy — mert ezzel betelni aligha lehet — szükség van a véleményére. Nem csak beszélhet, hanem fi­gyelnek is rá. Sőt: kötelessé­gük, hogy figyeljenek! HOSSZÜ ÉVEK munkája formálta, érlelte azt a nagy­szerű s mind rohamosabban kibontakozó, társadalmi mére­tű érdeklődést és aktivitást, amit napjainkban tapasztal­hatunk. A párt mindenkor po­litikája alapvető részének tar­tott a demokratizmust és an­nak továbbfejlesztését, de lé­nyegében ez csak most jut el a hajszálgyökerekig, az egyes emberig. Hosszadalmas len­ne elsorolni ennek kétoldalú okait: volt baj a nagy politika helyi valóraváltásában, s volt baj magában az embereKben is. A helyes és népszerű nagy politika helyben, néhány mél­tatlan, vagy egész egyszerűen csak tehetetlen vezető kezében a fonákjára fordulhatott ideig- óráig, s ez visszarettentette az embereket, bizalmatlanná, kö­zömbössé tette őket. És bár lett volna mód az orvoslatra, az igazság keresésre, hagyták, hogy menjen minden a maga útján, azaz’ nem éltek a lehet­séges jogaikkal, eszközeikkel sem. Az az új, a megkapó a mos­tani helyzetben, hogy mind többen kezdik érezni: szavuk­nak nemcsak elvontan, elviek­ben van súlya, hanem nagyon­Tojásgyár Ráckevén az Aranykalász Termelőszövetkezetben, az el­múlt év szeptemberében készült el a baromfifarm öt­ezer férőhelyes tojóháza. Ugyanakkora állomány befo­gadására szolgál majd a második is, amelyet az egyik szarvasmarhaistálló padlásterében alakítanak ki. Egyéb­ként a közös gazdaság az árvízkárok ellenére eredmé­nyesen zárta az elmúlt esztendőt; a tsz-gazdáknak min­den munkaegység után 40. forint 70 fillér volt a jövedel­mük. A raktárban gondosan válogatják és szállításra készítik a tenyésztő jósokat, (Foto: Gábor) is tapinthatóan, a gyakorlat­ban. Amint ezt az egyik tár­csái előfonónő megfogalmazta, az „egyszerű ember is valaki”. Valaki, azaz — tényező. Mert eddig inkább csak az ő nevé­ben, az általa választott szer­vezetek gyakorolták a hatal­mat, s most kap rá annak ízé­re, hogyha ő kérdez, akkor vá­laszt kell kapnia, hogy azok, akiket meg választ, tőle függ­nek, felelősséggel tartoznak neki. Ha valamikor, akkor most igazán sikerült felszítani a közéleti érdeklődést — a szó valódi értelmében is, s az örök emberi kíváncsiságot értve is — s mind inkább szavak és tettek összefüggésére irányíta­ni. A szavakkal ugyan eddig sem volt baj, de — s most az egyik váci munkásnő sza­vait idézem — „ha felszólal­tunk tanácstagi beszámolón ilyen vagy olyan ügyben, leg­inkább azt kaptuk válaszul, hogy sajnos, ebben nem a vá­rosi tanács az illetékes. Hát akkor — már bocsánat a kife­jezésért — ki a fene? Hol tud­ják jobban, mi van itt Vácott, mint azok, akik a tanácsházán ülnek?” A szavakkal nem volt baj, de annál több a — hatás­körrel ... A választó igen sok esetben lehetett tanúja annak, hogy a választottak akaratát — nehogy bárki beleköthessen: törvényes, jogos, megalapo­zott akaratát — könnyedén ke­resztülhúzza fentebb egy kis- beosztású tisztviselő, s ö szabja meg, mit lehet, mit nem. Ért­hető hát, ha a kelleténél ki­sebb volt egy-egy testület te­kintélye, s azoknak is elment a kedve, vagy legalábbis meg­csappant, akik mindig készek a közösségért fáradozni. A SZOCIALISTA demokrá­cia növelése, kibontakoztatása nem kinyilatkoztatások kér­dése — ezt a párt XI. kong­resszusán a Központi Bizottság beszámolója is hangsúlyozta. És éppen azzal bizonyított a párt, amit meghirdetett: rész­letesen megjelölte, területen­ként sorravéve, a teendőket. Az új választójogi törvény, a tanácsok hatáskörének növe­lése, a szakszervezetek sze­repének döntő volta az üze­mekben — ez az, amiből már ma lemérhetik — mérik is! — az emberek, hogy a párt őszin­te, s eltökélt akarata nemcsak kinyilatkoztatás, sőt, legke­vésbé az! A tények adják, nö­velik a demokrácia igézetét, s ez az erősödő, nagyfokú ér­deklődésben, helyeslésben és tenni akarásban megnyilvánu­ló igézet újabb tényeket igé­nyel. Számolni ezzel az igénnyel, tiszteletben tartani és — fő­ként — kielégíteni: politikai kötelezettségi Mint minden lé­nyeges folyamatnak, ennek élén is a párt áll: a kom­munisták akarták és akarják, hogy a demokrácia valósága közel kerüljön minden ember­hez, hogy a dolgozó tömegek közv~ilen bevonása a hatalom gyakorlásába, a kérdések el­döntésébe mindennapi, tehát természetes legyen. Olyannyi­ra természetes, mint az, hogy lélegzik az ember ... Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom