Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-12 / 37. szám
Munkásvédelmi előadók: Kibédy, Lorán Lenke, Kállai Ilona, A farsangot dallal, tánccal, jókedvvel illik ünnepelni. Érthető, hogy a monori művelődési otthon programjában — ezekben a hetekben — a komoly munka, a nyelvoktatás, a szakkörök tevékenysége mellett gyakrabban jut szphoz a könnyű műfaj. farsang Álarcban NEM CSIZMA - CIPŐ . BÁBOSOK VETÉLKEDŐJE fiatalok természetesnek tart- Februúr 18-án iparosbállal ják: szórakozni csak ízléses kezdődik a község művelődési otthonában a több hétre tervezett jókedv. Másnap, vasárnap a hagyományos ötórai teán a fiatalok szórakoznak. Február 25-én a munkásőrség tartja a művelődési otthonban jubileumi megemléke- gatása után. ünnepi ruhában illik. A kül- csinnei nincs már baj, de gyakran előfordul, hogy a rendezvényekre feltűnően jókedvű, spicces vendégek is be akarnak menni, néhány vendéglátóipari egység végiglátoaését, délután öt órakor. I A hagyományos farsangi bált is 25-én tartják este nyolc órai kezdettel. Ennél az eseménynél érdemes elidőzni, nemcsak azért, mert ez a község életében is eseményszámba megy, hanem mert a hagyománynak megfelelően álarcosbál 1 es£ Azért nem jelmezes bált tartanak, mert a jelmezek beszerzése, elkészítése vagy kölcsönzése köIttas vendégeket a művelődési otthoniban nemcsak nem szolgálnak ki, de be sem engedik őket. Ez alól nem lesz kivétel a farsangi bál sem. A komolyabb jellegű, ismeretterjesztő előadások februárban sem szünetelnek. Fodor Péter járási népművelési előadó népszerű sorozata, a „Dzsessz története”, a járás községeiben sok fiatalt ismerkészülnek a nagy összecsapásra. A művelődési otthon legnépesebb műsora valószínűleg a február 27-i lesz. Nem nehéz ezt megjósolni, mert eddig tízezer forint értékű jegyet adtak el a „nevelő célzatú” kabaréestre, amelyen a munkásvédelem fonákságairól lesz szó, kabarétréfák, vidám jelenetek formájában. Ami a színpadon elhangzik, azt érdemes megszívlelni, mert a „munkásvédelmi előadók” ismert szakemberek: Kibédy Ervin, Lorán Lenke, Kállai Ilona, Vay Ilus, Siklós Rózsi, Szu- hay Balázs, Köves Ernő. <d) rülményes és költséges. A mű- tetett meg a dzsessz nagy elő- velődési otthon vezetősége hetek óta készül a nagy eseményre. Sok fiatalra számítanak, de ez nem jelenti azt, hogy a jókedv ünnepén „engedményt” tesznek. Változatlanul kötelező a sötét, ünnepi ruha, nyakkendő, nőknek pedig — csizma helyett — a cipő. Ä közkedvelt ötórai teák eredményeként elérték a művelődési otthon vezetői, hogy a adóival, a dzsessz kialakulásának történetével. Az előadás- sorozat valószínűleg Monoron is sok fiatalt vonz minden második csütörtökön a községi művelődési otthonba. A szakkörök közül a bábosok nagy esemény előtt állnak. Tavasszal rendezik meg a járás legjobb úttörő bábcsoportjainak vetélkedőjét, amelyen a művelődési otthon bábcsoportja is részt vesz. Már Új kultúrotthon-igazgató Üllőn Bardóczy Károlyné kultúrigazgató lemondása után az igazgatói teendőkkel a községi tanács Kiss Sándort bízta meg, aki mellékfoglalkozásként vezeti a kultúrotthon ügyeit. Kulturális vonalon kellő jártassággal rendelkezik, ismeretköre széles, így a község kulturális élete jó kezekbe került. ÜGYELETES ORVOS Gyömrő: dr. Lányi Péter (egészségház), Monoron dr. Koncz Lajos (Bajcsy-Zsilinsz- ky út 28.), Üllőn dr. Csizmadia György. — Ügyeletes gyógyszertár: Monoron, a főtéri. Első esetben a tényei tsz-ben: Minden „kapás” elkelt MOMOMIDŰII P E S T M E G Y E I. H Í R I A P : Kfj L Ö N K I A? A S-A IX. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1967. FEBRUÁR 12., VASÁRNAP N ól tart a monori járás? égy esztendő munkája a számok tükrében IV. Célkitűzéseinket csak úgy „T, . , „ , . „. , ,, tudjuk elérni, ha tovább kor_ Négy esztendő leforgása alatt szerJűsítjük ; mezőgazdasági Szokássá vált a Népfront Tsz-ben, hogy a növényápolás megkezdése előtt a vezetőség szerződést köt tagjaival az elvégzendő munkára. így van ez az idén is. Egymásnak adják a kilincset, a tagok az elnök szobájában. Böszörményi András tsz-elnök nem győzi a szerződéseket megírni. Jó szomszédok, barátok és barátnők együtt jönnek vállalni, hogy egymás mellett legyen a parcellájuk és tudjanak egymásnak segíteni. Az összes elvállalandó kapásterület a következő: kukorica 404 hold, silókukorica 67, burgonya 60, vöröshagyma 15, Mához egy hétre: Járási téli spartakiád Monoron málna 50 hold. Egy tagra két hold kukorica, silókukorica 500 négyszögöl, burgonya 480, vöröshagyma 120 négyszögöl és málna egy sor. A fenti munkákért a tsz a következő, bért fizeti: kukoricából és burgonyából a termés 20 százaléka természetben, plusz 14 munkaegység a kukoricából és 4,8 munkaegység a burgonyából. Silókukoricából 2,5 munkaegység, vöröshagyma után öt kiló természetbeni prémium és 4,7 munkaegység. Az egy sor málna háromszori kapálásáért 4,7 munkaegység. Uj vonás a vállalóknál, hogy rövid idő alatt eleget tesznek kötelezettségüknek. A korábbi években két-három hét is beletelt, mire „gazdára lelt” a terület, most két nap sem kell hozzá egészen, és kész a vállalás. Ennek az az oka többek között, hogy a tagok megtalálják számításukat, és a tsz is eleget tesz kötelezettségének. Érdekes és hasznos beszélgetés zajlik le az elnöki irolési otthonban ifWsssssssssssAmssssssssssMmfssssssssssssssssj’ssssssssssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssyssssssssssssssssss/' köszönhető, hogy az ifik az éltén falusi spar- ^ § múlt szezonban az előkelő ie.it a rpsrtve- i negyedik helyet szerezték meg. A monori járási sporttanács február 19-én, vasárnap Monb- ron a művelődési rendezi meg a takiád küzdelmeit. A résztve- ^ vők asztalitenisz és sakk sport- ^ ágakban mérhetik össze ere- ^ jüket. A téli spartakiádon ^ résztvehet mindenki, aki 14. életévéi betöltötte. Az általá- ^ nos iskola nyolcadikosai ab-1 Van a2 időpazarlásnak egy, ban az esetben mdulhatna , ^ mar régi, de még mindig elég- ka betöltötték 4-^gé elterjedt módja: a szócsépeletevuket. $ lés. Reggel óta ülünk az érteAsztalitemszben a kovetke- s kezlet a vitában húszan zo versenyszamokban indul- Jti,- o, dában a tsz-elnök és a tagok között Böszörményi András apró részleteiben megmagyarázza a tagoknak, hogy mi a kötelességük és persze azt is elmondja, hogy mi a tsz feladata. Itt-ott — tudja az elnök, hogy hol kell -rr szót ejtenek a tavalyi vállalásfór meg annak teljesítéséről is, figyelmeztetésképpen. Megtudjuk az elnöktől, hogy befejeződött a vállalás. Minden kapás „elkelt”. Első esetben a tsz történetében. Pedig de régen dolgoznak már az ilyen állapot megteremtéséért — sóhajt fel az elnök. Kik a legjobb vállalók, akik egyben a legjobb területi munkások is? Sokat lehetne felsorolni, de csak néhányat a legjobbak közül: Gyebnár Zsuzsanna, Pán- gyánszki Mártonné, Demeter István. Reméljük, az idén nő azoknak a száma, akik lelki- ismeretes munkájukért kiérdemlik a tsz-vezetőség, tagság megbecsülését. M. J. járásunkban nemcsak a növénytermesztés, hanem az állattartás és az állattenyésztés is számottevő fejlődést ért el. A szarvasmarhaállomány 1962- től 1966-ig 12,2 százalékkal növekedett a tanácsi szektorban, a termelőszövetkezeteknél még ennél is nagyobb arányban, 23,7 százalékkal. Amíg a tanácsi szektorban a tehénállomány valamelyest csökkent, a közös gazdaságok tehenészeteiben 39,7 százalékkal nőtt. Kedvezően alakult a monori járás területén a sertéstenyésztés. A sertések száma 11,2 százalékkal emelkedett, a kocák létszáma azonban csökkent. Négy év alatt legerőteljesebben a juhállomány növekedett. 1962-ben 6996 juhot tartottak nyilván, 1965-ben már 15 100 darabot. Ez a nagyarányú gyarapodás azonban túlzott mértékű, nagy gondot okoz még a férőhelyek és a legelők hiánya. A hozamok alakulásában a figyelemre méltó az egy tehénre jutó tejtermelés alakulás a. 1962-ben 2360 liter tejet fejtek átlagosan egy tehéntől, 1966. végéig elérték a 2560 literes hozamot. Az egy juhra jutó nyírási átlag négy év alatt a 3 kiló 78 dekáról 4 kiló 30 dekára emelkedett. Az egy tyúkra jutó tojáshozam 81,2 darabról 120,5 darabra növekedett. Gazdasági feladatainkat az elkövetkezendő években a harmadik ötéves terv célkitűzés séi szabják meg. Sokat várunk az 1969—1970-ben már ható, új gazdasági mechanizmustól. Célkitűzéseink , lényege: folytatni a szocialista társadalom teljes felépítését, gyarapítani a meglevő erőforrásokat, s emelni a lakosság életszínvonalát. Ezt a törekvést szolgálja a mezőgazdasági termelés is, amely a megelőző öt év átlagához képest 13—15 százalékkal kell, hogy emelkedjék. Tennivaló jócskán van, a termelőszövetkezetek irányító munkájában, az operatív irányítással szemben előtérbe kerül a hatósági igazgatási tevékenység. A jövőben nagyobb szerepet kap a saját erőből történő beruházás és felújítás. termelést. 1966-tól 70-ig várhatóan duplájára növekszik a műtrágyafelhasználás, tovább gyarapszik a mezőgazdasági géppark. A termelőszövetkezetekben főként arra törekszenek az elkövetkező években, hogy minél többhelyütt rátérjenek a valamennyi üzemágra kiterjesztett garantált havonkénti díjazásra. Nem szabad szem elől téveszteni a háztáji gazdaságok szerepét. Járásunk területén is sok lehetőség kínálkozik még a háztáji termelés fellendítésére. Az elkövetkezendő évek feladata lesz, hogy a termelőszövetkezetek kialakítsák végleges profiljukat, különös tekintettel a helyi adottságokra. (Folytatjuk) Több mint 30 női tanácstag lesz a járásban? A választási előkészületek nagy munkájából a nők tevékenyen kiveszik a részüket. A nőtanács legutóbbi járási titkári értekezletén a monori járási titkár elmondta, hogy a legtöbb községben a jelölések megtartása előtt réteggyűléseket tartanak, amelyeken a választási demokrácia kiterjesztését ismertetik. Jó hatású volt, hogy előzetesen beszéltek a nőtanács tagjaival, a tsz-nőbi- zottságok vezetőivel, hogy kiket tartanak alkalmasnak a különböző tanácsokba jelölésre. Általában megállapítható, hogy az asszonyok minden eddiginél élénkebben érdeklődnek a közügyek iránt. Egyébként is mind több nőt javasolnak a jelöltek közé. Ä monori járásban eddig 13 női tanácstag volt, a mostani jelölések során az asszonyok eddig ennek a számnak majd a háromszorosára tettek javaslatot, hogy kit szeretnének látni a tanácstagok soraiban. Számvetés a Gyomról Spartacusban Új edző — Mit kért a kapus? Meglepően kevesen jöttek Össge a, Gyömrői Spartacus labdarúgóinak szakosztályi értekezletére. A legfurcsább az, hogy mindössze három felnőtt csapatbeli játékos képviseltette magát az összejövetelen. Először Garamszegi János sportköri elnök ismertette, hogy a gyömrői c^ppatot a szövetség a középcsoportba osztotta be. Eszerint egy csoportba került Ecser, Maglód, Gyömrő, Tápiósüly, Űri, Szent- mártonkáta, Nagykáta, Farmos, tehát a „vonal”. A többi hat csapat a gödöllői járásból való. Bejelentette, hogy az edzői teendőket Gudra Zoltán látja el ebben az idényben. Az újdonsült edző két évig társadalmi munkában foglalkozott az ifistákkal — tegyük hozzá, dicséretes szorgalommal. Neki is sportkört, s tegyenek meg mindent a sikeres szereplés érdekében. Csóta Béla, Bognár Antal, Kiss Imre, Virág István, Fitos László, Tóbiás Gyula szólt még hozzá a javaslatokhoz. Többen javasolták, hogy Józsa István vállalja el az ifik edzői teendőinek ellátását. Józsa István örömmel köszönte meg a bizalmat, s ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az ifik sikeres szereplése érdekében. Ezután az edzések kezdéséről volt szó. Az első alapozó edzésre február 12-én, vasárnap kerül sor, délelőtt tíz órakor. A Gyömrői Spartacus elnöksége kéri a labdarúgókat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az edzéseken. Ha egy kicsit késve is, de a gyömrői 11 is elkezdi az edzéseket ... fej) Röviden csak azt szeretném elmondani... lg) NAPOSCSIBE előjegyezhető Monor, Liliom u. 34. , . , , , , 's kértek szót, délfelé jár az idő, hatnak a résztvevők, not es . ^ jelenleg az ötödik felszólalt egyem páros, nőknél es^lást hallgatjuk_ férfiaknál egyaránt csapatkuz delem is lesz, előbbieknél két- $ »Röviden csak azt szerettő, utóbbiaknál háromfős csa- ^ elmondani ” kezdi a pattal. Vegyespáros küzdel-1 kővetkező felszólaló vontatott mekre szintén sor kerül. | hangon, amiből sejthetjük, S'-iákban férfi női egyéni és $ egyhamar nem lesz vege a vegyes csapatversenyben in- $ mondókájának. Fejtegetései, vegyes csapatverseny Den m s 16 ő felszólalóhoz való dúlhatnak a versenyezni kiva- | csatlakozása) ismétléS) üres> nalC- ^ már milliószor elpuffantott § frázis. Észrevehető ez a hali- igatóságon is. Többen bágyad- Í tan szunyókálnak, mások a Í maguk elé rejtett könyvet Í vagy újságot böngészik, egyévsek révetegen nézelődnek ki Váz ablakon, friss levegő után V vágyakozva. Emberünk pedig ia „mi következik ebből” szó- Í kapcsolattal újabb végnélkü. , k' Síinek tűnő mondókába bonyolószomszédok- J lódik Világért sem a fontos érteEzúton mondunk hálás köszö netet rokonoknak, ismerősöknek, kisiparosoknak, > nak, akik felejthetetlen emlékű ^ férjem, édesapám, nagyapám és testvérünk: id: Tóth Imre cipő- s kezlet, vagy a nélkülözhetett felsorészkeezito elhunyta alkal- s ■, Limából részvétükkel nagy bána- § üJ-GPOS, akar hosszabb ho~§zaszolasok ellen akarok szót , . . , sírjára emelni, hanem a fölösleges a ö°vZOT”th lmrénf°és a gyászoló V hallgatóságnak csak bosszúsáéi got, a hivatalnak, termelőszötunkban osztoztak, a temetésén ^ Monoron megjelenté’- sírinr;i k család. vetkezetnek vagy üzemnek kárt okozó szófecsérlés ellen. Mert nagyon sokan vannak még, akik ha nincs is mondanivalójuk, nem készültek fel a felszólalásra, oda sem figyeltek a beszámolóra, mégis kötelességüknek érzik, hogy feltétlenül hallassák hangjukat. Arra is van példa jócskán, hogy ezek a „notórius” hozzászólók lelkiismeretfurdalás nélkül képesek akár háromnegyed vagy egy óra hosszáig is elcsevegni. Az ilyen szónoklat visszaélés a hallgatóság türelmével, és ami még ennél is nyugtalanítóbb: időpazarlás. Igaz, a sűrítés, a mondanivaló — ha egyáltalán van — tömörítése féjmunkát igényel. Goethe írta egyik barátjához: „Ne haragudj a hosszúság miatt, nem volt időm rövidebben írni.” A napokban Pilisen részt vettem a sertéshizlaldában tartott jelölő gyűlésen. Göbölyös Ferenc, a sertéshizlalda vezetője, rövid és frappáns beszámolójával, amelyet rendkívül élvezetesen mondott el, nagy tapsot kapott a hallgatóságtól. Joggal, mert amit elmondott — érezni lehetett az előadásából —, arra V A vezetőség és a jelenlevők ^ egyhangúlag elfogadták Gud- ^ ra Zoltánt edzőjüknek. Töb- ^ben feltették a jogos kérdést: ^ Miért nem kezdte el előbb a gondosam, felkészült. Ezt a edzéseket? A válasz: példát tudom ajánlani a syi- nem volt ittlétek, értekezletek előadóinak V Vajon .a sportkori elnök és felszólalóinak egyaránt. Ma. V t j Ja_e’ h°gy a csapat el- amikor a tettek, a cselekvés e azalaP°zó edzéseket? időszakát éljük, bevezetés V yeljUk’ 62 a szakosztaly előtt a gazdasági életünk szin- ^ a en”e’ te minden területére kiható^ Tóth Károly kapus arra kér- új mechanizmus, nincs szűk- ^ te társait, hogy az idén komo- ség a végnélküli, haszontalan i lyabban, nagyobb lelkesedéssel szózuhatagokra. A számtalan, vegyenek részt a közös mun- unalmas, időt rabló felszóla- $ kában. Kérte a játékosokat, lást végighallgató újságíró ^ hogy érezzék magukénak a csak azt ajánlhatja az érte- § _______________________ k ezletek szervezőinek, elnö- § keinek: ne adjanak lehetőséget § a rendszerint hiúságból, fel- ^ viszketegségből ------v M ŰSOR Mozik Ecser: Az állhatatos feleség. Gomba: Korzikai testvérek (széles). Gyömrő: A negyvenegyedik Matiné: Rab Räby. H: Némó kapitány. Maglód: Egiháború (széles). Matiné. Háry János H: Aranysárkány (széles). Mende: Hölgyeim, vigyázat (széles) H: Negyvenegyedik. Monor: Türelem- Játék (széles). Matiné: Kisfilmso- rozat. H: öt jómadár (széles). Nyáregyháza; Fantomas. Péteri: Az első esztendő. Pilis: Három lépés a földön. H: Kék rapszódia. Tá- piósáp: Asszonyok. Tápiósüly: Hideg napok. Úri: A negyvenegyedik. Üllő: Az állhatatos feleség (széles). Matiné: Tengeri macska. H: Utazás a hitvesi ágy körül (széles). Vasad: Fény a redőny vagy i V Ki Hl tűnési éppen kedvtelésből elnyújtott, § hosszadalmas felszólalásokra. $ Ha nem megy másképp, szab- ^ ják meg a hozzászólások ide- ^ jét. Aki érdemben többet akar ^ és tud is mondani a szóbanfor- ^ gó ügyről, arra menet közben ^ adjanak engedélyt. | Sok rossz szokásunktól ^ megszabadultunk már, elérke- ^ zett az ideje, hogy a szócsép- ^ lés káros, de időnként még el- ^ elburjánzó örökségével is le- ^ számoljunk. Ne engedjük, § hogy a szófecsérlők elpazarol- $ ják a saját, de a mi drága $ időnket is. § Holnaptól Monoron játsszák az Ot jómadár című angol tilmvígjáté(SUlyan) s kot, melynek egyik kocka ját mutatja be képünk