Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-18 / 15. szám

2 "‘“v/firlap 1967. JANUÁR 18., SZERDA VIETNAMI JELENTÉS (Folytatás az 1. oldalról) ború eddigi legnagyobb szabá­sú hadművelete katonailag szinte semmi eredményt sem hozott, az amerikai csapatok azonban tucatszámra rombol­ják szét a vietnami falvakat. A riportok tanúsága szerint az amerikaiak fegyverrel kényszerítik a lakosságot fal­vaik elhagyására, a narasztok csak legszükségesebb holmi­jukat vihetik el. Egy-egy kise­lejtezett katonai sátorba toDb családot is bezsúfolnak s a ri­porterek szerint a kényszerrel áttelepített vietnamiak, lega­lább hat hónapig a sátrakban kényszerülnek majd élni és csak a legminimálisabb élel­miszerellátásban részesülnek. A riportok arról közöltek ké­peket, hogy az amerikaiak a lakóhe­lyiségeket felgyújtják, a romokat pedig bulldóze­rekkel egyengetik el. Ugyancsak megsemmisítik a parasztok élelmiszereit, első­sorban a rizskészleteket. A saigoni rezsim zsoldosai sza­badon rabolnak a kényszerrel kiürített falvakban. Washingtonbart Johnson el­nök kedden megtartotta szo­kásos heti megbeszélését Rusk külügyminiszterrel és McNa­mara hadügyminiszterrel. A megbeszélés előtt a Pentagon bejelentette, januárban mint­egy 10 ezer amerikai katonát küld Dél-Vietnamba s ezzel az expedíciós erők száma meg­haladja a 405 ezret, a hadügy­minisztérium illetékesei sze­rint az év végére 475 ezer fő­re növelik a Dél-Vietnamban közvetlenül bevetett erők lét­számát. Westmoreland máris bejelentette, hogy elégtelen­nek tartja ezt a mennyiséget. Walter Lippmann, az ismert amerikai publicista megálla­pítása szerint az Egyesült Államoknak egymillió katonára lesz szüksége Vietnamban, ha tartós megszállásra, hosz- szú gerillaháborúra ren­dezkedik be. Az amerikaiak megkezdték első állandó támaszpontjuk kiépítését a Mekong-folyó del- j tavidékén, legalább egy had- ! osztályt akarnak erre a vidék- i re telepíteni. Az amerikai légierő egysé­gei kedden két ízben is bom­batámadást intéztek a Hanoi közelében fekvő vasútvona­lak, rendezőpályaudvarok, raktárak ellen. A célpontok között szerepeltek Ha Gia vá­ros raktárai is, Hanoitól 24 kilométerre északra. A dél-vietnami kormány kedden bejelentette, hogy a vietnami Holdújév alkalmá- í ból fegyverszünetet rendel el. j A fegyverszünet időtartamát négy napra korlátozza. Mint ismeretes, a DNFF a maga részéről egy hét­ben szabta meg a fegyver- szünet idejét. Nguyen Cao Ky, dél-vietna­mi miniszterelnök kedden délelőtt felesége, valamint magasszintű kormánydelegá­ció kíséretében Saigonból el­indult hivatalos ausztráliai és új-zélandi látogatására. Befejeződtek az angol—olasz tárgyalások Wilson és Brown a pápánál — Sajtóértekezlet a repülőtéren Wilson angol és Moro olasz miniszterelnök a két ország külügyminisztereinek jelenlé-, tében kedden délelőtt tíz óra-, kor folytatta megbeszéléseit. A hétfői tanácskozáson Nagy- Britanniának a Közös Piacba való esetleges belépésével fel­vetődő politikai és gazdasági problémák kerültek szóba. A keddi tanácskozást a szociális problémák tanulmányozásá­nak szentelték. A kedd délelőtti megbeszé­lésen nem volt jelen Nenni olasz miniszterelnökhelyettes, akit azonban Wilson brit mi­niszterelnök a tárgyalások megkezdése előtt a brit nagy- követségen fogadott. Wilson kedden délután el­Malik lemondásra szólította fel Sukarnót hagyta az olasz fővárost. El­utazása előtt a repülőtéren rövid sajtóértekezleten tájé­koztatta az egybegyűlt újság­írókat. Közleményt a tárgya­lásokról nem adtak ki. Wilson beszámolt arról, hogy őt és Brown külügymi­nisztert fogadta VI. Pál pápa. A pápai audiencia 45 percig tartott és azon elsősorban a „vietnami probléma békés rendezésére irányuló brit erő­feszítésekről” volt szó. A brit légierő gépe magyar idő szerint 16.05 órakor szállt fel a római repülőtérről Lon­don felé. Wilsont és Brownt Moro miniszterelnök és Fan­far« külügyminiszter búcsúz­tatta. Adam Malik indonéz kül­ügyminiszter kedden találko­zott Sukarno elnökkel. A kül­ügyminiszter — mint a hír- ügvnökségi jelentésekből kitű­nik — igen élesen, bár udva­rias megfogalmazásban szólí­totta fel Sukarnót, hogy kö- j szűnjön le tisztségéről és az j 1968-ban megtartandó válasz- ! A külügyminiszter az elnö­köt „több évtizedes barátjának és bajtársának nevezte" és burkolt fenyegetésében nyom­ban azzal, kecsegtette „barát­ját”, ha lemond, „a jövőben ta­lán meg tudjuk menteni, sőt még támogatni is tudjuk békés módon”. A külügyminiszter arról mit sem szólt, hogy Sukarno Tv A Harris amerikai köz­véleménykutatási iroda legújabb vizsgálatának eredménye azt tükrözi, hogy a műveltebb amerikai néprétegek körében csök­ken a televízió iránti ér­deklődés. A lakosság egynegyedét kitevő, diplomával rendel­kező, több mint évi tízezer dollár jövedelmet bevalló amerikaiaknál a legtöbb este ki se nyitják a tele­víziót. A felnőtt lakosság — je­lenti a Harris-iroda — egy­re inkább válogatós lesz a műsorokban. Ritkábban fordult elő, hogy emberek ncgy-öt órát is eltöltenek televíziós készülékeik előtt. A megkérdezett család­fők 40 százaléka azt állí­totta, hogy ritkábban néz tv-t, mint néhány éve. Mindössze 33 százalék vá­laszolt úgy, hogy több mű­sort néz, 27 százalék pedig kijelentette, hogy nem csökkent, de nem is nőtt az érdeklődése a tv iránt. fásokig terjedő időszakra ne- miként reagált Malik „jó- vezze ki utódját. i tanácsaira”. Pest megyei képviselők tanácskozása tette ki gondolatait a képvi­selői tevékenységről. A párt által nyújtott segítségért nem jár köszönet — mondta — hi­szen ez kötelesség, s ez köl­csönös volt. — Egy szakasz lezárul — mondotta — de ez nem búcsú. Ragaszkodnak azokhoz is, aki­ket esetleg nem választanak újjá és számítanak rájuk, mert csak a forma változik, a közéleti tevékenység a megye érdekében megma­rad. ígéri, hogy szervezett kere­tek között fogják biztosítani közülük mindenkinek a politi­kai tevékenységet. Csala László, a Hazafias Népfront Pest megyei elnök­sége nevében megköszönte a képviselőcsoport négyéves munkásságát. Törökország nem vesz részt olyan paktumban, amely viszályt kelt az arab országok között Mahmud Riad egyiptomi és ] rály által javasolt úgynevezett A téli Moszkva Ihsan Sabri Caglayangil tö rök külügyminiszter hétfői kairói tárgyalásain megálla­podtak a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak elmélyítésében: márciusban arab gazdasági delegáció uta­zik Anltarába és török kultu­rális küldöttség látogat Kairó­ba. Tíz év óta Ihsan Sabri Cag­layangil az első török külügy­miniszter. aki az EAK-ba lá­togatott. Tárgyalásai Törökor­szágnak azt a vágyát tükrözik, hogy megjavítsa kapcsolatait az arab államokkal. A kül­ügyminiszter kijelentette, hogy Ankara nem csatlakozik olyan paktumhoz, amely vi­szályt kelt arab országok kö­zött. Eszerint Törökország nem vesz részt a Fejszal ki­,Iszlám paktumban”. CSAK RÖVIDEN... INDIRA GANDHI India i miniszterelnöke bejelentette; a ) tehenek védelmével a kor­mány egyetért, de gazdasági szempontból oktalanság lenne j az egész országra érvényes vá­gási tilalmat kiadni. ÖSSZEESKÜVÉST LEP­LEZTEK LE Irakban, melyet jelek szerint Szaúd-Arábia szervezett az ország jelenlegi vezetői ellen. ISMERETLEN OKOKBÓL kigyulladt Anglia keleti part­vidékén egy nemrégiben tíz­millió font sterlingért épített olajfinomító. Egy négyéves kisgyerek, aki ki­esett egy negye­dik emeleti erkély­ről, sértetlen ma­radt, mert egy nagy hóbuckába zuhant. A család az előző nap köl­tözött az új lakás­ba és az elfoglalt felnőttek egy pil­lanatra megfe­ledkeztek a kicsi­ről, ami majdnem tragikus követ­kezményekkel járt. A hó, amely ezúttal betöltötte a csodálatos meg­mentő szerepét. általában kelle­metlenségeket okoz a moszk­vaiaknak. A nagy mennyiségben le­zuhant hó sok ut­cát és gyalogjárót elzárt. Háromezer gép éjjel-nappal tisztítja az utakat. A hőmérő gyak­ran a húsz fok alá süllyed és a me­teorológiai intézet még nagyobb hi­deget ígér. A di­vatos moszkvai nők jól felkészül­tek a fagyra. Nagy szőrmesapkákat és vörösrókabun- dát hordanak. Szép számban lát­hatók kötött gyap- júsapkák is, ame­lyeknek fazonját a középkori Orosz­országban hordott sisakoktól kölcsö­nözték. Vannak olyanok is. akik rendkívül eredeti módon harcolnak a nagy hideg ellen. A Moszkva -folyón, nem messze a Le­nin-hegytől, nagy léiket vágtak és rozmárok módjá­ra hosszú ideig úsznak a jeges víz­ben. Lapzártakor érkezett 'WfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfffSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS Kongóban kedden első íz­ben emlékeztek meg hivata­losan Lumumba, a Kongói Köztársaság első miniszterel­nöke meggyilkolásának év­fordulójáról. Kinshasában a hatodik évfordulón gyászmi­sét tartottak és kedd délelőtt a közhivatalokban munkaszü­netet rendeltek el országszer­te. ★ A spanyolországi Paloma- resben letartóztatták Isabel de Medina Sidonia hercegnőt, az vörös hercegnőt", [ valamint I doktort, mert nem lemondani Francisco Cervantes a falu fogorvosát, voltak hajlandók annak a tüntető $ úgynevezett 0 J menetnek a vezetéséről, amely | a faluban felvonulást készült tartani az amerikai hidrogén- bombák leesésének évforduló­ján. ★ Nápolyban a szokatlan hi­deg következtében megfagy­tak a szökőkutak. A hegyek­ből a Nápoly környéki síksá­gokra lemerészkedett farkasok juhokat raboltak el. Megkezdődtek a zárszámadások közgyűlésen megvitatták a legégetőbb problémákat is s a vezetőség — amelyet a ta­gok messzemenően támogat­nak — az idén ki akarja hasz­nálni a mezőgazdaságban is bontakozó új mechanizmus lehetőségeit. A nagytarcsai „nyitány" után mind több termelőszövet­kezet hívja össze a zárszám­adó közgyűlést. Szombaton délelőtt a pátyi Petőfi Ter­melőszövetkezetben kerül sor az elnökválasztással össze­kapcsolt mérlegzáróra, dél­után pedig a bagi Vörö6 Csil­lag Termelőszövetkezetben tartanak zárszámadó közgyű­lést. — s. p. — A „Krasznoszolszkij Juvolir" (Kosztromai terület) ben készült dísztányér | A testvérországok életéből | A moszkvai népművészeti múzeum a moszuvai kis népművé­szén múzeumot a világ min­den katalógusában megtalál­hatjuk; alig var, olyan ország, amelynek turistái Moszkvába érkezve el ne látogatnának a népművészeti múzeumba. A kiállított tárgyak száma mintegy 30 000. A fedoszkini és a palohi miniatúrák (ame­lyek első műhelye nemrégi­ben ünnepelte fennállásának 170. évfordulóját), a „tűzzel festett” hohlomai díszítések, a sajátos ünnepi színezésű cso- ropovoci szőttesek, dagosztáni ezüstök és kerámiák ... A múzeumban kiállított pél­dányok között vannak valóban egyedi művek is. A felső termekben rendez­ték be a múzeum kiállítását; a földszintéit"sajátságos bazárt alakítottak ki a háziipari mű­vekből. A múzeum látogatói sok mindent megvásároltak a népművészet alkotásaiból. Bár a múzeumot Moszkva egyik utcájában helyezték el, kiállítása nemcsak a főváros­ban látható: évente kétszer- háromszor vándorkiállítást rendeznek a népi mesterek műveiből az ország különböző városaiban. Sok kiállítási tárgy megjárta már a külföl­det is. (Folytatás az 1. oldalról) ránosságot kért a tanácsülési határozatoknak. A lakosság rosszul teszi, ha nem vesz részt a ta­nácstagi beszámolókon, mert így sok értékes tájé­koztatástól elesik. Megköszönte a segítséget, amit a képviselőcsoport nyújtott a megyei tanácsnak. Jelzéseik nyomán régóta húzódó ügye­ket megnyugtatóan elintéz­tek. Benke Lajosné azt fejteget­te, hogy az eléjük kerülő prob­lémák rendszerint már sok fó­rumot megjárnak. A megyei tanács és a minisztériumok je­lentős segítséget nyújtanak el­intézésükhöz. Tausz János méltatta a jó feltételeket, amit a képviselő­csoport az eredményes munká­hoz biztosított. Igen haszno­sak voltak a helyszínen tartott csoportülések, valamint ha a gyűléseket összekapcsolhatták a képviselői munkával. Ha nem is mindenben, de a négy év alatt értek el eredménye­ket. A képviselő azonban ak­kor végez eredményes munkát, ha a közösséget szolgálja. Fontos, hogy választói egyéni gondjain könnyít­sen, de még fontosabb, hogy köz­reműködjön az öröklött Pest megyei nehézségek felszámo­lásában, amihez nagy társa­dalmi erőket tudnak mozgósí­tani. Pála Károlyné elmondta, hogy a megyei pártbizottság, a tanács és a Hazafias Nép­front kollektívájával érték el az eredményeket. A képviselői munka egyik legfőbb területé­nek a törvényalkotások aktív előkészítését tekinti. Befejezésül Cservenka Fe- rencné. az MSZMP megyei bizottságának első titkára fej­40 százalékkal \ főbb gyógyszer \ } (Folytatás az 1. oldalról) l kereken 40 százalékkal lesz! magasabb az 1965. évinél, j Folytatják a nagy budapesti ! gyógyszergyárak — Kőbányai ; Gyógyszerárugyár, Chinoin és i Egyesült Gyógyszer — re-: konstrukcióját, és naív ará- : nvokban fejlesztik a tiszavas- ; vári Alkaloidát és a debreceni' > Biogált. DJAKARTA , wyui-irUJb U'ä" z. uiUAööi i ! a termőre fordult földieper- | ültetvény. így azután valami- | vei több jutott a közös ala- ! pokra és a tavalyihoz képest < magasabb lett az egy dolgozó j tagra jutó jövedelem is, j amely 12 800 forint. Három ! évvel ezelőtt kétmillió forint ! tiszta vagyona volt a gazda- : Ságnak, jelenleg körülbelül | hatmillió forint. A fel nem | osztható szövetkezeti alap : négy esztendő alatt 1 millió i 300 ezer forintról kétmillió i forintra emelkedett. : Persze sok még a tennivaló i | Nagytarcsán. Pest közelsége, i a férfimunkaerő-hiány korlá- ! tozza a gyorsabb fejlődést. A Válaszok a föld | — Mikor indul az első föld­alatti? — Eredetileg 1970-re szeret- j nénk a Fehér úttól a Népsta­dion környékétől a Deák térig közlekedni. Munkatársaink ezt j akarják lerövidíteni úgy, hogy í már 1969 végén indulhassunk. ; Ha felépül a Déli pályaudva- rig vezető földalatti útvonal, ! nyolcvan kocsival bonyolíthat- | juk a forgalmat. Maximális sebesség 90 kilométer. Várható utasmennyiség: naponta fél­millió ember. 1 t- n­(Folytatás az 1. oldalról) széles frontról származik-e. Szerencsére az utóbbi az igaz. így a nagy területről szárma­zó homokmennyiség csak egy- négy milliméterrel süllyesz­tette meg egy bizonyos körzet átlagszintjét. — A Rókus Kórház szere­pel-e? — A süllyedés a kórházat nem érintette. A földalatti építkezés nem kívánja a kór­ház lebontását, — ezt ma már nyugodtan kijelenthetjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom