Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-20 / 17. szám

1967. JANUAR 20., PÉNTEK «sr MEGTEI Megkezdődött a tárgyalás a nyilas töm bűnperében (Folytatás az 1. oldalról) kerületvezető volt Zuglóban. Ebben a beosztásban tevé­kenykedett a harmadrendű vádlott, Bükkös György is, aki megelőzően propagandavezető volt. Amikor ő lett a kerület­vezető, Kröszl a helyettese­ként folytatta korábbi brutá­lis cselekedeteit. Németh La­jos másodrendű vádlott párt- szolgálat-vezető, Hollay József negyedrendű vádlott irodave­zető, Szőke Antal ötödrendű vádlott ifjúságvezető volt a XIV. kerületben. A többi vád­lott: Baráth Kálmán, Kálmán László, Füredi Pál, Hernádi Jenő, Erős János, Mészáros László, Monostori Gyula, Ko­vács János, Sándor Alajos, Pataki Ferenc, Kraut Gyula, Kraut József, Kovács István, Baráth János mintegy 40—50 társukkal együtt fegyveres pártszolgálatosként működtek közre a nyilas terroruralom biztosításában. A vádirat szerint a XIV. ke- ' rületi pártszolgálatosok 1944 októberében több mint 300 ül­dözöttet gyűjtöttek össze a j A tömeggyilkosok egy csoportja a vádlottak padján pincében kínvallatásnak ve­tették alá. Gumicsővel, bika- csökkel, fegyverrel és ököl­lel verték a foglyokat, arcukat Az egykori nyilasház a Thököly út és a Népstadion út sarkán Thököly út S0. számú pártház' udvarán: értéktárgyaiktól megfosztották majd szelektál­ták őket. Azokat, akikről úgy cigarettával égették, lábuj­jaik közé papírt helyeztek, s meggyújtották. Fogva tartott fiatal nőkön erőszakot követ­Kommunista mártírok emlék­táblája a nyilasház falán. elrejtették, vagy bujkáló sze­mélyek tartózkodási helyéről tudnak, visszatartották, a töb­bieket pedig különböző gyűj­tőhelyekre kísérték. Az elhur­colást a legembertelenebb mó­don hajtották végre. Előfor­dult, hogy gyermekeket ledo­báltak az emeletről. A gyűjtő­helyekre kísérés közben több olyan személyt, aki kilépett a sorból, nyomban agyonlőtték. A szelektálás során vissza­tartott személyeket, s a párt­házba hurcolt hazafiakat a vélték, hogy vagyontárgyaikat ] tek el. A szellemileg, testileg és erkölcsileg meggyötört ál­dozatokat azután brutális mó­don életüktől megfosztották. Egy alkalommal húsz személyt végeztek ki a pártház pincé­jében. Az áldozatok között volt Richtmann Sándor, az illegális kommunista párt tagja is. Fegyverek elrejtésére alkal­mas hely felkutatását kapta feladatul a párttól. A Gizella úti Textiliana-szövőgyár elha­gyott részét tartotta erre alkal­masnak. Tevékenységébe be­vonta Verschitz Emilt, az üzem németellenes érzelmű mérnökét. Később egy ille­gálisan dolgozó kommunista nyomdát Verschitz szolgálati lakásában, az üzem területén helyeztek el. öt hónapig dol­gozott itt. s újságokat, röpla­pokat állított elő. A nyomda leleplezésére és kezelőinek el­fogására pártszolgálatosokat küldtek. Verschitz, amikor a csöngetésre ajtót nyitott, s meglátta a nyilasokat, becsap­ta az ajtót, mire a kopók tüzet nyitottak. Richtmann a hely­színen meghalt, Verschitzet és Rákosi Endrét, a nyomda ke­zelőjét a pártszolgálatosok ma­gukkal hurcolták, majd átad­ták a Gestapónak. Egyikük sem tért vissza. November 12-én délután raitaütöttek a Zsálya utca 24. számú házban bújkáló szemé­lyeken, a pártházba hurcol­ták, a pincében brutálisan bántalmazták, majd éjszaka a Rákos patak közelébe kísér­ték és tarkón lőtték őket. Más elfogottaknak ugyanezen az éjszakán hasonló módon oltot­ták ki az életét. Egy másik al­kalommal a pártház mosó­konyhájában lőttek agyon em­bereket — Mihalik Gyula, aki a nevét azóta Monostori­ra változtatta, egymaga né­gyet gyilkolt meg — majd tíz holttestet a szemközti ház kerítésére akasztottak fel. Amikor megkezdték a csil­lagos házak és a gyűjtőhelyek felszámolását, a nyomorék gyermekek Mexikói úti inté­zetében levő tábor padlásán több személyt találtak elrej­tőzve, akiket nyomban agyon­lőttek. Amikor az illegális kommu­nista párt Marót-csoportja robbantással megzavarta a Városi Színházban rendezett nyilas nagygyűlést, a zuglói pántházban fogva tartott sze­mélyeket kínvallatásnak vetet­nék alá, egyiknek ,a szemét ki­szúrták, S többet a mosókony­hában kivégeztek. Csoportosan gyilkoltak meg fogva tartott személyeket, a Városliget különböző pont­jain; a Közlekedési Múzeum­nál, a Fuit-síremléknél, a Rá­kos-pataknál. Egy 20 fős cso­portot a Thököly úti imaház pincéjébe vittek és ott lőttek agyon. Több alkalommal volt színhelye a pártszolgálatosok kegyetlenkedéseinek, az álta­luk végrehajtott kivégzések­nek a Duna-part. December 24-én a pártház­ban ünnepséget tartottak. Sze- lepcsényi hűségpróbát rendelt el: minden jelenlevő pártszol­gálatosnak személyesen részt kellett vennie kivégzésben. A próbát, a pincehelyiségben, az udvarokon, a Stefánia úti pa­dokon, a környező bombatöl­cséreknél hajtották végre. mai nap 1967. január 20, péntek, Fábián és Sebestyén napja. A nap kél: 7.24, nyugszik: 16.27 órakor. A hold nyugszik: 1.40, kél: 11.28 órakor. IDŐJÁRÁS Változóan felhős, hideg idő, csapadék nélkül. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Néhány helyen köd, zuzmaraképződés. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet mínusz 12— mínusz 17 fok között. Legma­gasabb nappali hőmérséklet mínusz 5—mínusz tíz fok kö­zött, a ködös helyeken kevés­sel mínusz tíz fok alatt. — A Hazafias Népfront Országos Központjában csü­törtökön a megyei népfront­bizottsági titkárok részvéte­lével értekezletet tartottak a márciusban sorra kerülő or­szággyűlési és tanácsi válasz­tások előkészítéséről. — A napokban tartotta közgyűlését a Zsámbék és Vidéke méhészszakcsoport. A tagdíjakból, a szerződéses mézből, valamint a szakcso­porton keresztül értékesített mézből a méhészeknek több, mint hatezer forint volt a jö­vedelme. . A vizsgálati — s. p. A rádió és a televízió mai műsora í V KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lengyel művészek opera­felvételeiből. 8.58: Művészpályán. Bikády György visszaemlékezése. 10.10: Óvodások műsora. A szalma zirren-zörren. 10.30: Édes anya­nyelvűnk. 10.35: Népdalok. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Iskola­rádió. Osztályfőnöki óra. 11.30: Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Csi­náld magad! A gazdasági rovat műsora. 13.08: Zenekari muzsika. 14.20: Kóruspódium. 14.30: Róka Móka bábszínháza. A Gyermek­rádió műsora napköziseknek. 15.15: Üzenetek. 15.55: Falusi délután. 17.15: Eruani. Részletek Verdi operájából. 17.45: Társadalombizto­sításunk aktuális kérdéseiről. Ri­portműsor. 18.00: (Jj zenei újság. 18.40: Hozzon egy dalt Budapest­re! 18.45: Magyar nóták. 13.00: Esti Krónika. 19.30: A Rádiószin- ház bemutatója. Szorgalmas év­század. Hámori Ottó rádiójátéka. 20.32: Winifred Atwell zongorá­zik. 20.46: Zenéről, versről . . . 22.25: Tánczene. 23.05: Kamara­zene. 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RADIO 10.00: Miljutyin: Nyugtalan bol­dogság. Operett. 12.08: Válaszo­lunk hallgatóinknak! 12.23: Aure- liano Pertile-hangversenye. 12.52: Ezüstszürke szimfónia. 13.07: Szí­nes népi muzsika. 14.08: Délutáni frissítő! 14.50: Falusi percek. 14.55: Cermen. Részletek Bizet operájából. 15.15: Anekdoták György Lajos gyűjtéséből. 15.25: Egyveleg Buday Dénes müvei­ből. 15.45: Három Schubert-imp­romptu. 16.05: Giuseppe Valdengo Szeged történetírója 120 EVE, 1847. január 20-án született Reiz- ner János, szülővárosának, Sze­gednek nagy nevű történetírója. Pesten és Pozsonyban jogot ta­nult, majd egy évig tartó ügy­védkedés után városi aljegyzővé választották, s három év múlva — mindössze 28 éves volt — 1875-ben, Szeged város főjegy­zője lett. Szabadelvű felfogása és állásfoglalásai miatt felettesei­vel nézeteltérései voltak, a vá­rosi tanács konzervatív tagjai részéről őt ért támadások is elkeserítették, ezért könnyű szívvel hagyta ott a közigazgatási posztot, hogy 1882-ben, az újon­nan létesült városi könyvtár igazgatói székét foglalja el. Szü­letésének 57. évfordulóján, hir- telenül bekövetkezett haláláig lelkesen munkálkodott szeretett városa és környéke múltjának feltárásán és a Somogyi-könyv­tár Szegedhez méltó kifejleszté­sén. Nevéhez fűződik a szegedi kultúrpalota kezdeményezése, a ma Móra Ferenc nevét viselő múzeum megalapítása, amelynek első igazgatója lett. A múzeum régiség-, és szépművészeti gyűj­teményét ő állította fel. Auto­didakta úton vált képzett ré­gésszé, muzeológussá, bibliográ­fussá és történettudóssá. Nagy szabású és eredményes régészeti ásatásokat indított. Érdeklődése és tevékenysége felölelte az ér- mészetet, a műemlékvédelmet, a művelődés- és sajtótörténetet, a céh- és ipartörténetet, a statisz­tikát is. Megírta Makó város történetét, de fő műve Szeged városának két, valamint négy­kötetes története. — 1970-ben emlékművet állítanak szülővárosában* Nagykőrösön Vági Pálnak, aki a Tanácsköztársaság ide­jén politikai biztosa volt a Vörös Hadsereg III. hadtest MÉMOSZ zászlóaljának, részt vett 1925-ben az MSZMP szervezésében, tagja volt az illegális KMP-nek, négyévi fegyház után a Szovjetunióba emigrált, s ott halt meg. — 1967. első autónyere^ mény-betétkönyv sorsolását február 20-án tartják Buda­pesten. Kritikusok egymás közt Egy színi előadás szüne­tében találkozott két kri­tikus. -Az egyik elkezdett ásítani. — Igaza van kollégám — jegyezte meg a másik. — Én is ezt akartam monda­ni. — Az Állami Déryné Szín­ház szombaton este Shakes­peare: Othelló-ját mutatja be a váci városi Madách Imre Művelődési Házban. Januári űrhajós Tűz a monori Kefegyárban Tegnap a kora délutáni órákban — eddig még ki nem derített okokból — tűz tá­madt a monori Kefegyár régi : irodaépületének padlásán. A gyár dolgozói azonnal hozzá­kezdtek a védekezéshez, majd a ceglédi, a budapesti XIX. és X. kerületi, valamint a mono­ri tűzoltók fékezték meg az el­hatalmasodott lángok útját. A műhelynek berendezett épület tetőzete ugyan leégett, de a berendezést, az értékes gépe­ket és az árukészletet, anya­gokat megmentették. Sebesü­lés nem történt. Előzetes becs- > lések szerint körülbelül 100 ezer forint a kár. ' tart. — A lottó harmadik játék­heti nyerőszámait ma dél­előtt 10 órai kezdettel Buda­pesten, Nádor utcai székhá­zában sorsolja a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság A húzásról a televízió helyszíni közvetítésben számol be. — Tanácskozásra hívja össze szombatra a KISZ bu­dai járási bizottsága az út­törőcsapatoknál működő gyermek önkormányzati ta­nácsok képviselőit, hogy meg­vitassa velük az úttörőtanács szerepét a csapatnál, s tájé­kozódjék a rajok, őrsök éle­téről. A megbeszélés után közös múzeumlátogatást ren­deznek. — Felmondtak szegénynek a decemberi szezon után. Itt talán elhelyezhetjük a boy- szolgálatnál. (Pásztor karikatúrája)------------------------- " P ozsonyi Ferenc, a Nyugat-Pest^ megyei Élelmiszer Kiskereskedel- ^ mi Vállalat szakszervezeti bizott- 4 6ágának titkára, rövid szenvedés 0 után január 15-én elhunyt. Teme- z tése ma fél 2 órakor lesz a X. 2 á nm siMKOL o kér., kőbányai tJj Köztemető ha- ^ lottasházából. Pozsonyi Ferencet 4 a Kereskedelmi, Pénzügyi és Ven- 4 déglátóipari Dolgozók Szakszer- z vezete saját halottjának tekinti. á---------------I T osti-dalokat énekel. 16.20: „ClA- ^ story’» — X. rész. 16.35: Leopold 4 Mozart: Zenés szánk ázás — szvit. > 17,00: Bélyeggyűjtők ötperce, 17.05? ötórai tea.' 18.05: Innen — ^ onnan... 18,13: Dallal — tánccal 4 a világ körül. 18.40: Láttuk, hal- 4 lőttük . . . 19.40: Emanuel Feuer- > mann lemezeiből. 19.45: Farkas 2 Ferenc: Asztali muzsika. 20.00: Z Esti Krónika. II. kiadás. 20.30: ? Giuseppe de Luca operaáriákat 4 énekel. 20.50: Világtörténelem — > 10 kötetben. 21.05: „Országjárás”, z 22.00: Zenekari muzsika. URH ^ 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: 4 URH zenei kalauz, 19.20: Schütz: í Karácsonyi történet. 20.00: Nyii- j vános hangverseny a stúdióban, j Századunk kamarazenéjéből — 4 I. rész. Közben: kb. 20.40: Arccá] í a tengernek. Beszélgetés Nagy í I. ászló költészetéről. Kb, 21,30: Uouis Armstrong műsorából. 21.50: j Olasz operaest. í televízió S.05: Iskola-tv. Orosz nyelv, j 9.18: A képzőművészet történe- í te. A klasszicizmus és a roman- V. tika művészete (ismétlés). 9.50: í Lottósorsolás. 10.25: Csípős lőrté- j net (magyarul beszélő szovjet j film). 10.45: André Popp zene- 4 kara játszik (zenés francia film). / II. 10: fskola-tv: Tanulmányi ki- í rándulás. 11.40: Princ, a katona J (tv-filmsorozat). VII. rész: Esté- j löl reggelig (Ismétlés). Iskola-tv í (Ismétlés). 13.35: Orosz nyelv. í 16.20: Tanulmányi kirándulás. í 19.00: A televízió politikai tan- f folyama . . A gazdasági media- j nizmus reformja. 19.45: Pedagógu- í sok fóruma. '/ Ilyen kis ember — és ő a vezér- szurkoló! Hü — semmi csoda, ha akkora udvara volt, mint egy még szuperáló ki­rálynak! Hű, ez a villany- körte nagyságú Napóleon, mekko­ra lángot vetett. Csak ahogy rászólt a játékvezetőre. — Mamlasz rigó, mi volt ez? Majd csinálok neked ablakból szemü­veget. De a játékosok­kal sem bánt kesz­tyűs kézzel. — Tüske, ne olyan nagyapásan! Még nem érted el a nyugdíj korha­tárt. Pedig fradista volt — de ez nem jelentett megal­kuvást. Nem haj­tottak a fiúk? Leg­szívesebben csá­kányt vágott vol­na közéjük. De ha aztán va­laki körülötte az ellentáborért ada­golta hangját, az is megnézhette magát. Nyomorék­ká ordította, ki­vont belőle min­den emberi kaló­riát. — Megbetege­dett maga, Farkast akarja Flórihoz hasonlítani? Jó, mert tévedésből eltalálta a labdát. Ettől eltekintve Albert térdkalá­csában több van, mint, az egész Va­sas csatársorban. S intelmül föl­emelte a kezét is, ezt a megtévesz­tően játékszernek tűnő acél buzo­gányt — ha visz- szafeleselnek, le­zúg és perceken belül szaporodnak az árvák! S e tett ellenére nem lankadt fi­gyelme a játékte­ret illetőleg sem. máris süvített ágyulövés szerű hangja a gurigá- zó gyerekek közé: — Novák, ne piszmogj! Lőtt! Lőtt! Lőtt passzot Karábának! Kari menj, menj, — egy csel jobbra! Ügy! Egy csel bal­ra! Karába megfo­gadta a tanácsot, a kis ember gondo­latban az újonnan szerzett láthatat­lan glóriával hom­lokán ráförmedt egy konkurens drukkerra, aki ké­jesen vihogott Varga kificamo­dott cselsorozatán. — Hiába röhög, maga jancsibohóc! A végén úgy érzi magát, mintha te­metőben lenne! S milyen gyor­san váltott, már ismét a bírón volt a hangsúly. — Hé, atyafi! Nem látod, hogy Rákosit, mintha széna volna, leka­szálták! Na, meg­állj, a kijáratnál megvárlak, kicsit kipofozom belőled a részrehajlást. Nem csoda, ha egy fiatalasszony, aki meccs helyett a szurkolókat fi­gyelte, szinte ret­tegve súgta oda férjének: — Jaaj, borzasz­tó ember! Milyen lehet ez otthon? Milyen? Otthon is borzasztó. Ha- zamenve ott ült a sámlin és hallgat­ta feleségét. — Leó, borzasz­tó alak vagy! Rossz néznt, hogy pucolod a cipő­met? És a moso­gatást mikor aka­rod elvégezni? A ruhákat sem áz­tattad be! A macskát sem bol- háztad ki! Megállj csak, megállj, ez volt az utolsó, hogy a rühes meccsedre kiengedtelek.. Nagy S. József

Next

/
Oldalképek
Tartalom